14. rész ~ Nevetés

Rosalie Parker

- De udvariatlan vagyok! - szólalt meg Harry, így megszakítva a nevetésünket- nem vagy éhes? - kérdezte, miközben felállt.
- Hát egy kicsit, de hagyjad csak, megyek úgyis. - álltam fel én. Nem akarom őt zavarni. Igaz, nagyon jól érzem magam vele, de biztosan van jobb dolga, mint velem beszélgetni.
- Már mész is? - mintha a kérdése közben valami szomorúságot hallottam volna a hangjában, de biztosan rosszul hallottam. Nem képzelek bele mindent a dolgokba. Nem sok embert ismerek, így ember ismeret terén nem igazán vagyok a topon. 
- Nem akarlak zavarni. Biztosan van neked is jobb dolgod. - válaszoltam meg a kérdését.
- A szám fel van repedve, a testem is sajog. Nem, sehova nem fogok ilyen állapotban menni. - nevetett, majd folytatta- nem zavarsz. Miért zavarnál? - ráncolta a homlokát.
- Azt hittem menni akarsz valahova, nem egy idegen lánnyal itt ülni és beszélgetni.
- Ilyen állapotban nem megyek. Általában, ha látszik az arcomon a verés, akkor ki sem mozdulok a házból. Ha pedig muszáj mennem, akkor alapozót használok. - mondta, mire én felhúztam a szemöldökeimet meglepettségemben. Alapozót használ? Fiú? - A koncerteken mindig kapok egy kis púdert, hogy ne csillogjon a bőröm vagy micsoda. - forgatta meg a szemeit- és amikor elkezdtem a ketrecharcot a Tomtól megkérdeztem, hogy hogyan tudom eltüntetni a lila foltokat a szemem alól és ő tanácsolta az alapozót. Így hát vettem egyet és hogy ha nagyon muszáj mennem valahova, akkor jól le alapozom.
- És teljesen eltudod tüntetni?
- Általában igen. De ha valaki nagyon közelről nézné az arcomat, akkor észrevenné a lila foltot, de azért senki sem hajol annyira közel az arcomhoz.
- És a paparazzik? Ha képet készítenek rólad.
- Csak lehajtom a fejemet. - mosolygott- és örülök, hogy beszélgethetek ezzel az idegen lánnyal. - válaszolt arra, amit percekkel ezelőtt mondtam. Miszerint nem akarna egy idegen lánnyal beszélgetni. Elmosolyodtam a válaszán.
- Akkor maradok, szívesen.
- A szüleid tudják hogy hol vagy? - kérdezte, miközben a bögréket össze szedte a dohányzó asztalról.
- Igen, írtam Édesanyámnak üzenetet. Meg ő mondta reggel, hogy jöjjek ide, így sejtette, hogy hol vagyok ilyen sokáig, de küldtem neki üzenetet amiben leírtam, hogy még itt vagyok nálad. 
- Nem csináltam veled semmi rosszat, majd mondd meg neki, ha hazaérsz. - vigyorgott- nem vagyok közveszélyes!
- Csak a pincébe ne vigyél le! - vigyorogtam, és emlékeztettem arra, amit nem is olyan régen mondott. 
- Hát ez még egy meggondoló dolog. - gondolkodott el, de közben vigyorgott - talán megkíméllek téged, hogy ha mesélsz magadról!
- Talán? Nekem biztosra kell mennem! - tettem csípőmre a kezeimet, ő pedig nevetni kezdett.
- Oké. -nevetett - akkor, ha mesélsz magadról, nem kerülsz le a pincébe!
- Na, így máris jobb!
- De elsőnek kezdjünk valamit az éhségünkkel. Van itthon fagyasztott pizza. Az jó lesz?
- Fagyasztott pizza?
- Igen. Tudod, berakjuk a sütőbe és szépen megsül. Kell itthonra valami. Kaját nem rendelek, mert a kiszállító meglát, aztán beköp, hogy Harry Styles hogyan néz ki. Még nem volt rá példa, de nem kockáztatok.
- És fagyasztott pizzán élsz?
- Hát csak ha itthon vagyok. Néha bevásárolok, amikor huzamosabb ideig itthon vagyok. De most még nem volt rá időm. Pár napja jöttünk haza a turnéról.
- Turnén voltatok?
- Igen. -mosolygott - most pihenünk egy kicsit aztán újra munka. 
- Nem fárasztó?
- Ó, nem! Most te mesélsz magadról, nem én magamról. Bejössz a konyhába?
- Kell a segítség ahhoz, hogy kinyisd a dobozt és kivedd belőle a pizzát? - kuncogtam.
- Eltaláltad. Annyira nem megy a doboz kinyitás!
- Énekelni tudsz, de egy pizzás dobozt nem tudsz kinyitni? Amatőr! - vigyorogtam ő pedig összeszűkült szemekkel nézett rám.
- Tudod, nagyon szemtelen vagy! - indult el a konyha felé, ahonnan órákkal ezelőtt a forró csokinkat hozta. Követtem őt, és beléptem a konyhába. A fő szín a vajszínű volt, és nem volt nagyon nagy konyha, inkább akkora, hogy kényelmesen lehetett benne mozogni. A Harry egy nagy ajtóhoz ment, amit kinyitott, és rájöttem hogy az a hűtő, alatta a fagyasztóval. Be van építve a szekrénybe a hűtő és fagyasztó. Tetszik ez a megoldás. Mert nem lóg ki a hűtő színe, hanem elbújik a konyhaszekrény mögött.
- Általában azt mondják az emberek, hogy nagyon kedves lány vagyok. Még nem mondták, hogy szemtelen lennék. - kuncogtam és odasétáltam mellé. Ő szorgosan kivett a fagyasztóból 2 doboz pizzát, amit a pultra rakott.
- Csak nem akartak megbántani, de én kimondom az igazat! Szemtelen vagy! - nézett rám, és odatolt felém egy doboz pizzát.
- Azt mondod rám, hogy szemtelen vagyok és még azt várod, hogy kibontsam a dobozt? - húztam fel a szemöldökömet.
- Hát, ha te fagyasztottan szeretnéd enni, akkor egészségedre. Úgy sem lehet rossz. - nevetett, és kibontotta a saját dobozát.
- Milyen humoros vagy!
- Tudom és nekem már sokszor mondták! - vigyorgott.
- És biztosan jó indulatból? - vigyorogtam és aranyosan néztem rá.
- Oké. 1-1 Rosalie! - vette ki a pizzáját a dobozból, én pedig nevetve követtem a cselekedetét. Kivettem a pizzát a dobozból, majd mind a kettőnkét egy-egy tepsire raktuk, és Harry a sütőbe rakta, amit bekapcsolt, és hagyta, hogy bent süljenek a pizzáink.
- Kérsz valami üdítőt? - kérdezte, én pedig megráztam a fejemet, miszerint nem. Ő elővett egy doboz ásványvizet, kibontotta és ivott belőle- ülj csak le. - mutatott a bárszékekre, én pedig felültem az egyikre, ő pedig mellém ült- szóval akkor. Mesélsz magadról?
- Mit meséljek magamról? 
- Mindent. Hány éves vagy?
- 20 éves vagyok. Márciusban leszek 21 éves. 
- Én februárban leszek 21. -vigyorgott.
- Február melyik napján? 
- Február 1.
- Én március 19. - mosolyogtam.
- Már voltam 1 hónapos, amikor megszülettél. -vigyorgott, én pedig elnevettem magam.
- Nos, igen. Jó matekos vagy. - kuncogtam.
- Ezt meg sem hallottam. Mindig szemtelenkedsz! 
Nevetni kezdtem azon, ahogyan kimondta ezt a mondatot. Olyan kisgyerekes hangja volt. Mint, amikor a Lilly megvádol valamivel, amikor játsszunk. Most a Harry is ugyanolyan volt. 
Nagyon jól érzem magam vele. Annyira felszabadult vagyok és ő is. Jó vele beszélgetni, mert nem veszi komolyan a dolgokat, nem sértődik meg, amikor csipkelődök vele, hanem ő is csipkelődik velem. 
Nagyon jól tettem, hogy nem mentem be Christopher irodájába. Már tudom, hogy azt, hogy elmondom a médiának, felindulásból mondtam. Megsértett azokkal, amiket mondott és úgy gondoltam tanulnia kell a hibáiból. Meg kell tanulnia, hogy nem általánosíthat.
Hogy nem hasonlíthat azokhoz a szörnyekhez, akik mindig csak a rosszat akarják. 
Rosszul éreztem magam. A lelkem rosszul volt saját magamtól, amikor is hajtottam az irodához. Muszáj volt félre állnom. 
Én nem vagyok olyan. Én nem vagyok képes arra, hogy valakinek rosszat tegyek.
Rengeteg pénz.
Rengeteg pénzt adnának azért, ha elmondanám ezt a titkot, de nem tehettem. 
Sosem tudnám magamnak megbocsájtani, ha a Harry élete megváltozott volna. Rossz irányba. 
Miattam.
- Hahó! -lengette meg a tenyerét előttem- Rosie. Minden oké? - feleszmélten a hangjára, és ránéztem.
- Persze. - elmosolyodtam- csak tudod örülök, hogy nem mondtam el a titkodat senkinek. - vallottam be azt, amiről gondolkodtam.
- Én is. - mosolygott- de visszatérve a témára mesélj magadról!
- De még mielőtt mesélek magamról. Elmondom, hogy nem szemtelenkedek mindig, csak kihasználom a lehetőséget, ha csipkelődhetek. -kuncogtam.
- Azaz szemtelenkedsz. Értem én! - mondta én pedig nevettem.
- De mit meséljek magamról?
- Mindent. -adta meg a rövid, de lényegre törő választ.
- Itt születtem Londonban. A szüleimmel lakok. Egyke vagyok.
- Nincsen testvéred?
- Nincs. - mosolyogtam.
- Nem is akartál volna?
- De egy időben még igen. De jó ez így is. Nem vagyok elkényeztetve, mindent megkaptam, de nem mindent első szóra.
- Hát én nekem fura lenne egyedül. -nevetett- van egy nővérem, Gemma. 
- Jó a kapcsolatotok?
- Igen. Néha szekáljuk egymást, sőt elég sokszor, Anyu agyára is megyünk ezzel - nevetett - de szeretjük egymást. Ha tehetem, akkor mindig meglátogatom őket. És ő is szokott jönni velünk a turnén, ha ráér. Most fog végezni az egyetemen. - mosolygott büszkén. A tekintetéből láttam, hogy oda van a nővéréért, és ez biztosan fordítva is igaz lehet. - de te mesélsz magadról, nem én! Mi a hobbid?
- Szeretek könyvet olvasni, és fotózni. - valamint 2 éve anya lettem, így a gyerek nevelés, a lányommal való játszás lett a hobbim. Tettem hozzám magamban, de ezt neki nem mondom el. Nem akarom, hogy megtudja. Jobb, hogy nem tudja. Hogy nézne rám?
- Miket szoktál fotózni? 
- Mindent. A természetet, az embereket. De már nagyon régen fotóztam. 
- Miért?
Mert a lányom tölti be minden percemet, és ha fotózok, akkor őt fotózom. 
- Nem tudom. Mostanában a fotózás más értelmet nyert a számomra, hiszen paparazzi lettem. - sóhajtottam és igazat is mondtam. Amióta paparazzi vagyok, azóta máshogyan látom az egész fotózást.
- De nem önszántadból, vagyis azt mondtad, hogy muszáj csinálnod a pénz miatt. 
- Igen. Azért csináltam, mert kellett a pénz.
- De ennyire kell a pénz?
- Igen. Az én életem nem olyan, mint más 20 évesé. Kell a pénz, hogy elkezdhessem az életemet. Hogy házat vehessek.
- Nem olyan, mint más 20 évesé? - ráncolta a homlokát.
- Nem. - megráztam a fejemet- de nem szeretnék erről beszélni.
- Rendben. Semmi gond. - mosolygott.
- Kiszoktál menni a parkba és ott fotózol?
- Általában igen. Mindig kimentem, ha jó idő volt, elfeküdtem a fűben és fényképeztem mindent. Szerelmes párokat nagyon szerettem fotózni. Az igazi szerelmes párokat. Mert, ha visszanéztem a képeket, akkor átjött az a hihetetlen mennyiségű szeretet. - mosolyogtam, és ő is elmosolyodott.
- Miért nem jártál olyan iskolába, ahol ezt kitanulhattad volna? Hiszen fiatal vagy! A szüleid nem engedik, hogy tanulj?
- De igen! Ők sosem akadályoztak semmiben sem, és nagyszerű, hogy ők velem vannak, mert rengeteg mindenben segítettek nekem. És a mai napig segítenek. Nem miattuk nem tanulok. Más okból.
- A barátod nem engedi? - kérdezte én pedig meglepődtem a nyílt kérdésén. Megmeri kérdezni a dolgokat. De szerintem sosem gondolna a valódi okára, hogy miért nem tanulok.
- Hát mivel nincs olyanom, így nem. - nevettem fel- nincs barátom. 
- Bocsi a kérdésért, csak gondoltam hogy ha ő akadályoz, akkor beszéltem volna vele!
- Nem. - mosolyodtam el a kedvességén. Tényleg beszélt volna vele? Ennyire kedves lenne? - Nincs barátom. De azért köszönöm.
Elmosolyodott, majd kivette a sütőből a pizzákat. Lerakta őket a pultra, majd átcsúsztatta azokat egy tányérra. Vigyorogva figyelte, hogy nem esett le a pizza. Felszeletelte a pizzákat, majd az egyiket elém rakta, a másikat maga elé, és leült.
- Még meleg, szóval amíg egy kicsit kihűl, beszélgethetünk. -javasolta és igaza is volt. Csak leégne a nyelvünk és a torkunk, ha ilyen forrón elkezdenénk enni a pizzánkat.
- Én mást nem tudok magamról mesélni. Nincs túl izgalmas életem. - ó, de van. A lányom után futok, játszok vele, altatom, etetem és nevelem. Imádom csinálni, a lányom a mindenem!
- Ha lenne rá lehetőséged, akkor fotóznál? Mármint normális munkaként. Nem paparazzóként.
- Igen. Már kerestem más munkát. Az egyik egy fotóasszisztens munka. De azt már betöltötték. A másik pedig óceánjáróra keresnek hivatásos fotóst.
- Ez jó ötlet! Óceánjáró! Miért nem mész arra dolgozni? 
- Mert hivatásos fotóst keresnek- hangsúlyoztam ki a hivatásos szót- és én nem vagyok hivatásos fotós.
- De más társaságot is megkérdezhetnél. Nem mindig hirdetik meg, inkább arra várnak, hogy felhívják őket. Ha nem hívják őket, akkor adják fel hirdetésben. Megmutatod nekik pár képedet és lehet van is munkád.
- Nem nekem való az óceánjárós munka. -mosolyogtam- sok időre kéne elmennem, és azt nekem nem lehet. Meg ki sem bírnám. Sok időt távol tölteni? Nem. 
- Pedig nagyon sokat fizetnek. De ennek is az az akadálya, amiért nem mehetsz suliba? - kérdezett rá. Félek, hogy hamarosan össze áll neki a kép. Hazudni sem szeretnék, de nem mondhatom el az igazat. Azt hogy anya vagyok. Azt még nem.
- Igen. Ugyanaz az oka, de nem szeretnék róla beszélni.
- Sajnálom. Nem erőltetem. Inkább együnk. - mosolygott, majd mind a ketten enni kezdtünk.
Jó ízűen fogyasztottuk el a pizzánkat, és hiába volt fagyasztott, akkor is finom volt. Fagyasztott, nem fagyasztott, mégis csak pizza, ami finom.
Amint elfogyasztottuk a pizzáinkat a Harry összeszedte a tányérokat és a mosogatógépbe tette. Öntött nekem egy pohár narancslevet és átadta nekem. Megköszöntem, majd beleittam. A poharat magam elé tettem, és a Harryre néztem.
- Most te mesélsz magadról!
- Hát mint mondtam 21 éves leszek februárban. Holmes Chapelben laktam az X Faktor előtt. Aztán, amikor bekerültünk az élő műsorba, akkor Londonba költöztem a fiúkkal együtt. - kezdte a mesélést.
- Úgy olvastam, hogy a szüleid elváltak. Igaz?
- Igen. Amikor 7 éves voltam. Úgy költöztünk Holmes Chapelbe Anyuval és a nővéremmel. Elég nehéz volt megemészteni azt, hogy a szüleim elválnak és ezentúl Apámat nem fogom látni. Vagyis nem mindennap. Jó kapcsolatot ápolnak Anyuval szerencsére. De anyám tavaly férjhez ment újra, Robinhoz. Nagyon jó fej férfi és én tényleg megszerettem őt. Az elején fura volt, hogy anyu más férfival legyen, de nagyon szimpatikus, szóval hamar összeszoktam vele, ahogyan Gemma is. - mosolygott, én pedig vele mosolyogtam. Nem sok gyerek engedi közel magához a szülője új választottját, de Harry és Gemma igen. De mondjuk ez azon is múlik, hogy az "új anya/apa" hogyan viszonyul a gyerekhez. Ha ő is azt akarja, hogy a gyerek jól érezze magát vele, akkor semmi gond nem lesz. De, ha az új szülő nem kedveli a gyereket, akkor veszett ügy az egész.
- De apukáddal is tartod a kapcsolatot?
- Igen. - mosolygott- sokszor meglátogat a turnén és szoktunk közös programokat csinálni vele és Gemmával. Nagyon jó kapcsolatunk van, így is hogy Anyuval elváltak.
- Ez jó. - mosolyogtam- amikor rád kerestem az interneten, akkor olvastam, hogy volt egy zenekarod a One Direction előtt.
- Úgy érzem magam, mint egy interjún. - nevetett- igen, a White Eskimo. A barátaimmal alapítottuk Holmes Chapelben Esküvőkön, suli bulikon léptünk fel. Jó volt amúgy. Ők is mondták, hogy jelentkezzek az X Faktorba. A családom is. Így hát jelentkeztem. Elmentem a válogatóra.
- Izgultál? - mosolyogva figyeltem őt, és közben ittam az üdítőmből.
- Ah, nagyon. - kuncogott - azt hittem lerágom a körmeimet, és amikor felmentem a színpadra, és megláttam a zsűrit, akkor azt hittem kidobom a taccsot. Nagyon izgultam. Szerettem volna tovább jutni. Nagyon akartam tovább jutni.
- Sikerült nem? Vagy innen estél ki?
- Milyen felkészült vagy. - vigyorgott.
- Utánad olvastam. Sok minden megmaradt, de az X Faktort sosem néztem, így nem tudom mi az a tábor meg ilyenek.
- Ez volt a válogató. Innen tovább jutottam a táborba. De ott már kiestem.
- Miért?
- Mármint miért estem ki? - kérdezte, én pedig bólintottam- mert nem tetszett nekik az előadásom. Nem voltam jó. Én mindent beleadtam, de nekik nem volt jó. 
- És kiestél. Ilyenkor haza kell menned?
- Igen. Vagyis kellett volna, de visszahívtak. Engem és még 4 fiút.
- Ti lettetek a One Direction. - mosolyogtam.
- Így van. - mosolygott büszkén - akkor váltunk egy bandává. Egyikünk sem fogta fel, hogy van ilyen. Kiesünk aztán visszakerülünk? Hihetetlen volt. De nem gondoltunk arra, hogy nem vágunk bele. Bele vágtunk.
- És innen kerültetek az élő műsorba?
- Nem. - mosolygott - még volt egy megmérettetésünk. A mentorok háza. A mentorunk Simon Cowell volt, és ő előtte kellett énekelnünk. De továbbjutottunk, szerencsére az élő showba. - mosolygott.
- De kiestetek.
- Igen, harmadikok lettünk. De a rajongók annyira megszerettek minket, hogy nem hagyták hogy elsüllyedjünk. Kijött az első dalunk..
- A What makes you beautiful! - vágtam a szavába, és vigyorogva mondtam az első daluk címét. Ezt a dalt is nagyon sokszor meghallgattam azon az estén, amikor utána kerestem, és nagyon megtetszett.
- Ahhoz képest, hogy nem vagy rajongó, elég felkészült vagy. - vigyorgott.
- Nos, igen. Az első albumotokat nagyon sokszor meghallgattam és mivel ez a dal is rajta volt, így ezt is. Tetszik.
- Ennek örülök. - vigyorgott szemtelenül. Ráhagytam. Nyugodtan szálljon el csak magától- na, de kijött a What makes you beautiful és imádták a rajongók. Rengetegen megvették a kislemezt, interjúkat adtunk, díjátadókon voltunk. Szinte fel sem fogtuk és már ki is jött az első albumunk, ami azonnal hatalmas siker lett.
- Wow. Biztosan nagyon sokan szeretnek titeket.
- Igen. - mosolygott - a rajongók nagyon sokat megtettek értünk. Miattuk vagyunk itt, ahol. Most ért véget harmadik turnénk. Stadionokban léptünk fel! A Wembleyben!
- Hű! - nagy szemekkel néztem. Ha valaki a Wembleyben léphet fel, az hatalmas megtiszteltetés lehet. Hiszen az egy világhírű stadion. És ők ott léphetnek fel.
- Mi is ezt mondtuk! - nevetett - hihetetlen érzés volt. 
- Majd most jön ki a negyedik albumotok?
- Igen. Már várjuk, hogy a rajongók meghallgassák, mert ezen már sokkal felnőttesebb dalok vannak. Már más a hangzás. 
- Ahogy felnőtök, úgy változik a hangzás is. Tetszik a rajongóknak?
- Már a Midnight Memorieson is, azaz a harmadik albumon is voltak más hangzású dalok és szerencsére pozitív véleményeket kaptunk, szóval biztosan tetszik nekik. 
- De szerintem minden tetszik nekik, amit a zene terén csináltok. - kuncogtam, ő pedig nevetett. Észrevettem, hogy milyen sokszor nevet. De ez nem rossz, hanem jó. Nem egy beképzelt popsztár, hanem nagyon közvetlen és szimpatikus.
- Hát remélem, mert nekik csinálunk minden zenét.
- A turnék nem fárasztóak?
- De igen. Nagyon is. De, amikor tudunk, akkor pihenünk. Vannak a koncertek közben pihenő napok. De azért az idő eltolódások megviselnek minket, meg az időjárás is. Most mondjuk Londonban hűvös van, de elutazunk Ausztráliába, ott meg már meleg. És utána ha hazajövünk, akkor a melegből a hidegbe.
- Akkor ilyen téren elég nehéz.
- Igen, de most itthon vagyunk, pihenünk, addig amíg nem kell mennünk próbálni, interjúra és egyebek.
- De élvezed nem? - mosolyogva néztem rá, hiszen látszik rajta, hogy őszintén lelkesedik eziránt a munka iránt.
- Igen. Nagyon. Vannak rossz pillanatai, de melyik munkának nincs? Túllépek rajta valahogy és mosolygok.
- Nehezen viseled a negatív kritikát?
- Igen. Sokszor nem értem miért mondanak rám rosszakat, amikor nem is ismernek?
- Mert azt akarják, hogy rossz legyen neked. Én már csak tudom. Nem egy olyan paparazzóval dolgoztam már együtt, aki odakiabált minden rosszat a hírességnek, én pedig csak ott álltam és néztem, hogy komolyan? Miért kell ezt mondani? De megkérdeztem a fotóst, és azt mondta, hogy azt akarom, hogy rosszul érezze magát, hogy olyan képeket készíthessek róla, amin szomorú. Hogy utána egy negatív cikk keletkezzen belőle. Undorítóak.
- Az biztos. Sokszor nagyon az agyamra mennek, sőt mindig. Ha meg rosszat mondanak rólam, az nagyon érzékenyen érint.
- De ne hallgass rájuk! Ők azt akarják, hogy neked rossz legyen!
- Tudom. - sóhajtott- csak nehéz, nem rájuk figyelni. 
- Elhiszem, de ne azoknak higgy, akik nem ismernek, hanem akik ismernek. És gondolom a családod nem mond rólad rosszakat!
- Nem. Ők is azt mondják, hogy ne hallgassak a fotósokra.
- Na, látod. Azért mondják ezt, mert ők ismernek. Én ezen a napon ismertelek meg, nem olyan régóta ismerlek. De azt elmondhatom, hogy nagyon jó fej vagy. Nem vagy egy beképzelt popsztár, aki azt hiszi, hogy mert van sok pénzem, bármit megtehetek. Jól el lehet veled beszélgetni. Humoros vagy és kedves. Komolyan szimpatikus vagy. És én ezt gondolom rólad pár óra ismertség után. Szóval biztosan nem vagy rossz ember. - néztem a szemeibe, hogy lássa tényleg nem hazudok. Mert a színtiszta igazságot mondtam el neki. Elmosolyodott szélesen, és az arcán megjelent két gödröcske, amik nagyon aranyossá tették ezt a fiút.
- Köszönöm, Rosie. - mosolygott, és a szemeimbe nézett - pár óra ismertség után én is elmondhatom, hogy nagyon aranyos és szimpatikus lány vagy. 
Nagyon jól esett, hogy ezt mondta, mert tudtam, hogy komolyan gondolja. 
Mosolyogva néztem a szemeibe. 
Ő pedig mosolyogva nézett az én szemeimbe.