Harry Styles
- Bébi, nyugodj meg. Ne idegeskedj már ennyire.
- Nem tudok. Nem bírok nem ideges lenni.
- Nagy levegő és nyugodj meg. Mitől félsz? - nevettem fel.
- Jó neked, hogy ilyen nyugodt vagy. Mindjárt itt vannak, és még csak ideges sem vagy. Hogy csinálod?
- Úgy, hogy tudom, nincs mitől tartanom. Mi baj lehetne?
- Nem szimpatizálnak egymással, nem fognak beszélgetni.
- Igen, az elején biztosan lesz közöttük egy kis csend, de aztán majd bemelegednek.
- Hogyan tudsz ilyen nyugodt lenni? - nézett rám elképedve.
Nevetni kezdtem.
- Úgy, hogy nem fogom magam halálra izgulni egy találkozó miatt. Ha nem jönnek ki egymással, akkor majd azon leszünk, hogy még többet beszélgessenek, és a végére jó barátok lesznek.
- Nem hittem, hogy lehet valaki ennyire ideges, de hát most látom, igen, lehet. Én.
- Mert túlreagálod. - lehúztam az ölembe, és belepusziltam a nyakába - ne aggódj, oké? Nincs semmi olyan, amit mi ketten ne tudnánk megoldani.
- Adhatnál egy kicsit át a nyugalmadból. - sóhajtott fel, és a fejét egy laza mozdulattal hajtotta a vállamra. Lassan simogatni kezdtem a hátát.
- Nincs szükség arra. Nagy levegőket vegyél.
- Majd akkor, ha már túl vagyunk az egészen.
- Nem kivégzésre mész, hanem csak a szüleink találkoznak egymással. - megnevettetett a viselkedése, még ha ő a nyugtalanságát nem gondolta ennyire viccesnek.
- De az sokkal rosszabb egy kivégzésnél! - nézett rám nagy szemekkel.
- Na, jó. Fejezd be, állj fel, és menjünk le. Mindjárt megjönnek a szüleid. Ha nem viselkedsz felnőtt nőként, akkor komolyan, nem tudom mit csinálok veled! - néztem rá szigorúan.
- Csak izgulok..
- Elhiszem, de az még nem ok arra, hogy itt megőrülj az idegességtől.
- Nem vagyok őrült! - lebiggyesztett ajkakkal nézett rám. Végig húztam a mutatóujjamat elsőnek az alsó-, majd a felső ajkán. Lágy csókot leheltem puha szájára.
- Nem is mondtam, hogy az vagy. De lassan azzá is válhatsz, ha ennyire felidegesíted magad.
- Tudom. - sóhajtott - igazad van. Össze kell magam szednem.
- Ha Lilly látja rajtad, hogy teljesen ki vagy, akkor összefog zavarodni, és azt hiszi baj van.
- Oké-oké. - nagy levegőt vett, majd azt lassan kifújta - menjünk le.
A Parker család többi tagja, azaz Kate és George hamarosan csatlakoznak hozzánk Holmes Chapelben, hogy a szilvesztert a szüleimmel, valamint unokájukkal töltsék.
Robin és anyu már nagyon várták a megismerkedést, és Rosie beszámolója alapján, a szüleivel való telefonbeszélgetés után, tudtam, hogy az ő szülei is ugyanannyira várják a találkozót, mint az enyémek.
Barátnőm már tegnap este óta idegesen járkál a szobában, és megmerem kockáztatni azt a kijelentést, hogy semmit nem aludt. Mert mégis mit aludt volna? Még, amikor én elaludtam hajnali egy órakor, akkor is mocorgott, és nem tudott magával mit kezdeni.
Gondoltam, kicsit lecsillapítanom az idegességét egy kiadós szexszel, vagy akár többel, de hát ez a tervem meghiúsult, mivel 1; Lilly ott volt velünk a szobában, 2; nem biztos, hogy belement volna, így inkább csak próbáltam magamhoz ölelni és megnyugtatni.
Több-kevesebb sikerrel ez sikerült is.
A legelső utunk a konyhába vezetett, ahol anyu az ebédet készítette, hiszen, ha már vendégek érkeznek, akkor az ebédnek is még ünnepélyesebbnek kell lenni. Rosie mondta neki, hogy nem kell nagy felhajtást csinálni, de anyunak ez a szó nem igazán szerepel a szótárában. Már pedig igenis felhajtást kell csinálni, ha már megismerhetik a leendő menyük szüleit, mondták ők.
Legnagyobb álmom, hogy megkérjem Rosie kezét, és családot alapíthassak vele, hogy Lillynek még sok testvére legyen, de azért még a lánykérés várat magára.
Bár, ha jobban belegondolok, akkor már holnap megkérném a kezét, de tudom, hogy ő azért erre még nincs felkészülve. Nem kell azonnal hozzám jönnie, sőt szeretném, ha még legalább egy évig nem is lenne esküvő, hogy büszkén húzhassam ki magam, amikor azt mondom, hogy "Ő a menyasszonyom!". Már nem a barátnőm, hanem a menyasszonyom, aztán a feleségem.
Ez a nőszemély tényleg teljesen elvette az eszemet! Már az esküvőn gondolkodok!
Csodákat művel velem ez a lány.
Vigyorogva magamhoz húztam, és egy érzéki csókot nyomtam ajkaira. Megdöbbenve nézett rám, az arca kipirult a hirtelen cselekedetem miatt. Nem érdekelt, hogy anyu, Robin és Lilly is ott vannak a konyhába. Szerelmes vagyok. És igenis a szerelmes emberek kimutatják az érzéseiket a barátnőjüknek egy-egy csókkal, akár a nagyközönség előtt is.
- Annyira aranyosak vagytok. - hallottam meg anyu hangját. Még, ha nem láttam, akkor is tudtam, hogy vigyorog.
A fiának komoly kapcsolata van, és ő ennek nagyon örül.
Na még én mennyire örülök! Főleg, hogy Rosie az a bizonyos lány!
- Tudjuk. - vigyorogtam, és puszit nyomtam Rosie fejére, aki az arcát a vállamba temette, hogy a pirulását elrejtse a családtagjaink elől.
Úgyis tudták, hogy elpirult. Látták, hogy hirtelen zavarba jött, amiért megcsókoltam.
- Szegény Rosiet zavarba hozzátok. - nevetett Robin, mire Rosie még jobban a vállamba fúrta az arcát.
- Nem is hoztuk zavarba. Ugye? - vigyorgott anyu.
Rosie nevetve húzódott el tőlem, és nézett a családomra.
- Éhes vagyok. - hazudott úgyis. Biztosan nem éhes, hiszen mondta is, hogy az idegességtől még étvágya sincsen. Akkor mégis hogyan lehetne most éhes?
- Na, akkor együnk. - vigyorogtam szemtelenül.
- Van zabkása, és ham and eggs. Nem csináltam nagy reggelit, mertt az ebéddel foglalkozok inkább.
- Ez is tökéletes. - megpusziltam anyu arcát, majd megfogtam Rosie kezét és odahúztam az asztalhoz.
- Szia, Lilly. -s nagy puszit nyomott lánya arcára - finom a reggeli?
- Igen. - mondta Lilly, miután lenyelte a falatot. Mosolygott.
- Ülj le szépen. - nyomtam le Rosiet a Lilly melletti székre.
- Mit csinálsz? - húzta fel a szemöldökét.
Ellened fordítom a hazugságodat.
Gondoltam magamban vigyorogva.
- Reggelizünk. Azt mondtad éhes vagy, akkor most eszünk. - egy tányérra pakoltam Rosienak három tojást, és mellé raktam sonkát, majd egy kisebb tálkába zabkását tettem. - Kérsz rá gyümölcsöt? Málnát vagy banánt? - néztem rá.
Teljesen döbbenten nézett rám, és a szemeiből kitudtam venni, hogy azt mondja, "de hát tudod, hogy nem vagyok éhes!"
Tudtam, igen. De így biztosan enni fog.
Vigyorogva néztem rá.
- Azt mondtad éhes vagy, akkor enned kell.
- Bőven van reggeli Rosie. Egyél csak. - mosolygott rá anyu.
Odasétáltam az asztalhoz, és leraktam a tányért, és a kis tálkát is Rosie elé.
- Jó étvágyat, Szerelmem. - nyomtam egy csókot az arcára. A szemeimbe nézett mérgesen.
- Harry..
- Mondtad, hogy éhes vagy, akkor egyél. Én is eszek.
- De hát nem vagyok éhes! - suttogta éppen csak annyira, hogy én halljam.
- Akkor legközelebb másik hazugságot találj ki. - suttogtam halkan a fülébe, majd felegyenesedtem, és a pulthoz léptem, hogy magamnak is szedjek reggelit.
- Kérek a zabkásámra málnát. - pont, amikor leakartam ülni, hogy nekilássak a reggelinek, hallottam meg Rosiet. Rávigyorogtam, elvettem a tálkáját, és szórtam málnát zabkásájának a tetejére.
- Parancsoljon hölgyem. - tettem le elé a tálkát - jó étvágyat.
- Köszönöm. - rám mosolygott.
Ez volt az a mosoly, ami tükrözte azt, hogy ha kettesben leszünk engem ki fog nyírni. De őszintén? Leszartam, mert legalább evett.
Rávigyorogtam.
Ó, hogy én mennyire imádom ezt a lányt!
Ahogyan teltek az órák, és a percek, úgy kezdtem én is ideges lenni a találkozó miatt.
A kezdeti önfeledtségem és túláradó önbizalmam igencsak lelankadt, amikor Rosie szólt, hogy a szülei telefonáltak, és körülbelül 15 perc múlva ideérnek.
Hamarosan találkoznak a szüleim és az ő szülei.
Hát most már tényleg mindjárt becsinálok, annyira ideges vagyok. Nem is értettem eddig hogyan tűrtem ilyen nyugodtan a várakozást.
De azért próbáltam magam összeszedni már csak a látszat kedvéért is, mert körülöttem mindenki ideges volt. Na, jó volt kivétel. Méghozzá Lilly.
Itt ültem vele és Gemmával, valamint Robinnal a nappaliban a padlón, és közben a puzzle darabkákat rakosgattunk a megfelelő helyre, de Lillyn rajta egy kicsi jele sem látszott annak, hogy ideges lenne. De hát miért is lenne az?
Nincs rá oka.
A nagyszülei jönnek ide, ő ennyit ért az egészből. De azt, hogy ennek a találkozónak mekkora súlya van na, azt nem tudja, és nem is fogja két évesen megérteni.
Elég, ha csak annyit lát, hogy anyukája kezét tördelve ül a fotelben, az én anyukám pedig még a konyhában sürög-forog, ellenőrizve az ételek minőségét, és a terítést.
Még Robinon is láttam enyhe idegességet, amit azért nem sűrűn fordul elő, azt tekintve, hogy ő a legnyugodtabb ember a világon.
A nővérem pedig?
Gemma, csak Gemma. Ő nem idegeskedett, boldogan fonta Lilly haját. Kihasználta, hogy itt van egy kislány, akinek úgy, mint Luxnak, fonhatja a haját, és felöltöztetheti cuki ruhákba.
Majd, ha egyszer neki gyereke lesz..
- Nem fog szerintetek kihűlni az étel? Kár volt ilyen korán elkészítenem mindent, igaz? - anyu tanácstalanul és aggodalmasan nézett ránk.
Próbáltam visszafogni a nevetésemet. Hiszen ezen a délutánon, ha más nem is lesz jó, az ebéd biztosan.
- Szívem, nyugodj meg. - Robin felállt mellőlünk és odament anyuhoz. Magához ölelte, és puszit nyomott a homlokára. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Remekül főzöl, és ez most sem fog változni. Mindenkinek ízleni fog a főztöd, és nem fog semmi kihűlni. Ha pedig igen, akkor megtudjuk melegíteni. - nevetett, és jobban magához ölelte anyut.
Bevallom őszintén, hogy, amikor anyu bemutatta nekünk Robint nem gondoltam, hogy ez a férfi sokáig az életünkben lesz. Talán azért, mert azt hittem, ő is olyan, mint apu, de talán mindegyik férfit ugyanolyannak gondoltam, és féltem anyu megint szenvedni fog, ha Robin is kisétál az életünkből.
De nem így lett.
Már régóta együtt vannak, tavaly júniusban pedig hivatalosan is összekötötték az életüket. És, ahogyan Gemma mondja, "néha olyan nyálasak, mint a tinik, akik életük első szerelmét élik át, de azért cukik".
Tényleg összepasszolnak, és boldogok. Anyu boldog, és megérdemli.
Mosolyogva néztem őket, miközben valamit pusmogtak. Ránéztem Rosiera, aki szintén mosollyal az arcán figyelte a jelenetet. Rám emelte csodálatos szemeit, amik csillogtak.
Odanyúltam a kezéért, és mosolyogva megszorítottam.
- Szeretlek. - mondta hangtalanul, miközben egyenesen a szemeimbe nézett.
- Szeretlek. - csak az ajkaim mozogtak, azonban a torkomon egy hang sem jött ki.
- A gerlepár már rebbenjen szét. - vigyorgott Gemm, és anyuéknak intézte a szavait.
Anyu és Robin felhúzott szemöldökkel nézett a drága testvéremre.
- Na, mi az? - nevetett Gemma a szüleink arckifejezése láttán.
- Te is voltál már szerelmes, és leszel is. - anyu már csak azért is alapon nyomott egy puszit Robin szájára.
- Kéne neked már egy pasi. Bár ki az, aki eltud téged viselni? - vigyorogtam rá, ő pedig hozzám vágott egy párnát.
Lilly felnevetett.
- Tetszik, ha bántanak? - néztem rá elképedve.
- Igen. - kuncogott, és felnézett Gemmára, aki köré fonta a karjait, és nevetve ölelte magához a kislányt.
- Inkább szólj rá Gemmára, hogy ne bántson! - néztem Lillyre szomorúan.
- Ne bántsd. - mondta Lilly Gemmnek.
- Nem fogom bántani, mert még jobban tökfej lesz. - vigyorgott rám, és testvéri szeretet gyanánt megbokszolta a vállamat.
- Nagyon humoros vagy. - forgattam meg a szemeimet - hány pasi élne-halna ezért a humorért.
- Azért megyünk majd a szilveszteri buliba, hogy találjak olyat, akit elbűvölhetek a tökéletes humorommal. - vigyorgott.
- Ezt a szót nem szabad nálad a tökéletes jelző alá venni.
- Rosie sem hiszem, hogy a humorod miatt van veled. - húzta fel a szemöldökét.
- Nem látod mekkorát szokott nevetni a poénjaimon. - húztam ki magam.
- Igazából téged röhög ki, hogy milyen pocsék a vicc készleted.
Szúrós szemekkel néztem rá.
- A nővéreknek védeniük kellene az öccsüket, nem tört vágni a hátukba! - szólaltam fel a saját becsületem mellett.
- Én csak felkészítelek az élet nehézségeire.
- Arra előbb kellett volna!
- Na, hát azért edzelek már a szekálásaimmal kiskorunk óta. - nevetett fel.
- Rosie, szerintem örülj neki, hogy egyke vagy. - mondta anyu Rosienak, aki felnevetett, és megrázta a fejét.
- Örültem volna, ha olyan nővérem lett volna, mint Gemma.
- Aww, de imádlak! - vigyorgott az említett lány, és felállt, Rosie mellé ült, és szorosan megölelte. Amikor elhúzódtak egymástól, rám nézett.
- Látod? Mit meg nem adnak pár ember azért, hogy én legyek a testvérük!
- Persze. - nevetni kezdtem - aztán küldenének is vissza ide, mert rájönnének, hogy milyen idegesítő vagy!
- Nem is vagyok idegesítő!
- De az vagy.
- De az vagy.
- Akkor te is!
- Tőled tanultam. - vigyorogtam - tudod, te edzettél.
Rosie telefonjának a csörgése megállította Gemmát abban, hogy bármit is hozzá tegyen a témához.
Némán mondta nekem, hogy ez a meccs még nincs lejátszva.
Ó, dehogynem. Ez a meccs pontosan már le is van játszva. Gemma - Harry: 0-1.
Mindannyian Rosiet figyeltük, aki a telefonján beszélt pár szót, letette, majd ránk nézett.
- Itt vannak. - mindenkinek az arca egyszerre lett rémült. Mintha a kivégzésünk lenne, és nem csupá Lilly szülei jönnének ide.
- Akkor menjünk ki. - felálltam, odamentem barátnőm mellé, akivel kimentünk a ház elé, ahol pontosan abban a pillanatban, amikor kiléptünk az ajtón, parkolt le a Parker család autója.
Rosie vett egy mély levegőt, majd őszintén mosolyogva sietett a szüleihez.
- Rosie. - anyukája mosolyogva ölelte magához lányát, majd, amikor George is kiszállt a járműből, ő is megölelte Rosiet.
- Szia. - köszöntötte őket barátnőm, és puszit nyomott mind két szülője arcára.
- Sziasztok. - odasétáltam én is hozzájuk.
- Szia, Harry. - Kate mosolyogva ölelt meg, George-val pedig kezet fogtunk.
- Segítek kipakolni. - követtem a férfit az autó csomagtartójához.
- Azt megköszönöm, mert nagyon hideg van kint.
Gyorsan kivettük a két kisebb méretű bőröndöt a csomagtartóból, és utána besiettünk a házba.
Kate és George levették a kabátjukat, majd a csizmáikat.
Láthatóan ők is idegesek voltak, és ha összeadtuk volna ebben a házban tartózkodó emberek vérnyomását és pulzusát, hát azt már régen ütötte volna a kétezret.
- Gyertek beljebb. - mosolyogtam és beinvitáltam őket a nappaliba, ahol a családom már várt ránk.
Anyu volt a köszöntő bizottság első tagja, és jött is azonnal elénk, mosollyal az arcán.
- Sziasztok! Anne vagyok, Harry anyukája. - mutatkozott be.
- Szia. Kate vagyok. - mosolygott a nő.
- Én pedig George.
Anyu mindegyikőjükre rámosolygott, és beljebb invitálta őket.
- Mama! - Lilly, amint meglátta nagyszüleit, felkiáltott, felugrott a földről és már rohant is a szeretett emberek felé.
- Szia, kicsilány. - George felemelte Lillyt, és megpuszilta az arcát - hiányoztál ám.
- Te is. - bújt a kislány nagypapájához.
- És én nem hiányoztam? - Kate tettetett szomorúsággal nézett unokára, aki elkuncogta magát, és a mamája felé tartotta a kezét, aki átvette őt. Lilly puszit nyomott Kate arcára.
- Te is. - mondta Lilly, és szorosan odabújt Katehez.
Mindannyian mosolyogva néztük a jelenetet.
Robin és Gemma is bemutatkoztak, és érezhető volt, hogy egy kicsit mindenki megnyugodott. Túl vagyunk a nehezén. Ennél már csak jobb lehet.
Anyu ebédhez invitált mindenkit, mi pedig jó vendégekhez híven már mentünk is be az étkezőbe, hogy elfogyasszuk az ebédet.
- Rosie mondta, hogy mit szerettek, remélem minden ízleni fog. - anyu az asztalra tette a fűszeres csirkét, brokkoli mártással és burgonya krokettel.
- Biztosan ízleni fog nekünk. Már most nagyon jó illata van. - mosolygott Kate.
- Anyu istenien főz! - vigyorgott Gemma - csak most aggódik, hogy nektek nem fog ízleni.
Nem is volt kérdés a tegeződés. Rosie szülei azonnal kijelentették, hogy őket mindenki tegezze, és ezzel persze Robin és anyu sem voltak másként.
Mint két szülő páros allergiás volt arra, hogy magázták őket, így csak a tegeződés jöhetett szóba.
- Nyugodj meg, Anne. - mondta George.
- Oké. - anyu elmosolyodott, és mindenkinek szedett, majd helyet foglalt ő is és enni kezdtünk.
- Nem tudom mitől féltél. - kezdte Kate - ez isteni finom! És ez a brokkolimártás!
- Ízlik? Tényleg? - anyura néztem felhúzott szemöldökkel. Most komolyan szerénykedik?
Rosie rám nézett, és elnevette magát. Tudta ő nagyon jól, hogy mire gondolok.
- Persze, hogy ízlik. - mosolygott Kate.
- Ti min nevettek? - nézett ránk Robin.
- Semmi. - néztem Rosiera, aki annak érdekében, hogy ne nevessen fel, a szájába tömött egy kis darab krokettet.
A képesek csak felvenni azt a nézést, amivel úgy tesznek, mintha a lelkünkig látnának.
És ők most pont így néztek ránk.
És talán tényleg a lelkünkig láttak.
*****
Hál' Isten az ebéd a lehető legnagyszerűbb formában telt. Mindannyian beszélgettünk, és jól éreztük magunkat abban a több, mint egy órában, amit az asztalnál töltöttünk.
Anyu főztje mindenkit levett a lábáról, és mindenkinek egytől, egyig ízlett minden.
Közben a szüleim, és Rosie szülei megismerkedtek, és nekem is végre le eshetett egy hatalmas kő a szívemről.
Hiszen túl vagyunk rajta.
A szüleink jól kijönnek egymással. De hát mire másra számíthattam volna? Anyu és Robin is nagyszerű emberek, ahogyan Rosie szülei is.
Akkor mi lett volna a baj?
Semmi.
Minden a lehető legjobb volt, és tudtuk Rosieval, hogy ezek után is jó lesz.
- Túl vagyunk rajta. - sóhajtott fel Rosie. Mi ketten egy kicsit feljöttünk a szobámba, hogy kifújjuk a levegőt, ami azért valljuk be, ránk fért.
- Minden rendben volt, mondtam én. - az ölembe húztam, és szorosan öleltem magamhoz.
- De azért te is ideges voltál! - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Igen, bevallom, tényleg izgultam, de hát ki ne izgulna, amikor a szülei találkoznak a barátnője szüleivel?
- És, akkor még nekem mondtad, hogy ne izguljak annyira!
- Tudom. - felnevettem - mert te már túlságosan aggódtál.
- Az lehet. - sóhajtott - de a lényeg, hogy minden rendben van.
- Éppen lent ülnek a nappaliban, és borozgatnak, és beszélgetnek.
- Ó, ne! - nézett rám nagy szemekkel - biztosan minden ciki történetünket elmondják!
- Nem érdekel. Had legyek most veled! - bújtam hozzá, és rejtettem el az arcomat a nyakában.
- Úgy örülök, hogy a szüleink ilyen jól kijönnek egymással.. - sóhajtott fel megkönnyebbülten, és szorosan ölelt át a nyakamnál.
Megcsókoltam a nyaka bőrét, mire a reakciója egy kisebb sóhaj volt.
- Ezt sejthettük, hiszen mind a kettőnk szülei nagyon közvetlenek. - mosolyogva simítottam hátra a haját.
- Nagyon szeretlek. - elmosolyodott, és lágyan megcsókolta az ajkaimat.
Lassan csókoltam vissza, és kiélveztem minden egyes másodpercet, amíg az ajkai az ajkaimat kényeztetik.
Lágyan és érzékien csókolóztunk, miközben a nyelveink ritmusosan mozogtak az ajkaink ütemére. Teljesen letaglóztam a csókunktól, és még inkább többet követelve vontam magamhoz a tarkójánál fogva. Rosie a hátamat simogatta, valamint a tarkómat, és beletúrt a hajamba. Sóhajtottam, de azonnal még keményebben kezdtem falni száját.
Elhúzódott tőlem pont akkor, amikor már épp hogy belejöttem a dologba.
- Nem lehet, nagyfiú. - simította meg az ajkaimat.
- De én akarlak. Már nagyon. Amióta itt vagyunk még csak nem is ujjazhattalak meg. - sóhajtottam elkínzottan.
Muszáj már valahogy hozzá érnem, mert szétszakít a vágy, amit minden áldott nap, minden rohadt órájában érzek.
- Este, bébi. - suttogta, és csókot lehelt a nyakamra.
Istenem...ha még többször csókolgatja a nyakamat, akkor elfektetem az ágyon és keményen megdugom.
- A szobában Lilly velünk alszik.. - suttogtam.
- De a tusolóban lesz időnk. - suttogta a fülembe. Ráharapott a fülcimpára, mire felnyögtem.
Oh, jó ég.
A tusolóban végre belé hatolhatok, és szexelhetünk.
- Az is megteszi most. - sóhajtottam fel - és, amint kettesben leszünk ájulásig foglak kefélni. - vigyorogtam. A nyakához hajoltam, és megnyaltam.
Rosie felnyögött, és a hajamba markolt. Nyögésem a nyakában halt el, majd mélyen a szemeibe néztem.
- Le kell állnunk. - forró csókot nyomtam a szájára - már csak szavakkal is felizgatsz.
- Este folytatjuk. - megcsókolta a nyakamat, majd felállt az ölemből - menjünk le.
Kézen fogtam, és még mielőtt kimentünk volna a szobából keményen megcsókoltam. Utána mentünk csak le a nappaliba, ahol a szüleink ültek a kanapén, Gemma pedig Lillyvel az ölében nézett egy mesét a TV-ben, ők pedig a fotelben ültek.
- Harry eleven gyerek volt, szeretett bajba sodródni. Főleg Willel, a gyerekkori barátjával voltak nekik ügyeik. Persze, semmi komoly csak ilyen kis csibészségek. De egyszer például lefejelte egy ló. - nevetett fel anyu - a nagyapja birtokán voltunk, és ott voltak lovak, és nem tudjuk hogyan történt, csak azt hallottuk, ahogyan Harry kiált egy nagyot, és fogja a fejét. Persze, nem volt olyan erős, de azért fájt neki. - Kate és George döbbenten néztek, majd ők is nevetni kezdtek. Rosie rám nézett.
- Lefejelt egy ló? - kérdezte nevetve.
- Ennyire azért nem volt vicces! - duzzogtam - igenis fájt!
- Elhiszem. - kuncogott barátnőm - ne duzzogj.
- Akkor ne nevess!
- Nem nevetek! - nevetett, majd nagy puszit nyomott az arcomra.
- Jaj, Rosie jó kislány volt mindig. Sosem volt vele semmi gond. - mondta George.
- Komolyan? - kérdeztem, és közelebb mentem.
- De volt egy nagyon jó történet. - nevetett fel Kate - amikor olyan 3 éves lehetett, akkor még lent volt a földszinten a szobája és akkor szokott le a pelenkáról tehát tudjuk, hogy akkor milyen nehéz a dolga a szülőnek, hogy a gyerek biztosan szóljon, ha pisilne kell. Na, hát a drága Rosie éjjel felkelt, és megkereste a WC-t. Kimentem, mert hallottam a motoszkálást, de nem láttam sehol a gyereket. A mellékhelyiségben sem. Hát azért, mert éppen a kis konyhai szemetesen ült, és ott végezte el a dolgát. Amikor észrevett csak annyit mondott büszkén, hogy; "Nézd anya, nem pisiltem be!" - ezután a sztori után mindannyian hangosan nevetni kezdtünk, kivéve persze Rosiet, aki szúrósan nézett anyukájára.
- Anyu!
- Jól van, ez már régen volt. - nevetett Kate.
- Jól van, ez már régen volt. - nevetett Kate.
- Látod? - nézett rám Rosie - ettől féltem, hogy mire leérünk a cikis sztorikat kezdik beszélni!
- Nem baj. - kuncogtam, és megpusziltam a feje búbját, miközben magamhoz húztam - de azért remélem nálam megtaláltad a mosdót. - nevettem fel.
Rosie megütötte a felkaromat, mire én hangosan felnevettem.
- Oké-oké. - vigyorogtam - szeretlek!
- Vettem észre! - duzzogott.
- Vettem észre! - duzzogott.
- Ne duzzogj. Örülj inkább annak, hogy ilyen jól kijönnek egymással. - mutattam a szüleinkre, akik továbbra is jól elbeszélgettek egymással.
- Igazad van. - sóhajtott fel. Elmosolyodott és hozzám bújt.
- Minden rendben van bébi. Örökre boldogok leszünk. - mosolyogtam.
- Örökre? - nézett fel rám - az sok idő.
- Veled sok-sok időt akarok lenni. És, ha az az örökké, akkor örökké. A végtelenségig.
Rosie meghatódott, a szemei csillogtak a visszatartott könnyektől.
Megsimítottam az arcát, majd lágy csókot leheltem ajkaira.
- Örökre. - suttogtam, és a homlokomat az övének döntöttem.
- Örökre. - suttogta, és az ajkait lágyan az ajkaimra nyomta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése