18. rész ~ Park

Rosalie Parker

A telefonom csörgésére keltem reggel. Morogva fordultam a másik oldalamra, hiszen komolyan? Ki keres engem reggel korán?

A barátaim? Nem. Olyanok nincsenek. Vagyis azt hiszem Deant mondhatom barátomnak, és Harryt is..talán. De nem tudom.

Odanyúltam a telefonomért és megnéztem ki az én "ébresztőm". Dean neve szerepelt a kijelzőn. Elhúztam a zöld csíkot, és beleszóltam.

- Szia. - természetesen, ha akartam volna sem tudtam volna eltitkolni, hogy bizony még csak most keltem fel. Jól elaludtam, hiszen már fél 10 volt. Nem szoktam ilyen sokáig aludni, de valószínű, hogy az izgalmak miatt a szervezetem azt mondta, hogy oké, Rosie. Most alszol egy nagyot.

- Felkeltettelek? - kérdezte kíváncsian.

- Igen, de nem gond. Miért hívtál? - persze, hogy felkeltett. Most mit mondjak neki? Azt, hogy nem, nem keltettél fel csak alapból ilyen a hangom a telefonban?

-Bocsi. És azért, hogy nem találkozunk ma? 

- Ó, hát ne haragudj, de megígértem Lillynek, hogy elmegyünk a parkba és nem szegem meg az ígéretemet. Főleg nem a lányomnak. De szívesen találkoznék veled valamikor máskor. - szabadkoztam. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem vagyok rá kíváncsi, mert ilyenről szó sincsen. Csak szimplán a lányommal akarok lenni a mai napon. 

- És ha a találkoznánk? Bemutathatnád a lányodat! - na, erre nem számítottam. Egyetlen barátom sem ismerte meg a lányomat. Dean pedig találkozni akar vele? És ő ajánlotta fel? Ez számomra nagyon sokat jelent. Hogy nem ítél el azért, mert fiatal anya vagyok.

- Tényleg szeretnél vele találkozni? - kérdeztem meglepetten. 

- Igen. Szeretném megismerni a lányodat. A kép alapján nagyon aranyos! - hallottam a hangján, hogy mosolyog, ami engem is mosolygásra késztetett. És az az érzés is, hogy érdekli őt a lányom. Szívesen találkozna vele. 

- Persze, találkozhatsz vele. Mondjuk ma?

- De azt mondtad, hogy ma a Lillyvel lesztek. 

- Nem zavarná őt, ha odajönnél. Hidd el, hamar megkedvelne. Ahogyan én is hamar megkedveltelek téged. - mosolyogtam.

- Szóval megkedveltél? De akkor örülök, hogy nem vagyok egyedül, hiszen én is megkedveltelek téged. Jó barátok leszünk Rosalie Parker. 

- Remélem. 

- Biztos! Én nem leszek olyan, mint a többi barátod. Ha igen, akkor keress meg és nyugodtan verj meg. - nevetett, én pedig kuncogni kezdtem.

- Szavadon foglak!

- Nyugodtan. - nevetett - akkor, ha odamegyek a parkhoz az jó lesz?

- Igen. A The Regent's Parkba megyünk. Mondjuk fél 12?

- Az nekem tökéletes. Hol találkozzunk? 

- A nagy szökőkútnál?

- Ott találkozunk. És amúgy hogy vagy?

- Minden oké velem. 

- Munka?

- Sajnos még meg van, de felfogok mondani.

- Tényleg? Hol fogsz dolgozni?

- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy felfogok mondani.

- Mi vett rá erre a döntésre?

- Az, hogy most volt egy munka. Egy híresség titkát kellett felfednem és rengeteg pénzt kapok érte. Megtudtam, de nem fogom nyilvánosságra hozni.

- Wow. Nem sokan mondanák ezt. Mindenkinek az a cél, hogy sok pénzt kapjanak. 

- Tudom. Nagyon jól jönne a pénz, mert szükség van rá, de nem minden áron. - sóhajtottam, hiszen ez szar helyzet. Annyi pénzt kapnék érte, de nem mondom el Harry titkát!Nem tehetem se vele, se magammal.

- Ki az a híresség? - szerintem mindenki tudja, hogy most Dean arra gondolt, hogy melyik hírességnek a titkát kellett lelepleznem. Ezt viszont nem árulhatom el neki.

- Az mindegy. A lényeg, hogy nem mondom el.

- Jól teszed. Nem szabad nekik bedőlni. Sok pénz, de másnak csak gondot okozol.

- Ezért nem teszem meg. Jobb, ha magamban tartom.. Vagyis ő tudja, hogy én tudom a titkát, de ennyi. Más nem fogja megtudni.

- Mit szólt ahhoz, hogy rájöttél a titkára?
- Hát ledöbbent. Összevesztem vele, de aztán mindent megbeszéltünk és nagyon hálás nekem, hogy nem mondom el ezt a dolgot, amit nem szeretne, hogy nyilvánosságra kerüljön. 

- Beszéltél vele? - sejtem, hogy mennyire meglepődött ezután a mondatom után. Hiszen ki lenne annyira épelméjű, hogy hagyja azt a sok pénzt elbukni és inkább felkeresi a sztárt? Hát én.

- Igen. Elmentem hozzá.

- Nem vagy semmi Rosie. - nevetett - nem sokan tennék meg ezt. Hű. - nos, pontosan erről beszéltem. 

- Hát, köszi. - kuncogtam- de most lerakom, megyek készülődni. Fél 12-kor találkozunk.

- A nagy szökőkútnál. -tette hozzá ezt az információt is, hiszen a park elég nagy. Szükségünk van egy biztos pontra azon belül, hogy hol találjuk meg egymást.

- Pontosan. Ott leszünk. Szia.

- Szia, Rosie. - köszönt el, majd bontotta a vonalat.

Én pedig felkeltem az ágyból, hogy mielőbb készülődni kezdhessek. 

*****

Pontosan 11 óra 20 perckor értünk oda Lillyvel a parkhoz. Még volt 10 percünk, amíg a Dean megérkezik.

Nagyon nehezen ment a készülődés, mert lányom még gondolta jó móka befejezni reggeli után a puzzlet, amit elkezdett. Igaz csak 24 darabod volt, de hát egy két éves kislánynak az is hosszú idő.

Szóval győzködtem,, kérleltem, hogy végre öltözzön és induljunk. De ő nem.

Komolyan, ha tudnám, hogy az apja is makacs, akkor ráfognám, de nem tudom, hogy az apja makacs-e. De én az vagyok. 

Ó, de hát attól a lányomnak nem kéne annak lennie!

Egy sütit ígértem neki, hogy ha abbahagyja a játékot és elindulunk. Persze ő tovább bonyolította, hogy neki csupa csokis süti kell és sok tejszínhab. Én persze rábólintottam, és csak mertem remélni, hogy nem fog fájni utána a hasa. 

Miután a haját befontam és felöltöztettem, lefutott a nappaliba a szüleimhez, addig én is nyugodtan elkészülődhettem és már mentünk is a parkba.

- Süti? - nézett rám Lilly, miközben beértünk a parkba, és hát persze, hogy a lényegre tér rá. Kuncogni kezdtem, majd a karjaimba emeletem a szépségemet.

- Majd később jó? Most várunk valakit. - adtam egy puszit az arcára.

- Kit? - kérdezte kíváncsian, és átkarolt a nyakamnál. Mosolyogva figyeltem az arcát.

- Egyik barátomat. Majd mindjárt jön.

- Mi a neve? - imádom, ahogyan a gyerek beszédén szólal meg. Nagyon cuki az, ahogyan kiejt minden szót. 

- Dean. - mosolyogtam, és megnyomtam az orrát vigyorogva, ő pedig kuncogott.

- Jön?

- Mindjárt itt lesz. Addig sétálunk egyet, oké? - kérdeztem, ő pedig bólintott egyet, és leraktam a földre, hogy sétáljunk egyet.

Elindultunk sétálni, de a szökőkút körül maradtunk, hogy Dean észrevegyen minket. 

Annyira szeretem ezt a pillanatot. A lányommal kettesben sétálni, nyugalomban és szeretetben.

Mert, hogy ez a kislány mérhetetlen szeretetet áraszt magából a puszta jelenlétével is. És még ha megölel és azt mondja, hogy szeret, akkor a szeretet  még intenzívebb formában vonul végig a levegőben. 

Csodálatos.

Fantasztikus érzés anyának lenni.

Igaz, fiatal vagyok, de nem baj. Lilly mindent megér.

- Rosie! - szólalt meg mögöttem egy hang kicsit hangosabban. Felfigyeltem rá, és felé fordultam. Dean sétált éppen felénk mosolyogva. Lilly is odafordult és érdeklődve figyelte a fiút- sziasztok! - mosolyogva nézett ránk.

- Szia. - mosolyogtam, és leguggoltam lányom mellé- Lilly, ő Dean. Dean, ő pedig Lilly. - mutattam be őket egymásnak, és Dean hasonlóan, mint én, leguggolt, csak ő Lilly elé. 

- Szia Lilly. Dean vagyok. - mosolyogva nézett rá.

- Szia. - Lilly szégyenlősen elmosolyodott és közelebb állt hozzám, hiszen számár idegen Dean. Az idegenek társaságában pedig mindig megszeppen, de hamar fel is oldódik, ha érzi, jó emberekkel van körbevéve. 

Dean felállt, és megölelt engem szorosan, amit én viszonoztam, majd elhúzódtam tőle.

- Nagyon cuki lányod van! - vigyorogva nézett rám- a képen is aranyos volt, de így élőben. Cukorfalat! - vigyorgott, én pedig nevetni kezdtem.

- Anyja lánya. - vigyorogtam Deanre.

- Csak a nagyképűséget ne tőled örökölje. - nevetett.

- Kérlek szépen. Ez csak egészséges tudás az ügyben, hogy én milyen tökéletes vagyok, így a lányom is csak az lehet.

- Ügyvédnek való vagy. - nevetett - tudsz bánni a szavakkal.

- Nos, igen. A szüleim sokáig szoktak hallgatni engem.

- Olyan sokat beszélsz? - vigyorgott.

- Megeshet, hogy szeretek beszélni. És nem ismerek mértéket. - kuncogtam, ő pedig felnevetett.- de most ne nevess ki! Nem tehetek róla!

- Hát persze. - kuncogott- Na, de most hova menjünk? Lilly hova akarsz menni?

- Süti! - nyújtotta el az "i" betűt Lilly, így is nyomatékosítva, hogy bizony neki kell az a süti. Dean rám nézett.

- Nem akart elkezdeni készülődni, mert ő még kirakja a puzzlet. És mondtam neki, hogy ha elkezd készülődni, akkor kap sütit. Nos, és elkezdett készülődni.

- Cseles vagy. - nevetett - akkor Lilly gyere, kapsz sütit. - nyújtotta Lilly felé a kezét, aki bizonytalanul nézett Deanre, majd rám nézett. Bólintottam neki, mire ő megfogta Dean kezét. Felnézett rá, Dean pedig rámosolygott.

- Veszünk sütit. Milyet kérsz? - kérdezte az újdonsült barátom lányomtól.

- Csoki! - csillogtak Lilly szemei. Nem eszik sok csokit, mert nem adok neki sokat, hiszen szerintem nem kell egy kisgyereknek annyi csokit enni, de szereti, nagyon. 

- Akkor csokisat veszünk. -mosolygott, majd megindultak együtt.

- Lilly, Dean. - szólítottam meg őket, mire mind a ketten hátra néztek rám- elmegyek valami innivalót venni. 

- Anya! - nézett rám lányom, és tudtam, hogy nem szeretné, ha egyedül hagynám Deannel. Semmi baja nincs a fiúval, de nem szeretné, ha csak vele maradna.

- Akkor tudod mit, Rosie? Majd én elmegyek innivalóért. Menjetek sütit venni. - ajánlotta fel Dean, és tudtam, hogy ez az ötlet nagyon is jó mind a hármunknak. Hiszen Lilly sem érezné magát túl jól, ha csak egyedül lenne egy idegen fiúval, és Dean sem hiszem, hogy szeretné, ha Lilly ennyire feszélyezve érezné magát vele. És én pedig nem szeretném, ha ők nem jönnének ki egymással. És lehet hirtelen érné mind a kettejüket, főleg a kis szépségemet, ha egyedül lennének egymással. Nélkülem. 

- Rendben. - mosolyogtam és odamentem hozzájuk. Megfogtam Lilly kezét.

Leadtuk a "rendelést" Deannek, aki elment az egyik távolabbi büféshez, hogy Lillynek és persze nekem is vegyen vizet. 

Amíg ő távolt volt addig Rosie noszogatására vettünk egy papírsárkányt, amit a park egy szélcsendesebb részében eregetni fogunk.

Természetesen Deannek szóltunk, hogy hova megyünk, így tudni fogja, hogy hol is keressen minket.

- Eregessük! - kiáltott fel vidáman Lilly, én pedig vigyorogva álltam mögé, majd guggoltam le, és a kezére kötöttem a madzagot.

- Fogd még a madzagot szorosan, hogy ne repüljön el végleg a sárkány. Oké?
- Oké! - bólintott, nyomatékosítva, hogy bizony ő érti, amit én mondok és tudom, hogy ez így is van. Nagyon okos már most. 

Felálltam és mögötte állva segítettem neki. Lilly kacagva figyelte, ahogyan a sárkány felemelkedik a magasba és száll a széllel együtt. 

Mosolyogva és boldogan figyeltem őt és a magasban repkedő sárkányt. Tudtam, hogy a lányom nagyon felszabadult természet és nagyon szeret játszani, így azonnal gondoltam, hogy tetszeni fog ez neki, mivel még sosem eregetett sárkányt. Most próbálja ki elsőnek, és a vigyorából, valamint a kacagásából ítélve nagyon élvezi. 

- Rosie? - hallottam meg egy nagyon ismerős, rekedt hangot. Jól hallottam?

Harry?

Nem! Az nem lehet!

Megfordultam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy csak valami eltitkolt rokon, akinek ugyanolyan a hangja, mint Harry Stylesnak.

Odanéztem. És basszus!

Ez tényleg a Harry!
Meglepődve és aggodalommal néztem rá.

Meglepődtem, hiszen nem gondoltam, hogy ő itt lesz. Honnan tudta, hogy itt leszek?

És igen, aggódok. Ugyanis ő úgy tudja nincs húgom, de itt van Lilly.

Ó, ne!