Karácsonyi ajándék! ~ Novella

Nem résszel jelentkezek, hanem azzal a kis ajándékkal, amit már a csoportban is említettem. Ez a kis szösszenet egy novella. (Tegnapra ígértem, de a nagy Karácsonyi ajándékozásban teljesen elvesztettem az időérzékemet :D )
Csak hogy a történethez kapcsolódjon Rosieról és Harryről, de teljesen más helyzetben. A legeslegelejéről az életüknek. :)
Remélem tetszik. ♥
Örülnék, ha írnátok pár sort, hogy szerintetek milyen! 

1994. Február 1. Holmes Chapel

A kisváros csendes, esti utcáit az eső okozta zaj törte meg. Egy lélek sem járt az utcán, hiszen mindenki inkább a házában maradt elkerülve azt, hogy az eső esetleg eláztassa ruhájukat. A város lakói sosem voltak nagyigényűek, és sosem vágytak a legjobbra. Nekik az életük úgy volt tökéletes, ahogyan volt. Nem vágytak drága holmikra, nagy házra, sem a fényűzésre. Mindenkit a szeretet, és a család éltetett, és persze az igaz barátságok.

Az eső ellen volt, aki legjobb barátjához menekült be egy kis időre, mivel esernyő, és kapucni hiányában a februári hideg, és az eső miatt el szerette volna kerülni a megfázást. Persze volt olyan lakos, aki útnak indult az eső ellenére is. Feltette a fejére a kabátjának kapucniját, és úgy vágott neki az útnak, amit meg kellett tennie ahhoz, hogy eljusson oda, ahova az eső ellenére is elindult.

A szél fújt, a fák ágai pedig kopogtak egy-egy ablakon. Elég rémisztő lehet annak, aki abban a szobában lakik, ahova az ablak tartozik, de megszokhatták. Anglia időjárásához hozzá tartozik az eső, és a szél, illetve az ezekkel járó időjárási jelenségek.

Azon az illetőn kívül, aki elindult, hogy sétálva tegye meg az utat a kijelölt célállomásig, már csak egy ember volt, aki volt olyan merész, hogy az eső ellenére is kimerészkedjen a védelmet nyújtó otthonából.

 Sietősen intézte a dolgait. Kislányára, ki decemberben tölti negyedik életévét, ráadta a cipőjét, a kabátját, illetve a kislány tiltakozása ellenére a sapkát is. Hideg volt odakint, és az eső is esett, az Apa tudta, nem engedheti meg lányának, hogy sapka nélkül menjenek ki, még ha a kislány nagyon is szerette volna, hogy az a fejfedő ne kerüljön a fejére.

Miután lányát felöltöztette kapkodva kapta magára a cipőjét, kabátját, és kimentek a házból, amit gondosan bezárt. Az Apa beültette kislányát az autóba, és biztonságba helyezte a gyermekülésben. Ezután előre sietett a vezetői oldalra.Beült, és miután becsatolta biztonsági övét, elindultak. 

Útjuk egy olyan helyre vezetett, ahol az életük egy újabb fordulópontra érkezik.

 Ahol az élete komolyabb lesz, amikor megváltozik újra minden.

 Az Apát mérhetetlen öröm töltötte el, ahogyan bele gondolt ezekbe a gondolatokba. Megértette már 5 éve, hogy mit jelent az, amit ma újra át fog élni, és örömét semmi sem árnyékolhatta be. 

A boldogsága már akkor felhőtlen volt, amikor megismerte szerelmét.

    Mindketten fiatalok voltak, és szerelmesek. Egy messzi városban találkoztak, ahová még mindig visszajárnak, hiszen odaköti őket minden. Az első találkozás, az első randevú, és minden, amit együtt átéltek 2 év alatt, amíg a szüleikkel abban a városban éltek. Egyikőjük sem ott született. A nő nagyszülei laktak abban a városban, ezért sűrűn látogattak el oda. A férfi, az Apa pedig ott folytatta tanulmányait. A kezdeti nehézségek ellenére mégis hamar beilleszkedett. Találkozott a lánnyal. Azzal a lánnyal, aki már az első pillanatban levette a lábáról, és megbabonázta. A lány akárhányszor ott volt mindig meglátogatta a fiút, és a kapcsolatuk lassan kibontakozott. Együtt mentek vissza abba a kisvárosba, ahol életüket a mai napig élik. Itt nőttek részben fel, és itt állapodtak meg egymással. 

Az Apa mérhetetlen boldogsága növekszik, ahogyan visszagondol a gyönyörű emlékekre. Mosolyogva hallgatja kislánya áradozását arról, hogy mától mit és hogyan fog csinálni, hogyan fogja kivenni részét mindenből, amiből csak tudja, ami azzal jár, hogy az életük megváltozik. 

