9. rész ~ Harry titka

Itt van a következő rész!:)

Kíváncsi vagyok mit szóltok a titokhoz, szóval írjátok meg.

Jó olvasást! :)

Rosalie Parker

Az estét azzal töltöttem, hogy megkerestem Harry Styles lakcímét. Szerencsére ezeket kiderítik az emberek, és felrakják az internetre. Amúgy utálom, amikor ilyeneket csinálnak, de most hálás vagyok nekik. A címet egy papírra írtam le, hogy holnap kora reggel már odatudjak menni a házhoz, és nagyon remélem, hogy ő otthon lesz, és elmegy valahova. Nekem már az is elég, ha csak sétálni megy vagy stúdióba. Ha ma nem találok semmit, akkor még esetleg 2 napig követem, aztán, ha nem hoz eredményt a nyomozás, akkor abba hagyom. 
Nagyon szarul érzem magam..nem akarok én utána kémkedni, hiszen nem vagyok egy mocskos paparazzi, aki aztán a képeket azonnal jó pénzért eladja. Igen, kell a pénz, mert nagyon kell, de nem minden áron. 
Ilyen helyzetekben azt sem tudom mit csináljak. Nem tudom mi lenne a helyes döntés. De, ha jobban belegondolok nincs is helyes döntés. Minden esetben Harryt szennyeznék be.
És ő szenvedne.
Miattam szenvedne.
Én lennék az oka annak, hogy a sajtó nem hagyja őt békén.
Én lennék az oka annak, hogy rossz színben tüntetik fel.
Megváltozna az élete.
Miattam.
Ez az utolsó munka és abbahagyom ezt! Bármilyen munkát elvállalok, tisztességes keretek között. Nem fogok senkinek sem rosszat tenni.
Lányom van. Utálnám, ha ő szenvedne.
Bele sem gondolok abba, hogy a Harry anyukájának milyen rossz lenne azt látni, hogy a fiát szenvedni látná, és nem tud csinálni semmit.
Hiszen, ha valami kikerül a médiába, az ott is marad.
Nincs visszaút.
Megcsinálom ezt a munkát a pénz miatt, és abbahagyom. Eldöntöttem.

*****

Reggel elég korán felkeltem, ami nálam 6 órát jelentett. Egész éjjel nehezen aludtam, és inkább csak forgolódtam az ágyban, valamint a plafont bámultam és gondolkodtam.

Jó lesz, ha már vége lesz ennek az egész munkának, mert már csak megfájdul a fejem annyit gondolkodok mindenen.

Lassan kiszálltam az ágyamból és elmentem letusolni. Megnyitottam a vizet, és élveztem, hogy a kellemes, meleg víz, ellazítja a testemet. Nem gondolkodtam, nem kattogott az agyam. Csak élveztem a vizet. 
Megmostam a testemet, majd leöblítettem magam. Kiszálltam, megtörülköztem és visszamentem a szobámba, ahol elővettem a ruháimat, amiket ma hordani fogok. Fő a kényelem, így egy farmert, egy pulóvert, és egy bakancsot vettem elő. Még egy farmer kabátot is felveszek, hiszen este már hidegebb lesz. A hajamat gyorsan átfésültem, majd a hátitáskámba bepakoltam minden fontos dolgot. 
Fényképezőgépet nem viszek, mivel nem szeretnék feltűnést kelteni egy nagy géppel, így csak a telefonommal készítek képeket. Az nem is feltűnő, hiszen gondolhatják, hogy csak rajongó vagyok, aki képet akar csinálni kedvenc énekeséről.
És csak én tudom, hogy ez nem igaz, mert nem vagyok rajongó, és a tegnapi napon hallottam az ő dalaikat először. 
Átmentem kislányom szobájába, ahol ő még békésen aludt az ágyában. Odasétáltam hozzá, mellé ültem, és egy lágy puszit nyomtam az arcára. Óvatosan feljebb csúsztattam rajta a takarót, hogy kis testét jobban óvja a puha paplan.
- Anya. - mocorgott kislányom, és rám emelte álmos tekintetét. Kinyújtotta a karjait, jelezve, hogy bújjak oda hozzá, amit én azonnal meg is tettem. Szoros ölelésbe vontam őt, ő pedig a nyakam köré fonta a karjait.
- Aludj tovább. Még nagyon korán van. - elhúzódtam tőle, és megpusziltam a homlokát.
- Hová mész? - ásított egyet, és tudtam, hogy nem kell sok és vissza alszik. 
- El kell mennem dolgozni, de este itthon leszek már. - mosolyogtam rá, és hátra tűrtem haját, ami időközben előrebukott az arcára.
- Jó. - mosolygott, és lehunyta a szemeit. Mosolyogva figyeltem, és énekelni kezdtem neki. Már, amikor a pocakomban volt is nagyon sokat énekeltem neki. Amikor megszületett, akkor pedig mindig énekeltem neki, amikor altattam el. És ez a mai napig sem változott.
Amikor már tudtam, hogy visszaaludt, megpusziltam a homlokát, és felálltam, majd kimentem a szobájából, aminek ajtaját résnyire nyitva hagytam. 
Lilly ma Apukámmal lesz itthon 1 óráig, utána Anyu is csatlakozik hozzájuk. Szerencsére nem bánják, hogy rájuk hagyom Lillyt, sőt nagyon örülnek neki. 

 Elmentem Harry Styles lakásához. Szerencsére nincs olyan messze tőlünk, így autóval 15 perc alatt odaértem. Nem tudtam mit csinálni csak várni, és az útközben vett szendvicsemet elfogyasztani, valamint a jegeskávémat meginni. Nem vagyok nagy kávé ivó, de most kell. Valahogy ki kell bírnom ezt a mai napot.
Most pedig csak várok. Figyeltem a kaput, hogy mikor nyílik ki. 

9 óra.
Még mindig semmi.
Biztosan itt lakik? 
A telefonomon felmentem az internetre, és megkerestem a házát. Ugyanez.
Néztem a képet és a házat. Ugyanaz a ház.

Szóval itt lakik.

10 óra. Még mindig semmi.
Közben a házat is szemügyre vettem. Nem semmi. Jó nagy. Egyedül lakik ekkora házban? De minek neki ekkora ház? Bár, ha nekem lenne annyi pénzem, mint amennyi neki van, én is megvenném az ilyen nagy házat. 
Kényelmes, tágas. Jó választás volt, nekem nagyon tetszik. Az, hogy fehér az egészet olyan nyugodttá teszi, és a téglakerítés is nagyon jó. Ez az egész ház olyan modern, olyan tiszta.

3/4 11.
Nyílott a kapu ajtaja. Lejjebb csúsztam az ülésen, hogy senki ne lásson meg. Egy fekete Range Rover jött ki a nagy kapun, és ahogyan nézem, benne ül Harry Styles. Végre. Indulhat a mai nap.
Jobbra kanyarodott, én pedig egy pár másodperccel utána, azonnal indultam is. 
Végig a nyomában voltam, de azért pár méter távolságot hagytam közöttünk, csak hogy biztos ne vegyen észre, és ne bukjak le. 
Nem sietett, nem hajtott. Kényelmes tempóban vezette autóját, én pedig ugyanolyan, ám sokkal görcsösebben vezettem utána. Ideges voltam.
Nem tudtam hova vezet ez az út.
Egy háznál parkolt le, én pedig attól egy kicsit távolabb.
Kiszállt az autóból, és valamivel a kezében, amit nem tudtam rendesen kivenni, hogy mi az, bement a házba.
Sóhajtva dőltem hátra az ülésben, hiszen ki tudja meddig lesz ő idebent? Mi van, ha valami lányhoz ment? Akkor nem is biztos, hogy elhagyja a házat.
Azonban 10 perc múlva Harry kilépett a házból, és beült az autójába.
Hű. Ez gyors volt. De most indulhatunk tovább.
Fogalmam sincs, hogy merre megyünk. Csak megyünk. 
Ismerem Londont. De ezen a részén még nem jártam, amerre megyünk és nem is tudtam, hogy van ilyen kihalt, elhagyatott része a városnak.
Ha gyalog lennék, már valószínű hazamentem volna. Ez a környék rémisztő.
 Nincsenek utcán sétáló emberek, ha vannak is, azok is inkább kigyúrt férfiak, akiket 2 kilométeres körzetben kerülnék. El sem tudom képzelni ez a hely milyen lehet este. Nagyon remélem, hogy nem leszünk itt sokáig.
De mit keres itt Harry? Vagy csak ezen a helyen keresztül megy el valahova?
Azonban jó 10 perc múlva megérkeztünk egy épülethez. 
Egy romos épülethez, ahol pár autó parkol, és ahova mi is leparkolunk. 
Megvárom, amíg Harry kiszáll és bemegy az épületbe. Én pedig kint az autóban megvárom. 

Délután 4 óra.
A híres énekesem, aki után kémkedek még mindig bent tartózkodik, én pedig már alig bírok várni. Már vagy 3 órája itt ülök az autóban, és figyelek. Figyelem mikor jön ki, és megyünk el végre innen, de nem úgy tűnik, hogy nagyon siet kifele.
De mi az ördögöt tud ő bent csinálni ebben a romos épületben ilyen sokáig?

Este fél 8. 
Szerencsére az éhségemet egy pizzával tudtam legyűrni, mivel rendeltem egy pizzát. Más megoldás nem volt. Ha elmegyek innen, lehet Harry is eltűnik és azt nem kockáztathatom meg. 
De még mindig nem jött ki, és már kezdek nagyon kíváncsi lenni. 
Oké, Rosie. Akkor nem tudsz mit tenni. Menj be.
Jól van. Bemegyek.
Kiszálltam az autóból, és lezártam azt. A telefonomat a kezembe fogom, és megyek előre a romos épülethez. Nem tudom nem észrevenni, hogy minél több ember jött ide, vagy autóval vagy gyalog. 
Mi van itt?
Bementem az épületbe, ahol megcsapott a büdös cigaretta füst és az alkohol szaga. 
Köhögve mentem beljebb, hogy felmérjem a terepet. Megkérdezhetném, hogy mi van itt, de inkább nem szólítok meg senkit. Semmi gyanús alakkal nem akarok leállni beszélgetni. 
Az emberek kiabálnak. Várnak valamire. 
Odamentem a falhoz, ahova ki van függesztve egy szórólap, és megtudom nézni mi lesz ma itt.
Az Harry?
Igaz maszk van rajta, és az arcát nem látni, de a képekből ítélve, amiket láttam róla, ugyanilyen tetoválásai vannak. Várjunk csak.  Megnéztem a telefonomon az albumban a Harryről lementett képeket. Lementettem róla több képet, hogy biztos legyek benne, hogy ő az a fiú, aki. 
És igen ő az.
Harry, mint...Nem. Nem lehet. Biztosan nem az! De a tetoválások. Pillangó, madarak, és több kisebb tetoválás. Akármennyire is próbálom magam meggyőzni, hogy nem ő, de minél jobban nézem a képet a szórólapon és a telefonomon, annál jobban meggyőzöm magam, hogy de igen, ő az.
Beljebb mentem az ember tömegben, és mindenki egy helyen állt körbe. 
Egy hely, ahova remélem Harry nem jön fel.
Nem jöhet fel.
Hangos kiabálás és tapsolás. Megcsapták a fülemet ezek a hangok, és oda néztem, ahova az emberek.
Egy magas, kigyúrt férfi közeledik oda, ahol én állok, és felismerem őt. Ő a másik személy a szórólapról. 
Ő volt Harry mellett.
Még hangosabb taps, és még hangosabb kiabálás. 
Harry.
A tömegen keresztül ő is odajut, ahova a másik férfi.
És igaz.
Egymással szemben álltak, és a tömeg kiabált, valamint éljenzett. 
Ez volt az, amire nem számítottam.
Amire soha az életben nem gondoltam volna.
Harry Styles...mint ketrecharcos?

8. rész ~ Keresés

Rosalie Parker 

Miután Deannel elfogyasztottuk az ételeinket és italainkat, ő fizetett, majd miután elköszöntünk, elhagytuk a kávézót. Felajánlotta, hogy elkísér hazáig, amit el is fogadtam, hiszen nagyon jól érzem magam vele, és végre valaki velem egykorúval beszélgethetek. Meghallgat engem, és én is meghallgatom őt. Már érzem, hogy jó barátok leszünk. És nekem most erre van szükségem. Egy jó barátra, akinek mindent elmondhatok, akivel akármikor találkozhatok. Félreértés ne essék. Imádom a szüleimet, mindent megtudok velük beszélni, de szükségem van valakire, aki az én korosztályom.

- Anya! - hallottam meg kislányom hangját, amint beléptem a nappaliba. Leguggoltam, és szorosan a karjaimba zártam. Megpuszilgattam puha arcát. 
- Szia, édesem. - mosolyogva öleltem, és adtam neki még egy puszit- Mit csináltatok ma?
- Játszottunk! Sokat! - húzódott el tőlem, és úgy nézett rám nagy szemekkel, miközben azt ecsetelte mit csináltak ma. 
- És jó voltál? - böktem meg az orrát, mire egy kis kacagás szökött ki ajkai közül.
- Igen. - nevetett, amikor elkaptam és megcsiklandoztam az oldalát. De hamar el is engedtem, és hagytam, hogy fusson vissza játszani a nagypapájával, akinek az arcára egy puszit nyomtam.
- Minden rendben volt? - kérdezte Apu.
- Igen, csak egy munka. 
- Akkor jól hallottam, hogy megjöttél. - jött ki Anyu a konyhából, és odaült mellém - Mi volt bent az irodában?
- Munka miatt hívott be. - sóhajtottam.
- Rossz munka? - kérdezte Apu, miközben Lillyvel játszottak. Annyira jó nézni, ahogyan együtt játszanak és mosolyognak.
- Egy híres emberről kell valami rossz dolgot lehoznom. Vagyis a titkát megtudni. 
- A titkát? Honnan tudják, hogy van titka? - ráncolta a homlokát Anyám. Ugyanaz fordult meg a fejében, mint nekem. Mi van, ha nincs is az illetőnek titka?
- Meg van róla győződve, hogy van titka. - forgattam meg a szemeimet, majd folytattam- de, ha nincsen az sem gond. Majd kreálnak valamit. 
- Ezt most komolyan mondod? - nézett rám nagy szemekkel Apu- ilyen aljas ez az ember?
- Igen. Hogy, ha nem találok semmi kompromittálót, akkor majd ők valamit kitalálnak.
- Mit fogsz tenni?
- Nem tudom. Elsőnek is meg kell néznem hogy ki is ez az illető. Az interneten keresek róla infókat. Utána pedig nyomozok utána. Ha nem találok semmit, akkor lehet kitalálok valamit...
- De Rosie! Ne süllyedj le az ő szintjükre! - jelentette ki Apu, és tudtam, hogy már azt sem akarja, hogy ezt a munkát elvállaljam.
- Kitalálok valamit, amiből hamar kihúzza magát. Nem akarok neki rosszat! De a munka az kell, mert rengeteget fizetnek érte!
- Mennyit?
- 20000 fontot.
 A szüleim kikerekedett szemekkel néztek rám, és már tudták, hogy elfogom vállalni a munkát. Tudják, hogy ez nekem rengeteg pénz, és most erre van szükségem. Nem vagyok pénzéhes, de ahhoz, hogy a Lillyvel egy közös életet tudjunk kezdeni, ahhoz erre a pénzre szükségem van.
- Kinek a titkát kell leleplezned? - kérdezte Anyu.
- Harry Styles. Ti hallottatok már róla? - néztem rájuk, és reménykedtem abban, hogy nem csak én vagyok ilyen tudatlan, hogy nem tudom ki ez az illető.
- Még nem hallottam róla. - mondta Anyu, és Apun láttam, hogy elgondolkozik.
- Énekes? 
- Igen, valami bandában van benne. 
- Á, igen! Már hallottam róla. Az X Faktorban voltak még benne olyan 4 éve.
- Apu te nézted az X Faktort? 
- Miért, nem szabad? - nevetett fel.
 Nem is arról van szó, hogy nem szabad, csak Apu sosem szerette az ilyen műsorokat. Mindig azt mondta, hogy az emberek azért jelentkeznek ilyen műsorokba, hogy 1 percre is, de "híresek" legyenek, és az sem számít nekik, ha ezért leégetik magukat. Mert szerinte vannak olyan emberek, akik csak kiröhögtetni jönnek magukat, és ezért ő az ilyen műsorokra nem kíváncsi. 
- De szabad, csak nem szoktál te ilyeneket nézni. - rántottam meg a vállamat - de milyen volt ez az együttes, amiben ez  srác van?
- Nem voltak rosszak. Ha jól emlékszem öten voltak, de nem nyerték meg. Ügyes kölkök voltak. - mosolygott Apu, majd a figyelmét visszafordította lányomra, aki már húzogatta a pólóját, hogy figyeljen rá, mert éppen komoly gondban van az egyik babája.
- Ezért hívatott be a főnököd? - Anyura néztem, aki intézte felém a kérdését.
- Igen. 
- Miért nem tudta telefonon elmondani?
- Mert nem normális. - csúnyább kifejezést akartam mondani, de a Lilly előtt egy csúnya szó nem hagyhatja el a számat.
- Egyél valamit. - állt fel Anyu, hogy bemenjen a konyhába, de én megállítottam.
- Nem kérek, köszönöm. Már ettem.
- Mikor?
- Hát találkoztam egy fiúval az irodában, és meghívott egy cukrászdába. - mosolyogva néztem Édesanyámra, akinek az ajkaira egy hatalmas vigyor ült ki.
- Ki ő? És hogy hívják? 
- Dean a neve, és ott dolgozott az irodában. 
- Milyen a gyerek? Hogy viselkedett? - a figyelmét Apu felém fordította, és várta a válaszomat. Tipikus Apa.
- Apu. - nevettem el magam- aranyos és kedves. Nagyon jól elbeszélgettünk, jól éreztem magam vele.
- De nem nyomult, ugye? - fojtatta a faggatózást-
- Nem, nem nyomult.
- Hogy értetted, hogy dolgozott az irodában? Már nem dolgozik ott? - Anyu rátapintott a lényegre.
- Már nem. Felmondott. 
- Miért?
 És innen nem volt megállás. Elmondtam nekik, ami az irodában történt. Onnantól kezdve, hogy bementem, és a Chritopherrel beszéltem, odáig, hogy hazaértem. Azaz az egész napomat elmeséltem nekik. 
Deanről nagyon sokat kérdeztek, és próbáltam a kérdéseikkel tartani a tempót, ugyanis egymás után tették fel őket. Egyikre válaszoltam, jött a másik. A kíváncsiságuk..
 Vacsora után megfürdettem Lillyt, majd az ágyába fektettem. A kedvenc mesekönyvéből meséltem neki, és közben simogattam a haját. Amikor már láttam, hogy mélyen alszik, felkeltem mellőle, betakartam és egy lágy puszit nyomta arcára. A kislámpáját égve hagytam, majd kimentem a szobából, aminek az ajtaját résnyire hajtottam be.
 Letusoltam, és felöltöztem, ezután pedig az ágyamba ültem. A laptopomat az ölembe vettem, és bekapcsoltam.
Akkor induljon a keresés. 

Harry Styles. 

Nagyjából 26 900 000 találat. 

Úr Isten! Ki ez az ember? Ennyi találat hova fér el a Googlen? 
Oké. Nézzük a Wikipédiát. 

Harry Styles (született 1994. február 1) egy angol énekes és dalszövegíró, aki a One Direction fiúzenekar egyik tagja.

Ilyen fiatal? Szinte velem egykorú ez a srác. És dalszövegeket is ír? Jó sokoldalú. De nézzük tovább.

Énekesként debütált a a bandájával a White Eskimoval, akik Holmes Chapelben, Cheshireben, Angliában léptek fel.

Volt neki előtte zenekara? White eskimo? 
Oké plusz egy keresés. A Youtube beírom a nevet, és az első találatra rákattintok, meghallgatom őket. Summer of 69. Nem rosszak azt kell mondanom. A Harry az énekes, ahogyan nézem. Jó hangja van, és ügyesek ezzel a bandával. De nem ragadok le itt. 
Olvasom tovább a Wikipédiát.

2010-ben Styles jelentkezett szólóénekesnek a Brit televíziós műsorba, az X Faktorba. Miután kiesett a versenyből, visszahívták másik 4 fiúval együtt, hogy egy bandát alapítsanak, és később ők lettek a One Direction.

Szóval jelentkezett külön, de nem jutott tovább. És visszahívták másik 4 fiúval együtt, és ők lettek a One Direction. Miután Apu mondta, hogy az X Faktorban voltak, azt hittem, hogy együtt indultak el, bandaként. De amint látszik nem. 

Holmes Chapelben született és ott is tanult, valamint részmunkaidőben egy pékségben dolgozott. 

Tanult és közben dolgozott is? Dicséretre méltó! Nem sokan csinálják ezt meg. 

Fiatal korában lett énekes és felléptek különböző tehetségkutató műsorokban, énekeltek versenyeken és esküvőkön. Az éneklés mellett Harry megjelent a televízióban és filmekben is, beleértve a Nickelodeonon futó iCarly-ban, és az önéletrajzi koncert filmben, a One Direction: This is us-ban. 

Filmekben is szerepelt? Oké, ezt felírom magamnak. Meg kell néznem az iCarly azon epizódját, amiben benne volt, valamint a This is us-t. Hosszú éjszakának nézek elébe.

A One Directionbe való belépése óta, Styles a többi bandatársával együtt Niall Horannel, Zayn Malikkal, Liam Paynel és Louis Tomlinsonnal kiadtak 3 sikeres albumot, világ körüli turnéra mentek, és megnyertek számos díjat, köztük 2 Brit Awards és 4 MTV Video Music Awards díjat. 

Ezek a srácok ilyen sikeresek? Most komolyan? Velem egykorú a Harry, és szerintem a többi srác is, és már most ennyi mindent elértek? Le a kalappal előttük. És egy ilyen srácnak vannak titkai? Lehetetlenség!

A One Direction debütáló dala a What makes you beautiful, az első helyen debütált az angol zenelistákon és azóta több, mint 5 millió példányban kelt el világszerte, és ezzel az egyik legkelendőbb kislemez lett. 

Basszus. Oké. 
A Youtube-ba beírom a következőt: One Direction.
Rengeteg talált. Ki gondolta volna?!
Rákattintok a What makes you beautifulra.
Nem is rossz. Tetszik a ritmusa, és maga a videoklip is. A srácok pedig olyan kis cukik. Ahogyan énekelnek a tengerparton, és ahogyan bohóckodnak, olyan megnyerő. Fiatalos, és energikus videoklip.
Még egyszer megnézem, és elcsodálkozok azon, hogy Harrynek milyen göndör a haja. A Wikipédián lévő képen nincs ilyen göndör haja. 
Így egy újabb lapot nyitok meg, és írom be Harry nevét, majd a képekre kattintok rá. 
Kiad rengeteg képet. És mindegyiket megnézem. Tényleg nagyon göndör haja volt neki. És a szemei...zöldek. Olyan tökéletes ez a srác. De nézze meg mindenki őt jobban. 

Göndör haj, szép mosoly, gyönyörű zöld szemek, és cuki gödröcskék. Olyan tökéletes, és olyan jó ránézni. Nem csodálom, hogy minden lány oda van érte.

 De azt viszont nem tudom elképzelni, hogy ez a srác titkol valamit. 

Jól néz ki. Van egy nagyon jó munkája, azaz énekel. És ő titkolhat valamit? Ez a Christopher agyszüleménye szerintem. 

De nézzük tovább.

Élete:

Harry Styles született Redditch, Woecestershire. Anne Cox és Desmond Styles fia. Miután a szülei elváltak, Édesanyjával és a nővérével, Gemmával, elköltöztek Holmes Chapelbe, Cheshirebe. 

Szegény. Egy válás nem lehet könnyű a gyereknek. Én nem tudom, hogy milyen érzés, mert a szüleim együtt vannak, de még régebben az egyik barátom szülei elváltak és őt nagyon megviselte. Nem tudom mit élhetett át, de az nem lehetett könnyű.

Még olvasok az X Faktoros évekről, amiben leírják, hogy nem nyerték meg a versenyt, pedig szinte mindenki azt hitte. A harmadikok lettek. De mi lett volna, ha megnyerik? Így is rengeteg mindent elértek. Úgy, hogy nem nyertek! Wow. Nem semmik ezek a srácok. 
Olvasok arról, hogy milyen sikeresek, a díjaikról, az albumokról. Úgy döntök, hogy meghallgatom a legelső albumukat. Így elindítom, és csak hallgatom, és hallgatom. A lassabb daloknál lehunyom a szemeimet, hogy átadjam magam a dalnak.
Tetszik.
Határozottan tetszik.
Eldöntöm, hogy holnap a nyomába eredek ennek a srácnak, hogy bebizonyítsam, nem titkol semmit. Ártatlannak néz ki, nem titkolhat semmit. 
És ezt be is fogom bizonyítani!
Bebizonyítom, hogy Harry Stylesnak nincs titka!
De ugye tényleg nincs titka?

Facebook csoport

Sziasztok! :)

A blognak mától van facebook csoportja! Csatlakozzatok IDE kattintva! :)
Mindenkinek további jó pihenést, és hűsítsétek magatokat ebben a nagyon melegben! :)
Millió puszi: Szandi.

7. rész ~ Dean megtudja az igazat

Rosalie Parker

Deannel bementünk az egyik közeli kávázóba, ahová elmondása szerint nagyon sokat jár, így már törzsvendégnek számít. Szerinte jó, ha van egy olyan hely, ahova el lehet menni, ha már sok a világ, ha már mindenből és mindenkiből elegünk van. És neki ez az a hely. 

Nekem nincs ilyen helyem. Igaz, rengetegszer van elegem mindenből, és rengetegszer mennék el valahova egy kicsit kikapcsolódni, akár Lillyvel is. Ketten. De nekem ez lehetetlenség. Ha már sok a világ, akkor befekszek,  forró vízzel és habfürdővel teli kádba, és pihenek. De ez is csak akkor valósulhat meg, ha lányom már alszik, és biztosra tudom, hogy senki nem fog megzavarni. 

Amint beérünk a kávézóba, Deannel a pulthoz megyünk, ahol egy szimpatikus hölgy áll, az arcán pedig egy kedves mosoly jelenik meg, amikor meglátja Deant. 

- Dean. De jó téged újra látni! - mosolygott rá, majd a tekintetét rám vezette - és ki veled ez a kishölgy? Csak nem a barátnőd?

- Nem. - kuncogott Dean- Ő ott dolgozik, ahol én. Vagyis pontosabban, ahol én dolgoztam, de ez egy hosszú történet. Martha, ő itt Rosalie. Rosalie, ő pedig Martha. - mutatott be minket egymásnak Marthaval. A kezemet nyújtottam a hölgy felé, aki mosolyogva fogadta el.

- Örülök, hogy megismerhetem. - mosolyogtam - Rosalie Parker vagyok. 

- Én úgyszintén örülök a találkozásnak. - mosolygott - Martha Lynch vagyok. 

- Martha készíti a legfinomabb forró csokit a világon! Szereted a forró csokit? - nézett rám Dean.

- Nagyon is! - vigyorogtam - imádom a forró csokit!

- Akkor Martha kérnénk két forró csokit, és 2 epres muffint valamint málnás sajttortát. - adta le a rendelést. Nem szóltam bele, hogy ezt meg ezt nem szeretem, mert mindegyiket nagyon szerettem.  Sütemények terén minden félét, fajtát megeszek. 

- Üljetek le, hamarosan viszem. - mosolygott ránk Martha, mi pedig az egyik eldugottabb asztalhoz mentünk, ahol egymással szemben foglaltunk helyet, miután a kabátjainktól megszabadultunk.

- Amúgy hány éves vagy? - intézte felém kérdését a velem szemben ülő fiú.

- 20 múltam. Márciusban leszek 21. De az még 5 hónap, szóval 20 vagyok. - válaszoltam, mire Dean felnevetett. Gondolom azon nevetett, hogy nem tudtam csak annyit mondani, hogy 20 éves vagyok. Nekem túl kellett bonyolítanom-
- Én 22 vagyok. 2 héttel ezelőtt voltam 22, szóval 22 éves vagyok. -vigyorgott szemtelenül, de elnevette magát.
- Ó, de vicces vagy. - felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Mondták már páran, de tudod az emberek többsége értékeli a humoromat.
- Vagy csak úgy tesznek, mintha értékelnék, hogy ne bántsanak meg.
- Ez fájt! - kapott a szívéhez, mintha komoly lelki bajokat okoztam volna neki ezzel a kijelentésemmel- de ki tudja. Lehet igazad van. Na, majd legközelebb megfigyelem a barátaim reakcióit. - gondolkozott el, mintha csak most vissza emlékezne rá, hogy a barátai milyen reakcióval voltak arra, amikor ő valami szerinte vicceset mondott. - nem rémlik milyen reakcióik voltak. Na, mindegy is. Mesélj magadról! - kérte, és szerencsére nem kellett azonnal válaszolnom, mert Martha megérkezett a rendelésünkkel, amiket lerakott elénk. Jó étvágyat kívánt, majd elment.
- Nincsen semmi érdekes, amit elmesélhetnék. - ittam bele a forró csokimba, és igazat is mondtam. Nem érdekes az életem. Nem találtam fel valami komoly szerkezetet, nem járok egyetemre. 
- Amikor valaki ezt mondja, hogy nincsen semmi érdekes mesélni valója, akkor az a személy nagyon is érdekes, csak nem meri elmondani. Szóval? Mi a hobbid?
- Um, hát.. - el kellett gondolkoznom. Mit mondjak? Á, képzeld 18 éves koromban terhes lettem és azóta a hobbim a kismamás újságok olvasása és az, hogy a lányommal vagyok? - a fotózás.
- És azon kívül? Mert azt tudom, hogy szeretsz fotózni. De azon kívül is biztos van valami. 
- Szeretek könyvet olvasni. - és ezzel igazat is mondtam. Tényleg szeretek olvasni, és amikor időm engedi akkor bele is burkolózok egy könyvbe, és csak olvasok és olvasok.
- Milyen könyveket? - kérdezősködött tovább. Nem bántam, mert legalább valaki érdeklődik az életem iránt. Hiszen nem igazán tudok senki mással beszélni a szüleimen kívül.
- Romantikusakat. Általában bemegyek egy könyvesboltba, és leveszek egy könyvet. Elolvasom a kis összefoglalót a sztoriról, ha megtetszik, akkor megveszem. Katie Fforde könyveit nagyon szeretem. 
- Tőlem távol áll az olvasás. - nevetett - de tetszik, ha valaki szeret olvasni. Olyan okosnak tűnik tőle. - mosolygott rám, amit én is viszonoztam.
- És neked mi a hobbid? Vagy mit csinálsz szabadidődben? 
- Focizok a haverokkal vagy kosarazunk, valamint konditerembe szoktam járni. -vigyorgott, és befeszítette karizmát, amin tökéletesen lehetett látni, hogy rendszeresen jár konditerembe.
- Egy kicsit sem vagy elszállva magadtól. -nevettem fel és bele ettem a muffinomba.
- Most miért? Mindenki legyen tisztában az adottságaival! 
- Ez igaz, igen. És más elfoglaltság?
- Nincsen. - gondolkozott el, majd bólintott megerősítésként- és te mit csinálsz, akkor amikor nem fotózol vagy nem olvasol?
- Semmi lényegeset. - mosolyogtam, és ettem tovább, hogy ne kelljen beszélnem. Nem merném neki elmondani, hogy van egy lányom. Őt is elriasztanám magam mellől.
- Biztos van valami még! Tudom, hogy nemrég ismertük meg egymást, körülbelül 1 órája, de nem vagyok én rossz srác. Igen, kiborultam az irodában, de az érthető volt.
- Abban teljesen igazat adok neked. Az a munka nagyon szar. 
- Akkor hagyd ott te is! - szólalt fel. A szemeimbe nézett - sokkal jobb munkát is találnál. Okos vagy, kedves és aranyos, már amit most megtudtam rólad viselkedésileg.
- Csak nem olyan egyszerű munkát találni. Már találtam kettőt, de egyik sem jó.
- Mik azok?
- Az egyik egy fotó asszisztens munka. Tudom, hogy jól hangzik. Írtam is nekik e-mailt, mire visszaírtak, hogy az állást már betöltötték. 
- Ó. -nézett rám amolyan "sajnálom" arckifejezéssel.
- De azt írta még az illető, hogy ha felszabadul egy munkapozíció, akkor értesít. - mosolyodtam el, hiszen nekem már ez is fontos. Nem tudom mennyi esélyem van a visszahívásra, de reménykedni lehet, nem?
- Ez nagyon jó! - mosolygott rám Dean- ez is már fontos, hogy ha felszabadul valami, akkor visszahívnak. Meg, ha nem is, akkor is lesz neked egy nagyon jó munka! - mosolygott biztatóan, és tudtam, hogy őszintén beszél. Tudtam, hogy hinnem kell neki, mert hinnem kell magamban. - és a másik munka?
- Az egy óceánjáró hajón van. 
- Wow! Miért nem mész? Ez egy nagyon jó lehetőség!
- Hivatásos fotóst keresnek. 
- Jaj, de attól meg lehet próbálni! Hogy ha megnyered őket a képeiddel, akkor felfognak venni! Gondolj bele, óceánjárón utazhatsz, úgy hogy még ők fizetnek neked. Hát ez egy álommunka! - vigyorgott- 
- De ez nem olyan egyszerű.. - sóhajtottam.
- Miért? Mikor indulnál?
- Jövőre. Januárban. Egész éves utazás.
- Pihenő van?
- Vannak kisebb szünetek, plusz fél évente 2 hétre haza lehet utazni. 
- Milyen a pénz?
- Havi 1000 font. 
- Mennyi? -nézett rám nagy szemekkel - nem vagy normális, ha nem próbálod meg! Egy próbát megér!
- Nem, mert ha felvesznek, akkor...
- Akkor utazhatsz! Jó ég, akkor majd csempéssz be a bőröndödbe. - nevetett fel, mire én elmosolyodtam-
- Nem ilyen egyszerű Dean! - néztem fel rá.
- Miért, Rosie? Van barátod?
- Nincs.
- Akkor meg? Még nem is kell azon gondolkodni, hogy távkapcsolat! Vágj bele! Szüleid is örülnének, ha világot látnál!
- Anyukámnak nagyon tetszett a munka. - mosolyogtam visszagondolva, hogy Anyu mennyire örült ennek a hírnek- Apukámnak is tetszett.
- Hát akkor meg? Komolyan nem vagy normális, már bocsánat, ha nem próbálod meg! - győzködött.
- Nem lehet! Nem mehetek el.
- Miért?
- Dean, nekem van egy 2 éves kislányom. - néztem a szemeibe.
 Dean arckifejezése elsőnek olyan volt, mint aki nem érti, amit mondok. De aztán felfogta. Nagy szemekkel nézett rám, és hátradőlt a székben. Ezért nem akartam neki elmondani. Mert féltem a reakciójától. Attól a reakciótól, amit mindenkitől kaptam, mikor megtudták, hogy terhes vagyok. Az előttem ülő fiút néztem, és vártam azt, amit ilyenkor mindig kapok. Feláll, és elmegy.
De ez nem történt meg. Még mindig ott ült.
- Te anya vagy? - tette fel a kérdést. Szerintem nem hiszi el ezt az egészet, és azt hiszi ez csak egy tréfa. De nem az.
- Igen. Lillynek hívják. 2 éves. - mosolyogtam, hiszen látom magam előtt imádott kislányomat. Mosolygós arcát, amik mindig nekem is mosolyt csalnak az arcomra, legyen akármilyen rossz napom is. - Figyelj, megértem, hogy most ez neked sok volt. És azt is megértem, ha elmész. Nem sértődök meg. Megszoktam már. 
- Miért mennék el? - ráncolta a homlokát- Azért mert megtudtam, hogy van egy kislányod?
- Igen. 20 éves vagyok és van egy 2 éves kislányom. Az emberek, akik barátkoznának velem, amint megtudják, elmennek, mert tudják, hogy nem ők lesznek nekem az elsők.
- Igen, hihetetlen, hogy van egy gyereked, de ezért én nem hagylak itt és ha gondolod, akkor bármikor találkozhatunk. Illetve a lányodat is szívesen megismerném! - mosolygott kedvesen, őszintén. Régen beszélgettem már valakivel így, hogy ennyire megért - Mutatsz róla képet?
- Persze! -elővettem a telefonomat a táskámból, és belementem a képekbe. Lillyről nagyon sok képem van, mert annyira nem tudok vele betelni, hogy mindig fényképezem. Vagy telefonnal vagy fényképezőgéppel. Mindegy, csak legyen róla sok-sok képem. Az egyiket, ami számomra egy abszolút kedvenc, a Dean felé mutatom. Rosie második születésnapján készült. A házunkban voltunk, ő pedig a tüllös szoknyájában és kis pólóban áll a tortája előtt, miközben az azon lévő gyertyákat figyeli ámulva. Barna, hullámos haja körbe öleli az arcát, és kék szemei tündökölnek a gyertyák fénye által-
- Nagyon aranyos és gyönyörű kislány! - mosolyogva nézte Dean a képet - nagyon hasonlít rád! Csak neked nem kék szemed van. Az Apukájának van kék szeme?
- Igen. Ez az egy, amit tőle örökölt, és ez legalább jó tulajdonság. - nevettem el magam, és közben a telefonomat visszacsúsztattam a zsebembe.
- Mi van az Apjával?
- Nem igazán foglalkozik vele, de nem is kell nekem segítsége. Nagyon jól megvagyunk nélküle. 
- Egyedül neveled?
- Nem. A szüleimmel lakunk, és ők segítenek mindenben. Nem is tudom mi lenne, ha ők nem segítenének nekem. Ha ők nem lennének én ezt nem bírnám. Mindent megér a lányom, de a szülői segítség kell, pláne ilyen fiatalon.
- Még szerencse, hogy ők segítenek. - mosolygott - minden tisztelem a tiéd, hogy ilyen fiatalon nevelsz egy kisgyereket. 
- El nem akartam vetetni. Megérdemli az életet. És a szülei ott voltak mindig. Anyukám jött velem az ultrahangokra, és vizsgálatokra. 
- Lilly apja nem is keresi a lányát?
- Nem. Amióta az az este volt, azóta nem hallottam róla.
- A rohadék! - morgott - milyen ember ez?
- Szar. - nevettem - de az apja is hasonló. Volt kitől tanulnia. Az én lányom viszont nem lesz ilyen!
- Te neveled, nem lesz olyan. Csodálatos lány lesz, mint az Anyukája. - mosolygott rám, és megfogta a kezemet, mire én elpirultam, de egy halvány mosoly ült ki az arcomra.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
- És a barátaid? - tette fel azt a kérdést, amit nem szerettem volna hallani. De nem titkolózok. Eddig is elmondtam neki mindent, ezt is elmondom.
- Elpártoltak mellőlem, amint megtudták, hogy terhes vagyok. - sóhajtottam, de folytattam - a legjobb barátnőmnek mondtam el elsőnek. Ő nem tudta felfogni, de aztán megmutattam neki a tesztcsíkot. Örült neki. Aztán elmondtam a többi barátomnak, akik szintén örültek. És utána 1 héttel már nem voltak barátaim. Elakartam menni velük moziba, vagy bárhova kikapcsolódni és mindig azt mondták, hogy dolguk van. Én elhittem, mert miért ne lehetne valakinek dolga? - néztem a Deanra, aki bólintott, hogy érti és folytassam - de az unokatestvérem Richard eljött meglátogatni minket. Mondta, hogy elmegyünk moziba. Elmentünk. És az összes barátom ott volt, még a legjobb barátnőm is. Mindenki. És előtte azt mondták, hogy nem érnek rá. 
- De szemetek! - morgott - legalább beolvastál nekik?
- Nem. - mosolyogtam - néztem őket. A legjobb barátnőm elindult felénk, de Richard megfogta a kezemet és a mozipénztárhoz húzott. Azt mondta, hogy nincs ilyen barátokra szükségem. És odamentünk az ő közelükbe. És akkor mondta hangosabban, hogy a barátok, akkor sem fordulnak el tőlem, ha megtudják, hogy terhes vagyok. El sem tudod képzelni Dean én mennyi mindenben mellettük álltam. És ők? Megtudják, hogy terhes vagyok, és eltolnak maguktól? - meredtem magam elé- hazamentünk, és sírtam. Fájt, hogy ők, akiket szeretek, eltolnak maguktól. Nem foglalkoznak velem.
- Rosie. - simogatni kezdte a kézfejemet- igaza volt az unokatestvérednek. Neked ilyen barátokra nincs szükséged. Ezek nem is barátok! De ők mit szóltak, ahhoz amikor meghallották, hogy Richard mit mond?
- A legjobb barátnőm elsírta magát és odajött hozzám, hogy megöleljen. Nem voltam rá kíváncsi. Utáltam őt. Sosem gyűlöltem őt, de ott, akkor, igen. Mert elfordult tőlem, amikor a legjobban szükségem lett volna rá! - éreztem, hogy a könnyeimet nem tudom visszatartani az emlékek miatt. Egy könnycsepp utat is talál magának, és lefolyik az arcomon. 
- Ne sírj. - mellém húzta a széket, és magához ölelt szorosan. Köré fontam a karjaimat, és hagytam, hogy a könnyeim kicsorduljanak, és megnyugodjak- nem érdemli meg, hogy miatta sírj. Ő nem volt a barátod!
- Tudom. - suttogtam - de a legjobb barátnőm volt. Annyi mindent megtettem érte!
- De ő nem volt ott melletted, amikor neked a legnagyobb szükséged lett volna rá! Nem érdemli meg, hogy sírj miatta. - bólintottam, és elhúzódtam tőle. Egy szalvétába töröltem a szemeimet.
- Nem akartam sírni.
- Semmi gond, ha sírsz. - mosolygott kedvesen - de most nem szomorkodunk! Az ilyenek nem barátok. Én viszont melletted fogok állni mindenben. Megkedveltelek, Rosie. - nézett a szemeimben, és mosolygott - barátként fogok rád vigyázni, és melletted leszek mindig!
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- De most már nincs szomorkodás. Együk meg a sajttortánkat, ami után mind a tíz ujjadat megnyalod! - vigyorgott, és visszaült a helyére.

 Nevetve vettem el a villámat, hogy neki álljak a sajttortám elfogyasztásának. Nem gondoltam volna, hogy ma az irodából kijőve egy olyan emberrel találkozok, aki nagyon hamar a bizalmába fogad, és akit én is hamar a bizalmába fogadok. De ennél jobb nem is történhetett volna velem a mai napom. Utálom a főnökömet. De most az egyszer hálás vagyok neki azért, amiért behívott az irodába.





Jó olvasást! És a véleményeket várom! :)

6. rész ~ Titokzatos lány

Sziasztok! :)

Meg is érkezett a következő rész, Harry szemszögéből. Lassan elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor is a titka lelepleződik. Kíváncsi vagyok mit gondoltok mi lehet az a titok. Szóval írjátok le kommentbe, hogy szerintetek Harry mit titkol a fiúk elől. ;)

Tegnap pedig megjelent a fiúk új dala: Drag me  down. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom! ♥ Ez a négy fiú fantasztikus! Csodálatosak. Baromi jó dalt hoztak össze. De ez nem meglepő.:D

De nem is szaporítom tovább a szót. Olvassátok a részt. :)

És írjátok le a véleményeteket valamint, hogy Harry szerintetek mit titkol. Kíváncsi vagyok ti mit gondoltok, mi lehet ez a titok. ;) :D

Jó olvasást! 

Harry Styles

Holnap este 9-kor, Styles. 

  Ha ilyen üzenetet kapok, akkor már tudom, hová kell mennem és mit kell vinnem magammal. Tudom, hogy megint azon a helyen leszek, ahol a feszültség kiszáll a testemből. Ahol nincs média, ahol teljesen kiélhetem magam. Senki nem ítél el azért, mert azt csinálom. Senki nem ismer. Nem tudják hogy én vagyok a népszerű One Direction énekese, Harry Styles. Szimplán egy srác vagyok, aki a többi emberhez hasonlóan, vagyis helyesbítve, többi férfihoz hasonlóan, itt keres nyugodtságot.
- Van kedvetek holnap este elmenni valahova bulizni? - feleszméltem Liam hangjára, aki a társaság tagjaira tekintve tette fel a kérdését. 
- Persze! - mondták a fiúk szinte egyszerre, mire mindannyian nevetni kezdtünk.
- Ó, hát. Ami azt illeti, nem érek rá holnap este. - nem szeretek nekik hazudni, vagy titkolózni előttük, de nem mondhatom el nekik, hogy miért is nem tudok holnap velük tartani. Volt már pár alkalom, amikor hazudnom kellett ez miatt nekik. 4 hónapja csinálom, amit csinálok. És ez alatt az idő alatt sok közös programot hagytam ki. De muszáj volt elmennem. Lemondhattam volna a programomat, de tudtam, hogy ki kell adnom a feszültséget és úgy nem fog menni, ha a fiúkkal és a haverokkal elmegyünk bulizni.
- Mi dolgod van? Csak nem nő ügy? - vigyorgott rám Niall, amolyan "mesélj csak, tesó" arckifejezéssel. Hát igen, ez az én "védjegyem". Ha nem érek rá, akkor nő van a háttérben. A fiúk tudják, hogy nem játszok egy lánnyal sem, és soha nem is játszanék velük, de ők előszeretettel szekálnak azzal, hogy barátnő van a dolgok mögött. Persze ők tudják, hogy ha komoly kapcsolatom lesz, nekik mondom el elsőnek, de olyan már elég régóta nem volt. Nehéz olyan lányt találni, aki nem a pénzed, a hírneved, a csillogás vagy a média miatt van veled.
- Ami azt illeti, de. - hazudtam- egy lánnyal találkozok. 
- És hogy hívják az illetőt? - vigyorogva fordult felém Louis. Érezhetné magát megbántva, amiért nem mondtam semmit a lányról, de nem fog megsértődni. Tudja, hogy, ha komoly  lesz, akkor elmondom. De, amíg csak találkozunk, addig nem. De hát most semmi komoly nincsen, mivel nincs, akivel komoly legyen.
- Még nem árulnék el róla semmit. Nem szeretném.
- Tudod, hogy megbízhatsz bennünk, mert bármi van, mi mindig támogatunk. De megértjük, ha nem akarod elmondani. - mondta Liam mosolyogva. Egyből hányingerem lett a bűntudattól, ami keletkezett a gyomromban. Mindenben támogatnak és én mégis titkolózok előttük. Nem mondom el nekik, amit tudom, hogy elmondhatnék. Lehet undorodnának tőlem...egyáltalán undorodhatunk a legjobb barátunktól? Nem tudom, de ők szerintem undorodva néznének rám, ha megtudnák. Nem akarok a barátaim szemében olyannak látszani, amilyennek nem szeretném, hogy lássanak..
- Majd, ha elakarod mondani, akkor nyugodtan mondd el. Tudjuk, hogy a média sok mindent hazudozik rólad, de ezek nem igazak. Mi tudjuk milyen vagy. - mosolygott rám Zayn biztatóan. 
- Köszönöm srácok. De még nem akarom elmondani. Ez még korai lenne. Majd, ha komolyabb lesz. Még csak ismerkedünk. Nem akarom elkiabálni, hátha nem lesz komoly.
- Megértjük. De azt tudnod kell, hogy mi itt leszünk melletted mindig. - mosolyogtak rám a fiúk, miközben egyetértettek Louisal. 
- Tudom. - mosolyogtam.
- Annyit csak elmondhatsz, hogy hogyan néz ki. - vigyorgott Niall. Ő az a személy, akit soha nem hagy nyugodni, ha valamit nem tud meg. Amikor a Liam a Sophiával megismerkedett egyfolytában a Liam nyakára járt, hogy kikérdezze ki az a lány. Vagy, hogy csak annyit mondjon el mi a neve, és hogyan néz ki. Azaz szinte mindent mondjon el róla. A Niall úgy gondolta, hogy lassan mindent kiszed a Liamből, de ez nem jött össze neki, mert Liam semmit nem árult el Sophiáról. De ír barátunkat azt hittük, hogy sebészetre visszük, annyira fúrta az oldalát a kíváncsiság. 
- De mindig olyan kíváncsi vagy! - nevetett Liam. Szerintem neki is eszébe jutott az, amire én az előbb gondoltam.
- De hát, ha nem mondtok semmit! - emelte fel magasba a kezeit az említett személy, azaz Niall- akkor mindent mondjatok el, vagy semmit! 
- Akkor mindent. - nevetett Zayn. Ő is tudta, hogy Niall inkább ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy mindent mondjunk el. Olyan nincs, hogy nem tud meg ő mindent.
- Valamit mondj el Harry! - nézett rám kimeresztett szemekkel- csak egy kis valamit! Haja és a szeme színét!
  Felnevettem.  Nem tudom egy emberbe hogy szorulhat ennyi kíváncsiság, de én ezt mulatságosnak találom. 
- Barna haja van. - találtam ki egy hajszínt. Mindegy mit mondok, úgysincs senki, akivel ismerkedek. - és barna szeme van. - gondoltam a barna hajhoz, barna szemszínt választok. Van ilyen lány biztosan valahol, csak én nem találkozgatok vele. De így legalább a Niall nem fog azzal idegesíteni, hogy mondjak már valamit el róla.
- Szóval barna hajú, barna szemű. - gondolkodott el. Most dolgozza fel magában ezt a csöpp információt, amit a tudtára adtam a nem létező lányról.
- Így van. De más információt nem adok. - vigyorogva álltam fel a kanapéról és indultam a konyha felé, hogy valami hűsítő folyadékot végre a szervezetembe vigyek. 
- Csak a nevét mondd el! - jött utánam Niall- komolyan nem mondom el a fiúknak!
- Nem mondom el a nevét. Azt kérted, hogy a haja és a szeme színét mondjam el. Hát azt elmondtam. - vettem ki a hűtőből egy vizet, amit a kupak lecsavarása után a szervezetembe is kezdtem juttatni. Muszáj felfrissülnöm, és kapnom belülről egy kis hidegséget, ami lehűt.
- De az nem elég! De aj. Oké. Nem mondasz semmit, nem erőltetem. -sóhajtott- de hogy tudd. Nagyon kíváncsi vagyok! - vigyorgott, majd kiment.
 Nevetve forgattam meg a fejemet. Tudom, hogy nem csak a Niall, hanem a többieket is érdekli a "titokzatos lány", de aki nincsen arról nagyon nehéz beszélni. Nem akarok ennyit össze hazudni nekik, nem akarok a saját hazugságaimba belecsavarodni. Elég, ha ennyit tudnak arról a bizonyos nem létező lányról. 
 Kimentem a többiekhez, akik mindannyian elvoltak nyúlva a kanapén. Látszik mindenkin az, hogy végre pihenhetnek. Pihenhetünk. Ez hiányzott nekünk annyira. Társultam a többiekhez, és az egyik fotelbe helyezkedtem el. Miközben a filmet néztük elővettem a telefonomat, ahol egy SMS-t várt rám, ezúttal Anyámtól. 

 Harry! Reméljük épségben haza értetek. És remélem hogy most már pihensz!:) Ha időd engedi gyere el hozzánk. Nagyon hiányzol nekünk! Főleg nekem! Szeretlek. Millió csók. xx.

Mosolyt csalt az arcomra ez az üzenet. Anyu minden beszélgetéskor, ha írásban, ha beszédben történik, mosolyt csal az arcomra. Erre csak az anyukák képesek. Amikor a legrosszabb passzban vagyok, akkor is megmosolyogtat. Lehet pusztán csak az hogy hallom a hangját, és a nyugodtság jár át. Ha nem beszélek vele, hanem üzenetet küldünk egymásnak, akkor pedig tudom, hogy ő írta nekem az SMS-t. Ő van a telefonja előtt. Nagyon szeretem a családomat. Az Anyukám és a nővérem a legfontosabbak az életemben. Amikor a szüleim elváltak, akkor én velük maradtam, és rettentően szoros családi kötelék alakult ki közöttünk. Gemmával igaz sokszor civakodunk és szekáljuk egymást, de amúgy meg szeretjük a másikat és ezt a magunk módján ki is mutatjuk. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy Anyunak elmondom azt, amit a fiúknak nem merek, hogy mit csinálok...de nem tudom hogyan fogadná. Ha fiúk undorodnának tőlem, akkor a saját anyámból milyen érzést váltanék ki? 
De mindegy is. A lényeg, hogy bármi legyen, ő az első akire számíthatok. Ő sosem hagy cserben. Mindig kisegít tanácsokkal. Ha rosszat teszek, leszid és elmondja, hogy azt nem kellett volna. De így is - úgy is az ő fia maradok, akit szeret. 

 Itthon vagyunk, igen. Ne haragudj, hogy tegnap nem írtam, de nagyon fáradt voltam és jó volt végre rendesen pihenni. Szerintem pár nap múlva hazamegyek. Szeretlek! Ölelek mindenkit!  xx

Elküldtem az üzenetet, majd a telefont magam mellé tettem. Tudtam, hogy nem fog már visszaírni, mert már most tervezgetni kezdi a menüt,  amit akkor fogyasztunk el, ha otthon leszek. Mosolyt csalt az arcomra a tudat, hogy mindig mennyit készül mikor hazamegyek. Pedig nekem semmi felhajtás nem kell. Nekem elég csak egy kis egyszerű étel és ennyi. De Anyu mindig süt is valamit, és a kedvenc ételeimet készíti el. 
Mosolyogva figyeltem a TV-t, és gondoltam arra, hogy hamarosan otthon leszek a családommal. Azokkal, akikkel annyira szeretek lenni.
A fiúk engem figyeltek vigyorogva, láttam a szemem sarkából. Azt gondolják, hogy a lánnyal beszéltem, és miatta mosolygok.
Pedig, ha tudnák, hogy nincs is semmilyen lány, és ami valójában az igazság...