86. rész ~ Z&P

Rosalie Parker

- Világos volt minden Rosie? - Calvinnak szerintem fogalma sem volt arról, hogy mennyire sok információt kellett az agyamnak befogadnia rövid idő alatt. Teljesen más volt az, amikor otthon, Londonban mondta el a dolgokat, mint most, amikor itt álltunk a hatalmas színpad előtt. 
Tegnap érkeztünk a szüleimmel, Emilyvel, Deannel és Lillyvel Ausztráliába, és miután Harryvel megbeszéltünk mindent, azonnal beszélt a menedzserével, hogy újra csatlakozok a One Direction turné csapatához. 
Nem volt ellene kifogása.
Mégis mi lett volna? Dolgozni tudtam, imádtam a munkámat, és a barátomat kellett fotóznom. Ki tudna itt bármit is elrontani?
Gondoltam ezt tegnap, amikor még nem tudtam milyen dolgok lesznek itt élesben. 
Még Londonban is elmondták nekem, hogy a színpadnál kell dolgoznom, de abba sajnos már nem gondoltam bele, ez mit is jelent pontosan. De most választ kaptam mindenre. 
A rajongókat és engem csak egy kordon fog elválasztani egymástól, ami azért nem bizonyult túl biztonságosnak, mivel bárki, bármikor feldöntheti. 
Őszintén. Adrenalinnal túlfűtött lányok mire nem képesek?
Be voltam parázva, főleg most, miután láttam az igazi "méreteket". A hatalmas stadiont, amiben így páran állva teljesen elvesztünk. Azt a nagy színpadot, egy hosszú kifutóval és mindenféle emelkedővel, amiről a fiúk majd leugrálnak, vagy arra felfutnak, vagy éppen leülnek. 
Összekuszálódott az agyam, és szükségem volt pár percre ahhoz, hogy mindent átgondoljak. Biztos voltam én mindenben?
- Egy kicsit kimennék, oké? 
- Persze, menj csak. 
 Megköszöntem neki, és amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a stadionból, egészen hátra az öltözőhöz vezető folyosóra. Lekuporodtam a falhoz, és a fejemre szorítottam tenyereimet. 
Biztosan akarom én ezt?
Ezzel meg lehet birkózni?
Azzal a rengeteg rajongóval, akik körbe vesznek, és bármikor magukhoz ránthatnak?
Mi van, ha valami bajom lesz?
Harry szemében azok az emberek, akik nekem bajt okoznának, egy életre elásnák magukat..
- Héj, kicsilány miért üldögélsz itt? - egy ismerős, kedves hang volt az, aki kiszakított a gondolataim túl zűrös katyvaszából. 
Felnéztem rá, és elmosolyodtam. 
- Csak gondolkodtam. 
- Gondolkodok veled. Csusszanj arrébb. - tettem, amit kért. Arrébb csúsztam, ő pedig mellém ült. Barna szemei érdeklődően csillogtak. - Mi a baj?
- Nem tudom, Zayn...csak minden annyira kusza. Összezavarodtam. 
- Harryvel kapcsolatban? 
- Nem. - megráztam a fejemet - vele semmi baj. 
- Bízol benne?
- Azon vagyunk, hogy megerősödjön a kapcsolatunk. 
- Tudom, és azt is, hogy komolyan tervezi veled, ő elakar téged venni feleségül, gyerekeket akar, és esküszöm, még senkiről sem mondott ilyeneket. - nevetett fel. 
  Elmosolyodtam. A szívemet megtöltötte az a kellemes melegség. 
- Én is nagyon szeretem őt, és oké, nem bízott bennem, fejemhez vágott dolgokat, de tudom, hogy nem gondolta komolyan. Elborította őt a bizonytalanság. 
- Próbálj meg neki megbocsájtani, őrülten beléd szeretett. 
- Tudom. - mosolyogtam rá. 
- Na, de mi az igazi probléma? Mért vagy összezavarodva? 
- Mert mi van, ha a rajongók rám szállnak? Nagyon, nagyon várom már Zayn az egészet, hogy fényképezhessek, de félek. Ez a félelem most jött ki rajtam, amikor szembesültem vele, mégis miről van szó itt pontosan. 
- Hogy érted?
- Hát mennyi ember betud férni egy ekkora stadionba. Mennyi rajongó fog ott állni mögöttem. Milyen hatalmas a színpad. Én csak egy kis ember leszek ott. 
- Tudom mire gondolsz. - mosolygott - én is átestem hasonlón, és még rosszabb volt, mert pontosan láttam mennyi ember van ott. - nevetett. - Még az elején nem volt gáz, de aztán, amikor már stadionokban léptünk fel, akkor teljesen más lett mindent. Az a rengeteg ember, hatalmas színpad, ami csak a miénk, és próbálsz minden rajongóra ránézni, de valljuk be, nem megy. Nem lehet. Megrémített ez a sok ember, és az elején nem is éreztem magam jól. Feszengtem. Ha valami gáz lesz jóval több ember látja. Aztán rájöttem, hogy a picsába is! Ezt akartam mindig! Akkor meg mit rinyálok? Na, jó ezt Perrie mondta nekem. - kuncogott - de rávilágított arra, hogy ezt szerettem volna, és az, hogy ennyien itt állnak az azt jelenti, szeretnek minket. Ennyien. Durva tudom, de meglehet szokni. 
-  Nagyon félek.. - sóhajtottam. Kevés kellett ahhoz, hogy ott azonnal elsírjam magam. 
- Nem kell kicsilány. Hidd el, minden rendben lesz. Ott lesznek a biztonságiak, akiknek Harry világosan elmondja, hogy tartsák rajtad a szemüket. A rajongók pedig nem bántanak. Tudod. Amelyik kutya ugat az nem harap. Jó, hülye hasonlat volt, de érted. - nevetett. - A lényeg, hogy bármennyire is nagy a szájuk, és a fejedhez vágnak mindent, ne foglalkozz velük. Ez volt az álmod, nem?
- Az, hogy sok rajongó elküldjön a nézésével a pokolba? Kecsegtető álom, de nem. - mosolyogtam. 
Zayn felnevetett, és jobban felém fordult. 
- A fotózás. Szeretsz fényképezni. Szeretsz belemerülni a kis világodba. Tudom, most nem egyedül leszel egy géppel, hanem körülötted több tízezren lesznek, de ez akkor is a te álmod volt. Ez akkor is a tiéd marad. A kis világodba lehetsz ma este is. 
- Félek..
- Tudom. - mosolyogva magához ölelt - tudom, kicsilány. Ahogyan azt is, hogy talpra esett vagy. Megfogod tudni csinálni. Ott leszünk mi is. Bármi baj van, ugrunk!
  Elmosolyodtam, és szorosan megöleltem. 
Nem hittem volna, hogy Zaynnel ilyen szoros barátság alakul ki közöttünk. Nem csak most segített nekem a nehéz lelki időben, hanem, akkor is, amikor Harryvel szétmentünk. Akkor is többször felhívott, megkérdezte mi van velem, és biztosított arról, rá és Perriere mindig számíthatok. 
Nem ismertem Perriet, csak annyit tudtam, hogy egy nagyon jó énekes, és egy hatalmas szívű lány. 
- Köszönöm. - szorosabban magamhoz szorítottam, majd elhúzódtam tőle. - Mindent köszönök. 
- Semmiség. - mosolygott - téged a fotózás tesz boldoggá, nem igaz? Akkor meg igenis csináld, és ne hagyd abba! Velünk dolgozhatsz. Ez szerintem eléggé főnyeremény állás. - vigyorgott, mire hangosan nevetni kezdtem. 
- Hát nem tagadom, elég jól jártam. - kuncogtam. 
- Ugye-ugye? - vigyorgott - senkinek sincsenek ilyen tökéletes fotó alanyai. 
- Ilyen tökéletesen nagyképű fotós alanyai. - nevettem fel. 
- Most tettem helyre a lelkedet, és ezt érdemlem? - nézett rám döbbenten, ami hatására még hangosabban nevetni kezdtem. A kezemmel próbáltam a nevetésemet tompítani. 
- Oké. Igazad van. Akkor te nem vagy nagyképű.
- Hogy is lennék az? Csupán tisztában vagyok a tökéletes adottságaimmal. 
- Ó, hát persze. - kuncogtam. 
- Na, jó, szerintem menjünk készülődni. 
- Nekem vissza kéne mennem Calvinhez. 
- Minek? Eléggé idegessé tett már. Tudja, hogy neked most pihenés kell. Pihenj egyet. 
- Igazad van. Odamegyek a lányokhoz. 
- Jól teszed. - mosolyogva állt fel. Felém nyújtotta a kezét, amit megfogtam, ő pedig felhúzott engem. - Ne gondolj az estére. 
- Nem fogok. - ígértem meg neki, és próbáltam megtartani az ígéretemet nemcsak Zaynnek, de saját magamnak is. 

*****

- Amíg te nyomod a koncertet, addig mi vigyázunk erre a kis szépségre. - Lottie puszit nyomott az ölében ülő Lilly arcára. 
Mosolyogva figyeltem őket. Csupa olyan emberek vesznek minket körbe, akik szeretnek minket. Még, ha engem nem kedvelnének nem érdekelne, de a kislányomat szeressék. Hiszen ő a világ legszebb teremtménye. Ki ne szeretné?
- Amíg én teljesen megőrülök az idegességtől addig vigyáztok rá. 
- Ne túlozz. - Lou leült mellém, és megszorította a vállamat. - Szépen felöltöztettünk, szépen kisminkeltünk, innen már semmi baj nem lehet. 
- A rajongók, ha megakarnak ölni, akkor mindegy milyen szép vagyok. - nevettem idegesen. 
- Nem akar téged megölni senki. - mondta Caroline a másik oldalamon ülve. 
- Hát ebben nem lennék én olyan biztos.. - motyogtam, és még mielőtt a lányok leszidhattak volna, berontott valaki az ajtón. 
Egy lány, aki nagyon is ismerősnek tűnt, még ha soha nem is találkoztam vele, képeket már láttam róla. 
Ő a leendő Mrs. Malik. Azaz Perrie. 
- Pezz! - Lou vigyorogva állt fel, és lépett oda a lányhoz, akit szorosan megölelt. 
- Sziasztok! - a hirtelen felbukkanó leányzó mindenkit megölelt, és amikor a Lottie kezében lévő Lillyre nézett, a vigyora még szélesebb lett. - Hát szia te kis cukiság. Sokat hallottam már rólad.
  Lilly elmosolyodott. 
- Szia. - köszöntötte Perriet gyerekbeszéddel. 
- Aww, de kis aranyos vagy! Én Perrie vagyok. Téged hogy hívnak?
- Lilly!
- Milyen szép neved van. Amilyen te is. Szép lánynak, szép név jár. - mosolygott Perrie kislányomra.
- Te is szép vagy. - mondta Lilly Perrienek, aki meglepődött, és ahogyan láttam meg is hatódott. 
- Köszönöm. - mosolygott rám, majd felém fordult. - Biztosan te vagy Rosie. - vigyorgott Perrie szélesen. - Annyira jó, hogy megismerhetlek! - odalépett hozzám, és szorosan megölelt. Hirtelen ért, de nem zavart. Amint belépett szimpatikus lett nekem. 
Elhúzódtunk egymástól és rámosolyogtam. 
- Én is örülök, hogy végre megismerhettelek. Sokat hallottam már rólad. - mosolyogtam. 
- Ó, biztosan nem többet, mint én rólad. - vigyorgott. 
- Kimegyünk. Beszélgessetek csak. - mosolygott ránk Lou, majd miután megpuszilgattam Lillyt, mind a négyen kimentek az öltözőből. 
Perrievel leültünk a kanapéra. 
- Gyönyörű kislányod van. - mosolygott rám. 
- Köszönöm. Imádom őt, és nagyon büszke vagyok rá. 
- Megértem. Van is rá okod. Okos is, és szép is, mint te. - erre nem válaszoltam neki, hanem elmosolyodtam. 
- Zayn sokat mesélt rólad. 
- Nekem pedig rólad. - vigyorogtam. 
- Mindenkinek elmondja mennyire nagyszerű menyasszonya van. - vigyorgott, mire én felnevettem. 
- Hát ódákat zeng rólad az biztos. 
- Rólad is. Tudod Zayn sosem volt az a fajta, aki olyan könnyen megnyílik az embereknek. Ő mindig is olyan visszahúzódó fiú volt, nehéz volt kiszabadítani a "páncéljából". - mutatott idézőjeleket - nem mindenkinek bújt elő, csak akiben látta, megbízhat. Nekem is idő kellett, de most meg nézd meg. Mindent megtudunk beszélni. Kivételes lány vagy, és már régóta szerettem volna veled beszélni. Ne hidd, hogy féltékeny vagyok, vagy bármi is, mert tudom Harryvel mennyire oda vagytok egymásért. Beszéltem a pasiddal, és hát regényeket lehet írni mennyi mindent mesélt rólad. - kuncogott - szerettem volna elmondani neked, hogy Zayn megbízik benned. Kinyílt neked. Tudom, nem bántanád meg, de kérlek ne játszd el a bizalmát. 
- Soha! - tágra nyílt szemekkel néztem rá - soha nem fogom. Jó, ha van az embernek egy ilyen barátja. Vannak fiú barátaim, de őszintén sosem hittem, hogy Zaynnel ilyen jól kijövök majd. A többiekkel sincsen semmi bajom, de velük nem beszélgetek olyan sokat. 
- Tudom, hogy nem okoznál Zaynnek csalódást, és hogy tudd. Ha valaki mindig, akkor ő ott áll melletted. Rendkívül nagyszerű fiú. Mindenki azt hiszi egy kemény srác, érzéketlen szívvel, de nem. A legnagyobb szívű fiú a világon, és aki rosszat mond róla, az nem ismeri őt. De én igen. Tudom mi az igazság. - szemei csillogtak attól a rengeteg szeretetről, amiről a barátjáról beszélt. 
Elmosolyodtam, és elgondolkoztam azon, hogy vajon én is így beszélek Harryről?
De valószínűleg igen, hiszen nagyon szerettem őt. Persze, Harryvel nem vagyunk annyi ideje együtt, mint Perrie és Zayn, de szeretjük egymást. Őszintén. 
- Perrie megígérem neked itt, és most, hogy mindig csak a jót fogom akarni Zaynnek. Tudja nagyon jól, hogy rám mindig számíthat. 
- Te is számíthatsz rá. Vannak olyan dolgok, amiket nem mondana el akárkinek. 
- Tudom, hogy megingott. 
- Elmesélte? - Perrie elmosolyodott. 
- Igen. - bólintottam - kikérte a tanácsomat. 
- Mit mondtál neki?
- Hogy gondolja át. Mindenkinek vannak olyan pontok az életében, amikor mindenből elege van, csak elakar tűnni a világból, és maga lenni. Ő is ilyet élt át. Azt javasoltam neki, hogy az első nagyobb pihenőnél menjen el veled valahová kettesben. 
- Elmegyünk majd. - mosolygott rám Perrie - már megbeszéltük. 
- Ez nagyszerű! Egy kicsit legyetek kettesben. - mosolyogtam. 
- Köszönöm, hogy beszéltél vele. Én nem tudtam mit mondjak neki, mert tudom mennyire nehéz az egész bandában lenni dolog néha. Nekem is volt olyan, amikor annyira elfáradtam, hogy feladtam volna. Ezért nem is hibáztatta Zaynt, és ezért volt jó, hogy te beszéltél vele. Egy olyan ember, aki semleges, már ha érted. 
- Igen, értem. - mosolyogva néztem Perriet - ezért beszéltem vele, és világítottam rá arra, hogy nem hagyhatja csak úgy el a bandát, és ezt a fiúknak is mondja el. Joguk van tudni ezt. Még nem mondta el nekik, de elfogja, megígérte. 
- Köszönöm, hogy hatottál rá. Csak ki volt merülve, és tudtam, hogy azért van elege az egészből. 
- Hát megértem őt. Nem egyszerű ez az egész. 
- Tényleg nem. - sóhajtott - mindenki minket énekeseket irigyel, de hidd el, mi sokkal jobban elfáradunk, mint, aki máshol dolgozik. Lelkileg fárasztó. Hiányozni kezd a család, a barátok, hogy nem mehetsz át hozzájuk csak úgy beszélgetni. Nem aludhatsz a saját ágyadban, na, meg már semmit sem tudsz úgy csinálni, hogy valaki ne legyen a nyomodban. 
- Ebből lett elege Zaynnek. Egy kicsit hétköznapi akart lenni. És tudod mi volt az, ami rávilágította arra, hogy igenis jó, amit csinál? Hogy nem szabad feladni? 
- Micsoda? - kérdezte Perrie. Mosolyogva megfogtam a kezét. Szorosan fogta a kezemet. Felnéztem rá, és úgy válaszoltam. 
- A te szerelmed. Az világította rá Zaynt arra, hogy nem szabad feladni. Amíg te ott vagy vele, addig semmi gond nem történhet. Rájött erre, hogy te vagy a legbiztosabb pont az életében. A szerelme. A barátja. A menyasszonya. - Perrieből olyan hirtelen tört ki a sírás, mint amennyire hirtelen belépett több, mint egy órával ezelőtt ebbe az öltözőbe. 
Elengedte a kezeimet, és szorosan megölelt. Mosolyogva fontam köré a karjaimat, és simogattam a hátát. 
- Köszönöm. - suttogta elcsukló hangon. 
- Micsodát?
- Hogy ilyen jó barátja vagy Zaynnek, és most már nekem is. - elhúzódott tőlem, és letörölte a könnyeit. Felnevetett. 
- Itt sírok, mint egy kis ovis...
- Nincs abban semmi. Aggódtál érte. 
- Szörnyen. Nem akartam, hogy őrültséget csináljon. 
- Nem csinált volna, amíg te mellette vagy. 
- Mégsem sikerült rá hatnom.. - sóhajtott. 
- Te magad is kétségbe voltál esve, Perrie. Féltél, hogy Zayn olyan döntést hoz, ami a legrosszabb lesz egész életében, és megakartad azt akadályozni, hogy később megbánja, és lelkileg a padlóra kerüljön. Nem akartad, hogy hibát kövessen el, de nem tudtál ellene mit tenni, mert át tudtad érezni a helyzetét. 
- Köszönöm, Rosie. Nagyon köszönöm. - szipogott. 
- Ne sírj. - mosolyogtam rá - csak legyél vele, mert neki rád van a leginkább szüksége. 
- Tudom. És vele is leszek mindig. 
- Mikor lesz az esküvő? - vigyorogtam. 
A témát próbáltam valami vidámabb mederbe terelni, ami úgy látszott bevált, mivel Perrie elnevette magát. 
- Jövőre akarjuk. 
- Tényleg? - vigyorogtam. 
- Igen, de még nem tudjuk. Tervezgetjük. 
- Szép pár vagytok. - mosolyogva néztem rá. 
- Köszönöm. Már alig várom, hogy lássalak titeket együtt Harryvel. - vigyorgott.
Elmosolyodtam.
- Most gyere. - felállt - menjünk. Hamarosan kezdődik a koncert. 
- Ó.. - nyeltem egy nagyot.
- Ne izgulj. Ott lesz sok biztonsági. A rajongók nem fognak csinálni semmit, azzal pedig ne foglalkozz mit mondanak. Mindig mindent összehordanak. 
- Bántottak téged?
- Mindenkit bántanak, de csak szavakkal. - nevetett - nem kell velük foglalkozni. Ne az mondja már meg a véleményét, aki semmit sem tud. Csak féltékenyek. Harryvel boldog vagy, ők nem kapják meg ezt a fiút, ennyi. Emésszék meg. Na, gyere. - vigyorogva belém karolt, és kihúzott az ajtón. 
Igaza volt, nem? 
Nem szabad másokkal foglalkoznom, főleg nem olyanokkal, akik csak féltékenyek, amiért az enyém a bálványozott sztárjuk. 
Harry engem szeret, és nem mást. 
Akkor mitől félek?
Azt csinálom majd, amit szerettem volna mindig! Akkor meg mi baj lehet?
Csupán annyi, hogy majdnem összecsináltam magam már csak a gondolatra is, hogy hamarosan ott állok, több tízezer rajongó célkeresztjében... 

85. rész ~ Fontos lépés Bécsben

Annyira kíváncsi vagyok a véleményetekre. :DD

Jó olvasást leányzók. Élvezzétek minden sorát, amennyire én élveztem a megírását. ♥

Puszi: Szandi. ♥

Harry Styles

~ 4 hónappal később ~

Eddig is imádtam a munkámat. Minden egyes percét, na, jó nem minden percét, de azért a legnagyobb részét mindig is élveztem, és szerettem. 

Imádtam fent állni a színpadon, énekelni, kommunikálni a rajongókkal, vagy bárhol a világban találkozni velük, és látni, akkor is velünk vannak, ha éppen nincsen koncert. 

Most az On the road again turnén is ugyanezt éreztem. 

De valahogyan mégis minden más volt. 

Miért?

Mert itt volt velem az a lány, aki számomra a legfontosabb lett, és aki nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat. Jóságos ég! Milyen lenne, ha egy nap nem foghatnám meg a kezét vagy éppen nem érhetnék hozzá? Milyen lenne, ha egyedül kéne aludnom, és felkelnem?

Pokolian szar. 

Az biztos, hogy az lenne a legszarabb érzés a világon. És tudtam, hogy ha Rosiet nem ismerem meg, akkor ezeket az új érzéseket sem, így nem tudnám, hogy milyen lenne nélküle. Legalábbis anyu mindig ezt mondta, ha azzal jöttem, nem tudom elképzelni az életemet Rosie nélkül. 

De abban még ő is egyet értett, hogy ha Rosalie elhagyott volna végleg, abba belepusztultam volna. Tudtuk mindannyian, ő is, Gemma is, Robin is, a fiúk is, hogy nem bírtam volna ki, ha az említett lány, aki számomra a legfontosabb, talált volna magának valaki mást. 

Egy új srác, aki boldoggá tette volna, és akkor állt volna mellette, amikor nekem kellett volna. Azt hiszem, senki nem tudott volna a földről felkaparni, és az egy faszság, ha azt mondják, lett volna más. 

A lószart.

Nekem nem más kellett, nekem Rosie kellett, akit meg is kaptam, és a mai napig szerettem, és imádtam őt. 

De visszatérve ahhoz, hogy imádom a munkámat. Amit még jobban szeretek és imádok, mióta a barátnőm az, aki lent áll, és fényképez minket. De a legtöbb képet ezer százalék, hogy rólam készíti!

Vigyorogva meredtem a lányra, aki most is a színpad elején állva fényképezett minket, miközben a rajongók körül vettek minket, sikítottak, és tomboltak velünk együtt a Where the broken hearts go című dalunkra. 

Be kell, hogy valljam, amennyire az elején azt akartam, hogy Rosie velünk dolgozzon, annyira elleneztem ezt az ötletet, akkor, amikor már az első koncerten ő állt ott a fényképezőgép mögött.

Miért?

Egyszerű a válasz. 

Féltettem őt. 

Ő korábban még sosem volt ilyen munkában. Sosem fotózott hírességeket munka közben, nem fényképezett koncerteket őrjítő sikításban, és persze nem a barátját, és annak bandatársait kellett folyamatosan lencsevégre kapni. 

Nem tudtam, hogy jó ötlet-e ez. Azt nagyon is akartam, hogy velünk jöjjenek, hogy ő és Lilly is itt legyenek velem, miközben utazgatunk, és szebbnél-szebb országokat, városokat, és kultúrákat ismerünk meg, de nem tudtam, hogy ilyen áron. 

Mindenkinek feltűnt a furcsaságom, főleg, amikor az előtt az ominózus este előtt álltunk, amikor is Rosie először, élesben lehet ott a koncerten, mint a mi fényképészünk, természetesen segítséggel. 

Senki nem merte megkérdezni mi a bajom, úgy voltak vele, rám hagyják. A barátnőmet Lou, Caroline és Lottie vette kezelésbe, hogy ne csak mi fiúk, hanem ő is jól nézzen ki a koncerten. 

Egyetlen egy ember jött oda hozzám, és hívott félre. 

- Harry. Beszélhetnénk? - mindannyian ott voltunk az öltözőben, és mindenki elfoglalta magát valamivel a koncert előtti jó pár percekben. Én csak ültem a kanapén, és gondolkoztam, ezért nem is hallottam, amikor az illető szólt. 

- Harry! - lépett elém, és egy kicsit megrúgta a térdemet. Felnéztem rá. - Beszélhetünk?

Bólintottam. 

Kimentünk az öltözőből, el a folyosón egészen egy olyan részig, ahol nem zavartunk senkit, és kényelmesen letudtunk ülni a földre, a fal mellé. 

- Mi a gond? 

- Miért? 

- Ismerlek. - kinyújtotta a lábait. Tetovált kezeit az ölébe ejtette. - De, ha nem ismernélek, akkor is látnám, valami baj van. 

- A többiek is ismernek, mégsem kérdezték meg. - vontam meg a vállaimat. 

Felnevetett, aztán válaszolt. - Nem merték. Úgy voltak vele, hagynak téged. De én megkérdeztem, mert érdekelt. 

- Akkor őket nem érdeklem?

- Ne forgasd ki a szavaimat. - sóhajtott - te is tudod, hogy nem azért nem kérdezték meg. 

- Tudom. 

- Mi a baj? Mért vagy ilyen? Örülnöd kéne, amiért itt van Rosie és Lilly. 

- Örülök is. 

- Csak? 

- Csak nem tudom.. - sóhajtottam és a fejemet a falnak döntöttem. 

- Valami gáz van?

- Nincs, minden rendben van. 

- Nem örülsz, hogy Rosie visszajött?

- De nagyon is örülök! - azonnal ránéztem, és nagyokat bólogattam - csak félek.. - tessék kimondtam neki az igazat. Talán nem is lett volna hülyeség, ha valakinek elmondom, és nem emésztem magam ezen. Elvégre is az egyik legjobb barátom, akire számíthatok. 

Aztán, amikor megkérdezte mégis mitől félek, áradni kezdett belőlem a szó.

- Félek Zayn attól, hogy valami baja lesz. Hiszen ott lesz a rajongók között, akik valljuk be, őrültek, és nem tudják az érzelmeiket kontrollálni. Ha nem tetszik nekik Rosie jelenléte, akkor mi van, ha megütik? Vagy odarántják magukhoz, és így meghúzódik a karja? Bárkinek elérhető lesz, Zayn! Bárki bajt okozhat neki!

- De nem lesz baja. - felé fordultam, és őszintén megmondom fogalmam sem volt, miért vigyorog így. - Hidd el, Harry. Semmi gond nem lesz. Rosie egy tökös csaj, aki szerintem simán kiállna magáért. Tudom, nem ilyennek ismered, de szerintem nem voltatok még ilyen helyzetben. Ó, hát ne feledjük el, téged is pofán vágott, ez azért csak arra vall, hogy nem hagyja magát! - a mosolya folyamatosan szélesedett ki, egészen addig amíg már vigyorogni kezdett, ami engem arra késztetett, hogy mosolyogjak. 

- Nem akarom, hogy baja essen. Mi lenne, ha Pezz állna ott, ahol Rosie?

- Valószínű idegrohamot kapnék. - nevetett - tudom, ezzel nem vagy előrébb, de ez az igazság. Félteném én is Perriet, hiszen imádom őt de, ha egyszer őt az tenné boldoggá, ha fényképezhet? Ki lennék én, hogy megtiltsam neki, ne azt csinálja, amit szeretne? Az nem én lennék. Persze, aggódnék érte, de bíznék benne, hogy megtudja magát védeni, és tudja mit akar. Rosie is tudja mit akar. Ez az álma. A fotózás. Hidd el, ő nem azért ideges, mert a rajongók érdeklik, hanem hogy te mit fogsz hozzá szólni. - homlokomat ráncoltam, hiszen nem értettem ezt miért mondja. Folytatta. - Igen, jól hallottad. Van három lánytestvérem, és elég ilyen érzelmi hullámvasutat éltem már meg. - nevetett - de a lényeg, hogy ő neked akar bizonyítani. Méghozzá azt, hogy megérdemli ezt a munkát. És téged akar majd büszkévé tenni. Te miattad fog magabiztosan ott állni, főleg, ha azt látja, büszke vagy rá. És hogy a kurva életbe ne lennél büszke a saját barátnődre! - vigyorgott. 

  Nevetni kezdtem Zayn szónoklatának utolsó mondatán, aztán elhallgattam, és gondolkozni kezdtem a hallottakon. 

Igaza volt. De még mennyire, hogy igaza volt!
Rosie imádott fényképezni, ahogyan Perrie énekelni. Mind a kettőjüknek mondhatni ez volt az élete. Ezt akarták mindig is csinálni, és nem adták fel az álmaikat. 
Perrie mára egy fantasztikus énekesnő, egy nagyon jó lánybandában, akik előtt megannyi lehetőség ott áll még. 
Rosie pedig? Rosie most válthatja valóra az álmait. Én nekem pedig nincs jogom szarul érezni magam amiatt, hogy hamarosan ott fog állni a színpad előtt. 
Élvezni fogja. 
- Az fix, hogy élvezni fogja az egészet. - elmosolyodtam - annyira várta már. Tegnap sem beszélt másról, csak hogy hamarosan csinálhatja, amit szeretett volna mindig is, és úgy, hogy én is ott vagyok, valamint Lilly. Örült annak, hogy velem élheti át az álmait, de ideges is volt. 
- Persze, hogy ideges volt. Az első koncertünk előtt te nem voltál idege. Ó, dehogynem. - nevetett. - De túléltük, nem igaz? Semmi baja nem lesz Rosienak. A rajongók pedig szeretik őt, persze, valaki nem, de valljuk be, mindig vannak olyanok, akik gyerekek maradnak, és nem nőnek velünk együtt. Azokkal ne foglalkozz. Boldog vagy? Szarj le mindenkit. Csak magaddal és a barátnőddel foglalkozz. 
- Nagyon szeretem őt 
- Tudom én azt. - vigyorgott - még sosem láttalak ilyen rózsaszín felhőbe bújva. - nevetett. 
- Leszarom, de jó dolog. - nevettem én is. 
- Ugye? Mondjuk azt, hogy kurva jó dolog szerelmesnek lenni, még akkor is, ha tele vagyunk tetoválásokkal, mert igenis a barátnőnkért, és a családunkért ölnénk is, de amúgy meg aztán egyetlen pillantás és oda adnánk mindenünket. - meredt el a távolba mosolyogva. 
- Hiányzik, igaz? 
- Nagyon. - sóhajtott - jó lenne, ha most ő is itt lenne. Mennyire imádná Rosiet. 
- Rosie is imádná őt. Szerintem be sem fognák a szájukat. - kuncogtam. 
- Jaj. - nevetett - menne a pletykálás ezerrel. Zayn ilyen cuki volt, Harry olyan cuki volt. Ez a körömlakk olyan jó, és a manikűrös olyan jól megcsinálta a lábkörmeimet!
  Mind a kettőnkből hangos nevetés tört ki, ahogyan elképzeltük ezeket a jeleneteket. 
- Nem is igaz! A pedikűrös csinálja a lábkörmeinket, nem a manikűrös! - Zayn olyan hirtelen kapta oldalra a fejét, amilyen gyorsan szerintem életében nem cselekedett még, ugyanis ott állt mellettünk egy lány, szőke tincsekkel, nyári ruhában, és szandálba bújtatott lábakkal, a vállán egy kis táska, és felháborodást színlelve nézett ránk, de még így sem tudta eltitkolni azt a mosolyt, amit próbált elrejteni a szája sarkában, és nem tudta eltitkolni a könnyeket a szemeiben, amik arról tanúskodtak, hogy hallott minden egyes szót. 
Zayn, amint visszatért a sokkból, felpattant, és olyan szorosan ölelte magához menyasszonyát, hogy félő volt, összenyomja. 
- Te itt vagy! - bandatársam elhúzódott, és a két kezét Perrie arcára tette. A lány szemei csillogtak a könnyektől, amik lassan kis is hullottak. Mosolygott, boldog volt. 
- Igen. Annyira hiányoztál, bébi. - sírni kezdett, mire Zayn nevetve magához ölelte, majd megcsókolta. 
És ekkor jött el az én időm, hogy felálljak, és megzavarjam ezt a kis idillt. 
- Szerintem ezt mondjuk Zayn öltözőjében folytassátok, jó? - vigyorogtam. 
Mind a ketten morogva húzódtak el egymástól, majd rám néztek. 
Perrie elvigyorodott, és odalépett elém. 
- Hiányoztak már azok a mondatok, amikkel megzavarod a pillanatainkat. 
- Szia, Perrie. - nevetve öleltem magamhoz, ő pedig kuncogott, amikor egy kicsit megszorongattam. 
- Jó látni, hogy boldog vagy. - húzódott el tőlem, miután Zayn azonnal hátulról átölelte. Mosolyogva figyeltem őket. 
Már tudtam. Én is ilyen vagyok Rosieval. 
- Nagyon is az vagyok. 
- Megakarom ismerni a barátnődet! - vigyorgott szélesen.
- A lányokkal van. 
- Akkor megyek is. - húzódott el Zayntől, aki felháborodottan felkiáltott. 
- Még csak most jöttél!
- Pár perc csak Zaynie bébi, aztán a tiéd vagyok. - csókolta szájon Perrie a barátját. 
- Ruha nélkül, bébi. - Zayn hosszabb csókot nyomott Pezz szájára. 
- Jaj, ezt ne előttem, kérlek!
- A nagy szexgép megszólalt! - vigyorgott Zayn. 
- Hát ezt meg sem hallottam. - néztem rá csúnyán. 
Nevetett, és még egyszer megcsókolta barátnőjét, aki miután nehezen elvált Zayn szájától, és megígérte neki, hogy negyed óra múlva az öltözőjében lesz, elment. 
- Itt van a barátnőm! - Zayn arcán olyan vigyor ült ki, mint akit életében először csókolt meg nő. 
- Itt van, igen. Most már örülhetsz. - kuncogtam.
- De még mennyire, hogy örülök. - nevetett, aztán elkomolyodott - de van még valami igaz, amit nem mondtál el?
- Mi? 
- Harry. Van még valami a tarsolyodban, és szeretném, ha ezt is elmondanád. 
- Igen.. - sóhajtottam - csak menjünk arrébb. 
Bementünk Zaynnel az öltözőjébe, ahol nem kellett sokáig faggatnia. 
Szinte azonnal elmondtam neki, milyen fontos lépésre készülök Bécsbe. 

Most pedig itt voltunk Bécsben, ahol még soha ezelőtt. 
A környéken már jártunk, mivel voltunk Grazban még tavaly, de konkrétan Bécsben még csak szimpla utazás során sem voltam, sőt egyikünk sem. 
Ne tudom miért ezt a helyszínt választottam, megmondom őszintén. De talán köze volt a helyszínválasztásomhoz, hogy ilyenkor már több, mint hét hónapja együtt voltunk Rosieval. Mennyi minden történt velünk hét hónap alatt, te jóságos ég, de mégis minden rendben van köztünk, és boldogok vagyunk. 
Ahogyan lenéztem rá, miközben ő fogta a kis fényképezőgépét, és próbált minden pillanatot megörökíteni, elmosolyodtam. 
Annyira buzgó volt, és lelkes, hogy a szívem újra, és újra elolvadt a látványtól, akármennyire is nyálasnak hangzottak ezek a szavak, én akkor is így éreztem. 
Szerettem Rosiet. Mindennél és mindenkinél jobban. Ezért akartam újra megtenni, amit ma este megfogok. 
Zayn szerint egy nagyon jó ötlet, és amikor a többieket is beavattam ők is hasonlóképpen támogatták ezt a döntésemet. Boldogok voltak azért, mert én is boldog voltam. 
Megváltoztattuk a koncert forgatókönyvét, hogy én, amikor kell, cselekedhessek. 
Calvin, a másik fotósunk is segít megvalósítani a tervet, aki Rosiet felhatalmazza, hogy a kedvenc dalát, a You and I-t úgy hallhassa, hogy nem kell fényképeznie, csak élveznie, és persze a végén jó döntést hozni. 
Izzadt a tenyerem, és próbáltam nem a hamarosan bekövetkező eseményekre gondolni, hanem arra, hogy egy olyan városban vagyunk, ahol még sosem, és ezek a rajongók megérdemlik életük legfantasztikusabb élményét. 
De akkor is csak arra tudtam gondolni...
Aztán valahogyan elfelejtettem mindent, és csak sodródtam az árral, a dalokkal és mindennel, ami előrébb vitt a céljaimhoz megvalósításához. 
És már nem volt megállás..
Elkezdődött a dal,  fiúk pedig előtte nem mentek le a színpadról. Én azonban hátramentem, de csak azért, hogy a fehér ingemet, valamint a fekete zakómat felvegyem, és amint teljes volt a kép, már mentem is vissza a színpadra. 
A rajongók telefonjainak a vakuja világított a sötét arénában, és miközben elkezdtük a dalt, a háttérben elindult az óriáskivetítőn egy videó. 
Rosieról és rólam. 
Az eltöltött hét hónapról, ami lehet valakinek nem sok, de nekem, egy olyan fiúnak, aki azt hitte, sosem találja meg az igazit, nagyon sok idő. És pontosan ezért nem akartam tovább húzni az időt. Fiatalok vagyunk, na és? Mások már két hónap után összeházasodnak, én pedig ezt még nem tervezem. Persze, jövőre szeretném én is ezt megtenni, de addig is első lépésként azt kell tennem, amit előtte meg kell, és reménykednem kell, Rosie nem kosaraz ki újra, amikor megint felteszem neki azt a bizonyos kérdést. A képek folyamatosan haladtak, miközben elkezdtünk énekelni, én pedig lassan lépegettem előre a kifutón, hogy minél előbb odaérhessek ahhoz a lányhoz, akinek ez a dal ma este szólt. 
Nem láttam őt. Nem tudtam mi a véleménye, de azt sejtettem, hogy ledöbbenve állt a színpad végén, és nézte a képeket, amik folyamatosan váltakoztak, és amelyek rólunk szóltak. 
Annyiszor megnéztem ezt a videót már az utóbbi időben, hogy fejből tudtam mikor milyen képe vagy videó érkezik. Ha álmomból keltettek volna fel, és megkérdezték volna, a második refrén harmadik szavánál mi jön be, rávágom, hogy én és Rosie, miközben összebújva fekszünk. 
Tényleg az a kép volt ott. Komolyan mondtam, amikor azt mondtam, betéve ismerem az egész videót.
Aztán odaértem a kifutó legelejére, ahol ott állt Rosie, könnyes szemekkel, ledöbbenve, és láttam az arcán, fogalma sincs mi ez az egész. Felé nyújtottam a kezemet, ő pedig a kis lépcsőn felsétált, de ekkor én már egyáltalán nem énekeltem, helyettem a fiúk énekeltek, de amikor Rosie megállt előttem, abbahagyták, és csak a zenekar játszotta tovább a dallamot. 
- Rosalie. - mosolyogva néztem az előttem álló lányra, akinek csillogtak a szemei, és kíváncsian figyelt engem. A mikrofonba beszéltem. Azt akartam, hogy mindenki hallja. - Tudom, voltak rosszabb napjaink is ebben a hét hónapban, de túltettük magunkat rajta, és a bizalmunk folyamatosan erősebb lett. Rájöttél, sosem hagynálak el. Rájöttem, sosem tekintenél rám máshogy. Most, hogy itt vagyunk, a kilátón a családunkkal, mert bizony ők is itt vannak, szeretném elmondani neked mennyire nagyon szeretlek. Tudja azt bárki is, hogy milyen lenne a szerelme nélkül az élete? Szerintem nem, és ezt nem is tudja meg, addig, ha veszélybe nem kerül a kapcsolatuk. A mienké egy kicsit megingott, de aztán eljöttél hozzám te, és most nézd meg! Boldogok vagyunk, és megmerem kockáztatni, én vagyok a világon a legboldogabb ember, és leszarom, ha most rajtam kívül ezen a bolygón több százan mondják ezt, de én akkor is a világ legboldogabb embere vagyok, mert velem vagy! Mert te az enyém vagy, és soha, de soha nem leszel másé. Azt meg pláne nem hagyom, hogy valaki is elvegyen tőlem. Annak azt hiszem komoly sérülései lesznek. - Rosie megrázta a fejét, de a szemeiből már potyogtak a könnyek, ezáltal gyönyörű barna szemei csodálatosan csillogtak. Letöröltem a könnyeket, és apró puszit hintettem el a szemei alá. A mikrofont újra a számhoz emeltem, és csak akkor kezdtem újra beszélni. - Hét hónap valakinek lehet nem sok idő, de én megismertelek, és megszerettelek. Tudsz rólam olyan dolgokat, amiket a fiúknak a te noszogatásodra talán el sem mondtam volna. Sőt. Biztosan nem mondtam volna el. Imádom Lillyt. Olyan, mintha a saját kislányom lenne, és szeretném, ha egyszer majd lenne egy közös babánk, akinek egy ilyen csodálatos nővére lenne, és szeretném, ha a mi gyerekünk is ilyen okos lenne, mint Lilly. Olyan csodálatos, mint az anyukája. Mert te, te vagy az, aki megtanította neki mit jelent szeretni. Hatalmas szívetek van. Rosie te vagy a legkülönlegesebb lány itt, és az egész világon. Soha, senki nem veheti fel veled a versenyt. Nekem csak te vagy. A szívem összes szeretetével, és szerelmével szeretlek. Totálisan beléd szerettem. Elvetted az eszemet. Melletted minden sokkal könnyebb. Ez nem közhely, ez az igazság. Veled más lett minden. Egyszerűbb, szebb, színesebb. Bearanyozod a napjaimat. Imádom, ha veled aludhatok el, és melletted kelhetek fel. Imádom, ha a hajammal játszol. Imádom a nevetésedet, a mosolyodat, a reggeli kócos hajadat, és mindent, ami te vagy. Mert én téged mindenestül szeretlek. Sminkben, smink nélkül, gyűrött pólóban, szép ruhában. Mindegy. A lényeg, hogy a személy ugyanaz legyen. Minél többször akarlak látni az én pólóimban, minél többször akarlak látni gyönyörű ruhákban. Bár te mindenben tökéletes vagy. Szeretlek Rosie, és még kibaszottul sokat tudnék beszélni, de már nem akarom húzni az időt. - lassan féltérdre ereszkedtem, miközben a zakóm zsebéből elővettem a kis dobozkát. A rajongók ujjongani kezdtek, hiszen tudták mi következik. Rosie is tudta. Hangosan sírni kezdett, a kezét a szája elé rakta, hogy visszafojtsa a sírását. Elmosolyodtam. - Nagyon szeretlek. Veled akarom leélni az egész életemet. Családot alapítani, megöregedni. Rosalie Parker. Hozzám jössz feleségül? - nem volt visszaút. Megtettem. Megkértem a barátnőm kezét, aki még mindig sírt, örömében. Bőszen bólogatni kezdett, miközben folyamatosan csak azt az egy szót ismételgette, amit én mindennél jobban hallani szerettem volna. - Igen, igen, igen! Hozzád megyek! - ez az utolsó mondat a szájából késztetett arra, hogy szélesen elvigyorodjak, a mikrofonomat eldobjam, és felhúzzam Rosie ujjára a gyűrűt. A gyűrűt, amelyet azután már megvettem, hogy elsőnek megkértem a kezét. A gyűrűt, amely egy rózsát jelképezett. A karikán kisebb levelek ágaztak ki, a gyűrű legteteje pedig nyíló rózsát jelképezett, a közepén egy nagyobb gyémánttal. 
Nem érdekelt az ára. Ez volt az, ami Rosie ujján látni akartam. Ez passzolt hozzá. Ő volt az én rózsám. Nevetve figyelte, ahogyan felhúzom az ujjára. Felálltam, vigyorogva megfogtam az arcát, és szenvedélyesen megcsókoltam. 
A zene hangosabban kezdett szólni, betöltve az egész stadiont, miközben a rajongók ujjongtak, sikítottak, én pedig csak csókoltam, és csókoltam ezt a csodálatos lányt, akit mától már nem a barátnőmként mutatok be az embereknek, hanem a menyasszonyomként. 

84. rész ~ Egymásra talált szerelmesek

Jó olvasást! ;)

Puszi: Szandi. ♥

Harry Styles

Lehet valami teljesen más dimenzióban élő valaki súgta a fülembe azokat a szavakat. Vagy az agyam egy teljesen ismeretlen része döntött úgy, hogy kézbe veszi az irányítást, és megmutatja, ő is itt van, még akkor is, ha soha nem tudtam, hogy ő van. 

Vagy éppen valami hideg levegő, ami a légkondiból jött, annyira áthűtötte a fejemet, hogy az agyamban hallucinálni kezdett mindenki, és egymás után löktek ki szavakat a számon, amik éppen az utukba kerülte. 

Rosalie Parker. Hozzám jössz feleségül?

Pontosan ilyen sorrendben dobták a nyelvemre a kis gonosz agysejtek a szavakat, és azok máris szavakká formálódtak, így hát megkezdődött az a dolog, amit nem lehet megállítani. 

Csak tehetetlenül néztem, ahogyan barátnőm agyához eljut az általam feltett kérdés, és a komolyság, valamint a megértés helyét átvette a teljes döbbenet, és megmerem azt is kockáztatni, hogy Rosie teljesen lesokkolódott. 

Hát még én!
Nem voltam én erre a kérdésre felkészülve, de ha már így kimondtam, akkor végül is miért ne? Mi kárunk származhatna abból, ha azt mondja, hogy igen, a menyasszonyom lesz, aztán mondjuk jövőre összeházasodunk?

Semmi károm nem lenne benne, de annál több hasznom, már ha ezt haszonnak nevezhetném. A világ legboldogabb - sőt talán ez nem is volt kifejezés rá - emberévé tenne, ha igent mondana, és aztán a feleségem lenne majd. 

Mrs. Styles lenne. Rosalie Styles. 

Komolyan mondom teljesen felizgultam már csak a tudattól is, hogy Rosie majd az én nevemet viselné, a feleségem lenne, én pedig a férje. Minden más lenne! Megváltoznék én is, és ha Rosie igent mondana, akkor látná, bízok benne, és ő is bízhat bennem. 

Tudtam, hogy én voltam a legnagyobb lúzer a világon, mivel hagytam egy ilyen lányt elmenni, vagyis inkább elhagytam egy ilyen lányt, csak azért, mert a hülye ex pasija minden félét elmondott, ami mindenkinek úgy tűnhetett, hogy igaz, de aztán mindenre fény derül, és jön a döbbenet, hogy ez csak hazugság volt. 

Gemma talán életében nem volt még ilyen mérges rám, mint amikor anyuval való beszélgetésem után - amiben elmondtam neki, hogy szakítottam Rosieval, és persze azt is, hogy miért -, felhívott és közölte velem, a világon én vagyok a legidiótább srác. 

- Mégis miért, mi? Azért, mert rájöttem milyen ember valójában a barátnőm, és szakítottam vele? - egyből Gemma szavainak estem, amint közölte velem a véleményét rólam. 

- Milyen ember? - nevetett fel gúnyosan - olyan, aki elvisel téged, és nem a híres-neves Harry Styles-t látja?

- Hát képzeld! Ő is csak a pénzemre utazott!

- Tényleg? Ezt honnan tudod? Közölte veled?

- Nem, nem közölte! 

- Akkor meg? - csattant fel - csak nem ezt is a volt baráttól tudod, aki odaadta neked a cikket is? 

- Képzeld el, hogy igen! Tőle kaptam! - megdörzsöltem az arcomat, mivel már a testem oly annyira teletöltődött feszültséggel, hogy azt hittem valami eltörök, vagy átnyúlok Gemmáért, és leordítom a fejét. 

- Komolyan ennyire idióta és naiv vagy? Ne meséld már be azt nekem, hogy jó szándékából adta oda neked azt a borítékot. 

- Megakarta mutatni nekem, hogy milyen a barátnőm. 

- Milyen mi? Egyszer mert írni valamit, ami miatt te máris támadod? Nem mintha te olyan kis angyalka lennél, nem igaz? Hány újságíró írt már rólad, még sem viselkedtél velük úgy!

- De azok nem a barátnőim!

- De a barátnőd ezt már régen csinálta. Tudtommal téged sem ítél el Rosie azért, amiért ketrec harcoltál, nem igaz?

  Megdermedtem, és mereven magam elé néztem. 

- Honnan...honnan tudod?

- Ó, én mindent megtudok, amit akarok. - nevetett - de most nem ez a lényeg és nem is a harcolás, hanem Rosie. Te képes vagy azért elítélni, mert a múltban valakiről írt valamit, akit nem ismert, és az a személy mára a barátja lett?

  Nem válaszoltam neki. Nem hagyhattam, hogy hallja a hangomra kiülő bizonytalanságot. 

A bizonytalanságot a döntéseimmel kapcsolatban. 

- Tudom nagyon jól, hogy elbizonytalanodtál, és pont ez volt a célom. Rá kell jönnöd arra Harry, hogy aki úgy tűnik jót akar, az még sem biztos, hogy jót akar. 

- Mi? - semmit nem értettem. 

- Ez a srác egy ex. Régen volt, Rosie már elfelejtette, Lilly pedig sosem ismeri meg. Ő csak rosszat akart. Őszintén. Ha te tudnál valamit a volt barátnődről, és mellesleg London közelében sem jártál már évek óta, akkor elrohannál a barátjához, és elmondanád neki, hogy a csaj milyen volt régen? Mert én személy szerint leszarnám az exemet, legyen boldog a másik csajjal. Persze, ha a srác vert volna vagy ilyenek, akkor elmondanám a csajnak, de amúgy meg nem is foglalkoznék vele. És ez az ex gyerek meg jön azzal, hogy Rosie mit írt, meg hogy őt is lepattintotta?

- Láttam az üzeneteket, amiket Rosie küldött Martinnak! - mért tud mindenki elbizonytalanítani?

Azért, mert igazat mondanak, és te is tudod!

Talán igaza van annak is hangnak a fejemben..talán Rosie tényleg nem akarta a pénzemet. 

- Üzenetek, kérlek. - nevetett - nem hallottál még olyanról, hogy hamis üzenetet? Az interneten megkeresheted, és máris tudsz produkálni üzeneteket. Milyen egyszerű, és nagyszerű! Máris elhitted, hogy igazi az az üzenet. 

- Miért tette volna ezt?

- Tudod te nagyon jól, hogy ez a gyerek átbaszott, de mégis véded őt. Azért, mert keresztbe akar tenni Rosienak. Lehet nem jött neki össze a kinti élet, hát akkor már Rosienak se legyen semmi se jó. 

- Nem tudom...

- Persze, te soha, semmit nem tudsz. Ilyen apróságokban nem tudsz magadra hallgatni, hanem inkább egy olyan embernek hiszel, aki nyilvánvalóan csak ártani akar nektek. Miért nem tudod épp ésszel ezeket felfogni? Miért kell eldobnod egy olyan lányt, aki megérdemli, hogy szeressen téged és aki megérdemli, hogy szeressék? 

  Nem tudtam erre mit mondani, mivel Gemmának, mint mindig most is igaza volt. 

Ő máshogy értelmezte a hallgatásomat, és amikor újra megszólalt, a hangja sokkal magasabban csengett. 

- Legyél felelőtlen, és hagyj elúszni egy boldog kapcsolatot, de aztán ne gyere nekem majd, akkor ha Rosie talál magának valaki mást, aki boldogabbá teszi, mint te tetted! Aki szeretek, nem hagyom elmenni!

  Rám nyomta a telefont.

Gemmával egészen a turné harmadik napjáig, azaz öt napig nem beszéltünk. 

Amikor felhívtam az azért volt, hogy elmondjam neki, igaza volt. Elbasztam. 

De közben végig sírtam.

Tudtam, hogy nem lett volna szabad hinnem Martinnak, de ha az ember össze van zavarodva, akkor képes elég szar döntéseket hozni. Talán nem is kifejezés az, hogy szar döntést hoztam, mert eldobtam egy olyan lányt, aki számomra a minden volt, és marad is. 

El sem hittem, amikor Rosie belépett ide, mintha csak valami hallucináció lett volna, vagy éppen álmodtam volna. De nem. Itt volt ő teljes nagyságban, és az egész testem, az egész lényem arra fókuszált, hogy vissza hódítsa őt. Tudtam, bármit is kell megtennem, megteszem. 

Talán pontosan ezért kértem meg a kezét. Ez az a komolyabb lépés, aminél az ember már elhiszi, hogy valakivel örökre tervez. Szerintem egy lánykérést meg lehet ejteni 2 hónapnyi kapcsolat után, ha mind a ketten szeretik egymást, és tényleg látszik rajtuk, bármit megtennének a másikért. Én mindent megtettem volna Rosiért. És ezek után ezerszer jobban figyelek majd rá, és próbálok mindenben a legjobb lenni neki.

Azonban, amit mondott hideg zuhanyként ért, mivel a pár percnyi csendben már teljesen elképzeltem, amint boldogan forgathatom meg, és kiabálhatom világgá, hogy ő a menyasszonyom. Ezzel szemben most olyat mondott, amire még akkor sem lettem volna felkészülve, ha előre mindent precízen megtervezek. 

- Mit mondtál? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért újra, mert lehet csak az agyam próbálta az ellenkezőjére fordítani a választ, hogy egy kicsit megszívasson. 

- Jól hallottad Harry. Nemet mondtam. - Rosie közelebb csúszott hozzám, és ami feltűnt, semmi csalódottság, semmi negatív érzelem nem volt a tekintetében, csak csupa szeretet, és boldogság. Amilyen Rosie alapból is volt. 

De akkor miért mondott nemet?

- Miért? - suttogtam - nem szeretsz már?

- Dehogyis! - mosolyogva két oldalam mellé tette a kezeimet, és belemászott az ölembe. Azonnal átöleltem és beszívtam az illatát. 

Rosie illat..

Mennyire hiányzott már..

- Akkor miért? Tudom, hogy ostoba voltam, amiért hallgattam arra a faszra, de megbántam! Sosem akartam, hogy miattam szenvedj, és megígérem nem is fogsz miattam már sírni! Csak ne hagyj el!

- Harry! - kezei közé fogta az arcomat - eszem ágában sincsen téged elhagyni. Igen, elég hülyén viselkedtél, hogy egyáltalán megfordult az a fejedben, hogy én elhagylak, te jó ég. - megrázta a fejét. Még szorosabban, és ragaszkodóbban öleltem magamhoz. A kezeit a nyakam köré fonta.

- Sajnálom.. - suttogtam. Az arcomat elrejtettem a nyakában. 

- Tudom, hogy sajnálod, ahogyan azt is, hogy megbántad. De azért mondtam nemet, mert nem szeretlek vagy egyebek. Ha nem szeretnélek, nem utaztam volna ennyit. - nevetett, mire én is elmosolyodtam. - De most tényleg, Harry. Korai lenne, és ezt te is tudod. Nem szabad elsietnünk. Én bízni fogok benned, de meg kell értened, hogy most lett egy negatívumod nálam, de én akkor is ugyanígy szeretlek. 

- Mindent elfogok követni, hogy újra hinni tud bennem! - néztem fel a szemeibe mélyen. 

- Tudom. Hidd el, tudom. - mosolygott - de ez nem az esküvővel kezdődik. Csak legyél olyan, amilyen voltál, és bízz bennem. Esküszöm Harry, a cikk óta én nem írtam semmit! Főleg nem rólad. 

- Tudom, Szépségem! Hülye voltam amiért annak az idióta exednek hittem. 

- Határozottan hülye voltál. 

- Azt is tudom, hogy még lesz benned felém bizonytalanság, amit próbálok helyre hozni, és bebizonyítani, megérdemlem a bizalmadat. 

- Nem akarom, hogy ilyen megint előforduljon.. - sóhajtott, és a fejét a vállamra döntötte

- Nem fog! Bebizonyítom, igenis bízhatsz bennem! Ha nem is házasodunk össze, de mindent megfogok tenni azért, hogy te és én rendbe jöjjünk. 

- Higgy nekem, ha azt mondom nem csináltam semmit! 

- Hinni fogok! - apró csókokat szórtam az arca minden egyes kis pontjára, és teljesen elvesztem a puha bőr kényeztetésében. 

Rosie kuncogni kezdett, és ez volt az, ami újra észhez térített.

- Szóval nem lesz esküvő..

- Nem. - simogatta meg a hajamat - és szerintem ezt te sem gondoltad komolyan. 

- Szeretnélek elvenni! - a hangom teljesen őszintének csengett. Rosie, aki még midig az ölemben ült, csillogó szemekkel nézett. 

- Ahogyan egy napon szeretném, ha te lennél a férjem, de ez még ne most legyen. Éljünk még egy kicsit, aztán jöhet minden. 

- Ezért szeretlek annyira, mert mindig annyira pozitívan gondolkodsz, és logikusan! - hosszabb csókot nyomtam a szájára. 

Elmosolyodott.

- Meg amúgy sem szeretném, ha egy öltözőben kérnéd meg a kezemet a koncerted előtt. - fintorgott, mire elnevettem magam. 

- Szerintem tök egyedi lenne!

- Hát, persze. Mert még egyik pasi sem csinált ilyen ultragáz lánykérést. - nevetett. 

- Mi az, hogy ultragáz? - tátottam el a számat. 

- Már ne haragudj, de ez nem tartozna bele a legromantikusabb lánykérések listába. 

- Hát pont, hogy ez tartozna bele a leginkább, úgy, hogy újra egymásra találtunk!
- Szerintem sosem voltunk igazán külön ebben a pár napban. 

- Akkor is az enyém voltál. - az orromat az orrához dörgöltem. Felkacagott, és ez volt az a nevetés, amiért ölni tudtam volna, csak hogy egész életemben hallhassam. 

- Ahogyan te az enyém. - túrt bele a hajamba, mire a vágy úgy robbant fel a testemben, mint egy bomba, és szóródott szét mindenfelé, de főként egy területre. A farkamra. 

- Mindig, bébi. - teljesen elvette az eszemet, így megmarkoltam a csípőjét, lefektettem a kanapéra, fölé emelkedtem, az ajkaimat az ajkaira nyomtam, és minden szeretetemmel csókolni kezdtem.

Elsőnek lassabban és finomabban csókoltuk egymást, majd kényszerítettem, hogy nyissa szét az ajkait. Megremegett a teste a testem alatt, ami miatt még jobban felizgultam, és az egész testemmel, persze óvatosan ráfeküdtem. Az ajkai szétnyíltak, én pedig becsúsztattam a nyelvemet, megsimítva az övét, mélyebben. 

Tudtam, hogy ő is ugyanannyira kíván engem, mint amennyire én őt, és ezt onnan tudtam, hogy minden mélyebb nyelvcsapásom után a háta megfeszült, nekem nyomva ezzel a melleit.

Finoman nekem dörzsölte a csípőjét. Ó, bassza meg! Annyira mocskosul kívántam! 

Nem tudtam elhúzódni tőle, bele akartam merülni, és az egész testében elveszni. Kezei az oldalamra tapadtak, simogatták a hátamat a pólóm alatt, én pedig még közelebb toltam hozzá a csípőmet, majd az ajkaimmal és a nyelvemmel végigjártam az utat a nyaka egész vonalán. A kezem még lejjebb mozdult, megfogtam a combját, és a csípőmre tettem, így még közelebb kerülhetett hozzám. 

A testünk egy ritmusra ringott, és az egész fejemet megtöltötték azok a kis nyögések, és zihálások, ami Rosie csodálatos szájából hangzottak el. 

- Annyira kibaszottul tetszik, ahogyan nyögsz. - felnyögtem, amikor erősebben hozzám nyomta magát, lehajoltam, és újra keményen birtokba vettem a száját. A nyelveink vad táncot jártak egymáson, és féltem attól, hogy hamarosan a gatyámba élvezek. 

Rosie nem tétlenkedett, azonnal közénk nyúlt, és megszabadított a farmeromtól a bokszeremmel együtt. 

És itt volt az a pont, amikor már nem tudtuk magunkat visszafogni. Meztelen testeink látványa mind a kettőnkből kihozott valami teljesen nyerd vadságot, és olyan intenzitással estünk egymásnak, hogy azzal sem foglalkoztunk a kiáltásainkat kik hallják. 

Csak az számított, hogy újra együtt voltunk, újra benne mozoghattam, olyan vadsággal, hogy a kanapé minden mozdulatunkat követte. 

- A legjobb dolog a világon veled szexelni. - vigyorogva bújtam még közelebb hozzá, miután az intenzív orgazmusunk után, mind a kettőnknek kellett jó pár perc, hogy kipihenjük a fáradalmakat.

- Csak ezért kellek neked, igaz? - vigyorgott, és a mellkasomat kezdte simogatni. 

- Eltaláltad. Csak a tested kell. - nevetve gyűrtem magam alá, és hintettem csókokat telt kebleire. Ezekbe a mellekbe sosem tudok beleunni..

- Akkor még jó, hogy én is csak a farkad miatt tartalak meg. - kuncogott. 

- Tudod, hogy ilyen csodálatos férfi nemi szervet sosem látnál. - nyomtam magam hozzá, mire neki a száján ragadt a kuncogás, és sóhaj vette át a helyét. 

- Ne legyél ennyire nagyra magaddal.

- Bébi. Nagy vagyok. - vigyorogtam pimaszul.

- És vastag.. - simított végig a mellkasomon,  és közben beharapta az alsó ajkát. Elpirult, amitől még szexibb és kívánatosabb lett. 

Újra megdugom itt a kanapén...

- És pontosan beléd való.. - csókoltam meg a nyakát, mire ő készségesen hátrahajtotta azt, hogy apró csókokkal tudjam tovább kényeztetni. 

Zihált, és a hátamat markolta. 

- Tényleg össze akarsz velünk költözni? - még egy hosszabb csókot nyomtam a nyakára, majd felnéztem a szemeibe. 

- Nagyon. - beletúrtam a hajába. - Te nem akarsz velem?

- De igen. Szeretnék. Szeretlek. 

- Én is nagyon szeretlek. - megcsókoltam a száját - és ezért akarok veletek közös életet. 

- Szóval, ha hazajössz Londonba a turnéról nézünk házat?

- Nem, ha hazamegyek, hanem, ha hazamegyünk. Lilly is itt van?

- Igen. Anyu, apu, Emily és Dean is. 

- Lillyvel itt maradtok a turnén, és nekünk fogsz dolgozni. 

- Nincsen ruhánk! - nézett rám tágra nyílt szemekkel - és még egy csomó mindent el kell intézni!

- El vannak, bébi. - csókoltam meg újra a száját - nem engedtem Simonnak leállítani a folyamatokat a papír munkával kapcsolatban. Minden meg van. 

- Tényleg?

- Igen. - vigyorogtam - ruhákat pedig veszünk, az a legkevesebb. 

- És, ha hazamegyünk aztán visszajövünk?

- Bébi, szerintem még olcsóbb, ha itt vennél ruhákat. 

- Lehet igazad van, de nem tudom. 

- Velünk dolgozol, és velünk utazgattok. Nem hagylak el ennyi ideig. Felejtsd el. - komolyan néztem a szemeibe. 

- Összeköltözünk, ha hazamegyünk Londonba? - mosolygott. Elvigyorodtam, és közelebb hajoltam hozzá. 

- Összeköltözünk, közös életet kezdünk. 

Nevetve lehúzott magához, és olyan vadul csókolt meg, hogy azonnal teljesen megkeménykedtem, és éreztem, itt nem lesz megállás. Bár nem mintha bántuk volna, mert nem is akartunk megállni. 

Megint belé temetkeztem, és olyan szerelemmel, valamint vadsággal szeretkeztünk, amennyire csak két újra egymásra talált szerelmes képes. 

83. rész ~ Mrs. Styles?

Rosalie Paker

Csak csókolt, csókolt és csókolt, úgy mintha az élete múlt volna rajta, vagy éppen úgy, mint aki szomjazik, és csak így tudja csillapítani a vágyát. 
Úgy csókolt, mintha sosem akart volna véget vetni ennek a pillanatnak. 
 Amikor beléptem ebbe az öltözőbe mindenféle Harry reakcióra fel voltam készülve. A dühös Harryre, aki megfog és amint meglát, már ki is penderít innen. 
Az indulatos Harryre, aki először jól elmond mindennek aztán dob ki innen. 
A hangos Harry, aki pedig kiabálni fog velem. 
De arra, hogy amint belépek, megcsókol, na, arra semmilyen élethelyzetben nem gondoltam volna. 
Pedig most pontosan ezt tette. Az ajtónak döntött, és mohón, már-már fájdalmasan falta a számat. Nem bírtam visszacsókolni annyira meglepődtem ezen az egész váratlan helyzeten, de amikor belemarkolt a fenekembe, azonnal reagáltam, és az ajkaimat szorosabban az övéire nyomtam, és csókoltam keményen. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd utána a hajába túrtam. 
Meghúztam a haját, mire ő a számba nyögött, és ő is hasonlóan tett, mint én. Belemarkolt a hajamba, hátrébb feszítette a fejemet, így az ajkai még éhesebben téphették az ajkaimat. 
Elhúzódott tőlem, és a nyakamra tért rá, amit megnyalt, majd megszívott, utána pedig az egész nyakamat végigcsókolta. 
Ziháltam, és hátra hajtott fejjel élveztem a kényeztetését, miközben az egész testem lüktetett a vágytól, és szükségem volt arra, hogy a vágyamat csillapítsam. Szükségem volt Harryre. Szükségem volt arra, hogy nekem essen. 
Rá volt szükségem. 
- Itt vagy. - suttogta egy-egy csók között, amikkel a nyakamat kényeztette.
Meg kellett őriznem a józan eszemet, amit nem volt könnyű, hiszen elbújt valahova messzire, és hagyta a részeg eszemnek, hogy átvegye felettem az irányítást. 
Tudta, hogy nem volt rá szükségem. 
Nem tudtam józanul gondolkodni, azonban muszáj volt. 
Tenyereimet Harry mellkasára simítottam, majd eltoltam magamtól lassan. Szemeibe néztem, amik megvoltak telve vággyal, és éhséggel. Eltudtam képzelni, hogy az én tekintetem is valahogyan így festhet. De azért jöttem, hogy beszélgessünk. Nem azért, hogy egymásnak essünk, pedig nagyon szerettem volna, ha az utóbbi történik meg. 
- Beszélnünk kell, Harry. - hangom olyan halk volt, és olyan más, hogy még én magam is meglepődtem rajta. 
- Akkor is itt vagy. - tenyerét az arcomra simította, én pedig önkéntelenül is oldalra döntöttem a fejemet, és belenyomtam az arcomat a tenyerébe. 
Annyira hiányzott..
Felsóhajtottam, és Harry szemeibe néztem. 
- Beszélnünk kell. 
- Már mondtad. - elmosolyodott. Megsimította lágyan az ajkaimat, ami még jobban elvarázsolt, és kezdtem elveszíteni újra a józan eszemet, amit nagy nehezen előkapartam. 
Újra eltoltam magamtól, de most már el is léptem onnan. 
- Nem, Harry. Nem csábíthatsz el. Te is tudod mi történt, ne tégy úgy, mintha nem lett volna semmi. - és a józan eszem teljes egészében feszített  a helyén, részeg eszemet büszkén arra söpörve. 
Harrynek, aki velem szemben állt, megereszkedtek a vállai, és az arcán, a szemeiben jelentkező vágyat átvette valami teljesen más. 
A csalódottság. 
- Igazad van. - elsétált egészen a kanapéig, ahová leült, az arcát pedig a tenyerébe temette. 
Lassan közelítettem felé, hiszen nem akartam, hogy most, miután ráébredt mi is történt pontosan, veszítse el a fejét, és guruljon dühbe. Talán rátudom arra venni, hogy beszéljen. 
Ha lassan közelítek felé, megtudhatom mi történt. 
Felnézett, és a tekintetünk újra összekapcsolódott, megálltam félúton, és inkább meg sem mozdultam. Ő azonban intett, hogy menjek oda. 
Nem kellett többször kérnie, már mentem is a kanapéhoz, ahová leültem, azonban megtartottam azt a helyet, amit úgy éreztem, szükséges. Ez a hely pedig éppen annyi volt, hogy még egy ember kényelmesen letudott volna közénk ülni.
- Nem bántalak. Közelebb ülhetsz. 
 Ó, hát én azt nagyon jól tudtam, hogy nem bántana. Amikor dühös volt rám, akkor sem bántott, és tudtam, hogy ő az utolsó, aki kezet emelne rám. 
Nem is azért ültem távolabb tőle, mert kinézném belőle, hogy felpofoz, inkább azért, mert így lelkileg is távolabb tudom magam tőle tartani. Így nem tudtam hagyni, hogy még jobban beférkőzzön a szívembe, azok után, ami történt. 
De egy kicsit közelebb csúsztam hozzá. Nem sokkal, de már így is kevesebb lett kettőnk között a távolság. 
Harry elmosolyodott, és megrázta a fejét, azonban semmit sem mondott. 
- Miért jöttél? - kérdezte hirtelen. 
- Szerinted? - erőltetetten felnevettem. 
- Nem tudhatom, miért utaztad át a fél világot. Nyaralni?
- Harry ne legyél idióta! - néztem rá csúnyán - szerintem te teljesen tisztában vagy vele, hogy miért jöttem el ide!
- Azért, hogy elmondd miért jöttél ide?
  Fújtatva felálltam, és nekitámaszkodtam a kis asztalnak, amin ott volt egy könyv, Harry naplója, és még pár dolog, amiről tudtam, hogy Harry tulajdonát képezik. 
- Nagyon humoros vagy. 
- Rosie nekem nincs sok időm. Mondd, mit akarsz!
- Nincs sok időd, mi? De arra lett volna időd, hogy az ajtónál megdugj! - emeltem feljebb a hangomat, mivel a pumpa már igencsak felemelte a vérmérsékletemet. 
Harry nem válaszolt, csak elnézett a fejem mellett. 
Nevetni kezdtem. 
- Mégis mi történt, mi? - hangomat nem tudtam lejjebb vinni, és a kiabálás valamint a normál hang között félúton terjedt a frekvenciája. - Mi az, ami miatt így megváltozott a véleményed rólunk? Ne mondd azt, hogy a cikk miatt, mert azt nem hiszem el!
- Kurvára nem a cikk miatt! - állt fel a kanapéról, és az mögé lépett. Tenyereivel a kanapé támláján megtámaszkodott. 
- Akkor meg? Mégis miért léptél le csak úgy?
- Hogyan, Rosie?
- Semmi indoklás nélkül, úgy! Egyszer csak ott sem voltál, közben pedig olyanokat vágtál a fejemhez, hogy mindenkit kihasználok, és neked is csak a pénzed kellett. 
- Sajnálom.. - sóhajtott - de ne kiabálj. 
- Ne kiabáljak, de te vághattál olyat a fejemhez, igaz? - megmarkoltam az asztal lapját, hogy a dühömet kontrollálni tudjam, és ne Harry arcán vezessem le. 
- Kérlek, üljünk le és beszéljük meg. - ő már időközben leült a kanapéra, ugyanoda, ahol percekkel ezelőtt ült. 
Nem ellenkeztem, hanem én is leültem. Most Harry bezzeg nem szólt egy szót sem arra, hogy milyen távol ülök tőle. 
- Tudom, hogy ostobán viselkedtem, de meg volt rá az okom. 
- Mégis mi? A cikk? Az már régen történt, és nem hagyhattuk volna, hogy ez az egész így szétválasszon minket!
- Nem az volt az oka, Rosie. Nem a cikk. - nézett a szemeimbe. 
- Akkor micsoda?
- Én úgy mentem vissza hozzád, hogy előtte beszéltem anyuval, és rájöttem, hogy ez már régi történet, nem csinálhatok úgy, mintha most történt volna. Na, meg, ha annyira akartad volna, akkor lehozhattad volna azt, hogy ketrecharcos vagyok. Vagyis voltam. 
  Nem szólaltam meg. Csak hallgattam őt. 
- Én esküszöm, hogy nem érdekelt a cikk. Persze, szörnyen dühös voltam rád, mivel akkoriban sorra jöttek ki az ilyen szövegek az újságokban, hogy nekem csak azért kellenek a lányok. Egy éjszaka, és már ott sem vannak. És engem ez az időszak a padlóra tett. 
- Annyira sajnálom... - suttogtam, és mást nem tudtam mit mondjak. Megint jöttem volna azzal, hogy kellett a pénz? Már tudta. Hogy Lillyt valamiből fel kellett nevelnem? Már tudta. 
Sajnos semmi mást nem tudtam, mint újra, és újra bocsánatot kérni tőle. 
- Tudom, hogy sajnálod. - pár centivel közelebb húzódott hozzám, de nem csinált semmit. Nem fogta meg a kezemet, nem fogta meg a lábamat. Csak ült mellettem. 
- Én is sajnálom. - folytatta - a házatok előtt találkoztam Martinnal, és tudom, hogy életem legnagyobb ostobaságát követtem el, de elhittem, amit mondott rólad. - beletúrt abba a csodálatosan puha tincsekbe, és ha nem költözött volna be az agyamba az, amit mondott, akkor eltudtam volna csak azt nézni, ahogyan az ujjai elvesznek hosszú hajában. 
Elhittem, amit mondott rólad. 
Mégis mit mondhatott neki Martin, ami ennyire nagy hatással volt rá?
Ami miatt ennyire kiakadt?
- Mit mondott? - kérdeztem halkan suttogva, és most már teljesen összeállt az egész kép, anélkül, hogy Harry elmondta volna.
- Ne légy rám dühös, kérlek. Össze voltam zavarodva, és elhittem neki mindent!
  Megdermedtem. 
Megtanultam, hogy annak a féregnek, aki sajnos Lilly apja, sosem lehet hinni. 
- Mit mondott? - kérdeztem meg újra. A hangom túlságosan is nyugodtnak hangzott. 
- Amikor megakartam veled beszélni azt, hogy nem érdekel a cikk, nem foglalkozok ezzel, mert már régi, és nem is ismertél, akkor elmentem hozzátok. A házatoknál ott volt az a kis pöcs, akinek első kérdése az volt felém, hogy kinyitottam-e a borítékot. Azt a borítékot, amiben benne volt a cikk. 
- Ő adta..
- Igen, ő, de kérlek hallgass meg. - újra közelebb csúszott hozzám, és könyörgően nézett. Bólintottam, ő pedig folytatta. - Megmondtam neki, hogy csak tönkre akarta tenni a kapcsolatunkat, és hogy ez nem igazán jött össze, mert nem szakítok veled. Akkor pedig azt mondta, hogy ezek után sem szakítok veled? Megérdemelsz ennyi törődést? És esküszöm neked, hogy életemben akkor volt a legnagyobb önuralmam, mert olyan gúnyosan nevetett, hogy azt hittem, beverem az egész képét. Azt mondtam neki, hogy minden törődést megérdemelsz, de ő amúgy sem ismeri ezt a szót, hiszen Lillyt sem ismeri. És akkor azt felelte, hogy te játszadoztál vele. 
  Nem szólaltam meg, pedig az agytekervényeim ezerrel dolgoztak, hogy az összes elhangzott szót feltudják dolgozni, de rájöttek, hogy szelektálnak, és minden egyes mondatból kiemelik a kulcsszavakat. 
- Megmondtam neki, hogy nem vagyok rá kíváncsi, mert nem hiszem el, hogy te bárkivel is játszadoztál volna, erre pedig azt mondta, hogy nem vagyok kíváncsi rá akkor sem, ha azt mondja, te vagy a kihasználás nagymestere? Őt is kihasználtad. Elérted, hogy teherbe ess, aztán, amikor ő azt mondta, nincs pénze, elhagytad. Elhíresztelted mindenkinek, hogy ő egy szar alak, amiért nem vállalja a tetteiért a felelősséget, és azért költözött el, mert mindenki ellene fordult 
  Sokkos állapotban ültem ott, amikor ezt az egészet hallgattam. Én soha, de soha nem használtam ki Martint. Ő lépett le azonnal, amikor megtudta, hogy terhes vagyok, de ezt Harry is kristálytisztán tudja, mivel elmeséltem neki. 
Akkor mégis miért hitte el?
- Tudom mire gondolsz.. - sóhajtott - hogyan hihettem el neki mindezt, igaz? - amikor bólintottam, hiszen tudtam, hogy közölnöm kell vele mire gondolok, folytatta. - Nem akartam hinni neki, istenemre mondom, hogy nem. Tudtam, hogy csak tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat, de ő azt mondta, hogy ő csak engem akar megóvni attól, hogy ne essek a te csapdádba. Ne tehesd meg velem, amit vele. Még akkor sem hittem el, de amikor azt mondta, hogy a cikkekkel sem hazudott, akkor elbizonytalanodtam. Te is bevallottad, hogy azokat te magad írtad, és megmozdult bennem valami a bizalmatlanság felé. Még akkor is foggal-körömmel harcoltam az ellen, hogy belém beszélje. Amikor pedig azt mondtam neki, hogy de te sosem akartad az én pénzemet, akkor könnyedén rávágta, hogy pár hónapja vagyunk együtt, és ha neki lenne egy gazdag barátnője, akkor elsőnek elhitetné vele, hogy nem kell a pénze, és amikor az már magától elvinné vásárolni, akkor boldogan belemenne. És te pontosan erre vársz. Amikor már oda adom neked a bankkártyámat, hogy elmenj vásárolni, akkor lelépsz az életemből a pénzemmel együtt. 
  Levegőt is elfelejtettem venni. 
Harry ilyennek ismert meg? Olyan lánynak, aki ezt megtenné?
- Ne, kérlek. Ne ítélj el. Hagy mondjam tovább. - megfogta a kezemet. Nem húztam el, de nem is foglalkoztam vele. - Nem akartam neki hinni, de mutatott egy üzenetet amit te írtál neki, és az állt benne, hogy sajnálod, de neked nem olyan emberre van szükséged, aki nem tud téged támogatni. Meg volt még egy üzenet, amiben az állt, hogy azt hitte Martin, hogy egész életetekben együtt lesztek? Tévedett. Nincs pénz, nincs együttlét. Bocsi. De a bocsi mind a két üzenetnek ott volt a végén. 
- Én sosem írtam ilyen üzenetet.. - szólaltam meg - komolyan. És amúgy sem írok olyat, hogy bocsi. 
- Tudom. És nem is akartam hinni neki, de minden annyira logikus volt. A cikkben sem hazudott, és ott voltak az üzenetek, akkor mégis mi lenne hazugság? 
- Minden.. - suttogtam. 
- Tudom, bébi. Rájöttem, mert gondolkodtam, és beszéltem Gemmával, aki észhez térített, és ráébresztett arra, hogy van olyan, amivel hamis üzeneteket lehet írni. Furcsa is volt az egésznek a stílusa. Olyan nem te voltál, de Gemma akkor is meggyőzött arról, hogy ez hazugság lehetett, és már tudom, az is volt. De, amikor már ezekre ráébredtem, akkor már itt voltam Ausztráliában, te pedig Londonban. Tudtam, hogy Martin az újságcikket is azért mutatta meg, hogy tönkre tegye a kapcsolatunkat és most is ezt akarta!
- Tönkre tette... - suttogtam. A kezeimet kihúztam a kezei közül, mivel olyan nehéznek éreztem az egész testemet, mintha valami rám zuhant volna, amitől nem tudok szabadulni. 
Harry kétségbeesetten nézett rám. 
- Nem tette. Én tettem tönkre! Kérlek, Rosalie, adj nekem egy esélyt arra, hogy rendbe hozzam a dolgokat!
- Nem tudom mit érzek most. Össze vagyok zavarodva. 
- Tudom, ostoba voltam, és nem hallgattalak meg,  nem álltam ki melletted, és még miattam ki is rúgtak, de te is tudod, hogy hirtelen döntésű vagyok sajnos, de ezen próbálok változtatni! Ígérem minden más lesz, de ne hagyj el! - a hangja elcsuklott, a feje előre bukott, és az ölembe hajtotta azt.  A lábaimnál ölelt át. 
Megesett rajta a szívem, és éreztem, hogy igazat beszél. Őszintén sajnálja. Különben, ha nem így lenne, akkor nem esett volna szét előttem darabjaira, amiket tudtam, hogy csak én tudok összeszedni. 
- Harry.. - felhúztam őt. Szemei fáradtak, és könnyesek voltak. Megsimítottam arcát, mire ő sóhajtott egy nagyot, és a kezét rásimította a kezemre. 
- Ne haragudj. - lehunyta a szemeit - annyira szeretlek, Rosie. Mindenem vagy. Komolyan. - szemeimbe nézett, úgy folytatta - hülye voltam, de azt is tudom, hogy csak ettől az ostoba gyerektől kell megszabadulnunk, és minden rendben lesz. 
- Mi van, ha nem tudjuk rendbe hozni? 
- De igen! - közelebb csúszott hozzám, és a kezei közé szorította az én apró kezeimet. Halványan elmosolyodtam amikor megpuszilta az ujjaim begyét. - Én azt akarom, hogy minden rendben legyen. Tényleg. Szeretném, ha turnéznál velem, ha itt lennétek Lillyvel, és amikor végleg letelik a turné, akkor vennénk egy házat közösen. Tudom, nem akarod, hogy én fizessem, de akkor megvesszük ketten, együtt! Bár rohadtul nem tetszik az ötlet, hogy te is beleadj a ház árába, de nem érdekel! A lényeg, hogy lenne egy házunk. Közös lakás, amiben hárman laknánk. Később már négyen, öten, hatan. 
- Hatan? Mi vagyunk mi, nyulak? - kuncogtam. 
- Ha egyszer én beindulok.. - vigyorgott pimaszul, mire legszívesebben megütöttem volna a vállát, de a kezei megakadályozták ezt, amik fogták az én kezemet. 
- Közös ház? Ez nem túl gyors?
- Nem. Miért lenne gyors, ha szeretjük egymást? Én nagyon szeretlek téged, és nem akarlak elveszíteni. Többet nem! Pokol nélküled az élet. 
  Szemeimbe könnyek gyűltek. Ő is azt érezte ez alatt az idő alatt, amit én. Fájdalmat, és borzalmat. 
- Nem bízol bennem..
- De igen! - tágra nyílt szemekkel nézett - csak meg kell szoknom, hogy egy ilyen nagyszerű lány a barátnőm. Ilyen, mint te. Okos, szép, kedves, aranyos, szexi, vad, dögös, és átlagos. Amilyen nekem kell. Te vagy az, aki kell nekem. Miattad tudok a földön maradni.
  Halványan elmosolyodtam, és közelebb csúsztam hozzá. 
- Mi arra a biztosíték, hogy nem kattansz be megint?
- Nem fogok! Én vagyok rá a biztosíték! Nem hagynálak el, mert most, hogy már tudom milyen nélküled, sosem hagynálak el!
  Fogalmam sem volt, erre mit mondjak. A legszívesebben a karjaiba bújtam volna, és nem érdekelt volna semmi, ami történt. 
De féltem. Mi van, ha megint csalódnom kell benne? Ha megint megtud valamit, ami hatással lesz a jövőnkre, és megint elhagy?  Akkor nem biztos, hogy utána jönnék. 
- Bízz bennem. - suttogta. Én bíztam benne ez nem is volt kérdés, de ő vajon bízik bennem?
- Nem akarom, hogy elhagyj megint..
- Nem foglak! - komolyan nézett a szemeimbe. - Megígérem, hogy nem foglak. Tudom, az nem elég, hogy mondogatom, de be is bizonyítom, nekem nem kell más, és életem végéig szeretni foglak. - Nem engedte, hogy megkérdezzem, mégis hogyan tudja bebizonyítani, ugyanis pár másodpercnyi szünet után olyat kérdezett, amitől az egész világom megállt. - Rosalie Parker. Hozzám jössz feleségül?