35. rész ~ Kérdezősködés

Itt a következő rész! :)

Nagyon jól esne, ha kapnék visszajelzést a részekről...eléggé rossz, hogy még csak egy kommentet sem kapok, hogy milyen, amit írok. Nem panaszkodásból, de mindenkinek jól esik, ha elmondják mások a véleményüket arról, amit csinálnak. Nekem is jól esne. :)

A következő résszel sietni fogok. 

Van a blognak egy FACEBOOK csoportja, ahova ha csatlakoztok minden pontos információt megtaláltok a résszel kapcsolatban! :)

Jó olvasást! ♥

Puszi: Szandi. 

Rosalie Parker

- Biztosan minden rendben? - egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor kérdeztem ezt már meg Harrytől, mióta elindultunk tőle. 

Csendben van, és nagyon koncentrál a vezetésre. Megértem, hogy óvatossággal vezet, de beszélhetne velem. Márpedig mióta beültünk az autóba egy szó nem hagyta el a száját. 

- Igen, minden rendben. - és újra ugyanaz a válasz. Ha nem akarja elmondani mi a baja, akkor legalább mondja azt, hogy "Rosie. Most nem akarok erről beszélni."

Nem hiszem el, hogy nincs semmi baja. Nem vagyok vak, látom, hogy van valami dolog, ami miatt hallgatásba burkolózott. Csak még azt nem tudom, hogy mi. De, ha ilyen "bőbeszédű" lesz, akkor valószínűleg nem is fogom megtudni.

- Miért gondolod, hogy valami baj van? - talán onnan, hogy nagyon feszült vagy és alig beszélsz hozzám. Még csak rám sem nézel.

- Fura vagy. - röviden és tömören megfogalmaztam azt, amit az előbb hosszú mondatban összeállítottam az agyamban.

- Nem vagyok fura. - közönyös hangneme beévődött az agyamba. 
Sóhajtva hátradőltem az ülésben, hiszen nem akarok veszekedni. Ezt nem is nevezném veszekedésnek, csak szimplán nem akarom erőltetni. Nem fogja elmondani. Be kell ezzel a tudattal érnem. 
- Miért kérdezgeted mindig, hogy mi a bajom? - én próbálom lezárni ezt a témát, de ő valahogy mindig visszatér rá.
- Mert fura vagy, azért, de tudom, nem vagy fura. - próbáltam a bosszúságomat elrejteni a hangomban.
- Pontosan. 
Nem értem mi a baja. Lehet a telefonhívás miatt viselkedik így? Már, amikor megcsörrent a telefonja, akkor fura volt. Olyan gyorsan vette el a pultról a telefont, hogy azt hittem elesik. 

Amikor megkérdeztem, hogy mi a gond, csak azt felelte, hogy egy idegesítő barátja hívja. Idegesítő barát? De akkor sem vetem rá magam a telefonra, mint valami megszállott.
Titkol valamit.
Az emberek csak, akkor szokták gyorsan kinyomni a telefonjukat, ha valamit titokban akarnak tartani. De éppen azzal leplezik le magukat, hogy olyan gyorsan kapkodva reagálnak. 
Fellélegeztem, amikor Harry leparkolt a házunk előtt. Jól érzem magam ezzel a fiúval, de most kivételesen örülök, hogy nem kell vele tovább egy légtérben lennem.
Kicsatoltam magam, és ránéztem. Most mit mondjak neki? Mondjak neki valamit? Vagy csináljak valamit?
- Szia, Rosie. - hozzám hajolt, és lágy csókot hintett az arcomra.
Elmosolyodtam. Lehet csak beképzelem magamnak és nincs is semmi baja.
Paranoiás vagyok. Meglehet, hogy csak szimplán fáradt és nem akar beszélgetni, én pedig mindent belemagyarázok ebbe a dologba.
- Szia, Harry. - mosolyogva néztem rá.
- Majd hívlak, oké? - mosolyogva nézett rám.
- Rendben. Szia. 


- Anya! - futott hozzám kislányom, amikor beléptem a nappaliba. A saját kis tempójában lépegetett gyors tempóban felém. Azonnal leguggoltam, és szorosan magamhoz öleltem apró testét. Puszilgatni kezdtem, hiszen úgy hiányzott és még annál is jobban szeretem.
Mikor távol vagyok tőle olyan rosszul érzem magam, hiszen nem akarom egyedül hagyni őt, de ahogyan anyu is mindig mondja, kell nekem a kikapcsolódás. Fiatal vagyok, éljek.
És teljesen igaza van. Élni fogok, úgy hogy van egy kislányom. Vele együtt fogok élni. 
Sosem voltam az a bulizós fajta. Inkább olyan lány, aki bekuporodott a szobájába és olvasott, olvasott és olvasott. Bulizni nem igen jártam. Persze, volt egy-két buli , amin részt vettem, de általában csak pár órákat töltöttem ott. 
Nem tudom elviselni a sok részeg embert körülöttem. Olyan alap dolognak számít, hogy egy buliban részegnek kell lenni. Pedig szerintem alkohol nélkül is jól lehet érezni magunkat. 
Nos, én ezért inkább otthon maradtam és olvastam. Az sokkal jobb elfoglaltság volt. 
- Szia, szépség. - mosolyogva öleltem magamhoz, szorosan. Nyakamba csimpaszkodott, én pedig megértettem, hogy mit akar. Felálltam vele és úgy öleltem magamhoz. Lábaival átfonta a derekamat.
- Rosie. - anyu hangjára lettem figyelmes. A konyhából jött ki éppen, arcán mosoly terült el, de a szemei arról árulkodtak, hogy legszívesebben vigyorogna. Szerintem nagyon jól tudja, miért nem jöttem haza tegnap este..
- Szia. - köszöntötte őt, és a rajtam csimpaszkodó gyönyörűségemmel mentem oda hozzá, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Milyen volt a randi? - vigyora most forrt ki igazán, és fültől fülig terjedt az arcán. Nevetve csóváltam meg a fejemet, és puszit nyomtam Lilly arcára, hogy addig se kelljen beszélnem, és tereljem el figyelmét piruló arcomról.
- Nagyon jó. - válaszolta meg helyettem.
Ránéztem, de inkább lányom hajába rejtettem arcomat. Zavarban érzem magam. De miért? Hiszen vacsoráztunk és jól éreztük magunkat Harryvel. Túl jól..
De fiatalok vagyunk és csak élvezzük egymás társaságát, ami nem bűn.
- Most készítem az ebédet, de  csinálok neked valamit, ha éhes vagy.
- Harryvel reggeliztünk. Nem vagyok most éhes, köszönöm. - Lillyt leraktam, hiszen már leakart menni az ölemből.
- Mesélhetnél a randitokról. - kérte vigyorogva, és közben besétált a konyhába. 
- Játék! - fogta meg Lilly a kezemet. Mosolyogva néztem rá.
- Átöltözök és játsszunk. Rendben? - leguggoltam hozzá, és egy puszit nyomtam a homlokára. Vigyorogva bólintott, és már sietett is fel az emeletre, hogy a szobájában kedvére való játékot találjon. 
- Ne feledd. Amint berakom az ételt a sütőben megyek fel hozzátok, és beszélgetünk! - nézett ki anyu a konyhából. Nevetve ráztam meg a fejemet.
- Értettem. - nevettem, majd felsétáltam a szobámba, hogy átöltözzek. 

*****

- Megint puzzle? - kérdezte anyu, amikor bejött Lilly szobájába, hiszen látta, hogy én és a kis unokája lent ülünk a földön és a kirakós kis darabkáit rakjuk össze. 
- Szokásos. - kuncogtam, majd tekintetemet levezettem a lábaim között ülő lányomra. Lilly nem figyelt semmire, csak csatolta egymáshoz a kispuzzle darabokat. Úgy imádom!
- Akkor csatlakozom. - anyu leült mellénk a földre. Megnézte a dobozon található képet, amelyet ki kell raknunk, majd elkezdte felderíteni a puzzle kockákat, hogy szerinte melyik hova való. Lilly felnézett rá, elmosolyodott, de aztán újra minden figyelmét a puzzle-re fordította.
- Szóval mesélj. - kezdte anyu. Tudtam, hogy Lilly nem figyel ránk, és amúgy sem értene sok mindent a témából.
- Nagyon jó volt. - elmosolyodtam - ő főzött.
- Tud főzni? - meglepődve nézett rám, én pedig csak nevetve bólintottam egyet. - Főnyeremény, Rosie. - rám kacsintott és egy kis hiányzó láncszemet oda csatolt, ahova az való a képen.
- Nagyon finom volt. Desszertet is csinált. - mosolyogva néztem, ahogyan Lilly szorgosan próbálgatja, hogy melyik puzzle darab illeszkedik az egyik helyre. Nem hagyja abba a találgatást addig, amíg a tökéletes oda tartozó darabot meg nem találja.
- Azt hittem ő volt a desszert. - vigyorgott az előttem ülő nő.
- Anyu! - zavarba lettem, ahogyan kimondta azt, amit jó lenne, ha magában tartana. Nem is hittem volna, hogy képes ilyet mondani.
- Most mi az? - nevetett.
- Nem ő volt a desszert. 
- Akkor ő volt a második desszert. - vigyorgott.
Megráztam a fejemet, de tudom, hogy piruló arcomat még így sem tudom előle elrejteni. De, ahogyan ezelőtt, úgy most is Lilly hajába temettem az arcomat.
- Rosie. Felnőtt emberek vagytok. Azt csináltok, amit csak akartok. 
- Szerinted nem kapkodtuk el? - néztem fel rá.
- Megtörtént?
- Igen. - bólintottam, anyu pedig vigyorogni kezdett. Újra.
- Miért kapkodtátok volna el? Nem régóta ismeritek egymást ez igaz, de ez alatt az egy hónap alatt rengeteget kommunikáltatok sok formában. 
- Tudom.
- Na, meg ott vannak azok, akik 1 hét után már lefekszenek egymással. Ők nem kapkodják el? De igen. Ők azok, akik elkapkodják. 
- Igazad van. 
- Megbántad?
- Nem, dehogyis! Harry ezerszer megkérdezte ugyanezt.
Anyu elmosolyodott.
- Aranyos fiú, és nagyon kedves. A szívedre hallgass.
- Arra hallgatok.
- Hagyd, hogy sodorjon titeket az ár, és akkor minden rendben lesz. - mosolyogva nézett rám. 
- Igazad van, és tényleg ezt fogom tenni. 
- Na, látod, most pedig rakjuk ki ezt a képet. - nevetett - esküszöm a lányodat lefogom szoktatni a puzzleről!
- Az elsők között voltatok, akik ilyet vettek neki! - keltem lányom és a saját védelmemre is. 
- Ki gondolta volna, hogy ennyire szeretni fogja. - sóhajtott fel, de rakta tovább a kirakós darabkáit egymásba.
Nevetni kezdtem, és figyeltem, ahogyan anyu és Lilly szorgosan, minden nonfiguratív darabot alaposan szemügyre véve készíti el a képet, amely a puzzle dobozán is megtalálható. 
Majd, amikor befejezték mind a ketten büszkén nézték rám. Nagy puszit nyomtam Lilly arcára, aki hozzám bújva figyelte az újabb kirakott puzzlet. 


- Szóval minden rendben volt ezzel a Harry gyerekkel? - kérdezte apu, amikor az asztalnál ültünk és az ebédet fogyasztottuk el. Édesapám alig 1 órája ért haza, és azóta csodálom, hogy nem hozta fel a randi témát. Eddig. 
- Igen. Nagyon jól éreztük magunkat. - válaszoltam neki mosolyogva.
- Mivel nem aludtál itthon, és nem vagyok hülye, tudom nagyon jól, hogy mi volt közöttetek, de ha megbánt, vagy valamit csinál veled, akkor tudod, hogy nem fogja megúszni egy ejnye bejnyével?! - nézett rám szigorúan.
- Tudom. - sóhajtottam fel. Nincs most ahhoz kedvem, hogy belemenjek ebbe az egész beszélgetésbe. Kimerült vagyok, Harry sem hívott még, és nem akarom, hogy baja legyen. Küldtem neki egy üzenetet, amiben megkérdezem, hogy haza ért-e, de még nem írt vissza. 
- Nem rossz gyerek. - apu elmosolyodott.
Mosolyogva néztem rá, és bólintottam egyet. 
- Csak légy óvatos.
- Az leszek. - rámosolyogtam.
- Tényleg, Rosie. El is felejtettem mondani. Holnap elutazunk Toniékhoz. - jelentette be anyu, én pedig megálltam az evésben és ránéztem.
- Mi? 
- Jól hallottad. Jó lesz!
- Nem is az, mert örülök, hogy meglátogatjuk a barátnődet, csak váratlanul ért. 
- Ma hívott, hogy nem-e mennénk el. Otthon lesz a fia is.
- A nagyobbik?
- Igen. Veled egykorú. Már régen nem találkoztatok!
- Tudom, elég régen nem láttam már.
- Mindig jól kijöttetek. - mosolygott rám anyu - csak nem lett nagy barátság.
- Tartottuk a kapcsolatot, de aztán nekem jött a váratlan fordulat az életemben, neki pedig az egyetem.
- Londonban jár egyetemre.
- Tényleg? - meglepődtem. Ha ezt tudtam volna, akkor többet találkoztam volna vele, vagyis elsőnek újra felvettem volna vele a kapcsolatot. 
- Igen. - mosolygott anyu - majd holnap megbeszélitek, és akkor sűrűbben fogtok tudni találkozni.
- És mit fognak hozzá szólni? - szerencsére nem kellett kimondanom. Anyu nagyon jól tudta, hogy Lillyre gondolok. 
- Tudják, és már alig várják, hogy megismerjék. - mosolygott anyu - ma összepakoltok, holnap pedig indulunk!
- Lilly. Holnap elutazunk, jó? - néztem kislányomra, aki mellettem ülve falatozta az ételt, ami helyet foglalt a tányérján.
- Jó! - mosolygott szélesen.
- Van tengerpart is ott! - vigyorogva néztem rá, ő pedig csillogó szemekkel nézett a szemeimben - sétálunk majd ott sokat. 
Lilly tapsolni kezdett örömében, én pedig elnevettem magam, és puszit hintettem fejére. 
Már alig várom, hogy Lilly is belecsöppenjen Clevedon szépségébe, és láthassa a tengerpartot, ahol évekkel ezelőtt egyedül vagy egy aranyos fiú társaságában sétáltam. Most pedig a kislányommal fogok. 

Miután nekem és Lillynek is elcsomagoltam mindent, és kislányomat este 7 órakor ágyba dugtam, letusoltam, és pizsamába öltöztem. Még mielőtt lefeküdtem volna a bőröndjeinket átnéztem, hogy mindent bepakoltam-e, hiszen nem szeretnék kellemetlenségeket. 4 napra utazunk oda, szóval kell pár ruha, főleg Lillynek, aki korához híven naponta több ruhát is hasznosít. 
Az összes dolgot, amit el kellett raknom egy cetlire felírtam és újra kipipáltam. Biztos, ami biztos.
Lefeküdtem az ágyamba, és elővettem az egyik könyvemet, hogy elmerülhessek a szereplők életében és ne másra gondoljak.
Harryre...
Azt mondta, hogy majd hív. Ahhoz képest már este 8 múlt, de még mindig nem hívott. Én azonban már hívtam kétszer is. Nem akarok túl tolakodó lenni, így a két hívás és még a régebben elküldött egy üzenet után leálltam.
Miért nem hív, amikor azt mondta, hogy hívni fog?
Lehet fontos dolga van. De akkor legalább küldene egy üzenetet.
A könyvet sóhajtva raktam félre, és inkább elvettem a telefonomat, hogy újra írjak neki egy üzenetet. Nem volt képes felhívni, így nem foglalkozok vele. Egy üzenet, és lenémítom a telefonomat.

Szia, Harry.

Mivel a telefonhívásaimra nem reagálsz, pedig azt mondtad, hogy felhívsz, és még csak üzenetet sem küldesz, így azt hiszem itt az ideje egy újabb üzenetnek.

Gondoltam informállak arról, hogy elutazunk a szüleimmel és Lillyvel. 4 napig távol leszünk. 

Majd valamikor találkozunk.

Rosie. 

Karácsonyi ajándék! ~ Novella

Nem résszel jelentkezek, hanem azzal a kis ajándékkal, amit már a csoportban is említettem. Ez a kis szösszenet egy novella. (Tegnapra ígértem, de a nagy Karácsonyi ajándékozásban teljesen elvesztettem az időérzékemet :D )
Csak hogy a történethez kapcsolódjon Rosieról és Harryről, de teljesen más helyzetben. A legeslegelejéről az életüknek. :)
Remélem tetszik. ♥
Örülnék, ha írnátok pár sort, hogy szerintetek milyen! 

1994. Február 1. Holmes Chapel

A kisváros csendes, esti utcáit az eső okozta zaj törte meg. Egy lélek sem járt az utcán, hiszen mindenki inkább a házában maradt elkerülve azt, hogy az eső esetleg eláztassa ruhájukat. A város lakói sosem voltak nagyigényűek, és sosem vágytak a legjobbra. Nekik az életük úgy volt tökéletes, ahogyan volt. Nem vágytak drága holmikra, nagy házra, sem a fényűzésre. Mindenkit a szeretet, és a család éltetett, és persze az igaz barátságok.

Az eső ellen volt, aki legjobb barátjához menekült be egy kis időre, mivel esernyő, és kapucni hiányában a februári hideg, és az eső miatt el szerette volna kerülni a megfázást. Persze volt olyan lakos, aki útnak indult az eső ellenére is. Feltette a fejére a kabátjának kapucniját, és úgy vágott neki az útnak, amit meg kellett tennie ahhoz, hogy eljusson oda, ahova az eső ellenére is elindult.

A szél fújt, a fák ágai pedig kopogtak egy-egy ablakon. Elég rémisztő lehet annak, aki abban a szobában lakik, ahova az ablak tartozik, de megszokhatták. Anglia időjárásához hozzá tartozik az eső, és a szél, illetve az ezekkel járó időjárási jelenségek.

Azon az illetőn kívül, aki elindult, hogy sétálva tegye meg az utat a kijelölt célállomásig, már csak egy ember volt, aki volt olyan merész, hogy az eső ellenére is kimerészkedjen a védelmet nyújtó otthonából.

 Sietősen intézte a dolgait. Kislányára, ki decemberben tölti negyedik életévét, ráadta a cipőjét, a kabátját, illetve a kislány tiltakozása ellenére a sapkát is. Hideg volt odakint, és az eső is esett, az Apa tudta, nem engedheti meg lányának, hogy sapka nélkül menjenek ki, még ha a kislány nagyon is szerette volna, hogy az a fejfedő ne kerüljön a fejére.

Miután lányát felöltöztette kapkodva kapta magára a cipőjét, kabátját, és kimentek a házból, amit gondosan bezárt. Az Apa beültette kislányát az autóba, és biztonságba helyezte a gyermekülésben. Ezután előre sietett a vezetői oldalra.Beült, és miután becsatolta biztonsági övét, elindultak. 

Útjuk egy olyan helyre vezetett, ahol az életük egy újabb fordulópontra érkezik.

 Ahol az élete komolyabb lesz, amikor megváltozik újra minden.

 Az Apát mérhetetlen öröm töltötte el, ahogyan bele gondolt ezekbe a gondolatokba. Megértette már 5 éve, hogy mit jelent az, amit ma újra át fog élni, és örömét semmi sem árnyékolhatta be. 

A boldogsága már akkor felhőtlen volt, amikor megismerte szerelmét.

    Mindketten fiatalok voltak, és szerelmesek. Egy messzi városban találkoztak, ahová még mindig visszajárnak, hiszen odaköti őket minden. Az első találkozás, az első randevú, és minden, amit együtt átéltek 2 év alatt, amíg a szüleikkel abban a városban éltek. Egyikőjük sem ott született. A nő nagyszülei laktak abban a városban, ezért sűrűn látogattak el oda. A férfi, az Apa pedig ott folytatta tanulmányait. A kezdeti nehézségek ellenére mégis hamar beilleszkedett. Találkozott a lánnyal. Azzal a lánnyal, aki már az első pillanatban levette a lábáról, és megbabonázta. A lány akárhányszor ott volt mindig meglátogatta a fiút, és a kapcsolatuk lassan kibontakozott. Együtt mentek vissza abba a kisvárosba, ahol életüket a mai napig élik. Itt nőttek részben fel, és itt állapodtak meg egymással. 

Az Apa mérhetetlen boldogsága növekszik, ahogyan visszagondol a gyönyörű emlékekre. Mosolyogva hallgatja kislánya áradozását arról, hogy mától mit és hogyan fog csinálni, hogyan fogja kivenni részét mindenből, amiből csak tudja, ami azzal jár, hogy az életük megváltozik. 

A kislánynak ez még új. Apa, és az Anya is féltek attól, hogy hogyan fog rá reagálni a kislány. Nagyszerűen fogadta a hírt, és minden nap örömmel nézte Anyukáját, és annak növekedő pocakját.

Az Apa, amint a célállomáshoz ért leállította a motort, és kihúzta a kocsi kulcsot a helyéről, majd kiszállt, és az eső miatt gyorsan ment kislánya oldalára, akit kicsatolt a biztonsági öv nyújtotta biztonságból, majd gyermekét kivette a gyerekülésből. 

Kezébe fogta, fejére ráhúzta a kabátot, hiába van a kislányon sapka, nem szeretné, ha valami baja lenne. Gyorsan lezárta az autót, és besiettek az épületbe. Amint meg tudták hova kell menniük, felsiettek, és kis keresgélés után megtalálták a helyet, ahol már várják őket. 

A kislányt az ajtóban lerakta, és levette róla a sapkáját, majd beléptek a helyiségbe. A hely nem nagy, de nem is kicsi. Pont elég ahhoz, hogy elférjen benne az, aki ide kerül. Az éjjel sötétje miatt egy lámpa halvány fénye világítja meg a helyiséget. 

Az Apa észreveszi az ágyon ülő feleségét, akinek az arca boldogságtól ragyog, a szemei pedig csillognak az elmúlt óra alatt átélt események miatt. A kislány óvatosan közelíti meg az Anyukáját, és Apukája segítségével felül az Anyukája mellé, hogy megnézhesse azt, akire már várt, akit eddig még nem tudott hogyan fog kinézni. Mindössze egyet tudtak. Kisfiú lesz.

       - Istenem! – ennyit tudott kimondani az Apa és arcáról a könnyek kezdtek csorogni, ahogyan megpillantotta azt a csodát, aki miatt az életük új különleges állomáshoz vezet.. Egy új családtag érkezett az ő megszokott, hétköznapi életükbe. Az Anya mosolyogva nézett férjére, és óvatosan a férfi karjaiba helyezte másodszülött fiúkat.

     Az  Apa újra átélte azt, amit 3 évvel  ezelőtt. Kezében tarthatta az új családtagot, akinek ugyanúgy, mint a lányuknak a legjobbat akarják. 

     Aki, mint a lányuk már most elvarázsolta őket.

A kislány Anyukájához bújva figyelte az Apukája kezében lévő babát, aki az Ő öccse. Az öccse, akinek számtalan dolgot megtaníthat, és akivel számtalan emlékük lesz. A szüleiknek a legfontosabb, hogy a gyermekeik szeressék egymást, és négyen egy boldog családként éljenek.

         - Hogy hívják? – kérdezte meg a kislány a szüleitől azt a kérdést, ami már attól a perctől foglalkoztatta Őt, hogy beléptek a szoba ajtaján. Az Anyuka és az Apuka egymásra néztek, és széles mosolyra húzódtak ajkaik. Az Anyukának előjöttek a gödröcskéi, ahogyan felhúzta az ajkait. Ők már tudták, hogy mi lesz a neve a babának, hiszen már pár hónappal ezelőtt megbeszélték. Nem akartak olyan nevet, ami túl bonyolult lenne. Olyan nevet akartak, amit egyszerűen mindenki meg tud jegyezni, és ami persze a szülőknek is tetszett. A kislány várakozóan nézett a szüleire, akik egymásra néztek, majd az Apuka kezében lévő babára.

     - Harold Edward. – mondták egyszerre, mire a kislány arca felvidult, és az ágy végébe térdelt, hogy meg tudja nézni a kisöccsét, aki Apukája karjaiban aludta az igazak álmát. A kislány egy apró puszit nyomott a kisfiú fejére, majd visszaült Anyukája mellé boldogan.

A család boldogsága határtalan volt, és tudták, hogy senki nem veheti el tőlük ezt a boldogságot. Ott volt a kislányuk, aki már régen levette a lábukról a szüleit, és, akik nagyon büszkék voltak a lányukra. Gemmára.

Anne és Des sosem voltak még ennyire boldogok, hiszen az egész életük újra megváltozott. Most már 2 gyermekes család lettek. A mai naptól kezdve két gyermek színesíti a hétköznapjaikat. A kislány után ma megszületett egy apró csöppség, egy kisfiú. 

Harold Edward Styles. 

 1994. március 19. London

Tavasz. 

Az emberek többségének erről a szóról a virágok, a szerelem, és a közeledő nyár jut elsőnek eszébe. Az iskolás gyermekeknek az iskola idő hamarosan elkövetkezendő végét jelenti a tavasz fogalma. Alig 2 hónap, és kiszabadulhatnak az iskolából, és élvezhetik a nyári szünetet. Azt, hogy nem kell korán kelni, nincsen tanulás, nincsen napközi, és nincsen semmi, mi az iskolával egybe köthető lehetne. Már csak az otthoni játék lesz szülőkkel, és a barátokkal. Minden gyermek izgatottan várja ezt a pillanatot, hogy végre alig 2 hónap múlva utoljára szólaljon meg iskolájukban a csengő, és haza rohanhassanak, hogy eldobják az iskolatáskájukat, és élvezzék a nyarat. De tudják, hogy erre még várniuk kell.

Az időseknek a tavasz a kerti munkát hozza magával. Ültetés, vetés, kertművelés, a kertben lévő virágok nyílása. Minden idős ember szeret a természetben lenni, ezért fognak sokan hozzá a kerti munkához. Fárasztó, de a végeredmény csodálatos. Hiszen a saját kertjükben megterem a paradicsom, paprika, borsó, és még egyéb zöldségek, amiket elültetnek, hogy később leszedhessék, és elfogyaszthassák azokat. A gyümölcsfák már virágba borulnak, és a maga pompájukban díszelegnek a kertben. Már csak a gyümölcsfa virágzása is csodaszép látvány. Sok idős ember ül ki a fája alá, és nézi az elé táruló környezetet, illetve élvezi a gyümölcsfa virágának kellemes illatát. Az unokáik kacagása töri meg csak az étert, amit ők ámulattal hallgatnak. A gyermekük gyermekének örömtelei kacagását.

   A felnőtt férfiak, és nők tavasza ugyanarról szól, mint amiről az eddigi napjaik. Dolgozni azért, hogy megélhetést tudjanak biztosítani a családjuknak. Mindenkinek a legfontosabb, hogy a gyermeküket egészségben fel tudják nevelni, és akinek ne kelljen megtudnia, hogy mit jelent az, hogy nélkülözés. A felnőtt emberek többségének a munkaidő elég hosszúra sikeredik, és igaz fáradtak, de a megélhetés miatt tűrik. Becsülendőek azok az emberek, akik képesek annyit dolgozni a családjukért. A családjukért, akik mindig mellette állnak, és sosem fognak ellene fordulni. 

A legfontosabb a szeretet a családban.

Egy Apa élete ma is a munkával kezdődött. A megszokott időben kelt fel, de hiányzott neki valaki az ágyából. Valaki, aki most egy olyan helyen van, ahol meg fog változni az életük. Ahol egy új korszak köszönt be az életükbe. Az Apa tisztában volt azzal, hogy a felesége jó kezekben van. Ideges volt, de mégis kis nyugodtsággal ment el a munkahelyére, ahol a kollégái köszöntötték, és egyből felesége hogylétéről kérdezték. Az Apa maga sem tudta,  mi van a feleségével, hiszen nem olyan könnyű az elérhetőség, és bármi történik, arról őt egyből tájékoztatják.

Nem sokáig dolgozott. Reggel 7 órakor kapta a telefont, hogy elkezdődött a folyamat. Az a folyamat, ami lassan elvezet a boldogságukhoz. A boldogsághoz, amit annyira vártak, és szerettek volna már átélni.

Az Apa azonnal abba hagyta a munkáját, és elindult az úti céljához. Sajnos az élet akadályt állított elé, egy baleset következtében forgalmi dugó alakult ki az általa választott útszakaszon, és senki nem tudta, hogy meddig kell várakozniuk, amíg a forgalom tovább haladhat. Az Apa nagyon türelmes típus, és próbált türelmes is maradni, hiszen tudta, hogy fontos a nyugodtság. Idegességgel nem fog előrébb menni.

 El is határozta, hogy a boldogságának a megtestesítőjének ezt meg is fogja tanítani. Megtanítja, hogy mindig legyen mindenkihez türelmes, hiszen az idegesség sehova nem fog vezetni.

Az Apa gondolkodás módja bevált. Bő 20 perc után a forgalom elindult, és minden autós megkönnyebbülve sóhajtott fel, hogy végre indulhatnak tovább.

 Az Apa az úti céljára koncentrált, és arra, hogy azon az útvonalon, ahol ő haladt semmilyen baleset ne érje Őt.

Semmi sem számított neki csak az, hogy végre ott legyen, és láthassa Őket. De biztonságban is akart odaérni. 

Amint megérkezett az nagy épülethez, egy szabad parkolóba állt be, és az autó motorját leállította. Kiszállt, és lezárta az autót. 

Nem volt drága autója, pont olyan, ami nekik megfelelt. Nem voltak nagyigényűek, és nem is lesznek azok.

Az Apa, amint beért az épületbe a lépcsőhöz ment, hogy feljusson a számára legfontosabb emeletre. Kettesével vette a lépcsőfokokat, annak érdekében, hogy minél hamarabb ott tudja magát a kitűzött úti célnál.

Ahogy felért egy-két nővéren kívül senkit nem látott. Reggel 8 óra volt. Még szinte mindenki aludt. Nem tudta merre menjen, hiszen nem tudta, hol van a felesége, melyik szobában van, ezért csak céltalanul bolyongott a folyosón. A nővéreknek már hűlt helye sem volt, ezért hozzájuk sem tudott fordulni.

Alig telt el pár perc, amikor egy fehér ruhás orvos lépett ki az egyik szoba ajtaján. A férfi felismerte az orvost, hiszen az a személy segített a feleségének, és neki is mindenben. Ő készítette fel őket az új életre, aki az életükbe költözik.

 Az Apa meghatódva figyelte, ahogy az orvos közelít felé, kezében egy kis csodával. Az orvos mindent elmondott a férfinak a szülésről, de az Apát nem érdekelte semmi. Csak az, hogy láthatja a kis csodáját, aki teljesen egészséges volt a fehér ruhás személy elmondása alapján. Az orvos óvatosan az Apa kezébe adta a kisbabát. 

Nem tudott az Apa betelni a gyermeke látványával, és örömében könnyek kezdték mosni arcát. 

Eszébe jutottak a terhesség során átélt aggodalmak, nevetések.

Aggódtak a gyermekükért, aki az Anyuka hasában fejlődött. Igaz, az orvos nyugtatta őket, hogy minden rendben van, egészséges a gyermek, de se az Anyát, se az Apát nem érdekelte ez a kijelentés, amíg nem látták a gyermeküket a saját szemükkel, és nem csak az orvosi műszerekkel, amelyeken tisztán kivehető volt kisbabájuk. 

Örömmel nézték az ultrahangot. És igaz csak egy fehér kis pöttyöt láttak kezdetben, de ez kezdett folyamatosan nőni, fejlődni, és már a szülők azon gondolkodtak, hogy kire hasonlít gyermekük.

Tudták, hogy ez egy fekete-fehér ultrahangos képből nem tudják megállapítani.

  Az Apa továbbra is meghatódva figyelte kislányát, majd az orvossal együtt bementek az Anyukához. 

Az Anya arca egyből felragyogott, ahogyan meglátta a számára két legfontosabb embert a világon.

 A férjét, és a kisbabájukat. 

Mérhetetlen boldogsággal töltötte el a tudat, hogy egy egészséges, és csodaszép babát hozott a világra, akinek mindenki nagyon fog örülni. Az Apa helyet foglalt felesége mellett a közepes méretű ágyon, és óvatosan az Anya kezébe helyezte a kislányukat. Azt a teremtményt, aki bearanyozza a mindennapjaikat, és, akit már soha nem fognak elveszíteni.

- Annyira büszke vagyok rád! - dicsérte meg a férfi a feleségét. A szívéből beszélt.

El sem tudja képzelni mekkora fájdalmat kellett átéreznie a feleségének egész idő alatt, amíg megtett minden mozdulatot, nyomást, ahhoz, hogy kisbabájuk immár itt legyen velük.

Sosem fog elég hálás lenni az Anyának azért, mert ezt a legnehezebb, de legnemesebb dolgot megcsinálta.

Megszülte a kis csodájukat. 

     -  A neve az lesz, amit szerettünk volna? – kérdezte az Anya, így megszakítva a csendet, ami közéjük állt. Mind a ketten kislányukat figyelték, csendben. 

      Tanulmányozták kis arcát, és úgy egészében mindenét, hogy örökre megőrizzék ezt. Ezt, hogy kislányuk milyen volt pár órás kisbabaként. 
 Apa remélte, hogy a lánya olyan ember lesz, soha nem fog feladni semmit, mindig harcolni fog az álmaiért, illetve segíteni fog az embereken. De ez csak rajtuk múlik. Rajtuk múlik, hogy a lányuk milyen lesz. Ők nevelik fel

      -  Igen. Rosalie.  – mosolygott az Édesanya, és a karjában fekvő kislányra nézett, aki békésen aludt a védelmező karok között.

Teljesült az álmuk.

A mai naptól kezdve már ők tényleg egy család.

Egy háromtagú család.

Nagyon boldog család, és ezt a boldogságot soha, senki nem fogja tőlük elvenni.

Ez a nap az övéké. A mai nap, amikor megszületett a kislányuk.

Rosalie Parker.

Karácsony & Louis szülinap

Mindegyikőtöknek nagyon Kellemes Karácsonyt Kívánok! :) ♥
Töltsetek sok időt a családotokkal, és élvezzétek a pihenést, valamint az ünnepet. :)

És a mai nap abból az okból is fontos nekünk rajongóknak, hogy ma van Louis Tomlinson szülinapja!
24 éves lett a mi Tomlinsonunk!
Nagyon boldog születésnapot neki is! (Bár tudom, hogy ezt ő nem fogja elolvasni. :D )

34. rész ~ Érintések

Harry Styles

Ölelő karok. 
Halk szuszogás. 
És mindezek egy csodálatos lánytól.
Ez az, amire szükségem volt, ezek azok a dolgok, amikre vágytam.
Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, vágyik a szerelemre. Én is ilyen vagyok. 
Az eddigi lányokkal, akikkel komolyabb viszonyom volt sosem volt ilyen érzésem, mint Rosie mellett, akivel még nincs is semmi közöttünk.
Még...
Én viszont nagyon szeretném, ha valami komoly alakulna ki közöttünk. Megértem, hogy nem olyan egyszerű neki, mert fél, hogy esetleg nem fogadom el Lillyt, vagy hogy máshogy nézek rá, mert nem az én gyerekem, de ez nem fog megtörténni. 
Lilly egy imádni való kislány. Rosie tökéletesen neveli őt, hiszen nem hisztizik, nyugodt, boldog és egy nagyon cuki kis csaj. 
Persze, hogy boldog, ha ilyen anyukája van, aki mindent megad neki, de főleg temérdek szeretet. Nem is tudom igazából, hogy Rosie hogyan tud megbirkózni azzal, hogy egyedül neveli a lányát. Rendben, ott vannak a szülei, de ők sem voltak non-stop velük, mivel dolgoztak. Normális esetben a kisbaba apja van otthon velük. Nem az, hogy az anyuka egyedül a babával. 
Ha találkoznék azzal a sráccal, biztosan lecsavarnám a fejét a helyéről...és addig örülhet, amíg csak a fejével csinálnám azt a mozdulatot. 
Megértem, ha nem akarja felnevelni a gyerekét, mert fiatal és egyebek, de nem, még ezt sem értem meg. Mert, ha valaki nem akar gyereket, akkor nem csinálja fel a barátnőjét. Vagy azt a lányt, akivel bálba ment. 
Felelőtlen volt. Neki kellett volna gondoskodnia a biztonságról.
De talán így kellett történnie. Ha ez a bunkó nem szúrja el a dolgokat, hanem szépen Rosieval haladnak, akkor a lány nem választotta volna magának azt a munkát, amit. 
Nem keresett volna meg, és készített volna fényképet rólam.
Nem jött volna el hozzám.
És egyáltalán nem beszélgettünk volna még csak egy mondatot sem.Semmit. 
Több, mint biztos, hogy akkor nem feküdne itt a karjaimban, miközben a karjai körém vannak fonva. Édes, halk szuszogása tölti csak be az egész szobát. 
Alig merek levegőt venni. Én csak ölelni akarom, figyelni őt, az arcát. 
Tudom, hogy alszik, de most van időm őt jobban megnézni, minden egyes kis pontot az arcán megfigyelni. 
Csodálatos. Közelről még csodálatosabb. Neki nem kell egy kis smink sem, ő így gyönyörű, ahogyan van. 
Rózsaszín, tökéletes ajkai enyhén szétnyílnak, ahogyan kifújja a levegőt. 
Ha tehetném, és nem kelne fel, akkor végig itt feküdnék, és csak nézném őt. De nem biztos, hogy örülne, ha azt mondanám neki, hogy "Rosie. Aludj már vissza, mert én figyelni akarlak téged!" 
Vagyis nem is az, hogy nem örülne neki, hanem biztosan hibbantnak titulálna. 
Mocorogni kezdett a karjaimban, és tudtam, hogy pillanatokon belül megtekinthetem csodaszép szemeit. Megsimítottam lágyan az arcát, mire megrándult az orra.
Próbáltam nem felnevetni, hogy még csak véletlenül se én legyek annak az oka, hogy megébred. 
Megrebegtek a szempillái, majd lassan kinyitotta gyönyörű barna szemeit. Rám nézett, és rám mosolygott.
Már reggel van ereje mosolyogni. Én alig tudom reggel kinyitni a szemeimet, nem hogy még mosolyogni. 
- Jó reggelt. - köszönt halkan, de mosolyogva.
- Szia. - puszit nyomtam az orra hegyére, és jobban magamhoz öleltem. Karja szorosabban fonódtak meztelen derekamra, míg a fejét vállamra hajtotta.
- Hogy aludtál? 
- Nagyon jól.  - mosolygott, és egy apró puszit nyomott az államra. Nyugodtan haladhatott feljebb tökéletes szája..mondjuk az én számra, és ott hintette volna el azt a puszit, amit biztosan átváltoztattam volna egy szenvedélyes reggeli csókká.
- Örömmel hallom, hogy tudtál mellettem aludni. - megsimítottam a haját, ő pedig vigyorogva felnézett rám.
- A hangos horkolásodat leszámítva. igen, jól aludtam. - vigyorgott.
- Nem is horkolok! - keltem saját védelmemre. Én nagyon jól tudom, hogy nem horkolok! Eddig senki sem mondta, szóval remélem tényleg nem horkolok. 
- Nem, igazad van. Csak horkolsz. Ja, várj. Az ugyanaz! - nevetett fel. Összeszűkült szemekkel néztem rá, majd hirtelen magam alá gyűrtem, és elkezdtem csiklandozni. Felsikított a váratlan fordulattól. Hát persze, hogy nem számított rá. 
- Mondd azt, hogy nem horkolok! - fenyegettem meg játékosan, azonban kezeimet egy percre sem vettem el az oldaláról, amik folyamatosan mozogtak rajta, így elérve, hogy az alattam fekvő lány fészkelődjön alattam.
- Nem szoktam hazudni. - nevetett fel, én pedig még inkább elkezdtem a csiklandozását. Próbálkozott, hogy abbahagyjam. De kis kezei nem bizonyultak túl ügyeshez ahhoz, hogy az én kétszer akkora kezemet letudja fejteni magáról. 
Én állok győzelemre, Rosalie. 
- Nem is kell. Csak mondd azt, hogy nem horkolok, mert ez az igazság. 
- Harry. - ficánkolt alattam. Ha azt hiszi csak azért, mert a nevemet mondja, abbahagyom, akkor tévedett. 
De csak most értettem meg mi is a valódi ok. Próbálta felhúzni a takarót a melleire, hiszen meztelen testét már felül alig takarta a takaró. Abbahagytam a csiklandozását, és nem tudtam levenni a tekintetemet formás idomairól.
Annyira kívánatos, és dögös. Tegnap pedig valami fantasztikus volt vele. 
Egy csodálatos lány feküdt alattam, akit élvezettel néztem, ahogyan vonaglik az érintéseimtől, és minden egyes csípőmozgásomtól. Most pedig megint csak itt fekszik alattam, takaró hiányában, félig eltakart keblekkel, és érzem, hogy ha tovább bámulom, akkor komoly merevedésem lesz. Már most is van, de le kell nyugodnom. Nem támadhatom le. Pedig megtenném. Nagyon kívánom őt. 
De tudom, hogy lassan kell haladnunk. A szex az majd később is rá ér, ha már komolyak lesznek közöttünk a dolgok. De akkor viszont ki sem szállok vele az ágyból. Az biztos is. 
Kipirult arccal figyelt engem, ahogyan tekintetemmel őt pásztázom. Nem is tudja elképzelni, mit csinálnék most vele. De majd később megtudja. 
Jobbnak láttam, ha inkább mellé fekszek, és felhúzom rá a takarót. Tudtam, hogy szégyenlős, én pedig nem fogom erőltetni neki, hogy meztelenül legyen előttem.
Később már úgy sem kell erőltetnem. 
- Nem horkoltál. - miután megigazította magán a takarót, visszabújt hozzám. Combjaihoz simult merevedésem. Felszisszent, majd gyorsan elhúzódott tőlem. Nagy szemekkel nézett rám. 
- Ez csak az, amit kiváltasz belőlem. Te miattad leszek ilyen. Olyan dögös vagy. - megcsókoltam a nyakát. Nem tehetek róla. Alig bírok magammal, tudom, hogy le kell állnom, de borzasztóan nehéz.
Zihálni kezdett, és még mielőtt elszabadulnak a hormonjaink, egy csókkal lezártam tevékenykedésemet, és magamhoz öleltem. Ügyeltem arra, hogy lábai között már ne érezzen meg engem. 
- Azt mondtad, hogy nem szoktál hazudni. Hazudós vagy, Rosalie. - megböktem az oldalát, ő pedig egy pici megugrott. Kuncogni kezdett.
- Lehetséges, hogy füllentettem... - nevetett, és olyan cuki pillantással nézett rám, hogy azt hittem ott fogok elolvadni. Fiú létemre még én is képes lennék elolvadni. Rosalietól? Bármikor. 
Nevetése ragályos volt, és vele együtt kezdtem nevetni én is.

- Mikor akarsz hazamenni? - miután kinevettük magunkat, csak pihentünk egymás karjaiban mind a ketten csukott szemekkel. Ezek olyan kellemes pillanatok. Semmire sem cserélném le. 
- Nem tudom. - válaszolt, és felnézett rám.
- Ne hogy azt hidd, hogy zavarsz, mert egyáltalán nem, csak azért kérdeztem, mert még reggeliznünk is kell, és úgyis én viszlek haza. 
- Anyuék tudják, hogy itt aludtam. Éjjel, amikor felkeltem írtam neki egy üzenetet, hogy ne aggódjanak. 
- Akkor pihenhetünk még, vagy szeretnél letusolni? - cirógatni kezdtem hátát. 
- Elsőnek pihenjünk egy kicsit még. - úgy helyezkedett, hogy szemtől szemben legyünk egymással. Végig simított az arcomon, én pedig lágyan a haját kezdtem simogatni. 

- Biztosan nem bántad meg? - kérdeztem meg tőle újra eme kérdést. Tudtam, hogy valószínű már az agyára megyek ezzel a kérdéssel, de nem szeretném, hogy egy pillanatra is megbánja, hogy lefeküdt velem. Én nem bántam meg. És soha nem is fogom.

- Harry.. - sóhajtott - nem bántam meg, de ha még egyszer megkérdezed, akkor nem állok jót magamért! - nézett rám csúnyán, és valahogyan éreztem, hogy komolyan gondolja.

Szóval Harry fogd be, és örülj, hogy nem bánt meg semmit!

Igaza volt a belső hangomnak. Már többször is elmondta, hogy nem bánta, és láttam rajta mennyire élvezi. Akkor meg miért kérdezem meg állandóan?

Nem vagyok normális..

- Jó, rendben. Oké. Bocsi, csak nem akarom, hogy megbánd. 

- De nem fogom megbánni. Nagyon élveztem, csodás volt. - pír borította be az arcát, én pedig elmosolyodtam, és lágy csókot leheltem a homlokára.

- Szerintem is az volt. A legcsodásabb. - mosolyogva néztem a szemeibe.

- Biztosan a volt barátnőiddel sokkal jobb volt. Nekem nincs nagy tapasztalatom. - zavarában lehajtotta a fejét, de én az állánál fogva felemeltem kobakját, hogy rám nézzen. Muszáj volt rám nézni. 

- Igen, voltak már barátnőim. De hidd el, veled volt a legjobb. Mert olyan ártatlan vagy, és pont azért, mert nincs tapasztalatod. Tökéletes volt, a legtökéletesebb. - szabad kezemmel hátra simítottam a haját, hogy még csak véletlenül se hulljon a szemeibe.

Nem szólt semmit, csak szorosan hozzám bújt, mielőtt elmosolyodott volna. Innen tudtam, hogy elhiszi, amit mondok neki. 

Elhiszi, hogy nekem vele volt a legjobb. Nem mással. Csak vele. 

*****

- Vedd fel az én ruháimat. Komolyan adok neked egy melegítőt és egy pólót meg egy pulcsit, amiben haza tudsz menni. - győzködöm Rosiet, aki még az ágyban ül, teste köré csavart takaróval. Én már letusoltam és felöltöztem.

- De nincs cipőm, amiben hazamenjek. - húzta fel a szemöldökét.

- Adok zoknit!

- Zokniban menjek haza?

- De kocsival mész. Beraklak a kocsiba és ki is veszlek! - vigyorogva néztem rá.

- Nem kell, de oké. Akkor kérek egy zoknit. Addig nem fagy le a lábam legalább. 

- Ha tegnap nem fagyott le a magassarkúban, akkor ma sem fog lefagyni a zokniban. - nevettem fel, hiszen teljesen abszurd az egész. Tegnap szoknyában és magassarkúban jött ide, és nem fagyott meg, míg ma hazamenne egy kényelmes nadrágban és pulcsiban, valamint zokniban. 

- Jó, akkor kérek ruhákat. 

- Rendben. - a gardróbomból vettem ki egy melegítő nadrágot, pólót és pulcsit valamint egy vastagabb zoknit. A szobában az ágyra leraktam elé.

- Parancsolj. A fürdőbe a szekrényre raktam ki neked törülközőt. Kettőt is, mert nem tudom mennyire van szükséged. Itt vannak a ruhák, ha végeztél, akkor gyere le a nappaliba. 

- Rendben. - elmosolyodott.

Szívesen megnéztem volna, ahogyan meztelenül kiszáll az ágyból és a ruháimmal a kezében elvonul a fürdőben, de tudtam, hogy nem lehet. 

Pedig nagyon szívesen megfigyeltem volna. 

De inkább lementem a konyhába s reggelit kezdtem készíteni. Nem akartam nagyon bonyolult ételt csinálni, így maradtam egy kis sült bacon és rántotta mellett. Próbáltam lassan csinálni, hogy mire Rosie leér az étel még meleg legyen.

- Kész vagyok. - hallottam meg a hangját éppen jókor, hiszen pont akkor helyeztem asztalra a reggelinket.

- A reggeli elkészült. - felé fordultam, de ahogyan megláttam, megálltam minden mozdulatomban. 

Az én ruháimat viseli. Tudtam, hogy ezeket fogja felvenni, és el is játszottam a gondolattal, hogy hogyan fog rajta állni, de ez még jobb, mint amilyenre lefestettem magamban a képet.

Igaz, mindegyik ruha nagy rá, de eszméletlenül jól néz ki bennük. Hullámos haja lehullik a melleire, és a háta közepére.

Csodálatos látványt nyújt.

- E-eszünk? - kérdezte zavartan, és az asztalra mutatott, ahol már a reggelink helyezkedett el, előttük egy-egy pohár narancslével.

- Igen. - bólintottam. Mind a ketten leültünk az asztalhoz, és falatozni kezdtünk. Nagyon reméltem, hogy a tegnapi bélszín után ez is ízleni fog neki. De a hümmögéseiből ítélve ez az egyszerű reggeli is elnyerte a tetszését.

- Nagyon finom volt. - mosolyogva nézett rám, amikor befejezte a bacon és a szalonna elfogyasztását.

- Reméltem, hogy ízleni fog. Bár ezt nem igazán lehet elrontani. - nevettem, miközben összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba raktam. Megvontam a vállamat, miszerint majd elpakolom őket. Addig meg senkinek sincsenek azok ott útban. Ha igen, akkor az majd elpakolja. 

- Dehogynem. - állt fel Rosie - hiszen, ha a tojásba túl sok sót raksz, akkor sós lesz, és a bacon önmagában is sósabb, szóval valószínű nem ennénk meg. - érvelt az mellett az állítás mellett, hogy még egy ilyen kis egyszerű ételt is ellehet rontani.

- Igazad van. De ahhoz nagy tudomány kell, hogy egy rántottát valaki elrontson. - kuncogtam.

- Ha valaki nincs sokat a konyhában, akkor elrontja.

- És megint csak azt tudom mondani, hogy igazad van. - nevettem fel. Ő is nevetett, amit én mosolyogva figyeltem.

Telefonom, amit levittem a konyhába életre kelt, és zenével adta a tudtomra, hogy valaki kapcsolatot akar velem teremteni. 

Nem akartam vele foglalkozni, de amikor a képernyőn Tom neve szerepelt, akkor azonnal elvettem, és kinyomtam.

A franc! Elfelejtettem. Ma délelőtt edzésre kell mennem!

- Minden rendben? - kérdezte Rosie, és furcsán nézett rám. Valószínű a gyors telefon elvételemen lepődött meg.

- Igen, persze. Csak az egyik idegesítő haverom volt az. - forgattam meg a szemeimet, hogy még hitelesebbé tegyem az állításomat. 

Rosie nem szerezhet arról tudomást, hogy ma este megint meccsem lesz. Valószínű kiakadna.

- Értem. - furcsán méregetett még mindig, de nem szólt semmit. 

Felment, hogy összeszedje a ruháit és minden cuccát.
Gyorsan haza kell vinnem Rosiet, utána pedig vissza hazajönnöm, az edzőruháimat elrakni, és menni edzeni. Este pedig meccs.
Feltűnésmentesen kell viselkednem, hogy Rosie semmit se sejtsen.
Nem számolva a következményekkel írtam Tomnak egy üzenetet. 

1 óra és ott vagyok. 

Facebook csoport

33. rész ~ Érzékiség (+18)

Rosalie Parker

Hangos zihálások.

Túlfűtött levegő.

Forróság az egész testemben.

Ez volt minden, amit érzékeltem a pillanatokból.

Teljesen elvesztem Harry ajkai alatt, amelyek nyakam bőrét izgatták, hol csókokkal, hol harapásokkal, de minden egyes mozdulatánál ugyanúgy reagáltam. Nyöszörögtem.

Nem bírtam elviselni ezt a rengeteg szexuális vágyat, ami körénk telepedett, és folyamatosan nőtt.

Nem akartam gondolkozni. Csak annyit akartam, hogy ez a pillanat ne múljon el, és még többet kapjak ettől a fiútól. Ő pedig mintha meghallotta volna mit gondolok, visszatért az ajkaimhoz. Száját azonnal szorosan az enyémre nyomta, és kezdett olyan mohósággal csókolni, hogy azt hittem ott robbanok fel.

Annyi vágy van bennem, hogy muszáj mindent kiadnom magamból, és erre a legalkalmasabb mód az, hogy olyan hevesen csókoljam Harryt, amennyire csak tudom, és még közelebb tudjam magamhoz testét, hogy így is enyhítsem a vágyaimat.
Több kevesebb sikerrel.

Hajába markoltam, mire ő a számba nyögött, ezzel párhuzamosan pedig ágyékát az enyémnek nyomta. 
Erősebben csókoltam, és nyögésem miatt, ami tette hatására jött ki belőlem, nyelve azonnal a számba csúszott, és kezdte azonnal feltérképezni azt. Nyelve érzéki mozdulatokkal uralta nyelvem felett az irányítást.

Oldalamat, és combomat simogatta, miközben másik kezével, amik eddig hajamat túrta, megtámaszkodott mellettem. Erősebben nekem nyomja kemény férfiasságát, mire muszáj elhúzódnom, és hagynom, hogy nyögésem a levegőbe szálljon.

Csókolgatni kezdi nyakamat, és a vállaimat, majd a mellkasom kilátszó részére tér rá, és kezdi kényeztetni tökéletes ajkaival. 
Zihálok. Fejemet hátra hajtom, ezzel egy időben pedig a hátába markolok. Elhúzódik tőlem. 
Ráemelem a tekintetemet, ő pedig engem figyel. Mind a ketten ugyanolyan csapzott kinézettel rendelkezünk.
- Biztosan akarod? - suttogja ajkaimra. Sóhajtok és szemeibe nézek. Bólintok egyet.
- Fel kell mennünk. Ott sokkal kényelmesebb lenne. - csókolta meg ajkaimat - bár nagyon, nagyon nehezen tudok elhúzódni tőled. - nevetett fel rekedten. Alsó ajkamba harapva figyeltem őt. - Ezt ne csináld kérlek. Így is az őrületbe kergetsz, de ezzel még inkább. Nem fogunk feljutni, ha beharapod a szádat, Rosalie. - gyorsan kezdem venni a levegőt, és nem tudom miért, de az hogy a teljes nevemet ejti ki, egyszerűen még jobban felizgat.
Feltérdel a kanapén, a tekintetem pedig önkéntelenül is odacsúszik, ahol nadrágja dudorodik. 
- Tetszik, igaz? Ezt váltod ki belőlem. - elpirulok, hiszen tudom, hogy rajtakapott azon, hogy pont azt néztem. 
Vigyora fülétől, füléig ér, és ennek hatására előjönnek az ajkai mind két végén a gödröcskéi. Vigyorogva hajol hozzám, és nyom lágy csókot az ajkaimra.
- Kapaszkodj belém. Fond körém a lábaidat. - szemeimbe nézve adta ki a parancsot, én pedig engedelmesen követtem az utasításait. Amint lábaim már a dereka köré voltak kulcsolva, felemelt, és így indultunk el az emeletre.
Nyakához hajoltam, és ajkaimat finoman végig húztam a bőrén. Tettem okára sóhajtott, én pedig folytattam nyaka kényeztetését. Apró puszikat nyomtam a füle aljától, egészen a nyaka hajlatáig.
- Elfoglak ejteni. - zihált, és gyengülő karjai igazolták szavait. Tudtam, hogy nem azért fog elejteni, mert nincs benne erő, éppen ellenkezőleg.
- Ne fojtasd. - amint felértünk, megállt a falnál és neki nyomott.
Mohón csókoltuk egymás száját, de Harry türelmetlensége miatt hamar a szobában találtuk magunkat, aminek ajtaját Harry lábával nyitotta ki, és ugyanígy csukta is be. 
Az ágyhoz sétált, és amíg elfektetett az ágyon addig elhúzódott tőlem, de ez a távolság tényleg csak pár pillanatig tartott.
És már újra csókolni is kezdett. 
Közben simogatta a combomat, valamint az oldalamat.
Nem gondolkodtam csak csókoltam őt. Nem akartam, hogy bármi is elvegye a gondolataimat, ami miatt megbánnám, és eltántorodnék ettől az egésztől.
Harry egy szeretetre méltó fiú, és tudom, hogy nem bántana meg, nem csinálná azt, hogy egy éjszaka és utána nem fogunk beszélni. Hiszem azt, hogy többet fogunk randizni. Ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Sajnos ez is benne van abba a bizonyos pakliban, de ha az ember nem mer, akkor nem nyer.
Kockáztatni kell sokszor az életben. És ez is most olyan. Nem fogom hagyni, hogy a negatív gondolatok előjöjjenek. Azokat most az agyam egyik kis csücskébe hajítom, és csak arra gondolok, hogy mit akarok csinálni. És azt éppen most teszem.
Csókolom ezt a fiút.
Zihálva váltunk el egymás szájától. Az ujjaim gyorsan kezdték inge gombjait kiszabadítani abból a kis lyukból, ahova Harry beillesztette őket, mielőtt eljött értem.
- Te aztán türelmetlen egy lány vagy. - nevetését hallottam csak füleimben, és kipirult arccal folytattam a tevékenységemet. Miután minden gombot gyorsan, de precízen kibújtattam a helyéről, letoltam a vállairól az anyagot, majd az inge ujjait meghúztam, így kezeit könnyedén kitudta csúsztatni, és a fehér anyag, ami eddig felsőtestét takarta, már a padlót díszítette.
Megcsodáltam a tetoválásait, már amiket láttam abból kifolyólag, hogy a testén több tetoválás az én ruhával borított testemre simult.
Még soha nem láttam ilyen közelről tetoválást. Nekem nincsen, és akivel eddig nemi kapcsolatot létesítettem, ami csak egyszer volt, fogalmazzunk úgy hogy neki sem volt semmilyen minta a bőrén, de nem mintha láthattam volna.
Mutatóujjammal megsimítom az első tetoválását, amit megpillantok. A madarait.
Nagyon megtetszenek, és Harryn elképesztően jól néz ki ez a minta. 
Ahogyan megfigyelem több kisebb tetoválás is megmutatkozik a karján, valamint a kulcscsontján, de ezek a madarak, melyek a mellkasán kapnak helyet kitűnnek.
És éppen ezért lettek már most a kedvenceim.
- Tetszenek? - Harry hangja visszatérített a tetoválásai okozta kábulatomból.
- Nagyon. Annyira jól állnak neked. - lassan, minden kis részletét a madarainak megsimítottam hüvelykujjammal. 
Harry elmosolyodott, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Feltérdelt, és felültett. 
Nem volt sok időm nézegetni felsőtestét, mivel száját számra nyomta.
Miközben ajkai, ajkaimat csókolták, addig ujjaival a ruhám hátuljához nyúlt, és lehúzta a cipzárt, így már könnyedén megtudott szabadítani direkt erre az estére választott koktélruhámtól.
Nedves csókokat hagyott a nyakamon, le egészen a vállamig. Miközben ruhám pántját húzta le, úgy csókolta végig mind a két oldalon a vállaimat. 
Teljesen elveszve a csókjaitól ültem előtte, ő pedig hanyatt fektetett, és ruhámat teljes egészében lehúzta rólam, majd a szoba egyik pontjába dobta. 
Tekintete, mellyel végig pásztázta testemet égett a vágytól, és mohó pillantása láttán testem még inkább lángra lobbant.
- Annyira...annyira kibaszott gyönyörű vagy. - zihált, és lehajolva, megcsókolta a vállaimat, majd a melleim kilátszódó részeit a melltartóból, és haladt le egészen a két mellem közötti völgybe, mely bőrrészekre szintén csókokat hintett.
Miközben ajkai testem több részét is csókokkal kényeztette, addig én nadrágjától szabadítottam meg. Morogva húzódott el, és vette le a ruhadarabot. Felnevettem türelmetlensége miatt. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd visszamászott felém.
- Mi olyan vicces? - suttogta fülembe, és ajkait végig húzta a fülem alatt. Testem megremegett, és még nehezebben kezdtem venni a levegőt. A szó a számba ragadt, és nem hiszem, hogy megtudtam volna szólalni.
Nem csak az eszemet, hanem a hangomat is elvette ez a rengeteg szexualitás, ami körülöttünk van most a levegőben.
- Erre nincs szükségünk. - amint elhagyta eme mondat a száját, máris elkezdte lehúzni melltartó pántjaimat. Ajkai közben megtaláltak az ajkaimat, és nagyon hálás voltam neki, amiért csókjával eltereli a figyelmemet arról, hogy hamarosan félmeztelenül fog látni.
Levette rólam melltartómat és azt is könnyedén oda dobta, ahol a többi ruhadarab hevert. 
A földre.
Elhúzódott tőlem, és azonnal végigmért. Melleimet csodálta, én pedig kezemmel elakartam takarni azon testrészeimet, ami a tekintetével majdnem felfal.
- Ne takard el magad. - kezemet megfogta, és összekulcsolta az ujjainkat. - Gyönyörű vagy, és annyira kívánatos. - sóhajtott. Lehajolt, és ajkaival apró csókokat hagyott melleimen.
Elengedte a kezemet, és amíg az egyik keblemet szájával, valamint nyelvével izgatta, addig a másikat körbefogta tenyerével és masszírozni kezdte.
Nyöszörögve hajtottam hátra fejemet, és élveztem érzéki csókjait valamint tapintását.
Szájával szívta és nyalta a mellemet, hol az egyiket, hol a másikat, ezzel azt a célt elérve, hogy mellbimbóim megkeménykedve álltak. 
Elhúzódott egy picit tőlem és vigyorogva figyelte az eredményét a tetteinek, majd felhajolt hozzám, és megcsókolt.
Lassan, érzékien mozgattuk az ajkainkat, és lassan eltávolítottuk egymásról az utolsó zavaró ruhadarabot is.
Most már semmi sem állt annak az útjában, hogy testeink összeérjenek.
Bőr ért bőrhöz. Olyan szorosan simult hozzám, hogy melleim kemény mellkasába nyomódtak. Amint megérezte ezt, a számba sóhajtott, és még akaratosabban, még mohóbban kezdett csókolni.
Ujjaival az oldalamat kezdte cirógatni, majd a hasamat. A lábaimhoz nyúlt, és megszorította a combomat.
Tudtam mit akar, és engedelmeskedtem neki. Szétnyitottam a lábaimat, ő pedig könnyedén a lábaim közé férkőzött. 
Kínzóan lassú mozdulatokkal kezdte ágyékát nekem nyomni.
Szájába nyögtem, amikor megéreztem, hogy kemény férfiassága az én legérzékenyebb testrészemhez simul.
Mind a ketten forrók vagyunk és lüktetünk.
Mind a kettőnknek szüksége van arra, hogy összeolvadjunk, hogy végre enyhítsünk vágyainkon. 
Elhúzódtam tőle, hogy végre levegőt juttassak a tüdőmbe. Ziháltam, és Harry hátát markoltam. Nem bírtam már.
- Harry... - nyöszörögtem. 
- Tudom, mindjárt. - sóhajtott, és erősebben hozzám nyomta magát. Felnyögtünk mind a ketten. 
Harry felült, és a fiókjából elővett egy óvszert, amit miután felbontott, már húzott is fel péniszére. Annyira feltüzelt a látvány, ahogyan felgörgeti magára az óvszert, hogy muszáj volt az alsó ajkamat beharapnom, hogy még csak egy kis hang se csússzon ki belőlem.
Nem csodálkoztam volna, ha felnyögök.
Amint az óvszer felkerült arra a helyre, ahol való, jelen esetben Harry péniszére, már vissza is mászott felém. Ujjaival végig simította a hasamat, majd elérve nőiességemhez, megsimította azt lassan.
Megremegtem, és halk nyöszörgés szaladt ki ajkaim közül.
Ujjait lassan mozgatni kezdte, majd egy váratlan pillanatban ujját a csiklómra nyomta és megdörzsölte. Hangosan felnyögtem, a felsőtestem felemelkedett a matracról.
- Annyira készen állsz rám. - sóhajtott, és ujjait elvette legérzékibb testrészemről.
- Kérlek.. - ziháltam. 
Az, hogy a péniszét elkezdte hozzám dörzsölni már túl sok volt. Nagyon sok.
Lágyan megcsókolt, és lassan belém csúszott. Muszáj volt tőle elhúzódnom és kiengednem a hangos nyögésemet.
Nem vagyok már szűz, de életemben egyszer voltam csak férfival. És annak nagyon gyorsan vége lett. Ennek viszont tudom, hogy nem lesz.
- Rendben vagy? - kérdezte halkan, és apró csókokat hintett arcomra. Nem mozdult. Nem csinált semmit, ezért pedig nagyon hálás voltam neki. 
- Maradj így. Csak egy picit. - kérleltem halkan, ő pedig bólintott, és nem mozdult. Lágyan simogatni kezdte az oldalamat, és az arcomat szórta tele puszikkal.
Mikor már éreztem, hogy készen állok rá, mozogni kezdett, lassú, egyenletes tempóban.
Nyögtem, és a hátába markoltam, ő pedig a nyakamra tapadt ajkaival, és azonnal csókolni kezdte a bőrömet. 
- Rosie.. - nyögte a nevemet, amikor körmeimet végighúztam hátán.
Tudtam, hogy tetszik neki, amit teszek, és ennek nagyon örültem.
Mélyebbre hatolt, én pedig hangosan nyögtem. Szemeimet lehunytam, a fejemet hátrahajtottam.
- Nyisd ki a szemeidet. - suttogta, és csókot hintett az államra - látni akarom, hogy mennyire élvezed.
Szemeimet kinyitottam, és ránéztem. Vággyal telt szemekkel figyelt engem. A kezeinket a fejem mellé tette és ujjainkat összekulcsolta.
Annyira érzéki ez az egész.
Lábaimat jobban szétnyitottam neki, így még inkább belém tudott hatolni.
Mind a ketten hangosan nyögtünk.
Egymás száját csókoltuk, miközben testeink teljesen egybeforrtak. Nem volt még egy kis hely sem a két test között.
Csak én és Harry. Egybefonódva, összesimulva. 
Ahogyan gyorsított a tempóban úgy közeledtem én is egyre jobban a beteljesüléshez.
- Ne fogd vissza magad, Rosalie. - nyögött fel Harry - élvezz el nekem! 
Még inkább felizgultam szavai hallatán. Gyorsított a tempón, mind a kettőnket hajszolva az élvezethez, amit nem csak nekem, hanem már Harrynek is igen közel volt.
- Harry... - nyögtem a nevét, és ujjaimat kiszabadítva ujjai közül markoltam a hátába, majd húztam jobban magamra.
- Bassza meg... - káromkodott, és felnyögött. Még gyorsabban mozgatta bennem péniszét, én pedig nem bírtam tovább.
Az egész testem megfeszült. Lehunytam a szemeimet, és átadtam magam az orgazmusnak, amelyet hangosan nyögve engedtem szétáradni az egész testemben.
- Rosie - Harry hangosan nyögte nevemet, így tudtomra adva, hogy őt is elérte a mámorító érzés. 

Teljesen kimelegedtem, és az egész szobában fülledt, meleg levegő uralkodott.
Harry hasonlóan, mint én zihálva feküdt az ágyban, és pihente ki az elmúlt pillanatok fáradalmait. 

Felkelt, és a fürdőbe sétált, majd visszasétált hozzám, már óvszer nélkül. Elpirultam, ahogyan végig néztem meztelen testén.
Most egy pillanatra volt időm megcsodálni a többi tetoválását is.
Pillangó? Elég fura.
Főleg egy fiún, de el kell ismernem, hogy Harryn nagyon jól mutat az a motívum. 
Vigyorogva feküdt be mellém az ágyba, és ránk terítette a takarót.
Tudom, hogy le kéne tusolnom, de annyira elfáradtam a szeretkezésben, hogy most csak pihenni szeretnék. Harryvel. 
- Kibámultad magad? - kérdezte, miközben magához húzott. Ajkain ott díszelgett az a hülye vigyor, amellyel idesétált hozzám.
- Nem bámultam. - fejemet mellkasára hajtottam, és összetettem két kezemet azért, mert nem látja az arcomat. Hiszen mit látna? Azt, hogy teljesen elpirultam.
- Nem kell szégyelni, ha tetszik a felsőtestem. 
Nem kellett felnéznem és tudtam, hogy vigyorog. Megráztam a fejemet, és nevetni kezdtem.
- Minden rendben veled? - a szeretkezésünk alatt is többször megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Én pedig mindig ugyanazt válaszoltam.
- Igen. - mivel ez az igazság - minden a legnagyobb rendben van. - felnéztem rá, ő pedig rám mosolygott.
- Nem bántad meg, hogy lefeküdtél velem? - kérdését nagyon halkan tette fel. Komolyan azt hiszi, hogy megbántam?
- Dehogy bántam meg. Nagyon, nagyon csodálatos volt. - megpusziltam a nyakát, és szemeibe néztem. 
- Szerintem is. Veled minden olyan más. - ismerte be, és megsimította a hajamat.
- Ugye tudod, hogy nem csak egy éjszakára kellesz? - kérdezte halkan, és szorosabban magához húzott.
Tudtam, hogy ő nem olyan. 
- Tudom. - lassan simogatni kezdtem az ujjait.
- És akkor randizol még velem? Azt mondtad, hogy sodródjunk az árral. 
- Még mindig így gondolom, Harry. - válaszoltam meg a ki nem mondott kérdését. Felnéztem rá. 
- Annyira örülök, hogy tényleg nem bántad meg! - csókot nyomott a homlokomra.
- Tényleg nem bántam meg, sőt. - elpirultam, ő meg vigyorogni kezdett. Már megint ez a hülye vigyora..
- Ne vigyorogj így! - megböktem az arcát. Ő pedig csak nevetett.
- Miért? Hiszen te is élvezted nem?
- Nagyon.
- Annyira jó volt nézni, ahogyan élvezed és hangosan...
A tenyeremet gyorsan a szájára tapasztottam. Az arcom pedig olyan színben pompázhatott, mint a paradicsom. 
- Oké, értem. Nem kell részletezni. 
Vigyorogva figyelt, és a kezemet elvette a szám elől.
- Aludjunk. - nevetett, és leoltotta az éjjeli lámpáját.
- Jó éjszakát, Harry. 
- Nekem nagyon jó lesz, miközben arra gondolok, hogyan... - felnevetett azon, hogy azonnal megmozdultam, hiszen készültem a szájára tapasztani tenyeremet, hogy esélye se legyen kimondani azokat, amik mocskos fantáziájában vannak.
Azonban tudtam, hogy nem mondta volna ki, csak bosszantani akart. 
Nevetése hallatszott még egy darabig a szobában, majd egy utolsó csók után, amit a homlokomra nyomott, elcsendesedett és rövid időn belül már csak a szuszogását hallottam.
Mosolyogva hunytam le a szemeimet.
Harry ölelő karjaiban, teste melegét érezve nyugodtan aludhattam.


Várom a véleményeiteket! :)

A blog Facebook csoportja