- Anya mindjárt jön, kinyitja az ajtót. - miután megszólalt a csengő és Rosie ment ajtót nyitni, Lilly abbahagyta az evést, és édesanyja után nézett, mivel nem tudta elképzelni, hogy az hová tűnt.
- Jó. - mosolygott rám, és egy újabb kanál csokis zabkását kanalazott a szájába, nagymamája segítségével.
- De mégis ki van itt ilyen korán reggel? - kérdezte George, miközben rám nézett, majd feleségére, aki egyszerűen csak megrántotta a vállát.
- Nem tudom. Lehet a postás.
- Ilyenkor?
- Nem tudom, George. De hát most csak csengettek, az nem nagy dolog. - nevetett Kate.
George rám nézett, és valahogy tudtam, hogy mi az, ami neki is az eszébe ötlött. A tekintetén láttam, hogy ugyanazt gondolja, mit én.
Itt van Martin.
- Megyek! - a székem, amelyet hátratoltam, idegesítő csikorgással fogadta a mozdulatomat, és került csak annyival hátrébb, amennyi elég volt ahhoz, hogy felállhassak és a nappalin át az előtérbe kerüljek, ahol már hallottam a hangokat.
- Pedig jó lenne beljebb jönni, és beszélgetni. - nevetett az ajtóban álló férfi - már olyan régen találkoztunk, nem gondolod?
- Ó hidd el, tudom mennyire volt az régen, és én annak örültem, hogy nem kell téged látnom. - válaszolta Rosie, de a hangjában egy csepp kedvesség sem volt, inkább csak a mérhetetlen düh, amit ez iránt a fiú iránt érzett.
- Hogy megváltoztál. Apu elmondta, mennyire felvágták a nyelvedet. - eszembe jutott ki is az apja. Hát persze. Rosie volt főnöke.
Akinél paparazzisat játszott.
- Csak simán megtanultam kezelni az ostoba embereket. Szóval most, ha megbocsájtasz... - Rosie próbálta becsukni az ajtót, de Martin lába ezt megakadályozta.
- Ó, nem. - nevetett Martin, és ez volt az a pillanat, amikor én odaléptem hozzájuk.
- Valami gond van? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel az ajtóban álló fiút, aki valahogyan pontosan úgy nézett ki, mint elképzeltem.
Rövidre volt vágva a haja, ha talán volt 2 centiméter az egész. Szemei kéken világítottak, és teljesen elütöttek a napfénytől lebarnult barna bőrétől.
- Nicsak, ki van itt. - vigyora az arcán pont azt a hatást keltette, hogy jó lett volna behúzni neki egyet, de nem tehettem. Ne hívhatta a rendőrséget, vagy az apját, aki azonnal címlapot csinál az egészből!
- Ezt én is mondhatnám. Most menj el. - Rosiet egy kicsit visszahúztam, aki szorosan megmarkolta a pólómat, bizonyosságot véve arról, hogy megvédem őt bármitől.
- Csak Rosaliet jöttem meglátogatni.
- Szerintem ő nem akar látni téged!
- És azt te honnan tudod? - nevetett gúnyosan.
- Mert szerintem már eleget hallott belőled, és nem érdekled őt, ha már egyszer majdnem rád csukta az ajtót.
- Én már pedig akkor is beszélni akarok vele! - jelentette ki, én azonban megfogtam, és kijjebb toltam. Óvatosan, hogy ne nekem származzon belőle károm.
- Nem tudom, hogy mi neked olyan értetlen az egész mondatban. De figyelj. Elmondom lassabban. Ne. Gyere. Ide. Többet. - lassan, aprólékosan szótagoltam neki a mondatot, hogy minden egyes szót kellő értésére adjak.
- Martin, menj már el, de komolyan. - sóhajtott Rosie, és teljesen mellém állt. Már nem "bújt el" az árnyékomban.
Marint nézte.
- Nem vagyok kíváncsi rád. - folytatta - és szerintem nekünk semmilyen megbeszélnivalónk sincsen!
- Igazad van, hát persze, csak a lányunk! - nevetett az az idióta az ajtóban.
- Tudtad, hogy van Lilly, mégsem foglalkoztál vele! Nem érdekelt a lányod! - Rosie hangja sokkal hangosabb volt, mint lenni szokott.
De megértettem. Legszívesebben én is leüvöltöttem ennek a gyereknek a fejét.
- Mert hirtelen ért, amikor közölted, hogy van egy lányom.
- Jaj, hát ez nem kifogás! - nevetett fel Rosie - akkor ezt mondtad volna, és nem azt, hogy nem érdekel!
- Nem kell itt rinyálni, most már itt vagyok, nem? - forgatta meg túlságosan rikító kék szemeit.
- Mi az, hogy rinyál? - léptem felé közelebb - ő csak szimplán elmondta neked a véleményét.
- Jaj, nagyfiú. Vegyél vissza magadból. - lépett ő is hozzám közelebb - tudtommal még mindig nem veled beszélgetek.
- A barátnőmmel beszélsz! - löktem rajta egyet.
Nem számított erre a kijelentésre, ugyanis szemöldöke feljebb szaladt a homlokán. Rosie arcán önelégült mosoly terült szét, és hát be kell hogy valljam, én nekem sem kellett sok, hogy elnevessem magam.
- Na, mi az? - kérdezte tőle Rosie.
- Ez a barátod? - bökött felém Martin.
- Még mindig nem ez, hanem ő! - javította ki őt a mellettem álló harcos amazon - és igen. A barátnője vagyok, és szeretjük egymást.
- Mennyire nagy a szerelem?
- Elhiheted, hogy sokkal nagyobb, mint veled volt!
- Azt hiszed én szerelmes voltam beléd? - nevetett fel a srác - dehogyis! Jó csaj voltál, és vagy is, de soha, semmit nem akartam tőled. Hát most becsúszott egy poronty, ez van.
Rosie megfeszült mellettem, én pedig megfogtam a kezét, hogy biztosan ne robbanjon az a bizonyos bomba.
- Mégis miféle porontyról beszélsz? - kezdett el kiabálni, én pedig azonnal a konyha felé néztem, ahol Lilly tartózkodott. Nem akartam, hogy a nagy kiabálásra esetleg kijöjjön. Bár tudtam, hogy se Kate, se George nem engedné meg neki.
- A gyereked! - kiabált tovább Rosie - vagyis nem! - vett le a hangjából, de folytatta - Nem a gyereked. Egy apa foglalkozik a gyerekével, te nem csináltad azt. A lányod a világ legcsodálatosabb és legokosabb kislánya, és ha te porontynak titulálod őt, akkor annyit is érsz! A lányod sohasem fogja megtudni, hogy milyen idióta ember az apja!
- Nem is vagyok rá kíváncsi! - vágott vissza Martin.
- Hidd el, ezzel mindenkinek csak jót teszel. - nézett vele farkasszemet Rosie - nem kell, hogy megismerd a lányodat. Még jót is teszel nekünk, ha nem kell téged neki bemutatnunk.
- Szüksége lesz egy apára! - megint az az önelégült vigyor, amit annyira szívesen levertem volna az arcáról.
- Hát ez az apa nem te leszel!
- Hagyd, bébi. Nem éri meg vele foglalkozni. - húztam hátrébb Rosiet, és a kezemet az ajtóra raktam.
- Bébi? - nevetett Martin - milyen romantikus név.
- Sajnállak, amiért te nem hívhatsz így senkit.
- Azt te meg honnan veszed? - vigyorgott.
- Csak rád kell nézni. - vigyorogva csaptam rá az ajtót.
- Rosie nyisd ki! - kiabálta.
- Felejtsd el Rosiet! - kinyitottam az ajtót, és úgy néztem rá - felejtsd el hol lakik, és mindent. Megértetted?
- Nem vagy te senki sem nekem, akire hallgatnom kéne!
- De, ha nem hallgatsz rám, akkor más színben fog pompázni az arcod.
- Jaj, de megijedtem. - kezdett el nevetni - ne hidd azt, hogy te vagy itt a valaki.
- De úgy érzem, hogy én vagyok a valaki. Méghozzá Harry Styles.
- És akkor mi van? - nevetett - azért, mert híres vagy, és kornyikálsz, attól még senki vagy.
- De ennek a senkinek nagyobb hatalom van a kezében, mint neked.
- Pár ügyvéd, és ennyi? - vigyorgott.
- Az is elég, nem? - húztam fel a szemöldökömet.
- Mégis mire?
- Arra, hogy távolságtartási végzést kérjek ellened, arra! - csaptam be előtte az ajtót, amit aztán kulcsra zártam.
Frusztráltan néztem Rosiera, akinek az arca aggodalmat tükrözött.
- Jól vagy? - kérdezte tőlem, miközben átölelt a derekamnál, én pedig azonnal szorosan öleltem magamhoz.
Nagy levegő.
Be-ki. Be-ki. Be-ki.
- Csak ez a fajankó nagyon felbaszta az agyamat. - morogva húzódtam el barátnőmtől, majd csókoltam meg birtoklóan.
Mert ez a lány csakis az enyém! És soha nem lesz másé. Főleg nem ezé az idiótáé! Számba nyögött, de nem váratott sokáig, és máris mohón kezdte falni ajkaimat, miközben szorosan ölelt a nyakamnál.
Mindent beleadtam ebbe a csókba. Keményen, de mégis szenvedélyesen faltuk egymás száját. Alsó ajkát megharaptam, majd meghúztam, ahogyan elhúzódtunk egymástól.
- Ez mi volt? - zihált az ajkaimra.
- Az hogy soha, senki nem állhat közénk. Megértetted? - kezeim közé fogtam az arcát, és mélyen néztem szemeibe.
- Nem fognak, Harry. - suttogott. Kezei a pólómat kezdték markolni.
- Nem engedjük. - simítottam végig arcán.
- Martinnal ne foglalkozz.
- Könnyű azt mondani. A legszívesebben szétvertem volna a fejét.
- Tudom. - beletúrt a hajamba, ami annyira jó érzéssel töltött le, hogy szemeimet automatikusan lehunytam.
- Annyira szeretlek. - suttogtam. Nem láttam őt, mert a szemeim még mindig csukva voltak, de így is tudtam, hogy mosolyog.
- El sem hiszed, hogy mennyire megszerettelek.
- De elhiszem. - néztem a szemeibe - mivel én is ugyanannyira megszerettelek téged. Ha nem jobban.
- Biztosan nem jobban. - mosolygott.
- Ugyanúgy? - döntöttem egy sóhaj kíséretében a homlokomat a homlokának.
- Teljesen ugyanúgy. - mosolygott, és csókot hintett a számra.
- De ez a gyerek, akkor sem jöhet többet a közeletekbe!
- Nyugodj meg. Nem fog!
- Nem akarom, hogy bajotok legyen. - felsóhajtottam, és amennyire lehetett Rosie testét még jobban magamhoz húztam.
- Nem lesz, ígérem. - puszit nyomott az arcomra.
- Rendben van. - elmosolyodtam.
- Minden rendben lesz. - kezdte simogatni az arcomat - hamarosan vissza megy oda, ahol eddig volt.
- Remélem igazad lesz.
Visszasétáltunk a konyhába, ahol George és Kate kérdőtekintete láttán sem mondtunk semmit, de amint Lilly kiment a nappaliba játszani, miután megígértük neki, hogy mi is csatlakozunk hozzá, Rosie elmesélte a szüleinek az ajtóban lejátszódó történetet.
- Vigyáznotok kell magatokra! - amint a történet végére értünk, Kate ezeket a szavakat mondta.
- Anya, nem lesz semmi baj, hiszen bántani soha nem bántana minket.
- Tudom, de ki tudja miért jött?
- Megakart látogatni. - mondta Rosie anyukájának.
- Nem baj, akkor is figyelünk rátok. - George is beleszólt a témába.
- Nem bántana minket! - nevetett fel Rosie - azért nem olyan.
- Jó, ez igaz. A lényeg, hogy ne menjen Lilly közelébe.
- Nem fog Lilly közelébe menni. Én nem engedném azt. - Rosie anyukájának szánta a mondatát.
- És én sem! - karoltam át Rosaliet szorosan.
- Tudjuk. - mosolygott ránk Kate - de nem is kell vele foglalkoznunk, majd elmegy.
- Pontosan. Most pedig pihenjünk. - csapta össze a kezeit George.
- Nekem hamarosan mennem kell próbára.
- Ó, de kár. - Kate szomorúan nézett rám - este visszajössz?
- Nem tudom még mire végzünk.
- Rendben. - elmosolyodott - vacsorát úgy csinálok, hogy neked is legyen.
- Köszönöm. - mosolyogva néztem rá.
Ez lett a második otthonom. Itt vannak azok az emberek, akik a szüleim után mindig tárt karokkal várnak, és örülnek, ha velük vagyok.
Rosie szüleiről tudtam, szimpatikus vagyok nekik, és megkedveltek Még ha az elején nehezen is indult George és köztem az ismerkedés, de mára már ennek nyoma sincsen és a két férfi, jól meg van egymás mellett.
- De én nem akarom, hogy elmenj. - ölelt meg Rosie szorosan a derekamnál.
Mélyen beszívtam magamba az illatát, hogy az összes érzékszervemet, az egész testemet eltöltse ez a kellemes, megnyugtató, Rosie-illat.
- Visszajövök hozzád. - lágy csókot nyomtam a homlokára - sietek, okés?
- De tényleg siess. - ajkai lekonyultak, amitől olyan édes volt, hogy szélesen vigyorogni kezdtem.
- Sietek, ígérem.
- Ne vigyorogj! - szidott meg.
- De annyira cuki vagy. - nevetni kezdtem, és még mielőtt Rosie bármit is mondhatott volna, erősen megcsókoltam, majd elhúzódtam tőle.
- Hmm. - kábultan nézett rám.
- Este. - mondtam olyan halkan, amennyire csak tudtam. Rosie értette a szó mögött rejlő jelentést, és teljes pirulással, valamint egy bólintással adta a tudtomra, érti mire gondolok.
Nem sokáig voltam ott Rosiéknél, hiszen már nem csak a menedzserem, de a fiúk is hívtak, hogy bizony ideje lenne próbálni mennem, mert hamarosan turné, és én még egy próbán sem vettem részt.
Magamban megfogadtam, hogy teljes gőzzel fogok próbálni.
Nos, hogy éppen mi fogja lefoglalni a figyelmemet, pontosítva, kicsoda, az már egy másik kategória. De tudtam, hogy ha nem érek rá egész nap, azt Rosie megfogja érteni, és tudni fogja az okát, amiért nem lehetek vele annyit.
Elköszöntem tőle, és Lillytől, aki a nyakamba vetette magát, és akkora puszit nyomott az arcomra, hogy még utána is sípolt a fülem.
Amint kiléptem a házból, majd a kerítésen túlra értem, egy ismerős személyt láttam meg a kapunál.
- Te meg mit keresel itt? - néztem rá - nem mentél még el?
- Téged vártalak. - vigyora olyan volt, mint amilyen eddig. Levakarhatatlan és undorító.
- Mi van akkor, ha nem jövök ki?
- Tudtam volna várni. - nevetett hangosan.
- Mennem kell! - elindultam, hogy minél előbb belebotoljak egy taxiba, és ez a hülye gyerek, lekopjon rólam.
- Beszélnem kell veled!
- De én nem akarok veled. - mentem tovább célegyenesen.
- Rosieról van szó! - szerintem ilyenkor az ember, akarva, vagy akaratlanul is, de megáll.
Amikor annak mondják ki a nevét, akit szeretünk.
Lassan Martin felé fordultam.
- Jól hallottad. - vigyorgott - érdekel?
- Mégis mi? - húztam fel a szemöldökömet.
- Van egy kis dolog, amit tudnod kell a barátnődről.
- Na, jó nem vagyok kíváncsi semmilyen hazugságodra!
- Ez nem hazugság. Van valami, amit gondolom nem mondott el neked.
- Nem érdekel. Hagyj békén.
- Jaj, pedig mennyire örülnél neki. - nevetett hangosan - egy kis múlt.
- Mint már mondtam, nem érdekel a süket dumád. - elindultam minél gyorsabban, és nem engedtem az agyamnak több információt beáramlani.
De akkor is elgondolkodtam azon, amit mondott. Ki nem gondolkodna el?
Tud valamit Rosieról? De mégis mit?
Mi az, amit ő tud, és én nem?
De mi van, ha csak átbassza a fejemet, hogy szakítsak Rosieval?
Nem tudtam mit tenni...csak annyit tehettem, hogy leintettem egy taxit és mentem a próbára.
- De úgy érzem, hogy én vagyok a valaki. Méghozzá Harry Styles.
- És akkor mi van? - nevetett - azért, mert híres vagy, és kornyikálsz, attól még senki vagy.
- De ennek a senkinek nagyobb hatalom van a kezében, mint neked.
- Pár ügyvéd, és ennyi? - vigyorgott.
- Az is elég, nem? - húztam fel a szemöldökömet.
- Mégis mire?
- Arra, hogy távolságtartási végzést kérjek ellened, arra! - csaptam be előtte az ajtót, amit aztán kulcsra zártam.
Frusztráltan néztem Rosiera, akinek az arca aggodalmat tükrözött.
- Jól vagy? - kérdezte tőlem, miközben átölelt a derekamnál, én pedig azonnal szorosan öleltem magamhoz.
Nagy levegő.
Be-ki. Be-ki. Be-ki.
- Csak ez a fajankó nagyon felbaszta az agyamat. - morogva húzódtam el barátnőmtől, majd csókoltam meg birtoklóan.
Mert ez a lány csakis az enyém! És soha nem lesz másé. Főleg nem ezé az idiótáé! Számba nyögött, de nem váratott sokáig, és máris mohón kezdte falni ajkaimat, miközben szorosan ölelt a nyakamnál.
Mindent beleadtam ebbe a csókba. Keményen, de mégis szenvedélyesen faltuk egymás száját. Alsó ajkát megharaptam, majd meghúztam, ahogyan elhúzódtunk egymástól.
- Ez mi volt? - zihált az ajkaimra.
- Az hogy soha, senki nem állhat közénk. Megértetted? - kezeim közé fogtam az arcát, és mélyen néztem szemeibe.
- Nem fognak, Harry. - suttogott. Kezei a pólómat kezdték markolni.
- Nem engedjük. - simítottam végig arcán.
- Martinnal ne foglalkozz.
- Könnyű azt mondani. A legszívesebben szétvertem volna a fejét.
- Tudom. - beletúrt a hajamba, ami annyira jó érzéssel töltött le, hogy szemeimet automatikusan lehunytam.
- Annyira szeretlek. - suttogtam. Nem láttam őt, mert a szemeim még mindig csukva voltak, de így is tudtam, hogy mosolyog.
- El sem hiszed, hogy mennyire megszerettelek.
- De elhiszem. - néztem a szemeibe - mivel én is ugyanannyira megszerettelek téged. Ha nem jobban.
- Biztosan nem jobban. - mosolygott.
- Ugyanúgy? - döntöttem egy sóhaj kíséretében a homlokomat a homlokának.
- Teljesen ugyanúgy. - mosolygott, és csókot hintett a számra.
- De ez a gyerek, akkor sem jöhet többet a közeletekbe!
- Nyugodj meg. Nem fog!
- Nem akarom, hogy bajotok legyen. - felsóhajtottam, és amennyire lehetett Rosie testét még jobban magamhoz húztam.
- Nem lesz, ígérem. - puszit nyomott az arcomra.
- Rendben van. - elmosolyodtam.
- Minden rendben lesz. - kezdte simogatni az arcomat - hamarosan vissza megy oda, ahol eddig volt.
- Remélem igazad lesz.
Visszasétáltunk a konyhába, ahol George és Kate kérdőtekintete láttán sem mondtunk semmit, de amint Lilly kiment a nappaliba játszani, miután megígértük neki, hogy mi is csatlakozunk hozzá, Rosie elmesélte a szüleinek az ajtóban lejátszódó történetet.
- Vigyáznotok kell magatokra! - amint a történet végére értünk, Kate ezeket a szavakat mondta.
- Anya, nem lesz semmi baj, hiszen bántani soha nem bántana minket.
- Tudom, de ki tudja miért jött?
- Megakart látogatni. - mondta Rosie anyukájának.
- Nem baj, akkor is figyelünk rátok. - George is beleszólt a témába.
- Nem bántana minket! - nevetett fel Rosie - azért nem olyan.
- Jó, ez igaz. A lényeg, hogy ne menjen Lilly közelébe.
- Nem fog Lilly közelébe menni. Én nem engedném azt. - Rosie anyukájának szánta a mondatát.
- És én sem! - karoltam át Rosaliet szorosan.
- Tudjuk. - mosolygott ránk Kate - de nem is kell vele foglalkoznunk, majd elmegy.
- Pontosan. Most pedig pihenjünk. - csapta össze a kezeit George.
- Nekem hamarosan mennem kell próbára.
- Ó, de kár. - Kate szomorúan nézett rám - este visszajössz?
- Nem tudom még mire végzünk.
- Rendben. - elmosolyodott - vacsorát úgy csinálok, hogy neked is legyen.
- Köszönöm. - mosolyogva néztem rá.
Ez lett a második otthonom. Itt vannak azok az emberek, akik a szüleim után mindig tárt karokkal várnak, és örülnek, ha velük vagyok.
Rosie szüleiről tudtam, szimpatikus vagyok nekik, és megkedveltek Még ha az elején nehezen is indult George és köztem az ismerkedés, de mára már ennek nyoma sincsen és a két férfi, jól meg van egymás mellett.
- De én nem akarom, hogy elmenj. - ölelt meg Rosie szorosan a derekamnál.
Mélyen beszívtam magamba az illatát, hogy az összes érzékszervemet, az egész testemet eltöltse ez a kellemes, megnyugtató, Rosie-illat.
- Visszajövök hozzád. - lágy csókot nyomtam a homlokára - sietek, okés?
- De tényleg siess. - ajkai lekonyultak, amitől olyan édes volt, hogy szélesen vigyorogni kezdtem.
- Sietek, ígérem.
- Ne vigyorogj! - szidott meg.
- De annyira cuki vagy. - nevetni kezdtem, és még mielőtt Rosie bármit is mondhatott volna, erősen megcsókoltam, majd elhúzódtam tőle.
- Hmm. - kábultan nézett rám.
- Este. - mondtam olyan halkan, amennyire csak tudtam. Rosie értette a szó mögött rejlő jelentést, és teljes pirulással, valamint egy bólintással adta a tudtomra, érti mire gondolok.
Nem sokáig voltam ott Rosiéknél, hiszen már nem csak a menedzserem, de a fiúk is hívtak, hogy bizony ideje lenne próbálni mennem, mert hamarosan turné, és én még egy próbán sem vettem részt.
Magamban megfogadtam, hogy teljes gőzzel fogok próbálni.
Nos, hogy éppen mi fogja lefoglalni a figyelmemet, pontosítva, kicsoda, az már egy másik kategória. De tudtam, hogy ha nem érek rá egész nap, azt Rosie megfogja érteni, és tudni fogja az okát, amiért nem lehetek vele annyit.
Elköszöntem tőle, és Lillytől, aki a nyakamba vetette magát, és akkora puszit nyomott az arcomra, hogy még utána is sípolt a fülem.
Amint kiléptem a házból, majd a kerítésen túlra értem, egy ismerős személyt láttam meg a kapunál.
- Te meg mit keresel itt? - néztem rá - nem mentél még el?
- Téged vártalak. - vigyora olyan volt, mint amilyen eddig. Levakarhatatlan és undorító.
- Mi van akkor, ha nem jövök ki?
- Tudtam volna várni. - nevetett hangosan.
- Mennem kell! - elindultam, hogy minél előbb belebotoljak egy taxiba, és ez a hülye gyerek, lekopjon rólam.
- Beszélnem kell veled!
- De én nem akarok veled. - mentem tovább célegyenesen.
- Rosieról van szó! - szerintem ilyenkor az ember, akarva, vagy akaratlanul is, de megáll.
Amikor annak mondják ki a nevét, akit szeretünk.
Lassan Martin felé fordultam.
- Jól hallottad. - vigyorgott - érdekel?
- Mégis mi? - húztam fel a szemöldökömet.
- Van egy kis dolog, amit tudnod kell a barátnődről.
- Na, jó nem vagyok kíváncsi semmilyen hazugságodra!
- Ez nem hazugság. Van valami, amit gondolom nem mondott el neked.
- Nem érdekel. Hagyj békén.
- Jaj, pedig mennyire örülnél neki. - nevetett hangosan - egy kis múlt.
- Mint már mondtam, nem érdekel a süket dumád. - elindultam minél gyorsabban, és nem engedtem az agyamnak több információt beáramlani.
De akkor is elgondolkodtam azon, amit mondott. Ki nem gondolkodna el?
Tud valamit Rosieról? De mégis mit?
Mi az, amit ő tud, és én nem?
De mi van, ha csak átbassza a fejemet, hogy szakítsak Rosieval?
Nem tudtam mit tenni...csak annyit tehettem, hogy leintettem egy taxit és mentem a próbára.
SZERETEM❤️
VálaszTörlésKivàncsi vagyok a folytatásra...😘
Én pedig téged imádlak, mert minden részhez írsz nekem, és ez annyira jól esik, hogy el sem tudod képzelni!! ♥
TörlésDe nagyon, nagyon örülök, hogy szereted az új részt, és a történet még tartogat meglepetéseket. :D
Puszi: Szandi! ♥
Mikor jön a következő rész? Itt vagyok este és csak hiányolom a blogomat.
VálaszTörlésNe hagyj cserben: egy rajongód😘
Írom ám az új részt, csak az életem most egy kicsit (nagyon) felborult, és még alkalmazkodnom kell. De vagy ma este, vagy holnap délelőtt EZER SZÁZALÉK, hogy felkerül az új rész!!
TörlésNem hagylak cserben, azt megígérhetem! ♥ Ha a mostani helyzetben kevés is az időm, akkor is próbálom nektek írni!!
Hatalmas ölelés: Szandi ♥