27. rész ~ Savanyú és édes

Harry Styles

- Végre itthon! - szólalt fel mellőlem Liam, és azonnal elterült a kanapén.
- 2 hetet nem voltunk itthon. - mondtam neki és a táskámat csak hanyagul a kanapé mellé dobtam.
- De jó végre hazai pályán lenni, nem? - nézett rám Niall. A kanapéra terpeszkedett ő is a többi fiú mellé.
- Igen. - feleltem.
- Azért hiányzott a barátnőd? - vigyorogva nézett rám szőke barátunk.
- Nem tudom miről beszélsz. Nekem nincs barátnőm. - húztam fel a szemöldökömet, és úgy néztem rá. Ő csak vigyorogva nézett rám. 
- Ilyen feledékeny vagy? Hát tudod! Rosie! - vigyorgott. Hozzá dobtam egy párnát, hiszen végig, miközben Amerikában voltunk azzal szekált, hogy Rosie a barátnőm. Pedig nem az. 
- Rosie egy nagyon jó barátom. 
- Akivel ma este vacsorázol. 
- A szüleivel, és vele. Nem kettesben. 
- Na, jó Niall. Hagyd már Harryt. - kelt a védelmembe Zayn, én pedig magamban szorosan megöleltem őt, köszönet gyanánt.
- De összepasszolnak. - vonta meg a vállát.
- Lepakolok. - jelentettem ki, és már mentem is fel a táskámmal a vállamon, hogy a szobámba vonulva végre kipakolhassak. 


Amikor Anyu meghallotta a beszélgetésemet Tommal, azt hittem rosszul leszek.
Hiszen már nem terelhettem a témát. Ismerem Édesanyámat, és így is úgy is kiszedte volna belőlem, hogy ki ez a Tom, és mit fogok abbahagyni.
Így nem volt más választásom. Elmondtam neki. 
Azt hittem kiabálni fog, vagy mérges lesz. De nem. Elég jól fogadta ahhoz képest, hogy mit osztottam meg vele. 
Miután lementünk a nappaliba, akkor sem szólt nekik egy szót sem, és nagyon jól tudom, hogy az ígéretét megtartja. Senkinek egy szót sem szól. 
Nagyszerű érzés volt Holmes Chapelben lenni. 1,5 hetet voltam ott, de úgy éreztem, hogy ez az, ami kellett nekem. A hazai levegő. 
Félre értés ne essék, hiányzott London, de azért mégis jobb volt a családommal töltenem pár napot, és nem mellesleg ott lehettem nővérem diplomaosztóján.
Néha undok, és kibírhatatlan, viszont nagyon büszke voltam és vagyok is rá. Sikerült neki az egyetem, sikeresen lediplomázott.
Viselte a talárt, ami kifejezte azt, hogy bizony azon az ünnepségen ő az egyik ünnepelt. Őt ünnepeljük most.
És ez így is volt.
A diplomaosztó után én, Gemma, anyu, Robin, apu és apu barátnője elmentünk vacsorázni. Furának hangozhat, hogy anyu és apu egy asztalnál az újdonsült párjaival, de nem az. 
Ők meghozták azt a döntést, hogy elválnak, és a mai napig nincsen bennük semmilyen ellenszenv egymás iránt. 
Én és Gemma örülünk a legjobban annak, hogy a szüleink ennyire kijönnek egymással.

Nővéred lediplomázott? :)

Rosie. X

Érkezett egy üzenetem, amint beléptem a szobámba Gemma diplomaosztós vacsorája után, amit azután tartottunk, hogy az ünnepségnek vége lett. 

Gyorsan levetkőztem és megnyitottam az üzenetet. Elmosolyodtam látva, ki küldte.

Igen. Az én nővérem okosabbnak tűnik talárral a fején. :D

H.

Mióta  nem Londonban tartózkodtam azóta is rengeteget beszélgettünk Rosieval. Elmondtam neki, hogy anyu megtudta az igazat.

Elsőnek megijedt, hogy édesanyám mit szólt hozzá, de mikor részletesen elmeséltem neki mindent, akkor megnyugodott, illetve elmondta, hogy Anyu milyen aranyos amiért így fogadta a hírt.

Nos, ezt én is így gondolom.

Ne legyél gonosz. Eddig is okos volt, hiszen sikerült neki az egyetem, na, meg persze bekerült. 

Gemma teljesen fel volt pörögve a diplomaosztója miatt. Az ünnepség előtt teljes káoszban volt nővérem. Én és Robin inkább csak félre vonultunk. Anyura hagytuk azt, hogy Gemmával és az ő lelkivilágával foglalkozzon. 
Nem tudta Gemma, hogy milyen haja legyen, feltűzze vagy ki engedje. Teljesen el volt veszve, és ez még csak fokozta az idegességét, hogy anyu mindenre azt mondta neki, hogy "szép vagy így is". Azaz feltűzött hajjal és kiengedettel.

Gemma mindig okos volt. Csak eddig sikeresen titkolta. Szerintem most is titkolni fogja tovább. Ő már csak ilyen kis titkolózós. 

Miután én és Robin is a kiengedett haj mellett döntöttünk, Gemma hallgatott ránk, és úgy hagyta a haját, de a biztonság kedvéért, vagyis azért, hogy ha meggondolja magát, rakatott el anyuval pár hullámcsatot. 

Még szerencse, hogy a ruhája megvolt, így azon nem kellett még gondolkodnia. Mert azt hiszem, hogy ha a hajat annyi idő volt eldönteni, milyen formában pompázzon, akkor a ruhaválasztás hatszor több időt vett volna igénybe.

Nem is csodáltam volna. Gemmának rengeteg ruhája van. Érthetően ezek közül nehéz választani, főleg ilyen stresszes napon. 

De anyu meg se engedte neki, hogy kinyissa szekrényét. Azt a ruhát vette fel, amit már előtte való nap kikészítettek együtt.

Olyan bolond vagy. :D

De azért büszke vagy rá, gondolom?!

Hogy büszke-a vagyok rá? 

Természetesen. 

Hiszen végig keményen tanult a vizsgáira. Ha nem volt vizsgaidőszak, sokszor jött velünk a turnékon, de általában ott is megtanulta a tanulás, még ha több hónap is volt az adott vizsgaidőszakig. 

Persze, hogy büszke vagyok rá, hiszen ugyanazt csinálta, amit én. Követte az álmait.

Ő ezzel akart foglalkozni, egyetemre akart menni, és sikerült neki.

Ha valaki valamit akar, akkor az elől semmi sem tántoríthatja el.

Se a család, se senki.

Szerencsére a családunk mindig támogatta egymást, így egyikünknek sem volt azzal gondja, hogy az álmai felé hajoljon.

De a család sem lehet mentség arra, hogy valaki ne lépjen azért, hogy azt csinálja, amit szeretne. Senkit nem lehet lebeszélni az álmairól. Senkit nem befolyásolhatnak.

Ha igen, akkor abban nincsen kitartás.

És még sem szerette volna annyira azt az álmot. 

Igen. :) Akármennyire is hülye néha, meg az agyamra mászik, akkor is szeretem és büszke vagyok rá. Még szerencse, hogy ő ezt az üzenetet nem látja, mert akkor biztosan szétszívatna. :D

Rosieval nem csak akkor beszéltem, amikor Anyu megtudta a "kis" titkomat. Utána is nagyon sokat beszélgettünk, és volt amikor annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy már csak azt vettük észre, hajnalodik.

Egyikünket sem zavarta. Önfeledten beszélgettünk és osztottunk meg egymással sok mindent. 

Szerintem mindenki azt gondolta Rosieról és rólam, hogy hirtelen jött a barátságunk, de nem. A barátság nem jöhet hirtelen.

Ha valakivel jól eltudok beszélgetni, és érzem, hogy megbízhatok benne, akkor jó kapcsolatot alakítok ki.

És Rosie, figyelembe véve azt, hogy már bántották meg barátok, nem fog nekem csalódást okozni, ami a barátságunkat illeti.

Lehet, hogy később ez az egész több lesz, mint barátság. Lehet csak egyikünk részéről.

Én hiszem, hogy van fiú-lány barátság, de ha valaki minél közelebb kerül a másikhoz, minél többet megtud a másikról, és minél többet megoszt a másikkal, akkor ott valami elfog indulni bennük, a szívükben. 

Nem tudom, hogy mi tartunk-e itt. Pontosabban, nem tudom, hogy Rosie tart-e itt.

A testvéri szeretet. :D itthon vagy már amúgy? Milyen volt Amerika?

Rosie. 

Rosie már elutazásom előtt mondta, hogy a szülei, vagyis apukája szeretne megismerni. Én örömmel mentem bele, hiszen semmi indokom nincs az ellen, hogy ez a látogatás ne történjen meg. Szívesen találkozok a családjával. 

Anyukáját már ismerem, aki egy nagyon aranyos és közvetlen hölgy.

Szerintem apukája sem lesz más milyen.

Remélem.

Deannel már megtörtént a nagy találkozás, és Rosie elmondása szerint szüleinek semmi bajuk nem volt a fiúval. Viszont az már annyira nem tetszett nekik, hogy Rosie újra barátkozik régi legjobb barátnőjével. Dean nem tudhatta, hogy Emily milyen szerepet töltött be Rosie életében, ezért Rosie szülei nem is neheztelnek a fiúra.

Igen. Azelőtt értünk haza, mikor írtál. Jó volt ott lenni, az ottani rajongókat látni. Szerencsére nagyon tetszik nekik az új album. :)

Holmes Chapelből utaztam Amerikába, ahol legújabb albumunkat, a Four-t népszerűsítettük. 
Több beszélgetésműsorban szerepeltünk, valamint koncerteken, ahol a legújabb albumunkról előadtuk azokat a dalokat, amik akkor már meghallgathatóak voltak a nagyközönség számára, de még élőben nem sokszor hangzottak el. Sőt.
A rajongóink hatalmas sikítással, tapssal és kiabálással fogadtak minket. Teli torokból énekelték velünk. Az az érzés pedig, hogy azokat a dalokat is éneklik velünk, amik még alig jöttek ki, hiszen a lemezünk még új, az az érzés egyszerűen fantasztikus.
Hányszor hallgatják meg az albumot azért, hogy tudják a szöveget?
Biztosan nagyon sokszor.
De hányszor hallgathatták meg az eddigi albumainkat?
Valószínűleg annyira, hogy már csak egy szót is elég lenne mondani az egyik dalból és tudnák mi a címe, valamint eltudnák énekelni.

Hogy, ha fáradt vagy, akkor nyugodtan pihenj. Nem kell ám ma jönnöd vacsorázni. Holnapra kipihened magad. Anyáék is megfogják érteni.

Csak azért, mert megjelentem egy lánnyal máris elkezdtek találgatni.
"Ó, Harry Styles azért is utazott Amerikába, hogy találkozzon azzal a lánnyal?"
Persze.
De csak amiatt írták ezt, mivel mertem elmenni vacsorázni az egyik barátommal. 
Bár nekem, a média szerint, nem lehetnek lány barátaim, hiszen azokkal én biztosan összefekszek. Pedig ez nincs így. Sosem volt így.
Csak jó engem beállítani rossznak, addig is tudnak az emberek beszélni valamiről, történetesen rólam.

Dehogyis! Ott leszek este, ahogyan megbeszéltük. :) 

Elkészülődök és megyek. 

H.

Amikor kijöttek a képek rólam és Rosieról, sokan megkerestek, hogy ki az a titokzatos lány. 

Nos, persze, ahogyan már megszoktam találgatások ezrei jöttek elő.

Az egyik interjúban, amit adtunk az államokban, elmondtam, hogy Rosie nem más, mint egy barát, és a kislány vele pedig egy húga.

- De eddig nem is láttuk veled ezt a lányt. - mondta a riporter, és nem tudom miért nem tudja csak hanyagolni ezt a témát. Elmondtam, hogy az a lány csak egy barát, akkor legyen neki ennyi elég.

- Sokszor nem látnak a fotósok a barátaimmal, pedig aztán velük vagyok. - vágtam neki vissza. Ez így is van. Valamikor egyáltalán nem követnek, mert nem is tudják, hogy hol vagyok. 

- Érdekes - nevetett fel kínosan, és magamban megveregettem a vállamat, hogy ügyesen zavarba hoztam. Biztosan azt várja, hogy a fülére mondják a következő kérdést. Ez aztán a profizmus.

- Van sok barátunk, akikről nem tud a média. - szólalt meg Liam, és szerintem a velünk szemben ülő média szereplő is nagyon örült annak, hogy bandatársam megszólalt- ők azok, akik nem posztolnak képeket velünk, vagy ha igen, akkor nem jelölnek meg minket rajta. Vannak olyan barátaink, akik sűrűn velünk vannak, így ismerik őket a rajongók. De aztán, amikor megjelenünk egy olyan barátunkkal, akiket se a rajongók, se a média nem ismer, akkor elindulnak a találgatások, hogy "Megcsalja a barátnőjét ezzel a lánnyal?" vagy hogy "Ő vele jár titokban?"

A műsorvezető és mi is Liamre figyeltünk, aki szépen körbeírta azt, hogy leszállhatnának már erről témáról, ugyanis kezd nagyon unalmassá válni. De itt még nem hagyta abba, folytatta.

- Nem tudom az embereknek miért olyan nehéz azt megérteni, hogy valaki a barátunk. Biztosan magának is, valamint a közönségnek is vannak ellenkező nemű barátai. De miért ne lehetne? Miért kell többet beleképzelni az egészbe? Ha valaki, aki nem világsztár kimegy az utcára a barátjával ő nála miért nem indulnak el a találgatások? Mi is ugyanolyanok vagyunk, mint ő. Ugyanolyan srácok vagyunk, mint régen. És szerintem nem kéne olyanokat állítani, amik nem igazak. Fogadják el, hogy vannak barátaink. Mindenkinek vannak, nekünk is. 

Liam monológja után a riporter teljesen csendbe maradt, és tudtam, hogy innentől kezdve ez a beszélgetés nagyon kellemetlen lesz.

Az is volt.

Mindannyian alig vártuk, hogy kijöjjünk onnan. Amikor ez megtörtént, nem törődtem azzal, hogy elköszönjek a riportertől. Remélem egy életre megtanulja, hogy nem illik más életében turkálni.

Rendben. De nem kell ám kiöltözni. Anyáék is megmondták, hogy semmi szükség a kiöltözésre. :)

Várunk téged!

- Szia, Harry. - köszönt mosolyogva Rosie, amint kinyitotta házuk bejárati ajtaját. Tekintetemmel átfutottam kinézetét és el kell ismernem nagyon jól nézett ki. A bordó ruha tökéletesen illet rá, mint színileg, mint pedig fazonilag. A haját felkötötte, így vállai szabadon maradtak. 

Csodásan festett. Oké. Mit beszélek?

- Szia. - mosolyogtam. Odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Megmerném kockáztatni, hogy elpirult egy kicsit, de nem beszélek be inkább semmit sem magamnak.

- Gyere beljebb. - hátra lépett, és kitárta az ajtót, én pedig bementem a házba. Illedelmesen levettem a cipőmet, még ha azt is mondta, hogy ne tegyem.

Tudom, Rosie azt írta nem kell kiöltözni, de azért úgy gondoltam, hogy megadom a módját a vacsorának. Egy farmert, egy fehér inget és egy fekete zakót viseltem. A zakót letudom venni, és kényelmesebbé tudom varázsolni öltözetemet. 

- Harry. - felfigyeltem Rosie édesanyjának hangjára, aki mosolyogva jött felénk.

- Szia, Kate. - mosolyogva üdvözöltem. Amint odaért, megölelt. Elég váratlanul ért, de aztán viszonoztam ölelését. Elhúzódott tőlem, és végigmért.

- Nagyon jól nézel ki. 

- Köszönöm. - felé nyújtottam az egyik csokor virágot - ezt neked hoztam.

- Köszönöm szépen - mosolyogva vette el - de nem kellett volna. 

- Én pedig üres kézzel nem megyek sehova.

- Nagyon kedves vagy. - mondta mosolyogva Kate, de ő közben bement a konyhába, és vitte magával a tőlem kapott virágcsokrot is.

- Rosie. - szólítottam meg a mellettem álló lányt, aki mosolyogva felém fordult.

- Hm?

- Ezt neked hoztam. - nyújtottam át neki az egy szál vörös rózsát. Tudom, hogy ezt a fiúk a barátnőjüknek szokták adni, de úgy éreztem, hogy nem cicomázom el. Neki egy szálat hozok.

- Ó. - meglepődve vette el a rózsa szálat. Beleszippantott, majd rám nézett - köszönöm. - mosolygott - de nem kellett volna.

- Ne ellenkezz. Csak mosolyogj. - mosolyogtam rá, miközben a szemeibe néztem.

- Értettem. - kuncogott, és a szemeimbe nézett.

Nem tudom miért, de teljesen megváltozott a levegő kettőnk között. Csak ott álltunk és egymás szemeibe néztünk. Nem szóltunk, csak néztünk.

Hirtelen melegem lett, és ezeket az új érzéseket nem tudtam mivel párosítani. 

Ez nem olyan, hogy örülök valaminek, mert azt az érzést máshogyan érzem.

Ez nem az az érzés, amikor boldog vagyok, most sokkal másabb.

Sokkal boldogabb vagyok talán és sokkal jobban örülök?

Nem tudom. Még sosem éreztem ilyet. Most pedig? Egyik pillanatról a másikra.

Észre sem vettem, de közelebb léptem hozzá. Ő végig a szemeimbe nézett, egy pillanatra sem vette le csodás barna szemeit az én szemeimről.

Óvatosan arcához nyúltam, és mutató ujjamat lágyan és lassan húztam végig álla vonalán, minden egyes négyzetmillimétert érintve. 

Pillanatra lehunyta a szemeit, én pedig közelebb hajoltam hozzá. Amikor újra kinyitotta a szemeit, nem ijedt meg, amiért közelebb vagyok hozzá, csak nézett a szemeimbe, majd az ajkaimra. 

Elmosolyodtam, hiszen én pedig az ő tökéletes rózsaszín telt ajkait néztem.

Nem tudom mi ütött belém. Rosie nagyon közel került akkor hozzám, amikor nem voltam itthon és beszélgettünk. A beszélgetések során voltak kisebb flörtök, de semmi több. Most pedig itt áll előttem, és tudom nagyon jól, hogy nem bírom sokáig. Muszáj megtennem. Muszáj őt megcsókolnom.

- Csodás vagy, Rosie. - mondtam ki, ami már pár napja lappang bennem, és nem érdekeltek a következmények. Meg kellett osztanom vele az érzéseimet.

- Harry... - sóhajtotta, és éreztem, nem azért mondja, mert nem helyes, amit teszünk, vagyis amit tenni készülünk.

 Persze, bármikor bejöhetnek, de jelenleg egyikünket sem érdekelte.

Rosie türelmetlen volt, ezért sóhajtotta nevemet.

Odahajoltam hozzá. Meleg lehelete az ajkaimon éreztem. Tenyeremet arcára csúsztattam, és végig simítottam rajta.

Tenyereit vállaimra helyezte, és lehunyta a szemeit.

Az ajkaimat alighogy az ajkaira illesztettem, amikor egy kis vékony hang megszólalt.

- Harry! - a hanggal együtt lábdobogások is hallatszottak. Azonnal elhúzódtunk egymástól Rosieval, és mind a kettőnk ajkaiból egy csalódott sóhaj szökött ki.

Mosolyt varázsoltunk ajkainkra, amint Lilly leért hozzánk. 

- Szia. - mosolyogva guggoltam le elé, ő pedig odasietett hozzám és megölelt. Átöleltem, közben pedig felnéztem Rosiera. Mosolyogva és kipirult arccal nézett ránk.

- Szia. - húzódott el tőlem és mosolyogva nézett rám - játék! 

- A-a. - mondta Rosie, és leguggolt mellénk - most vacsorázunk. 

- Játék. - szomorodott el Lilly.

- Vacsi után játszunk, oké? - böktem meg orrát, ő pedig felkacagott halkan. Bólintott egy nagyot, és anyukájára nézett.

- Vacsora után. - nyomott egy puszit Lilly homlokára, majd felállt - felviszem. - mutatott a kezében lévő rózsaszálra, de az arca egy kicsit kipirult, ami engem mosolygásra késztetett. Nem tudom ő hogyan néz rám, de az előbbiekből ítélve nem vagyok neki közömbös, aminek én nagyon örülök. Tudom, hogy van fiú-lány barátság. De nem hiszem, hogy tudnék rá csak úgy nézni. 

- Lilly, ezt neked hoztam. - adtam oda a kislánynak egy puzzlet, amin a Micimackó című híres mese szereplői voltak láthatóak. Lilly elvette a dobozt.

- Kösz. - mosolygott, és úgy figyelte a dobozt. Az arcomra nyomott egy puszit, így is megköszönve az ajándékot.

- Nagyon szívesen. - mosolyogtam rá, és megsimítottam a haját.

- Harry. - szólalt meg Kate, aki után egy férfi jött ki a konyhából. Biztosan ő Rosie apukája. De hát ki más is lenne? Még szerencse, hogy az előbb nem ő jött be a nappaliba. Nem tudom mit szólt volna ahhoz, hogy a szám már a lánya száján van. 

- Jó estét. - köszöntem a férfinak, és kezemet felé nyújtottam. Végig nézett rajtam, majd elfogadta a felé nyújtott kezemet.

- Szia. George Parker vagyok. - mutatkozott be.

- Harry Styles. Örülök, hogy megismerhetem. Ezt pedig magának hoztam. - az asztalról elvettem a dísztáskába rakott bort, és George felé nyújtottam - igazából nem tudom milyen bort szeret, de édesapámnak ez a kedvenc bora, gondoltam csak nem nyúlok mellé. - elvette tőlem a táskát, amiben a bor volt, kivette. Megnézte, és elmosolyodott. 

- Köszönöm, igazán figyelmes vagy.

Rosie, aki felvitte a rózsát a szobájába, lejött hozzánk, és közösen mentünk be a konyhába, ahol az étkezőasztal már szépen fel volt díszítve. 

Elfoglaltuk a helyünket, és miközben fogyasztottuk az ételeket, beszélgetni kezdtünk.

- Harry te énekes vagy ugye? - kérdezte tőlem Rosie apukája.

- Igen. Már 4 éve egy bandában énekelek. - válaszoltam mosolyogva. 

- Jó a zenétek. Hallgattam már pár dalotokat. Azok tetszettek. 

- Köszönjük. - eléggé meglepődtem. Még az is ritkaság, ha fiú rajongónk van, nem hogy egy apuka rajongó. 

- Ezzel is akarsz mindig foglalkozni? - továbbra is George tette fel nekem a kérdéseket.

- Majd persze szeretnék mással foglalkozni, mondjuk egy saját pékséget nyitni, de még nem most. Most még kiakarom élvezni az éneklést és mondjuk, amikor már családom lesz, akkor neki állni ennek a biznisznek. - feleltem meg a kérdését teljesen őszintén. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi lesz, ha már nem énekelek tovább, vagy ha családom lesz. És szeretném az időmet a feleségemmel, valamint a gyerekeimmel tölteni.

- Ez jól hangzik. - mosolyogva jegyezte meg Kate, mire én is elmosolyodtam. Még George is mosolygott, amit jó jelnek veszek, hiszen fogalmam sincsen, hogy milyen benyomást keltettem benne.

- Nem félsz, hogy majd rányomja a bélyegét a helyre az, hogy te híres vagy? - George kérdése váratlanul ért, Rosie pedig megfeszült mellettem.

- Apu! - nézett édesapjára, aki megvonta a vállát, miszerint ő csak feltett egy kérdést.

- Nem tudom. Lehet sokan azért lesznek kíváncsiak a helyre, mert az enyém. De természetesen nem én fogok kiszolgálni, így senki sem tud velem közvetlen kapcsolatba kerülni. Tudni fogják biztosan, hogy kié a hely, de ha valaki megszereti, akkor oda fognak járni. És ez a lényeg.

- Ez igaz, de hát akkor is. Hiszen, ha befejezed az éneklést, akkor el is akarsz majd távolodni a hírnévtől nem? Mármint gondolom nem szeretnéd, ha az emberek mindig azt mondanák hogy "Ő énekelt abban a zenekarban" hanem, hogy inkább mondják azt "Ó. Övé az a hely. - George nem kímélt, én pedig próbáltam neki megválaszolni mindent, de azt éreztem én is, hogy kezd kínossá válni az egész.

- Nem, nem szeretném, de soha nem is akarom, hogy az emberek elfelejtsék a One Directiont. Mondják azt, hogy "Igen, ő az a fiú a One Directionből, akinek már saját péksége van". 

- Én sok sikert kívánok neked. - mosolygott rám Kate, én pedig mosolyogva bólintottam egyet, megköszönve támogatását.

- Én is, mert ez egy jó ötlet. Csak ez embereknek nehéz eltekinteni attól, hogy híres vagy. Ez gondolom a mai napig nehéz helyzetekbe tud hozni. - folytatta George, és sejtettem, hogy tesztel engem. De el sem tudja képzelni mennyi olyan interjún voltam, ahol a riporterek próbáltak csapdába csalni.

Sikertelenül. 

- Igen. Nehezebb az életem, hiszen nincs meg sokszor a személyes terem, de ez ezzel jár, és elfogadom. Néha nem bírom elfogadni, de sajnos ez a szakma ezt követeli meg. Beleszoktam ebbe a négy év alatt. Kaptam sok sértést, amit próbálok félvállról venni, csak nem könnyű.

- Miért? - kérdezte.

- Mert nem szeretem, ha az emberek úgy ítélnek el, hogy nem is ismernek.

- A média ilyen. Szétfognak szedni, lehetsz akármilyen. De, hát megbirkózol vele.

- Meg, igen.

- Milyen sértéseket szoktak a fejedhez vágni?

- George! - szidta le Kate a férjét, és bosszúsan nézett rá - ez egy nyugodt vacsora. Semmi szükség az ilyen kérdésekre. Fejezd be.

- Csak kérdeztem! - emelte fel George védekezően kezeit.

- Hogy, ha ennyire kíváncsi ezekre, akkor nézd meg az interneten. - kezdte Rosie - de, mint mondtad a média ilyen. Szóval nem kell nekik mindent elhinni. 

- Együnk tovább. - mondta Kate.

Mindannyian, kivétel Lilly éreztük, hogy kínosan telik a vacsora. De mivel már csak a desszert volt hátra, így az nem vett sok időt igénybe.

Felajánlottam a segítséget az elpakoláshoz, de Kate leintett, miszerint én vendég vagyok, és nem az én dolgom az elpakolás. 

- Felviszem Lillyt. - mondta Rosie, miközben lányára nézett, aki már laposakat pislogott. A beígért játék most elúszik.

- Segítek. - mondtam neki, és felálltam. Lillyt a karjaimba vettem, és mentem Rosie után fel az emeletre, a kislány szobájába. Az ágyra fektettem óvatosan.

- Menj át a szobámba, máris megyek. Átöltöztetem Lillyt. Egész délelőtt meg délután játszottunk, kifáradt. - nézett rám Rosie, aki odasétált a szekrényhez, hogy pizsamát vegyen elő, amit majd rá ad Lillyre.

- Rendben. - mosolyogtam, és átsétáltam a szobájába, aminek az ajtaját behajtottam. Zakómat levettem és félre raktam.

Ez az este elég eseménydúsra sikeredett. Leültem az ágyra, és hajamba túrtam.

Én azt hittem, hogy George kedvelni fog, de nem tudom. Nem hiszem, hogy kedvel. Vagy így viselkedik azzal, aki kedvel?

Nem hinném. 

Az este eleje tökéletes volt. Én és Rosie a nappaliban. 

Aztán jött a vacsora, ami az elején még jó volt, de aztán kellemetlenné vált.

Mondhatnám úgy is, hogy ez az este a savanyú és az édes érzések váltakozása volt. 

10 perc múlva nyílt az ajtó és egy barna hajú, testét bordó ruhába bújtató lány lépett be. Becsukta maga után az ajtót, és felsóhajtott.

- Harry...sajnálom apu viselkedését. - odajött az ágyához és mellém ült - nem hittem, hogy ilyen..unszimpatikus lesz neked.

- Nem lett unszimpatikus, csak azt hittem kedvelni fog. Mint elmondtam sok negatív véleményt kapok az emberektől, és ez rossz, hiszen akiktől kapom, azok nem is ismernek, és apukád sem. - sóhajtottam, és az arcomat a tenyerembe temettem.

- Ne haragudj. Komolyan nem tudom mi ütött belé. Én azt hittem, hogy kedvelni fog téged. Ne haragudj. - sóhajtott ő is. Felnéztem rá.

- Mit sajnálsz? Semmi rosszat nem tettél.

- De én hívtalak ide.

- Nem, mert a szüleid szerettek volna megismerni engem. Te csak mondtad, hogy jöjjek. 

- Csak hát akkor is hibásnak érzem magam.

- De ne érezd. - mosolyogtam rá - nem hibáztatlak. Apukádra sem neheztelek, csak rosszul esett.

- El sem tudom képzelni mit szoktak a fejedhez vágni.

- Sok rosszat, de próbálok velük nem foglalkozni.

- Jó ember vagy, Harry. És ne hallgass másokra. Csak a családodra és a barátaidra. Azok, akik nem ismernek nem is tudnak rólad normális véleményt csinálni. Ne foglalkozz a bunkókkal. Van több millió rajongód, aki imád, aki szeret, család és a barátok. Ne már, hogy pont azokat vedd észre, akik rosszat mondanak rólad. A több millió jó szót helyezd előnybe, ne a 20 rosszat. - mondta, én pedig elmosolyodtam.

- Igazad van. - mosolyogva néztem rá - köszönöm, Rosie.

- Semmit se köszönj meg. Inkább én köszönöm, hogy nem mentél el a vacsora közben. 

- Nem is mentem volna el. Miattad nem. - mosolyogva néztem rá, ő pedig a szemeimbe.

Ugyanaz az érzés, mint lent a nappaliban.

Az a megmagyarázhatatlan, kellemes érzés. 

Közelebb csúsztam hozzá az ágyon, és az ujjaimat az arcára vezettem. Lágyan simítottam végig elsőnek homlokán, majd az arcán. 

A tekintetét nem vette le rólam. Végig a szemeimbe nézett.

Teljesen biztos, hogy kezdek iránta mást érezni. Valami sokkal jobbat.

Homlokomat az övének döntöttem, és úgy néztem csillogó, barna szemeibe. Magamba akartam szívni ennek a csodás lánynak az arcának minden egyes vonását. 

Tökéletes, ahogyan van. 

Kezeimbe fogtam arcát, és hüvelykujjaimmal kezdtem simogatni piros pozsgás bőrét. Lassan közelíteni kezdtem felé. A szemeibe néztem, valamiféle engedélyt keresve, hogy biztos akarja-e, és a lenti az nem-e valami kis sokk volt.

De nem ellenkezett. Nem mondott semmit. Nem tett semmit. Nem lökött el.

Csak ezt mondta.

- Lilly már alszik. - suttogta, én pedig halkan felkuncogtam, hiszen tudtam, hogy mire érti. Ezelőtt kislánya szakított félbe minket. Most viszont ettől nem kell tartanunk, mert ő már az igazak álmát alussza. 

- Szüleid? - kérdeztem suttogva, és egy apró csókot hintettem szája sarkába.

- Nem fognak bejönni. - lehunyta szemeit, és úgy élvezte azt, hogy az ujjaim az arcát simogatják. Füléhez hajoltam, és egy apró csókot hintettem füle alá is. Meglepődött nyögés hagyta el csodás ajkait, engem pedig ez azonnal tettre késztetett.

- Nem is fogom megszakítani. 

Ajkaimat újra ajkaira nyomtam, ám már sokkal jobban. Lassan kezdtem mozgatni ajkaimat, ő pedig azonnal válaszolt rá, és ajkai, az enyémeket követve kezdtek mozogni.

Nem siettünk. Csak lassan, és érzékien csókolóztunk, miközben szorosan magamhoz húztam, és amikor már nem volt tovább jönnie, így az ölembe húztam, de a csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg.

Rosie nyakam köré fonta karjait, én pedig derekát öleltem szorosan egyik kezemmel, míg a másikkal meztelen karját simogattam.

Felnyögött, mikor ráharaptam alsó ajkára, én pedig kihasználva az alkalmat csúsztattam nyelvemet szájába. Sóhajtott, de nyelve azonnal életre kelt, és az enyémmel kezdtek lassú,  érzéki táncba.

Ajkaink gyorsabban mozogtak a másikén, ő pedig felbátorodva csúsztatta kezét a tarkómra, hogy ajkaink még szorosabban érintkezzenek.

Megtettem, amit kért. Ajkaink szorosan kapcsolódtak össze, és már mind a ketten sokkal mohóbbak lettünk.

Még jobban felbátorodtunk. 

Hajamba túrt, én pedig tette miatt jólesően sóhajtottam, és meghúztam alsó ajkát. Felnyögött, de nem hagytam időt neki arra, hogy elhúzódjon.

Tovább faltuk egymás ajkait mohón, szenvedéllyel, de mégis érzékien. 

Facebook csoport