16. rész ~ Az idegen lány

Sziasztok! J

Meg is érkezett a következő rész, amiben Harry, Rosie látogatása utáni érzelmeiről lesz szó ;)

A véleményeiteket várom és iratkozzatok fel! :)

Valamint van a blognak egy facebook csoportja, ahova ITT csatlakozhattok!

Jó olvasást! ♥

Harry Styles

Szia, Rosie. 
Harry vagyok. Remélem még nem felejtettél el :D
Tényleg nagyon jól éreztem magam veled, és köszönöm (igen, megint) azt, hogy a titkomat nem feded fel. Nagyon sokat jelent nekem.
A másik, amiért írok, hogy lenne-e kedved holnap délután találkozni?
Mondjuk, ha eljönnél a házamhoz 3-ra, akkor innen elmennénk valahova, vagy hogy ha megadod a címedet, akkor odamegyek érted.. :)
De, ha nem szeretnél találkozni, azt is megértem.
Várom mielőbbi válaszodat.

H .xx



Küldtem el az üzenetet Rosienak. 
Miután ő elment, elfeküdtem a kanapén és gondolkoztam. Ez a lány mennyi pozitív gondolatot ébresztett az elmémben. Más megvilágításba helyezte az életemet. Lehet másnak nem jelentett volna semmit ez a beszélgetés, ami elhangzott köztünk több órán keresztül, de nekem annál is többet. Mert felszabadultan éreztem magam. Kérdezett rengeteget, de nem bántam, mert normálisan, őszintén kérdezett mindent, és nem úgy, mint mondjuk egy interjún, hogy odavágják a kérdést és csak azért teszik fel, mert le van írva a papírjukra. Persze akadnak kivételek, de ilyen nagyon kevés van.
Rosie elmehetne riporternek. Biztosan nagy sikere lenne. Meg van benne minden, ami ahhoz kell, hogy egy riporter legyen. Egy rendes, jó riporter.
Hiszen kedves.
Nagyon jól eltud beszélgetni az emberekkel. Zárójelben megjegyzem, hogy igen, még csak most beszéltem vele először, de velem is nagyon kedvesen beszélgetett. Amikor felhúztam, akkor szólt vissza bunkón, de amúgy meg megtartotta a higgadtságát, pedig már sokan a szörnyű szavak után, hozzám vágtak volna valamit. Mondjuk a kezük ügyébe kerülő első vázát, de Rosie nem. 
Szóval van kommunikációs képessége. Nem érzi magát zavarban, ami nagyon jó dolog. Megmeri mondani az embereknek a véleményét, de úgy, hogy érezzük, hogy azt bizony ő nem rossz modorból teszi, hanem csak rávilágít az igazságra, ami szokott fájni.
És nem utolsó szempont, hogy nem kapott sikítórohamot, amikor meglátott. Persze, nem rajongó. De szerintem, hogy ha rajongó lenne, akkor sem sikított volna. A pulzusa biztosan megemelkedett volna, de azon kívül semmi más reakciója nem lett volna. Szerintem. 

Ezért élveztem vele ezt a beszélgetést, mert nem éreztem nyomást, hogy egy idegennel beszélgessek. Mert igen, idegen ő. De egy olyan idegen, aki örömet hozott a napomba. 
Egy idegen, aki mosolyt csal az arcomra.
Az idegen lány, aki mától már nem idegen. 
Nagyon örültem annak, hogy nem kellett neki megadnom a telefonszámomat. Persze, nem hiszem, hogy kiadná a médiának ezt az információt, de azért jobb félni, mint megijedni. Így maradt az e-mail, amit ő maga ajánlott fel. Én pedig elsőnek tényleg nem értettem, hogy miért az e-mail címét adja meg, de aztán megértettem és nagyon jólesett a figyelme.
Elküldtem neki az üzenetet és vártam.
Szeretnék vele holnap találkozni. Jó lenne vele újra találkozni és beszélgetni. Ha idejönne az még jobb lenne, mert akkor nem kéne kitennem őt a médiának, hogy aztán olyan cikkek lássanak napvilágot, hogy én és ő egy pár vagyunk, ami persze nem igaz, de ezt a média nem tudja.
Remélem akar velem újra találkozni. Én szeretnék vele, de nem erőltethetem magam rá. Ha nem akar találkozni, azt is megértem, bár az elég fura érzés lenne, hiszen ahogyan láttam ő is jól érezte magát velem, így nem tudom, hogy mi kifogása lehetne. 
Jó, persze ezt így könnyű mondanom, de nem tudom, hogy neki milyen dolga van..de nem jár iskolába, és dolgozni sem dolgozik úgy hogy mindennap mennie kell, szóval csak ráér nem?!
Nem tudom. 
Sóhajtva raktam félre a telefonomat 10 perc válasz nélküli eltöltött idő után.
10 perc nem sok idő, de azt hittem egyből válaszol. Lehet most fogalmazza magában a mondatot, hogy mit írjon vissza. Vagy hogyan rázzon le finoman.
"Jó Harry ne gondolj már minden hülyeségre!"
Nem lehet negatívan hozzá állni..negatyv gondolkodás, negatív eredményt szül. 
Miért vagyok ennyire...ennyire ideges?
Esküszöm annál az embernél is idegesebb vagyok, aki most tudja meg az orvosi vizsgálatának az eredményét, de én csak egy lány válaszára várok..

A telefonom hangos csörgésbe kezdett, rám a szívbajt hozva..nem vagyok ijedős típus, de most megijedtem, mert nem számítottam rá. 
Odanyúltam érte, és meg sem nézve, hogy ki hív, felvettem és a fülemhez emeletem a telefont.
- Haló? - kérdeztem és megtöröltem az arcomat. Álmos voltam. Hosszú, eseményekkel teli napom volt, és lefáradtam. 
- Szia, Harry! - szólalt meg a telefon túlsó oldaláról édesanyám. Elmosolyodtam lelkes hangja hallatán. Szerettem vele beszélgetni. Ő mindig meghallgatott és jobb anyukát nem is találhatnék nála. 
- Szia, anyu. Hogy vagytok? - kérdeztem meg a szokásos kérdést, amit mindenki megkérdez attól, akivel beszél, de engem tényleg érdekel, hogy mi van velük.
- Jól vagyunk. A Robinnal vacsorázni voltunk, gondoltam felhívlak. Az előbb értünk haza. 
- Jól éreztétek magatokat?
- Nagyon. - éreztem a hangján, hogy mosolyog- kellemes volt és még az idő sem olyan hideg, így sétáltunk egyet a városban. 
Mosolyogva hallgattam a kis élménybeszámolóját. Amikor anyu és apu elváltak még csak gyerek voltam, de nagyon nehéz volt felfogni, hogy a szüleim eltudják hagyni egymást. Amit az ember hall a TV-ben, vagy másoktól, az vele is előfordulhat. És velem megtörtént. Szörnyen nehéz volt nekem és Gemmának is, de tudtuk, hogy ott lesz velünk Apukánk, ha nem is minden nap, de velünk lesz. A mai napig tartom vele a kapcsolatot és sokszor meglátogat engem a turnén, valamint én is megyek hozzá. Szerencsére anyával is jó kapcsolatot ápolnak, attól függetlenül is, hogy anyának már van új férje, Robin. Nagyon kedvelem azt a férfit, mert tudom, hogy anyu boldog mellette és nekem csak ez számít. És persze én és Gemma is nagyon jól érezzük magunkat Robin társaságában. A saját gyerekeiként tekint ránk, mi pedig a szívünkbe zártuk őt.
- Hamarosan megyek haza. - mondtam.
- Rendben. Novemberben meg majd Gemma diplomaosztója lesz, de azért előtte is gyere!
- Megyek. - nevettem- még a diplomaosztó előtt is menni fogok. - a nővérem lediplomázik. Ez olyan fura, hiszen ő olyan okos! De persze ezt neki nem mondanám el, mert azzal szekálna egész életemben, de azért büszke vagyok rá. Akármennyire is az agyamra megy (és én az ő agyára) attól még szeretem és büszke vagyok rá.
- Szerencséd! Amúgy délután már hívni akartalak, de Robin nem engedte. 
- Miért akartál hívni?
- Láttam a képeket az interneten, amin egy lánnyal mész a házadhoz. Ő a barátnőd? Vagy csak lesz a barátnőd? Mert még őt sehol sem láttam! Biztosan nem híres! - ó, jaj. Ha anyu olyan képeket lát, amin lánnyal vagyok és aki neki szimpatikus, akkor általában mindig bezsong. Mint most...és basszus. Milyen gyorsan terjednek a hírek! Máris lefényképeztek Rosieval. Majd meg kell neki írnom, hogy lefényképeztek minket, amikor visszajöttünk a házamhoz.
- Nem a barátnőm! Hogy ha az lenne tudod nagyon jól, hogy elmondanám, de nem mondtam neked ilyesmit, nem?
- Nem. - sóhajtott- pedig aranyos lánynak tűnik. De ki ő? - kérdezte és tudtam, hogy nagyon kíváncsi.
- Ma ismertem meg, és beszélgettünk. 
- Ma ismerted meg? - kérdezte. Tudom, hogy hihetetlen neki, hogy ma ismertem meg és már ide is hoztam a házamba..de anyu tudja, hogy én nem vagyok olyan srác, aki csak azért találkozik lányokkal.
- Igen. Hát, elveszítettem a nyakláncomat és ő találta meg. - hazudtam neki, de muszáj volt. Azt még sem mondhattam, hogy azért volt itt, mert elmondta, hogy tudja a legnagyobb titkomat, ami mellesleg az, hogy ketrec harcos vagyok.
- És elvitte hozzád?
- Igen. Nem rajongó, mert egy sikkantást nem hallatott, amikor meghallotta a hangomat.
- És beszélgetettek?
- Igen. Sokat és nagyon jó volt vele beszélgetni. - elmosolyodtam, amit persze tudtam, hogy ő nem lát. 
- Milyen?
- Kedves nagyon és őszinte. Kimeri mondani, amit gondol.
- Na, ez nagyon jó tulajdonság! Nyíltan kimeri mondani a véleményét. A képeken is kedvesnek tűnik. Olyan ártatlannak. - mondta el a véleményét. Nekem mindig is fontos volt édesanyám véleménye, és általában mindig igaza volt mindenben. Hogy, ha azt mondta egy lányra, hogy csak a pénzemet akarja, akkor az úgy is volt. Mert az első találkozásunk után kiderült...de már ott sem stimmelt valami, hogy egy szimpla találkozásra a legdrágább étterembe akart menni az illető.
- Közvetlen volt és nagyon jól elbeszélgettünk. Egy csomó mindenről beszéltünk. 
- Hogy hívják?
- Rosalie.
- Szép név. - jegyezte meg- hány éves?
- Anyu. - nevettem- az autója rendszámát nem kéred?
- Most hogy mondod. Megtudom nézni, hogy van-e érvényes műszakija! - jelentette be komoly hanggal, de aztán elnevette magát. És én is felnevettem.- de komolyra fordítva a szót! Találkozol még vele?
- Írtam neki e-mailt. Remélem visszaír.
- Miért ne írna vissza?
- Hát, mert lehet már nem akar velem találkozni..
- Jól érezte magát? Nevetett?
- Igen. Nagyon jól éreztük magunkat, és még csak ma találkoztunk!
- Harry az sosem baj! Ha valakik között van egyetértés, akkor azok jól érzik magukat egymás társaságában, akkor is ha csak aznap ismerték meg egymást.
- Szerinted visszafog írni? - sóhajtottam.
- Nem tudom. De, ha olyan jól érezte magát veled, mint amennyire elmondtad, akkor igen. Visszafog írni.
- És szerinted találkozni is akar még velem?
- Harry. Azért mert az anyád vagyok, attól még nem látok bele mások fejébe. Nem tudom azt mondani hogy igen, amikor nem tudom a választ. Csak bízz a Sorsban.
- Bízok benne. Most igen. - elmosolyodtam.
- Helyes felfogás. De nem kérdezgetlek róla. Ismerd meg jobban. Barátkozz vele.
- Azt fogom csinálni. Köszönöm Anyu!
- Ne köszönd. Ez természetes. Remélem ez a lány nem olyan lesz, hogy csak a pénzedre megy.
- Nem hiszem, hogy olyan, de idővel megtudnám.
- Persze, minden később forr csak ki. Bár, ha találkoztok, akkor már tudni fogod. - utalt anyu arra, hogy ha drága éttermet akar, akkor csak a pénzem kell neki és a csillogás. De, ha beéri egy McDonald'sal, akkor nem hiszem, hogy a pénzemre megy.
- Igen. Ez így igaz. 
- De most leteszem, fiam. Majd még beszélünk. 
- Rendben. Szia anyu. Puszilom Gemmát és Robint.
- Átadom nekik. Nagyon szeretlek!
- Szeretlek! Szia. - elköszöntünk egymástól és leraktam a telefonomat. Jó volt anyuval beszélgetni, hiszen nagyon jó tanácsokkal tud ellátni, amiket meg is fogadok.
Bízzak a Sorsban.
Bízni fogok!

A telefonom csipogni kezdett, ami jelezte, hogy elektronikus üzenetem érkezett. Azonnal feloldottam a telefont, és megnyitottam az e-mail-t. Olvasni kezdtem. 


Feladó: Rosalie Paker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Sajnálom.


Szia, Harry.
Én is nagyon jól éreztem magam veled. Komolyan egyáltalán nem vagy olyan, mint az ember képzelné a popsztárokat. (Hogy beképzeltek és ennek a szónak a társai), hanem igen is nagyon közvetlen és szimpatikus vagy. :)
Én köszönöm, hogy ennyire megértő voltál velem, és beengedtél az otthonodba, hogy elmondhassam, amit akartam. Köszönöm megint én is.
Sajnos a holnapi nap nem jó. 
Szívesen találkoznék veled, de holnap nem érek rá, a délután folyamán más programom van.
Sajnálom. 
De valamelyik nap találkozhatunk, ha úgy jó neked. Csak írd meg, hogy mikor érsz rá. 
Jó éjszakát. Aludj jól.


Rosie. Xx



- Oh...