44. rész ~ Holmes Chapel (2. rész)

Rosalie Parker

Éreztétek már azt, hogy minden hirtelen más lesz?

Amit elképzeltetek, ami a fejetekbe, gondolatotokba férkőzött és oda beleégett az egyszer s mindenkorra megszűnik?

Eltűnik a nyomasztó érzés, ami minden kérdés után felmerül benned.

Átveszi a helyét a kérdéseknek egy teljesen más érzés. 

Hol jobb, hol rosszabb.

Kinek melyik.

Hiszen vagy pozitív vagy negatív irányt vesz az életünk abban a pillanatban.

Most itt áll előttem a barátom anyukája. 

Láttam már róla képeket és videókat, de élőben más találkozni valakivel. Főleg úgy, hogy még egy szót sem beszélgettünk.

De most itt az idő.

Itt áll előttem és mosolyog.

Kedvesen, barátságosan.

Amikor rám nézett, hirtelen azt hittem nem vagyok neki szimpatikus. Olyan áthatóan nézett engem, mintha tudná az egész élettörténetemet. 

Pedig nem tudja..

Úgy képzeltem el Annet, hogy egy nagyon családközpontú, barátságos, közvetlen nő.

De azt nem tudtam, hogy mit gondol rólam. Nem is mertem elképzelni, hogy milyen véleménnyel van rólam, főleg azután, hogy megtudta, van egy lányom.

Hogy én már anya vagyok. 

Harry mondta, hogy nincs a családjában ellenszenv irántam, de ki ne gondolna arra, hogy mi van, ha csak neki mondják ezt? És, ha már itt állok velük szemben, akkor az arcomba nevetnek, vagy gúnyosan fognak rám nézni, és elítélnek. 

Féltem, borzasztóan.

Nem olyan egyszerű ez a helyzet, mint ahogy egy kívülálló látja. A családja lehet abban a hiszemben, hogy én Harryre akarom "erőszakolni" azt, hogy Lillyvel is foglalkozzon, és Lillyt is el kelljen fogadnia. Pedig nem.

Ez az ő döntése. Ha ő elfogadja Lillyt, akkor elfogadja, ha nem, akkor nem.

Logikusan..

Bár, ha nem fogadná el, akkor nem biztos, hogy vele lennék. Mi értelme akkor egy kapcsolatnak, ha a másik nem fogadja el a partnere gyerekét?

Persze, ezért nem lehetne elítélni senkit sem, mert senkinek nem kötelezettsége elfogadnia a párja gyerekét, gyerekeit.

- Annyira örülök, hogy eljöttél. - szólalt meg Anne. Ajkain egy kedves mosoly játszott.

Nem olyannak tűnik, aki egyből elítélne, és nem hagyna engem kibontakozni.

Ő inkább az a fajta, aki szereti megismerni az embereket, mielőtt véleményt alkot róluk. Ahogyan mindenkinek kéne tennie. Anne most ezt teszi.

És én ezért nagyon hálás vagyok. 

- Harry már sokat mesélt rólad és alig vártam, hogy megismerjelek! - közelebb lépett hozzám, és szorosan átölelt. Meglepődtem az ölelésén, de innen is látszik, hogy milyen közvetlen nő. Elmosolyodtam és átöleltem.

- Örülök, hogy megismerhetem magát. - mosolyogva elhúzódtam tőle.

- Ó, ne. Ne magázz, kérlek. Tegezz csak, nem kell engem magázni. A falra megyek azoktól az emberektől, akiket magázni kell. Volt egy ismerősünk, aki nem engedte, hogy tegezzék a gyerekek. - megforgatta a szemeit - most komolyan? Ő olyan öregnek érzi magát?

- Igen. - kuncogtam, hiszen szórakoztató volt hallgatni a véleményét erről a magázódás-tegeződés dologról. 

Nevetni kezdett.

- Örülök, hogy egy véleményen vagyunk erről. Na, éppen ezért nem szabad engem magáznod, és persze Robint sem. Ő sem az az ember, aki megengedné, hogy magázzák.

- Rendben. - elmosolyodtam, de a tenyerem izzadni kezdett az újabb név hallatán.

Ő Harry mostoha apukája.

Csak nem lesz olyan rossz fej, nem? Biztosan ő is aranyos.

- Pakoljatok le az emeleten, és gyertek le ebédelni. Gemma fent van a szobájában. Robin pedig mindjárt itt lesz, csak elküldtem egy kis borért, hogy legyen estére a vacsorához. Rosie, ha gondolod van vendégszobánk. Ott is aludhatsz.

- Nem! - szólalt meg azonnal Harry - velem fog aludni! Nem fog egyedül lenni a vendégszobában. Nem-nem!

- Oké, oké. - nevetett Anne - akkor pakoljatok le a szobádban, és gyertek le. Gemmának is szóltok?

- Igen. - bólintott Harry. A táskáját a vállára vette, elvette a bőröndömet, megfogta a kezemet és felvezetett a szobájába.

- Ez volt az én gyerekkori szobám. Persze, már sokkal felnőttesebb, és nagy ágy van benne, de amúgy meg akkor is ez volt a szobám. 

- Nagyon kis hangulatos szoba - mentem beljebb a szobájában, hogy minden egyes kis centimétert feltérképezzek.

- Igen, szerintem is. Imádtam a szobámat, olyan jó volt bejönni ide. Még most is felnőtt koromban is jó érzés az, hogy beléphetek ezek közé a falak közé.

- Sok emlék köt ehhez a szobához?

- Sok játék, nevetés és sírás. - nevetni kezdett - igazából ennyi. Nem nagyon hoztam ide senkit mást sem, maximum a fiúkat, ennyi. 

- Csak a fiúkat? - miután minden fényképet alaposan megnéztem, odasétáltam hozzá, és leültem mellé az ágyra.

- Igen. - bólintott, így megerősítve a szavait - a többi barátommal sosem jöttem el Holmes Chapelbe. Nem is mondták, hogy te, Harry mutasd meg az otthonodat, vagy ilyesmi, én pedig nem erőltettem. - vonta meg a vállát.

- Akkor én ilyen kivételes ember vagyok? 

- Te mindenben kivételes és különleges vagy, Rosie. - megsimogatta az arcomat, majd lágy csókot lehelt az ajkaimra.

Elmosolyodtam, és végig húztam a mutató ujjamat az állán.

- Anyukád nagyon aranyos. - halkan beszéltem, talán csak azért, hogy a szóban forgó hölgy meg se hallja mit mondok róla. Pedig tudom, hogy ez lehetetlenség lenni. Ő lent van a konyhában.

- Mondtam én, hogy nem lesz semmi baj. - mosolygott, és megpuszilta a homlokomat - csak túlreagáltad az egészet. 

- Tudom. - elmosolyodtam, és szorosan átöleltem. Szorosan fonta körém a karjait. Az arcát a hajamba temette.

- Akkor már csak Gemma van hátra. - elhúzódott tőlem, és úgy figyelte az arcomat.

Egy újabb név.

Újabb kézizzadás, és idegesség.

Ő mégis csak a nővére. Aki aztán tényleg mindig megvédi a szeretett öcsit. Nem lesz egyszerű dolgom, de remélem ő is olyan lesz, mint az anyukája, vagy mint Harry.

- Ne félj. - újra magához ölelt, amikor szembesült az arckifejezésemmel.

Valószínű a bőröm színe sokkal fehérebb lett, mint kellett volna. 

- Nem félek, csak izgulok.. - sóhajtottam, arcomat pedig a nyakába fúrtam.

- Nem kell. Gemma egy nagyon jó lány, kedvelni fogod. Aztán majd le sem tudod magadról rázni. - húzódott el tőlem, és úgy nézett a szemeimbe.

- Olyan, mint egy pióca. - folytatta, és nagy szemeket meresztett, hogy állítása még inkább érződjön.
- Ne mondj róla ilyet. - kuncogtam.
- Igaza van neki, ne mondj rólam ilyet! - lépett be egy szőkés barna hajú lány a szobába. 
Ő Gemma.
Gondolom már csak abból is, hogy úgy fogalmazott, hogy róla ne mondjon olyat Harry, és persze azonnal megismertem a képekről.
Ugyanolyan szép, mint a képeken.
Ez egy Styles családi vonás? Mindenki szép ebben a családban?
- Gemma! - Harry nevetve állt fel és egy szoros ölelésbe invitálta nővérét - nem tudom miről beszélsz, semmi rosszat nem mondtam. - ártatlan arccal nézett Gemmára. Én pedig alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. 
- Aha, és akkor hogyan is volt az, hogy; "Nem kell. Gemma egy nagyon jó lány, kedvelni fogod. Aztán majd le sem tudod magadról rázni."? - idézte vissza Harry szavait pontosan ugyanúgy, ahogyan azok öccse szájából elhangzottak.
Felkuncogtam.
- Tudod, hogy mennyire szeretlek. Én egyetlen nővérem! - Harry megszorongatta Gemmát, aki próbálta magától őt eltolni.
- Tudom, csak engedj el. 
- Nem szereted az érintésemet? - a göndör hajú fiú tettetett szomorúsággal nézett a lányra.
- Nem! - vágta rá Gemma. Harry vigyorogva kezdte puszilgatni őt.
- Tudtam, hogy ennyire szeretsz! - nevetett Harry, és eltolta magától Gemmát, aki még inkább próbálta magától eltolni öccsét.
- Mivel megint nem normális ez a gyerek, így akkor saját magam mutatkozom be - jelentőségteljes pillantást vetett az öccsére, majd rám nézett - Gemma vagyok. Szia.
- Szia, Rosie vagyok. - elmosolyodtam. 
- Anyu mondta, hogy szóljak neked, gyere ebédelni. - közölte Harry Gemmával, aki válaszul bólintott egyet.
- Megyek is le. - mondta, és kisétált a szobából.
Nem kerülte el a tekintetemet furcsa pillantása, amivel pont akkor ajándékozott meg, amikor kisétált a szobából.
Homlok ráncolva néztem utána, és nagyon reméltem, hogy csak hallucináltam, vagy ha mégsem, erre a furcsa pillantására hamarosan magyarázatot kapok.
- Gyere, menjünk le mi is. És megismerheted Robint. - mosolyogva fogta meg Harry a kezemet, és vezetett ki a szobájából, le a konyhába.
- Harry! De jó újra látni téged! - egy férfi széles mosollyal igyekezett a mellettem álló fiú felé, és átölelte őt. Harry viszonozta nevelőapja ölelését. Mosolyogva néztem őket.
Milyen jó érzés lehet Annek, hogy a fia és a lánya egyaránt ilyen jól kijön a férjével.
Harry sokat mesélt erről a férfiról és elmondta, hogy Robin nem  akarja betölteni az apa szerepet az életükben. Tudja, hogy a két felnőtt gyereknek van egy igazi apukájuk, akivel szintén nagyon jó a kapcsolatuk. Semmi sem változott, csak apjuk messzebb lakik. Robin pedig itt van az életükben. Az édesanyja életében. Ő egy plusz támaszként van jelen az életükben, valamint Anne életében ő testesíti meg a szerelmet. 
Ahogyan látom Harry igazat mondott, nagyon jó a kapcsolata nevelőapjával. 
- Robin. Ő itt Rosie. A barátnőm. - mutatott be Harry Robinnak, aki mosolyogva nézett rám.
Nem látszott rajta előítélet, nem látszott semmi olyan rajta, ami arra utalna, hogy megvet engem, vagy bármi.
Bármi olyan, ami az agyam egy kis részében, azaz a félelem részben elraktározódott.
- Jó napot. - elmosolyodtam - örülök, hogy Önt is megismerhetem. - tudtam, hogy nem fogja engedni, hogy magázzam, hiszen Anne is elmondta, de ez az udvariasság.
- Rosie, kérlek. Tegezz, oké? - mosolygott  Robin. - Hívj Robinnak, vagy Robnak. Csak ne Önözz engem. A hátamon futkos a hideg. - nevetett fel.
- Rendben. - halkan kuncogtam - tegezni foglak.
- Na, ez a beszéd!

- Akkor üljetek az asztalhoz, és együnk. Kész az ebéd! - Anne lerakta az ételt az asztalra, mi pedig elfoglaltuk a helyünket. 
Mindenki szedett magának ételt, és ebédelni kezdtünk.
- Anyu, ez nagyon finom! - dicsérte meg Harry édesanyja főztjét. 
Egyetértettem vele. Nagyon jól főz Anne.
De őszintén? Melyik anyuka nem főz jól?
- Rosie, te tudsz főzni? - Gemma kérdésére megálltam a rágásban, és ránéztem. Lenyeltem a falatot, és csak utána kezdtem el beszélni. 
- Igen, tudok főzni. Anyukámtól tanultam meg.
- És szoktál is főzni?
- Igen, amikor anyu nincs otthon, én főzök.
- Jól főzöl?
- Igen, jól főz. - vágott a szavamba Harry, hiszen éppen akkor akartam elkezdeni a válaszomat megadni, de ő nem engedte. 
- Főzött már neked? - kérdezősködött Gemma, és egy újabb falat ételt szúrt a villájára, és irányította a szájába. 
- Igen. - Harry csúnyán nézett nővérére - főzött. És jól főz.
- Jobban, mint anyu?
- Gemma! - szólalt meg Anne, és figyelmeztetően nézett a lányára.
- Nem, nem főzök jobban, mint az anyukátok. Ugyanis szerintem minden embernek az édesanyja főztje a legfinomabb. És még nem igazán főztem Harrynek olyat, amiből annyira leszűrné, hogy milyen a főzőtudományom. De határozottan nem főzök jobban, mint Anne. - válaszoltam meg a Harrynek feltett kérdését.
- Oké, csak kérdeztem. - vonta meg a vállát.
És abban a pillanatban tudtam, hogy valamiért nem vagyok neki szimpatikus. Ezt pedig kifogom deríteni, hogy miért. Ugyanis tudtommal semmit sem csináltam, és mondtam neki, ami miatt neheztelhetne rám.
Vagy, ha igen, akkor azt mondja meg négyszemközt.

- Jól van, Gemma, elég volt a kérdésekből. - szólt rá Harry.
- Rendben van. - forgatta meg a lány a szemeit - de még egy kérdés. - nézett rám - tényleg van egy lányod?
 Semmi bajom nem lenne ezzel a kérdéssel, ha nem ilyen stílusban és kiejtéssel tennék fel.
Valahogy úgy hangzott ez a kérdés, mintha undorodna tőlem, vagy elítélne a fiatal anyaságom miatt.

- Na, jó, ez azért már sok! - csattant fel Harry. Villáját leejtette a tányérjára.
- Héj, ne. - fogtam meg a kezét - semmi baj.
- De igen, van baj, Rosie! Nem szabadna így viselkednie!
- Én csak kérdeztem valamit! Ez csak egy ártalmatlan kérdés volt. - védte meg magát Gemma.
- Akkor lett volna ártalmatlan, ha nem ilyen bunkón kérdezed! 
- Ne, Harry. - szorítottam meg a kezét - minden oké. Igen, van egy lányom. 2 éves és Lillynek hívják. Ő a mindenem. Mindennél és mindenkinél jobban szeretem! - adtam meg Gemma kérdésére a választ, hiszen ezt akarta hallani.
A szemem sarkából láttam, ahogyan Anne mosolyog. Valószínű tudja, hogy  az igazságot mondtam el, hiszen neki is a gyerekei a mindenei.
Mint az összes szülőnek. 

- Nem nehéz? Egyedül egy gyerekkel? - Harry mellettem megfeszült nővére további kérdezősködésétől, de én nem adtam fel. 
Válaszoltam neki.

- A szüleim mindenben segítenek, ők az én támaszaim. - feleltem. Nem fogom tovább boncolgatni, hogy nem volt olyan könnyű, még akkor sem, ha a szüleim ott voltak velem. Ehhez már semmi köze.
Még így is több mindent elmondtam neki, mint amit elakartam egyből mondani.
- Akkor együnk tovább. - zárta le a témát Harry. Tudtam, hogy őt sokkal, de sokkal zavarja nővére kérdései, mint engem.
Én már megszoktam, hogy mindent kérdezgetnek tőlem az anyasággal vagy éppen a lányommal kapcsolatban, de soha, senkinek nem mesélem el részletesen, hogy nehéz volt.
Mert akármennyire is ott állnak a szülők, egy gyereket akkor is nehéz felnevelni, olyan fiatalon.
Nem akarom Gemmának mondani, de addig örüljön, amíg ő nem kerül ilyen helyzetbe, és nem csúszik be egy gyerek az életébe.
Álmodoztam, hogy mit fogok csinálni, ha végzek a sulival, hova megyek tovább tanulni, de minden kudarcba fulladt, amikor kiderült, hogy anya leszek. 18 évesen.
Egy 18 éves lány bulizik, a barátaival megy moziba, miközben popcornt esznek, és nevetnek, és átbeszélnek egy csomó témát, még ha az már számtalanszor felmerült az életükben.
Kávézóba járnak, ott esznek vagy isznak valamit, és nyugodtan elcsevegnek mindenről.
Én a többi tizennyolc évessel ellentétben pelenkát cseréltem, öltöztettem egy apró babát, úgy hogy ne okozzak neki semmilyen bajt, még ha lehetetlen is lett volna, hogy bármi kárt tegyek benne.
Fürdettem, etettem, altattam.
Ha sírt próbáltam megnyugtatni, bár az elején nem tudtam hogyan hajtsam végre, mi az amitől egy kisbaba megnyugszik.
Valaki a ringatásra esküszik, más a baba fenekének lágy ütögetésére, valaki így egyszerre mind kettőre.
Nekem egyik sem vált be. Aztán elfeküdtem vele, a mellkasomra hajtottam, és én is próbáltam megnyugodni, hogy a szívverésemet hallgatva ő is végre nyugalomra leljen, és elszundítson.
Bevált a tervem. Lillyt ez nyugtatta meg mindig. Ahányszor csak sírt, szorosan magamhoz öleltem és dúdoltam neki, miközben ő hallgatta a szívverésemet és a hangomat.
Annyi, de annyi minden nem úgy történik, ahogyan azt sok ember elképzeli. Egy gyereknek meg kell teremteni a jövőjét. Nem lehet csak úgy egyik házból a másikba cipelni. Neki kell egy biztos környezet, mert mi az hisszük, hogy ő ezt nem érti, de igenis érti, hogy anyu és apu állandóan változtat a körülötte lévő dolgokon.
Én is megakartam volna a gyerekemnek azt a háttért teremteni, aminél boldogan felnőhet, nem kell nekem sem aggódnom, hogy mi lesz velünk. 
Gemmának van ideje mindent megtervezni. Van ideje arra, hogy egy olyan hátteret biztosítson magának, gondolok arra, hogy lesz elegendő pénze, ahhoz hogy egy kisbaba elférjen az életében.
Én nem tudtam megteremteni a biztos hátteret Lillynek, nem volt rá időm. Ezért kezdtem el a paprazzi munkát, hogy minél előbb több pénzt üsse a markomat. Ahhoz, hogy Lillyvel eltudjak költözni anyáéktól. 
 A többiek, Harry, Anne, Robin és néha Gemma bőszen beszélgettek arról, hogy milyen volt ez az évük, valamint hogy Harryék jövőre újra turnéra mennek.
Én kimaradtam a beszélgetésből, és inkább a saját kis világomban elvonultam, és próbáltam tartani a számat nehogy kicsússzon belőle az áradat, amit Gemmának elmondanék.
- Menjünk át a nappaliba. Nézhetnénk filmet. - ajánlotta fel Anne, aki Robin segítségével leszedte az asztalról az evőeszközöket valamint a tányérokat. 
- Ez egy remek ötlet. - Harry lelkesen egyezett bele édesanyja ötletébe.
Felajánlottam Annek a segítségemet, de ő hajthatatlan volt és nem engedte, hogy segítsek neki elpakolni.
- Én nem megyek. Felmentem a szobámba. - Gemma felállt az asztaltól, és ezzel a kijelentésével együtt fel is vonult az emeletre.
- Sajnálom, Rosie. - sóhajtott Anne - komolyan nem tudom mi a baja. Semmi baja nem volt, amikor meséltem neki rólad, sőt alig várta, hogy megismerjen téged. Most pedig úgy viselkedik, mint egy rossz kamasz. - rázta meg a fejét.
- Semmi baj. - elmosolyodtam - Csak remélem elmondja majd, hogy mi a baja velem.
- Elég makacs egy természet. - nézett rám Anne. És tudtam, hogy nehéz dolgom lesz Gemmával - De, ha jobb belátásra tér, akkor már minden rendben lesz.
- Pedig tényleg semmit ne mondott. Semmi rosszat rólad. - szállt be a témába Robin is, aki csak megtudta erősíteni Anne szavait.
Szóval Gemmának nem volt semmi baja velem, amikor megtudta, hogy jövök. Most pedig mégsem vagyok neki szimpatikus.
De mégis miért?
- Beszélek vele! - jelentettem ki a konyhában lévőknek. Harry megrázta a fejét, de én közbe vágtam - de beszélni akarok vele. Lehet úgy elmondja, hogy mi a gond.
- Nem tudom, lehet, hogy négyszemközt magyarázatot tud adni a viselkedésére. Ha gondolod menj fel, és beszélj vele. - örülök, hogy Anne támogatta az ötletemet, és szerintem tudta, hogy csak így lehet Gemmából kiszedni a szavakat.
- Ha valami baj van, csak sikíts. - nyomott egy puszit a homlokomra Harry - az én szobámmal szemben van a szobája.
- Rendben. - elmosolyodtam, és felsétáltam a lépcsőn, egyenesen Gemma szobájához. Ha nem mondták volna, hogy hol van a szobája, akkor is rájöttem volna ugyanis egy nagy "G' betű díszeleg az ajtón.
Bekopogtam.
- Nyitva van. - hallottam meg a hangját, és egy nagy levegővétel után benyitottam - Ó, te vagy az? - az ágyon ülve olvasott valamit. Egy magazinnak tűnt.
- Szeretnék veled beszélni. - becsuktam magam mögött az ajtót, de ott megálltam. Jobbnak láttam megtartani a tisztes távolságot. 
- Nos, nekem nincs miről beszélnem veled. - flegma stílusa sem tántorított vissza az egész helyzettől. Nekem beszélnem kell vele.
- Mi a bajod velem? - minek kerteljek? Végül is ez az a kérdés, amire szeretném a választ.
- Nincs semmi bajom veled. - vonta meg a vállát.
- Kérlek, Gemma. Nem csináltam veled semmit, és szerintem neked sem esik jól, ha valaki ok nélkül utál téged.
- Én nem utállak téged.
- Nem utálsz, csak bunkón viselkedsz velem.
- Nem is viselkedtem bunkón, csak kérdeztem valamit. Arról nem tehetek, hogy érzékeny a lelked. - forgatta meg a szemeit.
- Nem érzékeny a lelkem! - elszámoltam magamban ötig még mielőtt olyat mondtam volna, ami miatt még inkább magamra haragítom ezt a lányt.
- Tényleg nem. - nevetett - nincs veled semmi bajom, kimehetsz.
- Zavar, hogy van egy lányom, vagy mi? Azért fújsz rám?
- Én nem fújok rád. És miért zavarna, hogy van egy gyereked? Nem én nevelem.
- Mégis úgy beszélsz, mintha elítélnél, mert ilyen korán anya lettem!
- Csak érdekes, hogy van egy gyereked, és képes vagy az apját megcsalni Harryvel? - húzta fel a szemöldökét. 
- Mi van? - nevettem fel - nem csalok meg senkit!
- Akkor hol van a gyerek apja?
- Neked ahhoz semmi közöd! - csattantam fel.
- Hát persze, mert megcsalod Harryvel és nem akarod, hogy megtudja, hogy az öcsémmel csalod őt. - nevetni kezdett.
- Rohadtul nem csalom meg őt az öcséddel! Semmit sem tudsz Gemma.
- Felelőtlenek voltatok. Nem jutott eszetekbe az óvszer vagy neked a fogamzásgátló tabletta? De gondolom vígan eléldegéltek a lányoddal. Szép harmonikus családi idill meg van?
- Gemma. Én egy rossz szót soha nem mondtam rád!
- Tudom. Én csak az igazat mondtam.
- Ó, így tudod az igazságot? - felnevettem - akkor valaki igazán kijavíthatna téged.
Rám nézett értetlen tekintettel, én pedig tudtam, hogy itt az idő.
Okozzunk lelkiismeret furdalást Gemma Stylesnak.
- Képzeld, hogy senkit nem csalok meg, mert a lányom apja nincs velünk! Lelépett, elment Londonból, még a terhességem alatt sem volt velem!
 Kimeresztette a szemeit, én pedig tudtam, hogy nyert ügyem van, de folytattam. Az igazságot akarja? Akkor megkapja a kemény igazságot!
- Azt hiszed olyan cuki rózsaszín volt az életem akkor? A francokat! - felnevettem - a gyerekem apja lelépett, és képzeld még a barátaimat sem érdekeltem. Senkit! A családomon kívül, vagyis anyukámon és apukámon kívül más nem volt mellettem! Tudni szeretnéd, hogy a barátaimmal mi lett? Hát kérlek, amint megtudták, hogy gyerekem lesz, elhagytak, vagy hogy fogalmazzak. Csak azért, mert gyereket vártam! Érted? Azt mondták, hogy ha meglesz a gyerekem már nem fogok velük olyan sok mindenfele eljárni. Leráztak folyamatosan. Nem voltak ott mellettem, pedig rájuk lett volna a legnagyobb szükségem. Főleg egyre. A legjobb barátnőmre. De ő sem volt ott. Egy darabig mellettem állt, aztán végül ő is úgy döntött, hogy a többi hülye haverja után megy. Vagyis barátaink után. Mert az én barátaim is voltak. Ő is bemesélte magának, hogy már nem fogok vele annyit tudni lenni. És tudod itt látszott meg, hogy soha nem voltak barátaim! Soha! Mert ilyet a barátok nem tesznek!
- Rosie.. - kezdte, de a kezemet felemelve elhallgattattam.
Most megtudja az igazat.
- A szüleim voltak velem. Anyukám jött el velem ultrahangokra, és vizsgálatokra. Más pár boldogan készül a szülői szerepekre. Én is azt kívántam, hogy bárcsak a gyermekem apja lenne mellettem az ultrahangon. Bárcsak fogná a kezemet, és könnyezne, amikor meglátjuk a szerelmünk gyümölcsét. Aki elkísérne a kismamatornára, aki mindenhova eljönne, hogy még a legapróbb részletekről se maradjon le. Reggel simogatná a hasamat, és úgy üdvözölné a babánkat. Este pedig énekelne vagy mesét mondana neki, hogy álomba ringassa. De tudod én ezekből mindenből kimaradtam! Akitől Lilly van, ő volt az ilyen álompasim. Egy nagy lúzer volt, márt rájöttem. Még védekezni sem tudott! Te talán az első szexuális élményed előtt szedtél fogamzásgátlót? Mert én nem! Csak megtörtént, és az a rohadt óvszer a hüvelyemben maradt annyira balfék volt a srác! Aztán kiderült, hogy terhes vagyok. És egyedül kellett mindennel megbirkóznom! Igen, ott voltak a szüleim, de nem voltak minden percben velem. Dolgozniuk kellett, és nekem kellett a lányomat nevelnem. Hiányzott az életemből valaki, akivel megoszthassam a pillanatokat. Akivel megtervezhettem volna a babaszobát, akivel kiválaszthattam volna a babakocsit, akivel mindent megoszthattam volna. Egy társra, vagy egy barátra. Tudod hány éjszakát sírtam végig, amikor láttam, hogy mennyi boldog ember van a bababoltban a párjával vagy a barátjával? Én pedig a szüleimmel vagyok ott, és tudtam, hogy velem soha senki nem lesz olyan boldogan az oldalamon? - csak ontottam magamból a szavakat. Könnyeim közben utat találtak maguknak, és folytak le az arcomon. 
Gemma csalódott, szomorú pillantása sem tántorított el attól, hogy elmondjak neki mindent, ami az "igazság" szó alá tartozik.
- Nem volt munkám, nem tanultam. Pedig mennyi álmom volt. Hogy egyetemre megyek, és fotós leszek. Imádok fotózni. Ezzel akartam foglalkozni, de sutba borult a tervem. Te mit szólnál ahhoz, hogy ha tervezgetsz, de egy ilyen nagy momentum miatt az életedben, mint nekem, meghiúsul minden, amit vártál, amit annyira akartál? És nincs melletted senki?
- Valószínűleg megőrülnék... - suttogott.
- Pontosan én is annak a szélén voltam. De tudod mi hozott vissza az őrület széléről? A lányom, Lilly. Amikor a karomban tartottam, és ő rám nézett. Akkor tudtam, hogy őt soha, senki nem veheti el tőlem. Mert akármennyire is hiányoznak mellőlem a segítőkész barátok, meg egy társ, ő akkor is az én gyerekem. És már két éves! És ő a mindenem! Nem kell engem sajnálni, mert senki ne sajnáljon. Nem kell a szánalom. A gyerekemet, ha eddig felneveltem, akkor ezután is menni fog. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha Harryt akkor ismertem volna, és a barátom lett volna, ő ott állt volna mellettem. Nem fordított volna hátat nekem, nem hagyott volna cserben.
- Az biztos.. - elmosolyodott, de szomorú tekintete azt sugallta, hogy minden egyes szót megbánt, amit mondott - Rosie..
- Nem Gemma. Nem tudsz rólam semmit, mégis bunkón viselkedtél velem. Még, ha a szavaid nem is, de a kiejtésed és a hangod arról árulkodott, hogy kötekedsz velem. Ha olyan bunkó lennék, vagy ha nem kedvelnélek, mert szerintem nem vagy rossz ember, akkor most azt mondanám, hogy tapasztald meg, amit én. Hogy milyen érzés barátok nélkül, néha szülői segítség nélkül, társ nélkül végigcsinálni egy terhességet és utána azt a gyereket felnevelni. Te még nem tudod milyen nehéz egy gyerekkel. Hogy az a gyerek nem tudja még neked elmondani miért sír, mi fáj neki, és magadnak kell rájönnöd. Hogy éjjel kell hozzá felkelni, akár ötször is, amikor még pici, mert vagy éhes, vagy bekakilt, vagy fáj a hasa, vagy csak hiányzik neki az anyja. De le van szarva, hogy nem volt mellettem senki! Mert ott volt nekem a lányom. És, ha velem ott van Lilly, akkor én mindenkinél erősebb vagyok! Nem kívánom, hogy tapasztald meg, de majd, ha ott leszel az anyaság kapujában, gondolkodj el azon, hogy neked megadatott az, ami sok nőnek nem! Van egy szerető férjed, és családod és barátaid. És gondolkodj el a legfontosabb dolgon! Hogy a te gyereked nem fog apa nélkül felnőni! 

Nem érdekelt már Gemma, és ebben a pillanatban kezdtem azt érezni, hogy kár volt eljönnöm. Bár ki tudta, hogy így fog viselkedni velem ez a lány.
Kisiettem az ajtón, amit becsaptam magam mögött, még ha nem is volt szándékos. A könnyeimen keresztül nem is láttam, hogy áll ott valaki. Egy kemény mellkasba ütköztem.
Azonnal tudtam, hogy ki az. Szorosan átöleltem, és sírtam a vállán.
Szorosan ölelt magához, miközben lassan simogatni kezdte a hátamat, nyugtatólag.
Hagytam, hogy a fájdalom, amit Gemma viselkedése okozott kiürüljön az elmémből a sírásom segítségével.
- Rosie.. - suttogott Harry, és apró puszit nyomott a hajamra - ne sírj, kérlek. Nem akarom, hogy sírj Gemma hülye viselkedése miatt.
- Ő nem tud semmit... - suttogtam, de a hangom elcsuklott a feltörő sírásom miatt.
- Tudom, és én annyira felnézek rád. Olyan erős és bátor lány vagy. Más ki sem bírná ezt, amin te átmentél, de te igen. És mindenkinél jobb ember vagy. - suttogta. Az arcomat maga felé fordította, és lecsókolta a könnyeimet.
- Ne sírj, Rosie.. - még jobban magához húzott, és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.
Én pedig azt tettem, miközben őt öleltem magamhoz amennyire csak tudtam.
- Igazad volt.. - suttogott, de ölelése semmit sem változott. A fejét az enyémnek döntötte. - Hogy, ha ismertelek volna, akkor mindenben segítettem volna neked, nem csak barátilag. Biztosan beléd szerettem volna, és együtt várhattuk volna Lillyt. Igaz, nem az én lányom lett volna, ahogyan most sem az én lányom, de nem baj. Én akkor is szívesen mondtam volna neki, hogy én vagyok az apukád. 
  Még jobban sírni kezdtem szavai után, de már nem bánatomban, hanem meghatódottságomban. 

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/