Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Paker
Tárgy: Miért ne?
Szia.
Nem tudom, hogy alszol-e már ezért gondoltam inkább írok neked. Ha alszol, akkor jó éjszakát. Ha nem, akkor remélem visszaírsz. :D
H .xx
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Amint látod
Szia. :)
Hát, ahogyan látod (azaz olvasod az e-mailemet), még nem alszok. Elkezdtem filmet nézni, gondoltam pihenek, kikapcsolok.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Mit nézel?
Mit nézel?
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Tárgyban az üzenet
Felesleges volt üzenetet küldeni. Hiszen a tárgyban megkérdezted, amit az üzenetben. :D
De amúgy Jóbarátokat nézek.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: ?
Nem tudtam hirtelen mit írjak a tárgyhoz. :D
Jóbarátokat én is szeretem. Legalább már ötvenszer láttam.
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: 100
Én meg már vagy százszor láttam. Haha. :D
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Felvágós
Erre inkább nem mondok semmit. (de a tárgy szerintem mindent elmond)
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Bók
Köszönöm eme nagy bókot. :D
Pihensz amúgy te is?
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Jóbarátok
Most kezdem el nézni a Jóbarátokat. ;)
Amúgy igen, pihenek.
Mit csinálsz holnap?
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Munka
Holnap be kell mennem a "munkahelyemre"...
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Re: Munka
Minden rendben? Mikor hagyod ott azt a munkát? Nem neked való!
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Bizonytalanság
Minden rendben, igen.
És nem tudom. Amint találok egy sokkal jobbat.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Könnyebb, mint gondolnád
Csak állj a főnököd elé, és mondj fel! Rosie, tehetséges fotós vagy, hiszen a képeid fantasztikusak. Nem pazarolhatod erre az idődet! Csak lépj ki. Ne gondolkozz, csak cselekedj!
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Nem olyan könnyű, mint gondolom
Lehet igazad van. Csak nehéz megtenni. Ha felmondok, akkor egy nagyon jó munkahelyre van szükségem, ami fedezetet nyújt arra, hogy Lillyvel külön életet kezdhessünk.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Segítség
Segítek neked új munkahelyet találni, csak ne maradj ott! Nem szeretném, hogy ott dolgozz. Te nem vagy rossz, de a többi ember, igen.
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Önállóság
Szeretnék egyedül találni munkahelyet.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Nem gond
Rosie, bármikor segítek neked. És azért, mert hagyod, hogy segítsek, attól még önálló maradsz.
Nem szégyen az, ha elfogadod a segítséget.
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Segítség
Igazad van. Örülnék, ha segítenél nekem munkahelyet találni. Vagy, ha tudsz valakit, aki mondjuk fotóasszisztenst keres, már az is jó.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Neked
Bármikor segítek! :)
Körbetelefonálok, és amint lesz valami, hívlak.
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Köszönöm
Köszönöm. :)
De most elköszönök. Lefekszek, aludni. Jó éjszakát, Harry. xx
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Éjszaka
Hívj holnap, ha végeztél. És ne feledd; cselekedj!
Jó éjszakát, Rosalie .xx
*****
A gyomrom görcsben.
A tenyerem izzad.
Hányingerem van és úgy érzem, hogy pillanatokon belül kifogom dobni a taccsot.
Szörnyen ideges vagyok és izgulok.
Az autóban ülök, és az iroda felé tartok, ahol Christopher van.
Egész reggel és indulás előtt azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki Harry titkáról. De rájöttem, hogy a legegyszerűbb, ha azt mondom neki, hogy nincs titok és felmondok.
Így lesz a legjobb, és többet nem is akarok erről az emberről hallani. A hideg is kiráz, ha arra gondolok, hogy tudtam ennek az embernek dolgozni, és hagytam, hogy irányítson engem, már ami a munkámat illeti.
Egy pénzéhes alak. Mint mindenki, aki ebben a "szakmában" dolgozik.
Harrynek pedig igaza volt. Nem vagyok oda való. Én nekem nem ezt kell csinálnom. Hiszen miért pazaroljam valami olyanra az időmet, amit nem szeretek? Nem szabad. Mert akkor csak fogjuk a fejünket, hogy mennyi időt elpazaroltunk arra, ami nem érdekel, amit nem szeretünk szívből csinálni.
És így fogom felfogni a munkát. Olyan munka kell nekem, amit teljes szívemből imádni fogok.
Természetesen fotózni imádok, így ezen a vonalon fogok maradni. Csak nem a mocskos részén.
Jobbnak láttam tegnap, ha nem mondom el Harrynek annak az igazi okát, amiért meg kell látogatnom főnökömet. Persze, elfogom mondani neki csak nem e-mailben, hanem üzenetben. Személyesen jobb elmondani. Érthető okokból.
Legszívesebben visszaforgatnám az időkerekét addig, amikor jelentkeztem erre a munkára.
Tudtam mit vállalok el, de nem hittem, hogy ezt. Nem tudtam, hogy ilyen követelmények vannak itt.
Pedig vannak, nagyon nagyok. Főleg az, hogy az embereket alázzam meg.
De ezt nem fogom tovább csinálni.
Ma egyszer s mindenkorra abbahagyom ezt a munkát.
Amint leparkoltam az épület előtt sóhajtva hajtottam a fejemet a kormányra.
"Gyerünk, Rosie!"
"Csak menj be, és mondd neki, hogy nincs titok, és felmondasz!"
"Ne gondolkodj annyit!"
Mondta a belső hang ezeket a mondatokat, és olyan érzésem volt, mintha Harry irányítaná a gondolataimat, vagy mintha beférkőzött volna a fejembe, hogy lelket és bátorítást öntsön belém. Amire nagyon nagy szükségem van.
De ideje a sarkamra állnom, és elmondanom a véleményemet erről az egészről, és végleg lezárni ezt a munkát, és soha többet még a közelébe se jönni ennek a helynek!
Két kopogás után benyitok az irodába, és nem várom meg, amíg azt mondja főnököm, hogy szabad. Már nem érdekel. Mégis mit veszíthetek? Az állásomat? Az a célom, hogy azt elveszítsem.
- ...majd visszahívlak. - mondta Christopher a vonal túlsó végén lévő személynek, majd kinyomta, és újra rám nézett. - Mégis mit képzelsz magadról? Csak így berontasz az én irodámba? - feljebb emelte a hangját, annak reményében, hogy összehúzom magam és bocsánatot kérek.
Ezt tenné a régi Rosie. De most egy magabiztosabb Rosalie Parker áll itt, aki nem hagyja, hogy elbizonytalanítsák.
- Te hívattál. - vágom hozzá gúnyosan a teljes igazságot. De hát ő hívatott engem ide. Akkor nem lehet reklamációra oka.
- Ó, de felvágták a nyelvét valakinek. Csak nem Harry Styles lett rád ilyen hatással? - húzta fel jobb szemöldökét, és a hangja csupa gúny és érzelemmentesség volt. De hát persze. Akinek nincsen lelke az nem tud érezni.
- Semmi köze nincs Harrynek semmihez. Szóval hanyagoljuk őt! - álltam ki a fiú mellett, aki manapság közelebb került hozzám, és akit olyan jól megismertem, hogy ha akarnék sem okoznék neki fájdalmat.
- Nem tudjuk hanyagolni, ugyanis miatta vagyunk itt. Vagyis miatta vagy itt. - vigyorgott és felállt a székéből. Megkerülte az asztalt és lassan megállt előttem, de akármennyire is egy rosszindulatú alak, megtartotta a kellő távolságot. - Szóval. Mondd el nekem a kis titkát ennek a fiúnak. Úgy összemelegedtetek nem? Csak nem jóba lettetek? - kezdett el nevetni.
- Semmi közöd semmihez! - csattantam fel indulatosan.
- Én kértelek meg, hogy nyomozz utána, én alkalmazlak. Szóval szerintem nagyon is van közöm ehhez. Nem is beszélve arról, hogy ha nem nyomozhatsz Harry után, akkor meg sem ismered. Amit akkor kinek is köszönhetsz? Hát, igen. Nekem! - nevetett, én pedig úgy éreztem, hogy legszívesebben eltüntetném az arcáról a száját, így lehetetlen lenne hallani ezt az irritáló hangot, amit még az ő esetében is nevetésnek hívunk.
De valamilyen szinten igaza volt. Ha ő nem kér meg, hogy nyomozgassak Harry után, derítsem ki a titkát, akkor még a mai napig nem ismerném őt.
Hálás is lehetnék Christophernek, de előbb üttetem el magam egy autóval, mint sem, hogy ezt hangosan kimondjam. Főleg nem neki.
- Nincs titka. - "Ügyes vagy, Rosie!"
Nem csak a kis belső hangom, hanem saját magam is megdicsérem magamat, amiért ilyen hamar és könnyen kitudtam mondani ezt. Nem húzom az időt.
- Hogy érted, hogy nincs titka? - ráncolta a homlokát - Rosalie. Mindenkinek van titka.
- Akkor jól titkolja. - vontam meg a vállamat - ugyanis én semmit nem találtam. Egyik nap követtem, de elment a bandatársaihoz, akikkel aztán elmentek egy stúdióba, utána Harry egyedül pedig elment egy gyerekkórházba. - gyorsan találtam ki minden szót, és illesztettem úgy egymás mögé, hogy értelmes legyen, még ha ez egy hazugság is. Mert minden szóhazugság volt. De Harry említette, hogy mindenben segítenek a beteg gyerekeknek, így ez a része nem hazugság a kitalációmnak.
- 1 hónap alatt nem találtál mást? - hangosabban beszélt, és tudtam, hogy ideges. Hiszen nagyon jól tudja, hogy ha tudnám is az igazat, sosem mondanám el neki. Azt hitte beszélni fogok, de tévedett.
Nagyon nagyot tévedett.
- Nem. Mi vagyok szerinted? Ráérek én mindennap arra, hogy egy világsztárt üldözzek? - emeltem fel a hangomat.
- Mást kellett volna megkérnem. - morgott. - De, ha már olyan jóba lettetek, hiszen amint láttam a kislányoddal is jól kijön, akkor mesélj nekem egy kicsit az igazi Harryről. Bármit mondj el, amit tudsz.
- Soha! Nem érdemled meg, hogy megismerd azt a fiút. Még csak a kis lábujjáig sem érsz fel! Te egy senki vagy hozzá képest. Ó nem. Mindenkihez képest! - kiabáltam. Nem érdekelt ki hallja és ki nem. Megakarom tanítani ennek a férfinak, hogy nem minden körülötte forog.
A szemei dühben úsztak, és jobbnak láttam, ha teszek pár lépést, hátrébb.
- Mondd el a titkát! - sziszegte dühösen. Most van itt az én időm, hogy végre itt hagyjak mindent.
- Nincs titka! - kiáltottam el magam - tudom, hogy nem sok ésszel áldott meg téged az élet, de fogd már fel, hogy nincs titka! Paranoiás vagy, elmebeteg! Mindig azt hiszed, hogy neked van igazad, aztán koppansz, amikor kiderül, hogy mégsem!
- Fejezd be! - ordította el magát, és büszkén figyeltem azt, hogy én hoztam ki belőle ezt a viselkedést. Megérdemli, hogy valaki végre kioktassa. És, ha én leszek az a valaki, akkor én.
- Persze, mert fáj az igazság mi? - nevettem fel - hát persze. Sosem bírod elviselni a kritikát, és mindig másra hárítod a felelősséget. Ha nincs valami, amin csámcsogni lehet, akkor kreálsz egyet. Szégyellem magam, amiért itt dolgoztam. Kellett a pénz, azért vállaltam el. De nem hittem, hogy a főnököm egy ekkora...ekkora..segg! - keltem ki magamból, és minden egyes negatív dolgot, ami vele kapcsolatban felemésztett, kiadom magamból.
Így fogok tudni innen úgy kilépni, hogy megleszek magammal elégedve!
- Fejezd be, különben...
- Különben? - húztam fel a szemöldökömet - megütsz? Nyugodtan! Tessék. Itt vagyok. Mire vársz? Nem használod ki a lehetőséget? Pedig minden lehetőséget megragadsz arra, hogy valakinek fájdalmat okozz! Nem is tudom kire ütött a fiad. Ó, hát ez csak vicc volt. Persze, hogy rád ütött. - nevettem fel, és végig gondoltam azt, hogy a fiával mennyire rokonlelkek. Van egy kis eltérés, de az alapkoncepció teljesen ugyanaz.
- Ne merd a szádra venni a fiamat! - lépett előrébb hozzám, én pedig ott maradtam.
Nem mozdultam.
Nem fogom neki megmutatni, hogy félek tőle. Nem engedhetem, hogy lássa rajtam. Így csak ott maradtam, és folytattam.
- Ő ugyanolyan, mint te! Semmiért nem vállalja a felelősséget. Ő is mindenkit édesget, aztán eldobja, mint egy rossz, koszos rongyot! Ti ketten ugyanolyak vagytok. Tapsold csak meg magad, amiért a fiad is ilyen lett, ugyanis neked köszönheti, mert ezt látta. De attól még ő sem különb. Remélem eléldegél a saját kis világában.
- Hagyd abba! És, ha tudni akarod, nagyon szépen eléldegél!
- Tipikus. Persze, hogy eléldegél, a lányáról pedig tudomást sem vesz. Tudod mit? Ne is vegyen! Tökéletesen meg vagyok Martin, valamint a munkád nélkül! - ezzel lezártam a témát, és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az irodáját.
Csak, hogy nőiesen távozzak becsaptam magam után az ajtót.
Nem akarok erről az emberről hallani, de még a fiáról sem.
Lezárult az életemben ez a korszak.
Soha többet Christopher.
Soha többet Martin.
Soha többet mocskos munka.
Remélem tetszett. :)
Véleményekért nagyon hálás lennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése