86. rész ~ Z&P

Rosalie Parker

- Világos volt minden Rosie? - Calvinnak szerintem fogalma sem volt arról, hogy mennyire sok információt kellett az agyamnak befogadnia rövid idő alatt. Teljesen más volt az, amikor otthon, Londonban mondta el a dolgokat, mint most, amikor itt álltunk a hatalmas színpad előtt. 
Tegnap érkeztünk a szüleimmel, Emilyvel, Deannel és Lillyvel Ausztráliába, és miután Harryvel megbeszéltünk mindent, azonnal beszélt a menedzserével, hogy újra csatlakozok a One Direction turné csapatához. 
Nem volt ellene kifogása.
Mégis mi lett volna? Dolgozni tudtam, imádtam a munkámat, és a barátomat kellett fotóznom. Ki tudna itt bármit is elrontani?
Gondoltam ezt tegnap, amikor még nem tudtam milyen dolgok lesznek itt élesben. 
Még Londonban is elmondták nekem, hogy a színpadnál kell dolgoznom, de abba sajnos már nem gondoltam bele, ez mit is jelent pontosan. De most választ kaptam mindenre. 
A rajongókat és engem csak egy kordon fog elválasztani egymástól, ami azért nem bizonyult túl biztonságosnak, mivel bárki, bármikor feldöntheti. 
Őszintén. Adrenalinnal túlfűtött lányok mire nem képesek?
Be voltam parázva, főleg most, miután láttam az igazi "méreteket". A hatalmas stadiont, amiben így páran állva teljesen elvesztünk. Azt a nagy színpadot, egy hosszú kifutóval és mindenféle emelkedővel, amiről a fiúk majd leugrálnak, vagy arra felfutnak, vagy éppen leülnek. 
Összekuszálódott az agyam, és szükségem volt pár percre ahhoz, hogy mindent átgondoljak. Biztos voltam én mindenben?
- Egy kicsit kimennék, oké? 
- Persze, menj csak. 
 Megköszöntem neki, és amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a stadionból, egészen hátra az öltözőhöz vezető folyosóra. Lekuporodtam a falhoz, és a fejemre szorítottam tenyereimet. 
Biztosan akarom én ezt?
Ezzel meg lehet birkózni?
Azzal a rengeteg rajongóval, akik körbe vesznek, és bármikor magukhoz ránthatnak?
Mi van, ha valami bajom lesz?
Harry szemében azok az emberek, akik nekem bajt okoznának, egy életre elásnák magukat..
- Héj, kicsilány miért üldögélsz itt? - egy ismerős, kedves hang volt az, aki kiszakított a gondolataim túl zűrös katyvaszából. 
Felnéztem rá, és elmosolyodtam. 
- Csak gondolkodtam. 
- Gondolkodok veled. Csusszanj arrébb. - tettem, amit kért. Arrébb csúsztam, ő pedig mellém ült. Barna szemei érdeklődően csillogtak. - Mi a baj?
- Nem tudom, Zayn...csak minden annyira kusza. Összezavarodtam. 
- Harryvel kapcsolatban? 
- Nem. - megráztam a fejemet - vele semmi baj. 
- Bízol benne?
- Azon vagyunk, hogy megerősödjön a kapcsolatunk. 
- Tudom, és azt is, hogy komolyan tervezi veled, ő elakar téged venni feleségül, gyerekeket akar, és esküszöm, még senkiről sem mondott ilyeneket. - nevetett fel. 
  Elmosolyodtam. A szívemet megtöltötte az a kellemes melegség. 
- Én is nagyon szeretem őt, és oké, nem bízott bennem, fejemhez vágott dolgokat, de tudom, hogy nem gondolta komolyan. Elborította őt a bizonytalanság. 
- Próbálj meg neki megbocsájtani, őrülten beléd szeretett. 
- Tudom. - mosolyogtam rá. 
- Na, de mi az igazi probléma? Mért vagy összezavarodva? 
- Mert mi van, ha a rajongók rám szállnak? Nagyon, nagyon várom már Zayn az egészet, hogy fényképezhessek, de félek. Ez a félelem most jött ki rajtam, amikor szembesültem vele, mégis miről van szó itt pontosan. 
- Hogy érted?
- Hát mennyi ember betud férni egy ekkora stadionba. Mennyi rajongó fog ott állni mögöttem. Milyen hatalmas a színpad. Én csak egy kis ember leszek ott. 
- Tudom mire gondolsz. - mosolygott - én is átestem hasonlón, és még rosszabb volt, mert pontosan láttam mennyi ember van ott. - nevetett. - Még az elején nem volt gáz, de aztán, amikor már stadionokban léptünk fel, akkor teljesen más lett mindent. Az a rengeteg ember, hatalmas színpad, ami csak a miénk, és próbálsz minden rajongóra ránézni, de valljuk be, nem megy. Nem lehet. Megrémített ez a sok ember, és az elején nem is éreztem magam jól. Feszengtem. Ha valami gáz lesz jóval több ember látja. Aztán rájöttem, hogy a picsába is! Ezt akartam mindig! Akkor meg mit rinyálok? Na, jó ezt Perrie mondta nekem. - kuncogott - de rávilágított arra, hogy ezt szerettem volna, és az, hogy ennyien itt állnak az azt jelenti, szeretnek minket. Ennyien. Durva tudom, de meglehet szokni. 
-  Nagyon félek.. - sóhajtottam. Kevés kellett ahhoz, hogy ott azonnal elsírjam magam. 
- Nem kell kicsilány. Hidd el, minden rendben lesz. Ott lesznek a biztonságiak, akiknek Harry világosan elmondja, hogy tartsák rajtad a szemüket. A rajongók pedig nem bántanak. Tudod. Amelyik kutya ugat az nem harap. Jó, hülye hasonlat volt, de érted. - nevetett. - A lényeg, hogy bármennyire is nagy a szájuk, és a fejedhez vágnak mindent, ne foglalkozz velük. Ez volt az álmod, nem?
- Az, hogy sok rajongó elküldjön a nézésével a pokolba? Kecsegtető álom, de nem. - mosolyogtam. 
Zayn felnevetett, és jobban felém fordult. 
- A fotózás. Szeretsz fényképezni. Szeretsz belemerülni a kis világodba. Tudom, most nem egyedül leszel egy géppel, hanem körülötted több tízezren lesznek, de ez akkor is a te álmod volt. Ez akkor is a tiéd marad. A kis világodba lehetsz ma este is. 
- Félek..
- Tudom. - mosolyogva magához ölelt - tudom, kicsilány. Ahogyan azt is, hogy talpra esett vagy. Megfogod tudni csinálni. Ott leszünk mi is. Bármi baj van, ugrunk!
  Elmosolyodtam, és szorosan megöleltem. 
Nem hittem volna, hogy Zaynnel ilyen szoros barátság alakul ki közöttünk. Nem csak most segített nekem a nehéz lelki időben, hanem, akkor is, amikor Harryvel szétmentünk. Akkor is többször felhívott, megkérdezte mi van velem, és biztosított arról, rá és Perriere mindig számíthatok. 
Nem ismertem Perriet, csak annyit tudtam, hogy egy nagyon jó énekes, és egy hatalmas szívű lány. 
- Köszönöm. - szorosabban magamhoz szorítottam, majd elhúzódtam tőle. - Mindent köszönök. 
- Semmiség. - mosolygott - téged a fotózás tesz boldoggá, nem igaz? Akkor meg igenis csináld, és ne hagyd abba! Velünk dolgozhatsz. Ez szerintem eléggé főnyeremény állás. - vigyorgott, mire hangosan nevetni kezdtem. 
- Hát nem tagadom, elég jól jártam. - kuncogtam. 
- Ugye-ugye? - vigyorgott - senkinek sincsenek ilyen tökéletes fotó alanyai. 
- Ilyen tökéletesen nagyképű fotós alanyai. - nevettem fel. 
- Most tettem helyre a lelkedet, és ezt érdemlem? - nézett rám döbbenten, ami hatására még hangosabban nevetni kezdtem. A kezemmel próbáltam a nevetésemet tompítani. 
- Oké. Igazad van. Akkor te nem vagy nagyképű.
- Hogy is lennék az? Csupán tisztában vagyok a tökéletes adottságaimmal. 
- Ó, hát persze. - kuncogtam. 
- Na, jó, szerintem menjünk készülődni. 
- Nekem vissza kéne mennem Calvinhez. 
- Minek? Eléggé idegessé tett már. Tudja, hogy neked most pihenés kell. Pihenj egyet. 
- Igazad van. Odamegyek a lányokhoz. 
- Jól teszed. - mosolyogva állt fel. Felém nyújtotta a kezét, amit megfogtam, ő pedig felhúzott engem. - Ne gondolj az estére. 
- Nem fogok. - ígértem meg neki, és próbáltam megtartani az ígéretemet nemcsak Zaynnek, de saját magamnak is. 

*****

- Amíg te nyomod a koncertet, addig mi vigyázunk erre a kis szépségre. - Lottie puszit nyomott az ölében ülő Lilly arcára. 
Mosolyogva figyeltem őket. Csupa olyan emberek vesznek minket körbe, akik szeretnek minket. Még, ha engem nem kedvelnének nem érdekelne, de a kislányomat szeressék. Hiszen ő a világ legszebb teremtménye. Ki ne szeretné?
- Amíg én teljesen megőrülök az idegességtől addig vigyáztok rá. 
- Ne túlozz. - Lou leült mellém, és megszorította a vállamat. - Szépen felöltöztettünk, szépen kisminkeltünk, innen már semmi baj nem lehet. 
- A rajongók, ha megakarnak ölni, akkor mindegy milyen szép vagyok. - nevettem idegesen. 
- Nem akar téged megölni senki. - mondta Caroline a másik oldalamon ülve. 
- Hát ebben nem lennék én olyan biztos.. - motyogtam, és még mielőtt a lányok leszidhattak volna, berontott valaki az ajtón. 
Egy lány, aki nagyon is ismerősnek tűnt, még ha soha nem is találkoztam vele, képeket már láttam róla. 
Ő a leendő Mrs. Malik. Azaz Perrie. 
- Pezz! - Lou vigyorogva állt fel, és lépett oda a lányhoz, akit szorosan megölelt. 
- Sziasztok! - a hirtelen felbukkanó leányzó mindenkit megölelt, és amikor a Lottie kezében lévő Lillyre nézett, a vigyora még szélesebb lett. - Hát szia te kis cukiság. Sokat hallottam már rólad.
  Lilly elmosolyodott. 
- Szia. - köszöntötte Perriet gyerekbeszéddel. 
- Aww, de kis aranyos vagy! Én Perrie vagyok. Téged hogy hívnak?
- Lilly!
- Milyen szép neved van. Amilyen te is. Szép lánynak, szép név jár. - mosolygott Perrie kislányomra.
- Te is szép vagy. - mondta Lilly Perrienek, aki meglepődött, és ahogyan láttam meg is hatódott. 
- Köszönöm. - mosolygott rám, majd felém fordult. - Biztosan te vagy Rosie. - vigyorgott Perrie szélesen. - Annyira jó, hogy megismerhetlek! - odalépett hozzám, és szorosan megölelt. Hirtelen ért, de nem zavart. Amint belépett szimpatikus lett nekem. 
Elhúzódtunk egymástól és rámosolyogtam. 
- Én is örülök, hogy végre megismerhettelek. Sokat hallottam már rólad. - mosolyogtam. 
- Ó, biztosan nem többet, mint én rólad. - vigyorgott. 
- Kimegyünk. Beszélgessetek csak. - mosolygott ránk Lou, majd miután megpuszilgattam Lillyt, mind a négyen kimentek az öltözőből. 
Perrievel leültünk a kanapéra. 
- Gyönyörű kislányod van. - mosolygott rám. 
- Köszönöm. Imádom őt, és nagyon büszke vagyok rá. 
- Megértem. Van is rá okod. Okos is, és szép is, mint te. - erre nem válaszoltam neki, hanem elmosolyodtam. 
- Zayn sokat mesélt rólad. 
- Nekem pedig rólad. - vigyorogtam. 
- Mindenkinek elmondja mennyire nagyszerű menyasszonya van. - vigyorgott, mire én felnevettem. 
- Hát ódákat zeng rólad az biztos. 
- Rólad is. Tudod Zayn sosem volt az a fajta, aki olyan könnyen megnyílik az embereknek. Ő mindig is olyan visszahúzódó fiú volt, nehéz volt kiszabadítani a "páncéljából". - mutatott idézőjeleket - nem mindenkinek bújt elő, csak akiben látta, megbízhat. Nekem is idő kellett, de most meg nézd meg. Mindent megtudunk beszélni. Kivételes lány vagy, és már régóta szerettem volna veled beszélni. Ne hidd, hogy féltékeny vagyok, vagy bármi is, mert tudom Harryvel mennyire oda vagytok egymásért. Beszéltem a pasiddal, és hát regényeket lehet írni mennyi mindent mesélt rólad. - kuncogott - szerettem volna elmondani neked, hogy Zayn megbízik benned. Kinyílt neked. Tudom, nem bántanád meg, de kérlek ne játszd el a bizalmát. 
- Soha! - tágra nyílt szemekkel néztem rá - soha nem fogom. Jó, ha van az embernek egy ilyen barátja. Vannak fiú barátaim, de őszintén sosem hittem, hogy Zaynnel ilyen jól kijövök majd. A többiekkel sincsen semmi bajom, de velük nem beszélgetek olyan sokat. 
- Tudom, hogy nem okoznál Zaynnek csalódást, és hogy tudd. Ha valaki mindig, akkor ő ott áll melletted. Rendkívül nagyszerű fiú. Mindenki azt hiszi egy kemény srác, érzéketlen szívvel, de nem. A legnagyobb szívű fiú a világon, és aki rosszat mond róla, az nem ismeri őt. De én igen. Tudom mi az igazság. - szemei csillogtak attól a rengeteg szeretetről, amiről a barátjáról beszélt. 
Elmosolyodtam, és elgondolkoztam azon, hogy vajon én is így beszélek Harryről?
De valószínűleg igen, hiszen nagyon szerettem őt. Persze, Harryvel nem vagyunk annyi ideje együtt, mint Perrie és Zayn, de szeretjük egymást. Őszintén. 
- Perrie megígérem neked itt, és most, hogy mindig csak a jót fogom akarni Zaynnek. Tudja nagyon jól, hogy rám mindig számíthat. 
- Te is számíthatsz rá. Vannak olyan dolgok, amiket nem mondana el akárkinek. 
- Tudom, hogy megingott. 
- Elmesélte? - Perrie elmosolyodott. 
- Igen. - bólintottam - kikérte a tanácsomat. 
- Mit mondtál neki?
- Hogy gondolja át. Mindenkinek vannak olyan pontok az életében, amikor mindenből elege van, csak elakar tűnni a világból, és maga lenni. Ő is ilyet élt át. Azt javasoltam neki, hogy az első nagyobb pihenőnél menjen el veled valahová kettesben. 
- Elmegyünk majd. - mosolygott rám Perrie - már megbeszéltük. 
- Ez nagyszerű! Egy kicsit legyetek kettesben. - mosolyogtam. 
- Köszönöm, hogy beszéltél vele. Én nem tudtam mit mondjak neki, mert tudom mennyire nehéz az egész bandában lenni dolog néha. Nekem is volt olyan, amikor annyira elfáradtam, hogy feladtam volna. Ezért nem is hibáztatta Zaynt, és ezért volt jó, hogy te beszéltél vele. Egy olyan ember, aki semleges, már ha érted. 
- Igen, értem. - mosolyogva néztem Perriet - ezért beszéltem vele, és világítottam rá arra, hogy nem hagyhatja csak úgy el a bandát, és ezt a fiúknak is mondja el. Joguk van tudni ezt. Még nem mondta el nekik, de elfogja, megígérte. 
- Köszönöm, hogy hatottál rá. Csak ki volt merülve, és tudtam, hogy azért van elege az egészből. 
- Hát megértem őt. Nem egyszerű ez az egész. 
- Tényleg nem. - sóhajtott - mindenki minket énekeseket irigyel, de hidd el, mi sokkal jobban elfáradunk, mint, aki máshol dolgozik. Lelkileg fárasztó. Hiányozni kezd a család, a barátok, hogy nem mehetsz át hozzájuk csak úgy beszélgetni. Nem aludhatsz a saját ágyadban, na, meg már semmit sem tudsz úgy csinálni, hogy valaki ne legyen a nyomodban. 
- Ebből lett elege Zaynnek. Egy kicsit hétköznapi akart lenni. És tudod mi volt az, ami rávilágította arra, hogy igenis jó, amit csinál? Hogy nem szabad feladni? 
- Micsoda? - kérdezte Perrie. Mosolyogva megfogtam a kezét. Szorosan fogta a kezemet. Felnéztem rá, és úgy válaszoltam. 
- A te szerelmed. Az világította rá Zaynt arra, hogy nem szabad feladni. Amíg te ott vagy vele, addig semmi gond nem történhet. Rájött erre, hogy te vagy a legbiztosabb pont az életében. A szerelme. A barátja. A menyasszonya. - Perrieből olyan hirtelen tört ki a sírás, mint amennyire hirtelen belépett több, mint egy órával ezelőtt ebbe az öltözőbe. 
Elengedte a kezeimet, és szorosan megölelt. Mosolyogva fontam köré a karjaimat, és simogattam a hátát. 
- Köszönöm. - suttogta elcsukló hangon. 
- Micsodát?
- Hogy ilyen jó barátja vagy Zaynnek, és most már nekem is. - elhúzódott tőlem, és letörölte a könnyeit. Felnevetett. 
- Itt sírok, mint egy kis ovis...
- Nincs abban semmi. Aggódtál érte. 
- Szörnyen. Nem akartam, hogy őrültséget csináljon. 
- Nem csinált volna, amíg te mellette vagy. 
- Mégsem sikerült rá hatnom.. - sóhajtott. 
- Te magad is kétségbe voltál esve, Perrie. Féltél, hogy Zayn olyan döntést hoz, ami a legrosszabb lesz egész életében, és megakartad azt akadályozni, hogy később megbánja, és lelkileg a padlóra kerüljön. Nem akartad, hogy hibát kövessen el, de nem tudtál ellene mit tenni, mert át tudtad érezni a helyzetét. 
- Köszönöm, Rosie. Nagyon köszönöm. - szipogott. 
- Ne sírj. - mosolyogtam rá - csak legyél vele, mert neki rád van a leginkább szüksége. 
- Tudom. És vele is leszek mindig. 
- Mikor lesz az esküvő? - vigyorogtam. 
A témát próbáltam valami vidámabb mederbe terelni, ami úgy látszott bevált, mivel Perrie elnevette magát. 
- Jövőre akarjuk. 
- Tényleg? - vigyorogtam. 
- Igen, de még nem tudjuk. Tervezgetjük. 
- Szép pár vagytok. - mosolyogva néztem rá. 
- Köszönöm. Már alig várom, hogy lássalak titeket együtt Harryvel. - vigyorgott.
Elmosolyodtam.
- Most gyere. - felállt - menjünk. Hamarosan kezdődik a koncert. 
- Ó.. - nyeltem egy nagyot.
- Ne izgulj. Ott lesz sok biztonsági. A rajongók nem fognak csinálni semmit, azzal pedig ne foglalkozz mit mondanak. Mindig mindent összehordanak. 
- Bántottak téged?
- Mindenkit bántanak, de csak szavakkal. - nevetett - nem kell velük foglalkozni. Ne az mondja már meg a véleményét, aki semmit sem tud. Csak féltékenyek. Harryvel boldog vagy, ők nem kapják meg ezt a fiút, ennyi. Emésszék meg. Na, gyere. - vigyorogva belém karolt, és kihúzott az ajtón. 
Igaza volt, nem? 
Nem szabad másokkal foglalkoznom, főleg nem olyanokkal, akik csak féltékenyek, amiért az enyém a bálványozott sztárjuk. 
Harry engem szeret, és nem mást. 
Akkor mitől félek?
Azt csinálom majd, amit szerettem volna mindig! Akkor meg mi baj lehet?
Csupán annyi, hogy majdnem összecsináltam magam már csak a gondolatra is, hogy hamarosan ott állok, több tízezer rajongó célkeresztjében...