93. rész ~ Felhőtlen boldogság

Sziasztok! :)

Hát meghoztam a részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és még jobban remélem, hogy megillettek pár véleménnyel.

Jó olvasást. ♥

Rosalie Parker

Ha valaki azt kérdezné tőletek mi a legidegesítőbb szokása egy embernek ti mit mondanátok? Vagyis melyik lenne, amit a legjobban kiemelnétek a sok közül?

Én azt mondanám, hogy engem az idegesít, amikor valaki hússzor ugyanazt a kérdést felteszi! Ugyanazt! Rengetegszer. 

Ne mondjátok, hogy az nem idegesítő? Ó, dehogynem. 

És, ha ezt az ember férje csinálja, az akkor is ugyanolyan idegesítő, csak annyi a változás, hogy valami kíméletesebb halál eszközt választanánk arra, hogy abbahagyja már a kérdései feltevését, amiben semmi újítás nincsen, csak ugyanazok a szavak, ugyanoda helyezve. 

- Jól vagy? Minden rendben? Nem fáj semmid?

- Jól vagy? Minden rendben? Nem fáj semmid? 

- Jól vagy? Minden rendben? Nem fáj semmid?

És ezt két perces időközönként..

Kimerítő.

Főleg, hogy az ember lánya így is eléggé ki van merülve.

- Harry. Kérlek szépen, ha nem akarod, hogy kivágjalak a kocsiból, akkor ne tedd fel ezeket a kérdéseket. - lehet, hogy hirtelen haragú lettem, de már nem bírtam, és ezzel ő is tisztában volt, hogy mennyire instabil vagyok mostanában. 

- Jó, oké. Csak aggódok. 

- De minden rendben van. Ez csak egy vizsgálat. - nevettem. Tenyeremet a combjára simítottam. 

- Tudom, de reggel rosszul voltál. 

- Minden reggel rosszul vagyok. 

- Jó, de ma még fehérebb voltál. 

- Szerelmem, komolyan jól érzem magam. De úgyis tudod, ha valami nem jó, szólok. 

- Tudom, persze, csak féltelek. - mondta halkan. Félre állt, leállította a motort, és egy hatalmasat sóhajtott. 

- Annyira szeretlek. - odahajoltam hozzá, és nagy puszit nyomtam az arcára. Rám nézett, szélesen elmosolyodott, és magához ölelt. 

- Mindennél jobban szeretlek Rosalie. - csókolta meg a fejem búbját, majd a tenyerét a még laposra hasamra csúsztatta. - És a kis pocaklakót is már most imádom. 

- Tudom, apa. Én is nagyon szeretlek téged! - a hangom sokkal vékonyabban csengett, ahogyan leutánoztam egy kisgyerek hangját. 

- Már alig várom, hogy ezt mondja. - vigyorgott.

- Hát arra még várnod kell pár évet. - felnevettem, és nyomtam egy csókot a szájára. 

- Életem legcsodálatosabb pillanata volt, amikor az esküvőnk napján közölted velem a nagy hírt. 

- És alig hitted el. - kuncogva bújtam a nyakához. 

- Mert olyan hirtelen ért. Szarrá izgultam magam, és egyszer csak a fülembe suttogsz, miután kimondtuk az igent. 

- Nos, igen. Lehet valaki máshogy mondta volna el, de ott éreztem a legtökéletesebb pillanatnak. 

- Kisbabánk lesz, Szerelmem. Terhes vagyok. - suttogtam Harry fülébe, amikor elő hitvesi csókunk után elhúzódtunk egymástól. Éreztem, ahogyan megmerevedik, majd rám nézett, és miután bólintottam, miszerint igaz, nem hazudok, nevetni kezdett, és még szorosabban ölelt testéhez. 

Harry már a turnéjuk után még 2015 októberében mondta, hogy hagyjam abba a fogamzásgátló használatát, és vállaljunk közös babát. Én úgy éreztem akkor még, hogy korai lenne az esküvő előtt, de áprilisban Harry javaslatára abbahagytam a gyógyszer szedését. Az érzéseim azt súgták ez egy jó ötlet, de nem tudtam. Féltem, hogy Harry megbánja, és már nem akar majd gyereket, ha közlöm vele valamikor, állapotos vagyok. 

Május elején egy nőgyógyászati általános vizsgálatra mentem el, ahol az orvos közölte velem, hogy kisbabám lesz. Alig hittem el, hogy ez igaz. Mivel még csak alig két hetes voltam, az orvos nem tudott ultrahangot csinálni, így nem tudtam megnézni kisbabámat. 

De titokban tartottam. 

Senkinek nem szóltam egy szót se, még Harrynek sem, viszont úgy vigyáztam magamra, mint talán soha senki más. 

- Komoly? Teljesen komolyan mondtad, amit a templomban mondtál? - kérdezte Harry, amikor a buli előtt még visszamentünk ketten a házban, hogy rendbe szedjük magunkat. 

- Igen. - nevettem, és szorosan magamhoz öleltem. - Kisbabánk lesz. Tényleg. 

- Jó ég. - nevetve vont még közelebb magához, majd eltolt magától, és elém guggolt. - Picur, ígérem, hogy rám mindig számíthatsz majd. Apa mindig melletted fog állni, és egy csomó dolgot megmutatok majd neki. Vigyázni fogok rád, és anyukádra is, és már alig várjuk, hogy kibújj onnan. Van egy csodálatos nővéred, aki szerintem tárt karokkal fog téged várni, mint mindenki a családból. Kis picike, szépen növekedj bent, fejlődj, és majd, ha kibújsz, anya, apa, és a tesód nagyon fog téged szeretni. - nyomott egy csókot a hasamra, amit a ruha takart. 

Potyogtak a könnyeim, ahogyan hallgattam Harry szavait. Lenéztem, és beletúrtam a hajába. Homlokát a hasamnak döntötte. 

- Annyira szeretlek. - suttogta olyan halkan, hogy még én is alig hallottam meg. 

Felállt, és ő is, ahogyan én, sírt. Két kezébe fogta az arcomat és szenvedélyesen megcsókolt. 

- Még mindig alig hiszem el. - Harry nevetése visszahozott a valóságba. - Főleg, hogy mindjárt látni fogjuk. Most megtudjuk a nemét?

- Nem. - nevettem. - Ahhoz még nagyon pici. 

- Már egy hónapos is elmúlt. Nem pici! - lenézett a hasamra, úgy kezdett beszélni. - Mondd meg picur anyának, hogy nem vagyok pici! Én már nagyfiú vagyok. 

- Vagy nagylány. - javítottam ki. 

- Ó, igen. Bocsáss meg. Mindegy milyen nemű vagy, csak egészséges legyél. Ha lány leszel, akkor Lillyvel együtt harminc éves korotokig ki sem jöhettek a szobátokból. 

- Hülye. - nevetve ütöttem meg Harry vállát. 

- Héj. Nem káromkodunk a lányunk vagy fiúnk előtt! - dorgált meg. 

- Bocsánat. - hajtottam le a fejemet. Végig simítottam a még lapos hasamon. - Bocsáss meg, bébim. - beszéltem pocakomhoz. 

- Megbocsájt neked. Hallom, ahogyan mondja. 

- Ennek örülök. - mosolyogva néztem fel Harry szemeibe, aki odahajolt hozzám, és lágy csókot hintett ajkaimra. 

- Menjünk az orvoshoz, aztán irány haza, hogy megmutassuk Lillynek a kistestvérét. 

Amint visszacsatoltuk magunkat, Harry már indította is az autót, és haladtunk tovább a forgalomban. 

Az esküvő után rögtön másnap Harryvel az egy hónapos utazgatós nászutunkra mentünk, így senkinek nem mondtuk el, hogy a pocakomban növekszik a következő családtag. Orvost viszont megkerestük a reptérre menet aki megerősítette, amit Harrynek már párszor elmondtam, azaz hogy a babának semmi baja nem lesz az út során.

- Csak pihenjetek sokat. Ne erőltesd meg magad Rosie, mert sajnos az első trimeszter legelején könnyebbe elvetélni, főleg hogy te még alig két hetes terhes lehetsz. 

  Mondanom sem kell, Harry erre annyira megijedt, hogy azonnal leakarta fújni az utazást, és majd később elmegyünk mondattal akarta az egészet meghiúsítani. Azonban Tom, a nőgyógyászom biztosította arról, hogy a magzatvédő vitaminokat nem viccből találták ki, és ha követem az utasításait, azaz sokat pihenek, és semmi megerőltetőt nem csinálok, nem lesz semmi baj. 

Így vágtunk bele az utazásba, ahol szigorúan csak feküdhettem, és ha sétálni  mentünk, Harry gondosan figyelt, hogy mindig letudjak ülni. 

Valakinek túl gondoskodónak tűnik, igaz?

Nekem nem volt az, és melengette a szívemet, amikor egy-egy úszás után a babának elmagyarázta, ez milyen szuper dolog, és ha majd nagyobb lesz, ő is úszhat velünk. 

Lilly nem jött velünk a nászútra, mert anyu, apu, Anne, Robin, Des és úgy az összes családtagunk szerint a nászútra ketten menjünk, bár bevallom nem akartam egy hónapot Lillytől távol tölteni, de ő sem sírt, sőt még noszogatott is minket, hogy menjünk, és vegyünk neki sok ajándékot. 

Hozzá kell tennem elég ól bírta a távolságot, és nem is igazán hiányoztunk neki. El volt anyáékkal, Annékkel, és Luxszal is sok időt töltött. Velünk pedig, amikor csak tudott skypen beszélt. Én nekem viszont nagyon hiányzott, főleg, hogy a második babámat vártam, és szerettem volna minél többet pillanatot Lillyvel tölteni, amíg még ő az egyetlen lányom, mert, ha megszületik a kisbaba, már sosem lesz csak Lilly a gyerekem. 

Harry szerint, és már később én is rájöttem, hogy nem baj, ha egy kicsit távolabb vagyok a lányomtól. Nem kell mindig minden időmet vele töltenem, valamint neki is jó, ha nincs mindig vele az anyja. 

Szóval az első pár napban kisírtam magam, utána pedig még ha korlátozva is, de kihasználtam a nászutunk minden percét. És, ami Harryt illeti, teljesen megvolt arról győződve, hogy a Korlátozott/ Óvatosan folytatott cselekmények listája nem tartalmazza a szexet. 

Ha tartalmazta volna sem érdekelt volna minket, mert kellő számban megszegtük akkor ezt a listát már ezzel az egy ponttal is.  

- Sziasztok. Rosie hogy érzed magad? Milyen volt a nászút? - mint már említettem Tom a nőgyógyászom, és nem csak ezt, hanem a Lillyvel való terhességemet is nála fogom levezetni a kilencedik hónapig, azaz a szülésig bezárólag. 

- Nagyon jól érzem magam. Sokat pihentem, a nászút pedig csodálatos volt. - helyet foglaltunk Harryvel Tom íróasztalánál. Pontosan az orvossal szemben. 

- És te Harry? Milyen érzés, hogy apa leszel? - vigyorgott Tom. 

- Kurva jó! - vigyorgott Harry. - Persze, figyelek Rosiera is, és már alig várom, hogy kibújjon a kislányom vagy a kisfiam. Még nem tudjuk meg a nemét?

- Nem. - nevetett orvosom. - Még ahhoz nincs teljesen kifejlődve. 

- Mikor tudjuk meg?

- Valakinek már a negyedik hónapban megtudom mondani. De úgyis sűrűn jöttök majd vizsgálatra, valamelyiknél megfogom mondani. - mosolyogva állt fel Tom és intett, hogy feküdjek fel az ágyra. Engedelmeskedtem neki, és lefeküdtem az ágyra. Harry azonnal mellettem termett. Felhúztam a pólómat. 

- Most megtudom mondani, hogy hány hetes terhes vagy, Rosie és azt is hogy körülbelül mikor fogsz szülni.

Tom amiatt, hogy ne a nadrágom legyen zselés, pár darab papírtörlőt gyűrt a farmerembe, majd az ultrahanghoz használt fejre gélt kent, a hasamra rakta, és miután a monitornál nyomkodott valamit, elkezdte a fejet mozgatni a hasamon. 

Pár pillanat múlva a szemünk elé került egy apró babszem, aki bizony a mi kisbabánk volt. 

- Ő az? - suttogta Harry, miközben nagy szemekkel figyelte a képernyőt. 

- Bizony-bizony. Ő a kisbabátok. - Tom nyomogatott valamit, aztán folytatta. - Aki ha jól nézem, márpedig jól nézem, akkor 7 hetes. 

- Kis ebihal. - kuncogtam, de a szemeim könnyesek voltak. 

Annyira csodálatos érzés tudni azt, hogy bennem fejlődik egy új élet, bennem fejlődik a gyerekünk. 

Tom nevetett, majd kinyomtatta a kezét, és oda adta Harrynek. 

- Befogom keretezni. - vigyorogva, valamint meghatódva nézte a kezében tartott első fényképet a gyerekéről. 

- Ha a nagyszülők le nem stoppolják a képet. - vigyorgott Tom. Letörölte a hasamról a zselét, majd segített felülni. Leszálltam az ágyról, és visszaöltöztem. 

- Dehogy fogják. Szerezzenek maguknak!

- Harry. - nevettem - majd lefénymásoljuk nekik. 

- Jó, oké. - visszaültünk az asztalhoz, ahol Tom minden hasznos tanáccsal újra ellátott minket, főként engem. Egyek sok zöldséget, gyümölcsöt, amit nem bírtam az első terhességemnél azzal most se próbálkozok, amúgy mindent ehetek, ami jól esik. Kerüljem a koffeint, alkoholt, és szedjem a vitaminokat. Ne emeljek nehezet, ne másszak a magasba. 

- Lehet egy kérdésem? - Harry eddig csendben ült, és mindent feljegyzetelt, amit az orvos mondott. Egy kis noteszba. 

- Persze. 

- Nos, szóval... lehet a terhesség alatt...nos, lehet szexuális életet élni? 

- Azt ne mondd, hogy a nászút alatt nem éltétek szexuális életet? - vigyorgott Tom, majd bólintott. - Persze, hogy lehet. Csak arra kell figyelni, hogy ha már Rosie hasa nagy lesz, akkor ne nehezedj rá. Amíg nektek jól esik, nyugodtan csináljátok, csak óvatosan. 

- Rendben. - vigyorgott Harry. Eltudtam képzelni, hogy magában most azt gondolja; "Elég legyen ebből a sok dumából. Ha szabad a szex, kiakarom élvezni. "

- Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor megtudom mondani a szülés várható idejét. 

- Hát még szép. Ki ne lenne rá kíváncsi? - Harry olyan lelkes lett, mint egy kisgyerek az ajándékboltban. Nevetnem kellett. 

- Hát azt mondanám nektek, hogy január vége felé. 

- Elő születésnapi ajándék lesz. - nézett rám Harry meghatódva. 

Mosolyogva fogtam meg a kezét.

- Lehet előbb kibújik, lehet később. Majd, ahogyan ő azt gondolja. - mosolygott Tom. - Vigyázzatok magatokra, főleg te Roie. Bármi gond van, hívjatok. 

- Köszönjük. - álltam fel, majd elköszöntünk Tomtól, kimentünk a kórházból, és beültünk az autóba. 

- Annyira kis cuki! - a mellettem ülő fiúnak a vigyora az egész fejét körbeérte. Nevetve nyomtam egy puszit az arcára. 

- Egy kis ebihal. 

- Egy cuki kis ebihal. Aki a miénk. - nézett rám mosolyogva. 

- A közös babánk. 

- Igen, és annyira boldog vagyok. Úúúúúgy imádlak. - nyomott puszikat az arcomra. Felkacagtam. - Mindenkinél boldogabb vagyok. Annyira boldoggá teszel! - csókolt bele a számba. 

Mosolyogva átöleltem a nyakánál, és az ajkaimat lassan elkezdtem mozgatni az ajkain, így tudomására hozva, én mennyire szeretem őt. 

- Szerinted Lilly mit fog hozzá szólni? - kérdezte Harry, amikor már úton voltunk hazafele. A nagyszülők vigyáztak Lillyre, amíg mi egy fontos ügyben kimenőt kértünk. 

- Szerintem örülni fog neki. Már kérdezte sokszor neki mikor lesz kistestvére, de hát akkor mindig azt mondtam neki, majd egyszer. Biztos örülni fog. 

- Nem izgulsz? - fogta meg Harry a kezemet. 

- Dehogynem. - nevettem fel idegesen. - De hát nem szabad idegeskednem, nem igaz?

- Ahogy mondod. - vigyorogva megszorította a kezemet. 

Otthon Lillyvel felmentünk a szobájába, miszerint valamit meg kell vele beszélnünk, így lent hagyva a kíváncsi nagyszülőket, valamint Gemmát, és Michalt, Gemma barátját. 

Leültünk Lilly ágyára. Harry az ölébe ültette lányát, és elővette az ultrahangos képet. 

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretünk téged? - kérdezte a legszebb kis angyaltól a világon.

- Igen. - mosolygott Lilly. 

- Szeretnénk elmondani neked valamit. - Harryre néztem, miszerint övé a megtisztelő feladat, hogy közölje Lillyvel az örömhírt. 

- Kistestvéred lesz. 

- Tényleg? - Lilly szemei azonnal felcsillantak, és az ajkai széles mosolyra húzódtak. 

- Igen. - nevettem - örülsz?

- Igen! - kiáltott fel, és szorosan megölelte Harryt, majd átmászott hozzám, és a nyakamba csimpaszkodott. Szorosan fontam köré a kezeimet. Beszívtam az illatát. 

Annyira imádom...

- És most hol van a baba? - kérdezte, majd elhúzódott tőlem. 

- Anya pocakjában. - Harry vissza ültette az ölébe Lillyt, és a kezét a hasamra rakta. Felhúztam a pólómat, így Harry tenyere már a hasam bőrével találkozott. Elmosolyodtunk mind a ketten. 

- Nem is látszik! - ráncolta a szemöldökét Lilly, és közelebb hajolt a hasamhoz. 

Felnevettünk. 

- Mert még pici. Nézd. - Harry elővette az ultrahangos képet, és Lillynek adta, aki szorosan összehúzott szemöldökkel nézte a képet. 

- Mit kell nézni? - kérdezte. Harry felkuncogott, és rábökött a mi kis bébinkre. 

- Ő a te kistestvéred. 

- Nem is olyan, mint egy babaaaa! - háborodott fel Lilly. 

- Mert még nőnie kell. Te is ilyen voltál, és mivel sok zöldséget, és gyümölcsöt ettél, ilyen szépen megnőttél. A babának is ennie kell, úgy fog megnőni. 

- Nagy lesz?

- Amikor megszületik, akkor még picike lesz, de mi majd vigyázunk rá és anyára is jó? - Harry mosolyogva simított végig Lilly arcán. 

- Jó apa. - bólintott Lilly mosolyogva. - És hogyan fog megszületni?

- Ó, anyád erre biztosan ad neked választ. - szúrósan néztem Harryre, majd Lillyt áthúztam az ölembe. 

- Kibújik majd anya hasából. De azt nem fogod látni, te már csak a kistestvéredet fogod látni. 

- Hogyan bújik ki? 

- A doktor bácsi segít neki, tudod? - simogattam meg a haját.

- Egyedül nem tud?

- Nem bizony. Ő még picike. 

- Olyan nagy lesz, mint én?

- Igen. - mosolyogva öleltem magamhoz. - Vigyázni fogsz majd rá?

- Persze anyu, hiszen ő az én tesóm! Mindig vigyázni fogok rá. - megsimogatta a hasamat. Lemászott az ölemből, odahajolt a pocakomhoz, és puszit nyomott rá. - Szia baba. Szeretlek. - újra végig simította kis kezét a hasamon, majd visszamászott az ölembe. - Megmondtam neki, hogy szeretem. Hallotta anya? - folytak a könnyeim, úgy öleltem magamhoz Lillyt. Harry közelebb csúszott, és átölelte a derekamat, fejét a vállamra hajtotta.

- Biztos hallotta, és tudod mit mondhatott ő?

- Micsodát? - kérdezte halkan. 

- Már alig várja, hogy megismerje az ő nagy, és okos nővérét, és hogy már most mennyire szeret téged. - sírva öleltem magamhoz lányomat. 

- Ne sírj anya. A tesó sem sír. Örül. 

- Tudom, és hidd el, én is nagyon örülök. - nyomtam puszit a fejére. Kimászott az ölemből, odament a játékaihoz, ahonnan elvette a kedvenc babáját. Visszamászott az ölembe. 

- Ezt neki fogom adni. 

- De ez a tiedé. Majd veszünk neki is, jó?

- Jó, de akkor is neki adom. Ez fogja őt majd éjjel megvédeni, amikor aludni fog. Mert, ha én esetleg elalszok, akkor ez a baba fogja megvédeni a tesót. 

Harry és én is szipogtunk. Férjem megcsókolta az arcomat, majd Lilly babáját megfogta. 

- De szereted ezt a babát. Hiányozni fog neked. 

- Tudom..

- Akkor mi lenne, ha majd holnap elmennénk és kiválasztanál egy plüss macit a tesódnak, ami az ő kedvence lesz?

- És megfogja védeni a tesót?

- Igen. - mosolygott Harry. - De persze én is, és te is vigyázni fogunk rá. 

- Jóó apa! - mosolygott Lilly. - Azért nem szívesen adtam volna neki oda a babámat, de a tesóm, és szeretem őt. 

 Zokogva öleltem még szorosabban magamhoz Lillyt, aki végig azt mondta, hogy "Ne sírj, anya. "

De nem tudtam nem sírni. Ha valakinek a lánya ilyeneket mond a leendő testvéréről, ilyen boldogan fogadja, és várja, az nem tud nem sírni. A boldogságtól, és az örömtől sír, valamint attól, mert tudja milyen hatalmas szeretet fog kapni a születendő gyermek. 

- Látogatónk vannak. - suttogta Harry a fülembe. Az ajtóhoz néztem, ahol ott állt anyu, apu, Anne, Des, Des barátnője, Robin, Gemma és Michal az ajtóban. A nagyszülők sírtak, Gemma és barátja vigyorogtak. 

- Mama, papa! - Lilly vigyorogva kiugrott az ölemből, és futott a nagyszüleihez. - Kistesóm lesz!

- Igen, hallottuk! - Anne sírva jött oda hozzánk, és ölelt át minket szorosan. - Annyira boldog vagyok!

- Kislányom. - anyu is a karjaiba zárt, és nagy puszit nyomott az arcomra. 

- Lesz még egy unokám! - apu nevetve, de könnyes szemekkel ölelt magához elsőnek engem, majd Harryt. 

- Jaj, gyerekek. - Anne még mindig sírt, Robin ölelte át.

- Te leszel a nagy nővérke! - Gemma vigyorogva emelte fel Lillyt, és puszilta arcon. - Ha majd öcséd lesz, mutatok neked pár trükköt, amivel megviccelheted. - Anne, és anyu karjai között, valamint sírásuk között is hallottam Gemma megjegyzését. 

Nevetve néztem sógornőmre, és szorosan fogadtam minden családtagunk örömteli ölelését. Sírtak, nevettek, és tervezgették, hogy miket fognak megvenni a babának. 

Harryvel összenéztünk, és elnevettük magunkat. Szorosan magához húzott, miközben néztük a kis családunkat, akik a leendő bébi nemét, nevét, szobáját tervezgették Lillyvel együtt. 

- Már alig várom, hogy megszülessen, és Lillyt ellássam tanácsokkal. - vigyorgott Gemma. 

- Gemm! - nézett rá csúnyán Harry. 

- Jaj, ne aggódj már. Csak párszor ejtettelek fejre, és mégis itt vagy, nem?

Mindannyian felnevettünk, mire Harry mindenkire csúnyán nézett. 

- Árulók vagytok! 

- Ne morcizz. - nyomtam egy csókot az arcára. Szorosan magához ölelt, az arcát pedig elrejtette a hajamban. 

- Annyira boldog vagyok! Lesz még egy kis unokám! - Anne szavai után mindenki elgondolkodott, majd egyként néztünk Lillyre, akit Anne a karjaiba zárt, és nagy puszit nyomott az arcára. - Az első kislány unokám után, jó lenne egy kisfiú. - vigyorogva nézett rám. 

Harryre néztem könnyes szemekkel, aki csak mosolygott, és simogatta a hátamat. Tudtam, hogy ő is ugyanarra gondol, amire mi. Ez a kisbaba a felhőtlen boldogságba fog érkezni, és a legtöbb szeretetet fogja kapni.