85. rész ~ Fontos lépés Bécsben

Annyira kíváncsi vagyok a véleményetekre. :DD

Jó olvasást leányzók. Élvezzétek minden sorát, amennyire én élveztem a megírását. ♥

Puszi: Szandi. ♥

Harry Styles

~ 4 hónappal később ~

Eddig is imádtam a munkámat. Minden egyes percét, na, jó nem minden percét, de azért a legnagyobb részét mindig is élveztem, és szerettem. 

Imádtam fent állni a színpadon, énekelni, kommunikálni a rajongókkal, vagy bárhol a világban találkozni velük, és látni, akkor is velünk vannak, ha éppen nincsen koncert. 

Most az On the road again turnén is ugyanezt éreztem. 

De valahogyan mégis minden más volt. 

Miért?

Mert itt volt velem az a lány, aki számomra a legfontosabb lett, és aki nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat. Jóságos ég! Milyen lenne, ha egy nap nem foghatnám meg a kezét vagy éppen nem érhetnék hozzá? Milyen lenne, ha egyedül kéne aludnom, és felkelnem?

Pokolian szar. 

Az biztos, hogy az lenne a legszarabb érzés a világon. És tudtam, hogy ha Rosiet nem ismerem meg, akkor ezeket az új érzéseket sem, így nem tudnám, hogy milyen lenne nélküle. Legalábbis anyu mindig ezt mondta, ha azzal jöttem, nem tudom elképzelni az életemet Rosie nélkül. 

De abban még ő is egyet értett, hogy ha Rosalie elhagyott volna végleg, abba belepusztultam volna. Tudtuk mindannyian, ő is, Gemma is, Robin is, a fiúk is, hogy nem bírtam volna ki, ha az említett lány, aki számomra a legfontosabb, talált volna magának valaki mást. 

Egy új srác, aki boldoggá tette volna, és akkor állt volna mellette, amikor nekem kellett volna. Azt hiszem, senki nem tudott volna a földről felkaparni, és az egy faszság, ha azt mondják, lett volna más. 

A lószart.

Nekem nem más kellett, nekem Rosie kellett, akit meg is kaptam, és a mai napig szerettem, és imádtam őt. 

De visszatérve ahhoz, hogy imádom a munkámat. Amit még jobban szeretek és imádok, mióta a barátnőm az, aki lent áll, és fényképez minket. De a legtöbb képet ezer százalék, hogy rólam készíti!

Vigyorogva meredtem a lányra, aki most is a színpad elején állva fényképezett minket, miközben a rajongók körül vettek minket, sikítottak, és tomboltak velünk együtt a Where the broken hearts go című dalunkra. 

Be kell, hogy valljam, amennyire az elején azt akartam, hogy Rosie velünk dolgozzon, annyira elleneztem ezt az ötletet, akkor, amikor már az első koncerten ő állt ott a fényképezőgép mögött.

Miért?

Egyszerű a válasz. 

Féltettem őt. 

Ő korábban még sosem volt ilyen munkában. Sosem fotózott hírességeket munka közben, nem fényképezett koncerteket őrjítő sikításban, és persze nem a barátját, és annak bandatársait kellett folyamatosan lencsevégre kapni. 

Nem tudtam, hogy jó ötlet-e ez. Azt nagyon is akartam, hogy velünk jöjjenek, hogy ő és Lilly is itt legyenek velem, miközben utazgatunk, és szebbnél-szebb országokat, városokat, és kultúrákat ismerünk meg, de nem tudtam, hogy ilyen áron. 

Mindenkinek feltűnt a furcsaságom, főleg, amikor az előtt az ominózus este előtt álltunk, amikor is Rosie először, élesben lehet ott a koncerten, mint a mi fényképészünk, természetesen segítséggel. 

Senki nem merte megkérdezni mi a bajom, úgy voltak vele, rám hagyják. A barátnőmet Lou, Caroline és Lottie vette kezelésbe, hogy ne csak mi fiúk, hanem ő is jól nézzen ki a koncerten. 

Egyetlen egy ember jött oda hozzám, és hívott félre. 

- Harry. Beszélhetnénk? - mindannyian ott voltunk az öltözőben, és mindenki elfoglalta magát valamivel a koncert előtti jó pár percekben. Én csak ültem a kanapén, és gondolkoztam, ezért nem is hallottam, amikor az illető szólt. 

- Harry! - lépett elém, és egy kicsit megrúgta a térdemet. Felnéztem rá. - Beszélhetünk?

Bólintottam. 

Kimentünk az öltözőből, el a folyosón egészen egy olyan részig, ahol nem zavartunk senkit, és kényelmesen letudtunk ülni a földre, a fal mellé. 

- Mi a gond? 

- Miért? 

- Ismerlek. - kinyújtotta a lábait. Tetovált kezeit az ölébe ejtette. - De, ha nem ismernélek, akkor is látnám, valami baj van. 

- A többiek is ismernek, mégsem kérdezték meg. - vontam meg a vállaimat. 

Felnevetett, aztán válaszolt. - Nem merték. Úgy voltak vele, hagynak téged. De én megkérdeztem, mert érdekelt. 

- Akkor őket nem érdeklem?

- Ne forgasd ki a szavaimat. - sóhajtott - te is tudod, hogy nem azért nem kérdezték meg. 

- Tudom. 

- Mi a baj? Mért vagy ilyen? Örülnöd kéne, amiért itt van Rosie és Lilly. 

- Örülök is. 

- Csak? 

- Csak nem tudom.. - sóhajtottam és a fejemet a falnak döntöttem. 

- Valami gáz van?

- Nincs, minden rendben van. 

- Nem örülsz, hogy Rosie visszajött?

- De nagyon is örülök! - azonnal ránéztem, és nagyokat bólogattam - csak félek.. - tessék kimondtam neki az igazat. Talán nem is lett volna hülyeség, ha valakinek elmondom, és nem emésztem magam ezen. Elvégre is az egyik legjobb barátom, akire számíthatok. 

Aztán, amikor megkérdezte mégis mitől félek, áradni kezdett belőlem a szó.

- Félek Zayn attól, hogy valami baja lesz. Hiszen ott lesz a rajongók között, akik valljuk be, őrültek, és nem tudják az érzelmeiket kontrollálni. Ha nem tetszik nekik Rosie jelenléte, akkor mi van, ha megütik? Vagy odarántják magukhoz, és így meghúzódik a karja? Bárkinek elérhető lesz, Zayn! Bárki bajt okozhat neki!

- De nem lesz baja. - felé fordultam, és őszintén megmondom fogalmam sem volt, miért vigyorog így. - Hidd el, Harry. Semmi gond nem lesz. Rosie egy tökös csaj, aki szerintem simán kiállna magáért. Tudom, nem ilyennek ismered, de szerintem nem voltatok még ilyen helyzetben. Ó, hát ne feledjük el, téged is pofán vágott, ez azért csak arra vall, hogy nem hagyja magát! - a mosolya folyamatosan szélesedett ki, egészen addig amíg már vigyorogni kezdett, ami engem arra késztetett, hogy mosolyogjak. 

- Nem akarom, hogy baja essen. Mi lenne, ha Pezz állna ott, ahol Rosie?

- Valószínű idegrohamot kapnék. - nevetett - tudom, ezzel nem vagy előrébb, de ez az igazság. Félteném én is Perriet, hiszen imádom őt de, ha egyszer őt az tenné boldoggá, ha fényképezhet? Ki lennék én, hogy megtiltsam neki, ne azt csinálja, amit szeretne? Az nem én lennék. Persze, aggódnék érte, de bíznék benne, hogy megtudja magát védeni, és tudja mit akar. Rosie is tudja mit akar. Ez az álma. A fotózás. Hidd el, ő nem azért ideges, mert a rajongók érdeklik, hanem hogy te mit fogsz hozzá szólni. - homlokomat ráncoltam, hiszen nem értettem ezt miért mondja. Folytatta. - Igen, jól hallottad. Van három lánytestvérem, és elég ilyen érzelmi hullámvasutat éltem már meg. - nevetett - de a lényeg, hogy ő neked akar bizonyítani. Méghozzá azt, hogy megérdemli ezt a munkát. És téged akar majd büszkévé tenni. Te miattad fog magabiztosan ott állni, főleg, ha azt látja, büszke vagy rá. És hogy a kurva életbe ne lennél büszke a saját barátnődre! - vigyorgott. 

  Nevetni kezdtem Zayn szónoklatának utolsó mondatán, aztán elhallgattam, és gondolkozni kezdtem a hallottakon. 

Igaza volt. De még mennyire, hogy igaza volt!
Rosie imádott fényképezni, ahogyan Perrie énekelni. Mind a kettőjüknek mondhatni ez volt az élete. Ezt akarták mindig is csinálni, és nem adták fel az álmaikat. 
Perrie mára egy fantasztikus énekesnő, egy nagyon jó lánybandában, akik előtt megannyi lehetőség ott áll még. 
Rosie pedig? Rosie most válthatja valóra az álmait. Én nekem pedig nincs jogom szarul érezni magam amiatt, hogy hamarosan ott fog állni a színpad előtt. 
Élvezni fogja. 
- Az fix, hogy élvezni fogja az egészet. - elmosolyodtam - annyira várta már. Tegnap sem beszélt másról, csak hogy hamarosan csinálhatja, amit szeretett volna mindig is, és úgy, hogy én is ott vagyok, valamint Lilly. Örült annak, hogy velem élheti át az álmait, de ideges is volt. 
- Persze, hogy ideges volt. Az első koncertünk előtt te nem voltál idege. Ó, dehogynem. - nevetett. - De túléltük, nem igaz? Semmi baja nem lesz Rosienak. A rajongók pedig szeretik őt, persze, valaki nem, de valljuk be, mindig vannak olyanok, akik gyerekek maradnak, és nem nőnek velünk együtt. Azokkal ne foglalkozz. Boldog vagy? Szarj le mindenkit. Csak magaddal és a barátnőddel foglalkozz. 
- Nagyon szeretem őt 
- Tudom én azt. - vigyorgott - még sosem láttalak ilyen rózsaszín felhőbe bújva. - nevetett. 
- Leszarom, de jó dolog. - nevettem én is. 
- Ugye? Mondjuk azt, hogy kurva jó dolog szerelmesnek lenni, még akkor is, ha tele vagyunk tetoválásokkal, mert igenis a barátnőnkért, és a családunkért ölnénk is, de amúgy meg aztán egyetlen pillantás és oda adnánk mindenünket. - meredt el a távolba mosolyogva. 
- Hiányzik, igaz? 
- Nagyon. - sóhajtott - jó lenne, ha most ő is itt lenne. Mennyire imádná Rosiet. 
- Rosie is imádná őt. Szerintem be sem fognák a szájukat. - kuncogtam. 
- Jaj. - nevetett - menne a pletykálás ezerrel. Zayn ilyen cuki volt, Harry olyan cuki volt. Ez a körömlakk olyan jó, és a manikűrös olyan jól megcsinálta a lábkörmeimet!
  Mind a kettőnkből hangos nevetés tört ki, ahogyan elképzeltük ezeket a jeleneteket. 
- Nem is igaz! A pedikűrös csinálja a lábkörmeinket, nem a manikűrös! - Zayn olyan hirtelen kapta oldalra a fejét, amilyen gyorsan szerintem életében nem cselekedett még, ugyanis ott állt mellettünk egy lány, szőke tincsekkel, nyári ruhában, és szandálba bújtatott lábakkal, a vállán egy kis táska, és felháborodást színlelve nézett ránk, de még így sem tudta eltitkolni azt a mosolyt, amit próbált elrejteni a szája sarkában, és nem tudta eltitkolni a könnyeket a szemeiben, amik arról tanúskodtak, hogy hallott minden egyes szót. 
Zayn, amint visszatért a sokkból, felpattant, és olyan szorosan ölelte magához menyasszonyát, hogy félő volt, összenyomja. 
- Te itt vagy! - bandatársam elhúzódott, és a két kezét Perrie arcára tette. A lány szemei csillogtak a könnyektől, amik lassan kis is hullottak. Mosolygott, boldog volt. 
- Igen. Annyira hiányoztál, bébi. - sírni kezdett, mire Zayn nevetve magához ölelte, majd megcsókolta. 
És ekkor jött el az én időm, hogy felálljak, és megzavarjam ezt a kis idillt. 
- Szerintem ezt mondjuk Zayn öltözőjében folytassátok, jó? - vigyorogtam. 
Mind a ketten morogva húzódtak el egymástól, majd rám néztek. 
Perrie elvigyorodott, és odalépett elém. 
- Hiányoztak már azok a mondatok, amikkel megzavarod a pillanatainkat. 
- Szia, Perrie. - nevetve öleltem magamhoz, ő pedig kuncogott, amikor egy kicsit megszorongattam. 
- Jó látni, hogy boldog vagy. - húzódott el tőlem, miután Zayn azonnal hátulról átölelte. Mosolyogva figyeltem őket. 
Már tudtam. Én is ilyen vagyok Rosieval. 
- Nagyon is az vagyok. 
- Megakarom ismerni a barátnődet! - vigyorgott szélesen.
- A lányokkal van. 
- Akkor megyek is. - húzódott el Zayntől, aki felháborodottan felkiáltott. 
- Még csak most jöttél!
- Pár perc csak Zaynie bébi, aztán a tiéd vagyok. - csókolta szájon Perrie a barátját. 
- Ruha nélkül, bébi. - Zayn hosszabb csókot nyomott Pezz szájára. 
- Jaj, ezt ne előttem, kérlek!
- A nagy szexgép megszólalt! - vigyorgott Zayn. 
- Hát ezt meg sem hallottam. - néztem rá csúnyán. 
Nevetett, és még egyszer megcsókolta barátnőjét, aki miután nehezen elvált Zayn szájától, és megígérte neki, hogy negyed óra múlva az öltözőjében lesz, elment. 
- Itt van a barátnőm! - Zayn arcán olyan vigyor ült ki, mint akit életében először csókolt meg nő. 
- Itt van, igen. Most már örülhetsz. - kuncogtam.
- De még mennyire, hogy örülök. - nevetett, aztán elkomolyodott - de van még valami igaz, amit nem mondtál el?
- Mi? 
- Harry. Van még valami a tarsolyodban, és szeretném, ha ezt is elmondanád. 
- Igen.. - sóhajtottam - csak menjünk arrébb. 
Bementünk Zaynnel az öltözőjébe, ahol nem kellett sokáig faggatnia. 
Szinte azonnal elmondtam neki, milyen fontos lépésre készülök Bécsbe. 

Most pedig itt voltunk Bécsben, ahol még soha ezelőtt. 
A környéken már jártunk, mivel voltunk Grazban még tavaly, de konkrétan Bécsben még csak szimpla utazás során sem voltam, sőt egyikünk sem. 
Ne tudom miért ezt a helyszínt választottam, megmondom őszintén. De talán köze volt a helyszínválasztásomhoz, hogy ilyenkor már több, mint hét hónapja együtt voltunk Rosieval. Mennyi minden történt velünk hét hónap alatt, te jóságos ég, de mégis minden rendben van köztünk, és boldogok vagyunk. 
Ahogyan lenéztem rá, miközben ő fogta a kis fényképezőgépét, és próbált minden pillanatot megörökíteni, elmosolyodtam. 
Annyira buzgó volt, és lelkes, hogy a szívem újra, és újra elolvadt a látványtól, akármennyire is nyálasnak hangzottak ezek a szavak, én akkor is így éreztem. 
Szerettem Rosiet. Mindennél és mindenkinél jobban. Ezért akartam újra megtenni, amit ma este megfogok. 
Zayn szerint egy nagyon jó ötlet, és amikor a többieket is beavattam ők is hasonlóképpen támogatták ezt a döntésemet. Boldogok voltak azért, mert én is boldog voltam. 
Megváltoztattuk a koncert forgatókönyvét, hogy én, amikor kell, cselekedhessek. 
Calvin, a másik fotósunk is segít megvalósítani a tervet, aki Rosiet felhatalmazza, hogy a kedvenc dalát, a You and I-t úgy hallhassa, hogy nem kell fényképeznie, csak élveznie, és persze a végén jó döntést hozni. 
Izzadt a tenyerem, és próbáltam nem a hamarosan bekövetkező eseményekre gondolni, hanem arra, hogy egy olyan városban vagyunk, ahol még sosem, és ezek a rajongók megérdemlik életük legfantasztikusabb élményét. 
De akkor is csak arra tudtam gondolni...
Aztán valahogyan elfelejtettem mindent, és csak sodródtam az árral, a dalokkal és mindennel, ami előrébb vitt a céljaimhoz megvalósításához. 
És már nem volt megállás..
Elkezdődött a dal,  fiúk pedig előtte nem mentek le a színpadról. Én azonban hátramentem, de csak azért, hogy a fehér ingemet, valamint a fekete zakómat felvegyem, és amint teljes volt a kép, már mentem is vissza a színpadra. 
A rajongók telefonjainak a vakuja világított a sötét arénában, és miközben elkezdtük a dalt, a háttérben elindult az óriáskivetítőn egy videó. 
Rosieról és rólam. 
Az eltöltött hét hónapról, ami lehet valakinek nem sok, de nekem, egy olyan fiúnak, aki azt hitte, sosem találja meg az igazit, nagyon sok idő. És pontosan ezért nem akartam tovább húzni az időt. Fiatalok vagyunk, na és? Mások már két hónap után összeházasodnak, én pedig ezt még nem tervezem. Persze, jövőre szeretném én is ezt megtenni, de addig is első lépésként azt kell tennem, amit előtte meg kell, és reménykednem kell, Rosie nem kosaraz ki újra, amikor megint felteszem neki azt a bizonyos kérdést. A képek folyamatosan haladtak, miközben elkezdtünk énekelni, én pedig lassan lépegettem előre a kifutón, hogy minél előbb odaérhessek ahhoz a lányhoz, akinek ez a dal ma este szólt. 
Nem láttam őt. Nem tudtam mi a véleménye, de azt sejtettem, hogy ledöbbenve állt a színpad végén, és nézte a képeket, amik folyamatosan váltakoztak, és amelyek rólunk szóltak. 
Annyiszor megnéztem ezt a videót már az utóbbi időben, hogy fejből tudtam mikor milyen képe vagy videó érkezik. Ha álmomból keltettek volna fel, és megkérdezték volna, a második refrén harmadik szavánál mi jön be, rávágom, hogy én és Rosie, miközben összebújva fekszünk. 
Tényleg az a kép volt ott. Komolyan mondtam, amikor azt mondtam, betéve ismerem az egész videót.
Aztán odaértem a kifutó legelejére, ahol ott állt Rosie, könnyes szemekkel, ledöbbenve, és láttam az arcán, fogalma sincs mi ez az egész. Felé nyújtottam a kezemet, ő pedig a kis lépcsőn felsétált, de ekkor én már egyáltalán nem énekeltem, helyettem a fiúk énekeltek, de amikor Rosie megállt előttem, abbahagyták, és csak a zenekar játszotta tovább a dallamot. 
- Rosalie. - mosolyogva néztem az előttem álló lányra, akinek csillogtak a szemei, és kíváncsian figyelt engem. A mikrofonba beszéltem. Azt akartam, hogy mindenki hallja. - Tudom, voltak rosszabb napjaink is ebben a hét hónapban, de túltettük magunkat rajta, és a bizalmunk folyamatosan erősebb lett. Rájöttél, sosem hagynálak el. Rájöttem, sosem tekintenél rám máshogy. Most, hogy itt vagyunk, a kilátón a családunkkal, mert bizony ők is itt vannak, szeretném elmondani neked mennyire nagyon szeretlek. Tudja azt bárki is, hogy milyen lenne a szerelme nélkül az élete? Szerintem nem, és ezt nem is tudja meg, addig, ha veszélybe nem kerül a kapcsolatuk. A mienké egy kicsit megingott, de aztán eljöttél hozzám te, és most nézd meg! Boldogok vagyunk, és megmerem kockáztatni, én vagyok a világon a legboldogabb ember, és leszarom, ha most rajtam kívül ezen a bolygón több százan mondják ezt, de én akkor is a világ legboldogabb embere vagyok, mert velem vagy! Mert te az enyém vagy, és soha, de soha nem leszel másé. Azt meg pláne nem hagyom, hogy valaki is elvegyen tőlem. Annak azt hiszem komoly sérülései lesznek. - Rosie megrázta a fejét, de a szemeiből már potyogtak a könnyek, ezáltal gyönyörű barna szemei csodálatosan csillogtak. Letöröltem a könnyeket, és apró puszit hintettem el a szemei alá. A mikrofont újra a számhoz emeltem, és csak akkor kezdtem újra beszélni. - Hét hónap valakinek lehet nem sok idő, de én megismertelek, és megszerettelek. Tudsz rólam olyan dolgokat, amiket a fiúknak a te noszogatásodra talán el sem mondtam volna. Sőt. Biztosan nem mondtam volna el. Imádom Lillyt. Olyan, mintha a saját kislányom lenne, és szeretném, ha egyszer majd lenne egy közös babánk, akinek egy ilyen csodálatos nővére lenne, és szeretném, ha a mi gyerekünk is ilyen okos lenne, mint Lilly. Olyan csodálatos, mint az anyukája. Mert te, te vagy az, aki megtanította neki mit jelent szeretni. Hatalmas szívetek van. Rosie te vagy a legkülönlegesebb lány itt, és az egész világon. Soha, senki nem veheti fel veled a versenyt. Nekem csak te vagy. A szívem összes szeretetével, és szerelmével szeretlek. Totálisan beléd szerettem. Elvetted az eszemet. Melletted minden sokkal könnyebb. Ez nem közhely, ez az igazság. Veled más lett minden. Egyszerűbb, szebb, színesebb. Bearanyozod a napjaimat. Imádom, ha veled aludhatok el, és melletted kelhetek fel. Imádom, ha a hajammal játszol. Imádom a nevetésedet, a mosolyodat, a reggeli kócos hajadat, és mindent, ami te vagy. Mert én téged mindenestül szeretlek. Sminkben, smink nélkül, gyűrött pólóban, szép ruhában. Mindegy. A lényeg, hogy a személy ugyanaz legyen. Minél többször akarlak látni az én pólóimban, minél többször akarlak látni gyönyörű ruhákban. Bár te mindenben tökéletes vagy. Szeretlek Rosie, és még kibaszottul sokat tudnék beszélni, de már nem akarom húzni az időt. - lassan féltérdre ereszkedtem, miközben a zakóm zsebéből elővettem a kis dobozkát. A rajongók ujjongani kezdtek, hiszen tudták mi következik. Rosie is tudta. Hangosan sírni kezdett, a kezét a szája elé rakta, hogy visszafojtsa a sírását. Elmosolyodtam. - Nagyon szeretlek. Veled akarom leélni az egész életemet. Családot alapítani, megöregedni. Rosalie Parker. Hozzám jössz feleségül? - nem volt visszaút. Megtettem. Megkértem a barátnőm kezét, aki még mindig sírt, örömében. Bőszen bólogatni kezdett, miközben folyamatosan csak azt az egy szót ismételgette, amit én mindennél jobban hallani szerettem volna. - Igen, igen, igen! Hozzád megyek! - ez az utolsó mondat a szájából késztetett arra, hogy szélesen elvigyorodjak, a mikrofonomat eldobjam, és felhúzzam Rosie ujjára a gyűrűt. A gyűrűt, amelyet azután már megvettem, hogy elsőnek megkértem a kezét. A gyűrűt, amely egy rózsát jelképezett. A karikán kisebb levelek ágaztak ki, a gyűrű legteteje pedig nyíló rózsát jelképezett, a közepén egy nagyobb gyémánttal. 
Nem érdekelt az ára. Ez volt az, ami Rosie ujján látni akartam. Ez passzolt hozzá. Ő volt az én rózsám. Nevetve figyelte, ahogyan felhúzom az ujjára. Felálltam, vigyorogva megfogtam az arcát, és szenvedélyesen megcsókoltam. 
A zene hangosabban kezdett szólni, betöltve az egész stadiont, miközben a rajongók ujjongtak, sikítottak, én pedig csak csókoltam, és csókoltam ezt a csodálatos lányt, akit mától már nem a barátnőmként mutatok be az embereknek, hanem a menyasszonyomként.