94. rész ~ Nathaniel Styles

Hát elérkeztünk sajnos ide is...

Ez a blog utolsó része, de még vár ránk egy epilógus. 

Olvassátok akkora szeretettel ezt a részt, mint amekkorával én írtam.. :)

Jó olvasást. 

Puszillak titeket: Szandi. ♥

Harry Styles

~ 2017 februárja ~ 

- Rosie még alszik, ugye? - anyu, Robin, Kate és én éppen a konyhában készítettük elő az ebédet, vagyis jobban  fogalmazva már majdnem készen voltunk mindennel, és csak az hiányzott, hogy mindenki ideérjen. 
- Igen. Legalábbis, amikor negyed órája fent voltam megnézni őt, még aludt. - válaszoltam meg anyu kérdését. 
- Amilyen makacs úgysem lesz hajlandó leülni a fenekére, ha már itt lesz mindenki. - forgatta meg a szemeit Kate. 
Felnevettem. Nos, igen. Rosie még mindig ugyanolyan makacs, mint amilyennek megismertük. 
A pihenést az elmúlt több, mint hét hónap alatt pontosan annyiszor végezte, amikor már ő érezte azt, hogy elfáradt. Nem értettem miért hősködik. Állapotos volt, nagyon jól tudtam, hogy egy kilométert sem tudna megtenni, pisiszünet és tíz perces pihenőidő nélkül, így volt a normális. De Rosie a fejébe vette, hogy mindent megcsinál, amit csak tud. Lillyt elvitte óvodába, aztán pedig próbált itthon hősködni, miszerint ő majd rendet rak, és megfőz. Hát sosem jött neki össze. 
 Miután az egész család, és baráti társaság megtudta az örömhírt, miszerint jön a baba, mindenki oda-vissza volt, és folyamatosan vigyorogtak, amikor találkoztunk. 
És ők csak a barátaink!
Szerintetek én mennyire voltam az elmúlt hónapokban szomorú? Sehányszor. Az a csoda, hogy láthattam a feleségem hasát növekedni, az fantasztikus élmény volt. És, amikor megfoghattam a hasát, éreztem, hogy a kezem alatt rúg a kislányunk vagy kisfiúnk...leírhatatlan. 
Mindent megvettem Rosienak, amire csak szüksége volt. Amikor éjjel felkelt, mert ő gyorskaját kíván, akkor elmentem, és vettem neki. 
Amikor hisztis volt, hagytam, had nyugodjon le. 
Amikor sírt, mert egy filmben olyan jelenet volt, akkor megnyugtattam, pedig tudtam, hogy ha nem lenne terhes, nem sírna. De hát a hormonok..
Amikor felhúzta magát, és rajtam vezettem le, nos, akkor én is felhúztam magam, és egy kis veszekedés után könnyen megtaláltuk a megoldást a kibékülésre. 
És amikor túlfűtötte a vágy, és a karácsonyi közös vacsorán félre kellett vonulnunk az étterem mosdójába szexelni, hát szívesen teljesítettem a "Dugj meg keményen!" kérését. 
Mennyi faldöngető szex ezeknek a csodálatos hormonoknak köszönhetően..
Esküszöm rengetegszer teherbe fogom ejteni, hogy ennyire elveszítse a fejét, és eldobja a gátlásait..
- De tudja, hogy csak úgy bírja ki a születésnapot, ha pihen előtte. - Robin mély hangja volt, ami visszahozott szexuális fantáziám fellegvárából..
Emlékeztetnem kell magam este arra, hogy még mindig szabad a szex, és ne felejtsem el feleségemet kényeztetni egy kicsit mindenféle módon..
Nem baj, hogy nekem van a születésnapom. Megérdemli teljes mértékben. 
Ja, igen. Ma van a születésnapom, és egy kis baráti összejövetelt rendeztünk. 23 éves lettem, és már nem vágytam nagy bulira, meg piára és ilyenekre, főleg, hogy van egy várandós feleségem, és egy kislányom. Rosie nélkül az elmúlt 7 hónapban, mióta megtudtuk, hogy terhes, sem mentem sehová, akkor nem most fogom elkezdeni, amikor már bármelyik percben megszülhet. 
És azt kijelentettem már előre Rosienak, hogy ott leszek a szülésen, ő pedig ennek nagyon örült, mert elmondsa szerint szerette volna, ha ott leszek, csak nem tudta hogyan mondja el, mert nem akart csalódni, ha a válaszom az lett volna, hogy nem megyek be a szülőszobába. Pedig bizony ám én ott leszek, és elvágom azt a köldökzsinórt!
A szülés az egyik magánkórházban fog lezajlani. Az ötlet feleségemnek nem annyira tetszett, de rohadtul nem érdekelt. Nem tágítottam abból, hogy és a közös babánk a lehető legjobb helyen tudjanak pihenni. Rosie csak azt hajtogatta, hogy így nem tud Tomnál szülni, én pedig jó apa és férj lévén teljesítettem eme kívánságát. Tom fogja levezetni a szülést, így már feleségemnek sem volt semmi kifogása az ellen, hogy magánkórházba fog szülni, de ha továbbra is lett volna bármi indoka, az továbbra sem érdekelt volna. 
Én fogom bevinni a kórházba úgyis. 
- Kilenc hónapos terhesen, cipelve azt a három kilós gyereket a pocakban már igazán könnyen elfárad az ember. - nevetett anyu. - De figyelünk Rosiera, hogy a lehető legtöbbet pihenjen. 
- Megterítettünk! - rohant be Lilly a konyhába, kiabálva. Kate azonnal leguggolt hozzá. 
- Css. Anya alszik. - simogatta meg lányom haját. 
- Hupsz. - kezdett suttogni Lilly. - Akkor a baba is alszik? 
- Igen. - mosolyodott el Kate. 
Lilly mosolyogva odasétált hozzám. 
- Apa? - suttogva beszélt, felnézett rám. Felemeletem őt a karjaimba, megpusziltam az arcát. 
- Mondjad szépségem. 
- Kimehetek a papáékkal a kertbe játszani? 
- Persze. De jól fel kell öltözni. 
- Majd mi jól felöltöztetjük! - szólalt meg a hátunk mögött George. Ő és apu már kabátban voltak. 
- Robin. Nagypapás-unokás elfoglaltság. Gyere! Hagyd a csajokra a munkát. - mondta apu Robinnak.
- Héj! - néztem rá csúnyán. 
Apu nevetni kezdett. 
- Bocsáss meg, fiam. Hagyd a csajokra, és Harryre a munkát. 
- Segítünk mi is. - Gemma és Michal eddig szintén a nappaliban voltak Lillyel és a nagyapókkal. Elvigyorodtam a nagyapó szón. 
Letettem Lillyt, aki rohant is a nappaliba, ahol a nagyapók felöltöztették, és már rohantak is ki a kertbe mind a négyen, hogy labdázzanak, csúszdázzanak, bár ahhoz elég hideg volt, és hintázzanak, amihez szintén hideg volt. 
Mi, akik a konyhába maradtunk pedig folytattuk az ételek elkészítését. 
- Héj. Itt egy leányzó, aki lenyelt egy görögdinnyét. - Gemma volt az egyetlen, akitől Rosie elviselte azt, hogy görögdinnyének hívja a gyerekünket, és így a hasát is. 
Rosie ezen mindig nevetett csak, úgy ahogyan most is. 
Elmosolyodtam, és odasiettem hozzá. Átöleltem a derekánál, és amennyire hatalmas pocakja engedte, átöleltem. 
- Miért nem pihensz? - simítottam végig csodaszép arcán. Ezt sosem fogom tudni megunni..
- Már, amikor feljöttél hozzám, akkor fent voltam, csak még nem akartam lejönni. Egy kicsit még lustiztam. - bújt a karjaim közé. 
- Elfogsz fáradni. 
- Harry, így is - úgy is elfogok fáradni. - nevetve nyomott csókot a számra. 
- De a babának pihenni kell!
- Hidd el, a baba akkor is pihen, ha fent vagyok, és semmi megerőltetőt nem csinálok. 
- Honnan tudod? 
- Mert nem mocorog. Alszik. 
- Az ugye nem gond, hogy nem mocorog? - aggódva néztem rá, valamint Katere és anyura, akik azért már tapasztaltabbak, mint én. 
- Nincsen semmi baj Harry. - mosolygott rám kedvesen Kate. - Te sem szoktál mocorogni, amikor alszol. 
- De szoktam! - néztem rá tágra nyílt szemekkel. 
Jó ég... mi van, ha baja lesz a babának?
- Akkor legalább megnyugodhatunk, hogy a bébi nem rád fog ebben ütni. - vigyorgott Gemma. Anyu, és úgy mindenki a konyhában felnevetett. 
Csúnyán néztem rájuk. 
- Marhára jó, hogy szarrá izgulom magam, ti meg nevetgéltek. 
- Héj, nyugodj meg. - fogta meg Rosie a kezemet. - Semmi baj nincsen. 
- Honnan tudod? 
- Érzem, Harry. Alszik a babánk. 
- Persze, mert ti nők mindig mindent megéreztek, de én egyszer sem aggódhatok a saját gyerekemért! Akkor majd én aggódok helyettetek is. A picsába is már! - a közelemben lévő fakanalat a földhöz vágtam, majd felsiettem az emeletre a szobánkba, és ledőltem az ágyra. 
Én miért nem aggódhattam?
Miért nem félthettem az első, saját gyerekemet? 
A szívem szakad bele a gondolatba, hogy esetleg baja van, de nem látjuk őt, nem tudjuk mi a baj, és amikor megtudjuk már késő..
Nem, erre még csak gondolni sem gondolhatok! A mi babánk a legerősebb, semmi baja nem lehet.
De engem akkor is aggasztott, hogy nem mocorgott. Vajon mióta nem mocoroghatott? Lehet valami baja az utolsó napokban is az anyaméhben? 
- Harry. - Rosie vékony hangja az ajtóból szólalt meg, miután egy halk kattanás is hallatszott. Bejött a szobába. 
Leült mellém az ágyra. 
- Kérlek, ne legyél ilyen a születésnapodon. 
Felé fordultam, és felültem. 
- Mégis milyen? 
- Ilyen dobálózós, és mérges. 
- Nem vagyok mérges, csak aggódok, ti pedig jót nevettek ezen az egészen!
- Mi csak Gemmán nevettünk, nem rajtad. 
- Igen, és az én nővérkém azért nevetett, mert ha álmában nem mocorog a babánk, akkor legalább ebben nem rám fog ütni. 
- Mindig is szurkálódott. - kuncogott. 
- Nem érdekel! De, ha aggódok azt mért nem lehet megérteni? Engem mért nem tudtok figyelembe venni? - a vállaim előregörnyedtek, és az ajkaim közül kicsúszott egy hangos sóhaj. 
Rosie feljebb ült az ágyon, megfogta a kezemet, és a hasára rakta. 
- Mindig is figyelembe vettünk téged. De érzem Harold, hogy nincs baja. Amikor alszik, akkor nem igen szokott mocorogni. De böködd meg a hasamat. - mosolygott, és felhúzta pólóját. Csodálatosan kerek pocakja jelent meg előttem. 
- Mi?
- Böködd meg. - noszogatott. Nem igazán értettem miért is böködjem meg a hasát, de megtettem. Több helyen is megböktem, aztán pár másodperc múlva olyat láttam, amit sosem hittem, hogy létezik. 
Kitágult szemekkel figyeltem Rosie hasának kidudorodását, ahogyan kisbabánk mocorgott, és nyomta a bőrt. Valakinek furcsa látványt nyújthat, de én lenyűgözve néztem, ahogyan szinte már megérinthetem a kisbabánkat. Hiszen már csak Rosie hasának bőre választott el a kislányom vagy kisfiam bőrétől. 
- Jó ég.. - suttogtam le sem véve a szemeimet feleségem pocakjáról. 
- Csodálatos, igaz? - a velem szemben ülő gyönyörűség lágy hangja melengette a szívemet. Felnéztem a szemeibe. 
- Sajnálom. 
- Ne sajnáld. - mosolyogva simított végig arcomon. - Megértem, hogy aggódsz, és már lent a konyhában meg kellett volna ezt csinálnunk. De a kisbabánk ilyen szintű mozgását neked akartam elsőnek megmutatni. Tudom, hogy már láttuk, amikor mocorgott, de még nem ennyire. 
- Annyira imádlak. - nyomtam hosszú csókot a szájára, majd lejjebb hajoltam, és megpusziltam görögdinnye méretű hasát. - Téged is imádlak picur. Alig várom már, hogy kibújj, és a karjaimban tartsalak. Már ne maradj bent olyan sokáig jó? - simogattam meg kisbabám 9 hónapnyi rejtekhelyét. 
Rosie elmosolyodott, végig simított a hajamon, ami már rövidebb állapotában pompázik. 
A kérdésre, hogy mit csináltam a turné vége óta, és a visszavonulásunk óta az a válaszom, hogy pihentem, a családommal voltam, valamint dalokat írtam más előadóknak, és persze magamnak is. A fiúkkal nem igazán tudjuk megmondani mikor térünk vissza, de addig elakartam magam foglalni. Filmszerepeket kaptam, de Rosie terhessége miatt nem akartam elvállalni, mert inkább vele akartam lenni. Hogy megbántam-e? Nem. Az semmi pénzt nem ért volna meg, hogy nem vagyok ott, amikor a kisbabám elsőnek rúg, nem vagyok ott az ultrahangokon. 
Nem, nem!
Tudtam, hogy Rosie is örült neki, amiért nem mentem Amerikába a forgatás idejére, még ha nem is mondta ki. Támogatott, noszogatott, hogy menjek, de nem engedtem. Nem volt semmi sem fontosabb, mint a családom, ahová hamarosan megérkezik az újabb jövevény. 
A hajamat pedig egy jótékonyság keretében vágattam le. Tudom nagyon jól, hogy annyi haj, amennyit leadtam egy parókához nem elég, hiszen több levágott copfból lesz egy komplett paróka, de a jó ügyért bármit, és már amúgy is felnőtt férfi voltam. Ideje volt megválni a hosszú hajtól. Rosie imádta az új hajamat, bár sajnálta, hogy nem lesz majd mit tépnie szex közben. És ezt így kijelentette! Azt hittem a gatyámba élvezek ezek után a szavak után!
- Le kéne mennünk. Mindjárt itt vannak a többiek. - engem miért ébresztenek fel a mocskos álmaimból?
- Nem. - néztem mélyen Rosie szemeibe. 
- Nem? 
- Ahogyan mondod. Egy kicsit kényeztetni akarlak. 
Rosie elpirult. - Te vagy a szülinapos, és te kényeztetsz engem? - harapott bele alsó ajkába. Odahajoltam, és kiszabadítottam ajkát a fogai rabságából. 
- Vagy megduglak, és a kényeztetést estére hagyjuk. Szabad még mindent csinálnunk, ugye? - hát, ha nem, akkor elfog varázsolni a csodálatos szájának és nyelvének munkájával. 
- Nem fogsz rám nehezedni. - rángatta le rólam a pólómat. Ó, anyám! Ezek a hormonok már megint nekem kedveznek!
- Akarod? 
- Mocskosul kívánlak! - és ezzel letámadott, és olyan hevesen és keményen kezdett csókolni, hogy hirtelen szikrát sem kaptam, de aztán viszonoztam a csókját ugyanolyan tempóban, és megadtam neki, amire várt. 
Mocskosul, de persze óvatosan megdugtam. 


- Itt az ünnepelt! - Louis vigyorogva nézett rám, amikor Rosieval lementünk az emeletről, mind a ketten sugározva az átélt fantasztikus percektől. 
Mosolyogva fogadtam mindenki gratulációját. Itt volt Zayn, Perrie, Louis, Eleanor, Liam, Sophia, Niall és a barátnője, Olivia, valamint Emily és Dean, Paul és Clodagh, valamint a gyerekek. Lou és Lux, Ben Winston és a felesége, valamint még itt volt Ed is, és egy pár gyerekkori haverom. 
Hogy a fiúkkal mi történt ez idő alatt?
Zayn és Perrie egy kisebb válságon mentek át az utóbbi hónapokban, hiszen Zayn elkezdte önálló karrierjét, Perrie pedig a Little Mix lányokkal volt úton. Szerencsére, és Rosie segítségének köszönhetően, aki rávilágította a két fiatalt arra, hogy szarabb, ha külön vannak, rájöttek, bizony nem jó egymás nélkül. 
Idén júliusban össze is fognak házasodni végre valahára. 
Louis pontosan szilveszterkor, amikor átléptünk 2017-be, kérte meg Eleanor kezét, aki sikítva mondott igent. Louis most éppen tehetségekkel foglalkozik, és télen majd beleül az X Faktor mentori székébe, ahol Simonnak segít majd a döntéshozatalban. 
Liam és Sophia kapcsolata szép nyugodtan halad. Sehova sem sietnek. Liam stúdiózik, és saját lemezt gyárt, Sophia támogatja mindenben. Hát nem tudom. Én már biztos megkértem volna a barátnőm kezét négy év után. De hát, ha Liam nem, akkor nem..
Niall és Olivia fél éve vannak együtt, és a csajszi már az első pillanatban szimpatikus volt mindenkinek. Szőke haj, zöld szemek, amolyan ír manóhoz való lány. Tényleg aranyos, és látszik, szereti Niallt, ami nekünk a legfontosabb, hiszen szőke bandatársunk igencsak érzékenyen viselne egy szakítást. De ahogyan a mostani helyzetek mutatják, nem lesz itt szakítás. Niall szintén a saját szólókarrierjén dolgozik, már egy dalt meg is jelentetett This Town címmel, amit mindannyian egytől-egyig, imádtunk!
Dean és Emily pedig szintén esküvő előtt állnak. Míg Zayn és Perrie júliusban, addig Emily és Dean augusztusban fogják kimondani a boldogító igent. Természetesen a legjobb barátnője esküvőjén Rosie lesz a tanú, amit ő már tényleg nagyon vár. 
- És a torta? - kiáltotta el magát Lilly, amikor már befejeztük az ebédet, és csak beszélgettünk. 
Rosie nevetve állt fel, és anyuval karöltve mentek is a konyhába a tortámért. Átköltöztünk a nappaliba, ahol amint megjelent feleségem kezében a tortával, mindenki elkezdte énekelni a Boldog Születésnapot című dalt. 
Elmosolyodtam, Lillyt pedig magam mellé húztam. Rosie letette az asztalra a tortát, én pedig kívántam, és elfújtam a gyertyát. 
- Boldog Születésnapot! - kiabálta mindenki. Nevetve álltam fel, és öleltem meg mindenkit, miközben az ajándékaimat nyomták a kezembe. 
Utoljára megöleltem az én csodálatos feleségemet és csókot nyomtam a szájára. 
- Szeretlek. - mosolyogva néztem rá. 
- Szeretlek Harrrry. - nyögve nyújtotta el a nevemet, és kétrét görnyedve fogta meg a hasát. - Áú!
 Ahogyan ezek a szavak elhagyták a száját, a lábai közül víz lövellt ki. Dermedten néztem rá, ő pedig rám, és hirtelen mindenki elcsendesedett. 
És, amint felfogtam a valóságot, tágra nyílt szemekkel néztem feleségemre, akiben szintén tudatosult a valóság. 
- Ó, te jó ég!
- Azt a kurva!
Nem könnyű egy terhes nővel autózni, ez biztos, mert mindig meg kell állni, ha pisilnie kell, és komolyan mondom lehet megtörténik öt percenként!
Öt percenként pisiszünet!
De egy szülő nővel autózni..hát az aztán az Oscar díjas manőver!
A kezem remegett, pedig nem is én vezettem! Hátul ültem Rosieval, és próbáltam nyugtatni, de én sokkal jobban izgultam!
Szülünk!
Bassza meg! Szülni fogunk!
Hú, hú, hú, hú!
Ismételgette Rosie a légzéstechnikát, amit azon a sok kismamás izén betanult. És annyira sokszor mondogatta, hogy a végén már én is ugyanazokat a szavakat kezdtem mondogatni.
Hú, hú, hú, hú!
- Jaj, ne! - kiáltott fel feleségem.
- Mi a baj? - néztem rá aggodalmasan. 
- A cuccaink! Nem hoztuk el!
- Ne aggódj, bébi. Bent van a kocsiban. Már régen beleraktam. 
Rosie felnyögött, és megfogta a kezemet. 
- Köszönöm. 
- Mindjárt ott vagyunk a kórházban. - Zayn volt a sofőrünk, aki több, mint valószínű jó pár közlekedési szabályt megszegett. De őszintén nem érdekelt. A lényeg az volt, hogy minél előbb odaérjünk a kórházba, mert már kezdtem begolyózni, és elveszíteni a fejemet!

Fél óra múlva Rosie elfoglalhatta a külön szobáját a magánkórházba, ahol már fel voltak készülve az érkezésünkre. 
Az ágyában feküdt, körülötte egy csomó gép, amire azt hinné az ember csak akkor van szükség, ha éppen haldoklik. 
- Kérsz valamit? - leültem mellé az ágyra. - Vizet? Vagy megmasszírozzalak? 
Nekem csak egy nyugtató kéne, mert a szívverésem már túl a megengedett határértéken felül van. 
- Nem kérek semmit.. - rám nézett. A szemei aggodalmasak voltak. - Félek, Harry. 
Fájdalmasan összeszorult a mellkasom, hiszen nem tudtam mit csinálni. Tanácstalan voltam. Én örültem volna a legjobban annak, ha elvettem volna a szerelmem fájdalmát, de nem sikerült..
- Elhiszem, szépségem, de most csak annyit kell tenned, hogy lazítasz, és megszülöd a kisbabánkat. Itt leszek végig melletted, és segítek neked. Nem tudom mennyire fáj a szülés, de azt igen, hogy elvenném a fájdalmadat. - csókoltam meg a homlokát. 
Szipogva kezdett beszélni. 
- Neked legalább a kellemesebb része jutott, amelynek már réges-régen vége van. Mi, nők bezzeg még kilenc hónapig cipeljük annak az éjszakának a nyomát. 
- Bébi, egy csodálatos éjszakának cipeled a nyomát. - vigyorogva csókoltam szájon. Rosie elnevette magát, és megrázta a fejét. 
- Hogy vagyunk, hogy vagyunk? 
Tom jelent meg a szoba ajtajában.
- Már túl lehetnénk rajta. 
- Egyet már kibírtál, a másik már semmiség. - nevetett Tom, és megvizsgálta Rosiet. - Még csak négy centire vagy kitágulva, még van egy kis időnk. Van kérdésed?
Rosie megrázta a fejét. 
- Nincsen. 
- Rendben. Akkor később visszajövök, és megnézlek. Ha bármire szükséged van, szólj a nővérkéknek, hogy csipogjanak rám. 
- Köszönjük. 
Miután Tom kiment, felálltam Rosie mellől, és csókot nyomtam a feje búbjára. 
- Mindjárt jövök, jó? Felhívom anyáékat, merre járnak. Meglesztek?
- Persze. - mosolygott fel rám Rosie. - Menj csak. 
Még egy utolsó csókot nyomtam feje búbjára, és kisétáltam a folyosóra, ahol nagyobb lépésekkel utolértem az orvosunkat. 
- Tom!
Megállt és felém fordult. 
- Harry. Minden rendben?
- Persze, csak lenne egy kérdésem. Minden rendben van a babával? Mert ma délután, amikor Rosie aludt, ő nem mocorgott, és csak később mozdult meg. 
Tom elmosolyodott, és türelmes hangon válaszolt nekem. 
- Semmi gond nincs vele, minden rendben. A szívhangja tökéletes, a vérnyomása egy kicsit magas, de ez teljesen a normálértékhatáron belül van. A vajúdás alatt gyakran ingadozik a magzat szívhangja. 
Bólintottam, bár egy kicsit aggasztani kezdett az, hogy a gyerekem vérnyomása magasabb. 
- Rosienak sincsen semmi baja?
- Nincsen. - mosolygott rám. - Már egy szülést átéltem vele, ugyanolyan, mint most, csak most te is itt vagy vele. 
Elmosolyodtam, és bólintottam. 
- Segítettél már a világra olyan babát, akinek elakadt a válla?
- Nem egy éve dolgozok orvosként. - vigyorgott. - De hidd el nekem, hetente van pár kisbaba, akinek elakad a válla, de mi ezen segítünk. Semmi baja nem lesz. 
- És, ha mégis? Mi van, ha igen? Az életedet már helyezted másnak a kezében, és csak azt kívántad, hogy hozza vissza egy darabban őt? Mert most ezt teszem. A te kezedbe adom Rosiet, aki az életem, és a közös gyerekünket, akit már most imádok. Ha velük bármi is történik... - nem tudtam befejezni a mondatot, sem a fejemben a gondolatot..
- Nem lesz semmi bajuk, megígérem. Rosie egészséges, fiatal, már egy kislányt a világra hozott. Semmi ok arra, hogy ennyire izgulj.  A feleségednek sem szabad azt látni, hogy ennyire aggódsz és izgulsz, mert meg fog ijedni. 
  Bólintottam. Tudtam, hogy igaza van, és muszáj megnyugodnom. 
- Menj vissza hozzá. Élvezzétek ki, hogy kettesben vagytok, és Lillyt is vidd be hozzá egy pár percre. 
- Okés. Köszönöm. 
Visszasétáltam a kórterembe, de már Lillyvel együtt, akit Kate hozott fel. Beléptünk a kórterembe. Rosie ott feküdt a párnák között, gyönyörűen. 
Odasétáltunk hozzá.
- Anya! - Lilly azonnal felmászott az ágyra, és átölelte édesanyját. 
- Hercegnőm. - Rosienak kifolytak a könnyei, ahogyan karjai közé szorította lányát. - Annyira szeretlek. És esküszöm, hogy én mindig itt leszek neked. - fogta kezei közé lánya arcát, és homlokon puszilta. 
- Tudom, anya. Én segítek neked, jó? Majd elaltatom a kistesót, ha sír, hogy te tudj pihenni. 
- Te leszel a világ legjobb testvére! - Rosie sírva zárta a karjai közé Lillyt. 
- Ne sírj anya. Nagyon szeretlek. - nyomott egy puszit Lilly anyukája arcára. 
Elmosolyodtam, és meghatódtam. 
Az utolsó pillanatok, amikor Rosienak már csak egy lánya van, egy gyereke van. 
- Kis angyalom, hamarosan találkozol a tesóval, jó? - suttogta Lillynek Rosie. 
- Már nagyon várom. - lányunk lemászott anyja öléből, és rám nézett. - Kiviszel a mamához?
- Igen. - még egy utolsó szoros anya-lánya ölelése után kivittem Lillyt Katehez, aki megpuszilta az arcomat, és megölelt. 
Mosolyogva öleltem át, majd pusziltam meg Lillyt is. 
- Nagyon szeretlek, pici lány. - szívtam be az illatát. 
- Én is szeretlek apa! Nagyon. - bújt hozzám szorosan. Kifolytak a könnyeim, és miután megpuszilgattam lányomat, visszamentem feleségemhez a szobába. 
Odaálltam mellé az ágyhoz. 
- Annyira szeretlek, Szerelmem. Már el sem tudnám nélküled képzelni az életemet. Mindent köszönök. Azt, hogy miattad kezdtem el élni, azt hogy mindig megnevettetsz, azt, hogy szeretsz, és azt, hogy egy ilyen csodálatos családunk van. És most pedig megajándékozol a világ legnagyobb csodájával. Nagyon szeretlek. 
  Meghatódva, könnyes szemekkel fogta meg a kezemet. 
- Nagyon szeretlek Harry. És nem csak te tartozol nekem köszönettel, hanem én is neked. Amiért engedted, hogy melletted önmagam legyek, hogy ennyire felszabadulhatok, hogy minden makacsságom ellenére szeretsz. Mindig gondoskodsz arról, érezzem mennyire szeretsz. Én pedig érzem, tudom. 
  Elmosolyodtam, lehajoltam, és gyengéden szájon csókoltam. 
Elhúzódott tőlem, megfogta a kezemet, és céltudatosan nézett rám. 
- Most pedig szüljünk! 

Mint kiderült teljesen felesleges volt minden aggódásom, idegeskedésem, és nyugtatóért kiáltásom, ugyanis Rosie ma este egy gyönyörű, egészséges, virgonc kisfiúnak adott életet. Én pedig minden egyes másodpercben ott álltam mellette, és osztoztam a fájdalmában, mert száz százalékban biztos vagyok abban, hogy eltörte a kezemet. 
De őszintén?
Leszarom a törött csontokat, amikor éppen egy három kiló húsz dekás parányi csodát tartok a karjaimban. A legjobb születésnapi ajándék. 
Mert, hogy pont ezt kívántam. Azt kívántam, ma szülessen meg a gyerekem. A születésnapomon. Ennél több kívánságom már sosem lesz az életben!
Elmosolyodtam, ahogyan végig néztem fiamon. Aprócska, barna haja a feje búbjára tapadt, formás az orra, a szája, a keze. A szemei pedig zöldek, akárcsak az enyém.  Ez a gyerek egy műalkotás! Maga az eleven hús-vér tökéletesség. Az én gyerekem! Az én imádni való babám!
Egészen furcsa ez a helyzet, ez a határtalan imádat, ami ennyire elhatalmasodik rajtam, hogy szinte fáj, ha ránézek a csöpp kisfiamra. Imádom Rosiet is, mindennél és mindenkinél jobban, de ahhoz, hogy őt megszeressem, idő kellett. Nem egy pillanat alatt történt meg. Ez viszont a legrövidebb pillanat műve volt. Amint megpillantottam a fiamat, egyből tudtam, hogy érte bármit megtennék. Lillyért is persze, de ő neki az lesz a legjobb, ha élete végéig szobába marad, mert pasikat nem fogok a közelébe engedni!
De a fiam élete összes pillanatában ott leszek. Megtaníthatom focizni, biciklizni, autót szerelni, mindent megfogok neki tanítani. 
- Harry. 
Rosie hangja fáradtan csengett, amikor megszólalt. Már a külön szobában voltunk, ahová azután hozták, hogy a szülés után minden egyebet elvégezte vele. Lefürdették őt és a babát is, én pedig a nővér közelében maradtam, hogy fiam minden kis mozdulatát figyelhessem. 
- Hogy érzed magad? - elmosolyodtam, odasétáltam hozzá. 
- Hát mintha kipisiltem volna azt a görögdinnyét. - nevetett fel. 
Eltorzult az arcom. 
- Jaj!
- Jaj, bizony. - kuncogott. - De minden fájdalmat megért. Hogy van a mi bébink?
- Nagyon jól. Beszélgetünk, haverkodunk. 
- Igazán? 
- Aha. Muszáj megtudnia az élet nagy dolgait. 
Rosie felnevetett. 
- Átadom neked, és behozom Lillyt. - óvatosan átadtam a kisfiúnkat Rosienak. Lehajoltam és puszit nyomtam puha arcára, majd édesanyja szájára. 
- Még nevet kell neki adnunk. 
- Tudom. - mosolyogva mentem ki a szobából, ahol már családtagjaink vártak ránk. 
- Na? - kérdezte anyu. 
- Kisfiú! - vigyorogva néztem rájuk, ők pedig mindannyian nevetve öleltek meg, és gratuláltak, de amikor megkérdezték hogy hívják, megvontam a vállamat. 
- Még nem választottunk nevet. - felvettem Lillyt a karjaimba, és megpusziltam az arcát. - Bemegyünk és bemutatom a tesódat. - mosolyogva tűrtem el a haját. 
- Jó! - csillogó szemekkel nézett rám. 
A többieket biztosítottam arról, hogy hamarosan bejöhetnek.
Lányommal a karomban sétáltam be feleségemhez és fiúnkhoz. 
- Ki van itt? 
Rosie felnézett, és szélesen elmosolyodott. 
- Anya! - leraktam Lillyt az ágyra, aki azonnal átölelte anyukáját, majd ránézett az alvó kis csodára. 
- Ő a tesóm? 
- Igen. - mosolygott Rosie. 
- Ó. - Lilly tágra nyílt szemekkel figyelte kisöccsét. - Milyen szép. 
- Mint a nővére. - mosolyogtam. 
Lilly felnézett rám vigyorogva, majd odahajolt öccséhez, és egy puszit nyomott az arcára. A kisfiú mocorogni kezdett. 
- Jaj. - vigyorgott Lilly, és megfogta a kis kezecskét. 
- Mi a neve? 
- Még nem tudjuk. - mondta Rosie, és puszit nyomott lánya fejére. 
- Neked milyen név tetszik Lilly? - kérdeztem tőle. 
- Harry! - vágta rá azonnal. 
Elvigyorodtam! Nagy haverok vagyunk a lányommal!
- De az apa neve. A tesónak más név kell!
- Lilly! 
Rosieval mind a ketten elnevettük magunkat. 
- Az pedig lány név, és neked is ez a neved. - kuncogtam. 
- Akkor legyen szép neve!
- Tudsz szép nevet? - simogatta Rosie Lilly haját. 
- Ühüm. Nat!
- Nat? - ráncoltam a homlokomat. 
- Nathaniel? - kérdezte anyukája tőle. 
- Igen! - nézett rá izgatottan Lilly. - Legyen ez a neve!
Rosalie rám nézett. Ízlelgettem a nevet magamban, aztán elmosolyodtam. 
- Nathaniel Styles? - kérdeztem. 
- Szerintem tökéletes. - mosolygott Rosie. 
- Hát akkor Lilly. Bemutatom a kistesódat. Nathaniel Styles-t. 
- Milyen szép neve van, és ő is szép. Majd sok mindent megtanítok neked, jó? - hajolt újra oda öccséhez, és megpuszilta az arcát, mire Nathaniel újra mocorogni kezdett. 
- Csiklandozza a hajad az arcát. - közöltem Lillyvel. Rám nézett, és kuncogni kezdett. 
- Megfoghatom? - nézett anyukájára, majd rám.
- Persze. - Rosie mosolyogva adta át nekem kisfiúnkat, majd teljesen felültette maga mellé Lillyt. Megcsókolta a homlokát, én pedig vissza adtam Rosienak Nathanielt, akit édesanyja óvatosan nővére karjai közé helyezett. 
Lilly könnyes szemekkel nézte öccsét.
- Vigyázni fogok rád Nathaniel. Jó testvéred leszek. Mint apa Gemmának! 
 Nem sok alkalom van egy férfi életében, amikor nyugodtan sírhat, de ez most egy ilyen pillanat volt. Ez egy ilyen alkalom. Mosolyogva, könnyes szemekkel néztem Rosiera, aki csak gyönyörködve, és könnycseppekkel az arcán figyelte lányát. Rám emelte gyönyörű szemeit, és elmosolyodott. Melléjük ültem, magamhoz öleltem Rosiet, aki közben figyelt arra, hogy Lilly jól fogja Nathanielt. 
- Harry! - Rosie szeretetet, és meleget adó szemét rám szegezte. 
- Tessék? 
- Szerinted ez mindig így lesz? 
Halványan elmosolyodtam. 
- Biztos, hogy nem. 
Megérintettem puha arcát. Azt az arcot, amit terveim szerint minden reggel és este látni fogok, egészen halálunk napjáig. Azt az arcot, amely oly sokszor nevettetett meg grimaszaival. Azt az arcot, amelyen található barna szemekbe azonnal elvesztem, és amelyek minden álmomban megjelentek.  Azt az arcot, amelyet már soha, de soha nem felejtek el. 
Végig simítottam arcán, és befejeztem a mondatot. 
- Mert egyre jobb lesz.