2015. szeptember 30., szerda

17. rész ~ Üzenetek



Harry Styles

Csalódottan olvastam el az e-mailt, amit Rosalie írt nekem. Nem erre számítottam.
Tudom, hogy nem mindig lesz az embereknek kedve velem elmenni valahova, hiszen lehet, hogy elígérkeztek valahova már.
 És mit is gondoltam?
 Majd pont egynapos ismertség után fog velem találkozni! Én hülye..
Pedig azt hittem, hogy jó ötlet neki írni, hiszen hátha..de várnom kellett volna még a találkozással. Az is elég lett volna, ha csak beszélgetünk üzenetben..
Már mindegy. Nem tudom visszacsinálni, és valószínű már alszik, hogy írjak neki e-mail-t amiben megmagyarázom neki, hogy nem kell találkoznunk, csak beszélgessünk.

"Oh, Harry. Ha egyszer végiggondolnád a dolgokat, nem csak cselekednél.."

Hangoztatta a belső hangom, én pedig tudtam, hogy igaza van. 
Sokszor ez a baj velem, és szerintem sok emberrel is. Hogy elsőnek cselekszik, és utána gondolkozik. Pedig fordítva kéne. 
Most pedig beleestem ebbe a hibába én is.
Elsőnek írtam Rosienak egy üzenetet, minthogy átgondoltam volna, hogy helyes döntés-e. Hiszen csak arról volt szó, hogy beszélgetünk, én pedig egyből találkozót akarok..

Úgy döntöttem, hogy írok Rosienek egy üzenetet.

Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Este


Szia Rosie.
Azért írok, hogy elmondjam sajnálom, amiért ennyire, hát hogyan is fogalmazzak..nyomultam?
Én egyből találkozni akartam veled, de gondolom neked sok volt ez és megrémisztett. Szóval ne haragudj.
Megértem, ha nem akarsz velem találkozni, és nem, nem hiszem azt, hogy leakarsz koptatni. 
Szóval majd írj. 
Jó éjszakát.

H .xx

A telefonom pár perc után jelzett, miszerint újból elektronikus üzenetem érkezett. 

Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Style
Tárgy: Dehogyis!


Harry.
Honnan vetted ezeket a baromságokat, amiket leírtál az üzenetedben?
Egyetlen szóval sem írtam, hogy nem akarok veled találkozni, csupán annyiról van szó, hogy nem érek rá holnap.
Már másnak megígértem, hogy vele töltöm a napomat, és nem szegem meg az ígéretemet. Pláne nem ennek az illetőnek.
Nem nyomultál. Nem rémisztett meg semmi.
Szívesen találkozok veled, csak nem holnap!
Akarok veled találkozni. Szívesen elmegyek veled valahova, de a holnapi nap nem jó.
Ne ostorozd magad.

Rosie. 


Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Legközelebb


Sajnálom Rosie. 
Csak én azt hittem, hogy túlságosan nyomultam, és ezért nem akarsz találkozni..tudom, hogy hülyeség, de nem akarom, hogy ne találkozzunk. Szeretnék veled találkozni. 
Szeretnélek jobban megismerni, mert egy nagyon pozitív személy vagy.
Megértem, ha más dolgod van.
Sajnálom.

H. 



Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Butaságok.


Butaságokat beszélsz. Ha nem akarnék veled találkozni, valószínű nem adtam volna meg az e-mail címemet. De megadtam nem? (Hát persze, hogy meg, mert beszélgetünk!)
Ha gondolod holnapután találkozhatunk?!

Rosie.



Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Nincsenek butaságok.


Tudom, hogy néha nem gondolkozok, hanem cselekszek.. de a holnapután nekem tökéletes lenne!
Mikor találkozzunk?

H .xx




Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Vannak butaságok



Sok esetben jó, ha az ember előbb cselekszik. Például, amikor az igazat mondja ki. Akkor nem kell gondolkozni..
De most tényleg gondolkozhattál volna. :D
Találkozzunk mondjuk a The Regent's Parkban? 

Rosie. x



Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Kedvességed


Az tökéletes lesz. Mondjuk délben? Elmehetnénk ebédelni.

H .xx



Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Számla


Az tökéletes lesz. De te fizetsz. ;)

Rosie. Xx



Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Futás


Nem muszáj fizetni.
Csak majd szedd a lábaidat. ;)

H .xx



Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: H.H.


Bolond vagy. :D
De én nem fogok futni. Majd megmondom nekik, hogy hol találnak téged. ;)

 Humor Harold. 

Rosie. xx


Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Szívfájdalom


Képes lennél felnyomni a zsaruknak?
Szívtelen vagy!

H. 



Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Rendőrség


Mindent az igazság nevében!
Én csak segítem az igazságszolgáltatást! :D

Rosie. xx



Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Ügyvéd


Tökéletes ügyvédeim vannak. ;)

H.


Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Meghívás


Ha nem futunk, és fizetsz, meghívlak fagyizni. :D

Rosie



Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Csábítás


Mivel imádom a fagyit, így benne vagyok. ;)

H. 



Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Holnapután


Akkor holnapután délben találkozunk a park bejáratánál. :)
Jó éjt Harry.

Rosie. xx



Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Fagyi


Holnapután találkozunk. :)
Jó éjt Rosie.


H .xx



*****

- És mi volt a csajjal? - kérdezte Niall. 
Este a Rosieval való beszélgetésünk után megnyugodtam, hogy nem voltam nyomulós és csak bebeszéltem magamnak. 
De viszont nagyon jó volt vele beszélgetni, még ha csak virtuálisan is. 
Elkönyveltem magamban, hogy ez a lány még így is nagyon kedves. És remélem nem változott rólam a véleménye.
Ugyanolyan átlagos, bolond gyereknek tart, mint amilyennek tegnap megismert.
- Mi lenne vele? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. Nagyon remélem, hogy nem látták azokat a képeket, amiket Anyu is mondott tegnap, mert akkor szétszednek.
- Mit csináltatok? - vigyorogva nézett rám szőke barátom, és a vigyor mögött az a mondat lapult, hogy "bizony én tudom mi történt ott". Pedig egyáltalán nem tudja. Ha tudná?!
- Semmi olyat, amiről neked tudnod kéne. - válaszoltam meg a kérdését.
- Aj. Semmit nem mondasz el!
- Hagyjad Niall. Majd elmondja, ha akarja. - mondta Liam és bólintottam felé mosolyogva hálám jeléül, miszerint köszönöm, hogy kimentett Niall karmai alól.
- De láttuk a képeket! - jelentette ki Louis. 
Ó, bassza meg! Látták a képeket. Ők nem ismerik Rosiet. Rosie nem énekesnő, nem modell.
Csak egy egyszerű lány.
És ez felkeltené az érdeklődésüket, hiszen eddig egy olyan kapcsolatom sem volt amiben a másik fél nem lett volna híres.
Mert vagy énekes volt vagy modell. De nem is voltak kapcsolatok. Csak párszor találkoztunk, mert az hittük lehet valami, és amikor rájöttem, hogy nagyon nagyképűek és nem hozzám valóak, akkor inkább hagytam az egészet. 
Lehet, hogy túl nagyigényű vagyok, de nekem az ilyen lányok nem kellenek.
- És a lány tényleg barna hajú és barna szemű! Azt hittem csak kitaláltad. - Niall nevetett én pedig összeraktam volna a kezeimet. Ez csak véletlen? Hiszen én azt mondtam nekik, hogy egy barna hajú, barna szemű lánnyal találkozok. 
El sem tudom képzelni mivel magyaráztam volna ki magam, ha egy szőke hajú, zöld szemű lánnyal találkoztam volna.
- Aranyosnak tűnik. - mosolyogva nézett rám Liam, én pedig legszívesebben mindent elmondtam volna nekik.
Hogy ketrecharcos vagyok, hogy ez a lány rájött a titkomra. Hogy ez a lány egy riporter. Ő csak azért jött hozzám, hogy elmondja nem fogja kiadni a titkomat!
Legszívesebben elmondtam volna nekik mindent!
Mindent elejétől a végéig.
De nem lehetett. 
Meg kellett magamnak tartanom ezeket a titkokat, vagyis már nem csak én tudom, hanem Rosie is.
Fura nem?
Egy idegen tudja a legnagyobb titkomat, de a barátaim nem. Hányinger fog el, ha rájövök, hogy előttük titkolom ezt az egészet, pedig ő velük tudnám a legjobban megbeszélni..
- Az is. - mosolyogtam és most az igazat mondtam. Tényleg aranyos, és kedves.
- És mikor találkoztok legközelebb?
- Holnap. - és ez már nem csak hazugság. Hiszen Rosie egy valós lány, és tényleg találkozunk. Eddig mindig csak a hasamra ütve mondtam nekik valamit, hogy miért nem érek rá esténként. 
- Mit csináltok? - érdeklődött Zayn.
- A parkban találkozunk aztán ebédelünk, és utána még nem tudom.
- Melyik parkban? - vigyorogva nézett rám Louis.
- Nem mondom el. -vigyorogtam- tudom, hogy utánam jönnétek, de nem fogom elmondani.
- Mi utánad? Ugyan! - legyintett Niall, én pedig megforgattam a szemeimet, hiszen tudom, hogy utánam jönnének, ha elmondanám melyik parkban találkozunk Rosieval.
- Ma nem hajlandó veled találkozni? - nevetett Zayn, én pedig az oldalába könyököltem, hiszen mellettem ült.
- Ma más dolga van. Nem mindig ér rá.
- Kiheveri a tegnapi találkozást. -vigyorgott Zayn és arrébb húzódott, ne hogy újra megüssem érzékeny oldalát.
- Ne szekáljátok. - nevetett Liam, és akármennyire is mellettem állt, szórakoztatta a helyzet.
Mi van, ha Rosie most is abban a parkban van?
Nem tehetek róla, de felkeltette az érdeklődésemet már tegnap, hogy vajon kivel lehet Rosie. Köze lehet ahhoz, amit nem akar elmondani?
Hiszen mondta, hogy valami miatt nem tud tanulni.
De nem a szülei miatt. 
Akkor mi miatt?
Kíváncsi vagyok. Nem tehetek róla, de nagyon kíváncsi vagyok.
Itt a lehetőség. 
Gyorsan felálltam és a fiúknak azt mondva, hogy dolgom van, kisiettem a házból, miután felvettem a kabátomat. Értetlenül néztek rám, és azt kérdezgették, hogy hova megyek.
Gyorsan beültem az autómba és a park felé indultam, ahol holnap Rosieval találkozok. 
Ott megálltam, és besétáltam.
És most merre? Nagyon nagy ez a park! És persze feltűnésmentesen kell haladnom.
Lehet máshová kéne vele megbeszélnem találkozót.
Elindultam az egyik irányba. Csak mentem, és nézegettem a parkban lévő emberek között. Hátha meglátom Rosiet.
Túl kíváncsi vagyok...mégis mi jogom van nekem utána kíváncsiskodni? 
De hülye vagyok! Vissza kell mennem a kocsihoz, és abbahagynom a gyerekes viselkedést.
Sóhajtva indultam vissza a park bejáratához, hogy aztán elhagyjam ezt a helyet.
Azonban a bejárattól nem messze észrevettem egy Rosiera hasonlító lányt.
Az Rosie?
Jól látok?
Igen. Az ő. Egy kislánnyal.
Azt mondta, hogy nincs húga. Akkor ki lehet az a kislány?
Odamenjek vagy ne? Nem tudom mi tévő legyek. 
Odamegyek. Lesz, ami lesz.
Lassan odasétáltam hozzájuk. Rosie és a kislány vidáman játszottak egy papírsárkánnyal, amit eregettek a magasban. A kislány Rosie előtt állt és kis kezeiben tartotta a sárkány madzagját. 
Elmosolyodtam a vidámságukon, és amikor odaértem, melléjük álltam.
- Rosie? - kérdeztem és a lány felém fordult.
Az arckifejezéséből ítélve egyáltalán nem számított rám. 

2 megjegyzés:

  1. Úristen! O.O
    Ma kezdtem el olvasni a blogod és kijelentem hogy imádom!!*.*.*.*.*
    Egyébként az elején mindenre számítottam csak arra nem hogy Harry ketrec harcos lesz!:D
    Megfordult a felyemben hogy drogos vagy bérgyilkos vagy legrosszabb esetben egy pedofil szatír!:DDDDD
    Kíváncsi vagyok hogy mit fog mondani Rosie Harrynek. Mármint hogy elmondja-e az igazat.:)
    Meg Harry reakciójára is kíváncsi vagyok.
    Az biztos hogy meg fog lepődni!
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ""Megfordult a felyemben hogy drogos vagy bérgyilkos vagy legrosszabb esetben egy pedofil szatír!:DDDDD""
      hát ezen nagyon nevettem :D
      De legalább a képzelőerőddel semmi baj sincsen :D
      Nagyoon örülök, hogy ennyire tetszik a blogom, el sem tudod képzelni milyen jó ezt olvasni. ♥
      Hamarosan kiderül, hogy Harry mit fog hozzá szólni ;)
      Sietek!:)

      Törlés