A kislánynak ez még új. Apa, és az Anya is féltek attól, hogy hogyan fog rá reagálni a kislány. Nagyszerűen fogadta a hírt, és minden nap örömmel nézte Anyukáját, és annak növekedő pocakját.

Az Apa, amint a célállomáshoz ért leállította a motort, és kihúzta a kocsi kulcsot a helyéről, majd kiszállt, és az eső miatt gyorsan ment kislánya oldalára, akit kicsatolt a biztonsági öv nyújtotta biztonságból, majd gyermekét kivette a gyerekülésből. 

Kezébe fogta, fejére ráhúzta a kabátot, hiába van a kislányon sapka, nem szeretné, ha valami baja lenne. Gyorsan lezárta az autót, és besiettek az épületbe. Amint meg tudták hova kell menniük, felsiettek, és kis keresgélés után megtalálták a helyet, ahol már várják őket. 

A kislányt az ajtóban lerakta, és levette róla a sapkáját, majd beléptek a helyiségbe. A hely nem nagy, de nem is kicsi. Pont elég ahhoz, hogy elférjen benne az, aki ide kerül. Az éjjel sötétje miatt egy lámpa halvány fénye világítja meg a helyiséget. 

Az Apa észreveszi az ágyon ülő feleségét, akinek az arca boldogságtól ragyog, a szemei pedig csillognak az elmúlt óra alatt átélt események miatt. A kislány óvatosan közelíti meg az Anyukáját, és Apukája segítségével felül az Anyukája mellé, hogy megnézhesse azt, akire már várt, akit eddig még nem tudott hogyan fog kinézni. Mindössze egyet tudtak. Kisfiú lesz.

       - Istenem! – ennyit tudott kimondani az Apa és arcáról a könnyek kezdtek csorogni, ahogyan megpillantotta azt a csodát, aki miatt az életük új különleges állomáshoz vezet.. Egy új családtag érkezett az ő megszokott, hétköznapi életükbe. Az Anya mosolyogva nézett férjére, és óvatosan a férfi karjaiba helyezte másodszülött fiúkat.

     Az  Apa újra átélte azt, amit 3 évvel  ezelőtt. Kezében tarthatta az új családtagot, akinek ugyanúgy, mint a lányuknak a legjobbat akarják. 

     Aki, mint a lányuk már most elvarázsolta őket.

A kislány Anyukájához bújva figyelte az Apukája kezében lévő babát, aki az Ő öccse. Az öccse, akinek számtalan dolgot megtaníthat, és akivel számtalan emlékük lesz. A szüleiknek a legfontosabb, hogy a gyermekeik szeressék egymást, és négyen egy boldog családként éljenek.

         - Hogy hívják? – kérdezte meg a kislány a szüleitől azt a kérdést, ami már attól a perctől foglalkoztatta Őt, hogy beléptek a szoba ajtaján. Az Anyuka és az Apuka egymásra néztek, és széles mosolyra húzódtak ajkaik. Az Anyukának előjöttek a gödröcskéi, ahogyan felhúzta az ajkait. Ők már tudták, hogy mi lesz a neve a babának, hiszen már pár hónappal ezelőtt megbeszélték. Nem akartak olyan nevet, ami túl bonyolult lenne. Olyan nevet akartak, amit egyszerűen mindenki meg tud jegyezni, és ami persze a szülőknek is tetszett. A kislány várakozóan nézett a szüleire, akik egymásra néztek, majd az Apuka kezében lévő babára.

     - Harold Edward. – mondták egyszerre, mire a kislány arca felvidult, és az ágy végébe térdelt, hogy meg tudja nézni a kisöccsét, aki Apukája karjaiban aludta az igazak álmát. A kislány egy apró puszit nyomott a kisfiú fejére, majd visszaült Anyukája mellé boldogan.

A család boldogsága határtalan volt, és tudták, hogy senki nem veheti el tőlük ezt a boldogságot. Ott volt a kislányuk, aki már régen levette a lábukról a szüleit, és, akik nagyon büszkék voltak a lányukra. Gemmára.

Anne és Des sosem voltak még ennyire boldogok, hiszen az egész életük újra megváltozott. Most már 2 gyermekes család lettek. A mai naptól kezdve két gyermek színesíti a hétköznapjaikat. A kislány után ma megszületett egy apró csöppség, egy kisfiú. 

Harold Edward Styles. 

 1994. március 19. London

Tavasz. 

Az emberek többségének erről a szóról a virágok, a szerelem, és a közeledő nyár jut elsőnek eszébe. Az iskolás gyermekeknek az iskola idő hamarosan elkövetkezendő végét jelenti a tavasz fogalma. Alig 2 hónap, és kiszabadulhatnak az iskolából, és élvezhetik a nyári szünetet. Azt, hogy nem kell korán kelni, nincsen tanulás, nincsen napközi, és nincsen semmi, mi az iskolával egybe köthető lehetne. Már csak az otthoni játék lesz szülőkkel, és a barátokkal. Minden gyermek izgatottan várja ezt a pillanatot, hogy végre alig 2 hónap múlva utoljára szólaljon meg iskolájukban a csengő, és haza rohanhassanak, hogy eldobják az iskolatáskájukat, és élvezzék a nyarat. De tudják, hogy erre még várniuk kell.

Az időseknek a tavasz a kerti munkát hozza magával. Ültetés, vetés, kertművelés, a kertben lévő virágok nyílása. Minden idős ember szeret a természetben lenni, ezért fognak sokan hozzá a kerti munkához. Fárasztó, de a végeredmény csodálatos. Hiszen a saját kertjükben megterem a paradicsom, paprika, borsó, és még egyéb zöldségek, amiket elültetnek, hogy később leszedhessék, és elfogyaszthassák azokat. A gyümölcsfák már virágba borulnak, és a maga pompájukban díszelegnek a kertben. Már csak a gyümölcsfa virágzása is csodaszép látvány. Sok idős ember ül ki a fája alá, és nézi az elé táruló környezetet, illetve élvezi a gyümölcsfa virágának kellemes illatát. Az unokáik kacagása töri meg csak az étert, amit ők ámulattal hallgatnak. A gyermekük gyermekének örömtelei kacagását.

   A felnőtt férfiak, és nők tavasza ugyanarról szól, mint amiről az eddigi napjaik. Dolgozni azért, hogy megélhetést tudjanak biztosítani a családjuknak. Mindenkinek a legfontosabb, hogy a gyermeküket egészségben fel tudják nevelni, és akinek ne kelljen megtudnia, hogy mit jelent az, hogy nélkülözés. A felnőtt emberek többségének a munkaidő elég hosszúra sikeredik, és igaz fáradtak, de a megélhetés miatt tűrik. Becsülendőek azok az emberek, akik képesek annyit dolgozni a családjukért. A családjukért, akik mindig mellette állnak, és sosem fognak ellene fordulni. 

A legfontosabb a szeretet a családban.

Egy Apa élete ma is a munkával kezdődött. A megszokott időben kelt fel, de hiányzott neki valaki az ágyából. Valaki, aki most egy olyan helyen van, ahol meg fog változni az életük. Ahol egy új korszak köszönt be az életükbe. Az Apa tisztában volt azzal, hogy a felesége jó kezekben van. Ideges volt, de mégis kis nyugodtsággal ment el a munkahelyére, ahol a kollégái köszöntötték, és egyből felesége hogylétéről kérdezték. Az Apa maga sem tudta,  mi van a feleségével, hiszen nem olyan könnyű az elérhetőség, és bármi történik, arról őt egyből tájékoztatják.

Nem sokáig dolgozott. Reggel 7 órakor kapta a telefont, hogy elkezdődött a folyamat. Az a folyamat, ami lassan elvezet a boldogságukhoz. A boldogsághoz, amit annyira vártak, és szerettek volna már átélni.

Az Apa azonnal abba hagyta a munkáját, és elindult az úti céljához. Sajnos az élet akadályt állított elé, egy baleset következtében forgalmi dugó alakult ki az általa választott útszakaszon, és senki nem tudta, hogy meddig kell várakozniuk, amíg a forgalom tovább haladhat. Az Apa nagyon türelmes típus, és próbált türelmes is maradni, hiszen tudta, hogy fontos a nyugodtság. Idegességgel nem fog előrébb menni.

 El is határozta, hogy a boldogságának a megtestesítőjének ezt meg is fogja tanítani. Megtanítja, hogy mindig legyen mindenkihez türelmes, hiszen az idegesség sehova nem fog vezetni.

Az Apa gondolkodás módja bevált. Bő 20 perc után a forgalom elindult, és minden autós megkönnyebbülve sóhajtott fel, hogy végre indulhatnak tovább.

 Az Apa az úti céljára koncentrált, és arra, hogy azon az útvonalon, ahol ő haladt semmilyen baleset ne érje Őt.

Semmi sem számított neki csak az, hogy végre ott legyen, és láthassa Őket. De biztonságban is akart odaérni. 

Amint megérkezett az nagy épülethez, egy szabad parkolóba állt be, és az autó motorját leállította. Kiszállt, és lezárta az autót. 

