77. rész ~ Hová mennek az összetört szívek?

Ahogyan ígértem, ma meg is érkezett az új rész! :)

Jó olvasást. Véleményeteket ne tartsátok magatokban. ;)

Puszi: Szandi. ♥

Harry Styles

Jobb-bal. 

Jobb-bal.

Bal-jobb.

Bal-jobb. 

Nem kíméltem az ütésektől. Igazából, amikor hónapokkal ezelőtt itt álltam sem kíméltem.

Minek?

Azért van, hogy kiadjam rajta a feszültségemet, kitomboljam magam. 

Azt pedig csak ezen a helyen tehettem meg.

"Mindig az okozza a legnagyobb fájdalmat, akit szeretsz."

Hányszor, de hányszor hallottam már ezt, én pedig mindig csak arra gondoltam, hogy hülyeség, mert aki szeret az nem bánt meg. Aki szeret, és tisztel az sosem fog téged cserbenhagyni, vagy éppen a földbe tiporni lelkileg.

Nem volt hülyeség, amit mondtak. Igazuk volt. Mindig abban csalódunk, akit szeretünk. 

Hatalmasat csalódtam Rosieban. 

Olvasva azt a cikket úgy éreztem, mintha gyomron rúgtak vissza. Mintha az ellenfelem hirtelen termett volna előttem, és rúgott úgy gyomron, hogy úgy érezném, sosem tudok felállni. 

Vagy nem. 

Jobban tudom úgy érzékeltetni a fájdalmamat, ha azt mondom, hogy már akkor gyomron vágtak, amikor még csak a ringben sem voltam. 

Az öklöm kíméletlenül ütötte a falról lelógatott bokszzsákot, amely csak tűrte és tűrte a rá mért erős, kegyetlen ütéseket. 

Leszartam a zsákot. Ez a szerepe. Ezt kell tűrnie, hogy bántsák őt. De nekem nem kell eltűrnöm a fájdalmat!

Meg sem érdemeltem azt, hogy így elárultak!
"Nem ismertelek még akkor!"
Mondta Rosie egyfolytában. És? Ez akkor sem mentesít fel senkit sem az alól, hogy bárkivel is ilyet csináljon! Hogy valakinek az életét tönkre tegye.
Minden olyan szép volt pár nappal ezelőtt. 
A születésnapomon. 

- Boldog születésnapot, Szerelmem. - Rosie, aki már reggel elemében volt, puszilgatni kezdte az arcomat, miközben szorosan bújt hozzám. 
Amikor azt mondta, hogy "Szerelmem", az mindig egy hülye vigyort eredményezett az arcomra. De nem tehettem róla! Ki nem örül annak, ha így hívja őt a barátnője?
Mondhatja azt nekem valaki, hogy közhelyes, és mindenki így hív mindenkit, de engem a barátnőm hív így, akit imádok. 
Más sosem fogja ezt mondani nekem. 
Mint mindig most is vigyorogni kezdtem, így nem is volt kérdéses Rosie számára, hogy fent vagyok. 

- Sunyi vagy. - kuncogta, orrát a nyakamhoz dörgölte. 
- Alszok. - tettem a mutatóujjamat szájára, mire ő megharapta az ujjamat finoman. 
Kipattantak a szemeim, és ránéztem. 
- Rossz vagy! - azonnal magam alá gördítettem. Meglepetten felkiáltott, és áldottam az eszemet, hogy hozzám jöttünk tegnap este. 
Kiáltson csak nyugodtan. 
- Nem is. - vigyorgott, és lassan végig simított meztelen fenekemen. 
- Bébi. - sóhajtottam fel.
- Mi az? Ez nem jó neked? - kezdte lassan markolászni a fenekemet, miközben a szemeit le sem vette a szemeimről. 
- De nagyon jó. De, ha szexel akarod kezdeni a reggelt, akkor csináld tovább. 
Ő nem állt meg.
Markolta és markolta a fenekemet, hol erősebben, hol gyengébben, ami az őrület határára sodort.
- Rosalie. - felnyögtem, amikor kezét közénk vezette és megmarkolta a kemény férfiasságomat. 
- Azt hiszem a születésnapos megérdemel egy kis kényeztetést. - és ezzel már a hátamra is fordított, majd egy kemény csók után, ami még felizgultabbá tett, a lábaim közé helyezkedett, lehajolt, és tökéletes szájával már birtokba is vette a farkamat. 

Még erősebben püföltem a bokszzsákot, ezek után az emlékképek után. Elakartam tüntetni magamból a fájdalmat, amit már csak az is okozott, hogy erre gondoltam. Hogy akkor még milyen szép volt minden. Na, meg elakartam tüntetni annak a nyomát, hogy kezdtem felizgulni. 
Szeretem Rosiet. Hogy ne szeretném? 
De elárult. 
Nem tudta ki vagyok? Ugyan már. Biztosan tudta, csak inkább nem mondta el. Úgy volt vele, hogy úgysem tudja meg ez a hülye gyerek, hogy én basztam szét az életét, ami után mindenki azt mondta rá, hogy egy nőfaló. Jó lesz ez úgy. 
Belém szeret, aztán kész.
- A picsába is! - felkiáltottam és teljes erőmből belerúgtam a zsákba, ami akkorát lendült, hogy, amikor visszarepült hozzám a kezeimmel kellett megállítanom, nehogy eltaláljon. 
Felnéztem a fekete zsákra, ami lassan mozgott még az előbbi rúgásomtól. Olyan hirtelen harag tört rám, hogy elkezdtem püfölni azt a szart, és éppen nem érdekelt, hogy a kezeimmel nem jól ütök, vagy hogy nagyobb kárt teszek magamban, mint a zsákban. 
Odaképzeltem Martint. Őt ütöttem. 
Az egész az ő hibája, és azé az átkozott kurva borítéké!

- Bébi. Kikészülök tőled. - feküdtünk Rosieval az ágyban pár orgazmus után. 
Meztelen teste hozzám simult, miközben én karját simogattam egyenletesen. 
- Az az életcélom, hogy kikészítselek. - vigyorgott fel rám. 
Nevetni kezdtem, és még szorosabban öleltem magamhoz. 
- Nagyon szeretlek, remélem tudod. 
- Tudom, igen. - mosolygott - nagyon szeretlek, Szerelmem.  

Akkor még elhittem neki minden szavát.
Elhittem, amikor azt mondta, hogy szeret. Elhittem neki a Szerelmem szót.
Mindent.
Most pedig? 
Már nem tudtam Rosieval kapcsolatban mire gondoljak. Szerettem volna hinni neki. Elhinni, hogy nem ő írta azt a cikket. Nem érdekelt, hogy akkor még nem ismert. Soha, senkinek nem áll jogában ilyet csinálni egy ártatlan emberrel csak a pénz miatt. 
Nem dominálhat mindenben a pénz, bassza meg!
Ez nem mentség!
Rosie nem jöhet Lillyvel! Nem mondhatja, hogy csak azért tette meg, hogy Lillynek tudjon új dolgokat venni!
Akkor ment volna kávézóba dolgozni, vagy bárhová! Tönkre tette az életemet...
Az emberek a mai napig beszéltek arról, hogy nőfaló vagyok. Hogy mindig csak kihasználtam a nőket. Egy-egy alkalom után már ki is raktam őket. 
Rosie tudta a legjobban, ezeknek a szavaknak a hazugságtartalmát. Ő neki beszéltem erről a legtöbbet. És most kiderült, hogy ő az, aki ezt a lavinát elindította. 

- Nekem van a legcsodálatosabb barátnőm. - Rosie egy tálcát rakott az ágyra, amin a rántottától elkezdve, a szalonnán át, a palacsintáig minden volt. 
- A szülinapos mindent megérdemel. - mosolyogva ült le mellém. 
- Én ezt reggelizem, és te? - vigyorogtam rá pimaszul. 
Színlelt felháborodással tekintett rám. 
- Ott a tálcán!
Nevetni kezdtem. - A narancslé? 
- Megtudnál ennyit enni? - húzta fel szemöldökét. 
- Hmm. Igen! - vágtam rá. 
- Perszee. - kuncogott. 
- Na, jól van, kapsz belőle. De csak azért, mert azt mondanád, hogy éheztetlek. 
- Hát, ha nem adnál belőle, azt is mondanám. - nevetni kezdtünk. Rosie megfogta az egyik tányért, maga elé vette, és ő is, ahogyan én, falatozni kezdtük a reggelit .

Felmentem a házam pincéjében kialakított edzőteremből, hogy a tus alatt lemossam magamról a koszt, a haragot, és a fájdalmat. 
Próbáltam kikapcsolni az agyamat, és nem gondolni semmire. Dúdolgattam, énekeltem, de mind hiába. 
A gondolataim így is visszatértek arra, amikor elolvastam azt a cikket. Arra, amikor megláttam a nevet a lap alján. KisRózsa. 
Miután lezuhanyoztam, és megtörölköztem, a szobámba magamra vettem egy bokszert, és egy melegítőnadrágot. Lesétáltam a konyhába, ahol töltöttem magamnak egy italt, amit egy húzásra meg is ittam. 
Átjárta az agyamat az alkohol mámora, és addig a pillanatig, amíg az a fejembe szállt, semmi másra nem gondoltam, csak az italra.
Így hát még egyet ittam, és a harmadikat is kitöltöttem a poharamba, amivel bementem a nappaliba. Elővettem a telefonomat, és hívtam azt a személyt, akire a világon bármikor számíthatok, és ő nem támadna hátba engem. 
- Harry! Szia. - mosolygó hangja máris sokkal jobb kedvre derített. De a szívfájdalmamon ez sem tudott segíteni. 
- Anyu.. - motyogtam a telefonba. Megdörzsöltem az arcomat, a poharat leraktam a kis asztalkára.
- Mi a baj? - hangja a mosolygósból, átváltott aggodalmasra. 
Annyira szeretném, ha az anyukám megölelne..
- Elárult... 
- Kicsoda? 
- Ő. Mért tette ezt? Nem érdemeltem én meg, hogy ezt csinálja velem! Én csak egy fiú vagyok, aki soha sem hülyített nőket! Miért írta meg azt a rohadt cikket? - fakadtam ki, és mérgemben a poharat a szemközti falnak vágtam. 
Az üvegdarabkák a földön landoltak az itallal együtt. Leszartam. Nem érdekelt. Majd valamikor összeszedem. 
- Kiről beszélsz, fiam? Mondd el lassan. 
- Rosie.. - elcsuklottam ebbe az egy név kimondásában. Anyu hangja volt az, ami miatt elérzékenyültem. 
De nem sírhatok! Nem lehet!
- Mi van Rosieval?
- Ő írta azt a cikket.. - nem tudtam befejezni a mondatot. Nem tudtam kimondani. 
- Mégis milyen cikket írt Rosie?
- Hogy egy lánnyal elhagytam a hotelt, utána pedig egy másikkal. Ami után az utcán a paparazzók minden szart a fejemhez vágtak! Rosie hibája! Ő írta azt a kurva cikket! - felemeltem a hangomat. 
Az alkoholban fekvő üvegdarabokhoz egy párnát csatlakoztattam. 
Anyu nem szólalt meg. Hallottam, ahogyan beszívja a levegőt, de nem mondott semmit. Egészen egy percig, mert utána azt mondta;
- Ez biztos?
- Teljesen. És még ő is elismerte. 
- De miért tette? 
- Kellett neki a pénz. Lilly akkor még kisbaba volt, és egy csomó mindenre kellett a pénz, amit Rosie a szüleitől nem akart elfogadni. Christopher, a volt főnöke ajánlott neki egy kis munkát. Rólam írjon egy cikket. 
- Nem mondta el ezt ezelőtt neked? - Nem. Sokat gondolkodtam, nem-e maradt ki valami az emlékeimből, amikor Rosie ezt elmondta. De nem. Erre emlékeztem volna.
- Nem. Miatta volt anyu! Miatta bántottak, miatta voltam olyan kurva szarul akkor! A barátnőm hibája az egész! - kiabáltam a telefonba, miközben felálltam, és a dohányzóasztalon lévő vázát szintén a falhoz vágtam. 
Törni-zúzni akartam.
Martin képével kezdtem volna. 
- Harry! - anyu is felemelte a hangját - hagyd abba! Az semmire sem megoldás, ha törsz!
- De igen! Mert a szívem is összetört.
- Kicsikém.. - sóhajtott. Lágy hangja a lelkemet is kezdte meglágyítani. Nagy levegőket kezdtem venni. - Beszélned kell vele. 
- Azt hajtogatja, hogy akkor még nem ismert. 
- De hát ebben igaza is van!
- Nincsen! Akkor sem tehet ilyet senkivel. 
- Most otthon vagy?
- Igen. Edzettem. 
- Otthon?
- Igen! Ne aggódj. Nem megyek vissza ketrecharcolni. Bár, megfordult a fejembe. 
- Ne menj oda vissza. 
- Mit csináljak, anyu? - sóhajtottam elkeseredetten.
- Csak annyit tudok mondani, hogy tedd, amit a szíved súg. 
- De mit súg? 
- Azt csak neked kell tudnod. Gondolkodj. Menj el sétálni egyet. A friss levegőn könnyebb gondolkodni. 
- Fáj a szívem.. - halkan beszéltem anyuhoz. 
- Jaj, Harry. - hangja fájdalommal teli volt - minden rendben lesz, csak dönts, ahogy jónak látod. Mindent gondolj át. 
- Most?
- Akár most is. 
- Hallgassak a szívemre. De most össze van törve. 
- Mindenféleképpen arra hallgass. Más nem mond igazat. 
- Lilly apja, Martin adta oda a cikkeket. 
- Tényleg? - döbbent le hangjából ítélve. 
- Igen. Amolyan születésnapi ajándék. 
- Lehet csak szét akar titeket választani. - anyu azt mondta ki, amire én végig gondoltam. 
- Nem tudom..szar az egész.. Elmegyek szerintem sétálni. 
- Jót fog tenni, és közben gondolkodj. 
- A szívemre fogok hallgatni, anyu. 
- Tudom. Okos fiú vagy te. - mosolygott. 
- Nagyon szeretlek!
- Én is nagyon szeretlek téged. De ne igyál, oké?
- Nem fogok. - halványan elmosolyodtam. Elköszöntem tőle, és hátradőltem a kanapén.
Igaza volt anyunak. El kellett mennem sétálni. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. 
Felöltöztem, és gyalog indultam el a hideg időben egy kis sétára, miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak a fejemben. 
"Hallgass a szívedre."
Próbáltam az összetört szívemre hallgatni, és azt néztem, mi lenne a legjobb nekem. 
Elveszíteni Rosiet örökre? Nem látni többet a mosolyát, nem hallani a nevetését, nem érezni az érintését?
Elveszíteni egy csodálatos lányt? 
Hiszen igaza volt. Akkor még nem is ismert engem!
Túl tudnánk jutni ezen? Biztosan. 
Hallgattam a szívemre. Próbáltam őt meghallani, próbáltam rá koncentrálni. 
Követtem őt, amely elvitt egészen Rosie házához, ahol közölni fogom vele, hogy mire jutottam kettőnkkel kapcsolatban.
Mit súgott a szívem vele kapcsolatban.