Rosalie Parker
- Hamarosan Holmes Chapelben vagyunk. - Harry hangja félbeszakította a csendes autóutat, amiben eddig részünk volt, és amit eddig élveztünk. Lillyvel hátul ültem, aki az út alatt időközben elaludt. Egy darabig bírta az autóutat, és szemlélte a tájat, hiszen errefelé ő még sosem járt, de aztán elálmosodott, és elaludt, pedig a feje jobbra-balra fordult, hogy mindegyik ablakon kitudjon nézni, és láthassa mi van az egyik és a másik oldalon. De lesz még alkalma nézelődni, mivel abban teljesen biztos voltam, hogy nem egyszer fogunk vele erre jönni.
Hogy miből gondoltam?
Csak egyfajta megérzés.
Bíztam abban, hogy a Styles család, attól, mert Robin nem a Styles vezetéknevet viseli most őt is idesorolom, megfogják kedvelni Lillyt. Anne amikor megtudta, hogy van egy lányom, már akkor sem volt ellenséges. Akkor most miért lenne, amikor látja élőben?
És szerintem Gemma, valamint Robin sem fog úgy tekinteni Lillyre, mint egy közveszélyes emberre, hiszen ő még csak egy kislány.
De izgultam. Szörnyen izgultam.
Talán nem is attól, hogy Harry családja mit fog szólni Lillyhez, hanem pont fordítva. Lilly mit fog szólni Annehez, Gemmához, valamint Robinhoz.
Nem fél az emberektől, mert hamar megbarátkozik azokkal, akikről tudja, hogy szeretik őt, akiknél érzi, hogy jó barátok lesznek. És ez a család pont olyan, akiknél a szeretet rengeteg formában megtalálható. Igen, tudom, nincs miért ideges legyek, de én mégsem tudok addig a pillanatig megnyugodni, amíg nem látok egy olyan pillantást attól a három embertől, amiről tudni fogom, hogy Lillyt elfogadják, és megkedvelték.
De mi van, ha mégsem lesz nekik szimpatikus a lányom valamilyen oknál fogva?
Nos, ezt még magam sem tudom, és az agyam jelenleg csak azt az információt tudja befogadni, hogy "megfogják kedvelni Lillyt. A másikra még csak időt sem pazarlok. De ha beütne a legrosszabb, akkor majd szentelek arra időt, hogy mit csináljak.
De bízom abban, hogy Lilly cukisága, és határtalan szeretete leveszi a lábáról a Styles család tagjait.
- Minden oké? - a hang, amely előbb a csendet, most a gondolataimat szakította félbe. Előre néztem, és Harry pillantásával találtam szemben magam a visszapillantó tükörből, de csak pár pillanatra, mert utána újra a vezetésre, és az előtte haladó útra koncentrált.
- Persze. - a tömör választ olyan gyorsan mondtam ki, hogy még én magam is meglepődtem, hogy hogyan tudok ilyen gyorsan beszélni.
De amennyire én megdöbbentem magamon, Harry tudta, hogy nem mondok igazat.
- Persze? - felhúzott szemöldökkel nézett vissza rám tekintete a kis tükörkéből, amit sok nőtársam egy-egy piros lámpánál a sminkje ellenőrzésére használ.
- Persze, hogy minden oké. - mondtam, és újra kinéztem az ablakon. Tudtam, hogy Harry már milliószor megmondta, hogy semmi baja nem lesz a családjának Lillyvel, de én majd akkor tudok ilyen biztosat mondani, amikor már ott leszünk.
- Rosalie! - szólt rám. Azonnal ránéztem, de ő csak az utat figyelte. Ó, anyám. A teljes nevemet mondta. Ez ugyanolyan mint, amikor egy anya a gyereke teljes nevét használja, nem a becézett, megszokott formát. Na, hát ilyenkor lehet tudni, hogy bizony bajban vagyunk. Lebuktunk.
Én pedig lebuktam Harry előtt.
- Jó, oké-oké! - nagy szemekkel néztem rá - megijesztettél, mert a teljes nevemet használtad.
- Mert csak így érem el nálad azt, hogy elmondd az igazat. Szóval? Mi a baj?
- Izgulok.. - sóhajtottam fel.
- Nincs mitől. Hidd el, minden a legnagyobb rendben lesz. - oldalról néztem csodálatos arcát, amin egy őszinte mosoly terült el.
Imádom ezt a fiút!
- Tudom, már sokszor mondtad, de én meg ugyanannyiszor gondolok arra, hogy mi lesz, ha mégsem lesz rendben minden? Akkor mit csinálunk?
- Őszintén mondom, akkor nem tudom mit csinálunk, mivel ez a lehetőség meg sem fordult a fejemben. Anyu már a telefonban is mondta, amikor huszonnegyedikén beszéltem vele, hogy már nagyon várja azt, hogy megismerje Lillyt. Nem kell félned. Minden rendben lesz.
- Anyukád várja, De mi van Gemmával és Robinnal? - muszáj volt belemennem a részletekbe. Nem mondanám, hogy megfog nyugtatni, ha azt mondja Harr, hogy ők is várják már Lillyt, de hátha segít a lelki állapotomon, ami most igencsak labilis.
Harry felnevetett, aztán válaszolt.
- Mind a ketten imádják a gyerekeket, és Lilly egy nagyon közvetlen, aranyos kislány. Akkor őt miért is ne kedvelnék?
- Nem tudom..
- Éppen ez az. Mindig ilyen butaságokat mondasz, és amikor rákérdezek, akkor azt mondod, hogy nem tudod. Bébi. Nincs mitől tartani. Minden rendben lesz.
- Talán igazad van. - gondolkodtam el.
- Biztosan igazam van. Nem ülsz előre mellém?
- Hogyan? Nem tudnék így menet közben előremászni.
- Félre állok. - nevetett jóízűen - azt mondtad Lilly elaludt, így akkor nincs semmi akadálya.
- Jó, oké. - egyeztem bele. Harry irányjelzőzött, majd lehúzódott, én pedig nagyon gyorsan kiszálltam hátulról, és beültem előre.
