Harry Styles
- Anyu! Szia. - köszöntem boldogan Édesanyámnak, kinek telefonszámát előbb tárcsáztam, és ahogyan megszoktam, nem kellett sokat várnom a hívás fogadásáig.
- Harry. - annyira imádom, amikor ilyen kedvesen szól bele. Hallom a hangján, hogy mosolyog, hallom a hangján, hogy örül nekem. Akármennyire is este fél tízet üt már az óra. Neki sosincs későn, ha én hívom- hogy vagy?
- Minden rendben van velem. Pihenek. Még, amíg tudom kiélvezem a pihenést. - új album, új események. Nincs megállás. 4 éve folyamatosan koncertek, minden évben albumok. Elég fárasztó, valljuk be, és amikor van egy kis pihenésem, és ez alatt nem azt értem, hogy szabadnapokon is dalt írunk, vagy stúdióban vagyunk, vagy interjún, hanem amikor az a pihenés van, amit mindenki más tesz. Csak elfekszenek a kanapén, indítanak valami gagyi filmet, és élvezik a csendet, a nyugalmat. Nos, ezek a pihenések hiányoznak nekem.
- Rád fér. Megérdemled, megérdemlitek a pihenést. - mondandója mögött pedig ott lapul a burkolt célzás arra, hogy igenis lázadjunk, és követeljük ki a pihenést. Mert alanyi jogon jár nekünk pihenés, annyi év kemény munkái után - mikor jössz haza? - tette fel nekem azt a kérdést, amit minden telefonhívásunknál feltesz. Na, jó. Majdnem mindegyiknél.
- Nem tudom, hamarosan.
- Holnap! Gyere haza holnap! - meglepődtem. Egyből holnap? Végül is megígértem neki, hogy valamikor hazamegyek, csak nem gondoltam, hogy egyből holnap. De hát miért ne? Ott nyugodtan tudok pihenni, és a családommal leszek. Még a néha elviselhetetlen nővérem is hiányzik.
- Oké. Rendben van. Holnap hazamegyek. - mosolyogtam. Fura emberi szokás nem? Mosolygunk, amikor valakivel telefonon beszélünk, de ez automatikusan jön. Ha az adott személy valami olyat mond, ami megmosolyogtat, akkor értelemszerűen muszáj mosolyognunk. Most én azért mosolygok, mert örülök, hogy holnap hazalátogathatok.
- Istenem! Végre. Már alig várom. Mikor jössz? - felnevettem Édesanyám lelkesedésén.
- A szokásos időben. 10 órakor fogok indulni. Ebédre már ott leszek. - mindig 10 órakor szoktam elindulni Holmes Chapelbe. Ha télen megyek, akkor előbb, mert hát sosem tudni mikor lesz egy közlekedési dugó valahol, és szeretek időben otthon lenni, hogy a családommal leülhessek és együtt ebédelhessünk meg, miközben átbeszélünk mindent, ami éppen velünk történik.
- A kedvencedet fogom készíteni. Reggel korán el is megyek a boltba, megveszem a hozzávalókat. - pörgött be, és eltudtam képzelni, hogy máris írja fel cetlire, hogy mit kell holnap vásárolnia annak érdekében, hogy egy tökéletes ebédet készítsen, ami neki nem nehéz, hiszen nagyszerűen főz!
- Nyugi, Anyu. - nevettem - csak én megyek, nem viszem magammal a királyi családot.
- De nekem te olyan vagy, mint a királyi család. - mondata után annyi szeretet árasztotta el a szívemet, hogy szavakba nem tudom önteni. Ez a szülői szeretet. Amikor te nekik annyit jelentesz, mint a világ összes kincse.
- Úgy szeretlek. - mondtam neki.
- Én is nagyon szeretlek téged!
- Most leteszem, ha nem gond? Összepakolok, aztán lefekszek.
- Aludj csak. Akkor holnap gyere. Szia.
Elköszöntünk egymástól, azután pedig letettük a telefont, és egy kis hang jelezte, hogy másodpercekkel ezelőtt szülőmmel folytattam beszélgetést.
Mivel már a szobámban voltam, így könnyen léptem a szekrényemhez, aminek az aljából elővettem utazótáskámat, és belepakoltam pár darab nadrágot, pólót, pulcsit, inget és zakót.
Minden lehetőségre fel kell készülni. És szeretném családomat elvinni vacsorázni majd, oda pedig egyértelműen nem mehetek pólóban, pedig szívesen megtenném.
Miután összepakoltam, ami nálam annyit jelent, hogy bedobálok mindent a táskámba, leültem a laptopom elé. Gondoltam, Rosie már csak otthon van, így 10 óra után, ezért írtam neki egy e-mailt. Azt hiszem sokkal jobb lenne vele már telefonon beszélgetni, hiszen mégis könnyebb az a kommunikációs eszköz, mint az elektronikus levelezés.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Fél 11
Szia, Rosie.
Remélem még nem alszol és megkapod az e-mailemet.
Egyrészt azért írok, hogy tudassam veled pár napig nem leszek a városban, hazamegyek Holmes Chapelbe, a családomhoz.
Másrészt pedig megakartam kérdezni, hogy milyen volt az estéd?
H .xx
10 percig vártam, aztán úgy döntöttem, hogy nem fogok ott gubbasztani a laptop előtt, amíg Rosie visszaír, már ha persze visszaír ugye, ezért elmentem letusolni.
Nem siettem, hanem kiélveztem a meleg víz, kellemes, megnyugtató érzését a testemen.
Az egész házban csend honolt. Mindenki pihen már a szobájában, vagy alszanak.
De szerintem mindenki alszik, kivéve engem.
Örültem annak, hogy a fiúk megakarták ismerni Rosiet. Annak meg még inkább, hogy szimpatikus volt nekik.
Remélem Rosie nem neheztel rám, hogy hazudnunk kellett a fiúknak, de nem tehettünk mást. Ha tudnák az igazat, akkor nem kéne hazudnunk, és eltudnám nekik mondani a teljes valót, de annak hiányában, hogy ők semmit nem tudnak a ketrecharcról, így esélytelen az, hogy hazugságok nélkül beszélgessünk Rosieról.
Szerencsére a lány nem haragudott, sőt örült is, hogy kimentettem egy pár olyan téma alól, amit nem értett. Például, hogy randiztunk már. Ami ugye nem igaz, de a fiúknak azt mondtam, hogy randizok egy barna hajú és barna szemű lánnyal, ez a leírás pedig tökéletesen igaz Rosaliera, így őt használtam fel "randi alanyként".
Majd talán egyszer a fiúk megtudják a teljes igazságot mindenről.
Talán egyszer.
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Megkaptam
Szia, Harry. :)
Mint azt a tárgyban látod, megkaptam az e-mailedet. (bár, ha nem kaptam volna meg, akkor valószínű nem olvasnád ezt. Ügyes vagyok, tudom. :D )
A vacsora nagyon jó volt a végén..az elején annyira nem ment zökkenőmentesen, ugyanis mint kiderült Dean barátnője nem más, mint Emily (igen, az az Emily, aki az én legjobb barátnőm volt). Kicsi a világ, ugye? Szerintem is.
De kibékültem vele. Megbeszéltem vele a dolgokat. De mind a négyen nagyon jól éreztük magunkat. Lilly is rengeteget nevetett, és jól érezte magát, ami nekem külön öröm volt. :)
Te pedig érezd jól magad otthon, és pihend ki magad.
Rosie. xx
Olvastam el új üzenetemet, amint tusolás után visszaértem a szobámba. Mielőtt válaszoltam volna a törülközőmet levettem derekamról, a fürdőbe kiterítettem, majd a szobámban a szekrényem egyik fiókjából találomra előkaptam egy bokszert, és felvettem. Ezután felültem az ágyamra, megnyitottam az e-mailt és szorgosan kezdtem Rosienak írni.
A levél elején kuncogni kezdtem, hiszen vicces volt azt olvasni, hogy tárgynak beírta a "megkaptam" szót. És még le is írta. Nos, igen. Szerintem ilyen szeleburdi lány igazából Rosie.
De a levél második felén elcsodálkoztam. Ilyen hamar megbocsájtott a barátnőjének? Vagyis a volt barátnőjének?
Én nem biztos, hogy játszi könnyedséggel megbocsájtottam volna az állítólagos legjobb barátomnak, aki nem volt mellettem a nehéz időkben.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Könnyen
Megleptél. Ilyen könnyen megtudtál bocsájtani Emilynek?
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Re: Könnyen
Átbeszéltük a dolgokat, és átgondoltam az egészet. Szükségem van rá, mindig szükségem is volt rá. Tudom, hogy már mellettem lesz. (Legalábbis remélem)
Van bennem egy félsz, hogy mi van, ha a Sors ismétli önmagát, de bízok a legjobbakban. Bízom abban, hogy nem lesz gond.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Telefonszám
Akkor csináljuk azt, hogy leírod a telefonszámodat, én pedig felhívlak. Könnyebben eltudod mesélni mi történt.
Rosie tette, amit kértem. A következő e-mail már a telefonszámát tartalmazta, amit én azonnal ütöttem is be telefonomba, elmentettem a névjegyzékbe és hívtam fel a lányt, akinek esti élményére igencsak kíváncsi vagyok.
- Szia, Harry. - hallottam meg a vonal másik végén annak a lánynak a hangját, akit hívtam. Meglepődtem volna, ha más veszi fel.
- Szia. - köszöntöttem őt így is. Hiszen virtuálisan mégiscsak más köszönni valakinek, mint személyesen- szóval. Akkor hogyan is volt?
- Nyugodtan menj aludni, nem kell ám engem meghallgatnod. - mondta. Tudtam, hogy ezzel arra céloz, hogy holnap utazok el, így ne legyen fáradt.
- Figyelj. Nem fog érdekelni hova megyek. Mindig megfoglak hallgatni. 10 órakor indulok amúgy is. Ha fél 10-kor kelek fel, akkor is eltudok indulni 10 órakor.
- Végül is neked nem tart olyan sokáig felöltöznöd. - kuncogott.
- El sem tudod képzelni, Rosalie, hogy mennyi időt vesz el az életemből a felöltözés. - sóhajtottam drámaian.
- Mennyit? - kérdezte kíváncsian.
- Értékes 5 percet! - mondtam teljesen komolyan, ő pedig nevetni kezdett.
- Bolond vagy Harry. - kuncogott.
- Ezt meg sem hallottam!
- Addig örülök. - nevetett.
- Nos, akkor most hogy kitárgyaltuk az én öltözködési szokásaimat, arra kérlek téged, hogy mesélj nekem.
- Oké. Hát Lillynek általában hercegnős meséket szoktam mondani, de ha gondolod, akkor neked mondok kalózosat? - hallottam a hangján, hogy vigyorog, illetve azt, hogy nem kell sok idő és a nevetése újra a felszínre tör.
- Boldog végű mesét mondj nekem. Vagy tudod mit? Kapsz időt kitalálni!
- Mennyi időt?
- Amennyit csak akarsz. Lehet az akár egy év is, de Kisasszony bevasalom rajtad. És most pedig azt mondd el - hangsúlyoztam ki a "mondd el" szavakat - hogy mi volt az étteremben.
- Rendben. - és elkezdte.
Mindent elmesélt az elejétől a végéig. Azt, hogy mit szólt hozzá, amikor meglátta Emilyt és kiderült, hogy ki is ő valójában, azaz hogy a lány Dean barátnője. Mit beszélgettek, mi történt a kibékülésük után.
- És tényleg megbocsájtottál neki? - figyelmesen végighallgattam őt. De, akkor sem tudtam átsiklani afelett, hogy megbocsájtott annak a lánynak, aki a barátnője volt, aki elfordult tőle.
Rendben, megértem, a többi barátja bebeszélte a csajszinak, hogy Rosie nem fog velük annyit foglalkozni, de könyörgöm? Ha valakinek ilyet mondanak a barátai, akkor is ott állok a legjobb barátom mellett!
- Igen. - válaszolta meg kérdésemet a vonal túlsó végén lévő lány- úgy éreztem, hogy muszáj neki megbocsájtanom. Az embernek meg kell tudni bocsájtania, Harry. Nem lehet az, hogy örökre haragudni fogok rá. Szükségem van Emilyre. Egy barátnőre.
- Én ezt elhiszem, csak akkor sem kellett volna ilyen hamar megbocsájtanod. Mi van, ha megint megteszi? - én nem akarom őt semmiről sem lebeszélni, nem akarok benne bűntudatot kelni, csak szimplán elmondom neki a véleményemet. A véleményemet, amit minden barát tesz.
- Reménykedek abban, hogy nem. Szerinted rosszul döntöttem? - sóhajtott.
- Nem döntöttél rosszul. Vagyis csak lehet túl gyorsan bocsájtottál meg neki.
- De hiányzott. - csuklott el a hangja, az én szívem pedig összeszorult. Nem akarom, hogy sírjon. Nem szeretném, ha azért sírna, mert én ilyeneket mondok neki. Tudom, hogy csak a véleményemet mondom el, de akkor sem akarom, hogy a könnyei folyjanak az arcán- szükségem volt rá. El sem tudod képzelni mennyire szükségem volt rá. Hogy ott legyen velem mindig. Aztán nem volt ott. Tudod milyen szar az, ha nincs melletted a legjobb barátod, akinek elmondanád a dolgokat? Nincs, aki meghallgasson! - tisztán kitudtam venni a hangjából, hogy már sír- és nekem szükségem volt a legjobb barátnőmre. Neked ott vannak a barátaid, hiszen az a négy fiú a legjobb barátod. Bármelyik percben számíthatsz rájuk, de nekem nem volt senki! Te eltudod azt képzelni, hogy akik eddig a barátaid voltak azok egyszer csak eltűnnek?
- Sajnálom. - sóhajtottam, és lelkiismeret furdalásom támadt. Nem akartam őt megsiratni. - nem tudom milyen nehéz lehetett neked, ahogyan azt sem, hogy mit éreztél. Csak nem akarom, hogy szenvedj.
- Nem fogok. De igazad van. Nem kell sajnálnod. Lassan kell visszaszoknom arra, hogy újra itt van velem. És igen, félek.
- Mitől?
- Attól, hogy megint elfordul tőlem, én pedig megint egyedül maradok.
- Ettől nem kell félni. Amíg engem ismersz, addig te sosem maradsz egyedül. - teljesen őszintén mondtam neki az alábbi szavakat. Én komolyan gondolom a barátságunkat Rosieval. Igaz, fiú-lány barátság nem minden esetben van, de a mi esetünkben van. Az pedig, hogy mélyebb érzelmeket fogunk-e egymás iránt táplálni az mind a jövő kérdése. Bár az igazat megvallva, bárki legyen Rosie barátja, az mind remekül fog járni.
- Harry. - lágyan ejtette ki a nevemet, én pedig elmosolyodtam- megfogadom a tanácsodat. Lefogok ülni Emilyvel és mindent átbeszélek vele.
- Mondd el neki a félelmedet. Hidd el, ha igaz barát, akkor megfogja érteni a félelmed okát. Tudja, hogy mit tett, nem fogja letagadni, de az, hogy ráébreszd arra, hogy neked mennyire fájt az az időszak ahhoz az kell, hogy mindent elmondj neki, úgy hogy csak ketten vagytok, amikor nem zavar titeket senki.
- Igen, igazad van. Ezt fogom tenni. Köszönöm, hogy segítesz nekem a tanácsaiddal.
- Lehet, hogy néha fárasztó vagyok, és ahogyan te fogalmaztál bolond, de azért nem vagyok olyan rossz barát. - kuncogtam.
- Egyáltalán nem, és egy fantasztikus ember vagy. Tudom, hogy mondtak, mondanak rád az emberek olyanokat, amik neked fájóak, amik neked rosszul esnek, és igaz, nem ismerlek régóta, de azt már most megmondhatom, hogy te egy fantasztikus fiú vagy. Életemben nem találkoztam olyan emberrel, mint te. Kedves vagy, aranyos, közvetlen, barátságos. Most az egyszer örülök annak, hogy az a munkám, ami. Mert, ha nem lennék paparazzi, vagyis olyasmi, akkor nem fényképeztelek volna le téged.
- Rosie. - meghatottak szavai. Igen, sok rossz kritikát kaptam már ebben a 4 évben, főleg azt, hogy nőfaló vagyok, de amikor valaki ilyet mond nekem az annyira boldoggá tesz. Ilyenkor tényleg tudom, hogy jó ember vagyok.
- Jó ember vagy. Sose felejtsd el. Azok az emberek ismernek téged?
- Nem.
- Na, látod. Úgy mondanak rólad dolgokat, hogy nem ismernek. Emelt fővel lépj tovább, és ne hagyd hogy elvegyék a kedvedet. Mert ott van a családod és a barátaid, akik viszont tudják, hogy milyen vagy. Oké, én nem vagyok régóta az életed része, de szeretnélek még jobban megismerni.
- Már most tudod a legnagyobb titkomat, és hidd el, Rosie, megfogsz ismerni teljesen. Nagyon jó barát vagy. Mázlista vagyok, hogy akadt egy ilyen barátom.
- Én pedig szintén mázlista vagyok. - hallottam a hangján mosolyát, amin én is elmosolyodtam. Mennyi jóság szorult ebbe a lányba.
- Holnap akkor mész haza?
- Igen. Már alig várom, hogy otthon legyek.
- Hiányzik a családod, igaz?
- Nagyon. Olyan régen láttam őket, és már hiányoznak. Szeretek otthon lenni.
- Pihend ki magad otthon.
- Azt kell, mert hazajövök, aztán promózzuk az új albumot, Amerikába megyünk és egyebek.
- Wow. - csodálkozás hallatszott a hangján- meg sem álltok.
- Nem sokat. - nevettem- szeretjük csinálni. Szóval nem panaszkodunk.
- Majd pihentek eleget, ha nyugdíjasok lesztek. - nevetett.
- Lehet fabottal fogok a színpadon ugrálni. - nevettem.
- Azt megnézném. - kuncogott.
- Amúgy majd pihenek, ha már családom lesz.
- Hát igen. Gondolom, ha már családod lesz, akkor velük akarsz lenni.
- A legtöbb időt akarom velük tölteni. - vallottam be neki, hiszen ezt szeretném majd így csinálni. Persze, még messzebb van ez, de ha már tervben lesz a baba, akkor már lefogok lassítani.
- A feleségeddel lenni, babázni.
- Igen, de messze van még. Bár szeretem a babákat, így hamar akarok gyereket. - mondtam neki őszintén nevetve.
- Hamar?
- Hogy, ha megtalálom a szerelmet, akkor miért ne? Átalakítom az életemet, szólok a menedzseremnek, aki megértené. Lazább menetrendem lenne, és annyit tölthetnék a párommal és a pocaklakóval amennyit csak akarok.
- Aw. Ez olyan cuki! - vigyorogva mondta, én pedig nevetni kezdtem- de hát, ha tényleg megtalálod a szerelmet, és letudsz lassítani, akkor bármikor jöhet a baba.
- De ehhez még kell egy lány.
- Jön majd az. Nem kell sürgetni. Én nem voltam még szerelmes, van időm.
- Én sem. - mondtam neki őszintén, és agyamban végig görgettem a kapcsolataimat, amiből volt 3, és számomra egyik sem volt az, aminek a szerelmet elmondják. A gyomromban pillangó, melegség a testemben.
- Tényleg? - csodálkozott el Rosie. Hangján tisztán hallatszott, hogy bizony nem hitte, hogy elfogom neki mondani ilyen nyíltan az igazat. De hát mit kerteljek? Ha nem volt még nagy szerelem az életemben, akkor nem.
- Igen. Tényleg nem voltam még szerelmes. Voltak barátnőim, szám szerint három, és még plusz pár, akikkel összehoztak. De az első barátnőm sem volt olyan szerelem, akkor még fiatal voltam. Aztán a másik kettő sem.
- Majd idővel eljön az éltedbe a szerelem.
- Ahogyan a tiédbe is, de majd azt a fiút megakarom ismerni! - mondtam neki, ő pedig nevetni kezdett.
- Megfogod ismerni, de még távolabb van, és nem is olyan egyszerű találni valakit. Hiszen van egy lányom, akit sosem tagadnék le.
- Nem is kell. Ha valaki szeret, akkor az úgy is szeretni fog, hogy van egy lányod. Aki pedig nem, az nem is szeret igazán.
- Igazad van. De hát van még időm. De menj pihenni. Holnap korán kelsz.
- Lerázol mi?
- Nem. - nevetett- beszélgethetünk még.
- Benne vagyok.
- Komolyan? Nem leszel fáradt?
- 2 órás autóút. Kibírom azt kevés alvással is. Szeretek veled beszélgetni.
- Én is veled.
És innentől nem volt megállás.
Sorra ontottuk magunkból a szavakat, mondatokat, amiknek néha az ég egy világon semmi értelme nem volt.
Sokat nevettünk a telefonbeszélgetés alatt, és talán mind a kettőnknek kellett ez a mai napon. Az önfelest beszélgetés.
Nem voltak kínos témák, vagyis semmi olyan, ami annak számítana.
Csak kérdések és válaszok.
Amire mind a ketten bátran, örömmel feleltünk.
Mivel a telefonbeszélgetést Rosieval hajnali 3 óra után fejeztük be, így nem volt meglepő az, hogy hogyan ébredtem.
Gyűrötten, nyomottan.
De, ha az óra csörög muszáj felkelnem, így is már 9 óra van. Muszáj felkelnem majd egy kis pihenő után.
Nem megy az olyan egyszerűen. "Otthon rengeteget aludhatsz. Anyukád hagyni fog aludni." Suttogta a belső hangom, és bár igaza volt, akkor sem keltem fel olyan egykönnyen.
- Jó reggelt. - köszöntek a fiúk, amikor leértem a nappaliba, már felöltözve rendes ruhába.
- Sziasztok. - ásítottam, amit a tenyerem mögé rejtettem. Még is elég kiábrándító, ha valaki úgy ásít, hogy nem teszi oda a kezét. Nem akar senki az ő torkába lelátni.
- Nem aludtál az éjjel? - kérdezte Liam, aki közben a kanapén ülve kanalazott bele a tálkájába, amiben csokis gabonapehely volt párosítva tejjel.
- Keveset, vagyis hajnai 3-ig beszéltem Rosieval, aztán aludtam, de hát hajnalban feküdtem le.
- Ó. - vigyorogva méregetett Niall. Tudtam mi következik- a kis turbékoló páros. - valahogyan éreztem, hogy ezzel fog előjönni. Megforgattam a szemeimet.
- Nem turbékoltunk. Csak barátok vagyunk és beszélgettünk, ennyi.
- Megértjük. - vigyorgott Zayn - kedves lány.
- Aranyos volt. - mosolygott Liam, és legalább neki volt épp esze ebben a társaságban. Természetesen rajtam kívül.
- Féltem attól, hogy mit fogtok hozzá szólni. De örülök, hogy szimpatikus volt nektek.
- És a randiból nem lett semmi? - kérdezte Louis.
- Találkoztunk csak. Ez nem olyan szépen kiöltözős, randizós találkozás volt.
- Lassan haladtok, oké. - vigyorgott legidősebb barátom, és én inkább nem foglalkozva kijelentésével mentem be a konyhába. Gyorsan egy szendvicset csináltam magamnak, majd azt eszegetve mentem vissza a nappaliba.
- Ma hazamegyek. Anyuval beszéltem tegnap és mondta, hogy ma menjek haza. Én pedig hazamegyek. - mondtam nekik, miközben helyet foglaltam a kanapén.
- Mikor indulsz? - kérdezte Zayn.
- 10-kor. - néztem a falon lévő órára, ami 9:40 percet mutatott - megeszem a szendvicset és megyek.
- Jó gyorsan jött a hír, de menj csak. Puszilunk mindenkit. - mondta Liam, én pedig mosolyogva bólintottam, miszerint átadom nekik üzenetét, majd a számban lévő falatlenyelése után megszólaltam.
- Megnézné nekem valaki, hogy valahol van-e közlekedési dugó?
- Nézem. - jelentette ki Niall, és telefonját, ami a dohányzóasztalon foglalt helyet, elővette és már nézte is nekem a szükséges információkat - nem ír semmit. Valahol lassabb a forgalom egy felújítás miatt, de nézd, erre eltudod kerülni. - mutatta felém telefonját, amin megmutatta azt az utat, amerre eltudom kerülni ezt a lassú forgalmat. De mivel logikusan majd mindenki arra megy, azaz megkerüli azt az útszakaszt, így is előbb elfogok indulni.
- Oké, akkor szerintem megyek. -megettem lassan az utolsó falat szendvicsemet, és felsiettem a szobámba, ahol a táskámat a vállamra kaptam, majd lementem a nappaliba. Felhúztam lábaimra Chelsea csizmáimat, és felvettem kabátomat.
A fiúktól elköszöntem, és már mentem is ki az autómhoz. Kitolattam a garázsból, és az útra kanyarodva indultam el haza, Holmes Chapelbe, a családomhoz.
Kicsivel több, mint 2 óra múlva már kanyarodtam is rá családi házam feljárójára. Amint leállítottam a motort, kiszálltam a kocsiból, a hátsó ülésről kivettem táskámat, az autót lezártam, és már mentem is az ajtóhoz.
Nem kell kopognom, se csengetnem. Tudom, hogy az ajtó nyitva van, főleg nappal, és főleg akkor, ha tudják, hogy jövök. Így azonnal be is nyitottam, magam után pedig becsuktam az ajtót.
- Megjöttem. - szóltam hangosan, hogy a házban tartózkodó családomhoz eljusson hangom. Nem is kellett sokat várnom, és Édesanyám jött ki a konyhából.
- Harry. - felragyogott az arca, én pedig szélesen elmosolyodtam, ledobtam a táskámat, és odasiettem hozzá. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig engem ölelt szorosan. Ez az, ami annyira hiányzott már. Az anyai ölelés. És az "anya illat"
Mert, igen. Minden anyának van egy illata, ami a gyermeke számára az anya illat.
Úgy hiányzott már ez az illat.
- Anyu. - nyomtam puszit az arcára - hiányoztál!
- Te is nekem. De olyan jó, hogy itthon vagy! - húzódott el tőlem mosolyogva, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Többiek? - kérdeztem, miközben körbenéztem a házban, és azonnal megállapítottam, hogy mióta nem voltam itthon azóta sem változott semmit ez a ház. Ugyanott van minden szobor, minden kép, minden bútor.
- Harry! - társult hozzánk nevelőapám, esélyt sem adva anyunak arra, hogy elmondja hol vannak a többiek. De már nem is kell. Robin itt van, nővérem pedig, gondolom én, hogy a szobájában.
- Szia. - mosolyogva öleltük meg egymást. Robin megveregette a hátamat, majd elhúzódott tőlem.
- Minél hosszabb lesz a hajad. - nevetett, és én is nevetni kezdtem. Hát igen, a hajam elég gyorsan növekedik, de a göndörségéből semmit nem veszít. Az alja ugyanolyan göndör, csak már nem olyan dús, mint pár évvel ezelőtt.
- Lesz ennél hosszabb is. - nevettem.
- Aztán, ha belépsz az ajtón előbb látjuk a hajadat, mint téged. - nevetett fel, mire anyu is nevetni kezdett.
- Bármi meglehet. - vigyorogtam rájuk.
- Még csak az kéne. - mondta anyu, én pedig kuncogni kezdtem. Nem szól bele, hogy mi legyen a hajammal, de tudom, hogy nem akarja, hogy a földön húzzam a hajamat, őszintén, azt én sem akarom - pakolj le. Aztán gyere, ebédelünk. Gemma a szobájában.
Mondta nekem az információkat, én pedig jó gyerek révén levettem a kabátomat, majd csizmáimat, és a táskámat a vállamra kapva mentem fel az emeletre, ahol a szobámban az ágyra dobtam a táskámat. Mosolyogva néztem körbe szobámban, és millió emlék lepte el a szívemet, amik ezen falak között történtek.
Félelem, vidámság, boldogság, nevetés, sírás, szeretet.
Minden érzelmet átélt már ez a szoba, és ezért szeretek itt lenni, mert itt emlékezek arra, hogy én egy ugyanolyan fiú vagyok, mint mások.
Ugyanolyan vagyok még mindig, mint ezelőtt. Semmit nem változtam.
És nem is fogok.
Mosolyogva mentem ki a szobámból, át a nővéreméhez, aminek ajtaján egy lila színnel borított "G" betű díszelgett.
Nem zavartattam magam és azonnal benyitottam.
- Gemma! - kiáltottam el magam, az említett személy, aki a kis asztala előtt ült, és körmöt festett, úgy megijedt, hogy az ecset kiesett a kezéből, le az asztalra. Hupszi.
- Te nem normális! Miattad elkenődött a körömlakkom! - bosszúsan nézett rám, közben persze a hangja sem a normál hangszínt ütötte meg. Fogalmazzunk úgy, hogy egy kicsit magasabb volt az átlagnál.
Jóval magasabb.
Mivel már a szobámban voltam, így könnyen léptem a szekrényemhez, aminek az aljából elővettem utazótáskámat, és belepakoltam pár darab nadrágot, pólót, pulcsit, inget és zakót.
Minden lehetőségre fel kell készülni. És szeretném családomat elvinni vacsorázni majd, oda pedig egyértelműen nem mehetek pólóban, pedig szívesen megtenném.
Miután összepakoltam, ami nálam annyit jelent, hogy bedobálok mindent a táskámba, leültem a laptopom elé. Gondoltam, Rosie már csak otthon van, így 10 óra után, ezért írtam neki egy e-mailt. Azt hiszem sokkal jobb lenne vele már telefonon beszélgetni, hiszen mégis könnyebb az a kommunikációs eszköz, mint az elektronikus levelezés.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Fél 11
Szia, Rosie.
Remélem még nem alszol és megkapod az e-mailemet.
Egyrészt azért írok, hogy tudassam veled pár napig nem leszek a városban, hazamegyek Holmes Chapelbe, a családomhoz.
Másrészt pedig megakartam kérdezni, hogy milyen volt az estéd?
H .xx
10 percig vártam, aztán úgy döntöttem, hogy nem fogok ott gubbasztani a laptop előtt, amíg Rosie visszaír, már ha persze visszaír ugye, ezért elmentem letusolni.
Nem siettem, hanem kiélveztem a meleg víz, kellemes, megnyugtató érzését a testemen.
Az egész házban csend honolt. Mindenki pihen már a szobájában, vagy alszanak.
De szerintem mindenki alszik, kivéve engem.
Örültem annak, hogy a fiúk megakarták ismerni Rosiet. Annak meg még inkább, hogy szimpatikus volt nekik.
Remélem Rosie nem neheztel rám, hogy hazudnunk kellett a fiúknak, de nem tehettünk mást. Ha tudnák az igazat, akkor nem kéne hazudnunk, és eltudnám nekik mondani a teljes valót, de annak hiányában, hogy ők semmit nem tudnak a ketrecharcról, így esélytelen az, hogy hazugságok nélkül beszélgessünk Rosieról.
Szerencsére a lány nem haragudott, sőt örült is, hogy kimentettem egy pár olyan téma alól, amit nem értett. Például, hogy randiztunk már. Ami ugye nem igaz, de a fiúknak azt mondtam, hogy randizok egy barna hajú és barna szemű lánnyal, ez a leírás pedig tökéletesen igaz Rosaliera, így őt használtam fel "randi alanyként".
Majd talán egyszer a fiúk megtudják a teljes igazságot mindenről.
Talán egyszer.
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Megkaptam
Szia, Harry. :)
Mint azt a tárgyban látod, megkaptam az e-mailedet. (bár, ha nem kaptam volna meg, akkor valószínű nem olvasnád ezt. Ügyes vagyok, tudom. :D )
A vacsora nagyon jó volt a végén..az elején annyira nem ment zökkenőmentesen, ugyanis mint kiderült Dean barátnője nem más, mint Emily (igen, az az Emily, aki az én legjobb barátnőm volt). Kicsi a világ, ugye? Szerintem is.
De kibékültem vele. Megbeszéltem vele a dolgokat. De mind a négyen nagyon jól éreztük magunkat. Lilly is rengeteget nevetett, és jól érezte magát, ami nekem külön öröm volt. :)
Te pedig érezd jól magad otthon, és pihend ki magad.
Rosie. xx
Olvastam el új üzenetemet, amint tusolás után visszaértem a szobámba. Mielőtt válaszoltam volna a törülközőmet levettem derekamról, a fürdőbe kiterítettem, majd a szobámban a szekrényem egyik fiókjából találomra előkaptam egy bokszert, és felvettem. Ezután felültem az ágyamra, megnyitottam az e-mailt és szorgosan kezdtem Rosienak írni.
A levél elején kuncogni kezdtem, hiszen vicces volt azt olvasni, hogy tárgynak beírta a "megkaptam" szót. És még le is írta. Nos, igen. Szerintem ilyen szeleburdi lány igazából Rosie.
De a levél második felén elcsodálkoztam. Ilyen hamar megbocsájtott a barátnőjének? Vagyis a volt barátnőjének?
Én nem biztos, hogy játszi könnyedséggel megbocsájtottam volna az állítólagos legjobb barátomnak, aki nem volt mellettem a nehéz időkben.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Könnyen
Megleptél. Ilyen könnyen megtudtál bocsájtani Emilynek?
Feladó: Rosalie Parker
Címzett: Harry Styles
Tárgy: Re: Könnyen
Átbeszéltük a dolgokat, és átgondoltam az egészet. Szükségem van rá, mindig szükségem is volt rá. Tudom, hogy már mellettem lesz. (Legalábbis remélem)
Van bennem egy félsz, hogy mi van, ha a Sors ismétli önmagát, de bízok a legjobbakban. Bízom abban, hogy nem lesz gond.
Feladó: Harry Styles
Címzett: Rosalie Parker
Tárgy: Telefonszám
Akkor csináljuk azt, hogy leírod a telefonszámodat, én pedig felhívlak. Könnyebben eltudod mesélni mi történt.
Rosie tette, amit kértem. A következő e-mail már a telefonszámát tartalmazta, amit én azonnal ütöttem is be telefonomba, elmentettem a névjegyzékbe és hívtam fel a lányt, akinek esti élményére igencsak kíváncsi vagyok.
- Szia, Harry. - hallottam meg a vonal másik végén annak a lánynak a hangját, akit hívtam. Meglepődtem volna, ha más veszi fel.
- Szia. - köszöntöttem őt így is. Hiszen virtuálisan mégiscsak más köszönni valakinek, mint személyesen- szóval. Akkor hogyan is volt?
- Nyugodtan menj aludni, nem kell ám engem meghallgatnod. - mondta. Tudtam, hogy ezzel arra céloz, hogy holnap utazok el, így ne legyen fáradt.
- Figyelj. Nem fog érdekelni hova megyek. Mindig megfoglak hallgatni. 10 órakor indulok amúgy is. Ha fél 10-kor kelek fel, akkor is eltudok indulni 10 órakor.
- Végül is neked nem tart olyan sokáig felöltöznöd. - kuncogott.
- El sem tudod képzelni, Rosalie, hogy mennyi időt vesz el az életemből a felöltözés. - sóhajtottam drámaian.
- Mennyit? - kérdezte kíváncsian.
- Értékes 5 percet! - mondtam teljesen komolyan, ő pedig nevetni kezdett.
- Bolond vagy Harry. - kuncogott.
- Ezt meg sem hallottam!
- Addig örülök. - nevetett.
- Nos, akkor most hogy kitárgyaltuk az én öltözködési szokásaimat, arra kérlek téged, hogy mesélj nekem.
- Oké. Hát Lillynek általában hercegnős meséket szoktam mondani, de ha gondolod, akkor neked mondok kalózosat? - hallottam a hangján, hogy vigyorog, illetve azt, hogy nem kell sok idő és a nevetése újra a felszínre tör.
- Boldog végű mesét mondj nekem. Vagy tudod mit? Kapsz időt kitalálni!
- Mennyi időt?
- Amennyit csak akarsz. Lehet az akár egy év is, de Kisasszony bevasalom rajtad. És most pedig azt mondd el - hangsúlyoztam ki a "mondd el" szavakat - hogy mi volt az étteremben.
- Rendben. - és elkezdte.
Mindent elmesélt az elejétől a végéig. Azt, hogy mit szólt hozzá, amikor meglátta Emilyt és kiderült, hogy ki is ő valójában, azaz hogy a lány Dean barátnője. Mit beszélgettek, mi történt a kibékülésük után.
- És tényleg megbocsájtottál neki? - figyelmesen végighallgattam őt. De, akkor sem tudtam átsiklani afelett, hogy megbocsájtott annak a lánynak, aki a barátnője volt, aki elfordult tőle.
Rendben, megértem, a többi barátja bebeszélte a csajszinak, hogy Rosie nem fog velük annyit foglalkozni, de könyörgöm? Ha valakinek ilyet mondanak a barátai, akkor is ott állok a legjobb barátom mellett!
- Igen. - válaszolta meg kérdésemet a vonal túlsó végén lévő lány- úgy éreztem, hogy muszáj neki megbocsájtanom. Az embernek meg kell tudni bocsájtania, Harry. Nem lehet az, hogy örökre haragudni fogok rá. Szükségem van Emilyre. Egy barátnőre.
- Én ezt elhiszem, csak akkor sem kellett volna ilyen hamar megbocsájtanod. Mi van, ha megint megteszi? - én nem akarom őt semmiről sem lebeszélni, nem akarok benne bűntudatot kelni, csak szimplán elmondom neki a véleményemet. A véleményemet, amit minden barát tesz.
- Reménykedek abban, hogy nem. Szerinted rosszul döntöttem? - sóhajtott.
- Nem döntöttél rosszul. Vagyis csak lehet túl gyorsan bocsájtottál meg neki.
- De hiányzott. - csuklott el a hangja, az én szívem pedig összeszorult. Nem akarom, hogy sírjon. Nem szeretném, ha azért sírna, mert én ilyeneket mondok neki. Tudom, hogy csak a véleményemet mondom el, de akkor sem akarom, hogy a könnyei folyjanak az arcán- szükségem volt rá. El sem tudod képzelni mennyire szükségem volt rá. Hogy ott legyen velem mindig. Aztán nem volt ott. Tudod milyen szar az, ha nincs melletted a legjobb barátod, akinek elmondanád a dolgokat? Nincs, aki meghallgasson! - tisztán kitudtam venni a hangjából, hogy már sír- és nekem szükségem volt a legjobb barátnőmre. Neked ott vannak a barátaid, hiszen az a négy fiú a legjobb barátod. Bármelyik percben számíthatsz rájuk, de nekem nem volt senki! Te eltudod azt képzelni, hogy akik eddig a barátaid voltak azok egyszer csak eltűnnek?
- Sajnálom. - sóhajtottam, és lelkiismeret furdalásom támadt. Nem akartam őt megsiratni. - nem tudom milyen nehéz lehetett neked, ahogyan azt sem, hogy mit éreztél. Csak nem akarom, hogy szenvedj.
- Nem fogok. De igazad van. Nem kell sajnálnod. Lassan kell visszaszoknom arra, hogy újra itt van velem. És igen, félek.
- Mitől?
- Attól, hogy megint elfordul tőlem, én pedig megint egyedül maradok.
- Ettől nem kell félni. Amíg engem ismersz, addig te sosem maradsz egyedül. - teljesen őszintén mondtam neki az alábbi szavakat. Én komolyan gondolom a barátságunkat Rosieval. Igaz, fiú-lány barátság nem minden esetben van, de a mi esetünkben van. Az pedig, hogy mélyebb érzelmeket fogunk-e egymás iránt táplálni az mind a jövő kérdése. Bár az igazat megvallva, bárki legyen Rosie barátja, az mind remekül fog járni.
- Harry. - lágyan ejtette ki a nevemet, én pedig elmosolyodtam- megfogadom a tanácsodat. Lefogok ülni Emilyvel és mindent átbeszélek vele.
- Mondd el neki a félelmedet. Hidd el, ha igaz barát, akkor megfogja érteni a félelmed okát. Tudja, hogy mit tett, nem fogja letagadni, de az, hogy ráébreszd arra, hogy neked mennyire fájt az az időszak ahhoz az kell, hogy mindent elmondj neki, úgy hogy csak ketten vagytok, amikor nem zavar titeket senki.
- Igen, igazad van. Ezt fogom tenni. Köszönöm, hogy segítesz nekem a tanácsaiddal.
- Lehet, hogy néha fárasztó vagyok, és ahogyan te fogalmaztál bolond, de azért nem vagyok olyan rossz barát. - kuncogtam.
- Egyáltalán nem, és egy fantasztikus ember vagy. Tudom, hogy mondtak, mondanak rád az emberek olyanokat, amik neked fájóak, amik neked rosszul esnek, és igaz, nem ismerlek régóta, de azt már most megmondhatom, hogy te egy fantasztikus fiú vagy. Életemben nem találkoztam olyan emberrel, mint te. Kedves vagy, aranyos, közvetlen, barátságos. Most az egyszer örülök annak, hogy az a munkám, ami. Mert, ha nem lennék paparazzi, vagyis olyasmi, akkor nem fényképeztelek volna le téged.
- Rosie. - meghatottak szavai. Igen, sok rossz kritikát kaptam már ebben a 4 évben, főleg azt, hogy nőfaló vagyok, de amikor valaki ilyet mond nekem az annyira boldoggá tesz. Ilyenkor tényleg tudom, hogy jó ember vagyok.
- Jó ember vagy. Sose felejtsd el. Azok az emberek ismernek téged?
- Nem.
- Na, látod. Úgy mondanak rólad dolgokat, hogy nem ismernek. Emelt fővel lépj tovább, és ne hagyd hogy elvegyék a kedvedet. Mert ott van a családod és a barátaid, akik viszont tudják, hogy milyen vagy. Oké, én nem vagyok régóta az életed része, de szeretnélek még jobban megismerni.
- Már most tudod a legnagyobb titkomat, és hidd el, Rosie, megfogsz ismerni teljesen. Nagyon jó barát vagy. Mázlista vagyok, hogy akadt egy ilyen barátom.
- Én pedig szintén mázlista vagyok. - hallottam a hangján mosolyát, amin én is elmosolyodtam. Mennyi jóság szorult ebbe a lányba.
- Holnap akkor mész haza?
- Igen. Már alig várom, hogy otthon legyek.
- Hiányzik a családod, igaz?
- Nagyon. Olyan régen láttam őket, és már hiányoznak. Szeretek otthon lenni.
- Pihend ki magad otthon.
- Azt kell, mert hazajövök, aztán promózzuk az új albumot, Amerikába megyünk és egyebek.
- Wow. - csodálkozás hallatszott a hangján- meg sem álltok.
- Nem sokat. - nevettem- szeretjük csinálni. Szóval nem panaszkodunk.
- Majd pihentek eleget, ha nyugdíjasok lesztek. - nevetett.
- Lehet fabottal fogok a színpadon ugrálni. - nevettem.
- Azt megnézném. - kuncogott.
- Amúgy majd pihenek, ha már családom lesz.
- Hát igen. Gondolom, ha már családod lesz, akkor velük akarsz lenni.
- A legtöbb időt akarom velük tölteni. - vallottam be neki, hiszen ezt szeretném majd így csinálni. Persze, még messzebb van ez, de ha már tervben lesz a baba, akkor már lefogok lassítani.
- A feleségeddel lenni, babázni.
- Igen, de messze van még. Bár szeretem a babákat, így hamar akarok gyereket. - mondtam neki őszintén nevetve.
- Hamar?
- Hogy, ha megtalálom a szerelmet, akkor miért ne? Átalakítom az életemet, szólok a menedzseremnek, aki megértené. Lazább menetrendem lenne, és annyit tölthetnék a párommal és a pocaklakóval amennyit csak akarok.
- Aw. Ez olyan cuki! - vigyorogva mondta, én pedig nevetni kezdtem- de hát, ha tényleg megtalálod a szerelmet, és letudsz lassítani, akkor bármikor jöhet a baba.
- De ehhez még kell egy lány.
- Jön majd az. Nem kell sürgetni. Én nem voltam még szerelmes, van időm.
- Én sem. - mondtam neki őszintén, és agyamban végig görgettem a kapcsolataimat, amiből volt 3, és számomra egyik sem volt az, aminek a szerelmet elmondják. A gyomromban pillangó, melegség a testemben.
- Tényleg? - csodálkozott el Rosie. Hangján tisztán hallatszott, hogy bizony nem hitte, hogy elfogom neki mondani ilyen nyíltan az igazat. De hát mit kerteljek? Ha nem volt még nagy szerelem az életemben, akkor nem.
- Igen. Tényleg nem voltam még szerelmes. Voltak barátnőim, szám szerint három, és még plusz pár, akikkel összehoztak. De az első barátnőm sem volt olyan szerelem, akkor még fiatal voltam. Aztán a másik kettő sem.
- Majd idővel eljön az éltedbe a szerelem.
- Ahogyan a tiédbe is, de majd azt a fiút megakarom ismerni! - mondtam neki, ő pedig nevetni kezdett.
- Megfogod ismerni, de még távolabb van, és nem is olyan egyszerű találni valakit. Hiszen van egy lányom, akit sosem tagadnék le.
- Nem is kell. Ha valaki szeret, akkor az úgy is szeretni fog, hogy van egy lányod. Aki pedig nem, az nem is szeret igazán.
- Igazad van. De hát van még időm. De menj pihenni. Holnap korán kelsz.
- Lerázol mi?
- Nem. - nevetett- beszélgethetünk még.
- Benne vagyok.
- Komolyan? Nem leszel fáradt?
- 2 órás autóút. Kibírom azt kevés alvással is. Szeretek veled beszélgetni.
- Én is veled.
És innentől nem volt megállás.
Sorra ontottuk magunkból a szavakat, mondatokat, amiknek néha az ég egy világon semmi értelme nem volt.
Sokat nevettünk a telefonbeszélgetés alatt, és talán mind a kettőnknek kellett ez a mai napon. Az önfelest beszélgetés.
Nem voltak kínos témák, vagyis semmi olyan, ami annak számítana.
Csak kérdések és válaszok.
Amire mind a ketten bátran, örömmel feleltünk.
Mivel a telefonbeszélgetést Rosieval hajnali 3 óra után fejeztük be, így nem volt meglepő az, hogy hogyan ébredtem.
Gyűrötten, nyomottan.
De, ha az óra csörög muszáj felkelnem, így is már 9 óra van. Muszáj felkelnem majd egy kis pihenő után.
Nem megy az olyan egyszerűen. "Otthon rengeteget aludhatsz. Anyukád hagyni fog aludni." Suttogta a belső hangom, és bár igaza volt, akkor sem keltem fel olyan egykönnyen.
- Jó reggelt. - köszöntek a fiúk, amikor leértem a nappaliba, már felöltözve rendes ruhába.
- Sziasztok. - ásítottam, amit a tenyerem mögé rejtettem. Még is elég kiábrándító, ha valaki úgy ásít, hogy nem teszi oda a kezét. Nem akar senki az ő torkába lelátni.
- Nem aludtál az éjjel? - kérdezte Liam, aki közben a kanapén ülve kanalazott bele a tálkájába, amiben csokis gabonapehely volt párosítva tejjel.
- Keveset, vagyis hajnai 3-ig beszéltem Rosieval, aztán aludtam, de hát hajnalban feküdtem le.
- Ó. - vigyorogva méregetett Niall. Tudtam mi következik- a kis turbékoló páros. - valahogyan éreztem, hogy ezzel fog előjönni. Megforgattam a szemeimet.
- Nem turbékoltunk. Csak barátok vagyunk és beszélgettünk, ennyi.
- Megértjük. - vigyorgott Zayn - kedves lány.
- Aranyos volt. - mosolygott Liam, és legalább neki volt épp esze ebben a társaságban. Természetesen rajtam kívül.
- Féltem attól, hogy mit fogtok hozzá szólni. De örülök, hogy szimpatikus volt nektek.
- És a randiból nem lett semmi? - kérdezte Louis.
- Találkoztunk csak. Ez nem olyan szépen kiöltözős, randizós találkozás volt.
- Lassan haladtok, oké. - vigyorgott legidősebb barátom, és én inkább nem foglalkozva kijelentésével mentem be a konyhába. Gyorsan egy szendvicset csináltam magamnak, majd azt eszegetve mentem vissza a nappaliba.
- Ma hazamegyek. Anyuval beszéltem tegnap és mondta, hogy ma menjek haza. Én pedig hazamegyek. - mondtam nekik, miközben helyet foglaltam a kanapén.
- Mikor indulsz? - kérdezte Zayn.
- 10-kor. - néztem a falon lévő órára, ami 9:40 percet mutatott - megeszem a szendvicset és megyek.
- Jó gyorsan jött a hír, de menj csak. Puszilunk mindenkit. - mondta Liam, én pedig mosolyogva bólintottam, miszerint átadom nekik üzenetét, majd a számban lévő falatlenyelése után megszólaltam.
- Megnézné nekem valaki, hogy valahol van-e közlekedési dugó?
- Nézem. - jelentette ki Niall, és telefonját, ami a dohányzóasztalon foglalt helyet, elővette és már nézte is nekem a szükséges információkat - nem ír semmit. Valahol lassabb a forgalom egy felújítás miatt, de nézd, erre eltudod kerülni. - mutatta felém telefonját, amin megmutatta azt az utat, amerre eltudom kerülni ezt a lassú forgalmat. De mivel logikusan majd mindenki arra megy, azaz megkerüli azt az útszakaszt, így is előbb elfogok indulni.
- Oké, akkor szerintem megyek. -megettem lassan az utolsó falat szendvicsemet, és felsiettem a szobámba, ahol a táskámat a vállamra kaptam, majd lementem a nappaliba. Felhúztam lábaimra Chelsea csizmáimat, és felvettem kabátomat.
A fiúktól elköszöntem, és már mentem is ki az autómhoz. Kitolattam a garázsból, és az útra kanyarodva indultam el haza, Holmes Chapelbe, a családomhoz.
Kicsivel több, mint 2 óra múlva már kanyarodtam is rá családi házam feljárójára. Amint leállítottam a motort, kiszálltam a kocsiból, a hátsó ülésről kivettem táskámat, az autót lezártam, és már mentem is az ajtóhoz.
Nem kell kopognom, se csengetnem. Tudom, hogy az ajtó nyitva van, főleg nappal, és főleg akkor, ha tudják, hogy jövök. Így azonnal be is nyitottam, magam után pedig becsuktam az ajtót.
- Megjöttem. - szóltam hangosan, hogy a házban tartózkodó családomhoz eljusson hangom. Nem is kellett sokat várnom, és Édesanyám jött ki a konyhából.
- Harry. - felragyogott az arca, én pedig szélesen elmosolyodtam, ledobtam a táskámat, és odasiettem hozzá. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig engem ölelt szorosan. Ez az, ami annyira hiányzott már. Az anyai ölelés. És az "anya illat"
Mert, igen. Minden anyának van egy illata, ami a gyermeke számára az anya illat.
Úgy hiányzott már ez az illat.
- Anyu. - nyomtam puszit az arcára - hiányoztál!
- Te is nekem. De olyan jó, hogy itthon vagy! - húzódott el tőlem mosolyogva, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Többiek? - kérdeztem, miközben körbenéztem a házban, és azonnal megállapítottam, hogy mióta nem voltam itthon azóta sem változott semmit ez a ház. Ugyanott van minden szobor, minden kép, minden bútor.
- Harry! - társult hozzánk nevelőapám, esélyt sem adva anyunak arra, hogy elmondja hol vannak a többiek. De már nem is kell. Robin itt van, nővérem pedig, gondolom én, hogy a szobájában.
- Szia. - mosolyogva öleltük meg egymást. Robin megveregette a hátamat, majd elhúzódott tőlem.
- Minél hosszabb lesz a hajad. - nevetett, és én is nevetni kezdtem. Hát igen, a hajam elég gyorsan növekedik, de a göndörségéből semmit nem veszít. Az alja ugyanolyan göndör, csak már nem olyan dús, mint pár évvel ezelőtt.
- Lesz ennél hosszabb is. - nevettem.
- Aztán, ha belépsz az ajtón előbb látjuk a hajadat, mint téged. - nevetett fel, mire anyu is nevetni kezdett.
- Bármi meglehet. - vigyorogtam rájuk.
- Még csak az kéne. - mondta anyu, én pedig kuncogni kezdtem. Nem szól bele, hogy mi legyen a hajammal, de tudom, hogy nem akarja, hogy a földön húzzam a hajamat, őszintén, azt én sem akarom - pakolj le. Aztán gyere, ebédelünk. Gemma a szobájában.
Mondta nekem az információkat, én pedig jó gyerek révén levettem a kabátomat, majd csizmáimat, és a táskámat a vállamra kapva mentem fel az emeletre, ahol a szobámban az ágyra dobtam a táskámat. Mosolyogva néztem körbe szobámban, és millió emlék lepte el a szívemet, amik ezen falak között történtek.
Félelem, vidámság, boldogság, nevetés, sírás, szeretet.
Minden érzelmet átélt már ez a szoba, és ezért szeretek itt lenni, mert itt emlékezek arra, hogy én egy ugyanolyan fiú vagyok, mint mások.
Ugyanolyan vagyok még mindig, mint ezelőtt. Semmit nem változtam.
És nem is fogok.
Mosolyogva mentem ki a szobámból, át a nővéreméhez, aminek ajtaján egy lila színnel borított "G" betű díszelgett.
Nem zavartattam magam és azonnal benyitottam.
- Gemma! - kiáltottam el magam, az említett személy, aki a kis asztala előtt ült, és körmöt festett, úgy megijedt, hogy az ecset kiesett a kezéből, le az asztalra. Hupszi.
- Te nem normális! Miattad elkenődött a körömlakkom! - bosszúsan nézett rám, közben persze a hangja sem a normál hangszínt ütötte meg. Fogalmazzunk úgy, hogy egy kicsit magasabb volt az átlagnál.
Jóval magasabb.
- Oh. Bocsáss meg. - nevettem, majd odasiettem és szorosan megölelgettem - úgy imádlak!
- Ne érj hozzám! - próbált eltolni, de nem hagytam neki. A kezeit meg sem mozdította nehogy a többi körmén is megsérüljön a lakk.
- Tudom, hogy szeretsz. - cuppanós puszit nyomtam arcára, és még szorosabban, persze a határértéken belül öleltem őt magamhoz.
- Csak engedj el! - bosszúsan sóhajtott.
- Mondd azt, hogy imádsz, és én vagyok a legjobb testvér a világon!
- Anyukám azt mondta, hogy ne hazudjak. - vigyorgott az arcomba.
- Ez fájt. - tettettem szomorúságot.
- Ah, nem fog meghatni. Már lepereg, Styles! - vigyorogva nézett rám, én pedig összehúztam a szemeimet.
Hirtelen elvigyorodtam, majd megfogtam az ecsetet, amivel a körmét festette és a festékbe mártottam.
- Mit csinálsz? - értetlenül nézett rám. Gyorsan elhúzódtam tőle, a kezeit pedig összefogtam. Aztán leesett neki mit akarok csinálni, és azonnal mocorogni kezdett- nehogy megpróbáld! Hallod! Komolyan mondom, hogy éjjel levágom a hajadat!
- Már lepereg, Styles. - vigyorogva ismételtem szavait, az ecsetet pedig a körme felé nyomtam. Hiszen apró szívek díszítették gyűrűs ujját, amit nem szeretett volna, ha én "véletlenül" összekenek, ő pedig elölről kezdheti az egészet.
- Harry! Ne tedd! - nézett rám gonoszan.
- Tudod mit kell mondanod! - vigyorogtam rá.
- Akkor sem mondom!
- Hát, akkor nincs más választásom... - kezdtem és az ecsetet egyre közelebb és közelebb vittem szépen felfestett és díszített körméhez.
- Ne! - szólalt meg, én pedig megálltam és várakozva néztem rá. Sóhajtott, majd folytatta- imádlak, és te vagy a legeslegjobb testvér az egész világon! Csak engedj el.
- Na, jó. Csak hogy lásd kivel van dolgod. - az ecsetet visszaraktam a kis üvegcsébe, majd elhúzódtam Gemmától.
- Összekented a festéket a körmömön! - mutatott felháborodva arra a körmére, amit akkor kent el, amikor én szépen belibbentem szobájába.
- Csak, hogy tisztázzuk. Te kented össze nem én. Nem tehetek róla, hogy ijedős vagy. - vontam meg a vállaimat vigyorogva.
- Nem vagyok ijedős csak koncentráltam.
- Jól van, ne zsörtölődj már. - vigyorogtam és magamhoz öleltem.
- Idióta. - sóhajtott, majd átölelt - azért hiányzott ez a hülye fejed.
- Tudtam, hogy hiányoztam neked. - vigyorogva néztem rá, és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Nagyon hiányoztál. De már 4 éve hiányzol. - nevetett én pedig szorosan öleltem magamhoz. Ő pedig engem ölelt szorosan magához. Akármennyire is marakodunk néha, attól eltekintve nagyon szeretjük egymást, és mindig ott vagyunk a másiknak.
- Ígérem, hogy ha egy kis szünetem lesz, elutazunk valahova.
- Mindannyian? - nézett rám mosolyogva.
- Mindannyian. - biztosítottam, ő pedig mosolyogva bólintott, és elhúzódott tőlem.
- Letörlöm a körömlakkomat, amit elkentél.
- Pontosan. Elkentél. - vigyorogva céloztam felé.
- Menj inkább le. Mindjárt megyek. - ült vissza a székbe, hogy letörölhesse az ujjára száradt körömlakkot.
Teljesítettem kérését és lementem szüleimhez a konyhába.
Igaz, Robin nem a vér szerinti apám, de számomra ő volt ott sok alkalomkor. Persze, édesapámmal is remek a kapcsolatom és a mai napig sokat beszélek vele. Sosem tudnék tőle elszakadni, ahogyan Gemma sem.
- Gemma hol van? Nem jött le? - kérdezte Anyu, amint leértem a konyhába.
- Mindjárt jön, csak annyira szerencsétlen volt, hogy összekente az ujját. Nem tudja csak a körmét festeni. - vigyorogtam, és felültem a bárszékre, miközben Anyu és Robin az ebéd utolsó simításait végezte el.
- Mit csináltál? -nézett hátra rám anyu, én pedig felnevettem és elmondtam nekik az egész történetet, azaz hogy mi történt fent a szobában.
Anyu megcsóválta a fejét, de a mosoly ott volt ajkain, Robin pedig nevetve hallgatta végig a történetet.
- Segítsek valamit? - kérdeztem tőlük.
- Nem kell. - felelte anyu - készen van minden. - rakta le a tálakban elhelyezett ételeket az asztalra, ami már meg volt terítve. Azonnal összefutott a nyál a számban, ahogyan végig néztem az asztalon, és alig bírtam kivárni, hogy Gemma csatlakozzon hozzánk.
Mindig megvárjuk egymást az étkezéssel, de most nehéz lesz magam türtőztetni.
Nem kellett Hál' Isten sokat várnom hőn szeretett nővéremre. Amint lejött, leültünk az asztalhoz és miután mindenki szedett magának ételt, ebédelni kezdtünk.
- És mi a helyzet a fiúkkal? - kérdezte Robin.
- Jól vannak. Pihennek. Niall azt hiszem haza utazott Írországba, mert amikor jöttem ide, akkor írt egy üzenetet hogy hazamegy. A többiek meg szerintem barátnőknél vannak. - válaszoltam, közben pedig egy falat krumplit raktam a számba és ettem meg.
- Neked mi a helyzet a csajokkal? - kérdezte Gemma vigyorogva - valaki?
- Nincsen senki. De majd ha lesz, akkor szólok.
- És ki az a barna hajú lány? - kérdezte én pedig azonnal kiegyenesedtem, és újra ránéztem.
- Milyen barna hajú lány?
- Lefényképeztek egy lánnyal a parkban, valamint egy kislánnyal. És volt veletek egy srác is. Elég jól néz ki a srác. - vigyorgott Gemma - a kislány nagyon cuki, a barna hajú lány pedig szimpatikus.
Basszus. Lefényképeztek Rosieval. Ő mit fog hozzá szólni? Nem akartam azt, hogy lefényképezzenek minket. Biztosan megfog haragudni, vagy kiakad..
- Harry. Minden rendben? - kérdezte anyu.
- Igen, csak nem akartam, hogy lefényképezzenek vele.
- Ki ő? - kérdezte Gemma.
- Várj csak. Ez ugyanaz a lány, akivel a házadnál lefényképeztek! - mondta anyu, és engem nézett érdeklődve. - ő vitte vissza az elveszett nyakláncodat.
- Igen. Ő az a lány. - mosolyodtam el azon, hogy anyu így emlékszik az egészre, még ha az hazugság is, hiszen Rosie nem azért járt a házamnál, hogy a nyakláncomat visszaadja - Rosalienak hívják.
- Visszavitte a nyakláncodat és utána újra találkoztatok? - kérdezte Robin.
- Igen. Beszélgettünk nagyon sokat és utána írtam neki e-mailt, visszaírt, és beszélgettünk ott is. Nagyon kedves.
- És ki az a kislány? - Anyu kérdésére egy pillanatig nem tudtam mit mondjak. Azt nem akarom elmondani, hogy a lánya, mert belemennénk minden kérdésbe, és belezavarodnék, ami egyenlő lenne a lebukással és azzal, hogy fel kell fednem a titkomat - a húga - mondtam a legegyszerűbb választ, ami hihető is.
- Hogy hívják a kislányt?
- Lilly. - mosolyogtam- tündéri kislány.
- És a fiú? - vigyorgott Gemma- tudsz valamit a családi állapotáról?
- Dean. - nevettem fel - és igen tudok. Azt, hogy van barátnője.
- Ó jaj. - sóhajtott - akkor mindegy. De ő Rosie tesója?
- Nem. Egy barátja.
- És találkoztál velük a parkban? - kérdezte Robin.
- Nem, hanem odamentem. Ott találkoztam velük.
- Értem.
- És barátok vagytok? - kérdezte Anyu mosolyogva.
- Igen. Nagyon jó barátok. Jól érzem magam vele. - mosolyogtam.
- Ez a lényeg. - mosolygott ő is, és többet az ebéd alatt nem beszélgettünk semmilyen témáról. Rosieról sem.
Az ebéd után segítettünk Gemmával Anyunak és Robinnak elpakolni. Megbeszéltük, hogy a nappaliban játszunk, amint elpakoltak, én addig felsiettem az emeletre a szobámba, ahol a telefonomat elővettem táskámból és Rosienak írtam egy SMS-t.
2 parti lejátszása után úgy döntöttünk, hogy inkább pihenünk egy kicsit. Anyu és Robin is mondták, hogy nyugodtan feküdjek le, miután elmondtam nekik, hogy Rosieval meddig beszélgettünk az éjjel.
Megköszöntem nekik, és felmentem a szobámba, ahol a táskámból kipakoltam a szekrényembe. Mégse álljanak a ruháim a táskámban. Nem tudom meddig leszek itthon, de nem 2 napot szándékozok itthon tartózkodni. És, akkor már úgy maradok, hogy Gemma diplomaosztóján is itthon legyek, és ne kelljen visszajönnöm.
Gondolkodásomból a telefonom hangja zavart meg, és a képernyő Tom nevét írta ki. Pár másodperc hezitálás után felvettem.
- Haló? - szóltam bele.
- Hali. Mostanában túl eltűntél. - kezdte Tom. Igen, az utóbbi napokban se edzeni, se meccsekre nem jártam be. De nem tehettem. Nem kockáztathatom a lebukást.
- Dolgaim vannak.
- Megértem. De lesz jövőhéten egy meccsed.
- Milyen meccs?
- Szerinted? - nevetett - ketrecharc.
- Mármint lesz tétje?
- Nincsen tétje. Kapsz érte pénzt, ha nyersz.
- Te is tudod, hogy nem kell a pénz. - mondtam neki indulatosan, hiszen sosem a pénzért csináltam. Nem engedik azt, hogy ne fogadjam el a pénzt, így inkább az összeget egy alapítványnak adom. Ő nekik még is jobban kell.
- Tudom, nyugi. De jössz vagy nem?
- Tom abba akarom hagyni. - mondtam el neki őszintén.
- Mi az, hogy abba akarod hagyni?
- Jól hallottad. Nem csinálhatom tovább. Itt meg kell állnom.
- De egy nagyon jó harcos vagy! Nem hagyhatod abba. Gondold át.
- Átgondoltam.
- Még egyszer gondold át. Ezt a meccset vállald még el! - győzködött.
- Majd még meglátom, de abbahagyom végleg. Nem csinálhatom tovább.
- A te döntésed.
- Az enyém, igen. Ezért fogom abbahagyni. Nem csinálhatom tovább. Hello, Tom.
Köszöntem el és kinyomtam a telefont. Nem hagyhattam, hogy tovább beszéljen és esetleg meggyőzzön arról, hogy harcoljak tovább.
A telefonomat lezártam, azonban megmerevedtem amikor meghallottam egy hangot magam mögött, aki a kérdését nekem tette fel.
- Mit hagysz abba végleg? Mit nem csinálhatsz tovább?
- Ne érj hozzám! - próbált eltolni, de nem hagytam neki. A kezeit meg sem mozdította nehogy a többi körmén is megsérüljön a lakk.
- Tudom, hogy szeretsz. - cuppanós puszit nyomtam arcára, és még szorosabban, persze a határértéken belül öleltem őt magamhoz.
- Csak engedj el! - bosszúsan sóhajtott.
- Mondd azt, hogy imádsz, és én vagyok a legjobb testvér a világon!
- Anyukám azt mondta, hogy ne hazudjak. - vigyorgott az arcomba.
- Ez fájt. - tettettem szomorúságot.
- Ah, nem fog meghatni. Már lepereg, Styles! - vigyorogva nézett rám, én pedig összehúztam a szemeimet.
Hirtelen elvigyorodtam, majd megfogtam az ecsetet, amivel a körmét festette és a festékbe mártottam.
- Mit csinálsz? - értetlenül nézett rám. Gyorsan elhúzódtam tőle, a kezeit pedig összefogtam. Aztán leesett neki mit akarok csinálni, és azonnal mocorogni kezdett- nehogy megpróbáld! Hallod! Komolyan mondom, hogy éjjel levágom a hajadat!
- Már lepereg, Styles. - vigyorogva ismételtem szavait, az ecsetet pedig a körme felé nyomtam. Hiszen apró szívek díszítették gyűrűs ujját, amit nem szeretett volna, ha én "véletlenül" összekenek, ő pedig elölről kezdheti az egészet.
- Harry! Ne tedd! - nézett rám gonoszan.
- Tudod mit kell mondanod! - vigyorogtam rá.
- Akkor sem mondom!
- Hát, akkor nincs más választásom... - kezdtem és az ecsetet egyre közelebb és közelebb vittem szépen felfestett és díszített körméhez.
- Ne! - szólalt meg, én pedig megálltam és várakozva néztem rá. Sóhajtott, majd folytatta- imádlak, és te vagy a legeslegjobb testvér az egész világon! Csak engedj el.
- Na, jó. Csak hogy lásd kivel van dolgod. - az ecsetet visszaraktam a kis üvegcsébe, majd elhúzódtam Gemmától.
- Összekented a festéket a körmömön! - mutatott felháborodva arra a körmére, amit akkor kent el, amikor én szépen belibbentem szobájába.
- Csak, hogy tisztázzuk. Te kented össze nem én. Nem tehetek róla, hogy ijedős vagy. - vontam meg a vállaimat vigyorogva.
- Nem vagyok ijedős csak koncentráltam.
- Jól van, ne zsörtölődj már. - vigyorogtam és magamhoz öleltem.
- Idióta. - sóhajtott, majd átölelt - azért hiányzott ez a hülye fejed.
- Tudtam, hogy hiányoztam neked. - vigyorogva néztem rá, és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Nagyon hiányoztál. De már 4 éve hiányzol. - nevetett én pedig szorosan öleltem magamhoz. Ő pedig engem ölelt szorosan magához. Akármennyire is marakodunk néha, attól eltekintve nagyon szeretjük egymást, és mindig ott vagyunk a másiknak.
- Ígérem, hogy ha egy kis szünetem lesz, elutazunk valahova.
- Mindannyian? - nézett rám mosolyogva.
- Mindannyian. - biztosítottam, ő pedig mosolyogva bólintott, és elhúzódott tőlem.
- Letörlöm a körömlakkomat, amit elkentél.
- Pontosan. Elkentél. - vigyorogva céloztam felé.
- Menj inkább le. Mindjárt megyek. - ült vissza a székbe, hogy letörölhesse az ujjára száradt körömlakkot.
Teljesítettem kérését és lementem szüleimhez a konyhába.
Igaz, Robin nem a vér szerinti apám, de számomra ő volt ott sok alkalomkor. Persze, édesapámmal is remek a kapcsolatom és a mai napig sokat beszélek vele. Sosem tudnék tőle elszakadni, ahogyan Gemma sem.
- Gemma hol van? Nem jött le? - kérdezte Anyu, amint leértem a konyhába.
- Mindjárt jön, csak annyira szerencsétlen volt, hogy összekente az ujját. Nem tudja csak a körmét festeni. - vigyorogtam, és felültem a bárszékre, miközben Anyu és Robin az ebéd utolsó simításait végezte el.
- Mit csináltál? -nézett hátra rám anyu, én pedig felnevettem és elmondtam nekik az egész történetet, azaz hogy mi történt fent a szobában.
Anyu megcsóválta a fejét, de a mosoly ott volt ajkain, Robin pedig nevetve hallgatta végig a történetet.
- Segítsek valamit? - kérdeztem tőlük.
- Nem kell. - felelte anyu - készen van minden. - rakta le a tálakban elhelyezett ételeket az asztalra, ami már meg volt terítve. Azonnal összefutott a nyál a számban, ahogyan végig néztem az asztalon, és alig bírtam kivárni, hogy Gemma csatlakozzon hozzánk.
Mindig megvárjuk egymást az étkezéssel, de most nehéz lesz magam türtőztetni.
Nem kellett Hál' Isten sokat várnom hőn szeretett nővéremre. Amint lejött, leültünk az asztalhoz és miután mindenki szedett magának ételt, ebédelni kezdtünk.
- És mi a helyzet a fiúkkal? - kérdezte Robin.
- Jól vannak. Pihennek. Niall azt hiszem haza utazott Írországba, mert amikor jöttem ide, akkor írt egy üzenetet hogy hazamegy. A többiek meg szerintem barátnőknél vannak. - válaszoltam, közben pedig egy falat krumplit raktam a számba és ettem meg.
- Neked mi a helyzet a csajokkal? - kérdezte Gemma vigyorogva - valaki?
- Nincsen senki. De majd ha lesz, akkor szólok.
- És ki az a barna hajú lány? - kérdezte én pedig azonnal kiegyenesedtem, és újra ránéztem.
- Milyen barna hajú lány?
- Lefényképeztek egy lánnyal a parkban, valamint egy kislánnyal. És volt veletek egy srác is. Elég jól néz ki a srác. - vigyorgott Gemma - a kislány nagyon cuki, a barna hajú lány pedig szimpatikus.
Basszus. Lefényképeztek Rosieval. Ő mit fog hozzá szólni? Nem akartam azt, hogy lefényképezzenek minket. Biztosan megfog haragudni, vagy kiakad..
- Harry. Minden rendben? - kérdezte anyu.
- Igen, csak nem akartam, hogy lefényképezzenek vele.
- Ki ő? - kérdezte Gemma.
- Várj csak. Ez ugyanaz a lány, akivel a házadnál lefényképeztek! - mondta anyu, és engem nézett érdeklődve. - ő vitte vissza az elveszett nyakláncodat.
- Igen. Ő az a lány. - mosolyodtam el azon, hogy anyu így emlékszik az egészre, még ha az hazugság is, hiszen Rosie nem azért járt a házamnál, hogy a nyakláncomat visszaadja - Rosalienak hívják.
- Visszavitte a nyakláncodat és utána újra találkoztatok? - kérdezte Robin.
- Igen. Beszélgettünk nagyon sokat és utána írtam neki e-mailt, visszaírt, és beszélgettünk ott is. Nagyon kedves.
- És ki az a kislány? - Anyu kérdésére egy pillanatig nem tudtam mit mondjak. Azt nem akarom elmondani, hogy a lánya, mert belemennénk minden kérdésbe, és belezavarodnék, ami egyenlő lenne a lebukással és azzal, hogy fel kell fednem a titkomat - a húga - mondtam a legegyszerűbb választ, ami hihető is.
- Hogy hívják a kislányt?
- Lilly. - mosolyogtam- tündéri kislány.
- És a fiú? - vigyorgott Gemma- tudsz valamit a családi állapotáról?
- Dean. - nevettem fel - és igen tudok. Azt, hogy van barátnője.
- Ó jaj. - sóhajtott - akkor mindegy. De ő Rosie tesója?
- Nem. Egy barátja.
- És találkoztál velük a parkban? - kérdezte Robin.
- Nem, hanem odamentem. Ott találkoztam velük.
- Értem.
- És barátok vagytok? - kérdezte Anyu mosolyogva.
- Igen. Nagyon jó barátok. Jól érzem magam vele. - mosolyogtam.
- Ez a lényeg. - mosolygott ő is, és többet az ebéd alatt nem beszélgettünk semmilyen témáról. Rosieról sem.
Az ebéd után segítettünk Gemmával Anyunak és Robinnak elpakolni. Megbeszéltük, hogy a nappaliban játszunk, amint elpakoltak, én addig felsiettem az emeletre a szobámba, ahol a telefonomat elővettem táskámból és Rosienak írtam egy SMS-t.
Szia, Rosie. Harry vagyok.
A családom mondta, hogy láttak az interneten rólad, Lillyről, Deanről és rólam képeket, amikor a parkban voltunk... nagyon sajnálom. Nem akartam, hogy azonnal leközöljék a képeket..remélem nem haragszol rám.
Szerencsére nem kellett sokat várnom, és megkaptam a választ.
Dehogy haragszok! :)
Sosem tudnék ilyenért haragudni. Tudom milyenek a paparazzik. Benne voltam én is. Nem neheztelek rád. Nem kell nekik semmit sem mondani és kész is. :)
Inkább pihenj és élvezd a családoddal töltött időt.
Elmosolyodtam, amikor elolvastam az üzenetet.
Nem írtam vissza neki, mivel felesleges húzni a dolgot, hiszen nem haragszik rám, aminek nagyon örülök.
Gyorsan nadrágomat átvettem egy melegítőnadrágra, és megkönnyebbülve mentem le a családomhoz, akikkel a nappaliban leülve játszottuk a szokásos Scrabble-t.
*****
2 parti lejátszása után úgy döntöttünk, hogy inkább pihenünk egy kicsit. Anyu és Robin is mondták, hogy nyugodtan feküdjek le, miután elmondtam nekik, hogy Rosieval meddig beszélgettünk az éjjel.
Megköszöntem nekik, és felmentem a szobámba, ahol a táskámból kipakoltam a szekrényembe. Mégse álljanak a ruháim a táskámban. Nem tudom meddig leszek itthon, de nem 2 napot szándékozok itthon tartózkodni. És, akkor már úgy maradok, hogy Gemma diplomaosztóján is itthon legyek, és ne kelljen visszajönnöm.
Gondolkodásomból a telefonom hangja zavart meg, és a képernyő Tom nevét írta ki. Pár másodperc hezitálás után felvettem.
- Haló? - szóltam bele.
- Hali. Mostanában túl eltűntél. - kezdte Tom. Igen, az utóbbi napokban se edzeni, se meccsekre nem jártam be. De nem tehettem. Nem kockáztathatom a lebukást.
- Dolgaim vannak.
- Megértem. De lesz jövőhéten egy meccsed.
- Milyen meccs?
- Szerinted? - nevetett - ketrecharc.
- Mármint lesz tétje?
- Nincsen tétje. Kapsz érte pénzt, ha nyersz.
- Te is tudod, hogy nem kell a pénz. - mondtam neki indulatosan, hiszen sosem a pénzért csináltam. Nem engedik azt, hogy ne fogadjam el a pénzt, így inkább az összeget egy alapítványnak adom. Ő nekik még is jobban kell.
- Tudom, nyugi. De jössz vagy nem?
- Tom abba akarom hagyni. - mondtam el neki őszintén.
- Mi az, hogy abba akarod hagyni?
- Jól hallottad. Nem csinálhatom tovább. Itt meg kell állnom.
- De egy nagyon jó harcos vagy! Nem hagyhatod abba. Gondold át.
- Átgondoltam.
- Még egyszer gondold át. Ezt a meccset vállald még el! - győzködött.
- Majd még meglátom, de abbahagyom végleg. Nem csinálhatom tovább.
- A te döntésed.
- Az enyém, igen. Ezért fogom abbahagyni. Nem csinálhatom tovább. Hello, Tom.
Köszöntem el és kinyomtam a telefont. Nem hagyhattam, hogy tovább beszéljen és esetleg meggyőzzön arról, hogy harcoljak tovább.
A telefonomat lezártam, azonban megmerevedtem amikor meghallottam egy hangot magam mögött, aki a kérdését nekem tette fel.
- Mit hagysz abba végleg? Mit nem csinálhatsz tovább?
júúj ez most bukta... Na most hogy húzza ki magát. vagy elmondja?áhh megint így abba hagyni... :D Nagyon tetszik!
VálaszTörlésmindig úgy kell abbahagyni, hogy ti izguljatok ;)
VálaszTörlés