92. rész ~ A nagy nap

Sziasztok! :)

Hát megérkezett a következő rész, és már nincs sok hátra, és vége a blognak...

Nem akarom, hogy vége legyen, de hát egyszer muszáj abbahagyni. 

Jó olvasást ehhez a részhez. És nem szoktam ilyet, de a részhez én ajánlok egy dalt is, ami nekem mostanában egy személyes kedvencem. 

Ed Sheeran - Photograph

Várom a véleményeiteket. 

Jó olvasást. ♥

Rosalie Parker

~2016 májusa~

Amikor valakitől azt hallottam mennyire izgultak az esküvőjük napján mindig feltettem magamban azt a kérdést, hogy de mégis miért?
Miért lehet izgulni azon a napon, amelyik a legfontosabb, amelyik a legszebb az életünkben? Miért izgulunk, ha a férfi, akit szeretünk áll mellettünk, és ez a férfi lesz a férjünk? 

Miért izgulunk, ha annyian segítettek megszervezni, és még egy profi esküvőszervezőt is felkértünk?

Aztán a mai napon minden egyes véleményem ezzel a témával kapcsolatban megváltozott, és rájöttem, hogy azoknak a menyasszonyoknak, akik majdnem bepisiltek izgalmukban a nagy napon, teljesen igazuk volt. 

Én, teljesen kívülálló, mit sem tudtam arról, ők mit élnek át, mire gondolnak, mert én csak jól éreztem magam az esküvőn, és nem látva  a mögötte lakozó káoszt, ami egy ilyen fontos nappal jár. 

Eltudjátok hinni, hogy életed nagy napja mennyi izgalommal, és döntéssel jár? Még, ha ott is van a szervező, nem ő dönti el mi hogyan lesz, hanem én, mi! Ő csak megszervezi, na, meg persze ügyel arra, hogy minden rendben legyen. De te akkor is lerágod a szépen manikűrözött ujjaidat azért, mert félsz, valami mégsem úgy lesz, ahogyan akartad. 

Én pontosan úgy éreztem magam, mint egy nem normális, hiszen Kate-t, az esküvőszervezőnket a nap folyamán már rengetegszer felhívtam, és még csak dél múlt! Azt hittem elhányom magam, és ez most kivételesen az idegességnek lett volna köszönhető. 

- Rosie, nyugodj már meg!

  Ez az a mondat, amit a mai nap folyamán már rengetegszer hallottam, nem csak anyu, hanem Emily, Perrie, Eleanor és Kate szájából is. 

Persze! Mit is tudnak ezek az emberek arról, hogy mit jelent a nyugalom egy ilyen helyzetben! 

- Ülj le, igyál egy kis teát. 

- Egyél egy kis kekszet. 

- Minden rendben lesz. 

 Mennyi, de mennyi tanács röpke pár perc alatt, amit nem bírtam megcsinálni. Se inni, se enni nem tudtam, megnyugodni pedig pláne nem. 

Hamarosan Harry felesége leszek. Hamarosan Mrs. Styles leszek.

Már tavaly december óta ezt a napot várom, amióta csak tudjuk az esküvőnk dátumát. Nem akartunk "hetedhét országra" szóló esküvőt, de azt sem mondom, hogy olyan kicsi lesz, hiszen Harry részéről akad pár ember, akit illett meghívnunk, és nem is bántam. Ez a pár ember mind közvetlen, és barátságos. 

Az esküvőt Londontól pár kilométerre lévő birtokon tartottuk, ami Harry apukájának tulajdonában állt. Nos, az udvaron, egy hatalmas sátorban fogjuk megtartani a bulit, az esküvőt pedig a kis tónál felállított virágkapunál.  A birtokon volt még egy hatalmas ház, ahol mindenki kényelmesen készülődhetett. Egyik szárnyban a lányok, a másikban a fiúk, és minden egyes óvintézkedés a két szárny között, hogy a menyasszony és a vőlegény ne láthassák egymást. 

Alig bírtam ki, hogy ne rohanjak át Harryhez, és bújjak a karjaiba. Ő tud engem lenyugtatni, nem anyu, és a körülöttem szorgoskodó emberek.

Ha egy menyasszony csak a vőlegénye karjaiban talál megnyugvást, akkor az esküvője napján mért nem lehet vele? Az ágyon összebújnának, beszélgetnének, és nem foglalkoznának az őrültekházával, ami körülöttük folyna.

- Hidd el, Rosalie - Kate mosolyogva mellém állt - láttam már pár idegeskedő menyasszonyt, akik később a legszebb napjukat élték át. Teljesen normális, ha a gyomrod borsó nagyságú, és mindjárt kijön belőled a reggeli, de nincs mitől tartanod. Látszik Harryn mennyire szeret téged, mennyire beléd van habarodva, nem fog ott hagyni az oltárnál, nem fog nemet mondani. De azt is jól tudom, ezzel te még nem vagy nagyon megnyugtatva, de csak annyit tudok mondani, hogy semmi gubanc nem történt kint a sátornál, a pap is mindjárt megérkezik, zenekar már pakol, az ételek, sütemények rendben vannak, a menyasszonyi torta csodaszép. Azért tanultam ezt a szakmát, hogy ha bármi gubanc is lesz, te ne érzékelj semmit. 

  Elmosolyodtam, de azért a biztonság kedvéért rákérdeztem valamire. 

- De nem lesz gubanc, ugye? - nevetni kezdett. Megrázta a fejét. 

- Nem lesz semmi baj. Akarsz hallani egy jó kis sztorit? - bólintottam, így folytatta - az egyik kollégám volt még régebben egy helyszínen, ahol pénteken és szombaton is volt egy esküvője. Pénteken odavitték a szombati esküvősöknek is a menyasszonyi tortáját, amire külön felhívta az én jó barátnőm, aki szintén esküvőszervező, mindenki figyelmét, hogy erre a másik tortára figyeljenek. Pénteken mindenki táncol, buli, a cipők eldobva, és hozzák a menyasszonyi tortát. De nem csak egyet, hanem kettőt! - kitágult szemekkel nézek rá. Ő csak nevet, de folytatta. - És hát a barátnőm teljesen kétségbeesett, mert hát mégsem lehet már hátra vinni azt a tortát, így másnap korán reggel felhívta a cukrászdát, akik a szombati esküvősöknek csinálták a tortáját, és elmondta mi is történt. A cukrászda igaz nem ugyanolyat, de csinált egy csodaszép tortát, ami a menyasszonynak még jobban tetszett. És hát azt kell, hogy mondjam a pár semmit nem érzékelt belőle, szerintem még ma sem tudják. - nevetett. - De ígérem. Nektek a ti tortátok van itt. Nehéz is lenne összekeverni, hiszen itt csak ti házasodtok össze. 

  Kiengedtem a nevetésemet. Nem sírással, hanem nevetéssel párosítva kijött belőlem a feszültség, az izgalom, hiszen hogy ha egy ilyen aranyos, és profi emberre bíztuk az esküvőnket, akkor mégis mi történhetne? Semmi. 

De azért akkor is majdnem bepisiltem az idegességtől!

- Menjünk kifele. Hagyjuk anyát és lányát és unokáját magára. - Kate mindenkit kizavart a szobából, és csak én, anyu, valamint Lilly maradtunk bent. 
A három generáció. 
Lilly már a világ legcukibb koszorúslány ruhájában ült az ágyon, és nézte a lábujjait, amik pink színűre voltak befestve. Elmosolyodtam. Koszorúslány ruhája, felül fehér volt, és nagyobb virágok díszítették, a derekánál egy rózsaszín masni, és a ruha alja pedig halvány rózsaszín volt. 
Egy kis tündér ült az ágyamon, az ő pár centijével, hullámos hajával, és virágkoszorújával. 
- Csodaszép. - suttogta anyu, hogy csak én halljam. 
Ránéztem mosolyogva, meghatódva. 
- Ma lesz még egy nagy nap. - ölelt magához, és puszit nyomott az arcomra.
- Ne is mondd. Az miatt is ideges vagyok. - frusztráltan felnevettem. 
- Na, az az, ami miatt ezer százalékig nem kell aggódnod. Viszont azért aggódhatsz, hogy a ruha rád jöjjön. - vigyorgott. Odasétált a gardrób ajtajához, ahonnan levette a vállfával együtt a menyasszonyi ruhámat. 
- Nem is híztam semmit!
- Remélem ezt a mérleggel is megbeszélted. - nevetett. 
- Anyu! - néztem rá csúnyán, mire ő még hangosabban kezdett nevetni. 
- Ezt mosd veszed fel? - jött mellém Lilly, aki mutatóujjával az anyu kezében lévő ruhára bökött. 
- Igen. Rá adom anyára, jó? - anyu Lillyhez hajolt, és nyomott egy puszit a homlokára. - Segítesz nekem majd megigazítani?
- Igen! - kiáltott fel lelkesen a kis tündérkém. 
Most hercegnőnek éreztem magam, aki lassan odasétál a vőlegényéhez, és együtt válnak királlyá és királynővé. 
Amint megláttam ezt a ruhát az egyik boltban, azonnal tudtam, ez kell nekem. Ez volt a legszebb, amit addig a pillanatig láttam, hogy betettem a lábamat abba az üzletbe. 
És ott volt ez a ruha, amelyet anyu, Gemma, Anne és Emily meggyőzése nélkül próbáltam fel. Ők nem is vették észre, csak azt, hogy egy ruhával a kezemben, és egy kedves hölggyel a nyomomban megyek a próbafülkéhez, aztán ők már csak azt láthatták, hogy kilépek én, rajtam a rám öntött ruhával. 
Anyu, és Anne sírt. Gemma és Emily megvoltak hatódva. Mert bizony létezik olyan, hogy az a bizonyos ruha, csak nem szabad feladni tíznél több ruhabolt után sem, akkor sem, amikor már a szemünk csak a fehér színt képes befogadni. 
- Kislányom. - anyu sírni kezdett, ahogyan végig nézett rajtam, hiszen most már teljes volt a kép. A lánya egy igazi menyasszony volt. 
- Ne sírj, mert akkor én is sírok. - öleltem magamhoz szorosan. 
- Te nem sírhatsz. - szorított magához. Csendesen sírdogált. - Olyan büszke vagyok rád. - simított végig az arcomon. 
- Mert boldog vagy, mert az életed a lehető legjobban alakul, mert van egy csodálatos kislányod, és mert ragyogsz. A legcéltudatosabb lány vagy a világon. Elérted az álmodat. Lillynek van egy apukája, neked egy nagyszerű munkád, és egy még nagyszerűbb párod. Nincs okom nem büszkének lenni rád. 
- Jaj, anyu. - gyorsan pislogtam párat. - Nagyon szeretlek. 
- Én is téged, gyönyörűségem. És persze téged is, kis hercegnő. - anyu felvette Lillyt, aki ezután mind a kettőnket átölelt. 
- Mi ez a nagy összeborulás? - apu hangja hallatszott az ajtónál.
Anyu Lillyvel elhúzódott tőlem, így felfedve engem apu előtt, aki amint meglátott, megállt minden mozdulatában, és eltátotta a száját. 
Könnyek csillogtak a szemeiben.
- Apu. - odasétáltam hozzá lassan gyönyörű hófehér ruhámban, aminek uszályát húztam magam után minden lépésemmel. 
- Ez az én lányom? - kérdezte meghatódva. Tekintete lecsúszott a ruhám aljára, majd fel az arcomra. 
- Igen, apa. - mosolyogva megöleltem őt. Szorosan ölelt át.
- Istenem, mennyire gyönyörű vagy. - hátrébb lépett, hogy újra végig nézzen rajtam. - A legcsodálatosabb menyasszony, akit valaha láttam. 
- A lányunk felnőtt. - szipogott anyu.
- Miért sírtok? - kérdezte Lilly. Szerintem nem értette, hogy ha mindenki ilyen szép, és boldog, akkor mégis miért sírunk.
Csak hogy ezek nem szomorú könnyek, ezek boldog, büszke könnyek. 
- Mert nagyon gyönyörű anyukád van. - apu Lillyre nézett, és megsimította az arcát. - és mert nagyon büszkék vagyunk rá. 
- Szerintem is nagyon szép anyu! Csodaszép! - Lilly felé fordultam, átvettem anyutól, és szorosan magamhoz öleltem. 
- Nagyon, nagyon szeretlek Lilly. - nyomtam lágy puszit az arcára. - Mindig is imádni foglak, ezt sose felejtsd el jó?
- Tudom anyaa. - bújt hozzám. - Én is szeretlek téged. 
Akárhogyan is próbáltam visszatartani, kifolytak a könnyeim.
Kopogtak az ajtón. Anyura és apura néztem. 
- Ki az? 
- Anne vagyok. És itt van Gemma is.  - megnyugodtam, ahogyan Anne hangját hallottam az ajtó másik oldaláról. Nem attól féltem, hogy Harry az. Attól féltem, hogy Kate akar szólni, mindjárt kezdünk. De ahogyan ránéztem az órára láttam, hamarosan a szervezőnk is bekopoghat. 
- Gyere. - szóltam ki neki, ő pedig már nyomta is le a kilincset, és belépett a szobába, Gemmával a nyomában. Becsukták az ajtót, aztán rám néztek. 
- Szentséges ég! - sikított fel Gemma, és felém sietett. Gemma egy barack színű ruhát viselt, ami pánt nélküli volt, ám a mellétől felfelé egy plusz csipkés anyag keltette azt a hatást, hogy a ruha pántosnak tűnt. Olyan stílusa volt a ruhának, mint az enyémnek. 
Gemma, Eleanor, Perrie, és Sophia és Lux voltak a koszorúslányaim, akiknek a ruháik ugyanolyan színűek voltak, de más-más fazon, kivétel Luxé, akié ugyanolyan volt, mint Lillyé. 
- Gyönyörű vagy! - szorosan megölelt, majd elhúzódott tőlem. - Harry alig fog hinni a szemének!
- Milyen csodálatos vagy, Rosie. - Anne is megölelt, és ahogyan a szüleim, úgy ő sem bírt a könnyeivel. - Ez a legszebb napotok egész életetekben. - húzódott el tőlem. - Megérdemeltek minden boldogságot. - simította meg az arcomat. 
- Anne köszönök mindent. - suttogtam. Megfogtam a kezét. 
- Te? Inkább én. Hogy a fiam egy ilyen csodálatos lányt talált magának, mint amilyen te vagy. Boldoggá teszed, és megmutattad neki, hogy a nehéz helyzetekben is tud kire számítani, mert te ott voltál neki. Annyi köszönettel tartozok neked, mint amennyire egy anya csak tartozhat. Köszönöm, hogy belecseppentél Harry életébe. Köszönöm, hogy te leszel a menyem. 
 Most erre mit mondhat az ember?
Semmit, hiszen amit elakar mondani, azt már úgyis tudja Anne. Tisztában van azzal, hogy mennyire szeretem a fiát, és mennyire szeretem őket, valamint hogy mennyi köszönettel tartozom azért, mert ilyen csodálatos fiút neveltek. 
Így inkább csak szorosan megöleltem Annet, és újra sírni kezdtem, hogy aztán később a leendő sógornőm rendbe hozhassa a sminkemet, hiszen még sem állhatok a leendő férjem elé szétsírt szemekkel. Később még úgyis eleget fogok sírni.

Harry Styles

- Tökéletesen festesz. - mosolyogva nézett rám édesapám, amikor az öltönyömet minden kis részletével együtt segített magamra venni, így teljesen készen állva arra a pillanatra, hogy az oltárhoz mehessek. 

Izgultam. 

Ó, de még mennyire hogy izgultam!

Mint egy kis óvodás az első napján, vagy még szerintem annál is rosszabb állapotban voltam. Majdnem elhánytam magam idegességemben, és ez szerintem tökéletesen elmondja azt, hogy egész nap alig ettem valamit. Azt viszont reméltem, hogy Rosie evett, és ivott ma rendesen.

- Rosie alig fog szóhoz jutni, amikor meglát. - hajamba túrtam, és belenéztem a tükörbe, hogy végig nézzem a teljes esküvői képemet. 

Hűha..

Mintha nem is én magam szerepeltem volna a tükörben, hanem egy teljesen más ember, aki felnőtt, és hamarosan férj lesz. A tükörből ránéztem mind a két apámra, akik meghatódva figyeltek engem. Elmosolyodtam. 

Igaz, apu nem volt ott életem minden szakaszában, de mégis mennyi mindent köszönhetek neki. Miatta lettem olyan, amilyen, hiszen gyerekkoromban ő formált. Őt figyeltem, őt utánoztam. Mint egy lány az anyukáját, egy fiú az apját utánozza. Aztán jött Robin, akitől szintén rengeteget tanultam, főleg azt, hogy a kiskoromban eltanultakat hogyan kamatoztassam felnőtt koromban. Hogyan legyek rendes, kedves felnőtt, aki mindenkivel tisztességesen bánik. 

Ők ketten alakítottak ki engem, na, meg anyu. Anyu nélkül biztos, hogy most nem állnék itt. Az a rengeteg erő, kitartás, és szeretet, amit ő tett értem és Gemmáért azt sosem lehet visszaadni, de nem is kell, ezt nagyon jól tudtam. 

Elrohantak a hónapok, és amit azzal töltöttünk, hogy szerveztük az esküvőt, és minden kis részletet Rosieval alaposan átbeszéltünk, már csak azt vettük észre, hogy itt a május, az esküvőnk napja. 

Miért pont május?

Nem tudtuk. Semmi jelentősége nem volt, csak szimplán Rosie mindig azt mondta, szereti a tavaszt, amikor a gyümölcsfákon megjelennek a kis virágok, amikor számos virág bújik ki a földből. És, amikor megkérdezte Kate mikor akarjuk az esküvőt én vágtam azt rá, hogy május, pedig sosem beszéltünk arról, mikor legyen az esküvőnk. 

De Rosienak tetszett az ötlet, és amikor apu azt javasolta, hogy legyen a birtokán, azért pedig oda-vissza volt. Itt minden egyesül a tavaszban. Az idő, a fák virágzása, a virágok nyílása, és a madarak csicsergése. 

- Harry. Kezdünk. - Kate dugta be a fejét az ajtón. Mosolyogva nézett rám, és amikor bólintottam, egy kicsit beljebb léptem. - Tudom, hogy izgulsz, de Rosie itt van. Nem lépett le, és gyönyörűbb, mint gondolnád. 

  Alig vártam, hogy lássam őt. A gyönyörű hófehér ruhájában, a kedvességével, a bájával és minden kis részletével, amivel megtestesíti számomra az igazit. 

- Köszönöm. - fordultam Kate felé, aki mosolyogva bólintott, majd elhagyta a szobát. Én is kisétáltam, és apáimmal együtt mentünk ki a kertben, ahol minden tökéletesen úgy volt, ahogyan elképzeltük. Középen egy fehér, hosszú szőnyeg futott egészen a virágkapuig, aminek a virágai a lila minden árnyalatában pompáztak, egy kis fehérrel kiegészülve. A kapu egy emelkedőn volt elhelyezve, ahol még helyet kapott egy asztal, kisebb mikrofon állvánnyal és mikrofonnal, amibe a pap fog majd beszélni. A szőnyeg mind a két felén fehér székek foglaltak helyet, és minden a szőnyeg felőli oldalon lévő második széken egy-egy szinten lila és fehér színekből összeállított futó virág volt elhelyezve, ami a földön ért véget. 

Már jó páran ültek a székeken, legelöl pedig természetesen a fiúk, akik vigyorogva néztek rám, amikor odasétáltam hozzájuk. 

- Hát nem hittem volna, hogy te fogsz elsőnek megnősülni. - vigyorgott rám Liam, és megveregette a vállamat. 

- De mindannyian büszkék vagyunk rád. 

- Köszönöm, srácok. - elmosolyodtam. 

- Izgulsz? - vigyorogva állt mellém Louis. 

- Majd megtudod, ha megnősülsz. - nevettem. 

- Én nem fogok izgulni. 

- Persze. Én is ezt mondtam, és mindjárt elhányom magam. - nevettem. 

- Majd a tanúmként meg kell, hogy nyugtass. 

- Mért te megnyugtatsz engem? - húztam fel a szemöldökömet. 

- Nem. - nevetett. 

Igen, nekem Louis volt a tanúm. Nem is volt kérdés, hogy kit fogok választani. Akármennyire is szét ment egykor a barátságunk, mára már ugyanúgy mindent megbeszélünk egymással, és nem is sokat gondolkodtam azon, hogy ki legyen a tanúm. A fiúk teljesen megértették csak annyit kértek, had üljene ők is az első sorban a családom mellett. 

Nem volt nagy kérés, teljesítettük. 

Rosienak Emily a tanúja, aki mosolyogva jött felém, és azonnal megölelt.

- Te is milyen tökéletesen nézel ki. - elmosolyodtam, viszonoztam az ölelését, majd elhúzódtam tőle. 

- Evett rendesen, ugye? 

- Persze. - vigyorgott - bár nem akart, de le erőltettük rajta. És te?

- Igen, reggelit, de amint a sátorhoz érünk, mindent felzabálok. - nevettem. 

- Van bőven kaja. - kuncogott. 

- Hogy néz ki?

- Jaj, Harry. Pár perc, és megtudod. - vigyorgott, és arra a helyre állt, ahová már a próbák során folyamatosan állnia kellett. 

Anyu, és Rosie anyukája közeledett felém. Az előbbi gyorsabbra vette a tempót, amint észrevett engem. Odaért elém, és a nyakamba borult. Sírni kezdett. Szorosan öleltem magamhoz. 

- Anyu, ne sírj. 

- Nem olyan könnyű az. Tudod milyen gyönyörű látvány, ahogyan itt állsz öltönyben, és látszik rajtad, hogy boldog vagy? Minden szülő ezt kívánja a gyerekének, hogy boldog legyen, és te elérted. Hamarosan férj leszel, és már van egycsodálatos kislányod. Csakis a boldog könnyekre van most okom. 

  Elmosolyodtam, és szorosan magamhoz öleltem. 

Valószínű, ha majd egyszer Lilly férjhez megy én is sírni fogok. Bár miről beszélek? Lilly sosem fog férjhez menni, mert nem fogom neki megengedni! Ő bizony nem fog felnőni!

 Megszólalt egy zene, amiről azonnal tudtam, hogy hamarosan is jön.  Az összes vendég a helyén ült már, de mindenki egyként állt fel, és fordult oda, ahol majd Rosie megfog jelenni. Azt a pontot néztem. Csakis arra figyeltem. Nem tudtam, hogy jobbról vagy balról kanyarodik be, de abban biztos voltam, hogy ezen a fehér szőnyegen fog végig vonulni. 

A koszorúslányok, azaz Gemma, Sophia, Perrie és El ugyanolyan színű ruhát viseltek, csak annyi volt a különbség, hogy más milyen volt felül nekik. Mosolyogva lépdeltek, és amikor odaértek hozzám, mindannyian Emily mellé álltak, és rám mosolyogtak. 

Tudták. 

Tudtam. 

Most fog ő jönni. 

És akkor megszólalt az a bizonyos zene. Az a zene, amit minden ember még álmából felkelve is eltudna dúdolni. Nem templomban tartjuk az esküvőt, pedig arról is volt szó, de ahhoz ragaszkodtunk, hogy ez a zene szóljon. 

Megjelent Lilly, illetve Lux, akiknek ruhája ugyanolyan volt, azaz rózsaszín és fehér. Lilly nem engedte meg, hogy megnézzem a ruhát, azt viszont tudtam, csodaszép lesz. Most pedig, ahogyan lassan lépeget, és kis barna kosarából szórja a szirmokat, egy angyalt látok. Egy habcsókot, aki egy kis angyal. Luxal együtt büszkén lépegetnek, és szórják a szirmokat a fehér szőnyegre, ami így megtelik színnel, hogy Rosie ezeken át lépdeljen hozzám. 

És aztán fellépett a szőnyegre Rosie, apukájába karolva. 

Nem tudom mások mit éreztek ilyenkor, de az én szívem majdnem kiugrott a helyéről, és az a kellemes melegség futott végig rajtam, ahogyan megpillantottam leendő feleségemet. Eltátottam a számat. 

Azt a kurva életbe!

Gyönyörű volt. Bámulatos. Csodálatos. Káprázatos. Egy hercegnő, a világ legszebb lánya, aki hamarosan csak az enyém lesz. 

A tekintetünk összekapcsolódott, Rosie elmosolyodott, és onnantól kezdve minden megszűnt létezni. Nem voltak vendégek, nem voltak családtagok, nem volt senki, és semmi, csak mi ketten. El sem hittem, hogy lehetek ennyire rohadt nagy mázlista. 

Odaértek hozzám, George átadta nekem a lányát, aki felém fordult és még szélesebben mosolygott. 

- Mennyire jól nézel ki. - suttogott. 

Mosolyogva hajoltam oda, és nyomtam egy csókot a szájára.

- Rád pedig nincsenek szavak mennyire csodaszép vagy. Egy angyalt látok. Gyönyörű vagy, egyetlen szerelmem. 

  Meghatódott, könnyek csillogtak a szemeiben. 

Mosolyogva fogtam meg a kezét, és a pap felé fordultunk, aki mosollyal az arcán vezette végig a szertartást. 

- Harry Edward Styles. Akarod-e az itt jelenlévő Rosalie Parkert feleségül venni?
 Most komolyan?

Minek kérdez ilyeneket! Akkor nem lennék itt, ha nem akarnám. 

- Igen, akarom. - szorítottam meg Rosie kezét. Szélesen elmosolyodott. 

- Rosalie Parker. Akarod-e az itt jelenlévő Harry Edward Stylest férjedül? 

- Igen, akarom. - vigyorgott szélesen Rosie. 

- A gyűrűket szeretném kérni. - Lilly, aki ma nem csak a kis sziromszóró habcsók szerepét tölti be, hanem a gyűrű vivőt is, mosolyogva jött oda hozzánk és tartotta a pap felé a párnára elhelyezett két gyűrűt, aki a párnát elvette Lillytől és letette az előtte álló asztalra. Lilly vissza szaladt nagymamájához és nagypapájához. Mamája ölébe ült. 

A pap folytatta. 

- Csókoljátok meg a hűség gyűrűjét, húzzátok egymás ujjára, és mondjátok utánam, majd utána mondjátok el egymásnak tett fogadalmatokat. 

  Levettem Rosie gyűrűjét a párnáról, csókot nyomtam rá, majd menyasszonyom ujjára lassan kezdtem felhúzni, miközben a pappal egy időben mondtam, amit ő mondott. 

- Rosalie Parker. Viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. Az Atya, a Fiú, és  a Szentlélek nevében. Rosie. - néztem az előttem álló szépség szemeibe - Fogadom, hogy mindig, az élet minden területén melletted állok. Fogadom, hogy soha, el nem hagylak, és bármi problémám van, veled osztom meg elsőnek. Nem titkolózok, nem hallgatok, hanem veled fogok mindent megbeszélni. Szeretlek. Úgy, mint amennyire ember csak szerethet mást, és most itt mindenki előtt fogadom, hogy olyan férfi leszek, mint amilyet megérdemelsz. Ha szükséged lesz rám, én ott leszek. Nem készültem fogadalommal, mert tudtam, hogy itt is képes leszek mindent elmondani neked, amit érzek. Szeretlek. - szorítottam meg a kezét. - Lehet valakinek gyorsnak tűnik ez a tempó, hiszen másfél éve ismerjük egymást, de mire várjunk? Mért várjunk? A szerelemben nincsen idő, nincsen kor. Ha valakik boldogok, és szerelmesek, miért ne lehetnének együtt őrültek? Fogadom, hogy mindig gyengéd leszek hozzád, amikor beteg leszel levest főzök neked, és a gyerekeinknek jó apja leszek. Fogadom, hogy jöhet bármi, ami szétválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz. Fogadom, hogy velem tökéletes lesz minden napod, hogy szeretni fogod életed minden egyes napját. Fogadom, hogy én leszek a legjobb dolog az életedben. Mert te már az vagy az én életemben. Nagyon szeretlek. 

  Rosienak az arcán folytak a könnyei, megszorította a kezeimet, majd odahajolt és csókot nyomott a számra. 

Elmosolyodtam. 

Ő is elvette a gyűrűt, és elkezdte felhúzni az ujjamra, miközben a következőket mondta. 

- Harry Edward Styles. Viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Fogadom, hogy mindig melletted leszek. Ha beteg leszel ápollak, ha sírsz, megvigasztallak, ha nevetsz, én is veled nevetek. Mindenben melletted fogok állni, bármilyen céljaid lesznek az életben arról elmondom őszinte véleményemet. Fogadom, hogy a szerelmem csak még erősebb lesz napról, napra.  Fogadok mindent, amit csak fogadni lehet, hiszen borzasztóan szeretlek. - nem mondott regényt, mert mind a ketten tudtuk, hogy nem lehet. Nem tudunk olyat mondani, amit ne tudnánk. 

Mosolyogva, és meghatódva néztem Rosie szemeibe, aki miután felhúzta az ujjamra a gyűrűt, Kate-re nézett, aki a mikrofont úgy igazította, hogy Rosie szájához érjen.

Homlokomat ráncoltam, hiszen nem értettem mi folyik itt. 

A zongorista lassú, melankolikus dalt kezdett játszani, miközben Rosie szájából ömleni kezdtek a szavak lassan, gyönyörűen, hanglejtéssel, szerelemmel. 

"Tévedsz, hogyha azt hiszed a szerelem csak játék

Vagy lobogó fáklya, mely az ujjaidra ráég.

Együtt ülni, kéz a kézben a kispadon este,

Sétálni a patak partján csillagokat lesve

Kedveseddel szombaton vígan táncba menni..

Tévedsz, hogyha azt hiszed a szerelem csak ennyi. 

Nagy dolog a szerelem és hogy múlnak az évek

Még nagyobb lesz, meleg kendő, úgy betakar téged

Erő elszáll, szépség hervad, jön az ősz, a tél is,

Aki szeret melletted lesz, megbecsül majd mégis

Az életet véges végig együtt kell leélni

Úgy válik el, mit ér a nő és mit ér a férfi. 

Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni

A szerelem dal, amelyet együtt kell megírni."

Szorosan magamhoz öleltem Rosiet, miközben a könnyeim folytak végig az arcomon. Magához ölelt, de ő is sírt. Nem csak nekünk eredtek meg a könnyeink, hanem a násznép pár tagjánál is hallottam a sírás hangjait. 

Elhúzódtam menyasszonyomtól, és lágy csókot leheltem ajkaira.

- Nagyon szeretlek. - suttogtam. 

- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket. Harry megcsókolhatod a menyasszonyt. 

 Nekem sem kellett többet mondani. Magamhoz húztam Rosiet, és szenvedéllyel megcsókoltam. Az arcát a tenyereim közé fogtam, ő a kezeit a nyakam köré fonta, és olyan szerelemmel csókoltuk, amilyennel még talán soha. 

Szerelem, vágy, boldogság, öröm. Minden benne volt ebben az egy csókban. Életünk nagy pillanatai, szomorúságai, és mégis révbe értünk. Kiteljesedett az életünk. 

Mosolyogva húzódtam el Rosietól, akinek tekintetében könnyek csillogtak.

- Szeretlek. - suttogta a számra. Mindenki felállt és tapsolt, Rosie nevetve ölelt magához, és a fülemhez hajolt. Olyat súgott bele, amitől egy pillanatra megállt a világom, de aztán magamhoz tértem és nevetve öleltem magamhoz még szorosabban csodaszép feleségemet. 

Rosie volt az én világom, az én mindenben, az életem. Ő volt az én célkeresztem.