Rosalie Parker
Gemma amint becsukta maga mögött az ajtót, vett egy nagy levegőt és odasétált hozzám.
Nem értem ennek a nagy levegővételnek az okát? Miért fél? Nem csináltam vele semmit.
Vagy fél? De mitől? Attól, hogy mit fogok neki mondani?
Egyáltalán minek akar velem beszélni?
Megannyi kérdés, amire csak úgy kaphatok választ, ha ez a lány itt a szobában elkezd beszélgetni velem.
- Rosie.. - szólalt meg halkan, és óvatosan leült mellém.
Azt hiszi, hogy lerúgom az ágyról? Hát nem. Az nem fog megtörténni. Egyáltalán nem az én asztalom az erőszak.
- Hm? - nem fogok belekezdeni, hogy "Mi az, Gemma?" "Mi a baj?". Úgyis tudom, hogy miért jött.
Vagyis vagy azért, hogy újra bunkón beszéljen velem, vagy azért, hogy bocsánatot kérjen.
De mivel már a szobájában is éreztem a hangján a megbánást, így az utóbbira tudok tippelni, hogy azért sétált át öccse szobájába.
- Bocsánatot akarok kérni, amiért olyan bunkó hangon beszéltem veled, és hát elég lekezelően viselkedtem.
Csak néztem rá, hiszen nem tudtam erre a mondatára mit válaszolni.
Folytassa csak.
- Nem volt szándékos, csak... - sóhajtott - nem tudom. Nem szoktam én így viselkedni.
- De mégis úgy viselkedtél.
- Tudom. És csak azt tudom mondani, hogy sajnálom..
- Csak ezt tudod mondani? Gemma, nem bántásból. De szerintem marhára nem voltál igazságos velem. - felnevettem - nem is ismersz, és mégis elítéltél. Nem tudsz rólam semmit. És csak annyit tudsz mondani, hogy sajnálod? Semmi olyat nem akarsz elárulni, hogy esetleg miért is volt?
Nem mondott semmit. Csak lehajtott fejjel hallgatott engem.
Sóhajtottam és az égnek emeltem a szemeimet.
- Komolyan.. - kezdtem újra, egy sóhajtással egybekötve - nem szeretem, ha valaki ok nélkül vág valaki fejéhez rosszakat. Harry mesélt rólad egy csomó mindent. Hogy milyen jó fej vagy, aranyos lány. Fárasztó is igaz, de mindenki mellett szívvel-lélekkel ott állsz. A családod és a barátaid a legfontosabbak. Azt mondta Harry, hogy higgyem el, tőled nem kell félnem, mert kedvelni fogsz engem. Hát, ebben tévedett.
- Igaza van az öcsémnek. Tényleg olyan vagyok, és nem tudom mi ütött belém.
- Nem vagyok neked szimpatikus. Megértem. Hiszen nem régóta ismerjük egymást Harryvel, van egy lányom is. Figyelj, Gemma. Ha nem szeretnéd, hogy itt legyek, akkor szólj, és hazamegyek. Egy taxival hazamegyek még ma.
- Mi? Nem! Dehogyis. Ne menj haza! Nem kell. Örülök, hogy itt vagy, és örülök hogy megismertelek még, ha nem éppen úgy viselkedtem, ahogyan kellett volna.
- De miért? - csak ennyit kérdeztem tőle. Szerettem volna végre megtudni az igazat annak kapcsán, hogy mi játszódott le az elméjében, amikor azokat mondta nekem.
- Mert.. - felnézett rám, de nem folytatta.
Nem akartam megszólalni, pedig legszívesebben kiabáltam volna neki, hogy "Mondd már el!", de nem.
Türtőztettem magam.
- Mindegy.. - megrázta a fejét.
Ezt utálom az emberekben. Amikor elkezdenek valamit, aztán persze arra már nem képesek, hogy befejezzék.
De akkor minek kezdik el? Idegesítő..
- Rendben. Ne mondd el. De akkor felesleges volt bejönnöd, csak azért, hogy itt ülj.
- Nem. Nem megyek ki! Csak nem tudom hogyan kezdjem..
- Mégis mit?
- Hogy mi az oka annak, amiért úgy viselkedtem veled.
- Van neki olyan különleges oka? Nem csak szimplán nem vagyok neked szimpatikus?
- Szó sincs erről. Szimpatikus vagy nekem, csak nekem is új ez az egész.
- Mégis mi?
- Hogy az öcsémnek barátnője van.
- Tudtommal volt már neki barátnője. Akkor mi ebben az új?
- Ahh.. - megforgatta a szemeit - azok nem voltak olyan normális barátnők.
- Én az vagyok?
- Igen, mert te olyan más vagy. Nem vagy öreg Harryhez. - utalt itt nekem Caroline esetére, aki jócskán csak idősebb volt Harrynél, amikor együtt voltak. Bár nem mintha most nem lenne nála idősebb.
Bólintottam, miszerint ezt a sztorit már ismerem.
- Elmesélte neked?
- Igen. - bólintottam - Harry sok mindent elmesélt nekem, köztük ezt is.
- Értem. - mosolyogva nézett rám - nem vagy nekem unszimpatikus, Rosie.
Összeráncoltam a homlokomat.
Valaki elmagyarázhatná mi folyik itt. Mert Gemmából nem fogom tudni kihúzni.
- Na, jó Gemma. Ha nem mondod el mi van, akkor menj ki. Én nem várok a semmire.
- Nem! Oké. Szóval furcsa, hogy Harrynek van egy barátnője, aki normális.
- Ezt hogy érted?
- Hogy már, amikor mesélt rólad, akkor is hallottam, hogy te egy normális, rendes lány vagy. Nem az a stílusú, akit sokan elvárnának Harry mellet.
- Mi?
- Hát, mivel ő híres, mindenki azt mondja, hogy jöjjön össze egy modellel vagy énekessel vagy bármivel. Amivel nincs baj, ha a csaj normális. De ezek sosem normálisak.
- De én az vagyok?
- Igen, és ez jó, mert egy ilyen normális lányra van szüksége Harrynek, aki nem modell, nem énekes. Teljesen pártatlan tudsz lenni sok témában. Nem a pénz vezérel téged.
- Hát nem igazán. Mindig is spórolós fajta voltam, és vagyok is a mai napig.
- Mesélte Harry, hogy arra gyűjtesz, hogy a lányoddal külön tudjatok költözni. - elmosolyodott.
- Igen. Most keresek egy jó munkát. Amit szeretek is csinálni, csak nehéz.
- Harry segít, nem?
- Igen. De, ha ő sem tud munkát, akkor ugyanott vagyok, és őszintén nem is örülnék, ha találna nekem. Nem akarom, hogy azt mondják "Nézd. Ennek Harry Styles szerezte az állását!"
- Nem mondanák ezt!
- De igen, mert ilyenek az emberek. Ha valaki által kerülsz be, akkor úgyis azt fogják mondani, hogy csak miatta kaptad meg az állást. Ez egy ilyen dolog. - megvontam a vállamat - de azon vagyok, hogy minél előbb jó munkahelyet találjak.
- Biztosan fogsz, ha nagyon jól fotózol. - mosolyogva nézett rám, és biztatóan megszorította a kezemet.
- Bízom benne. - halványan elmosolyodtam.
Lehet tényleg csak azért volt velem olyan mogorva, mert furcsa volt neki, hogy az öccsének van egy, ahogyan ő fogalmazott, normális barátnője?
De akkor sem értem miért nem lehet normálisan megbeszélni?
Így neki jobb volt?
- Félek. - suttogva mondta ki azt a szót, aminek a hallatán a füleim kiéleződtek, és azonnal minden egyes kis hangra oda akartam figyelni.
- Mitől? - van egy olyan sejtésem, hogy Gemma, arról fog beszélni, amiről eredetileg idejött.
De nem tudom.
Ez csak egy sejtés.
- Félek, hogy Harry már nem fog velem annyit foglalkozni.. - halkan beszélt, de mégis minden egyes szót kristálytisztán hallottam.
Már mégis miért ne foglalkozna vele?
Teljesen összezavart, azonban nem kérdeztem inkább semmit. Nem akartam megzavarni abban, hogy elindítsa szavainak a hullámát.
- Tudod, ő mindig is az én kisöcsém volt. Hiába lakik tőlem nagyon messze, én akkor is mindig kisöcsémként tekintettem rá, és tekintek rá a mai napig. És tudod az ezelőtti barátnőinél nem féltem. Mert tudtam, hogy nem lesz olyan hosszútávú és mély a kapcsolat. De aztán itt vagy te.. - kezdte.
- Te, aki aranyos vagy, és szép is, normális, nem nyávogsz. Teljesen ellentéte vagy az eddigi lányoknak. És félek, hogy ő már nem fog velem sok mindent megosztani, mert ott leszel neki te. Közelben vagy, a barátnője vagy. Én pedig messze vagyok és csak a nővére vagyok..
Oh.
Na, ezt nem gondoltam volna.
Szóval Gemma csak féltékeny volt rám?
Félt, hogy Harry már nem az a Harry lesz felé, akit ő megszokott, akivel felnőtt.
És a kisöccsének más lesz az a lány az életében, akivel mindent megoszt. Az anyukáján kívül.
- Figyelj. Azért, mert Harryvel együtt vagyunk attól ő ugyanúgy szeret téged! Tudom, hogy sokszor civakodtok, mert elmesélte, de ő akkor is imád téged. És mindig is imádni fog.
- De most itt vagy neki te.
- Mint a barátnője és nem a testvére. Te mégis csak a testvére vagy, és te sokkal, de sokkal jobban ismered, mint én. És azért, mert velem van, attól ő tudja, hogy van neki egy nővére, és tudom, hogy továbbra is ugyanúgy fog veled foglalkozni.
- Így gondolod? - halványan elmosolyodott.
- Nem csak gondolom, hanem tudom is. - biztatóan mosolyogtam rá.
Én csak azt akartam, hogy elhiggye, ő egy különleges személy Harry életében.
- Nincs okom szerinted félni? - olyan ártatlanul és félénken beszélt, mint egy kisgyerek, aki éppen összetört egy poharat és fél, hogy a szülei mit fognak hozzá szólni.
Persze, semmit.
Mivel az csak egy pohár.
- Nincs okod! Miért lenne? Harry téged mindig is szeretni fog. Nekem nincs testvérem, de azt tudom, hogy egy testvér mindig szeretni fogja az azonos vérrel rendelkező személyt az életében. Azaz a testvérét.
Gemma elmosolyodott, és megfogta a kezemet.
- Ha elhanyagolna engem Harry, akkor rászólsz?
Felnevettem.
- Hát, persze.- kuncogtam - de foglalkozni fog veled továbbra is.
- De egyszerre két lányt is kap. A kislányodat is!
- Lillytől sem kell félned. - nevettem.
- Mesélt már róla is Harry. - mosolygott rám Gemma.
- Tényleg? Mit?
- Hogy nagyon okos kislány, és jól nevelt. - elmosolyodtam ezekre a szavakra - valamint, hogy milyen cuki. És, hogy rád hasonlít.
- Mindenki azt mondja, hogy rám hasonlít. Szerencsére apjától a szemeit örökölte csak.
- Nem is tartod vele a kapcsolatot? Már, ha nem vagyok tolakodó?! - kérdezte hirtelen a mellettem ülő lány.
- Nem vagy tolakodó, és nem. Nem tartjuk a kapcsolatot. Amióta lefeküdtem vele.
- Azóta semmi kommunikáció?
- Nem. Semmi.
- A lányodról sem tud? Lisa?
- Lilly. - elmosolyodtam.
- Ó, bocsi. Elég szar a névmemóriám. - felnevetett - ne haragudj.
- Semmi baj. De tudja, hogy van egy lánya, de nem érdekli, engem meg ő nem érdekel.
- És, ha felbukkanna az életedben, akkor mit csinálnál? Vagyis az életetekben.
- Nem tudom. Őszintén ezen még annyira nem is gondolkodtam.
- Újra tudnád vele kezdeni?
- Jó ég! Soha! - nagy szemekkel néztem rá - aki szarik az egész helyzetre, az nem érdemli meg, hogy én újra foglalkozzak vele.
- Lillynek elfogod mondani, hogy ki az apja?
- Idővel igen. De most még csak 2 éves. Nem igazán mondja, hogy apa vagy egyebek. Nem kérdezi, hogy hol van apa, így még nem foglalkozok vele. Meg még ahhoz túl kisgyerek, hogy megértse miért is nincs vele az apja.
- Harry szerintem szívesen lenne az pótapja. - mosolygott szélesen.
Eszembe jutott, amit Gemma szobája előtt mondott Harry.
Elmosolyodtam, hiszen azok a szavak megmelengették a szívemet.
Ahogyan most is, már csak az emlékekre, melengetik a szívemet.
- Tudom, de én sosem akarnék semmit sem rá erőszakolni. És nekem már az is elég, ha jól kijön Lillyvel.
- Jól kijönnek, nem?
- Nagyon. Olyan aranyosak, amikor játszanak, vagy valami fontos beszélgetést folytatnak. - mosolyogtam - szóval igen, elég jól kijönnek.
- Harry imádja a gyerekeket! - mosolygott.
- Ritka az a fiú, aki nem csak szereti a gyerekeket, hanem ért az ő nyelvükön. Harry ilyen.
- Sokat van gyerek közelben, így érthető. De a lényeg, hogy jól kijönnek Lillyvel.
- Így van. - elmosolyodtam.
- Ne haragudj rám, jó? - nézett rám félve.
- Nem haragszok Gemma. Szarul esett, hogy a semmiért voltál bunkó velem, de mindegy.
- Tudom, hogy neked semmiség, de nekem nem. Én csak nem akarom az öcsémet elveszíteni.
- Hidd el, tőlem nem kell félned. Nem fogod elveszíteni miattam. Még feltételezésnek is rossz!
- Tudom, hogy elég hülyeség.
- Nagyon is. Sosem állnék testvérek közé. Meg Harry sem az a személy, aki a családját elhanyagolná valaki miatt.
- Feleslegesen aggódsz.
- Tudom, hogy néha hülyeségeket beszélek. - felnevetett - de a családom számomra a legfontosabb!
- Igen, tudom. - elmosolyodtam - nekem is a családom a legfontosabb. És mindenkinek így kéne felfognia.
- De a kislányod a legfontosabb, nem? - mosolygott Gemma.
- Igen. - elmosolyodtam - mindennél többet jelent nekem.
- El sem tudom képzelni milyen nehéz volt neked... - felsóhajtott.
- Nagyon nehéz, de vannak holtpontok az ember életében, amin át kell vergődni. De, amikor már a lányomat a kezemben tartottam, akkor semmi sem érdekelt. Nem érdekelt, hogy a barátaim nincsenek velem, nem érdekelt, hogy a gyerekem apja valahol el teng-leng a világban. Semmi sem foglalkoztatott. Csak a kezemben tartott kis csöppség. Aki az én lányom. És annyira hihetetlen volt, hogy ő az enyém. Csodálatos érzés.
Gemma mosolyogva nézett rám.
- És a barátaid?
- A legjobb barátnőmmel pár hete találkoztam újra.
- Ő vele sem tartottad a kapcsolatot? - nemlegesen megráztam a fejemet.
- És, akkor mi volt, amikor találkoztatok?
- Hát egy barátom, Dean, meghívott engem és Lillyt vacsorázni. Hogy akkor ott bemutatja a barátnőjét. Bemutatta. És az én volt legjobb barátnőm volt az.
- Uh, basszus! - a szája elé tette a kezét.
- Igen, eléggé meglepődtem, mondanom sem kell szerintem.
- És mi történt?
- Hát elmondtam a véleményemet neki.
- Megbocsájtottál?
- Igen. De ő is tudja, hogy ez azért nem olyan egyszerű dolog. Nem fogok egyből minden kis titkot megosztani vele.
- Érthető. Benne is hatalmas csalódtál, nem olyan könnyű a megbocsájtás.
- Ezzel ő tisztában van, és tudom, hogy ő mindent megfog tenni azért, hogy újra jó barátnők legyünk.
- Szerinted újra azok lehettek?
- Igen. - elmosolyodtam - a legjobb barátnőm volt, nagyon régóta és ez azért nem olyan, mint a betegség, hogy 1 hét alatt kigyógyulsz belőle.
- Jó hasonlat. - nevetett - de igazad van. Akármit is csinált, akkor is a legjobb barátnőd, még ha elég gonosz volt is.
- Pontosan.
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolyogva nézett rám - tényleg olyan vagy, mint amilyennek Harry leírt, olyan kis cuki.
- Cuki vagyok? - nevetni kezdtem.
- Igen. Ahogyan mosolyogsz, ahogyan beszélsz. Semmi rossz szándék sincs benned. Én már elküldtem volna magamat jó messzire a te helyedben.
- Sosem voltam az az ember, aki másokkal rosszul bánik vagy éppen bunkó más emberekkel.
- De, ha veled köcsögök?
- Akkor sem. Majd az élet visszaadja nekik.
- Én szeretem saját magam visszaadni a hülyéknek, ami jár nekik. - vigyorgott.
- Erőszakkal?
- Ó, nem. Zsarolással. Mindenkit meglehet valahogyan zsarolni. - nevetett - mindenkinek van valami dolog, simlisség az életében, amit nem akar, hogy kiderüljön. Jó, persze a barátaimat nem azzal fenyegetem, hogy a legnagyobb titkát kiadom, hanem mondjuk a meztelen seggüket felrakom az internetre.
- És, ha nincs olyan kép? - nevetve néztem Gemmára. Ez a lány tényleg bolond, mert olyan átéléssel mondja, hogy az ember nem tud rajta nem nevetni.
- Tanulság: minden barátodról, akit megakarsz szívatni, csinálj kompromittáló képeket. - vigyorgott - Hidd el. Bármikor felhasználhatod őket!
- Azt hiszem ezt feljegyzetelem. - kuncogásom még erőteljesebb lett a vicces vigyorgását látva.
- Nem öltétek meg egymást, ugye? - nyitott be Harry a szobába, miközben a kérdés elhagyta a száját.
Gemmával mind a ketten ránéztünk.
- Nem, de ha legközelebb kopogás nélkül bejössz, akkor téged kicsinálunk! - figyelmeztette Gemma, mire Harry idiótán vigyorogni kezdett.
- Arra leszek én kíváncsi! - nevetett.
- Ne feledd öcskös. Azért, mert te magasabb vagy, agyilag sokkal alacsonyabb vagy nálam! - vigyorgott rá Gemma, és felállt az ágyról.
- Naa! Most a lelkembe gázoltál!
- Ez a fő életcélom. - nevetett az idősebb Styles, és megveregette öccse vállát.
- Rosie. Örülj, hogy nincs testvéred! - jelentette ki Harry, aki duzzogva nézett nővérére.
- Sírnál, ha nem lennék neked! - mondta Gemma Harrynek.
- Pezsgők százait bontanám! - vigyorgott.
- Dehogyis. Hiányoznék neked!
- Főleg az, hogy nem hagysz békén. Igen, persze. - megforgatta Harry vigyorogva a szemeit.
- Na, pontosan ezért vagy agyilag szarabb helyzetben, mint én. - nevetett Gemma, Harrytől pedig csak szúrós tekinteteket kapott.
- Jó, most nem fokozom tovább a hangulatot. - Harry levette Gemma kezét a válláról, és rám nézett.
- Anyz azt kérdezi, hogy van-e kedved filmet nézni?
- Persze. - mosolyogva álltam fel az ágyról.
- Mehetünk! - tapsolt Gemma, és elindult ki a szobából.
- De téged nem hívott anyu! - Harry széles vigyorára Gemmának csak a középső ujjának a felmutatása volt a válasz.
Gemma kivonult a szobából, Harry pedig rám nézett.
- Minden oké? - mosolygott.
- Minden a lehető legnagyobb rendben. - elmosolyodtam.
- Ennek örülök. - lágy csókot lehelt az ajkaimra - ne feledd. Valamit még be kell fejeznünk. - suttogta a számra.
- Hm. Mégis mit?
- Hogy a gyerekkori szobámban tegyelek a magamévá! - suttogta lassan a fülembe, mire még a hátamon nem létező szőr is felállt.
Megborzongtam.
- Tetszene mi? - suttogta tovább - Akkor majd bepótoljuk! De most gyere. - elhúzódott tőlem és megfogta a kezemet.
Lesétáltunk a nappaliba.
Azonban nagyon jól tudtam, hogy pár óra múlva ott, ahonnan most kijöttünk, a ruháink szanaszét lesznek a földön.
A testünk izzadt lesz.
Csak a zihálásaink és a nyögéseink fogják betölteni a szobát.
Pár óra múlva.
Sziasztok! :)
Hát meg is érkezett a rész, remélem tetszeni fog. Örülnék, ha írnátok véleményt, mert őszintén nagyon rosszul esik, hogy nem kapok egy véleményt sem... és mindenkinek jólesik egy-egy vélemény a munkájáról.
Szóval megköszönném, tényleg.
A blognak van facebook csoportja. Csatlakozzatok nyugodtan: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/
- Mindegy.. - megrázta a fejét.
Ezt utálom az emberekben. Amikor elkezdenek valamit, aztán persze arra már nem képesek, hogy befejezzék.
De akkor minek kezdik el? Idegesítő..
- Rendben. Ne mondd el. De akkor felesleges volt bejönnöd, csak azért, hogy itt ülj.
- Nem. Nem megyek ki! Csak nem tudom hogyan kezdjem..
- Mégis mit?
- Hogy mi az oka annak, amiért úgy viselkedtem veled.
- Van neki olyan különleges oka? Nem csak szimplán nem vagyok neked szimpatikus?
- Szó sincs erről. Szimpatikus vagy nekem, csak nekem is új ez az egész.
- Mégis mi?
- Hogy az öcsémnek barátnője van.
- Tudtommal volt már neki barátnője. Akkor mi ebben az új?
- Ahh.. - megforgatta a szemeit - azok nem voltak olyan normális barátnők.
- Én az vagyok?
- Igen, mert te olyan más vagy. Nem vagy öreg Harryhez. - utalt itt nekem Caroline esetére, aki jócskán csak idősebb volt Harrynél, amikor együtt voltak. Bár nem mintha most nem lenne nála idősebb.
Bólintottam, miszerint ezt a sztorit már ismerem.
- Elmesélte neked?
- Igen. - bólintottam - Harry sok mindent elmesélt nekem, köztük ezt is.
- Értem. - mosolyogva nézett rám - nem vagy nekem unszimpatikus, Rosie.
Összeráncoltam a homlokomat.
Valaki elmagyarázhatná mi folyik itt. Mert Gemmából nem fogom tudni kihúzni.
- Na, jó Gemma. Ha nem mondod el mi van, akkor menj ki. Én nem várok a semmire.
- Nem! Oké. Szóval furcsa, hogy Harrynek van egy barátnője, aki normális.
- Ezt hogy érted?
- Hogy már, amikor mesélt rólad, akkor is hallottam, hogy te egy normális, rendes lány vagy. Nem az a stílusú, akit sokan elvárnának Harry mellet.
- Mi?
- Hát, mivel ő híres, mindenki azt mondja, hogy jöjjön össze egy modellel vagy énekessel vagy bármivel. Amivel nincs baj, ha a csaj normális. De ezek sosem normálisak.
- De én az vagyok?
- Igen, és ez jó, mert egy ilyen normális lányra van szüksége Harrynek, aki nem modell, nem énekes. Teljesen pártatlan tudsz lenni sok témában. Nem a pénz vezérel téged.
- Hát nem igazán. Mindig is spórolós fajta voltam, és vagyok is a mai napig.
- Mesélte Harry, hogy arra gyűjtesz, hogy a lányoddal külön tudjatok költözni. - elmosolyodott.
- Igen. Most keresek egy jó munkát. Amit szeretek is csinálni, csak nehéz.
- Harry segít, nem?
- Igen. De, ha ő sem tud munkát, akkor ugyanott vagyok, és őszintén nem is örülnék, ha találna nekem. Nem akarom, hogy azt mondják "Nézd. Ennek Harry Styles szerezte az állását!"
- Nem mondanák ezt!
- De igen, mert ilyenek az emberek. Ha valaki által kerülsz be, akkor úgyis azt fogják mondani, hogy csak miatta kaptad meg az állást. Ez egy ilyen dolog. - megvontam a vállamat - de azon vagyok, hogy minél előbb jó munkahelyet találjak.
- Biztosan fogsz, ha nagyon jól fotózol. - mosolyogva nézett rám, és biztatóan megszorította a kezemet.
- Bízom benne. - halványan elmosolyodtam.
Lehet tényleg csak azért volt velem olyan mogorva, mert furcsa volt neki, hogy az öccsének van egy, ahogyan ő fogalmazott, normális barátnője?
De akkor sem értem miért nem lehet normálisan megbeszélni?
Így neki jobb volt?
- Félek. - suttogva mondta ki azt a szót, aminek a hallatán a füleim kiéleződtek, és azonnal minden egyes kis hangra oda akartam figyelni.
- Mitől? - van egy olyan sejtésem, hogy Gemma, arról fog beszélni, amiről eredetileg idejött.
De nem tudom.
Ez csak egy sejtés.
- Félek, hogy Harry már nem fog velem annyit foglalkozni.. - halkan beszélt, de mégis minden egyes szót kristálytisztán hallottam.
Már mégis miért ne foglalkozna vele?
Teljesen összezavart, azonban nem kérdeztem inkább semmit. Nem akartam megzavarni abban, hogy elindítsa szavainak a hullámát.
- Tudod, ő mindig is az én kisöcsém volt. Hiába lakik tőlem nagyon messze, én akkor is mindig kisöcsémként tekintettem rá, és tekintek rá a mai napig. És tudod az ezelőtti barátnőinél nem féltem. Mert tudtam, hogy nem lesz olyan hosszútávú és mély a kapcsolat. De aztán itt vagy te.. - kezdte.
- Te, aki aranyos vagy, és szép is, normális, nem nyávogsz. Teljesen ellentéte vagy az eddigi lányoknak. És félek, hogy ő már nem fog velem sok mindent megosztani, mert ott leszel neki te. Közelben vagy, a barátnője vagy. Én pedig messze vagyok és csak a nővére vagyok..
Oh.
Na, ezt nem gondoltam volna.
Szóval Gemma csak féltékeny volt rám?
Félt, hogy Harry már nem az a Harry lesz felé, akit ő megszokott, akivel felnőtt.
És a kisöccsének más lesz az a lány az életében, akivel mindent megoszt. Az anyukáján kívül.
- Figyelj. Azért, mert Harryvel együtt vagyunk attól ő ugyanúgy szeret téged! Tudom, hogy sokszor civakodtok, mert elmesélte, de ő akkor is imád téged. És mindig is imádni fog.
- De most itt vagy neki te.
- Mint a barátnője és nem a testvére. Te mégis csak a testvére vagy, és te sokkal, de sokkal jobban ismered, mint én. És azért, mert velem van, attól ő tudja, hogy van neki egy nővére, és tudom, hogy továbbra is ugyanúgy fog veled foglalkozni.
- Így gondolod? - halványan elmosolyodott.
- Nem csak gondolom, hanem tudom is. - biztatóan mosolyogtam rá.
Én csak azt akartam, hogy elhiggye, ő egy különleges személy Harry életében.
- Nincs okom szerinted félni? - olyan ártatlanul és félénken beszélt, mint egy kisgyerek, aki éppen összetört egy poharat és fél, hogy a szülei mit fognak hozzá szólni.
Persze, semmit.
Mivel az csak egy pohár.
- Nincs okod! Miért lenne? Harry téged mindig is szeretni fog. Nekem nincs testvérem, de azt tudom, hogy egy testvér mindig szeretni fogja az azonos vérrel rendelkező személyt az életében. Azaz a testvérét.
Gemma elmosolyodott, és megfogta a kezemet.
- Ha elhanyagolna engem Harry, akkor rászólsz?
Felnevettem.
- Hát, persze.- kuncogtam - de foglalkozni fog veled továbbra is.
- De egyszerre két lányt is kap. A kislányodat is!
- Lillytől sem kell félned. - nevettem.
- Mesélt már róla is Harry. - mosolygott rám Gemma.
- Tényleg? Mit?
- Hogy nagyon okos kislány, és jól nevelt. - elmosolyodtam ezekre a szavakra - valamint, hogy milyen cuki. És, hogy rád hasonlít.
- Mindenki azt mondja, hogy rám hasonlít. Szerencsére apjától a szemeit örökölte csak.
- Nem is tartod vele a kapcsolatot? Már, ha nem vagyok tolakodó?! - kérdezte hirtelen a mellettem ülő lány.
- Nem vagy tolakodó, és nem. Nem tartjuk a kapcsolatot. Amióta lefeküdtem vele.
- Azóta semmi kommunikáció?
- Nem. Semmi.
- A lányodról sem tud? Lisa?
- Lilly. - elmosolyodtam.
- Ó, bocsi. Elég szar a névmemóriám. - felnevetett - ne haragudj.
- Semmi baj. De tudja, hogy van egy lánya, de nem érdekli, engem meg ő nem érdekel.
- És, ha felbukkanna az életedben, akkor mit csinálnál? Vagyis az életetekben.
- Nem tudom. Őszintén ezen még annyira nem is gondolkodtam.
- Újra tudnád vele kezdeni?
- Jó ég! Soha! - nagy szemekkel néztem rá - aki szarik az egész helyzetre, az nem érdemli meg, hogy én újra foglalkozzak vele.
- Lillynek elfogod mondani, hogy ki az apja?
- Idővel igen. De most még csak 2 éves. Nem igazán mondja, hogy apa vagy egyebek. Nem kérdezi, hogy hol van apa, így még nem foglalkozok vele. Meg még ahhoz túl kisgyerek, hogy megértse miért is nincs vele az apja.
- Harry szerintem szívesen lenne az pótapja. - mosolygott szélesen.
Eszembe jutott, amit Gemma szobája előtt mondott Harry.
Elmosolyodtam, hiszen azok a szavak megmelengették a szívemet.
Ahogyan most is, már csak az emlékekre, melengetik a szívemet.
- Tudom, de én sosem akarnék semmit sem rá erőszakolni. És nekem már az is elég, ha jól kijön Lillyvel.
- Jól kijönnek, nem?
- Nagyon. Olyan aranyosak, amikor játszanak, vagy valami fontos beszélgetést folytatnak. - mosolyogtam - szóval igen, elég jól kijönnek.
- Harry imádja a gyerekeket! - mosolygott.
- Ritka az a fiú, aki nem csak szereti a gyerekeket, hanem ért az ő nyelvükön. Harry ilyen.
- Sokat van gyerek közelben, így érthető. De a lényeg, hogy jól kijönnek Lillyvel.
- Így van. - elmosolyodtam.
- Ne haragudj rám, jó? - nézett rám félve.
- Nem haragszok Gemma. Szarul esett, hogy a semmiért voltál bunkó velem, de mindegy.
- Tudom, hogy neked semmiség, de nekem nem. Én csak nem akarom az öcsémet elveszíteni.
- Hidd el, tőlem nem kell félned. Nem fogod elveszíteni miattam. Még feltételezésnek is rossz!
- Tudom, hogy elég hülyeség.
- Nagyon is. Sosem állnék testvérek közé. Meg Harry sem az a személy, aki a családját elhanyagolná valaki miatt.
- Feleslegesen aggódsz.
- Tudom, hogy néha hülyeségeket beszélek. - felnevetett - de a családom számomra a legfontosabb!
- Igen, tudom. - elmosolyodtam - nekem is a családom a legfontosabb. És mindenkinek így kéne felfognia.
- De a kislányod a legfontosabb, nem? - mosolygott Gemma.
- Igen. - elmosolyodtam - mindennél többet jelent nekem.
- El sem tudom képzelni milyen nehéz volt neked... - felsóhajtott.
- Nagyon nehéz, de vannak holtpontok az ember életében, amin át kell vergődni. De, amikor már a lányomat a kezemben tartottam, akkor semmi sem érdekelt. Nem érdekelt, hogy a barátaim nincsenek velem, nem érdekelt, hogy a gyerekem apja valahol el teng-leng a világban. Semmi sem foglalkoztatott. Csak a kezemben tartott kis csöppség. Aki az én lányom. És annyira hihetetlen volt, hogy ő az enyém. Csodálatos érzés.
Gemma mosolyogva nézett rám.
- És a barátaid?
- A legjobb barátnőmmel pár hete találkoztam újra.
- Ő vele sem tartottad a kapcsolatot? - nemlegesen megráztam a fejemet.
- És, akkor mi volt, amikor találkoztatok?
- Hát egy barátom, Dean, meghívott engem és Lillyt vacsorázni. Hogy akkor ott bemutatja a barátnőjét. Bemutatta. És az én volt legjobb barátnőm volt az.
- Uh, basszus! - a szája elé tette a kezét.
- Igen, eléggé meglepődtem, mondanom sem kell szerintem.
- És mi történt?
- Hát elmondtam a véleményemet neki.
- Megbocsájtottál?
- Igen. De ő is tudja, hogy ez azért nem olyan egyszerű dolog. Nem fogok egyből minden kis titkot megosztani vele.
- Érthető. Benne is hatalmas csalódtál, nem olyan könnyű a megbocsájtás.
- Ezzel ő tisztában van, és tudom, hogy ő mindent megfog tenni azért, hogy újra jó barátnők legyünk.
- Szerinted újra azok lehettek?
- Igen. - elmosolyodtam - a legjobb barátnőm volt, nagyon régóta és ez azért nem olyan, mint a betegség, hogy 1 hét alatt kigyógyulsz belőle.
- Jó hasonlat. - nevetett - de igazad van. Akármit is csinált, akkor is a legjobb barátnőd, még ha elég gonosz volt is.
- Pontosan.
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolyogva nézett rám - tényleg olyan vagy, mint amilyennek Harry leírt, olyan kis cuki.
- Cuki vagyok? - nevetni kezdtem.
- Igen. Ahogyan mosolyogsz, ahogyan beszélsz. Semmi rossz szándék sincs benned. Én már elküldtem volna magamat jó messzire a te helyedben.
- Sosem voltam az az ember, aki másokkal rosszul bánik vagy éppen bunkó más emberekkel.
- De, ha veled köcsögök?
- Akkor sem. Majd az élet visszaadja nekik.
- Én szeretem saját magam visszaadni a hülyéknek, ami jár nekik. - vigyorgott.
- Erőszakkal?
- Ó, nem. Zsarolással. Mindenkit meglehet valahogyan zsarolni. - nevetett - mindenkinek van valami dolog, simlisség az életében, amit nem akar, hogy kiderüljön. Jó, persze a barátaimat nem azzal fenyegetem, hogy a legnagyobb titkát kiadom, hanem mondjuk a meztelen seggüket felrakom az internetre.
- És, ha nincs olyan kép? - nevetve néztem Gemmára. Ez a lány tényleg bolond, mert olyan átéléssel mondja, hogy az ember nem tud rajta nem nevetni.
- Tanulság: minden barátodról, akit megakarsz szívatni, csinálj kompromittáló képeket. - vigyorgott - Hidd el. Bármikor felhasználhatod őket!
- Azt hiszem ezt feljegyzetelem. - kuncogásom még erőteljesebb lett a vicces vigyorgását látva.
- Nem öltétek meg egymást, ugye? - nyitott be Harry a szobába, miközben a kérdés elhagyta a száját.
Gemmával mind a ketten ránéztünk.
- Nem, de ha legközelebb kopogás nélkül bejössz, akkor téged kicsinálunk! - figyelmeztette Gemma, mire Harry idiótán vigyorogni kezdett.
- Arra leszek én kíváncsi! - nevetett.
- Ne feledd öcskös. Azért, mert te magasabb vagy, agyilag sokkal alacsonyabb vagy nálam! - vigyorgott rá Gemma, és felállt az ágyról.
- Naa! Most a lelkembe gázoltál!
- Ez a fő életcélom. - nevetett az idősebb Styles, és megveregette öccse vállát.
- Rosie. Örülj, hogy nincs testvéred! - jelentette ki Harry, aki duzzogva nézett nővérére.
- Sírnál, ha nem lennék neked! - mondta Gemma Harrynek.
- Pezsgők százait bontanám! - vigyorgott.
- Dehogyis. Hiányoznék neked!
- Főleg az, hogy nem hagysz békén. Igen, persze. - megforgatta Harry vigyorogva a szemeit.
- Na, pontosan ezért vagy agyilag szarabb helyzetben, mint én. - nevetett Gemma, Harrytől pedig csak szúrós tekinteteket kapott.
- Jó, most nem fokozom tovább a hangulatot. - Harry levette Gemma kezét a válláról, és rám nézett.
- Anyz azt kérdezi, hogy van-e kedved filmet nézni?
- Persze. - mosolyogva álltam fel az ágyról.
- Mehetünk! - tapsolt Gemma, és elindult ki a szobából.
- De téged nem hívott anyu! - Harry széles vigyorára Gemmának csak a középső ujjának a felmutatása volt a válasz.
Gemma kivonult a szobából, Harry pedig rám nézett.
- Minden oké? - mosolygott.
- Minden a lehető legnagyobb rendben. - elmosolyodtam.
- Ennek örülök. - lágy csókot lehelt az ajkaimra - ne feledd. Valamit még be kell fejeznünk. - suttogta a számra.
- Hm. Mégis mit?
- Hogy a gyerekkori szobámban tegyelek a magamévá! - suttogta lassan a fülembe, mire még a hátamon nem létező szőr is felállt.
Megborzongtam.
- Tetszene mi? - suttogta tovább - Akkor majd bepótoljuk! De most gyere. - elhúzódott tőlem és megfogta a kezemet.
Lesétáltunk a nappaliba.
Azonban nagyon jól tudtam, hogy pár óra múlva ott, ahonnan most kijöttünk, a ruháink szanaszét lesznek a földön.
A testünk izzadt lesz.
Csak a zihálásaink és a nyögéseink fogják betölteni a szobát.
Pár óra múlva.
Sziasztok! :)
Hát meg is érkezett a rész, remélem tetszeni fog. Örülnék, ha írnátok véleményt, mert őszintén nagyon rosszul esik, hogy nem kapok egy véleményt sem... és mindenkinek jólesik egy-egy vélemény a munkájáról.
Szóval megköszönném, tényleg.
A blognak van facebook csoportja. Csatlakozzatok nyugodtan: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése