Jó olvasást! :)
Örülnék a véleményeteknek! :)
Facebook csoport ITT
Harry Styles
Anya!
Ez a szó visszhangzott a fejemben, amióta csak meghallottam.
Ez valóságos?
Komoly?
Teljesen össze vagyok zavarodva. Egyszerűen nem tudom mi van.
Persze, nem ismerem régóta Rosiet, de azért ezt nem hittem volna.
Rosie, mint Anya?
Ő Lilly anyukája?
Elsőnek nem tudtam ki ez a kislány. Azt hittem unokatestvére, és végig ebben a hitben is voltam. Hiszen olyan jól elvoltak a kislánnyal, és látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. Az unokatestvérek is szeretik egymást, így logikus lett volna ez a megállapításom.
Aztán megláttam ezt a Deant, és azt hittem, hogy az ő lánya, de Lilly nem volt olyan közvetlen vele, és azért a saját apjával mindenki közvetlenül bánik, pláne egy ilyen kisgyerek, aki oda-vissza van a szüleiért.
Gondoltam megkérdezem Lillyt, hogy ki neki Rosie, de rájöttem, ez nem lenne túl jó ötlet.
Ha Rosie szerette volna, akkor elmondta volna. De nem mondta el, és éreztem a mondataiban, hogy ő bizony ezt a témát nem akarja feszegetni, és Lilly csak simán Lilly.
Nem számít, hogy kinek a kije. De az emberi kíváncsiság azért mindenkiben benne van. Főleg, ha az az illető nagyon kíváncsi.
Amint meghallottam azt a szót, ami olyan komoly jelentéssel bír, lefagytam.
Lilly addigra már odafutott Rosaliehoz, aki nagy szemekkel nézett rám. Tudta, hogy rájöttem az igazságra, és innen már nincs kibújás.
Magához ölelte Lillyt, aki rám nézett.
- Kapj el! - mondta nekem, miközben rám nézett, és nem értette, hogy miért nem futok már vele együtt, miért nem kapom őt el. Pedig, ha tudná, hogy éppen most mondta el azt, amire azóta kíváncsi voltam, amióta idejöttem a parkba.
- Harry... - ejtette ki a nevemet Rosie, miközben nem vette le rólam a szemeit. Mintha félne, hogy elmegyek innen, mivel már tudom az igazat. Pedig nem akartam elmenni. Csak magyarázatot vártam. Egyáltalán várhatok magyarázatot?
"Nem, Harry. Nem várhatsz. Nem tartozik neked magyarázattal."
És tudtam, hogy a belső hangomnak igaza van. De én akkor is szeretném tudni az igazat, hogy még jobban megismerhessem ezt a lányt.
- Öm. Megyek, oké? - szakította meg a gondolatainkat Dean, aki szerintem jobbnak látja, ha elmegy és hagyja, hogy ezt megbeszéljük. - vagy Lillyt elvigyem?
- Nem. Megoldom. - válaszolta neki Rosie, és a fiú odalépett hozzá, és megölelte.
Valamit suttogott neki, mert Rosie bólintott egyet halványan mosolyogva. Dean lehajolt Lillyhez, és nyújtotta felé a tenyerét, a kislány pedig belecsapott egyet. Dean mosolygott, majd felállt.
- Harry. Örülök, hogy megismertelek.
- Szintúgy. Hello.
- Sziasztok. - köszönt el, majd elsétált.
- Hova ment? - kérdezte Lilly és felnézett az édesanyjára.
Édesanyjára.
Milyen fura ezt a szót kimondani egy annyi idős lányra, mint én. De hol van a kislány apja? Ki az apa? Miért nincs velük?
Annyi, de annyi kérdés..
- Haza kellett mennie. - válaszolt neki Rosie, és megsimította az arcát. Hiába fiatal, látszik rajta, hogy rajong a lányáért. Elmosolyodtam a látványon.
- Visszajön? - kérdezősködött Lilly.
- Nem, de majd még találkozunk vele, rendben? - mosolygott rá Rosie.
- Jó. - mosolygott Lilly is, és mind a ketten rám néztek.
Valószínű, nem néztek normálisnak, amiért csak ott állok egy helyben és meg se mozdulok. De nem tudok, mivel annyira lesokkolódtam az információtól, amit Lilly kiáltott el.
- Harry..beszélhetünk? - kérdezte félve Rosie.
- Süti! - szólalt fel Lilly, miközben megfogta Rosie kezét.
- Lilly, otthon kapsz sütit oké? - nézett rá - otthon csinálunk, és azt rakunk bele, amit csak szeretnél!
- Eper!
- Azt is rakunk bele. - mosolygott Rosie a lányára - hazamegyünk. Harry eljössz velünk? Ott nyugodtan tudunk beszélni. - kérdezte én pedig bólintottam.
- Kocsival vagyok. Szóval elviszlek titeket haza. - ajánlottam fel, Rosie pedig beleegyezett.
Az autómhoz sétáltunk, ahova miután feloldott a zár, beültek a lányok, de a hátsó ülésre. Mivel nincsen gyerekülésem, és Lillynek ugye kell még, így jobbnak láttam, ha Rosie hátra ül vele. Természetesen beköti a kislányt, de azért jobb biztosra menni.
Rosie mondta, hogy merre menjünk, én pedig az utasításait követve mentem a célunkig, azaz Lilly és Rosie házához.
Egy családi ház előtt parkoltam le, ami nem volt nagy, de szerintem tökéletes volt ahhoz hogy a családi mindennapokat itt töltsék el.
- A szüleimmel lakunk itt. - mondta Rosie, mikor már kiszálltunk az autóból, és a ház előtt álltunk- amíg mi beszélgetünk, addig Anyu tud Lillyvel lenni.
- És apukád? - kérdeztem.
- Ő most dolgozik. Majd késő délután jön haza. Anyu is dolgozik, de ő itthonról intézi a dolgokat. Ingatlan közvetítők, szóval nem kell mindig menniük dolgozni. Csak, ha felkeresik őket, hogy megakar valaki nézni egy házat.
- Értem. - mosolyogtam rá.
Bementünk a házba, ahol egy kis folyosó volt, aminél egy akasztós szekrény foglalt helyet, ahova beraktuk a kabátjainkat és a cipőinket, majd bementünk és egy hangulatos nappaliba érkeztünk. Családi képek és gondolom Lilly rajzai voltak keretbe foglalva és a falra aggatva. Kanapé fotelekkel, kandalló és egy TV volt még ebben a helyiségben.
Hangulatos. Családias.
- Rosie te vagy az? Megjöttetek? - jött ki a konyhából egy hölgy, aki gondolom Rosie anyukája. Meglepődve nézett rám, majd a lányára.
- Szia. - lépett oda Rosie édesanyjához és megölelte, valamint nyomott egy csókot az arcára.
- Mami! - vigyorgott Lilly és odasietett nagymamájához, aki leguggolt és egy nagy puszit nyomott a kislány arcára.
- Anyu, ő itt Harry. Harry ő az édesanyám Katherine Parker. - mutatott be engem az anyukájának, az anyukáját pedig nekem. Odaléptem és a kezemet felé nyújtottam.
- Jó Napot. - mosolyogtam - Harry Styles vagyok.
- Szia. - mosolyogva rázott velem kezet Katherine - Katherine Parker. De nyugodtan tegezz csak, és hívj Katenek. - mosolygott, mire én is elmosolyodtam.
- Rendben Kate. - mosolyogtam.
- Anyu, felmegyünk a Harryvel beszélni a szobámban. Lilly - guggolt le az említett személy elé- itt maradsz a mamával, amíg én a Harryvel beszélek rendben? - simított végig barna hajzuhatagán.
- Jó. - mosolygott Lilly és megölelte Rosiet- szeretlek! - mondta ki olyan őszinte szeretettel, hogy egyszerűen csodálatos volt ez hallani. Mosoly húzódott az ajkaimra. Rosie szorosan ölelte magához lányát, és szerintem, amikor Lilly kimondja neki, hogy szeretlek, ő szárnyal a boldogságtól.
- Én is nagyon szeretlek téged! - mosolygott és puszit nyomott Lilly arcára. Kate is ugyanolyan mosolyogva figyelte az eseményeket, mint én- hogy, ha beszéltem a Harryvel, utána sütünk sütit.
- Ő is? - bökött rám Lilly, Rosie pedig rám, majd a lányára nézett.
- Meglátjuk. - mosolygott, és felállt.
- Gyere, Lilly. Eszünk valamit. Nem vagytok éhesek? Harry? - nézett rám Kate, miközben feltette a kérdését.
- Nem, köszönöm. - mosolyogtam.
- Én sem vagyok éhes. Felmentünk. - szólt Rosie Katenek, aki Lilly kezét fogva besétált a konyhába, miután mondta, hogy csak nyugodtan menjünk fel.
Felmentünk az emeletre, és Rosie bement egy szobába, én pedig követtem őt. A szobának a falai lilák voltak, halvány lilák és fekete virágok díszítették a sarkokat, amiket gondolom ő festett fel, mivel nem tapéta volt. Az ajtóval szemben volt egy ablak, ami előtt egy nagyobb párkányrész volt bepárnázva, így alkalmassá téve arra, hogy ott lehessen ülni.
Ha jobb oldalra néztem el, ott volt egy íróasztal, rajta egy laptoppal és papírokkal, fényképezőgéppel, és sok ceruzával, valamint tollal. Az íróasztal felett egy könyvespolc foglalt helyet, amin rengeteg könyv sorakozott, így tudatva mindenkivel, hogy a szobában tartózkodó lány szeret olvasni.
Ha pedig bal oldalra néztem ott volt egy pipere asztal rajta egy tükörrel, előtte pedig egy székkel. Az ággyal szemben pedig egy beépített szekrény volt, ami biztosította Rosalie ruhái számára a helyet.
Egy-egy éjjeliszekrény volt az ágy mind két oldalán, rajtuk egy-egy kislámpával.
A sarokban pedig volt egy babzsákfotel és egy rendes fotel.
Egyszóval fiatalos szoba.
- Ülj csak le. Kérsz valami innivalót? - kérdezte Rosie.
- Nem, köszönöm. - megfogadtam a tanácsát és leültem az ágyra, ő pedig miután becsukta az ajtót, leült mellém.
- Szóval.. - sóhajtott.
- Héj. Ne érezd úgy, hogy bármit is el kell nekem mondanod. Semmilyen magyarázattal nem tartozol.
- Nem. Jobb, ha tudod az igazat. Vagyis már tudod is. - mosolyodott el kínosan- nem akartam, hogy így tudd meg.
- Szóval, akkor Lilly tényleg a lányod.
- Igen. - mosolyodott el büszkén, hiszen büszke a lányára, és nem is csodálom. Egy nagyon okos és nagyon szép kislány.
- Hány éves voltál? - szabad egyáltalán megkérdeznem? De kíváncsi vagyok, és ő úgyis azt mondta, hogy jobb, ha tudom az igazat. Szóval, akkor miért ne?!
- 18. - felhúzta a lábait az ágyra, és törökülésben fordult felém - a szalagavatóm után volt, ami október elején volt. Egy buliban. Az egyik felsőbb évessel mentem el a buliba, és hát..
- Lefeküdtetek. - mondtam ki helyette.
- Igen. És vicces, mert az volt az első alkalmam, és hát meg is lett az eredménye.
- Nem védekeztetek?
- De igen. Csak hát az óvszer..bennem maradt. Tudom, durva, de ez a srác sem volt nagy zseni, ahogyan én sem.. - sóhajtott, én pedig nem tudtam mit mondani. Az egy alap dolog, hogy védekeznek. Főleg, ha az első együttlét.
- Akkor biztosan úgy rakta fel azt az óvszert, ahogyan kellett volna.
- Nem igazán, de én nem értettem hozzá. Miért kéne értenem hozzá? Aztán meglett a baj. Vagyis már nem baj, mert egy fantasztikus kislányom van.
- És az apja?
- Nem érdekli őt Lilly, nem foglalkozik vele. De megvagyunk nélküle is. Anyáék mindenben segítenek.
- Tudja, hogy van egy lánya?
- Persze. Elmondtam neki utána, hogy terhes vagyok, de félvállról vette az egészet. Vígan éli az életét valahol.
- Hülye gyerek. - morogtam, hiszen nagyon felbosszantott ez az információ. Miért hagyja el valaki a terhes barátnőjét? Vagyis azt, akit teherbe ejtett? Ez felelőtlenség és modortalanság.
- Meg vagyunk nélküle is. Nem hiányzik senkinek. - válaszolta mosolyogva Rosie. Csodálom azt, hogy milyen erős és kitartó lány. Más lehet nem csinálná így végig, de szerintem neki az, hogy ott van a kislánya vele, mindent megér, és mindenért kárpótolja.
- Szüleid hogy fogadták a hírt?
- Szerencsére nem ítéltek el és semmi. Mindenben segítettek, amiért én nekik nagyon hálás vagyok. Imádják Lillyt. - mosolygott.
- Mert nagyon aranyos kislány, és nagyon okos. - őszintén mondtam el neki, ami a véleményem Lillyről. Egy csodálatos kislány.
- Próbálom jól nevelni. Néha megingok, hogy jól csinálom, de aztán tudom, hogy minden szülő más és más. És nekem kell tudni hogyan akarom nevelni a lányomat. És én csak azt akarom, hogy ne legyen elkényeztetve, bár a nagyszülei elkényeztetik és hogy boldog legyen.
- Ahogyan látom, ő boldog. - biztatóan néztem rá, és elmosolyodtam, mire ő is mosolyogni kezdett- ő miatta nem tudod elvállalni az ilyen hajón lévő fotózásokat ugye? - jutott eszembe az, amire nem kaptam nálam választ. Most már összeállt a kép. Ezért kell neki a pénz, hogy Lillynek mindent megtudjon adni, és miatta nem tud olyan munkákat elvállalni.
- Igen. - bólintott - nem tudnám itthon hagyni fél évekre, hogy utána meg lásson 2 hetet aztán megint mehetek vissza. Elvállaltam a paparazzós munkát. Igen, mocskos munka, de nem adok ki senkiről rossz dolgokat és jó pénzkereseti lehetőség.
- Mire spórolsz?
- Arra, hogy Lillyvel egy saját házat vehessünk.
- Arra, hogy Lillyvel egy saját házat vehessünk.
- Útban vagytok a szüleidnek?
- Nem. Szerencsére nem. Csak hát azért nekik is jó lenne, ha mi külön laknánk a Lillyvel.
- Nem hiszem, hogy baj lenne nekik, hogy itt laktok.
- Nem baj nekik, csak el kell kezdenünk a közös életünket a lányommal. Anyáék pedig mindenben segítenek. - mosolygott.
- Csodállak. Sok ember nem bírná így ahogyan te. Hiszen még csak 20 éves vagy, és ilyen fiatalon már anya vagy, és egy olyan anya, aki előtt le a kalappal. Lillyn látszik, hogy rajong érted. - mosolyogva néztem rá, ő pedig halványan elpirult, de közben mosolygott.
- Nehéz volt, de már belejöttem. Neked sem akartam elmondani, mert féltem, hogy akkor elüldözlek... - sóhajtott.
- Miért üldöztél volna el? - néztem rá értetlenül, hiszen azért, mert neki gyereke van, attól én miért mentem volna el?
- Nem te lennél az első, aki elfordulna tőlem. - mosolygott szomorúan, én pedig nem értettem miért mondja ezt. Ki fordult el tőle? Ezért valaki elfordul tőle? Értetlen tekintetemet látva, folytatta- az állítólagos legjobb barátaim, amint megtudták, hogy terhes vagyok, már nem is érdekeltem őket.
- Mi? - a rohadékok...
- Igen. Mindenki elfordult tőlem. Moziba akartam velük menni azt mondták nem érnek rá. Aztán unokatestvéremmel elmentem, ekkor már persze terhes voltam, és kik voltak ott? Hát a legjobb barátaim.
- Az ilyenek nem is barátok! Nem érdemlik meg a barátságodat!
- Már tudom, és nem is érdekelnek. A szüleim eddig is mindig a barátaim is voltak, de most tényleg ők lettek a barátaim. Na, meg a Deant is megismertem pár napja és vele nagyon jóba lettem. - mosolygott - nem ítélt el, amiért anya vagyok.
- Miért ítélne el? - ráncoltam a homlokomat- akik barátok, azok megértik.
- Tudom. Már tudom. - mosolygott - és te is megérted? Nem fogsz elfordulni tőlem?
- Nem, nem fogok! - mosolyogtam rá - és nekem semmi bajom ezzel a hírrel. Nagyon cuki kislányod van. - vigyorogtam- szeretem a gyerekeket.
- Ennek örülök. - mosolygott.
- Nyugodj meg, oké? Nem fordulok el tőled, és számíthatsz rám mindenben!
- Akkor valami barátfélék vagyunk? - kérdezte miközben mutogatott kezeivel, én pedig elmosolyodtam.
- Nem barátfélék vagyunk Rosie. Hanem barátok. - mosolyogtam, míg ő neki egy nagy mosoly ült ki az arcára, és szorosan megölelt.
Váratlanul ért, de mosolyogva öleltem át jó szorosan, hogy érezze, bizony én nem fogom őt cserben hagyni.
Mondhat bármilyen sokkoló dolgot, akkor sem fogok tőle elfordulni.
A barátok ilyenek.
Mindig a másik mellett állnak.
Mert én és Rosie a mai naptól barátok vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése