Harry Styles
Ölelő karok.
Halk szuszogás.
És mindezek egy csodálatos lánytól.
Ez az, amire szükségem volt, ezek azok a dolgok, amikre vágytam.
Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, vágyik a szerelemre. Én is ilyen vagyok.
Az eddigi lányokkal, akikkel komolyabb viszonyom volt sosem volt ilyen érzésem, mint Rosie mellett, akivel még nincs is semmi közöttünk.
Még...
Én viszont nagyon szeretném, ha valami komoly alakulna ki közöttünk. Megértem, hogy nem olyan egyszerű neki, mert fél, hogy esetleg nem fogadom el Lillyt, vagy hogy máshogy nézek rá, mert nem az én gyerekem, de ez nem fog megtörténni.
Lilly egy imádni való kislány. Rosie tökéletesen neveli őt, hiszen nem hisztizik, nyugodt, boldog és egy nagyon cuki kis csaj.
Persze, hogy boldog, ha ilyen anyukája van, aki mindent megad neki, de főleg temérdek szeretet. Nem is tudom igazából, hogy Rosie hogyan tud megbirkózni azzal, hogy egyedül neveli a lányát. Rendben, ott vannak a szülei, de ők sem voltak non-stop velük, mivel dolgoztak. Normális esetben a kisbaba apja van otthon velük. Nem az, hogy az anyuka egyedül a babával.
Ha találkoznék azzal a sráccal, biztosan lecsavarnám a fejét a helyéről...és addig örülhet, amíg csak a fejével csinálnám azt a mozdulatot.
Megértem, ha nem akarja felnevelni a gyerekét, mert fiatal és egyebek, de nem, még ezt sem értem meg. Mert, ha valaki nem akar gyereket, akkor nem csinálja fel a barátnőjét. Vagy azt a lányt, akivel bálba ment.
Felelőtlen volt. Neki kellett volna gondoskodnia a biztonságról.
De talán így kellett történnie. Ha ez a bunkó nem szúrja el a dolgokat, hanem szépen Rosieval haladnak, akkor a lány nem választotta volna magának azt a munkát, amit.
Nem keresett volna meg, és készített volna fényképet rólam.
Nem jött volna el hozzám.
És egyáltalán nem beszélgettünk volna még csak egy mondatot sem.Semmit.
Több, mint biztos, hogy akkor nem feküdne itt a karjaimban, miközben a karjai körém vannak fonva. Édes, halk szuszogása tölti csak be az egész szobát.
Alig merek levegőt venni. Én csak ölelni akarom, figyelni őt, az arcát.
Tudom, hogy alszik, de most van időm őt jobban megnézni, minden egyes kis pontot az arcán megfigyelni.
Csodálatos. Közelről még csodálatosabb. Neki nem kell egy kis smink sem, ő így gyönyörű, ahogyan van.
Rózsaszín, tökéletes ajkai enyhén szétnyílnak, ahogyan kifújja a levegőt.
Ha tehetném, és nem kelne fel, akkor végig itt feküdnék, és csak nézném őt. De nem biztos, hogy örülne, ha azt mondanám neki, hogy "Rosie. Aludj már vissza, mert én figyelni akarlak téged!"
Vagyis nem is az, hogy nem örülne neki, hanem biztosan hibbantnak titulálna.
Mocorogni kezdett a karjaimban, és tudtam, hogy pillanatokon belül megtekinthetem csodaszép szemeit. Megsimítottam lágyan az arcát, mire megrándult az orra.
Próbáltam nem felnevetni, hogy még csak véletlenül se én legyek annak az oka, hogy megébred.
Megrebegtek a szempillái, majd lassan kinyitotta gyönyörű barna szemeit. Rám nézett, és rám mosolygott.
Már reggel van ereje mosolyogni. Én alig tudom reggel kinyitni a szemeimet, nem hogy még mosolyogni.
- Jó reggelt. - köszönt halkan, de mosolyogva.
- Szia. - puszit nyomtam az orra hegyére, és jobban magamhoz öleltem. Karja szorosabban fonódtak meztelen derekamra, míg a fejét vállamra hajtotta.
- Hogy aludtál?
- Nagyon jól. - mosolygott, és egy apró puszit nyomott az államra. Nyugodtan haladhatott feljebb tökéletes szája..mondjuk az én számra, és ott hintette volna el azt a puszit, amit biztosan átváltoztattam volna egy szenvedélyes reggeli csókká.
- Örömmel hallom, hogy tudtál mellettem aludni. - megsimítottam a haját, ő pedig vigyorogva felnézett rám.
- A hangos horkolásodat leszámítva. igen, jól aludtam. - vigyorgott.
- Nem is horkolok! - keltem saját védelmemre. Én nagyon jól tudom, hogy nem horkolok! Eddig senki sem mondta, szóval remélem tényleg nem horkolok.
- Nem, igazad van. Csak horkolsz. Ja, várj. Az ugyanaz! - nevetett fel. Összeszűkült szemekkel néztem rá, majd hirtelen magam alá gyűrtem, és elkezdtem csiklandozni. Felsikított a váratlan fordulattól. Hát persze, hogy nem számított rá.
- Mondd azt, hogy nem horkolok! - fenyegettem meg játékosan, azonban kezeimet egy percre sem vettem el az oldaláról, amik folyamatosan mozogtak rajta, így elérve, hogy az alattam fekvő lány fészkelődjön alattam.
- Nem szoktam hazudni. - nevetett fel, én pedig még inkább elkezdtem a csiklandozását. Próbálkozott, hogy abbahagyjam. De kis kezei nem bizonyultak túl ügyeshez ahhoz, hogy az én kétszer akkora kezemet letudja fejteni magáról.
Én állok győzelemre, Rosalie.
- Nem is kell. Csak mondd azt, hogy nem horkolok, mert ez az igazság.
- Harry. - ficánkolt alattam. Ha azt hiszi csak azért, mert a nevemet mondja, abbahagyom, akkor tévedett.
De csak most értettem meg mi is a valódi ok. Próbálta felhúzni a takarót a melleire, hiszen meztelen testét már felül alig takarta a takaró. Abbahagytam a csiklandozását, és nem tudtam levenni a tekintetemet formás idomairól.
Annyira kívánatos, és dögös. Tegnap pedig valami fantasztikus volt vele.
Egy csodálatos lány feküdt alattam, akit élvezettel néztem, ahogyan vonaglik az érintéseimtől, és minden egyes csípőmozgásomtól. Most pedig megint csak itt fekszik alattam, takaró hiányában, félig eltakart keblekkel, és érzem, hogy ha tovább bámulom, akkor komoly merevedésem lesz. Már most is van, de le kell nyugodnom. Nem támadhatom le. Pedig megtenném. Nagyon kívánom őt.
De tudom, hogy lassan kell haladnunk. A szex az majd később is rá ér, ha már komolyak lesznek közöttünk a dolgok. De akkor viszont ki sem szállok vele az ágyból. Az biztos is.
Kipirult arccal figyelt engem, ahogyan tekintetemmel őt pásztázom. Nem is tudja elképzelni, mit csinálnék most vele. De majd később megtudja.
Jobbnak láttam, ha inkább mellé fekszek, és felhúzom rá a takarót. Tudtam, hogy szégyenlős, én pedig nem fogom erőltetni neki, hogy meztelenül legyen előttem.
Később már úgy sem kell erőltetnem.
- Nem horkoltál. - miután megigazította magán a takarót, visszabújt hozzám. Combjaihoz simult merevedésem. Felszisszent, majd gyorsan elhúzódott tőlem. Nagy szemekkel nézett rám.
- Ez csak az, amit kiváltasz belőlem. Te miattad leszek ilyen. Olyan dögös vagy. - megcsókoltam a nyakát. Nem tehetek róla. Alig bírok magammal, tudom, hogy le kell állnom, de borzasztóan nehéz.
Zihálni kezdett, és még mielőtt elszabadulnak a hormonjaink, egy csókkal lezártam tevékenykedésemet, és magamhoz öleltem. Ügyeltem arra, hogy lábai között már ne érezzen meg engem.
- Azt mondtad, hogy nem szoktál hazudni. Hazudós vagy, Rosalie. - megböktem az oldalát, ő pedig egy pici megugrott. Kuncogni kezdett.
- Lehetséges, hogy füllentettem... - nevetett, és olyan cuki pillantással nézett rám, hogy azt hittem ott fogok elolvadni. Fiú létemre még én is képes lennék elolvadni. Rosalietól? Bármikor.
Nevetése ragályos volt, és vele együtt kezdtem nevetni én is.
- Mikor akarsz hazamenni? - miután kinevettük magunkat, csak pihentünk egymás karjaiban mind a ketten csukott szemekkel. Ezek olyan kellemes pillanatok. Semmire sem cserélném le.
- Nem tudom. - válaszolt, és felnézett rám.
- Ne hogy azt hidd, hogy zavarsz, mert egyáltalán nem, csak azért kérdeztem, mert még reggeliznünk is kell, és úgyis én viszlek haza.
- Anyuék tudják, hogy itt aludtam. Éjjel, amikor felkeltem írtam neki egy üzenetet, hogy ne aggódjanak.
- Akkor pihenhetünk még, vagy szeretnél letusolni? - cirógatni kezdtem hátát.
- Elsőnek pihenjünk egy kicsit még. - úgy helyezkedett, hogy szemtől szemben legyünk egymással. Végig simított az arcomon, én pedig lágyan a haját kezdtem simogatni.
Gyorsan haza kell vinnem Rosiet, utána pedig vissza hazajönnöm, az edzőruháimat elrakni, és menni edzeni. Este pedig meccs.
Feltűnésmentesen kell viselkednem, hogy Rosie semmit se sejtsen.
Nem számolva a következményekkel írtam Tomnak egy üzenetet.
Halk szuszogás.
És mindezek egy csodálatos lánytól.
Ez az, amire szükségem volt, ezek azok a dolgok, amikre vágytam.
Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, vágyik a szerelemre. Én is ilyen vagyok.
Az eddigi lányokkal, akikkel komolyabb viszonyom volt sosem volt ilyen érzésem, mint Rosie mellett, akivel még nincs is semmi közöttünk.
Még...
Én viszont nagyon szeretném, ha valami komoly alakulna ki közöttünk. Megértem, hogy nem olyan egyszerű neki, mert fél, hogy esetleg nem fogadom el Lillyt, vagy hogy máshogy nézek rá, mert nem az én gyerekem, de ez nem fog megtörténni.
Lilly egy imádni való kislány. Rosie tökéletesen neveli őt, hiszen nem hisztizik, nyugodt, boldog és egy nagyon cuki kis csaj.
Persze, hogy boldog, ha ilyen anyukája van, aki mindent megad neki, de főleg temérdek szeretet. Nem is tudom igazából, hogy Rosie hogyan tud megbirkózni azzal, hogy egyedül neveli a lányát. Rendben, ott vannak a szülei, de ők sem voltak non-stop velük, mivel dolgoztak. Normális esetben a kisbaba apja van otthon velük. Nem az, hogy az anyuka egyedül a babával.
Ha találkoznék azzal a sráccal, biztosan lecsavarnám a fejét a helyéről...és addig örülhet, amíg csak a fejével csinálnám azt a mozdulatot.
Megértem, ha nem akarja felnevelni a gyerekét, mert fiatal és egyebek, de nem, még ezt sem értem meg. Mert, ha valaki nem akar gyereket, akkor nem csinálja fel a barátnőjét. Vagy azt a lányt, akivel bálba ment.
Felelőtlen volt. Neki kellett volna gondoskodnia a biztonságról.
De talán így kellett történnie. Ha ez a bunkó nem szúrja el a dolgokat, hanem szépen Rosieval haladnak, akkor a lány nem választotta volna magának azt a munkát, amit.
Nem keresett volna meg, és készített volna fényképet rólam.
Nem jött volna el hozzám.
És egyáltalán nem beszélgettünk volna még csak egy mondatot sem.Semmit.
Több, mint biztos, hogy akkor nem feküdne itt a karjaimban, miközben a karjai körém vannak fonva. Édes, halk szuszogása tölti csak be az egész szobát.
Alig merek levegőt venni. Én csak ölelni akarom, figyelni őt, az arcát.
Tudom, hogy alszik, de most van időm őt jobban megnézni, minden egyes kis pontot az arcán megfigyelni.
Csodálatos. Közelről még csodálatosabb. Neki nem kell egy kis smink sem, ő így gyönyörű, ahogyan van.
Rózsaszín, tökéletes ajkai enyhén szétnyílnak, ahogyan kifújja a levegőt.
Ha tehetném, és nem kelne fel, akkor végig itt feküdnék, és csak nézném őt. De nem biztos, hogy örülne, ha azt mondanám neki, hogy "Rosie. Aludj már vissza, mert én figyelni akarlak téged!"
Vagyis nem is az, hogy nem örülne neki, hanem biztosan hibbantnak titulálna.
Mocorogni kezdett a karjaimban, és tudtam, hogy pillanatokon belül megtekinthetem csodaszép szemeit. Megsimítottam lágyan az arcát, mire megrándult az orra.
Próbáltam nem felnevetni, hogy még csak véletlenül se én legyek annak az oka, hogy megébred.
Megrebegtek a szempillái, majd lassan kinyitotta gyönyörű barna szemeit. Rám nézett, és rám mosolygott.
Már reggel van ereje mosolyogni. Én alig tudom reggel kinyitni a szemeimet, nem hogy még mosolyogni.
- Jó reggelt. - köszönt halkan, de mosolyogva.
- Szia. - puszit nyomtam az orra hegyére, és jobban magamhoz öleltem. Karja szorosabban fonódtak meztelen derekamra, míg a fejét vállamra hajtotta.
- Hogy aludtál?
- Nagyon jól. - mosolygott, és egy apró puszit nyomott az államra. Nyugodtan haladhatott feljebb tökéletes szája..mondjuk az én számra, és ott hintette volna el azt a puszit, amit biztosan átváltoztattam volna egy szenvedélyes reggeli csókká.
- Örömmel hallom, hogy tudtál mellettem aludni. - megsimítottam a haját, ő pedig vigyorogva felnézett rám.
- A hangos horkolásodat leszámítva. igen, jól aludtam. - vigyorgott.
- Nem is horkolok! - keltem saját védelmemre. Én nagyon jól tudom, hogy nem horkolok! Eddig senki sem mondta, szóval remélem tényleg nem horkolok.
- Nem, igazad van. Csak horkolsz. Ja, várj. Az ugyanaz! - nevetett fel. Összeszűkült szemekkel néztem rá, majd hirtelen magam alá gyűrtem, és elkezdtem csiklandozni. Felsikított a váratlan fordulattól. Hát persze, hogy nem számított rá.
- Mondd azt, hogy nem horkolok! - fenyegettem meg játékosan, azonban kezeimet egy percre sem vettem el az oldaláról, amik folyamatosan mozogtak rajta, így elérve, hogy az alattam fekvő lány fészkelődjön alattam.
- Nem szoktam hazudni. - nevetett fel, én pedig még inkább elkezdtem a csiklandozását. Próbálkozott, hogy abbahagyjam. De kis kezei nem bizonyultak túl ügyeshez ahhoz, hogy az én kétszer akkora kezemet letudja fejteni magáról.
Én állok győzelemre, Rosalie.
- Nem is kell. Csak mondd azt, hogy nem horkolok, mert ez az igazság.
- Harry. - ficánkolt alattam. Ha azt hiszi csak azért, mert a nevemet mondja, abbahagyom, akkor tévedett.
De csak most értettem meg mi is a valódi ok. Próbálta felhúzni a takarót a melleire, hiszen meztelen testét már felül alig takarta a takaró. Abbahagytam a csiklandozását, és nem tudtam levenni a tekintetemet formás idomairól.
Annyira kívánatos, és dögös. Tegnap pedig valami fantasztikus volt vele.
Egy csodálatos lány feküdt alattam, akit élvezettel néztem, ahogyan vonaglik az érintéseimtől, és minden egyes csípőmozgásomtól. Most pedig megint csak itt fekszik alattam, takaró hiányában, félig eltakart keblekkel, és érzem, hogy ha tovább bámulom, akkor komoly merevedésem lesz. Már most is van, de le kell nyugodnom. Nem támadhatom le. Pedig megtenném. Nagyon kívánom őt.
De tudom, hogy lassan kell haladnunk. A szex az majd később is rá ér, ha már komolyak lesznek közöttünk a dolgok. De akkor viszont ki sem szállok vele az ágyból. Az biztos is.
Kipirult arccal figyelt engem, ahogyan tekintetemmel őt pásztázom. Nem is tudja elképzelni, mit csinálnék most vele. De majd később megtudja.
Jobbnak láttam, ha inkább mellé fekszek, és felhúzom rá a takarót. Tudtam, hogy szégyenlős, én pedig nem fogom erőltetni neki, hogy meztelenül legyen előttem.
Később már úgy sem kell erőltetnem.
- Nem horkoltál. - miután megigazította magán a takarót, visszabújt hozzám. Combjaihoz simult merevedésem. Felszisszent, majd gyorsan elhúzódott tőlem. Nagy szemekkel nézett rám.
- Ez csak az, amit kiváltasz belőlem. Te miattad leszek ilyen. Olyan dögös vagy. - megcsókoltam a nyakát. Nem tehetek róla. Alig bírok magammal, tudom, hogy le kell állnom, de borzasztóan nehéz.
Zihálni kezdett, és még mielőtt elszabadulnak a hormonjaink, egy csókkal lezártam tevékenykedésemet, és magamhoz öleltem. Ügyeltem arra, hogy lábai között már ne érezzen meg engem.
- Azt mondtad, hogy nem szoktál hazudni. Hazudós vagy, Rosalie. - megböktem az oldalát, ő pedig egy pici megugrott. Kuncogni kezdett.
- Lehetséges, hogy füllentettem... - nevetett, és olyan cuki pillantással nézett rám, hogy azt hittem ott fogok elolvadni. Fiú létemre még én is képes lennék elolvadni. Rosalietól? Bármikor.
Nevetése ragályos volt, és vele együtt kezdtem nevetni én is.
- Mikor akarsz hazamenni? - miután kinevettük magunkat, csak pihentünk egymás karjaiban mind a ketten csukott szemekkel. Ezek olyan kellemes pillanatok. Semmire sem cserélném le.
- Nem tudom. - válaszolt, és felnézett rám.
- Ne hogy azt hidd, hogy zavarsz, mert egyáltalán nem, csak azért kérdeztem, mert még reggeliznünk is kell, és úgyis én viszlek haza.
- Anyuék tudják, hogy itt aludtam. Éjjel, amikor felkeltem írtam neki egy üzenetet, hogy ne aggódjanak.
- Akkor pihenhetünk még, vagy szeretnél letusolni? - cirógatni kezdtem hátát.
- Elsőnek pihenjünk egy kicsit még. - úgy helyezkedett, hogy szemtől szemben legyünk egymással. Végig simított az arcomon, én pedig lágyan a haját kezdtem simogatni.
- Biztosan nem bántad meg? - kérdeztem meg tőle újra eme kérdést. Tudtam, hogy valószínű már az agyára megyek ezzel a kérdéssel, de nem szeretném, hogy egy pillanatra is megbánja, hogy lefeküdt velem. Én nem bántam meg. És soha nem is fogom.
- Harry.. - sóhajtott - nem bántam meg, de ha még egyszer megkérdezed, akkor nem állok jót magamért! - nézett rám csúnyán, és valahogyan éreztem, hogy komolyan gondolja.
Szóval Harry fogd be, és örülj, hogy nem bánt meg semmit!
Igaza volt a belső hangomnak. Már többször is elmondta, hogy nem bánta, és láttam rajta mennyire élvezi. Akkor meg miért kérdezem meg állandóan?
Nem vagyok normális..
- Jó, rendben. Oké. Bocsi, csak nem akarom, hogy megbánd.
- De nem fogom megbánni. Nagyon élveztem, csodás volt. - pír borította be az arcát, én pedig elmosolyodtam, és lágy csókot leheltem a homlokára.
- Szerintem is az volt. A legcsodásabb. - mosolyogva néztem a szemeibe.
- Biztosan a volt barátnőiddel sokkal jobb volt. Nekem nincs nagy tapasztalatom. - zavarában lehajtotta a fejét, de én az állánál fogva felemeltem kobakját, hogy rám nézzen. Muszáj volt rám nézni.
- Igen, voltak már barátnőim. De hidd el, veled volt a legjobb. Mert olyan ártatlan vagy, és pont azért, mert nincs tapasztalatod. Tökéletes volt, a legtökéletesebb. - szabad kezemmel hátra simítottam a haját, hogy még csak véletlenül se hulljon a szemeibe.
Nem szólt semmit, csak szorosan hozzám bújt, mielőtt elmosolyodott volna. Innen tudtam, hogy elhiszi, amit mondok neki.
Elhiszi, hogy nekem vele volt a legjobb. Nem mással. Csak vele.
*****
- Vedd fel az én ruháimat. Komolyan adok neked egy melegítőt és egy pólót meg egy pulcsit, amiben haza tudsz menni. - győzködöm Rosiet, aki még az ágyban ül, teste köré csavart takaróval. Én már letusoltam és felöltöztem.
- De nincs cipőm, amiben hazamenjek. - húzta fel a szemöldökét.
- Adok zoknit!
- Zokniban menjek haza?
- De kocsival mész. Beraklak a kocsiba és ki is veszlek! - vigyorogva néztem rá.
- Nem kell, de oké. Akkor kérek egy zoknit. Addig nem fagy le a lábam legalább.
- Ha tegnap nem fagyott le a magassarkúban, akkor ma sem fog lefagyni a zokniban. - nevettem fel, hiszen teljesen abszurd az egész. Tegnap szoknyában és magassarkúban jött ide, és nem fagyott meg, míg ma hazamenne egy kényelmes nadrágban és pulcsiban, valamint zokniban.
- Jó, akkor kérek ruhákat.
- Rendben. - a gardróbomból vettem ki egy melegítő nadrágot, pólót és pulcsit valamint egy vastagabb zoknit. A szobában az ágyra leraktam elé.
- Parancsolj. A fürdőbe a szekrényre raktam ki neked törülközőt. Kettőt is, mert nem tudom mennyire van szükséged. Itt vannak a ruhák, ha végeztél, akkor gyere le a nappaliba.
- Rendben. - elmosolyodott.
Szívesen megnéztem volna, ahogyan meztelenül kiszáll az ágyból és a ruháimmal a kezében elvonul a fürdőben, de tudtam, hogy nem lehet.
Pedig nagyon szívesen megfigyeltem volna.
De inkább lementem a konyhába s reggelit kezdtem készíteni. Nem akartam nagyon bonyolult ételt csinálni, így maradtam egy kis sült bacon és rántotta mellett. Próbáltam lassan csinálni, hogy mire Rosie leér az étel még meleg legyen.
- Kész vagyok. - hallottam meg a hangját éppen jókor, hiszen pont akkor helyeztem asztalra a reggelinket.
- A reggeli elkészült. - felé fordultam, de ahogyan megláttam, megálltam minden mozdulatomban.
Az én ruháimat viseli. Tudtam, hogy ezeket fogja felvenni, és el is játszottam a gondolattal, hogy hogyan fog rajta állni, de ez még jobb, mint amilyenre lefestettem magamban a képet.
Igaz, mindegyik ruha nagy rá, de eszméletlenül jól néz ki bennük. Hullámos haja lehullik a melleire, és a háta közepére.
Csodálatos látványt nyújt.
- E-eszünk? - kérdezte zavartan, és az asztalra mutatott, ahol már a reggelink helyezkedett el, előttük egy-egy pohár narancslével.
- Igen. - bólintottam. Mind a ketten leültünk az asztalhoz, és falatozni kezdtünk. Nagyon reméltem, hogy a tegnapi bélszín után ez is ízleni fog neki. De a hümmögéseiből ítélve ez az egyszerű reggeli is elnyerte a tetszését.
- Nagyon finom volt. - mosolyogva nézett rám, amikor befejezte a bacon és a szalonna elfogyasztását.
- Reméltem, hogy ízleni fog. Bár ezt nem igazán lehet elrontani. - nevettem, miközben összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba raktam. Megvontam a vállamat, miszerint majd elpakolom őket. Addig meg senkinek sincsenek azok ott útban. Ha igen, akkor az majd elpakolja.
- Dehogynem. - állt fel Rosie - hiszen, ha a tojásba túl sok sót raksz, akkor sós lesz, és a bacon önmagában is sósabb, szóval valószínű nem ennénk meg. - érvelt az mellett az állítás mellett, hogy még egy ilyen kis egyszerű ételt is ellehet rontani.
- Igazad van. De ahhoz nagy tudomány kell, hogy egy rántottát valaki elrontson. - kuncogtam.
- Ha valaki nincs sokat a konyhában, akkor elrontja.
- És megint csak azt tudom mondani, hogy igazad van. - nevettem fel. Ő is nevetett, amit én mosolyogva figyeltem.
Telefonom, amit levittem a konyhába életre kelt, és zenével adta a tudtomra, hogy valaki kapcsolatot akar velem teremteni.
Nem akartam vele foglalkozni, de amikor a képernyőn Tom neve szerepelt, akkor azonnal elvettem, és kinyomtam.
A franc! Elfelejtettem. Ma délelőtt edzésre kell mennem!
- Minden rendben? - kérdezte Rosie, és furcsán nézett rám. Valószínű a gyors telefon elvételemen lepődött meg.
- Igen, persze. Csak az egyik idegesítő haverom volt az. - forgattam meg a szemeimet, hogy még hitelesebbé tegyem az állításomat.
Rosie nem szerezhet arról tudomást, hogy ma este megint meccsem lesz. Valószínű kiakadna.
- Értem. - furcsán méregetett még mindig, de nem szólt semmit.
Felment, hogy összeszedje a ruháit és minden cuccát.Gyorsan haza kell vinnem Rosiet, utána pedig vissza hazajönnöm, az edzőruháimat elrakni, és menni edzeni. Este pedig meccs.
Feltűnésmentesen kell viselkednem, hogy Rosie semmit se sejtsen.
Nem számolva a következményekkel írtam Tomnak egy üzenetet.
1 óra és ott vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése