52. rész ~ Fiúk

Pár véleménnyel remélem megajándékoztok..

Nem akarom azt bevezetni, hogy ennyi meg ennyi komi, és érkezik a következő rész.

De azért valljuk be, mindenkinek jólesik, ha elmondják a véleményüket az emberek arról, amit csinál. Legyen az bármivel kapcsolatos.

Ha csak egy sor, akkor egy sor. Én már annak is nagyon örülnék. :)

Jó olvasást. Remélem tetszeni fog. 

Puszi: Szandi ♥

Harry Styles

- Jó reggelt, szépségem. - jobban barátnőmhöz bújtam, miközben halk hangon köszöntöttem őt ezen a korai reggelen. Még csak fél 7 volt, de nagyon jól tudtam, hogy Rosie sem tud aludni, hiszen már minél többet mocorgott a karjaimban. 

Kereste a megfelelő pózt, amivel vissza tud aludni. Ám ez nem sikerült neki. 

- Hmm..nem tudok már aludni. - nyöszörögve fordult a hátára, és a fejét felém fordította. 

- Akkor csak pihenünk egyet, jó? - nyomtam egy puszit homlokára, miközben ő jól hozzám bújt. 

- Szerinted találni fogok valami nagyon jó munkát? - kérdezte hirtelen, amikor már pár perce csak feküdtünk egymás karjaiban, és élveztük a csendet, valamint azt, hogy a természet is kezd felkelni.

- Biztosan. - elmosolyodtam - nagyon tehetséges vagy. Csak olyan munkát kell találni, ami neked való, amit tényleg szeretsz majd csinálni.

- Megtalálom azt a munkát?

- Nem tudom. - őszintén válaszoltam neki. Mégis mit mondtam volna? Hogy igen? Vagy, persze, Rosie. Úgyis megtalálod a számodra tökéletes munkát.

Biztosan megtalála, ebben biztos vagyok.

Csak abban nem, hogy hányadik próbálkozásra.

- Nem tudom, Rosie. - feleltem még egyszer, hiszen olyan tekintettel nézett rám, aminek láttán kötelességemnek éreztem, hogy elmagyarázzam neki, miért mondtam, amit mondtam.

- Figyelj ide. - nyomtam lágy csókot ajkaira - úgy akartam mondani, hogy lehet elsőnek nem találod meg a tökéletes munkát. Mert rábukkanhatsz egy jó állásra, aztán, amikor éppen már elkezdesz benne dolgozni rájössz, hogy ez mégsem olyan jó. Nem tetszik. Lehet csak a második vagy a harmadik munkahelyedről fogsz úgy vélekedni, hogy akármennyire is fáradt vagy, de még bírod, és csinálni akarod. Mert jó a munka, aranyosak a munkatársaid. Nem tudhatod, bébi. Ahogyan én sem tudom. De, ha megtalálod a munkát, akkor én itt leszek, és veled együtt fogok örülni. Elmondhatod nekem a munkanapjaid végén, hogy mit csináltál, és mindent. Mert megfoglak hallgatni.

   Rosie aranyosan elmosolyodott. Felhajolt hozzám, és szájon csókolt.

Hm..mennyei manna. Imádom, ha csókolja a számat. És mennyire imádnám, ha más részemet is csókolná. 

Elzártam a perverz énemet, egy kis kalitkába, és nagyon remélem, hogy most reggel korán nem jön elő többet, mert akkor csak a gondolat, ami a fejembe furakodik, még jobban felizgat, és jobban rátesz egy nagy lapáttal a reggeli merevedésemre, ami Rosie combjának nyomódik. 

Ez a nő..

- Köszönöm, Harry. - mosolyodott el.

- Ne köszönj semmit, oké? - nyomtam meg az orrát játékosan. Felkuncogott olyan édesen, amit annyira, de annyira imádok hallani. 

Teljesen, és visszavonhatatlanul beleszerettem ebbe a lányba.

- De megköszönöm. És azt is, hogy elhoztál minket ide. 

- Mint már mondtam, szerettem volna veletek tölteni egy kis időt. Lillyvel és veled.

- Tudom. Csak... csak nem hittem volna, hogy ha együtt leszünk, akkor is elfogod fogadni Lillyt.

- Már miért ne fogadnám el? - nem értettem, miért mondja ezt.

Összeráncoltam a homlokomat, hogy neki is kimutassam mi jár a fejemben. Hogy lássa, nem értem miért mondja, amit mond.

- Hát, mert sok férfi, vagy hát fiú, nem fogadja el a barátnője gyerekét. És nincs is bajom az olyannal, aki nem fogadja el a gyereket, hiszen milyen már, hogy más gyerekét neveli?

- Én elfogadom Lillyt, mert semmi bajom a gyerekekkel. És amíg tudom, hogy Lilly apja leszarja azt, hogy mi van a lányával, addig én itt leszek, és segítek nektek, és elfogadlak úgy, ahogyan vagy. Lillyvel együtt. Mert ő egy imádni való kis csaj. 

 Elmosolyodott. Nem szólt semmit, csak mosolyogva és szeretetteljesen nézett rám.

Szemeibe néztem mosolyogva.

Nem szóltunk semmit, csak a szemkontaktuson át társalogtunk.

Azonban nem értettem, hogy miért támadt ez a hirtelen csend, és Rosie mosolygós, ám egy kicsit furcsa arckifejezése beszédre késztetett.

- Mi az?

- Azt mondtad, hogy ne köszönjek meg semmit. Így meg sem szólalok. - mosolygott.

Nevetve megráztam a fejemet, és egy hosszú, érzelmes csókot nyomtam az ajkaira. 

- Szeretlek. - eme szavak halkan suttogva hagyták el ajkait.

Amikor kimondja ezt a három kicsi szót, a gyomrom bizseregni kezd. Elönt az a kellemes melegség, amit mindenkinek éreznie kéne.

Amit mindenkinek életében egyszer, egész életen át, át kell élnie. 

- Szeretlek, Rosie. Komolyan. Nagyon szeretlek. - magamhoz szorítottam erősen, és akármennyire is tudtam, hogy csontropogtató ölelést adtam neki, azt is tudtam, hogy őt ez nem érdekli.

Szorosan ölelt át engem, és veszett el teste, a karjaimban. 

Ezt akarom minden nap, minden percében átérezni. Rosiet, a barátnőmet a karjaimban tartani. 

- Viszont, ami azt illeti.. - kezdtem volna bele egy nagyon jó hír elmondásába, ha Rosie nem szakít félbe. 

- Mi a baj? Valami baj van? - nézett fel rám, nagy, barna szemeivel.

- Dehogyis! Már miért lenne bármilyen baj is?

- Hát, mert elkezdted mondani, hogy ami azt illeti... és ez olyan rosszat sejtetett. 

- Nincsen semmi baj. De, ha nem szakítasz félbe, akkor már tudnád, hogy mit akarok mondani.

- Oké-oké. - bólogatott - mondd csak.

- Nos, akkor. - vártam, hogy hátha közbeszól. De, amikor nem tette, bátran folytattam - ami azt illeti van számodra egy állás.

- Hm. Mi?

- Fotózhatsz. Calvin a mi fotósunk a turnékon, és ő neki segíthetnél. Gyakorolhatnál, aztán már önállóan is csinálhatnád.

- Mi? - Rosie elsőnek döbbenetében, majd meglepődöttségében nyíltak tágra szemei.

- Igen. Calvin egy nagyon jó fotós, és azért gondoltam, hogy megpróbálom elintézni neked a munkát. Ő örülne, ha lenne segítsége, és akinek átadhatja, ahogyan ő fogalmazott, a fotózás rejtelmeit. 

- De Harry...Ezt nem fogadhatom el. Egyszerűen mindenki megölne, ha megtudnák, hogy én vagyok a barátnőd, és rajtad keresztül kerültem be hozzátok. Meg most ez azt jelenti, hogy turnézzak veletek?

- Igen! Jönnél velünk, és Lilly is. A menedzserünknek nem lenne baj. Azt mondta, nyugodtan. 

- Nem. Ez nem jó ötlet. Nem akarom Lillyt kitenni ennek az őrületnek.

- Lux is bírja. 

- Jó, de ő beleszületett ebbe az egészbe.

- De hát akkor is még csak kisgyerek. Ő is ott lesz, és nagyon jól kijönnének Luxal. 

- Harry...ez..

- Gondold át. Nem akarom, hogy olyan sokat nélkülöznöm kelljen a plüss macimat, és nem csak úgy van, hogy hetente visszamegyek Londonba.

- Tudom..

- Egy nagyon jó munka. Gyakorolhatsz, azt csinálhatod, amit szeretnél. ÉS! Ott lennék én is, akit szeretsz. - vigyorogtam. Nagyon remélem, hogy ezzel legalább meggyőzöm őt, és elfogadja az ajánlatot.

Felnevetett.

- Nem tudom. Még átgondolom. - hát nem erre a válaszra számítottam, de mégis több, mint a semmi, és mégis jobb, mintha kereken, tisztán kijelentette volna, hogy nem fogadja el az ajánlatot.

Az jó, ha átgondolja, mert akkor még van lehetőség arra, hogy azt mondja; "Harry. Elfogadom az ajánlatot. "
- Jól van. Rendben. De azért ne húzd sokáig a gondolkodási időt, oké?
- Oké. - elmosolyodott - csak tudod, nem vagyok készen állva arra, hogy a rajongóid azért megakarjanak ölni, mert a barátnőd vagyok.
- El kell fogadniuk, hogy nekem is lesz barátnőm, és akár szimpatikus nekik, akár nem, én akkor is őt fogom választani. Azaz téged választalak. Nem érdekel, hogy mennyire nem szimpatizálnak veled, az én barátnőm vagy. Ők pedig csak irigykedhetnek, hogy nem ismernek téged. Engem sem ismernek, de te igen. Te ismersz engem nagyon, nagyon jól.
- Elveszem tőlük a pasijukat.
- A képzeletbeli pasijukat. - javítottam ki - csak egy lánynak van helye az életemben, és az te vagy. Őket imádom, de el kell fogadniuk téged. Semmi rosszat nem csinálok azzal nem, hogy boldog vagyok?
- Nem. - nyomott egy puszit a vállamra, és a derekamnál ölelt magához sokkal jobban.
- Akkor ők is elfogadják, hogy én nagyon, nagyon, nagyon boldog vagyok melletted. És akár tetszik nekik, akár nem, én már veled maradok. 
- Enyém az a fiú, akit minden lány magának akar. Elég nagy megtiszteltetés. - vigyorgott.
- Enyém pedig a legcsodásabb lány a világon. Piszok nagy mázlisták vagyunk, Rosalie. - vigyorogva gyűrtem magam alá.
Meglepettségében kisebb sikítás hagyta el ajkait.
- Na, mi az? - nevetve néztem le rá.
- Meglepődtem. - halkan kuncogott.
- Azt vettem észre. - nevetve nyomtam csókot formás ajkaira.
- Mit csináljunk ma? - fonta nyakam köré karjait.
- Hm.. azt mondom, pihenjünk. Nézzünk filmeket, mesét. 
- Támogatom az ötlet. - mosolyogva ölelt magához. 
Tartott ez az idill egy pár percig, amikor aztán megszólalt a telefonom.
- Megnézem Lillyt. Telefonálj csak. - nyomott egy csókot Rosie az arcomra.
- Oké. - legördültem mellé. Kiszállt az ágyból, és átsétált lánya ideiglenes szobájába.
Megnéztem a telefonomat, hogy mégis ki az, aki hív. Ha nem fontos, nem veszem fel.
Azonban, amikor megláttam a kijelzőn szereplő nevet, nem volt kérdés, hogy felveszem.
- Szia!
- Harry. Szia! - köszönt boldogan, mosolyogva a vonal másik végén szereplő személy. Aki történetesen az édesanyám.
- Hogy vagy? Mi újság?
- Minden rendben van. Nem hívtalak rosszkor?
- Dehogyis. Reggel fél 8 van nálunk. Szóval mondd csak nyugodtan.
- Rosie? - kérdezte. Tudtam, hogy nem csak a formalitás miatt kérdezi, hane azért, mert tényleg érdekli őt, hogy mi van a barátnőmmel.
- Ő is már fent van. Az előbb ment át Lillyhez.
- Jól érzitek magatokat? - nem is kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, mosoly díszíti az arcát.
- Nagyon Anyu. Annyira jó itt minden. Nyugalmunk van, és nem zavar meg minket senki sem. 
- Többet kéne pihenned.
- Ezzel én nagyon is tisztában vagyok, csak hát elég nehéz. Mert mikor? Amikor megindul a turnéra készülés, akkor csak azon van a hangsúly. 
- Rátok férne a pihenés.
- Majd valamikor. Majd, ha már bottal mászkálunk a színpadon, olyan öregek leszünk. - elképzeltem magamban a helyzetet, ahogyan mind az öten a színpadon vagyunk, és bottal járunk, miközben énekeljük a Story of my life-t. Nem tehettem róla. Ez a vicces kép, nevetést csalt ki belőlem. 
- Na, persze. Minél előbb el kell mennetek pihenni!
- Jól van. Majd meglátjuk. És mi újság?
- Megvagyunk. Robinnal és Gemmával azt beszélgettük, hogy Karácsonykor hazajöhetnél. Hozhatnád Rosiet és Lillyt is. Lilly ugye?
- Igen. - erősítettem meg Anyu névhasználatának valódiságát - de nem tudom. Ők szerintem Rosie szüleivel akarnak lenni.
- Akkor 24.-én ott lesztek, és 25.-én pedig itt, Holmes Chapelben. Olyan jó lenne.
- Tudom. - elmosolyodtam. Ez tényleg nagyon jó lenne. - Beszélek majd Rosieval, rendben?
- Rendben van. Örülnénk, ha itt lennétek. Lillyt is megismernénk legalább.
- Nem akarja elfogadni az állást.. - sóhajtottam.
- Amit mondtál?
- Igen, hogy Calvinnal dolgozhatna együtt.
- Mit mondott rá Rosie?
- Hogy még átgondolja.
- Harry. Hagyd, hogy átgondolja. Tudom, hogy neked egyszerűnek tűnik, hogy csak azt mondja, hogy igen, veletek megyek, de azért valljuk be, nem olyan egyszerű. Főleg nem úgy, hogy a barátnőd is.
- Aj, tudom...csak annyira jó lenne, ha velem lehetne sokáig, és nem kéne tőle annyira távol lennem. 
- Tudom, fiam. Csak légy türelmes. Bele kell szoknia abba, hogy a barátja híres, és nem olyan egyszerű az egész.
- Igazad van...de remélem, hogy ha átgondolja, akkor azt fogja mondani, hogy igen, veletek megyünk. 
- Adj neki időt.
- Adok.
- Beszéld meg vele a karácsonyt, és gyertek el. Fiúknak is el kéne már mondanod.
- Ó, tudom, igen. Csak hát nem olyan egyszerű.
- Szeretik a gyerekeket. Akkor meg? Nem lesz semmi probléma. 
- Felhívom őket.
- Most hívd fel őket. Én le is rakom. Pihenjetek sokat, és vigyázzatok, hogy ne négyen gyertek haza!
- Haha. - nevetve forgattam meg a szemeimet - nem örülnél egy unokának?
- De igen. Majd pár év múlva. De most nyomás, beszélj a fiúkkal. Szeretlek. Puszilom Lillyt és Rosiet.
- Átadom nekik. Szia. Szeretlek!

És nem volt más hátra, mint hogy felhívjam a fiúkat, és elmondjam nekik, amit eddig nem tudtak Rosieról. 
Azt, hogy van egy lánya.
- Harry! - Niall hanga hallatszott a vonal túlsó végéről, mivel az ő telefonszámát tárcsáztam.
- Szia. Ott van mindenki?
- Liam most készülődik elmenni, de megállíthatom.
- Igen. Az jó lenne, és hangosíts ki.
- Ó, jaj. Valami baj van? Liam. - kiabált az említett személynek - maradj még egy kicsit. Harry van itt! - pár másodperc csend, és szőke barátom újra megszólalt - oké. Ki vagy hangosítva.
- Sziasztok. - köszöntem a vonal túlsó végén lévő barátaimnak.
- Miről van szó? - kérdezte Zayn.
- Milyen a nyaralás? - csak Liam lehet az, akit megszakítok, de még akkor is érdeklődik. Hiába. Ő a legérettebb. Néha.
- Nagyon jó. Szuper. 
- Ki sem szálltok az ágyból, mi? - nevetett Louis.
- Haha. - megforgattam a szemeimet - nem. Kiszállunk az ágyból.
- Hagy mondja már el! 
- Te csak sietsz, azért sürgeted Harryt. - vágott vissza Niall, Liam siettetésére.
Igaza van.
Mondjam már el. Minél előbb elmondom annál előbb túl vagyok rajta.
- Oké.. - nagy levegőt vettem, és kimondtam - Rosienak van egy 2,5 éves kislánya. - minek húzzam az időt? Így legalább megtudják és kész. Kereken ki kell mondani a dolgokat, nem még körítést tenni a mondanivalóhoz.
Csend a vonal túlsó végén.
Senkinek még a lélegzetét sem lehet hallani. 
- Komolyan? - szólalt meg először Liam.
Valahogyan eltudtam képzelni, hogy a többiek leesett állal ülnek a kanapén.
- Igen. 
- És ezt csak most tudtad meg..vagy? - kérdezte Lou. 
- Nem. Azután derült ki, hogy megismertem őt. 
- És a gyerek apja? - folytatta a kérdezősködést Zayn.
- Ő nincsen Lilly életében. Igazából még soha nem is látta a lányát.
- A köcsög!
- És akkor Rosie egyedül neveli? - Niallt eltudtam képzelni, ahogyan koncentráltan ül a kanapén, és próbálja helyére tenni Rosie életének darabkáit.
- A szüleivel, de amúgy igen.
- Miért nem mondtad el?
- Mert nem tudtam mit szólnátok.
- Mit szólnánk hozzá? Ledöbbentünk, de ezért nem ítélnénk el őt. - Liam az, aki mindig elmondja azt, amire gondol. Azt mondja el, amit tud, hogy a többiek is gondolnak.
- De akkor elhozhatnád a kis csajt is bemutatni! - mondta Louis.
- Elviszem majd. - kuncogtam - nagyon aranyos, és cuki.
- Meghisszük azt. Ó. És akkor ő most hol van?
- Itt van velünk. Hárman jöttünk. 
- Akkor azért nem engedted, hogy segítsünk az utazást előkészíteni?
- Így van. Mert már akkor el kellett volna mondanom. Nem szégyellem Lillyt, csak féltem, hogy nem fogadjátok jól.
- Hát már nincs mitől félned. - nevetett Zayn - minden oké, haver. Nyugodj meg. Csak ledöbbentünk.
- Én is, amikor megtudtam. 
- Jól kijössz vele?
- Igen. - elmosolyodtam - nagyon közvetlen, és barátságos.
 - És Rosieval mi a helyzet?
- Szeretem őt. - vigyorogni kezdtem. Visszagondolva arra, amikor kimondtam, hogy szeretem, és ő viszonozta az érzéseimet..vigyorra késztet.
- Óha! - Louis vigyorgását még telefonon át is láttam - ilyen komoly?
- Szeretjük egymást. Annyira más ő.
- Tudom, haver. Ismerem az érzést. Ilyen nekem Eleanor. Más, mint a többi. Ő az, aki teljessé teszi az életemet.
- Mint nekem Rosie, még ha korai is ezt mondani.
- Mint nekem Sophia.
- Mint nekem Perrie.
- Nekem pedig Niall Horan teszi teljessé az életemet. - kontrázott rá Niall.
Mind az öten felnevettünk. És bár tudtuk, hogy még ír barátunkat nem találta meg a szerelem, de azt is tudtuk, hogy nem kell rá sokat már várnia.
Az a bizonyos nagy Ő lesz a legnagyobb mázlista a világon, mert az övé lesz az a remek srác. 
Remélem értékelni fogja Niall hatalmas szívét.
  A fiúktól elköszöntem és leraktam a telefont. Nem beszéltem velük sokáig, mert Liam sietett, az én gyomrom pedig már korogni kezdett, amikor megéreztem a finom illatokat, amik lentről érkeztek, a konyhából. 
Felálltam, és elindultam az ajtó felé, azonban akkor megláttam Rosiet, aki ott állt az ajtóban.
Kérdés sem volt afelől, hogy hallotta a beszélgetést.

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/