Nem volt drága autója, pont olyan, ami nekik megfelelt. Nem voltak nagyigényűek, és nem is lesznek azok.

Az Apa, amint beért az épületbe a lépcsőhöz ment, hogy feljusson a számára legfontosabb emeletre. Kettesével vette a lépcsőfokokat, annak érdekében, hogy minél hamarabb ott tudja magát a kitűzött úti célnál.

Ahogy felért egy-két nővéren kívül senkit nem látott. Reggel 8 óra volt. Még szinte mindenki aludt. Nem tudta merre menjen, hiszen nem tudta, hol van a felesége, melyik szobában van, ezért csak céltalanul bolyongott a folyosón. A nővéreknek már hűlt helye sem volt, ezért hozzájuk sem tudott fordulni.

Alig telt el pár perc, amikor egy fehér ruhás orvos lépett ki az egyik szoba ajtaján. A férfi felismerte az orvost, hiszen az a személy segített a feleségének, és neki is mindenben. Ő készítette fel őket az új életre, aki az életükbe költözik.

 Az Apa meghatódva figyelte, ahogy az orvos közelít felé, kezében egy kis csodával. Az orvos mindent elmondott a férfinak a szülésről, de az Apát nem érdekelte semmi. Csak az, hogy láthatja a kis csodáját, aki teljesen egészséges volt a fehér ruhás személy elmondása alapján. Az orvos óvatosan az Apa kezébe adta a kisbabát. 

Nem tudott az Apa betelni a gyermeke látványával, és örömében könnyek kezdték mosni arcát. 

Eszébe jutottak a terhesség során átélt aggodalmak, nevetések.

Aggódtak a gyermekükért, aki az Anyuka hasában fejlődött. Igaz, az orvos nyugtatta őket, hogy minden rendben van, egészséges a gyermek, de se az Anyát, se az Apát nem érdekelte ez a kijelentés, amíg nem látták a gyermeküket a saját szemükkel, és nem csak az orvosi műszerekkel, amelyeken tisztán kivehető volt kisbabájuk. 

Örömmel nézték az ultrahangot. És igaz csak egy fehér kis pöttyöt láttak kezdetben, de ez kezdett folyamatosan nőni, fejlődni, és már a szülők azon gondolkodtak, hogy kire hasonlít gyermekük.

Tudták, hogy ez egy fekete-fehér ultrahangos képből nem tudják megállapítani.

  Az Apa továbbra is meghatódva figyelte kislányát, majd az orvossal együtt bementek az Anyukához. 

Az Anya arca egyből felragyogott, ahogyan meglátta a számára két legfontosabb embert a világon.

 A férjét, és a kisbabájukat. 

Mérhetetlen boldogsággal töltötte el a tudat, hogy egy egészséges, és csodaszép babát hozott a világra, akinek mindenki nagyon fog örülni. Az Apa helyet foglalt felesége mellett a közepes méretű ágyon, és óvatosan az Anya kezébe helyezte a kislányukat. Azt a teremtményt, aki bearanyozza a mindennapjaikat, és, akit már soha nem fognak elveszíteni.

- Annyira büszke vagyok rád! - dicsérte meg a férfi a feleségét. A szívéből beszélt.

El sem tudja képzelni mekkora fájdalmat kellett átéreznie a feleségének egész idő alatt, amíg megtett minden mozdulatot, nyomást, ahhoz, hogy kisbabájuk immár itt legyen velük.

Sosem fog elég hálás lenni az Anyának azért, mert ezt a legnehezebb, de legnemesebb dolgot megcsinálta.

Megszülte a kis csodájukat. 

     -  A neve az lesz, amit szerettünk volna? – kérdezte az Anya, így megszakítva a csendet, ami közéjük állt. Mind a ketten kislányukat figyelték, csendben. 

      Tanulmányozták kis arcát, és úgy egészében mindenét, hogy örökre megőrizzék ezt. Ezt, hogy kislányuk milyen volt pár órás kisbabaként. 
 Apa remélte, hogy a lánya olyan ember lesz, soha nem fog feladni semmit, mindig harcolni fog az álmaiért, illetve segíteni fog az embereken. De ez csak rajtuk múlik. Rajtuk múlik, hogy a lányuk milyen lesz. Ők nevelik fel

      -  Igen. Rosalie.  – mosolygott az Édesanya, és a karjában fekvő kislányra nézett, aki békésen aludt a védelmező karok között.

Teljesült az álmuk.

A mai naptól kezdve már ők tényleg egy család.

Egy háromtagú család.

Nagyon boldog család, és ezt a boldogságot soha, senki nem fogja tőlük elvenni.

Ez a nap az övéké. A mai nap, amikor megszületett a kislányuk.

Rosalie Parker.