81. rész ~ A terv

Rosalie Parker

- Mekkora egy szarházi ez a srác! - Emily és Dean a felmondásom másnapján hozták haza tőlük Lillyt, és azonnal látták rajtam, hogy valami nem stimmel. 

Persze, aki boldog az nem úgy jár, mint egy zombi, na, meg nincsenek kisírva a szemei. 

De én pontosan ezeket a tüneteket produkáltam, és így nem volt nehéz levonni azt a következtetést, hogy valami történt. 

Még Lilly is észrevette a változást. Elfordította a fejét, és úgy méregetett, majd odasietett hozzám, és amint leguggoltam, átölelt. 

Csakis miatta kellett erősnek lennem, és nem mutatni, hogy belül telesen darabokra törtem. 

- Mi a baj, Rosie? - ha egy hamarosan három éves kislány látta, hogy valami baj van, akkor egy velem egykorú lány, aki már évek óta a barátnőm volt, pláne tudta, valami nem stimmel. 

Előtte, ha akartam volna sem tudtam volna hazudni. 

- Gyere, Lilly. Felmegyünk, és kipakoljuk a ruháidat, jó? - anyu Lilly felé nyújtotta a kezét, majd miután kislányom boldogan egyezett bele, ők hárman - anyu, apu, és Lilly -, felmentek az emeletre.

- Most már elmondhatod. Mi történt, Rosie? - Emily a kanapéhoz húzott, és leültünk. Dean az egyik oldalamra, Emily a másikra. 

- Valami nem stimmel veled. Összetört vagy. - Dean úgy helyezkedett, hogy a testével is felém forduljon.

- Összetörten is érzem magam.. - a kezeimet az ölembe fektettem. 

- Harryvel van valami? 

Csak bólintottam Em kérdésére. 

- Baleset vagy micsoda? Rosie könyörgöm! Mondd már el! - rázta meg finoman a vállamat, és tudtam, hiszen ismertem őt, a vállrázás annak a jele, hogy ideges, és kíváncsi. 

- Szakított velem.. - suttogtam. 

- Mit csinált? - kiáltott fel.

Dean csúnyán nézett rá.

- Legalább ne kiabálj!

- De hát éppen azt mondta, hogy Harry szakított vele.

- Igen, én is hallottam, de kiabálás nélkül is kérdezhetsz. 

- Oké. - sóhajtott Emily - bocsi, Rosie. Mi történt veletek? 

- Nem tudom, srácok. Komolyan, nem tudom. 

És ekkor elmeséltem nekik mindent. 

Elkezdve attól, hogy Harry megkapta Martintól azokat a cikkeket, amiket írtam, azon át, hogy Harry mennyire furcsán viselkedett. 

Értetlenül néztek össze, és tudtam, ők sem értenek az egészből semmit, ahogyan én sem. 

De aztán, amikor hozzáfűztem a történethez, hogy Harry majdnem ellátott egy elég szép jelzővel, akkor Emilynek eldurrant az agya. 

- Mekkora egy szarházi ez a srác! - kiáltott fel.

- Nyugi, bébi. - simította meg Dean barátnője kezét rajtam keresztül, majd az enyémet fogta meg. - De miért mondott ilyeneket?

- Nem tudom..nem értem miért mondta azt, hogy mindenkit kihasználok. Mit csináltam?

- Semmi rosszat...az a cikk meg.. - kezdte Dean - az oké, nem kellett volna, de tudom én is, mennyire nagy hatással van az emberre az a hely, Christopherrel együtt. Dolgoztam ott, tudom milyen. Nem a te hibád. Ha kell a pénz, akkor kell, és sajnos csak így tudtad megszerezni. 

- Meg őszintén. Nem állandóan különböző csajokkal volt? - szólalt meg Emily.

- Barátok voltak. - mondtam.

- Jaj, barátok, akikkel hotelekbe megy.

- Emily. - legjobb barátnőmre Dean szólt rá - hagyd abba. Harry attól, mert találkozott lányokkal, még az nem jelenti azt, hogy volt is valami. 

- Mért te mit hinnél? - vonta meg a vállát.

- Nem csak ő volt ott, ahol lányokkal találkozott. - mondtam.

- Ne védjétek ennyire. Ha nem is nőfaló, akkor meg egy kis rohadék. Az ilyenre nincs más szó. 

- De nem rohadék, Emily! - álltam fel túlzottan indulatosan, de nem tehettem róla. Egyszerűen akármennyire is rosszul viselkedett velem Harry, nem mondhatnak rá ilyen szavakat. 

Ők nem ismerik az igazi valóját, amit nekem megmutatott. És, ha ő azt mondta, nem falta a lányokat, és nem váltogatta úgy őket, mint más a bugyiját, akkor én azt elhittem neki. 

Mert ez volt egy kapcsolat alapja.

A bizalom. 

És Harry bennem veszítette el a bizalmát. Nem én benne. 

- De, aki majdnem egy lány fejéhez vágja, hogy egy kis kurva, akkor arra nincs szó.

- Nem tudom miért tette, de ő ilyet nem tenne!

- Megtette. Akkor még sem annyira nagy hős!

- Hagyd abba! Nem ismered Harryt. Nem ismered úgy, ahogyan én, sőt senki sem ismeri őt úgy. Nem tudod a legnagyobb titkát, ami közelebb hozott minket egymáshoz. És szerintem, aki ilyeneket mond másra, az nézzen elsőnek mélyen magába, mert tudtommal nem Harry volt az, aki egyik napról a másikra cserbenhagyta a legjobb barátnőjét! - nem tudtam megállítani a szavakat, amik elhagyták a számat. Csak azt éreztem, hogy bármi áron meg kell védenem Harryt. 

Sajnos így. Hogy közben Emilynek a fejéhez vágtam ezeket.

Elkerekedett szemekkel nézett rám, és olyan feszültség ereszkedett le közénk, hogy azt mr szinte vágni lehetett volna. 

Lehajtottam a fejemet, és vettem egy nagy levegőt majd újra arra a lányra néztem, aki igaz elfordult tőlem, de most mégis itt volt mellettem.

- Em... én.. - de megállított. Felállt, és felemelte a kezét jelezve, ne folytassam. 

Nyeltem egyet.

- Igazad van. - suttogta - teljesen igazad van. Akkor ítélhetném őt el, ha én is száz százalékban a legjobb barátnő szerepét játszottam volna. De nem tettem, mert azok a rohadékok mindennel telehordták a fejemet, és őket választottam helyetted. Pedig neked lett volna rám szükséged. És, ha tudni akarod, annyira de annyira örülnék, ha visszacsinálhatnék mindent, és együtt mennénk el babaruhákat venni, meg minden apró dolgot, ami egy olyan emberi lénynek kell, aki kakil meg pisil és sír egyfolytában. - könnyei folyni kezdtek, miközben nevetett. - Én csak melletted állnék, és segítenék. Amiben csak akarnád. Úgy sajnálom. 

  Mind a ketten sírtunk. 

Amiket most Em elmondott azokat én annyiszor lejátszottam már a fejemben. Annyiszor eljátszottam ezekkel a gondolatokkal, és mindegyiket tovább csűrtem csavartam a legapróbb részleteire.

Milyen mesefigura lesz a babaruhákon. 

Milyen színűek legyenek a ruhák. 

Milyen legyen a színe a szobának. 

A bútor fehér fa vagy barna fa legyen.

A pelenkázó asztal külön legyen vagy egybe a kisággyal. 

Legyen-e baldachin. 

Milyen plüss legyen a legelső macija. Kutya, maci és a többi. 

Milyen típusú és színű legyen a babakocsi. 

Annyi, de annyi részlet, amire egy kisbabánál az ember gondolni tud. Hiszen egyik sem mindegy. 

A babának igen, de a szülőknek nem. Ők a legtökéletesebbet akarják adni. Én is mindenből a legjobbat és a legszebbet akartam adni a kislányomnak. 

De szerettem volna ezeket a legjobb barátnőmmel is átbeszélni egy rakás ilyen gyerek holmikkal foglalkozó internetes oldal előtt. De persze nem az interneten vásároltunk volna, hanem személyesen meglátogattuk volna a nagy bababoltokat. 

Az internet csak azért kellett volna, hogy olvadozhassunk a cukibbnál - cukibb ruhák, és a szebbnél - szebb kiságyak, valamint a jobbnál - jobb babakocsik között. 

 Aztán szorosan megöleltük egymást. 

Én csak öleltem, és öleltem magamhoz. 

- Sajnálom... - suttogtam. Arcomat elrejtettem a vállába. 

- Te mit sajnálsz? Nekem kéne sajnálnom, hogy olyan pocsék barát voltam..

- Nem számít, de most itt vagy. - húzódtam el tőle, és néztem rá mosolyogva.

- A következő babádnál ott leszek melletted, ígérem. 

- Ó. - nevettem fel - az még messze van. Most még az ideális apajelölt is elhagyott. 

- Majd megjön az esze. Bár nem tudom mi ütött belé.

- Én sem. Hiszen én tényleg azt hittem, hogy arra a cikkre nem tud így berágni, de amint látszik, tévedtem. 

- Azt mondta, hogy kihasználod. Nem lehet, hogy más van a háttérben? - tűnődött el Dean. 

- El sem tudod képzelni ez hányszor megfordult már a fejemben, de nem tudok semmit! Csak a cikk volt! Ennyi.

- Valami oknak kell lennie, hogy így kikelt magából. 

- Dean. Nem tudom.. - sóhajtottam.

- Nem Rosie. Logikusan. Ha én lennék a helyében, oké, kibuknék, amiért ilyet írtál rólam, de megérteném, hogy a pénz miatt tetted, és nem csinálnék belőle nagy ügyet, mert az a múlt. Kiakadnék, de visszajönnék megbeszélni veled. 

- De ő nem tette..

- Azt mondtad, visszajött. - csettintett az ujjával - mi van, ha azért jött vissza, hogy megbeszéljétek?

- És mi? Hirtelen megváltozott a véleménye? Az ajtóban valami hülyeség megszállta? - ráncolta homlokát Emily, miközben a kezével gesztikulált. 

- Na, hát ez az, bébi. Mi történt vele? - nézett Dean Emilyre - mi lehetett az az ok, amiért úgy megváltozott? Hiszen valljuk be. Harry szerintem nem az a sértődékeny típus. 

- Tényleg nem.. - motyogtam magam elé nézve. Ha már nem csak én, hanem Dean is így vélekedik, akkor ott van valami..

Valami igazság?

- Akkor azt mondjátok meg nekem mégis mi történt? - tette fel a legjobb kérdést Emily.

- Nem tudom. Egyszerűen nem tudom... - ráztam meg a fejemet. 

****

És nem is jöttünk rá mi történt Harryvel még akkor sem, amikor már február 7.-e volt, és tudtam, a fiúk elkezdték a turnéjukat. 

Azt a turnét, ahová én is, és Lilly is hivatalosak voltunk. 

Szörnyen éreztem magam aznap, és az azutáni napokban is. Kerültem mindenféle közösségi oldalt, és inkább azzal töltöttem a napjaimat, hogy valami jó állást szerezzek magamnak. 

Találtam egy-két olyan helyet, ami jónak ígérkezett, de anyu és apu javaslatára, inkább csak akkor hívom majd fel őket, ha jobban leszek, hiszen mit mondanék nekik?

Most nem tudok állásinterjúra menni, mert a barátom nem tudom miért szakított velem?

Érdekes lenne..

Emily és Dean mindennapos vendégek voltak nálunk, ami se anyuékat, se Lillyt nem zavarta. Az utóbbi inkább kitörő lelkesedéssel fogadta, hogy Dean nyakán csünghet, ha már Harry úgy eltűnt az életéből, amit persze ő észre is vett..

- Hol van Harry? - mostanában már egyre több mondatot tudott kimondani, persze még néha-néha megbotolva egy-két szóban. 

De ezek annyira cukivá tették, hogy mindig elvigyorodtam olyankor.

- Most nincs itthon. - az ölembe ültettem Lillyt, hiszen el kellett neki magyaráznom azt, miért nem fogja látni Harryt mostanában. 

- Mi megyünk. 

- Nem. - simítottam végig a haján - nem megyünk. Úgy volt, hogy mi ketten is megyünk a fiúkkal, de sajnos nem tudunk. Képzeld. Anyának nem engedték, hogy menjen. 

- Miért?

- Mert valaki bolond volt. - suttogtam neki kuncogva, hogy érezze, az egész egy vicces helyzet, és nem szomorú. - anyának elkeverték a papírjait. Így nem tudtunk menni. 

- Harry jön? - bújt hozzám szorosan. 

Megszakadt a szívem, amiért hazudnom kellett neki. Hiszen tudtam, hogy Harry most nagyon messze van tőlünk..

- Biztosan meglátogat majd minket. 

- Mi is őt! - olyan csillogó szemekkel nézett rám, ami miatt nagyon össze kellett magam szednem, hogy ne sírjak. 

- Majd meglátogatjuk. - mosolyogva néztem rá - de ő most nagyon sokat énekel ám. 

- Ó. - csillogtak még szebben a szemei. Imádta, ha Harry énekelt neki. És tudtam, ha most ott lennénk, nem aludna. Addig nem, amíg élőben nem hallotta Harryt énekelni. 

- Ó, bizony. De majd meglátogatjuk. - mosolyogtam rá.

- Jó! - mosolygott szélesen. 

Nem akartam tovább erről beszélni vele, így elkanyarítottam a beszélgetést arra a témára, hogy mit szeretne vacsorázni, és még mivel játszunk. 

- Bassza meg! - kiáltott fel Emily, amikor már anyu, és apu, valamint Lilly is lefeküdt aludni. Na, jó szüleim, pár perce mentek fel, én pedig Deannel és Emilyvel lent voltam a nappaliban. 

- Ne kiabálj! - szidta meg barátja - mások alszanak. Legyél tekintettel Lillyre legalább!
- Oké-oké. Bocsánat. - suttogta, és puszit nyomott Dean arcára.

- Mi volt ez a kirohanás? 

- Nem kirohanás, hanem egy csodás terv!

Ráncoltam a homlokomat, és vártam, hogy Em kérdezés nélkül folytassa. 

Ám ő nem folytatta, vár minket. 

Megforgattam a szemeimet. 

- Milyen tervet eszeltél ki?

- Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez! - vigyorgott. 

- Szerintem neked is le kéne feküdnöd egyet aludni. - tanácsolta Dean a barátnőjének. 

Kuncogtam. 

Emily csúnyán nézett a mellette ülő fiúra, majd rám nézett. 

- Amikor Lillyvel beszéltél. Azt mondtad neki, meglátogatjátok Harryt. 

- Ezt csak Lillynek mondtam. Ő neki nem mondhatom el a teljes igazságot, nem is értené. 

- Nem is kell! De mi tényleg elmegyünk Harryhez!

- Mi a bajod? - néztem rá olyan nagy szemekkel, hogy féltem, kiesnek a helyükről. 

Emily nem az a fajta, aki hülyeségeket hordjon össze. Amint látszik, tévedtem...

- Elmegyünk Harryhez! És megkérdezzük mi a baja!

- Hova?

- Ausztráliába!

- Hogy hova? - Dean hangja sokkal hangosabban csengett, mint általában szokott. 

- Ausztráliába. - vigyorgott Emily - ott van koncertjük. 

- Ez komoly? - nem tértem észhez. 

Ausztrália nem kis távolság. 

London-Ausztrália. 

Jó ég. 

Ez a leány tényleg nem normális..

- Van félre tett pénzünk. Elmegyünk mind a hárman, plusz a szüleid és Lilly is. 

- De Lillynek hosszú lenne az út!

- Biztosan élvezné! - vigyorgott Emily - még sosem voltam Ausztráliában!

- Máshová nem mennek? - kérdezte Dean. 

- De igen. Február végén mennek Japánba. Március elején Szingapúrba, aztán Thaiföldre és Hong Kong-ba. Ó, és még Indonéziába, aztán Afrikába. Felőlem ezekre a helyekre is mehetünk, de ne húzzuk az időt. - vigyorgott. 

Ha megkérdezitek honnan tudta a fiúk menetrendjét ennyire jól Emily, akkor a válaszom csak annyi, hogy telefon!

Onnan nézett mindent. 

- Héj. Dean bébi Afrikában született. - vigyorgott Emily. 

- Tényleg? - néztem csodálkozva az említett fiúra.

- Igen. - nevetett - Johannesburgban. 

- Majd el kell mennünk oda! - vigyorogtam.

- Jó, de nem most! Most mehetnénk Perthbe. Február 20.-án lesz koncert, előtte pedig 17.-én. Mit szóltok?

- Egy kis kiruccanás ránk fér. - vigyorgott Dean. 

- Jaj, Rosie azt ne mondd, hogy nem ez a világ legjobb terve!

- Hát..nem tudom..

- Ó, dehogynem! Te is elakarsz menni!

- Mi van, ha rosszabb lesz minden?

- Akkor elutazunk Afrikába. Ennyi. Ne aggódj ennyit. Élj, bébi Rosie. - vigyorogva megölelte a vállamat - felkészültél Ausztráliára? Foglaljuk a jegyeket?

Nem gondolkodtam. Nem tehettem. 

Rávágtam az első választ, amit mondani tudtam. 

- Igen!

Emily felsikított, és szorosan megölelt. 

Nekem pedig kellett pár perc, amíg eljutott az agyamig, hogy hova megyünk hamarosan. 

Perthbe. 

Harryhez.