- Üdv elől. - vigyorogva nézett rám barátom, és ajkaimat egy érzéki csókban részesítette.
Elkábultan húzódtam el tőle.
- Már megérte előülni. - vigyorogtam.
Nevetve rázta meg a fejét, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Öv, és már indulunk is. - teljesítettem a parancsát, és utunkat folytattuk tovább Holmes Chapel felé.
Harry megfogta a kezemet, és a combjára tette, hogy ott simogathassa lágyan. Mosolyogva és szerelmesen néztem rá. Azonban, mivel nem akartam, hogy baleset legyen, így megszólaltam.
- Mind a két kezeddel fogd a kormányt.
- Ne félj. Tudok egy kézzel is vezetni. Minden rendben lesz. - mosolyogva megszorította a kezemet, és akármennyire is ellenkezni akartam, nem tettem.
Bíztam benne, és tudtam, hogy épségben odaérünk a szüleihez.
Az út további részében simogattuk egymás kezét, és élveztük a csendet. Harry vezetett én pedig figyeltem a tájat, ami fagyos volt az időnek köszönhetően.
Nem tudom hány perc múlva, de körülbelül tizenöt-húsz perc után Harry leparkolt az elé a ház elé, ahová már egyszer betettem a lábamat, és akkor megismertem a családját.
Most Lilly fogja megismerni Harry családját. Harry családja pedig Lillyt.
Mivel a kisasszony időközben felébredt, így legalább nem kellett ahhoz vennem a bátorságot, hogy felkeltsem. Sosem szerettem felkelteni. Hogy, ha aludt, akkor igenis hagytam mindig aludni, és csak a legvészesebb helyzetekben keltettem fel.
Most hál' Isten megébredt, mielőtt ideértünk volna.
Kiszálltam a kocsiból, és Lilly felére mentem, ahol kinyitottam az ajtót, odahajoltam lányomhoz és nyomtam egy puszit arcára.
- Megjöttünk. - mosolyogva néztem rá, ő pedig még álmos arccal mosolygott rám. Kicsatoltam az övét, ráadtam a kabátját, és a sapkáját, majd kiemeltem a gyerekülésből, és leraktam a földre. Gyorsan becsuktam az ajtót, és felvettem a karjaimba. Harry időközben már kivette a cuccainkat a csomagtartóból. Megvárt minket majd együtt sétáltunk a bejárati ajtóhoz, ahol mint minden gyerek, aki hazajön, csak úgy besétált a házba.
Az előszobában levettük a cipőinket, kabátjainkat és minden egyéb úgymond felesleges ruhadarabot, ami bentre nem kell, hiszen tökéletesen meleg idő van a házban. Harry a csomagjainkat ott hagyta, és besétáltunk a nappaliba, ahol azonnal egy hatalmas, díszekkel teli, és az égők által fényes fenyőfát pillantottunk meg.
- Hű. - mondta Lilly, akire ránézve láttam, hogy tátott szájjal nézi a fát.
- Nagyon szép, ugye? - mosolyogva néztem rá, és leguggoltam mellé.
- Igen! - nézett rám, majd vissza a fára.
- Már alig vártalak titeket! - jött ki Anne a konyhából, az arcán egy őszinte, és fültől-fülig érő mosollyal.
- Anyu! - Harry odasietett édesanyjához, és szorosan megölelte, aki ugyanolyan szorosan vonta magához fiát, és megsimította a hátát.
- Úgy örülök, hogy itthon vagy karácsonykor. - mosolygott a fiára, majd elhúzódott tőle. Harry nyomott egy puszit az arcára, majd felénk fordult.
- Rosie. - mosolygott rám kedvesen Anne. Odasétált hozzám, és magához ölelt. Mosolyogva viszonoztam ölelését, majd pár pillanat múlva elhúzódtunk egymástól.
- Szia. - köszöntem neki, utána pedig leguggoltam Lilly mellé.
- Ő itt a kislányom, Lilly. - mutattam be Annek lányomat, aki szintén leguggolt, és mosolyogva nézett a kislányra.
- Szia, Lilly. - mosolygott kedvesen - Anne vagyok. Harry anyukája.
- Szia. - köszönt halkan Lilly, és szégyenlősen hozzám bújt.
- Jaj, Rosie. Nagyon aranyos kislányod van. - mosolygott rám Anne.
- Imádom őt. - nyomtam egy puszit Lilly arcára, aki a nyakamat átölelve bújt hozzám.
- El is hiszem. Egy gyereket csak szeretni lehet.
- Naa! - szólt közbe Harry - én már nem vagyok gyerek, akkor engem nem is szeretsz?
- Na, hát épp ez az. Te még mindig gyerek vagy. - nevetett fel Anne, amibe én is társultam. Harry csúnya tekintettel nézett mind a kettőnkre.
- Azt hiszem nem fogunk sűrűn jönni, hogy ilyen kedvesen beszélsz velem! A gyereked vagyok! - kérte ki magának Harry. Édesanyja csak vigyorgott.
- Te vagy az én nagyra nőtt gyerekem. - felegyenesedett, és nevetve nyomott egy csókot fia arcára.
- Semmi szolidaritás nincs az én javamra? - nézett rám Harry.
- Te is tudod - kezdtem - hogy mindig azon az oldalon állok, ahol az illetőnek igaza van.
Leesett állal nézett rám.
- Komolyan mondom, hogy ti ellenem vagytok! - háborgott tovább.
- Na, jó. Lilly mit szólsz, ha kijössz velem a konyhába, és eszünk egy kis sütit? Szereted a sütit? - mosolygott lányomra Anne.
- Igen. - Lilly rám nézett.
- Menj csak. - puszit nyomtam az arcára - Anne vigyáz rád, oké? Én itt kint vagyok. - mosolyogva néztem rá. Lilly látta a szemeimben azt, hogy őszintén beszélek és hogy tényleg nincs mitől félnie. Rám mosolygott, és odalépett Annehez, akivel kézen fogva kisétáltak a konyhába.
- Szeretlek. - öleltem át Harryt a nyakánál, és megpusziltam az arcát.
- Ellenem vagy. - mormogott, és dacból nem ölelt át.
- Nem vagyok ellened. - kuncogtam, és a karjait a derekam köré fontam, majd újra átöleltem a nyakánál - csak tényleg egy nagy gyerek vagy.
- Nem is. - ajkai lefelé konyultak, ami belőlem kihozott egy nevetést.
- De így szeretünk, és nem is akarjuk, hogy felnőj. Te vagy az az ember, aki nem vesz komolyan semmit, és néha tudsz gyerek lenni, és ez a jó, édes.
- Édes? - kérdezte, és az ajkai máris vigyorra húzódtak.
- Ühüm. - beharaptam az alsó ajkamat, úgy néztem a szemeibe.
- Imádlak. - hosszú csókot nyomott ajkaimra, amit ha nem itt lettünk volna a nappaliban, akkor azonnal el is mélyítek.
- Hmm. - nyaltam meg az ajkaimat, amik sóvárogtak Harry hosszabb csókja után.
- Majd később, bébi. - suttogta a fülembe, és megcsókolt a fülem alatt.
- Na, jól van gerlepár, mások is vannak itt. - Gemma hangját és lépteit hallottuk meg, aztán ahogyan elhúzódtunk egymástól Harryvel, már ott állt mellettünk.
- Gemma.. - sóhajtott Harry - mindig a legrosszabb időben jössz.
- Ez az én küldetésem. Megakadályozni, hogy rosszalkodjatok. - vigyorgott.
- Hidd el, ha akarnád sem tudnád megakadályozni. - húzta fel a szemöldökét Harry.
- Na, jó én erre nem vagyok felkészülve. - rázta meg a fejét Gemma, majd elmosolyodott és megölelt - szia, Rosie.
- Szia. - kuncogva öleltem át, majd húzódtunk el egymástól.
- Bírod még a tökkelütött öcsém mellett?
- Még szép. - vigyorogtam - napról napra jobban.
- Te legalább eltudod viselni. - nevetett.
- Azt hiszed te veled olyan könnyű? - nézett rá Harry - hát nem. Néha szörnyű nőszemély vagy!
- Csak, mert az a cél, hogy a tökéletességemet is tökéletesre csiszoljam.
- És a nagyképűségedet még nagyobbá.
- Hahaha. Csodálom, hogy a nagy egod miatt nem kellett szétbontani az ajtót!
- Te miattad már előbb szét kellett volna bontani az ajtót. - vigyorgott Harry, mire Gemma belebokszolt a karjába. Harry jajgatásából ítélve erős ütés volt.
- Megérdemelted!
- Mikor jön el az a nap, amikor ti ketten nem szívjátok egymás vérét? - Anne ott állt a konyha ajtóban, kezében Lillyvel, aki éppen egy rózsaszín tetejű muffint falatozott. Az egész arca csupa rózsaszín krém. Vigyorogva néztem őt.
- Majd, ha megnősül. - vágta rá Gemma vigyorogva.
- Kérlek, Rosie - Anne tekintete a gyerekeiről, rám csúszott - minél hamarabb házasodjatok össze.
- Ó, az még messze van. - egy kicsit lesokkolt a kérése, de azért mosolyogva néztem rá.
- Hátha addig sem marják egymást.
- Ki ez a kis cukiság? Mennyire édes kislány vagy! - Gemma odasietett Lillyhez, aki megilletődve nézett az őt letámadó Gemmára.
- Ő Rosie kislánya, Lilly. - Harry is odament anyukájához, és úgy mutatta be Gemmát kislányomnak.
- Rosie nagyon aranyos kislányod van. - mosolygott rám, majd újra Lillyre nézett - szia, Lilly. Én Gemma vagyok. Harry testvére.
- Szia. -köszönt neki halkan Lilly, és minden evési folyamatot megszüntetett. Csak Gemmát nézte.
- Tudtam, hogy aranyos a kislányod, de hogy ennyire? - vigyorgott Gemma.
- Lassabban, nehogy féljen. - mondta Anne.
- Nem félős, csak az elején meg van szeppenve. - odamentem lányom mellé, és nyomtam egy puszit maszatos arcára. Rám mosolygott, de Annél maradt továbbra is.
- Sziasztok. - Robin is csatlakozott hozzánk. Köszöntött engem és Harryt is egy öleléssel, majd felesége karjaiban tartott kislányra nézett.
- Csak nem ő a lányod? - mosolyogva nézett rám.
- De igen. Ő Lilly.
- Hát, szia Lilly. Én Robin vagyok.
- Szia. - lányom mosolyogva nézett Robinra.
- Tetszel neki. - nevetett Anne - te vagy az elsőre, akire azonnal mosolyog.
- Mert én ilyen elbűvölő vagyok. - vigyorgott Robin, és a kezeit Lilly felé nyújtotta - idejössz hozzám?
Lilly bólintott. Anne átadta őt Robinnak.
- Milyen kis maszatos vagy. Finom a süti? - Robin letörölt egy kis krémet Lilly arcáról, majd lenyalta az ujjáról - igen, nagyon finom!
Lilly kacagott, és Robin felé tartotta a muffinját.
- Kérsz? - kérdezte tőle.
- Veszek magamnak is, ezt pedig te megeszed, oké? - mosolygott rá a férfi.
- Jó. - bólintott Lilly és újra neki állt a falatozásnak, miközben Robinnal együtt bementek a konyhába. Gemma utánuk ment.
- Hogyan szeretnétek aludni? - kérdezte Anne - Robinnal beraktunk egy kisebb ágyat Harry szobájába, mivel gondoltuk veletek alszik Lilly. Vagy külön szobában aludjon?
- Rosie? - kérdezte tőlem Harry. Megöleltem a derekánál.
- Aludjunk velünk egy szobában. Idegen helyen vagyunk, és nem tudom hogyan tudna aludni.
- Én is erre gondoltam. Hogy, ha nem akar veletek aludni, akkor persze átmehet a vendégszobába is. De ezért az elején inkább veletek.
- Igen, így tökéletes lesz. - mosolyogtam.
- Anyu. Kérdezhetek valamit? - szólalt meg Harry.
- Persze.
- Mi lenne, ha szilveszterig maradnánk?
- Az nagyon jó lenne! - lelkesedett fel Anne.
- De mi lenne, ha Rosie szülei is idejönnének? - folytatta a kérdést Harry.
Anne meglepődött, de továbbra is mosolygott.
- Én örülnék, ha megismerhetném a szüleidet. - mosolygott rám kedvese Anne.
- Nem baj, hogy ha nem szeretnéd, ha eljönnének. Nem sértődök meg, komolyan.
- Rosie! - állított le Anne - miért ne szeretném? Legalább megismerem a fiam barátnőjének a szüleit. Én tényleg szeretném. És szerintem se Gemmának, se Robinnak nincs ellene kifogása.
- Mert akkor idejönnének valamelyik nap. - mondta Harry.
- Na, és akkor ti elmehetnének szórakozni szilveszterkor, mi pedig itt maradnának Lillyvel. - Anne életfelfogását tanítani kéne sok szülőnek, és sok gyereknek.
- De nem akartok ti is inkább elmenni kikapcsolódni? - kérdeztem.
- Nekünk az is tökéletes, hogy ha itthon maradunk, filmet nézünk, borozunk. És beszélgetünk a szüleiddel. Ugye Robin? - észre sem vettem, hogy közben Robin is bejött a nappaliban, kezében Lillyvel, mögötte Gemmával, akinek a kezében egy tálca volt finomabbnál, finomabb süteményekkel.
- Micsoda? - kérdezte a férfi.
- Rosie szülei eljönnének, így a fiatalok elmehetnének szilveszterezni. Mi pedig itthon maradnánk Lillyvel és Rosie szüleivel.
- Persze. - mosolygott Robin - én örülnék, ha megismerhetném a szüleidet.
- Na, akkor ezt megtárgyaltuk. - mosolygott Anne - már csak az a kérdés mikor jönnek?
- Ma van huszonötödike. Mondjuk huszonhetedikén?
- Az jó nem? - nézett rám Harry.
- Igen. - mosolyogtam - felhívom majd anyáékat.
- Rendben. - Anne mosolygott - most akkor pedig együnk egy kis sütit, és karácsonyozzunk.
Anne mindenkitől megkérdezte, hogy milyen italt kérnek, míg én, Lilly és Harry a forrócsokinál, Gemma a teánál, addig Anne és Robin egy pohár vörösbornál maradtak. Miután mindenki megkapta az italát, helyet foglaltunk a kanapén, és átadtuk egymásnak az ajándékokat. Harryvel közösen szerveztünk egy utat édesanyjának és Robinnak Franciaország egyik borvidékére, ahol barangolhatnak a borospincékben, miközben az isszák a jobbnál, jobb évjáratú borokat, és hozzá falatozzák a sajtokat.
- Jó ég gyerekek! Ez fantasztikus. - mosolygott szélesen Anne.
- Nagyon szépen köszönjük! - Robin megölelt minket, ahogyan felesége is.
- Köszönöm. - suttogta nekem Anne. Tudtam, hogy ebben a köszönetben nem csak az ajándékra szóló köszönés van benne.
Mosolyogva bólintottam.
Gemmának Harryvel egy bizonyos kozmetikai cég termékeire szóló ajándékutalványt adtunk. Fogalmunk sem volt mit fog hozzá szólni, de halk sikolya jelezte, hogy nagyon tetszik neki az ajándékunk. Szorosan megölelt minket, és nagy puszit adott mind a kettőnk arcára.
- Imádlak titeket! - vigyorgott, miközben ámulva nézte a kezeiben tartott utalványt. Úgy nézte, mintha valami műkincs lenne.
Gemma, Anne és Robin közösen vásároltak nekem és Harrynek, valamint Lillynek is ajándékokat. Míg Harry két inget, és egy nadrágot kapott, addig én egy gyönyörű szép estélyi ruhát, és egy rövid ruhát. Gemma szemöldökét húzogatva nézett rám. Nevetve raktam vissza a dobozba a ruhát, és megnéztem a hozzájuk illő magassarkú cipőket. Azok is gyönyörűek voltak, és tudtam, hogy felfogom ezeket a ruhákat venni.
Lilly a Styles családtól egy ruhácskát kapott, valamint egy tüllös szoknyát, amit Gemma kérésére ráadtam.
- Annyira cuki! - vigyorgott az idősebb Styles gyerek, és nyomott Lilly arcára egy puszit, majd lefényképezte őt.
Lilly már teljesen felszabadulva pörgött a szoknyájában, és kacagott.
Mindannyian csak nevetve figyeltük őt. Amikor megunta, akkor pedig leült a székre, de akkor sem foglalkozott semmi mással csak a ruhájával, pedig még kapott két puzzlet, és egy koronát, valamint hajgumikat, és hajcsatokat, köztük egy virágosat, amit Gemma azonnal bele is rakott a hajába.
- Ki ez a gyönyörű kislány? - Anne mosolyogva nézte Lillyt, aki elkuncogta magát, és a szoknyája szélével játszott.
- Kérsz még sütit? - kérdezte tőle Robin, és felé nyújtott egy rózsaszín krémes muffint.
- Igen! - Lilly elvette a süteményt, és falatozni kezdte. Az arca megint maszatos lett a krémtől, de ő csak tovább ette a finomságot.
Mi pedig csak néztük őt, és elgondolkodtunk azon, hogy egy kislány, egy kisgyerek a puszta jelenlétével hogyan képes ilyen békességet teremteni bárhová?
Nem kell semmit sem csinálnia. Csak ül a székben, süteményt eszik, maszatos az arca, és máris mindenki oda van érte. Ilyenek a gyerekek.
Mosolyt és boldogságot csalnak az életünkbe, és még csak azt sem tudják, hogy mire képesek.
Felnéztem Harryre, aki ugyanolyan mosolyogva nézte a kislányt, aki pár órával ezelőtt apának hívta.
Nem fogom megtiltani Lillynek, hogy így hívja Harryt, mivel barátomnak nem volt ellenne semmi kifogása. De mégis milyen kifogása lehetne? Lilly szereti őt, ő pedig szereti Lillyt, és sejtettem, hogy talán már ő is a lányaként tekint Lillyre.
De, ahogyan elnéztem a tekintetét, ahogyan nézte azt a csodálatos teremtést, tudtam, hogy jó a sejtésem.
Lilly, számára már a lánya volt, még ha nem is a vér szerinti.
Örülnék, ha leírnátok a véleményeteket! ♥
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/
Hogy miből gondoltam?
Csak egyfajta megérzés.
Bíztam abban, hogy a Styles család, attól, mert Robin nem a Styles vezetéknevet viseli most őt is idesorolom, megfogják kedvelni Lillyt. Anne amikor megtudta, hogy van egy lányom, már akkor sem volt ellenséges. Akkor most miért lenne, amikor látja élőben?
És szerintem Gemma, valamint Robin sem fog úgy tekinteni Lillyre, mint egy közveszélyes emberre, hiszen ő még csak egy kislány.
De izgultam. Szörnyen izgultam.
Talán nem is attól, hogy Harry családja mit fog szólni Lillyhez, hanem pont fordítva. Lilly mit fog szólni Annehez, Gemmához, valamint Robinhoz.
Nem fél az emberektől, mert hamar megbarátkozik azokkal, akikről tudja, hogy szeretik őt, akiknél érzi, hogy jó barátok lesznek. És ez a család pont olyan, akiknél a szeretet rengeteg formában megtalálható. Igen, tudom, nincs miért ideges legyek, de én mégsem tudok addig a pillanatig megnyugodni, amíg nem látok egy olyan pillantást attól a három embertől, amiről tudni fogom, hogy Lillyt elfogadják, és megkedvelték.
De mi van, ha mégsem lesz nekik szimpatikus a lányom valamilyen oknál fogva?
Nos, ezt még magam sem tudom, és az agyam jelenleg csak azt az információt tudja befogadni, hogy "megfogják kedvelni Lillyt. A másikra még csak időt sem pazarlok. De ha beütne a legrosszabb, akkor majd szentelek arra időt, hogy mit csináljak.
De bízom abban, hogy Lilly cukisága, és határtalan szeretete leveszi a lábáról a Styles család tagjait.
- Minden oké? - a hang, amely előbb a csendet, most a gondolataimat szakította félbe. Előre néztem, és Harry pillantásával találtam szemben magam a visszapillantó tükörből, de csak pár pillanatra, mert utána újra a vezetésre, és az előtte haladó útra koncentrált.
- Persze. - a tömör választ olyan gyorsan mondtam ki, hogy még én magam is meglepődtem, hogy hogyan tudok ilyen gyorsan beszélni.
De amennyire én megdöbbentem magamon, Harry tudta, hogy nem mondok igazat.
- Persze? - felhúzott szemöldökkel nézett vissza rám tekintete a kis tükörkéből, amit sok nőtársam egy-egy piros lámpánál a sminkje ellenőrzésére használ.
- Persze, hogy minden oké. - mondtam, és újra kinéztem az ablakon. Tudtam, hogy Harry már milliószor megmondta, hogy semmi baja nem lesz a családjának Lillyvel, de én majd akkor tudok ilyen biztosat mondani, amikor már ott leszünk.
- Rosalie! - szólt rám. Azonnal ránéztem, de ő csak az utat figyelte. Ó, anyám. A teljes nevemet mondta. Ez ugyanolyan mint, amikor egy anya a gyereke teljes nevét használja, nem a becézett, megszokott formát. Na, hát ilyenkor lehet tudni, hogy bizony bajban vagyunk. Lebuktunk.
Én pedig lebuktam Harry előtt.
- Jó, oké-oké! - nagy szemekkel néztem rá - megijesztettél, mert a teljes nevemet használtad.
- Mert csak így érem el nálad azt, hogy elmondd az igazat. Szóval? Mi a baj?
- Izgulok.. - sóhajtottam fel.
- Nincs mitől. Hidd el, minden a legnagyobb rendben lesz. - oldalról néztem csodálatos arcát, amin egy őszinte mosoly terült el.
Imádom ezt a fiút!
- Tudom, már sokszor mondtad, de én meg ugyanannyiszor gondolok arra, hogy mi lesz, ha mégsem lesz rendben minden? Akkor mit csinálunk?
- Őszintén mondom, akkor nem tudom mit csinálunk, mivel ez a lehetőség meg sem fordult a fejemben. Anyu már a telefonban is mondta, amikor huszonnegyedikén beszéltem vele, hogy már nagyon várja azt, hogy megismerje Lillyt. Nem kell félned. Minden rendben lesz.
- Anyukád várja, De mi van Gemmával és Robinnal? - muszáj volt belemennem a részletekbe. Nem mondanám, hogy megfog nyugtatni, ha azt mondja Harr, hogy ők is várják már Lillyt, de hátha segít a lelki állapotomon, ami most igencsak labilis.
Harry felnevetett, aztán válaszolt.
- Mind a ketten imádják a gyerekeket, és Lilly egy nagyon közvetlen, aranyos kislány. Akkor őt miért is ne kedvelnék?
- Nem tudom..
- Éppen ez az. Mindig ilyen butaságokat mondasz, és amikor rákérdezek, akkor azt mondod, hogy nem tudod. Bébi. Nincs mitől tartani. Minden rendben lesz.
- Talán igazad van. - gondolkodtam el.
- Biztosan igazam van. Nem ülsz előre mellém?
- Hogyan? Nem tudnék így menet közben előremászni.
- Félre állok. - nevetett jóízűen - azt mondtad Lilly elaludt, így akkor nincs semmi akadálya.
- Jó, oké. - egyeztem bele. Harry irányjelzőzött, majd lehúzódott, én pedig nagyon gyorsan kiszálltam hátulról, és beültem előre.
- Üdv elől. - vigyorogva nézett rám barátom, és ajkaimat egy érzéki csókban részesítette.
Elkábultan húzódtam el tőle.
- Már megérte előülni. - vigyorogtam.
Nevetve rázta meg a fejét, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Öv, és már indulunk is. - teljesítettem a parancsát, és utunkat folytattuk tovább Holmes Chapel felé.
Harry megfogta a kezemet, és a combjára tette, hogy ott simogathassa lágyan. Mosolyogva és szerelmesen néztem rá. Azonban, mivel nem akartam, hogy baleset legyen, így megszólaltam.
- Mind a két kezeddel fogd a kormányt.
- Ne félj. Tudok egy kézzel is vezetni. Minden rendben lesz. - mosolyogva megszorította a kezemet, és akármennyire is ellenkezni akartam, nem tettem.
Bíztam benne, és tudtam, hogy épségben odaérünk a szüleihez.
Az út további részében simogattuk egymás kezét, és élveztük a csendet. Harry vezetett én pedig figyeltem a tájat, ami fagyos volt az időnek köszönhetően.
Nem tudom hány perc múlva, de körülbelül tizenöt-húsz perc után Harry leparkolt az elé a ház elé, ahová már egyszer betettem a lábamat, és akkor megismertem a családját.
Most Lilly fogja megismerni Harry családját. Harry családja pedig Lillyt.
Mivel a kisasszony időközben felébredt, így legalább nem kellett ahhoz vennem a bátorságot, hogy felkeltsem. Sosem szerettem felkelteni. Hogy, ha aludt, akkor igenis hagytam mindig aludni, és csak a legvészesebb helyzetekben keltettem fel.
Most hál' Isten megébredt, mielőtt ideértünk volna.
Kiszálltam a kocsiból, és Lilly felére mentem, ahol kinyitottam az ajtót, odahajoltam lányomhoz és nyomtam egy puszit arcára.
- Megjöttünk. - mosolyogva néztem rá, ő pedig még álmos arccal mosolygott rám. Kicsatoltam az övét, ráadtam a kabátját, és a sapkáját, majd kiemeltem a gyerekülésből, és leraktam a földre. Gyorsan becsuktam az ajtót, és felvettem a karjaimba. Harry időközben már kivette a cuccainkat a csomagtartóból. Megvárt minket majd együtt sétáltunk a bejárati ajtóhoz, ahol mint minden gyerek, aki hazajön, csak úgy besétált a házba.
Az előszobában levettük a cipőinket, kabátjainkat és minden egyéb úgymond felesleges ruhadarabot, ami bentre nem kell, hiszen tökéletesen meleg idő van a házban. Harry a csomagjainkat ott hagyta, és besétáltunk a nappaliba, ahol azonnal egy hatalmas, díszekkel teli, és az égők által fényes fenyőfát pillantottunk meg.
- Hű. - mondta Lilly, akire ránézve láttam, hogy tátott szájjal nézi a fát.
- Nagyon szép, ugye? - mosolyogva néztem rá, és leguggoltam mellé.
- Igen! - nézett rám, majd vissza a fára.
- Már alig vártalak titeket! - jött ki Anne a konyhából, az arcán egy őszinte, és fültől-fülig érő mosollyal.
- Anyu! - Harry odasietett édesanyjához, és szorosan megölelte, aki ugyanolyan szorosan vonta magához fiát, és megsimította a hátát.
- Úgy örülök, hogy itthon vagy karácsonykor. - mosolygott a fiára, majd elhúzódott tőle. Harry nyomott egy puszit az arcára, majd felénk fordult.
- Rosie. - mosolygott rám kedvesen Anne. Odasétált hozzám, és magához ölelt. Mosolyogva viszonoztam ölelését, majd pár pillanat múlva elhúzódtunk egymástól.
- Szia. - köszöntem neki, utána pedig leguggoltam Lilly mellé.
- Ő itt a kislányom, Lilly. - mutattam be Annek lányomat, aki szintén leguggolt, és mosolyogva nézett a kislányra.
- Szia, Lilly. - mosolygott kedvesen - Anne vagyok. Harry anyukája.
- Szia. - köszönt halkan Lilly, és szégyenlősen hozzám bújt.
- Jaj, Rosie. Nagyon aranyos kislányod van. - mosolygott rám Anne.
- Imádom őt. - nyomtam egy puszit Lilly arcára, aki a nyakamat átölelve bújt hozzám.
- El is hiszem. Egy gyereket csak szeretni lehet.
- Naa! - szólt közbe Harry - én már nem vagyok gyerek, akkor engem nem is szeretsz?
- Na, hát épp ez az. Te még mindig gyerek vagy. - nevetett fel Anne, amibe én is társultam. Harry csúnya tekintettel nézett mind a kettőnkre.
- Azt hiszem nem fogunk sűrűn jönni, hogy ilyen kedvesen beszélsz velem! A gyereked vagyok! - kérte ki magának Harry. Édesanyja csak vigyorgott.
- Te vagy az én nagyra nőtt gyerekem. - felegyenesedett, és nevetve nyomott egy csókot fia arcára.
- Semmi szolidaritás nincs az én javamra? - nézett rám Harry.
- Te is tudod - kezdtem - hogy mindig azon az oldalon állok, ahol az illetőnek igaza van.
Leesett állal nézett rám.
- Komolyan mondom, hogy ti ellenem vagytok! - háborgott tovább.
- Na, jó. Lilly mit szólsz, ha kijössz velem a konyhába, és eszünk egy kis sütit? Szereted a sütit? - mosolygott lányomra Anne.
- Igen. - Lilly rám nézett.
- Menj csak. - puszit nyomtam az arcára - Anne vigyáz rád, oké? Én itt kint vagyok. - mosolyogva néztem rá. Lilly látta a szemeimben azt, hogy őszintén beszélek és hogy tényleg nincs mitől félnie. Rám mosolygott, és odalépett Annehez, akivel kézen fogva kisétáltak a konyhába.
- Szeretlek. - öleltem át Harryt a nyakánál, és megpusziltam az arcát.
- Ellenem vagy. - mormogott, és dacból nem ölelt át.
- Nem vagyok ellened. - kuncogtam, és a karjait a derekam köré fontam, majd újra átöleltem a nyakánál - csak tényleg egy nagy gyerek vagy.
- Nem is. - ajkai lefelé konyultak, ami belőlem kihozott egy nevetést.
- De így szeretünk, és nem is akarjuk, hogy felnőj. Te vagy az az ember, aki nem vesz komolyan semmit, és néha tudsz gyerek lenni, és ez a jó, édes.
- Édes? - kérdezte, és az ajkai máris vigyorra húzódtak.
- Ühüm. - beharaptam az alsó ajkamat, úgy néztem a szemeibe.
- Imádlak. - hosszú csókot nyomott ajkaimra, amit ha nem itt lettünk volna a nappaliban, akkor azonnal el is mélyítek.
- Hmm. - nyaltam meg az ajkaimat, amik sóvárogtak Harry hosszabb csókja után.
- Majd később, bébi. - suttogta a fülembe, és megcsókolt a fülem alatt.
- Na, jól van gerlepár, mások is vannak itt. - Gemma hangját és lépteit hallottuk meg, aztán ahogyan elhúzódtunk egymástól Harryvel, már ott állt mellettünk.
- Gemma.. - sóhajtott Harry - mindig a legrosszabb időben jössz.
- Ez az én küldetésem. Megakadályozni, hogy rosszalkodjatok. - vigyorgott.
- Hidd el, ha akarnád sem tudnád megakadályozni. - húzta fel a szemöldökét Harry.
- Na, jó én erre nem vagyok felkészülve. - rázta meg a fejét Gemma, majd elmosolyodott és megölelt - szia, Rosie.
- Szia. - kuncogva öleltem át, majd húzódtunk el egymástól.
- Bírod még a tökkelütött öcsém mellett?
- Még szép. - vigyorogtam - napról napra jobban.
- Te legalább eltudod viselni. - nevetett.
- Azt hiszed te veled olyan könnyű? - nézett rá Harry - hát nem. Néha szörnyű nőszemély vagy!
- Csak, mert az a cél, hogy a tökéletességemet is tökéletesre csiszoljam.
- És a nagyképűségedet még nagyobbá.
- Hahaha. Csodálom, hogy a nagy egod miatt nem kellett szétbontani az ajtót!
- Te miattad már előbb szét kellett volna bontani az ajtót. - vigyorgott Harry, mire Gemma belebokszolt a karjába. Harry jajgatásából ítélve erős ütés volt.
- Megérdemelted!
- Mikor jön el az a nap, amikor ti ketten nem szívjátok egymás vérét? - Anne ott állt a konyha ajtóban, kezében Lillyvel, aki éppen egy rózsaszín tetejű muffint falatozott. Az egész arca csupa rózsaszín krém. Vigyorogva néztem őt.
- Majd, ha megnősül. - vágta rá Gemma vigyorogva.
- Kérlek, Rosie - Anne tekintete a gyerekeiről, rám csúszott - minél hamarabb házasodjatok össze.
- Ó, az még messze van. - egy kicsit lesokkolt a kérése, de azért mosolyogva néztem rá.
- Hátha addig sem marják egymást.
- Ki ez a kis cukiság? Mennyire édes kislány vagy! - Gemma odasietett Lillyhez, aki megilletődve nézett az őt letámadó Gemmára.
- Ő Rosie kislánya, Lilly. - Harry is odament anyukájához, és úgy mutatta be Gemmát kislányomnak.
- Rosie nagyon aranyos kislányod van. - mosolygott rám, majd újra Lillyre nézett - szia, Lilly. Én Gemma vagyok. Harry testvére.
- Szia. -köszönt neki halkan Lilly, és minden evési folyamatot megszüntetett. Csak Gemmát nézte.
- Tudtam, hogy aranyos a kislányod, de hogy ennyire? - vigyorgott Gemma.
- Lassabban, nehogy féljen. - mondta Anne.
- Nem félős, csak az elején meg van szeppenve. - odamentem lányom mellé, és nyomtam egy puszit maszatos arcára. Rám mosolygott, de Annél maradt továbbra is.
- Sziasztok. - Robin is csatlakozott hozzánk. Köszöntött engem és Harryt is egy öleléssel, majd felesége karjaiban tartott kislányra nézett.
- Csak nem ő a lányod? - mosolyogva nézett rám.
- De igen. Ő Lilly.
- Hát, szia Lilly. Én Robin vagyok.
- Szia. - lányom mosolyogva nézett Robinra.
- Tetszel neki. - nevetett Anne - te vagy az elsőre, akire azonnal mosolyog.
- Mert én ilyen elbűvölő vagyok. - vigyorgott Robin, és a kezeit Lilly felé nyújtotta - idejössz hozzám?
Lilly bólintott. Anne átadta őt Robinnak.
- Milyen kis maszatos vagy. Finom a süti? - Robin letörölt egy kis krémet Lilly arcáról, majd lenyalta az ujjáról - igen, nagyon finom!
Lilly kacagott, és Robin felé tartotta a muffinját.
- Kérsz? - kérdezte tőle.
- Veszek magamnak is, ezt pedig te megeszed, oké? - mosolygott rá a férfi.
- Jó. - bólintott Lilly és újra neki állt a falatozásnak, miközben Robinnal együtt bementek a konyhába. Gemma utánuk ment.
- Hogyan szeretnétek aludni? - kérdezte Anne - Robinnal beraktunk egy kisebb ágyat Harry szobájába, mivel gondoltuk veletek alszik Lilly. Vagy külön szobában aludjon?
- Rosie? - kérdezte tőlem Harry. Megöleltem a derekánál.
- Aludjunk velünk egy szobában. Idegen helyen vagyunk, és nem tudom hogyan tudna aludni.
- Én is erre gondoltam. Hogy, ha nem akar veletek aludni, akkor persze átmehet a vendégszobába is. De ezért az elején inkább veletek.
- Igen, így tökéletes lesz. - mosolyogtam.
- Anyu. Kérdezhetek valamit? - szólalt meg Harry.
- Persze.
- Mi lenne, ha szilveszterig maradnánk?
- Az nagyon jó lenne! - lelkesedett fel Anne.
- De mi lenne, ha Rosie szülei is idejönnének? - folytatta a kérdést Harry.
Anne meglepődött, de továbbra is mosolygott.
- Én örülnék, ha megismerhetném a szüleidet. - mosolygott rám kedvese Anne.
- Nem baj, hogy ha nem szeretnéd, ha eljönnének. Nem sértődök meg, komolyan.
- Rosie! - állított le Anne - miért ne szeretném? Legalább megismerem a fiam barátnőjének a szüleit. Én tényleg szeretném. És szerintem se Gemmának, se Robinnak nincs ellene kifogása.
- Mert akkor idejönnének valamelyik nap. - mondta Harry.
- Na, és akkor ti elmehetnének szórakozni szilveszterkor, mi pedig itt maradnának Lillyvel. - Anne életfelfogását tanítani kéne sok szülőnek, és sok gyereknek.
- De nem akartok ti is inkább elmenni kikapcsolódni? - kérdeztem.
- Nekünk az is tökéletes, hogy ha itthon maradunk, filmet nézünk, borozunk. És beszélgetünk a szüleiddel. Ugye Robin? - észre sem vettem, hogy közben Robin is bejött a nappaliban, kezében Lillyvel, mögötte Gemmával, akinek a kezében egy tálca volt finomabbnál, finomabb süteményekkel.
- Micsoda? - kérdezte a férfi.
- Rosie szülei eljönnének, így a fiatalok elmehetnének szilveszterezni. Mi pedig itthon maradnánk Lillyvel és Rosie szüleivel.
- Persze. - mosolygott Robin - én örülnék, ha megismerhetném a szüleidet.
- Na, akkor ezt megtárgyaltuk. - mosolygott Anne - már csak az a kérdés mikor jönnek?
- Ma van huszonötödike. Mondjuk huszonhetedikén?
- Az jó nem? - nézett rám Harry.
- Igen. - mosolyogtam - felhívom majd anyáékat.
- Rendben. - Anne mosolygott - most akkor pedig együnk egy kis sütit, és karácsonyozzunk.
Anne mindenkitől megkérdezte, hogy milyen italt kérnek, míg én, Lilly és Harry a forrócsokinál, Gemma a teánál, addig Anne és Robin egy pohár vörösbornál maradtak. Miután mindenki megkapta az italát, helyet foglaltunk a kanapén, és átadtuk egymásnak az ajándékokat. Harryvel közösen szerveztünk egy utat édesanyjának és Robinnak Franciaország egyik borvidékére, ahol barangolhatnak a borospincékben, miközben az isszák a jobbnál, jobb évjáratú borokat, és hozzá falatozzák a sajtokat.
- Jó ég gyerekek! Ez fantasztikus. - mosolygott szélesen Anne.
- Nagyon szépen köszönjük! - Robin megölelt minket, ahogyan felesége is.
- Köszönöm. - suttogta nekem Anne. Tudtam, hogy ebben a köszönetben nem csak az ajándékra szóló köszönés van benne.
Mosolyogva bólintottam.
Gemmának Harryvel egy bizonyos kozmetikai cég termékeire szóló ajándékutalványt adtunk. Fogalmunk sem volt mit fog hozzá szólni, de halk sikolya jelezte, hogy nagyon tetszik neki az ajándékunk. Szorosan megölelt minket, és nagy puszit adott mind a kettőnk arcára.
- Imádlak titeket! - vigyorgott, miközben ámulva nézte a kezeiben tartott utalványt. Úgy nézte, mintha valami műkincs lenne.
Gemma, Anne és Robin közösen vásároltak nekem és Harrynek, valamint Lillynek is ajándékokat. Míg Harry két inget, és egy nadrágot kapott, addig én egy gyönyörű szép estélyi ruhát, és egy rövid ruhát. Gemma szemöldökét húzogatva nézett rám. Nevetve raktam vissza a dobozba a ruhát, és megnéztem a hozzájuk illő magassarkú cipőket. Azok is gyönyörűek voltak, és tudtam, hogy felfogom ezeket a ruhákat venni.
Lilly a Styles családtól egy ruhácskát kapott, valamint egy tüllös szoknyát, amit Gemma kérésére ráadtam.
- Annyira cuki! - vigyorgott az idősebb Styles gyerek, és nyomott Lilly arcára egy puszit, majd lefényképezte őt.
Lilly már teljesen felszabadulva pörgött a szoknyájában, és kacagott.
Mindannyian csak nevetve figyeltük őt. Amikor megunta, akkor pedig leült a székre, de akkor sem foglalkozott semmi mással csak a ruhájával, pedig még kapott két puzzlet, és egy koronát, valamint hajgumikat, és hajcsatokat, köztük egy virágosat, amit Gemma azonnal bele is rakott a hajába.
- Ki ez a gyönyörű kislány? - Anne mosolyogva nézte Lillyt, aki elkuncogta magát, és a szoknyája szélével játszott.
- Kérsz még sütit? - kérdezte tőle Robin, és felé nyújtott egy rózsaszín krémes muffint.
- Igen! - Lilly elvette a süteményt, és falatozni kezdte. Az arca megint maszatos lett a krémtől, de ő csak tovább ette a finomságot.
Mi pedig csak néztük őt, és elgondolkodtunk azon, hogy egy kislány, egy kisgyerek a puszta jelenlétével hogyan képes ilyen békességet teremteni bárhová?
Nem kell semmit sem csinálnia. Csak ül a székben, süteményt eszik, maszatos az arca, és máris mindenki oda van érte. Ilyenek a gyerekek.
Mosolyt és boldogságot csalnak az életünkbe, és még csak azt sem tudják, hogy mire képesek.
Felnéztem Harryre, aki ugyanolyan mosolyogva nézte a kislányt, aki pár órával ezelőtt apának hívta.
Nem fogom megtiltani Lillynek, hogy így hívja Harryt, mivel barátomnak nem volt ellenne semmi kifogása. De mégis milyen kifogása lehetne? Lilly szereti őt, ő pedig szereti Lillyt, és sejtettem, hogy talán már ő is a lányaként tekint Lillyre.
De, ahogyan elnéztem a tekintetét, ahogyan nézte azt a csodálatos teremtést, tudtam, hogy jó a sejtésem.
Lilly, számára már a lánya volt, még ha nem is a vér szerinti.
Örülnék, ha leírnátok a véleményeteket! ♥
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése