2. rész ~ Sikertelenség

Rosalie Parker

Halk neszre ébredtem reggel korán. Volt egy sejtésem, hogy ki lehet az, de még csukva tartottam a szememet, várva a tökéletes alkalmat, amikor lecsaphatok a kis betolakodómra. Az ágy lassan besüppedt egy minimálisan, hiszen nem sok súly nehezedett rá, tekintetében annak, hogy aki felmászott mellém igen csak kis vékonyka kislány. De aztán következtem én. Kinyitottam a szemeimet, a kislányomat pedig magam mellé fektetve kezdtem el a hasát csiklandozni, hiszen tudom, hogy azon testrészén különösen csiklandós. Kacagva fészkelődött a karjaim alatt, ami számomra angyali hang.  A kislányom angyali hangja, amit annyira imádok hallani, hiszen tudom, hogy boldog, hogy önfeledt. De mi gondja is lehetne? Hiszen még csak 2 éves, és szerencsére semmit nem érzékel a külvilág rossz dolgaiból. Számomra pedig az a legfontosabb, hogy boldog legyen, és mindent megadjak neki, amire csak szüksége van.

-  Anya – kacagva ejtette ki a szót, amit imádtam hallani. Amilyen szeretettel kiejti ezt a szót, az egy csoda. Csoda ő is. Igaz, nem volt tervezve, de egyáltalán nem bánom, hogy itt van. Hogy itt van velem és beszínezi a mindennapjaimat. Miatta érdemes élni, miatta érdemes mindent csinálni!

- A kis betolakodó most kegyelmet akar, igaz? Ó, azt nem kapja meg olyan könnyen! – csiklandozom tovább, és néha a nyakához hajolok, ahova aprót belefújok, így egy kis sikítást kicsalva Lillyből.

-Ne – nevet továbbra is, és egész életemben itt tartanám magam mellett, hogy hallhassam ezt a hangot. De ez nem lehetséges, hiszen előbb-utóbb felnő és tudom, hogy majd, ha nagy lesz és érettebb, el fogja hagyni a házat. De ez így normális. De attól az én kislányom marad!

- Kérek puszit, és abba hagyom! – Lilly nyakam köré fonta kis karjait, majd felnyújtózott és egy édes, cuppanós puszit nyomott az arcomra. Mosolyogva adtam egy lágy csókot a homlokára, majd felültem. - Menjünk le, csináljunk reggelit. Mit szólsz? – kérdeztem tőle, mire egy hatalmas bólintás volt tőle a megnyilvánulás, és már ki is mászott az ágyamból, hogy lesiessen a konyhába.

Kikeltem a kényelmet nyújtó ágyamból, és a fotelemből elvettem a köntösömet, amibe belebújtam, majd a hajamat egy laza kontyba fogtam, hogy még se álljon minden felé a hajam, hiszen még lusta voltam arra, hogy kifésüljem. Amint felkontyoltam a hajamat már mentem is le a konyhába, ahol a lányom már nagypapája karjában foglalt helyet és „olvasta a napi újságot.

- Jó reggelt. – köszöntem szüleimnek.

- Jó reggelt, édesem. –mosolygott rám Anyu- még reggelit nem csináltam, de máris csinálok. Csak Apáddal leültünk beszélgetni.

- Majd csinálok reggelit. Úgyis mondtam Lillynek, hogy csináljunk reggelit. De minden rendben van? – néztem elsőnek Anyára, majd Apára. Az utóbbi nem igazán figyelt semmire, csak az ölében ülő kislányomra, akikkel nagyon belemélyedtek az újság olvasásba, vagyis jobban mondva az újságban helyet foglaló képek nézegetésébe.

- Persze, hogy minden rendben. Csak beszélgettünk, semmi komoly téma. – mosolygott rám, és én tudtam, hogy nem hazudik. A szüleim mindig mindent nyíltan megbeszélnek velem, elmondják a véleményüket, vagy éppen azt, ami gondjuk van. Ez pedig fordítva is működik. Én is mindent elmondok nekik, de ez a szeretet. A szüleinkben mindig bízhatunk. Ha más nem is, ők mindig mellettünk maradnak. Egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, amit mondott, és nem is kérdezek semmi mást.

- Lilly. Segítesz a reggeliben? – az említett személy rám emelte kék szemeit, majd kimászott a papája öléből és odajött mellém.

- Igen! – ezzel pedig elkezdtük megcsinálni a reggelit. Amikor mi Lillyvel a konyhába kerülünk, akkor ott nincs megállás. Általában egy palacsintasütésből is hatalmas rendetlenség kerekedik. De mentségemre szóljon, hogy utána mindent összetakarítok. 

Amint végeztünk a palacsinták sütésével megtöltöttük őket, és amint az asztalra kerültek már enni is kezdtük a finom falatokat.

- Rosie, arra gondoltunk Apáddal, hogy elvinnénk Lillyt a városba sétálni. – intézte felém mondandóját, mire én ránéztem.

- Persze, nyugodtan. Csak jól öltöztessétek fel, mert hideg van kint- nem is kellett kinéznem az ablakon, hogy tudjam októberben hideg van itt, Londonban. Ha sok felnőtt esetleg nem is fázik, de a gyerekek könnyebben megfáznak. Én pedig aggódó szülő vagyok. Persze nem állítom fel egyből a lányomat, ha elesik, mert meg kell szoknia, hogy nem leszek mindig mellette, hogy segítséget nyújtsak neki. Nem vettem fel egyből, ha sírt. Az sosem jó. Megszokja, hogy amint egyet sír Anya máris ugrik, és a kezébe is kapja. Nos, ez nálam nem működik. De nincs is elkényeztetve!

- Felneveltelek téged, hidd el, tudom, hogy hogyan kell felöltöztetni egy gyereket- nevetett Édesanyám, mire én csak kuncogva megráztam a fejemet. Tudom, hogy igaza van, hiszen imádják Lillyt. Az első unokájuk, akiért oda meg vissza vannak.

- Menned kell ma dolgozni? – kérdezte Apu, két falat palacsinta elmajszolása közben.

-  Majd, ha hív a főnököm, akkor igen. De még nem hívott, és remélem nem is fog. – sóhajtottam. Utálom a munkámat, de muszáj ezt csinálnom. Más nincsen, és ezzel össze tudom kaparni azt a pénzt, ami a közös élethez kell Lillyvel.

- Rosie, már mondtuk, hogy segítünk neked. De itt is maradhattok. Minket egyáltalán nem zavartok! – mondta Anyu teljes őszinteséggel.

- Anyu, akkor sem maradhatunk itt egész életünkben. Tudom, hogy segítenétek, de azzal mit érnék? Vesztek egy házat nekünk, de attól Lillyt és magamat is el kell tartanom, attól még nincs elég pénzünk, hogy magunkat és a lakást is fenntartsam. Nem. Majd én összeszedem a pénzt rá. Ez a munka pedig pénzkeresés szempontjából jó. Majd, ha már lesz házunk, és anyagilag is rendben leszünk, akkor ott hagyom ezt a munkát.

-  De nem szereted ezt a munkát! – húzta fel szemöldökét Apu. Tudom mire gondol. Arra, hogy ha nem szeretem a munkámat, akkor hagyjam ott. Számtalanszor elmondták már.

- Azt nem tehetem. Nem hagyhatom ott. Sehol nem alkalmaznak, mert nincs gyakorlatom, és őszintén olyanom tényleg nincs. – nevettem.

- De biztos alkalmaznának valahol, csak jobban kell keresned! – győzköd Apu.

- Már sok helyet megpróbáltam, ti is tudjátok. De, ha nincs gyakorlat, akkor nincs munka. Mindenhol ezt mondják. Persze, elmondják, hogy mennyire tehetséges vagyok, de akkor sem alkalmaznak.

- Ez a munka nem neked való! Ez egy aljas munka! – rázza a fejét Apu. Mindig is azon a véleményen voltak, hogy a paparazzik szörnyek. Ami igaz is. Persze van, aki nem olyan nyomulós, és nem teszi közzé a megalázó képeket, vagy nem adja a főnöke keze ügyébe. Én szörnynek éreztem magam, amint paparazzi lettem. De nem mocskolom be az embereket. Vagyis egyszer megtettem, de csak azért, mert sok pénzt hozott, és nekem szükségem volt arra a pénzre.

- Aljas munka, de most ez az egyetlen mentsváram. Nem kell folyton dolgoznom, és Lillyvel is tudok foglalkozni. Kérlek, ne menjünk ennél jobban bele. Hamarosan abbahagyom. – sóhajtottam.

- Mikor? – tette fel a kérdést Anyu

-Ha meglesz a házunk. Az az első lépés, és utána tartalék kell, amivel kihúzzuk addig az ideig, amíg nincs új munkám.

- Segítünk majd új munkát találni! Igen, tudjuk. Te fényképezni akarsz, és azt is fogsz! – jelentette ki Anyu, és tudtam, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy egy rendes munkát találjak.

*****

A szüleim és Lilly ebéd után elmentek a városba sétálni és nézelődni. Természetesen lányomat rétegesen felöltöztettem és esőkabátját Anyukámnak adtam, mivel nem tudni, hogy az ég mikor fog leszakadni, vagy éppen mikor alakul ki kisebb eső. Szóval biztos, ami biztos.

Amíg ők sétálnak és bejárják a belvárost, addig én laptopom elé ülve kezdtem böngészni az álláshirdetéseket, keresnek-e valahova fényképészt. Tudom, azt mondtam, hogy amíg nem lesz házunk nem hagyom ott ezt a munkát, de muszáj lépnem. Tudom, hogy a szüleim sem szeretik a munkámat, és én sem. Nem nekem való az a munka. Keresnem kell valami sokkal jobbat!

Keresés eredménye: 2 találat. 

Oké. Már most látom, hogy a fotós állások elég kapósak. Valószínűleg amint felraknak egy hirdetést pár percen belül hívja is őket valaki, aki aztán másnap már el is kezdhet dolgozni.

Hivatásos fotóst keresünk luxus óceánjáró hajóra.

Feltételek: francia vagy olasz nyelvtudás. Legalább 3 év folyamatos munka a fotós szakmában.

Egy egész évben történő utazás, kisebb szünetekkel. Valamint fél évente 2 hét szabadság a fotósnak, amikor haza utazhat.

Hajó indulási ideje: 2015. január 15.

Fizetés: havi 1000 font.

Jelentkezni a mscfantasia@gmail.com e-mail címen lehet. 

Problémáim kulcsszavai: hivatásos. Luxus óceánjáró hajó. Egy éven át tartó utazás.

Nem vagyok hivatásos fotós, nincs gyakorlatom. Persze, rengeteget fotóztam 13 éves koromtól, de az még nem tapasztalat, és nem is leszek attól hivatásos fotós!

Óceánjáró hajó, egy évig utazzak? Oh, nem! Lillytől nem leszek távol 1 éven keresztül. Maximum 1 hétre bírok tőle távol lenni. Az kizárt dolog, hogy én 1 éven keresztül ne lássam a lányomat. Még esetleg akkor, ha jöhet velem, de ez lehetetlenség. Nem lenne ki figyeljen rá, amíg dolgozok.

Ez a munka kihúzva. Nézzük a következőt.

Fotós asszisztenst keresünk!

Fényképezéssel foglalkozó vállalatunk keres hivatásos fotós mellé asszisztenst!

Feltétel: a szakma ismerete.

Előny: gyakorlati tapasztalat.

Elérhetőség: maxwhite@gmail.com

Bővebb tájékoztatás a munkáról és a fizetésről e-mail-ben.

Ez az! Ez lesz a nekem való munka. Nem baj, hogy nem fényképezhetek, de legalább azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Azonnal megnyitottam az e-mail fiókomat és gépelni kezdtem.

Feladó: rosieparker1994@gmail.com

Címzett: maxwhite@gmail.com

Tárgy: Fotós asszisztens munka

Tisztelt Max White!

Ma olvastam hirdetését fotós asszisztens munkára.

Gyakorlattal nem rendelkezem, de már 13 éves korom óta a fényképezés az életem. Imádok fényképezni mindent. Embereket, állatokat, természetet. Az életem úgy alakult, hogy nem tudtam rendes gyakorlatot szerezni, de rajongok a fotózásért. 

Az állásra ezúttal jelentkezek, és mellékletben elküldtem 2 képemet.

Várom a válaszát.

Rosalie Parker

Alig telt egy óra, amikor a gépemen felugrott az e-mailt jeltő kis ikon, miszerint új üzenetem érkezett.

Feladó: maxwhite@gmail.com

Címzett: rosieparker1994@gmail.com

Tárgy: Re: Fotós asszisztens munka

Tisztelt Rosalie Parker!

Köszönöm a levelét és a mellékletben csatolt képeit. Örömmel olvastam, hogy mennyire lelkesen érdeklődik a fotós szakma iránt. Illetve, hogy mennyire szeretne ezzel foglalkozni. A képei lenyűgöztek! Maga nagyon tehetséges fiatal hölgy.

Sajnálattal kell közölnöm, hogy a munkát 2 nappal ezelőtt betöltötték. De elmente az e-mail címét és amint üresedés támad az egyik munkapozícióban, azonnal értesíteni fogom Önt.

Tisztelettel: Max White

Hát ez az én formám. Sikertelen vagyok.