80. rész ~ Clouds

És meg is érkezett a következő! :D

Ebben a részben minden kiderül, és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. ;)

Jó olvasást. ♥

Harry Styles

Február 7. Sydney. 

Allianz Stadion. 

On the road again turné.

Több, mint 62 ezer eladott jegy. Több, mint 62 ezer ember a nézőtéren, akik arra várnak, hogy újra a színpadon legyünk, hogy újra átélhessék a One Direction koncertélményt. 

- Izgulok!

- Fiúk a hajatok rendben van?

- Hagyj, Lou! Idegesek vagyunk!

- Lounak csak az a fontos, hogy a hajunk jó legyen. 

- Ha elvágódtok a színpadon, akkor az nem olyan ciki, ha jó a hajatok. 

- Nem fogunk elesni! 

- Titeket ismerve, dehogyisnem. - ebben Lounak teljesen igaza volt. Ha nem is ezen a koncerten, de hogy valamelyiken elesünk, na, az olyan biztos volt, mint hogy most ott álltam a koncert kezdés előtt pár perccel a fiúkkal. 

- Idegesítesz minket. - mondta neki Louis. 

- Minek idegeskedtek? A fél életeteket színpadon töltöttétek, akkor meg? Kisujjból kirázzátok. - húzta fel a szemöldökét Louise. 

- De ez rengeteg ember!

- Tavaly a Wembley-ben léptetek fel, és a San Siro-ban.

- Jó, hát az más volt. 

- Hát, persze. - nevetett Lou. Mindenkinek le ellenőrizte a haját, aztán ott hagyott minket. Mind az öten összevergődtünk egy körbe, és megöleltük egymást a vállainknál. 

- Megfogjuk csinálni! - biztatott minket Liam. Ő volt az, aki a legjobban izgult az elmúlt percekben, de most mégis ő volt az, akiről sütött a nyugalom. 

- A rajongók megérdemlik, hogy odategyük magunkat! 

- És oda is fogjuk magunkat tenni. - mondta Zayn, Niall mondatát megerősítve. 

Bólintottunk, és a közös rituálénk után, amit minden koncertünk előtt megejtünk, elhúzódtunk egymástól, majd odasétáltunk a színpad hátsó részébe. 

Aki ott tartózkodott, azok még sok szerencsét kívántak, aztán indulhatott az intro, amit már hatalmas hangzavar fogadott.

Összenéztünk, és nyeltünk egyet.

- Mi vár ránk odakint? - szerintem mindannyian ezt gondoltuk, de inkább nem mondtuk ki. Ilyenkor már nem szoktunk beszélgetni. Csak megengedjük magunknak azt, hogy átjárjon minket a tömeg sikítása, és éljenzése. 

Aztán elkezdődött. Az egész, mint egy lassított felvétel, a szemünk elé tárult az a rengeteg ember, a világ különböző pontjairól összevergődve, akik táblákat tartottak a kezeikben, rajtuk számtalan mondattal, amit elakarnak hozzánk juttatni. 

Lefutottunk a kis emelkedőkön, mindannyian a színpad más-más helyeire mentünk, mindannyian más irányba haladtunk le. 

És közben énekelni kezdtük a legelső dalunkat. Pontosabban én kezdtem. 

A Clouds-t. 

"I know you said 

That you don't like it complicated

That we should try to keep it simple

But love is never ever simple

No..."

Méghozzá mennyire nem egyszerű a szerelem..

Amikor ezt a dalt megírtuk, akkor még nem is tudtam, hogy ebben az egy mondatban mennyi igazságtartalom fog lapulni. Aztán persze rájöttem, amikor már én magam is szerelmes lettem. 

De nem csak, hogy nem egyszerű a szerelem, hanem fájdalmas is. 

Rosie nem jött el velünk a turnéra, és nagyon hálás vagyok annak, hogy nem is erőltette. 

- Beszéltem Rosalieval. . - mondta Simon, amikor felhívtam telefonon, hogy megtudakoljam mit beszélt Rosieval. 

A barátnőm, vagyis a volt barátnőm velünk fog-e tartani. 

- És?

- Nem erőlködött. Elmondtam neki, hogy én a te érdekeidet nézem, és te nem szeretnéd, ha velünk jönne. Egyből tudta ebből mi következik. 

- Hogy ő nem jön velünk.. - olyan fájdalmas volt kimondani. Szinte égette a mellkasomat az a tudat, hogy a barátnőm nem lesz ott velem a koncerteken.

Vagyis a volt barátnőm.

- Igen. Holnap bejön, és aláírja a felmondását. 

- Akkor ez már végleges? Nem jön? - kérdeztem. 

- Nem. Vagy szeretnéd, ha mégis velünk jönne? Még nem késő magad meggondolni!

Elgondolkodtam az ajánlatán. 

Aztán eszembe jutott minden, amit Rosie művelt velem, és ökölbe szorult a kezem. 

- Nem. Nem akarom. Azt sem akarom, hogy a koncerteken, mint néző ott legyen!
- Ezt elég nehéz megoldani. - Simon higgadtan válaszolt, azonban én nem tudtam magam lenyugtatni a tudat után, hogy mit művelt velem ez a lány. 

- Leszarom. Meg kell oldani, és kész. 

- Harry...ne legyél gyerekes. Ha elakar menni egy koncertre, ugyanannyi joga van, mint bárki másnak. 

- Ó, nem. Neki rohadtul nincs joga ahhoz, hogy ott legyen!

- Ne legyél ilyen..

- Még milyen? Dühös? Csalódott? Kurvára ilyen vagyok! - emeltem fel a hangomat. 

- Csak hogy tudd azért, mert te most jelen pillanatban dühös vagy, attól még nem kell tiszteletlennek lenned. Mert a barátod is vagyok, és a főnököd is, de azt hiszem minden ember megérdemli a tiszteletet, főleg, ha nincs köze a dolgokhoz!

  Talán Simon hangja, talán a telefonom sípolása, mely azt jelezte, hogy a vonal másik felén lévő férfi lerakta a telefont, térített észhez.

Magam elé meredtem, a telefont a földhöz vágtam, és azt csináltam, amit nem sokszor. 

Sírtam. 

"...Someday

You're gonna see the things that I see

You're gonna want the air that I breathe

You're gonna wish you never left me..."

Egy nap talán rájön Rosie arra, hogy mit csinált. Egy nap talán majd emlékezni fog arra, hogy nem csak velem, de mással is mit művelt. 

Nem értette mi a bajom? Nem értette miért voltam olyan ideges?

- Harry. - sétáltam Rosiék felé, amikor újra az a pöcs került a szemeim elé. Már megint mit keres itt? Mért lóg ennyit a Parker család háza táján?

- Mit akarsz? - nem foglalkoztam vele, a kapu felé sétáltam, hogy minél előbb beszélni tudjak Rosieval.

Minél előbb elmondhassam neki, hogy nem érdekel a cikk, nem foglalkozok ezekkel, mert már régi történet, nem ismert még akkor, és ő csak a lányát nézte. 

Én is ezt tettem volna a helyében. Az ember kerül ilyen helyzetbe, és Rosie is belekerült egy ilyen nehéz helyzetbe, de nem érdekelt. 

- Kinyitottad a borítékot? - kérdezte.

Felment bennem a pumpa, felé fordultam, és rengeteg gyűlölettel néztem az előttem álló Martinra. 

- Te rohadék. Tönkre akartad tenni a kapcsolatunkat! - löktem meg a mellkasát - de már most megmondom neked, hogy nem jött be! Nem szakítok Rosieval!

- Azután a kis cikk után sem dobod ki a szűrét? Megérdemel ennyi törődést? - kezdett nevetni, olyan gúnyosan, hogy már majdnem meglendítettem az öklömet, de a józan eszem halkan azt suttogta, hogy nem szabad jelenetet csinálni. 

- Rengeteg törődést megérdemel. Mit tudsz te erről a szóról? Még a lányodat sem ismered. - néztem rajta végig undorodva. 

- Én törődtem vele, ő volt az, aki játszadozott velem. - vonta meg a vállát. 

- Rosie veled játszadozott? Tudod mit. Másnak meséld el ezeket, mert én nem vagyok rád kíváncsi. 

- Akkor sem vagy rám kíváncsi, ha azt mondom, hogy Rosie a kihasználás nagymestere? Engem is csak kihasznált. Elérte, hogy teherbe essen, aztán, amikor azt mondtam, hogy nincs pénzem, egyszerűen kidobott. Elhíresztelte mindenkinek, hogy én vagyok a szar alak, mert felcsináltam, és nem vállalom a tetteimért a felelősséget. El kellett mennem Londonból. Azok, akik ismertek, mindenki ellenem fordult. 

  Megálltam minden mozdulatban, és lassan Martin felé fordultam. 

- Miért higgyem el ezt neked? Szerinted nem tudom, hogy csak tönkre akarod a kapcsolatunkat tenni?

- Már miért akarnám? Én csak megakarlak óvni Rosietól, hogy te ne ess az ő csapdájába. 

- Szerinted ezeket én elhiszem neked?

- Nem tudom, hogy elhiszed-e. De azt tudom, hogy a cikkekkel sem hazudtam, nem? - húzta fel a szemöldökét. 

Elgondolkodtam, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy igaza van. A cikkeket Rosie is bevallotta, hogy ő írta. 

- Látom Harry azt, hogy kezdesz rájönni. Ne hagyd, hogy Rosie kihasználjon. Ne is haragudj, de annyi fiúval találkozhatott az alatt az idő alatt, amíg a kislányunk megszületett, és senkit sem tartott meg? Nem lehet, hogy egy olyan fiú kellett neki, akinek van pénze?

- De Rosie sosem akarta az én pénzemet!
- Pár hónapja vagytok együtt. Őszintén. Ha nekem gazdag barátnőm lenne, elsőnek elhitetném vele, hogy nem kell a pénze, és amikor az már magától mondaná, hogy vásároljunk, akkor persze azt mondom, hogy naná. Menjünk. Rosie erre vár. Az időre. Amikor már erősebb a kapcsolatotok, vagyis te azt hiszed, hogy erősebb, és odaadod neki a bankkártyádat, Rosie eltűnik az életedből a pénzeddel együtt. 

- Nem hiszek neked... - de sajnos az volt a baj, hogy ez nem volt igaz. 

Volt benne valami, amit mondott, és ez elbizonytalanított. 

- Ha nekem nem hiszel, akkor nézd meg ezt. - nyomogatott a telefonján valamit, majd felém nyújtotta. 

Felül az állt, hogy; Rosie. 

SMS. Rosie üzenetei. 

- Látod, ugye? Azt írja, hogy sajnálja, de már nincs szüksége rám, majd megoldja valahogy az életét. - a kijelzőn ugyanezek a szavak voltak feltüntetve, de mégis olyan furcsa volt. 

Rosie nem tett volna ilyet..

- Harry szerintem annál több bizonyíték neked sem kellhet, mint az, hogy ott volt az a cikk, amivel megkeserítette az életedet, és szerintem ezek az üzenetek is elég erős bizonyítékok. 

"Sajnálom Martin, de nekem olyan emberre van szükségem, aki tud támogatni. Te nem. Bocsi. "

"Azt hitted, hogy egész életünkben együtt leszünk? Tévedtél. Nincs pénz, nincs együttlét. Bocsi. "

- Ezeket nem Rosie írta... - visszaadtam neki a telefont, és most azt kívántam bárcsak ne álltam volna meg. Bárcsak ne szóltam volna hozzá. 

Nem érdekelt volna, ha csak a pénzemet akarja Rosie. De majd később derült volna ki. 

Bár jobb előbb..

- Tudom, hogy hiszel nekem, látod rajtam, és jól teszed, hidd el. Ha akartam volna, már rég tönkre tehettem volna Rosie életét? De mért most kezdeném el? 

- Tűnj el innen! - hangom annyira nyugodt, hogy még én magam is megijedtem saját magamtól. 

Sajnos tudtam, hogy nem ez a rohadék issza meg a levét ennek az egésznek, hanem Rosie. De hát ő tette, amit tett! Mindenkit kihasznált! És, ha most nem lépek, engem is kifog használni, márpedig nekem nem volt olyan lányra szükségem, aki a pénzemért van velem. 

- Nyugi, haver.. - hátrált meg Martin.

- Te egy utolsó rohadék vagy!
- Miért? Mert elmondtam az igazat? Gondoltam jogod van tudni. De hát, ahogy döntesz, úgy döntesz.. - lassan elsétált.

Én pedig döntöttem...

Szakítottam aznap Rosieval, és ahogyan gondoltam...rajta vezettem le a dühömet, a feszültségemet, és azt, hogy összetörte a szívemet.

Megérdemelte..

Ő darabokra törte az én szívemet...én pedig darabokra törtem az ő szívét. 

"...Here we go again

Another go round for all of my friends

Another non stop will it ever end

Here we go again

Another go round for all of my friends

Another non stop will it ever end

We're never coming back down

Yeah we're looking down the clouds.."

Miután Rosieval szakítottam, és elhagytam a házát, azonnal a fiúkhoz mentem, mivel próbáltam józanul gondolkodni és nem a ketrecharcba menekülni. Így hát jobb megoldásnak tűnt azt választani, hogy odamegyek. 

- Haver. Azt hittük Rosienál leszel. - üdvözölt Niall egy vállon veregetéssel, amint leültem mellé a kanapéra. 

- Mi történt? - Liam biztosan látta rajtam az ingerültséget. 

- Minden szar. Tudjátok - néztem elsőnek Liamre, aztán Louisra, és végül Zaynre - örüljetek, hogy olyan barátnőitek vannak, akik titeket szeretnek, és nem a pénztárcátokat. Niall, te pedig örülj annak, hogy nincs aki átbassza a fejedet. 

- Mi a baj? - Zayn értetlenül nézett rám. 

- Csupán csak az, hogy Rosie átbaszott. 

- Miért?

- Emlékeztek arra a cikkre, amiben valaki megírta, hogy én nekem csak azért kellenek a nők? - mindannyian bólintottak. Ismerték a történetet. Láttak kiborulni. - nos, hát azt Rosie írta. 

 Akkora kitágult mind a négy barátom szeme, hogy azt hittem kiesnek a helyeikről. Döbbenten néztek rám. 

- Ez biztos? - kérdezte Louis. 

- Teljesen. Martin adott egy borítékot, benne volt minden, ami bizonyíték. A cikk, és rajta a név, hogy ki írta.

- Egy hülye exnek hiszel inkább...

Nem engedtem, hogy Louis befejezze a mondatát. Közbevágtam. 

- Rosie beismerte. 

- Ó. - na, ez volt az, amire már senki nem tudott semmit mondani. 

- Bizony. És, ha ez nem lenne elég, Martin ma mutatott üzeneteket, amiben Rosie konkrétan elmondja neki, hogy nem kíváncsi rá, ha nincs pénze. Azt mondta az a fasz, hogy Rosie azért hagyta őt ott, mert nem volt pénze, és a srácot mindenki kiutálta innen, így elköltözött. 

- Ez biztos? - Niall félve tette fel a kérdést, és őszintén, már akkor, amikor mindegy volt a dolog, mert szakítottam Rosieval, akkor én is feltettem magamnak ezt a kérdést. 

- Mutatta az üzeneteket, és a cikkekkel sem hazudott. A barátnőm csak leakarta nyúlni a pénzemet. Szépen magához édesget, aztán kidob. Ennyi. 

- Nem tudom, Harry. - rázta a fejét Liam - Rosie nem ilyen lánynak tűnt. 

- Kinézted volna belőle, hogy megírja azt a cikket? Eltudtad volna képzelni, hogy ő írta azt a cikket?

- Nem. - sóhajtott. 

- Erről beszélek. Nem ismerjük őt. Váratlanul bukkant fel az életembe, és lehet nem szabadott volna olyan hamar közel engednem magamhoz. 

- De valamiért mégis megtetted! - szólt fel Zayn - mert megkedvelted őt. A viselkedését, azt hogy aranyos, és őszinte. 

- Hülye voltam, erre ez a magyarázat. 

- Nem voltál hülye, csak tetszett neked egy lány. És a mai napig tetszik. Elhiszed a volt pasijának minden szavát?

- A cikkben sem hazudott! - csattantam fel. 

- Nem, nem hazudott. - nevetett gúnyosan Zayn - de volt vele valami célja. 

- Mégis milyen célja?

- Gondolkozz már egy kicsit. Hogy szétszedjen titeket. 

Niall, Liam és Louis úgy figyeltek minket, mintha teniszmérkőzésen lennének. A fejük jobbra-balra mozgott, miközben hol engem, hol Zaynt figyelték. 

- De, ha annyira szét akart volna minket szedni, akkor mást csinál. 

- Mit? Ez pont jókor jött neki. Ez a gyerek nem foglalkozik mással csak azzal, hogy Rosienak szar legyen. 

- Mennyire véded Rosiet. Ott van neked Perrie. - húztam fel a szemöldökömet. 

- Jesszus. - nevetett Zayn - azért, mert védem, attól még nem csalom meg Perriet, és csak hogy tudd. Éppen eléggé ismerem ahhoz a barátnőmet, hogy tudjam, ő lenne az első, aki most elmenne Rosiehoz, ha tudná hol lakik. 

- Mégis annyira véded. 

- Igen, mert nem tudom belőle kinézni. Miért kockáztatná a lánya boldogságát? Szerinted engedné azt Lillynek, hogy téged apának hívjon, és tényleg szeressen téged, miközben tudja, hogy hamarosan szakít veled? Szerintem Rosie nem kegyetlen anya. Nem tenne ilyet a gyerekével.

- Honnan tudod? - vontam meg a vállamat. 

Zayn újra nevetni kezdett. 

- Nem sok embert engedek magamhoz közel, de azt tudom, hogy Rosieval tudnék beszélgetni, ahogyan Perrie is. Mert már neki is szimpatikus. És mondta is, hogy majd találkozni akar vele személyesen. 

- Semmi extra nincs benne.

- Te mégis összejöttél vele, te mégis fülig szerelmes voltál. 

- Amíg nem tudtam, milyen igazából. 

- Milyen mi? Harry őszintén, meghallgattad őt? Elmondhatta azt, hogy nem igaz, amit Martin mondott? Vagy bevallhatta? - olyan vakmerően nézett rám, hogy megszólalni sem bírtam. 

De nem is kellett. Mindegy mit mondtam volna, Zayn leolvasta az arcomról a választ.

Nem. 

- Gondoltam. - rázta meg a fejét, és felállt - tudod, az ilyen emberek, akik egy párkapcsolatban még csak arra sem képesek, hogy a másik felet kikérdezzék, meghallgassák, azok nem érdemelnek meg olyan embert, mint Rosie. Ő szerintem sosem bánt volna így veled, de te gondolom, ahogy szoktad letámadtad, és ezzel elintézted az egészet. És tudod nagyon remélem, hogy talál magának egy jobb fiút, és boldog lesz. Nem kegyetlenségből, de remélem, egyszer szemtanúja leszel egy boldog pillanatuknak, és rájössz mekkora egy barom voltál. - nézett rám őszinte barna szemeivel, és olyan szemrehányással, amilyet tőle még sosem láttam. 

Felsétált a szobájába. A többiekre rá sem bírtam nézni, mert tudtam, hogy tudják. 

Zaynnek igaza volt. 

"...I know you said

That you don't like it complicated

That you are tired of all the changes

But love is always always changing

Woah..."

Annyira beleéltem magam abba, hogy Lilly és Rosie velünk lesznek a turnén, hogy ennek az ellenkezőjét el sem tudtam képzelni. 

Simontól tudtam, Rosie nem jön, de valahogyan mégis reménykedtem, hogy ott lesznek a reptéren. 

Mind a ketten. 

De ez nem történt meg, és ahogyan felszálltunk a repülőkre, rájöttem, ennyi volt. Rosie talán már sosem fog nekem megbocsájtani, és sosem fog már magához közel engedni engem. 

Lillyt sem fogom látni többet. 

A repülőn ülve rájöttem újra, mennyire igaza volt Zaynnek. Nem hallgattam meg Rosiet. 

Letámadtam a szavaimmal, esélyt sem adva neki arra, hogy elmondjon mindent. 

Nem tudta miről beszélek. Láttam rajta.

Az az idő, amíg Ausztráliába értünk szörnyen hosszú volt, és fájdalmas. Elterveztem, hogy Lillyvel majd leülünk a padlóra, és játszunk a játékaival, miközben Rosie olvas, és közben ránk pillantgat. 

A második csalódás a hotelben ért. 

Nem sikerült már új szobát foglalni, így én megkaptam azt a két szobás apartmant, amiről eredetileg szó volt. Egyik szobában én és Rosie. A másikban Lilly. 

Lepakoltam a cuccaimat, és bementem abba a szobába, ami eredetileg Lillyé lett volna. 

Egy kisebb ágy volt az ágynál, tőle jobbra egy kis asztal, kis székekkel, és pár játékkal, amik vadonatújnak tűntek. Az ágyon egy plüss maci ült, és várta az újdonsült gazdáját. 

De ő nem volt itt. 

Miattam. 

Elvettem a macit, és magamhoz öleltem. 

- Annyira sajnálom Rosie.. - suttogtam a macinak, mintha ő majd éjjel elutazna Londonba, hogy Rosienak ezeket a szavakat elmondja. 

Tudtam, hogy én is megtehetném, de annál makacsabb természet voltam. 

Így inkább elfeküdtem azon a kiságyon, összehúztam magam, felidéztem magamban, amikor egy apró kislány azt mondta nekem, hogy "Apa".

És amennyire elbasztam, ezt már sosem fogom hallani. 

Ahogyan ott feküdtem a Lillynek szánt ágyon, magamhoz ölelve a maciját, a fejemben a nevetésével, és a beszédével, újra azt tettem, amit nem sokszor szoktam. 

Sírtam. 

"...Someday
You're gonna see the things that I see
You're gonna want the air that I breathe
You're gonna wish you never left me..."


Miközben Zayn ezeket a sorokat énekelte, tudtam, hogy nekem énekli. Nem csak megérzésből, hanem abból is, hogy rám nézett olyan pillantással, amit senki más nem érthetett. 
Tudtam mit gondol. 
Azt gondolta, hogy megérdemelném, ha egyszer majd Rosie ezeket mondaná nekem.
Azt fogom majd kívánni, hogy bár ne hagytam volna el őt..
Lehetséges..
Csak az volt a baj, hogy az eszem még mindig azt súgta, hogy Rosie átbaszott, miközben a szívem már rég azt kiabálta, hogy most kéne hazamennem, és azonnal bocsánatot kértem..
Viaskodott egymással az agyam és a szívem..
Az volt a legnagyobb baj, hogy az agyam volt felül, így folyamatosan visszatudta lökni a mélybe a szívemet...


"...Here we go again
Another go round for all of my friends
Another non stop will it ever end
Here we go again
Another go round for all of my friends
Another non stop will it ever end
We're never coming back down
Yeah we're looking down the clouds

And we go
And we go
And we go
And we don't stop

But we don't
No we don't
No we don't
Never grow up

And we go
And we go
And we go
And we don't stop

But we don't
No we don't
No we don't
Never grow up..."


Egy pillanatnyi szünet, amíg szétnézek. Mindenhol emberek, akik már az első dal alatt jobban elfáradtak szerintem, mint mi. Sok lány sír, sok lány vigyorog, és sok lány csal élvezi azt a pillanatot, hogy itt lehet.
Nekem is ezt kellett tennem. 
Elfelejteni ezt a pár szörnyű napot, és végig csinálni a koncertet, mert ezek a rajongók nem azért jöttek, hogy azt lássák nincs semmihez kedvem. 
Ők ezt nem láthatják. 
Nekem akkor is boldognak kell lennem, ha belül összetörtem. 


"...Here we go again
Another go round for all of my friends
Another non stop will it ever end
Here we go again
Another go round for all of my friends
Another non stop will it ever end

Here we go again
Another go round for all of my friends
Another non stop will it ever end
Here we go again
Another go round for all of my friends
Another non stop will it ever end."

És vége az első dalnak. 
Összeszedtem magam, és sikerült még jobban végig énekelnem. A fiúk rám néztek, én pedig bólintottam. 
Mit mondhattam volna nekik? Hogy nem csinálom meg, inkább visszamegyek a hotelbe?
Nem. 
Ezt nem tehettem meg a rajongókkal, se a fiúkkal. 
Boldognak fogom magam mutatni, akkor is ha legbelül teljesen a padlón vagyok.