Harry Styles
Eddig az elmúlt négy évben, 2010-től egészen a mai napig, 2015-ig, minden karácsony reggelen magányosan, és szomorúan ébredtem fel. Vagyis nem is tudom. Talán szomorú csak azért voltam, mert hiányt éreztem magamban, valamint egy nagy űrt.
Ezekben az években már nem a családommal töltöttem a karácsonyt, már nem otthon Holmes Chapelben. Mindig próbáltam hazamenni, de a munka és az ezzel járó mindennemű kötelezettség mellett lehetetlenség volt.
De ez az év más volt.
Most már tudtam, hogy végre hazamehetek, és a családommal tölthetem ezt az ünnepet, vagyis, ahogyan mondják az emberek, a szeretet ünnepét.
Végre otthon lehetek anyuval, Gemmával és Robinnal, és talán még lesz esélyünk Apuhoz is valamikor elutazni, Manchesterbe, bár ezt még Rosie nem tudja, de majd iidőval megfogja tudni.
Most karácsony reggelén nem úgy keltem fel, hogy magányos vagyok.
Hogyan is lehetnék magányos, amikor egy gyönyörű és elragadó lány fekszik a karjaim között? Hogyan lehetnék magányos, amikor van az életemben egy olyan nő és egy olyan kislány, aki mellett még csak unatkozni sem lehet?
Boldog voltam, és nyugodt.
Elöntötte az egész testemet a megnyugvás érzése, hogy tudtam, ez a nap a lehető legjobb lesz. Nincs szomorkodás, nincs egyedül töltött, csendes karácsony.
Az egész napot befogja aranyozni Lilly kacagása, és Rosie szerelmes tekintete. Az egész ház megfog telni élettel. Amikor itt voltam a Parker családnál mindig hangzavar volt, hála Lillynek, hiszen egy 2 éves kisgyerek bizony tud a hangjával figyelmet fenntartani.
Ezért szerettem itt lenni.
Persze, szerettem a fiúkkal is eltölteni az időmet, de amióta ismerem ezt a csodálatos lányt, aki mára már a barátnőm státuszt hordja, és a kislányát, azóta szerintem teljesen érthető, hogy az időm nagy részét inkább velük töltöm.
És ez ma sem volt másképp.
Pont, hogy ezen az ünnepen akartam a szerelmem mellett lenni, és nem otthon a nagy lakásban a fiúkkal. De a fiúkhoz is megy a családjuk, Niall hazautazik, akkor én miért is legyek otthon?
Én most itthon vagyok. Mert az otthon ott van, ahol tárt karokkal fogadnak minket, és olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek és tisztelnek minket.
És ez itt volt.
A Parker családban.
- Miért nem alszol? - az az édes hang, amelyet annyira szeretek hallgatni, még ha ő azt is hiszi, hogy rengeteget beszél, megszólalt mellettem, pontosabban a karjaim között.
Csak néztem Rosiet miközben aludtam, és gondolkodtam. Ez az, ami hiányzott az életemből. Na, nem a gondolkodás, hanem a nyugodt gondolkodás.
Amikor valaki mellett megnyugodhatok, és az agyam is képes normálisan működni, bár azért egyes helyzetekben az agyam Rosie mellett épphogy nem működik normálisan, de mégis mellette minden sokkal könnyebb volt.
Ki gondolta, hogy a nyálas filmek forgatókönyve az életben is igaz? Van két pár, akik egymásba szeretnek, és mind a ketten sokkal másabbak lesznek egymás mellett.
Rosie mintha kinyílt volna mellettem, én pedig lehiggadtam. Abbahagytam a ketrecharcot, amit eddig sosem sikerült, de ez a lány bumm berobbant az életembe, és minden egyes szaros gondolatmenetemet szétrúgta.
- Karácsony vagy, bébi. - lágy puszit leheltem arcának jobb felére.
Miért ilyen gyönyörű ez a lány?
Miért ilyen tökéletes?
Mert hiába mondja, hogy nem az, számomra akkor is az. De szerintem így a normális, legalábbis mióta Rosieval együtt vagyok.
Az a normális, ha valakinek a párja a legtökéletesebb ember a világon, még ha tele is van hibával. Elbaszott egy gyerek vagyok, a ketrecharcos múltammal, és a makacsságommal, de tudom nagyon jól, hogy Rosienak én így is tökéletes vagyok.
Mert mindig azt mondja, hogy az vagyok.
És én elhiszem neki, mert tudom, ő az aki sosem hazudna nekem.
- Tudom, hogy az van, de még attól aludhatsz. Nem most nyitunk ajándékokat. - mormogta, és még jobban, ha ez lehetséges volt, hozzám bújt, azaz a mellkasomra hajtotta a fejét.
Nevetve nyomtam egy puszit feje búbjára.
- Felkeltem, és már nem fogok visszaaludni.
- Mennyi az idő? - a szemeit azonban beszéd közben még csak egy pillanatra sem nyitotta ki.
Odanéztem az órára.
- Fél 8 múlt 7 perccel.
- Nem akarok még felkelni, Harry. - mormogott, és egy apró csókot hintett a mellkasomra.
Ó, Istenem...
Már csak ezzel a kis tettévvel eléri nálam azt, hogy a testem megteljen vággyal. Amint azok a tökéletes ajkai hozzáérnek a bőrömhöz, megrándul a farkam.
Nincs kétség afelől, hogy Rosie az én gyengém, és a mindenem, de viszont ő pontosan ugyanaz a személy, aki egy-egy ilyen tettévvel eléri, hogy kikészüljek. Már, már a halálmon legyek, főleg ha egy pár cselekedetét akkor végzi, amikor nem tudok azonnal hozzáférni nőiességéhez, és teljesen elmerülni benne.
Mondjuk sétálás közben megcsókolja a nyakamat...
Vagy, amikor elmerülünk a csókolózásban, és annak örülnék a legjobban, ha a nyelvem nem a szájában munkálkodna...
Vagy például, amikor vezetek, és a kezét a combomra rakja. Na, akkor igazán rászólnék, hogy ezt hagyja abba, és a kezét majd otthon fonja rá a kemény férfiasságomra..
Ami lehet másnak hétköznapi dolog, nekem Rosie óta egyszerűen kész halálos ítélet.
- Akkor pihenj még egy picit, de le kell mennünk, és segíteni anyukádnak. Szoktál neki segíteni? - igen, mondott pár dolgot a karácsonyi szokásukról, de azt nem mondta, hogy mit szoktak pontosan csinálni az ebéd előtt.
- Igen. Előző évben ugye Lilly még pici volt, de attól segítettem neki, az azelőtti évben karácsonykor pedig terhes voltam, akkor azért korlátozták a segítségemet annyira, hogy a kanapén ülve pucolhattam meg a burgonyát, de amúgy ennyi. Tavaly segítettem Lilly mellett is, hiszen apu tudott rá figyelni. De az azelőtti években is mindig szoktam segíteni.
- És addig apukád mit csinál?
- Tavaly Lillyvel foglalkozott, előtte meg ő is segített, vagy éppen kártyáztunk, vagy filmet néztünk. De általában ezt a kettőt egyszerre.
- Idén szerinted hogyan lesz? Mármint itt vagyok én is..
- Minden úgy lesz, ahogyan lenni szokott, ennyi. Játszunk Lillyvel, mint egy rendes hétköznap.
- De mégis csak karácsony van.
- És? - Rosie felnézett rám. A szemöldökei ráncba szaladtak. - Ugyanolyan nap, mint a többi, cseppet sem másabb. Csak most áll egy fenyőfa a nappaliban, és ajándékokat adunk egymásnak.
- Szerinted nem zavarja a szüleidet, hogy én is itt vagyok? - kérdeztem. Tudtam, hogy ezt már megbeszéltük, és tisztában vagyok azzal is, hogy a szüleit nem zavarja, hiszen ők is mondták, de azért mégis...valaki beférkőzik a családi életükbe, pont karácsonykor.
- Hányszor kell még ezt megbeszélnünk? - felkönyökölt. A másik kezét a mellkasomra fektette.
- Nem baj nekik. - folytatta - komolyan. A szüleim kedvelnek téged, még apu is, ha hiszed, ha nem. Minden rendben lesz, és örülnek, hogy itt töltöd a karácsonyt, és végre több időt tudsz velük is eltölteni.
- Tudom, hogy néha nem gondolkodok, még mielőtt beszélnék, csak nem akarom, hogy apukád utáljon.
- Dehogyis utál! - nevetett fel jóízűen - persze az elején nem voltál neki olyan szimpatikus, de mára már teljesen elfogadott téged, és látja, hogy boldogok vagyunk. Neki pedig csak az számít.
- Tudom..
- Na, akkor nincs de, csak simán, szépen elfogadod, hogy mindenki nagyon örül neked. Értetted? - mutatóujját felém mutatva próbálta elérni, hogy megijedjek.
De a kuncogásomon kívül mást nem ért el nálam.
- Oké-oké. - nevetve húztam magamhoz szorosan, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor felejtsd el ezeket a csacskaságokat, és koncentrálj arra, hogy fel kell kelni. - megpuszilta a számat, majd kibújt a karjaim közül.
Elképedve néztem rá.
- Mi az, hogy fel kell kelni? Ezelőtt még te akartál alig felkelni, most meg máris talpra ugrasz?
Nevetni kezdett. - Igen, mert már felébredtem, és ha már fent vagyok, akkor lemegyünk, és megreggelizünk. Hiszen már te is rég fent vagy.
- Jó, de gondoltam még lustálkodok egy kicsit a barátnőmmel.
- Hát a barátnődet mellőznöd kell, így egyedül kell lustálkodnod.
- De nee. - morogtam, és utána nyúltam. A karjánál fogva odahúztam az ágyhoz, a kezeit a vállamra tette, hogy megtartsa az egyensúlyát, és ne essen rám. Bár, én nem bántam volna, ha rám esik..
- De-de. - beletúrt a hajamba mind az öt ujjával - majd este összebújunk.
- Az még olyan messze van! - sóhajtottam fel drámaian, és Rosiet lehúztam az ölembe. Hirtelen cselekedetem lévén felsikított, és pontosan oda huppant, ahová nem kellett volna.
Az ágyékomra.
Felnyögtem, ő pedig tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Bocsánat. - felakart állni, de nem engedtem, hogy egy tapodtat is elmozduljon az ölemből.
- Na, de bébi. Így ráugrasz a farkamra? - vigyorogva néztem rá - csak szólnod kell, és azonnal beleülhetsz, nem kell rám vetned magad. - szemtelen vigyorom uralta az egész arcomat.
Rosie elpirult, és villámgyorsan kiszállt az ölemből.
Nevetve néztem rá.
- Pedig nekem tetszett volna a helyzet.
- Olyan perverz vagy! - korholt meg.
- Csak egészségesen túl vagyok fűtve szexuális vágyakkal. De ez a te hibád. - megrántottam a vállamat.
- Mégis miért lenne az én hibám? - a kezeit a mellei előtt fonta össze, és a szemöldökét felhúzva nézett rám.
- Mert olyan tökéletes vagy. A kerek, telt kebleid, formás feneked, komolyan, bébi ezek visznek engem a sírba. Imádlak kényeztetni, és ha már csak arra gondolok, hogy beléd hatolhatok, máris felizgulok. Nem bírok magammal melletted, és őszintén? Nem is akarok.
- Ó. - sóhajtott Rosie, majd beharapta az alsó ajkát.
- Ez is egy olyan cselekedeted, ami arra ösztönöz engem, hogy minél keményebb legyek.
- Bárcsak lenne időnk... - suttogta, miközben mélyen a szemeimbe nézett.
Nem hittem a fülemnek!
Most ő tényleg arra utalt, hogy szexelni akar?
- Felizgultál? - néztem mélyen én is a szemeibe.
Ha azt a választ kapom, amire gondolok, akkor nem biztos, hogy én ma kiszállok vele ebből az ágyból.
Végig szeretkeznénk az egész karácsonyt. Igen. Ez lenne a tökéletes ünnep.
Nem mondott semmit, csak bólintott egyet határozottan, alsó ajkát beharapva. Lassan kiszálltam az ágyból, és odasétáltam hozzá. Tekintete a szemeimről, a hasamon át, egészen a bokszeromig vándorolt, amiben a merev férfiasságom már kiabált azért, hogy ki legyen szabadítva, és végre megtalálja a tökéletes helyét. Rosieban.
- Ne csináld ezt, mert nem fogok magammal bírni, és itt bent maradunk, vagy kiszökünk, és hozzám megyünk, és a házam összes pontján keményen megdolgoztatlak. - néztem a szemeibe. Az ujjamat lassan végig húztam a pólója alatt, az oldalán.
- Olyan puha a bőröd.. - suttogtam. Nyakához hajoltam, és lágy csókot leheltem rá, majd finoman megszívtam.
Rosie felnyögött halkan. Neki toltam az ajtónak, és ágyékomat az ágyékának nyomtam.
- Kicsinálsz engem. - ziháltam - nem bírom ki, hogy ne tegyelek itt a magamévá.
- Akkor mire vársz? - sürgetett, és már tolta is le rólam a bokszeromat. Egy határozott mozdulattal a kezébe vette péniszemet, és mozgatni kezdte a kezét rajtam.
Felnyögtem.
Ez már túl sok nekem korán reggel..
Amint Rosie erősebb nyomást mért rám, nem bírtam. Keményen megcsókoltam, majd a pólóját megfogtam és kettétéptem. Nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy minél előbb benne tudjam magam.
- Harry... - zihálva húzódott el tőlem, és nagy szemeit rám vezette.
Nem foglalkoztam vele. Újra letámadtam a mohó csókommal, lehámoztam róla a nadrágját, felemeltem a combjánál fogva, és hagytam, hogy erős, és kemény mozdulatok közben érjük el mind a ketten a kielégülést.
- Jó reggelt fiatalok. - köszöntött minket Rosie apja, George mosolyogva, amint leértünk a lépcsőn. Mondanom sem kell, hogy nagyon nehezen tudtuk visszafogni a hangunkat fent, főleg Rosie. Az ajkába vagy éppen a vállamba harapva kontrollálta a nyögéseit.
- Szia. - mosolygott Rosie rájuk, majd az éppen "Anya" nevet kiáltva futó kislányát felkapta a karjaiba, és egy nagy puszit nyomott az arcára. - Szia, szépségem. Hogy aludtál?
- Jól! - mosolygott Lilly - ajándék! - mutatott rá a fenyőfa alatt elhelyezkedő dobozokra. Amint a filmet tegnap este megnéztük, és Lillyt Rosie ágyba dugta, kipakoltuk az ajándékokat a fa alá, hogy mára már mindenkinek az ajándéka ott legyen a méltó helyen, és hogy Lilly láthassa, mit csinált a Mikulás éjjel. Azaz meghozta az ajándékokat.
- Mennyi ajándék! - nézett Rosie csodálkozó, nagy szemekkel Lillyre, mint aki nem hiszi el, hogy ennyi ajándék egyáltalán létezhet a Földön.
Kuncogni kezdtem. George vigyorogva nézte a jelenetet.
- Igen! - bólogatott bőszen Lilly, és szerintem már alig várta, hogy a fenyőfához szabadulhasson, és végre kibonthassa az ajándékait.
- Reggeliztél már? - kérdezte tőle az édesanyja.
- Igen! - Lilly mosolyogva bólintott, és szorosabban bújt anyukájához.
- Akkor most leraklak. Én és Harry megreggelizünk aztán játszunk egyet. Mit szólsz? - puszilta Rosie arcon Lillyt.
- Jó. - Lilly nyomott egy puszit Rosie arcára, aki aztán lerakta a földre. De a kislány nem a nagypapájához futott, hanem a fenyőfához.
- Mit szeretnél? - kérdezte tőle George, aki felállt, és unokája mögé ment. Azonban sem én, sem Rosie nem mozdultunk meg, hogy kimenjünk a konyhába reggelizni.
- Jó reggelt. - csatlakozott hozzánk Kate, akinek az arcán egy kedves mosoly díszelgett. Ugyanolyan mint Rosién szokott.
- Szia. - köszöntötte Rosie édesanyját. Odasétált hozzá, és megpuszilta az arcát.
- Jó reggelt. - köszöntem mosolyogva Katenek.
- Az! - Lilly hangja mindannyiunkat arra ösztönzött, hogy odanézzünk, és rájöjjünk pontosan mit is takar az "Az" kifejezés.
De aztán rájöttünk.
Lillynek nagyon tetszett az egyik aranysérga, csillagformájú dísz, és ahogyan tűnt, megakarta kaparintani, mivel már nyúlt is azért az ágért. De mivel kicsi volt, és nem igazán ért fel addig az ágig, amin a számára kinézett dísz található volt, belecsimpaszkodott abba az ágba, amit elért.
Rosie azonnal sietett is oda, és megfogta a fát, majd Lilly kezét levette az ágról, és leguggolt mellé.
- Ezt nem szabad, mert, ha meghúzod az ágat, akkor a fát is magaddal fogod rántani, és rád fog esni. Az pedig fáj, tudod? - Rosie végig simított Lilly arcán, aki csak nagy szemekkel figyelte édesanyját. De aztán bólintott, és anyukája karjai közé bújt.
Én, George és Kate mosolyogva figyeltük őket.
- Az a dísz sokkal szebb a fán. - Rosie felvette a lányát a karjaiba, és úgy csodálták meg a díszt - tegnap azért raktuk fel, hogy szép legyen a fa, és már ma pont leszednénk? Ez a dísz a legszebb rajta! - nyomott puszit Rosie Lilly arcára.
Lilly mosolygott.
- Igen. - a gyerekbeszéde annyira aranyossá tette, hogy legszívesebben egy nagy puszit nyomtam volna az arcára. Imádom ezt a kislányt.
- Akkor most én és Harry megreggelizünk aztán pedig játszunk egyet négyesben, oké? Te, én, papa és Harry.
- Jó! - kiáltott fel Lilly. Rosie nevetve puszilta meg, majd rakta le a földre, és a kislány már szaladt is a papájához, de még előtte odajött hozzám.
- Mi az picurka? - mosolyogva leguggoltam elé. Odalépett hozzám, és szorosan hozzám bújt. Mosolyogva öleltem át, és nyomtam egy puszit selymes hajára.
- Szeretlek. - az a vékonyka hangja tette számomra még szebbé ezt a kis szócskát, ami már első hallásra is annyira melengette a szívemet, hogy azt szavakba nem lehet mondani.
Lilly szeret egem.
Nem én vagyok az igazi apukája, de remélem, hogy majd egyszer annak fog tekinteni, hiszen én nekem ő már a kislányom szinte. Annyira imádom, mint amennyire egy szülő imádhatja a gyerekét.
Amikor tegnap azt mondta nekem, hogy szeret, komolyan megállt a világom. Nem tudtam elképzelni, hogy egyszer ezt mondja majd nekem Lilly. Én is szeretem őt, amit már mondtam is neki, de nem gondoltam, hogy ő is szeret engem.
Hát tévedtem.
De, amikor kimondta, akkor lefagytam, de aztán eljutott a tudatomig, és onnantól teljesen meghatódtam. Nem kellett sok, hogy el is sírjam magam.
Vajon ilyen érzés lehet egy szülőnek, amikor először mondja neki a gyermeke, hogy szereti?
- Én is szeretlek kis királylány. - szorosan magamhoz öleltem. Lilly hozzám bújt, a fejét a mellkasomra hajtotta.
Hogy szorulhat egy ilyen kisemberbe ennyi szeretet?
Miután Rosieval megreggeliztünk, és elpakoltunk magunk után, anyukája kipenderített minket a konyhából, miszerint nem kell segítenünk, csak érezzük jól magunkat. Én persze még megkérdeztem, hogy biztosan nem gond, ha nem segítünk, de Kate csak megforgatta a szemeit, és azt mondta, hogy ha még egyszer megkérdezem, akkor egyedül én készíthetem el az ebédet.
Hát mivel ezt inkább nem vállaltam volna be, így inkább kimentem a nappaliba én is, és csatlakoztam a többiekhez, akik nagy puzzle játékban álltak. Lilly kedvéért egy sokkal nagyobb kirakóst raktak, ami Rosié, de mivel sokan vagyunk, így könnyebben kifogjuk tudni rakni. A puzzle 500 darabos, és egy kiskutya szerepelt rajta.
Szóval nem volt más dolgunk, míg készült az ebéd, addig forró tea, és forró csoki mellett nekiláttunk kirakni a kirakóst.
- Bepakoltál már? - kérdeztem Rosiet, miközben bőszen pakolgattuk az egyik kirakós darabkát a másikba.
- Igen. Nekem is és Lillynek is.
- Hány napra mentek? - kérdezte George.
- Nem tudom. Igazából arra gondoltam, hogy ott maradhatnánk szilveszterre is. - néztem Rosiera óvatosan. Nem tudtam mi a véleménye erről.
- De Lilly is ott lenne. Nem tudnánk elmenni sehova.
- Akkor gyertek haza, és menjetek vissza. Elvigyázunk mi rá! - ajánlotta fel George. Rosie ránézett édesapjára.
És akkor jutott eszembe egy nagyon remek ötlet!
- Vagy gyertek el ti Holmes Chapelbe! - tanácsoltam. Láttam a szemem sarkából, hogy Rosie szemei a kétszeresére nőnek - a szüleim is örülnének, ha eljönnétek, és megismerhetnék a barátnőm szüleit.
- Harry.. - kezdte Rosie.
- De biztosan nagyon jó lenne! - folytattam, miközben Georget néztem.
- Kate, gyere be egy kicsit! - kiabált ki a konyhába feleségének, és pár pillanat múlva Kate már meg is jelent a nappaliban.
- Mi az?
- Harry szerette volna, ha Rosieval ott maradnak Holmes Chapelben szilveszterre, de Lillyt akkor haza kéne hozniuk. Ám Harry azt tanácsolta, hogy menjünk el mi is hozzájuk. - vázolta fel röviden George a helyzetet felesége előtt.
- Mármint Holmes Chapelbe? - Kate döbbenten nézett ránk.
Most vagy nagyon kiakadnak, vagy nem... Én nem akartam semmi rosszat, csak egy ötlet volt. Ó, igen. Hát lehet hagynom kéne az eszemnek, hogy gondolkodjon egy kicsit, aztán a szám beszélhet.
- Igen..de ha nem vagytok benne, akkor nem baj. Hazajövünk. - szabadkoztam.
- Miért ne? - mosolygott Kate. Most én voltam a soros, hogy a szemeim kitáguljanak, és úgy nézzek a nőre.
- Komolyan? - kérdeztem.
- Persze. George te mit gondolsz?
- Én szerintem nem rossz ötlet. Akkor megismerhetnénk Harry családját. - tanácsolta George.
- Igen, szerintem is. Már csak az a kérdés, hogy mikor menjünk. Meg hogy a szüleid mit szólnának a hírhez. - Kate hozzám intézte a szavait.
- Megbeszélem velük, de ismerem őket, és tudom, hogy semmi kifogásuk nem lesz ellenne. Sőt, nagyon is örülnének.
- Hát, akkor. Ha tényleg szívesen látnak minket, akkor elmegyünk. - mosolygott rám Kate. George is mosolygott, és beleegyezően bólintott.
A legszuperebb szilveszterem lesz!
Vigyorogva öleltem magamhoz Rosiet, és nyomtam egy puszit a fejére.
- Higgyétek el, nagyon örülnének nektek! - biztattam őket.
- Na, akkor ott a helyünk! - mosolygott George.
A vigyort egészen a puzzle rakosgatás végéig nem lehetett letörölni az arcomról.
A családom megismeri Rosie szüleit hamarosan. Ma pedig Rosie kislányát.
Izgultam is, de nagyon jól tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
- Gyertek ebédelni! - mindannyian már átöltözve amolyan ünnepi ruhába mentünk be az étkezőbe, hogy a helyünket elfoglalva minél előbb a fenséges ebédet fogyasztani kezdhessük. Be kell vallanom ez után az illatok után, amik terjengtek a levegőben eléggé megéheztem.
Leültünk az asztalhoz, és a Kate által főzött és szervírozott ételeket sorban kezdtük el fogyasztani.
A főétel sült pulyka volt vörös áfonya szósszal, a körete pedig burgonyapüré, párolt zöldségek; azaz kelbimbó, sárgarépa, és zöldborsó. Kate nem töltötte meg a pulykát, így azt külön sütötte meg, és készített hozzá egy nagyon ízletes barnamártást. Amikor megkérdeztem tőle, hogyan készítette azt felelte;
- Én nem veszem meg a boltban az előre elkészített granulátumot, amit sokan csinálnak. A pulykának a szaftját használom fel.
- A barnamártáshoz? - kérdeztem.
- Igen. Felöntöttem a szaftot egy kis húslével, azután szórtam bele zöldségeket, csirkeaprólékot, és felfőztem az egészet. Ha ez megvolt, akkor áttörtem szitán, átszűrtem az egészet, és utána besűrítettem. Ennyi volt az egész.
- És most anyu hozzáteszi, hogy ilyen egyszerű. - nevetett Rosie.
- Neki az, de nekünk már nem. - kuncogott George, és nyomott egy puszit felesége arcára.
- Pedig tényleg egyszerű! - Kate vigyorogva nézett ránk, mire mindannyian elnevettük magunkat.
Rosie segített lepakolni az asztalt a főfogás után, közben pedig George kibontott egy üveg pezsgőt, és az én általam a konyhából behozott pezsgőspoharakba öntött a finom italból mindenkinek. Megvártuk a lányokat, és mindannyian koccintottunk. Lilly persze teát ivott, de azt ugyanolyan szép pohárban adta neki Rosie, mint amilyenben mi ittuk a pezsgőt.
Ezután következett a Christmas craker, ami egy hatalmas papírszaloncukor, és egy-egy apró ajándék van benne, vagy éppen egy szóvicc. A két végét meghúztuk, ez egy két emberes feladat, és a benne található puskapor miatt az pukkan egy kicsit, és füstöl, ezután lehet belőle kiszedni a kis ajándékot, ami benne lapul.
A pulyka után következik a desszert, ami itt most karácsonyi puding volt, ami igazából kis torta, gyümölccsel, valamint brandy-vel töltve. Persze, azoknak, akik nem ihatnak azoknak Kate készített csak gyümölcsös változatot.
Ezután még hátra volt a mince-pite, ami kicsi, kézben fogható sütemény, omlós tésztából, aszalt gyümölccsel és mandulával töltve, aminek a tetejét omlós tésztával fedik le.
Emlékszem, hogy karácsonykor mindig ez volt a kedvenc édességem, és már alig vártam, hogy végre megegye mindenki a pulykát és jöhessenek a desszertet. Mert ezt bizony nem lehet kihagyni. Omlós, és nagyon finom!
Nem tudom Kate mit gondolt rólunk, de még lerakta mindegyikünk elé a trifle-t, amit kis pohárkákban szervírozott. Ha akartam volna sem tudtam volna annak ellenállni, hogy ezt az édességet megegyem. A triffle réteges sütemény. Azaz az alján piskóta, majd vaníliakrém, majd gyümölcs, és utána újra piskóta, vaníliakrém, gyümölcs, ám a legtetejére zselatin megy, de jelen pillanatban tejszínhab díszítette az egészet.
Szóval ezt is megettem, és már előre tudtam, hogy legalább három kilóval gazdagabb lettem ezután a fenséges ebéd után.
- Kiben van még hely? - kérdezte Kate, miután leszedte az asztalról az étkészletet valamint a tányérokat.
Mind a hárman egyként nyögtünk fel. Lilly csak nevetett, de azért neki is látszott, hogy már ott kerekedik a kis pocakja. Már minden bizonnyal ő is tele volt.
- Van sajttál. Akkor ajándékosztás közben megennénk? - tanácsolta Kate, mire összenéztünk, és beleegyeztünk.
Őszintén nem tudtam hova fér belém ennyi kaja. Egy kis fehérborral és a sajttállal a nappaliba mentünk, ahol mindenki leült, és elkezdtük átadni egymásnak az ajándékokat.
Lillynek Rosieval közösen vettünk ajándékot, ami egy rózsaszín, fonott kosaras futóbicikli volt. Lilly csillogó szemekkel nézte az ajándékát, és azonnal rá is ült, és már masírozott is vele a nappaliban, persze lassan, és úgy, hogy közben sétáltam mellette.
Még persze kapott játékokat, és puzzle-t is tőlem és Rosietól, azonban tőlem még volt egy ajándéka.
- Nézd, Lilly. Ez az én meglepetésem neked. Anya nem tud róla, szóval psszt. - suttogtam neki. Felkacagott és anyukájára nézett, aki felhúzott szemöldökkel nézett rám. Nevettem az arckifejezésén, és nyomtam egy puszit az arcára.
Közben Lilly kibontotta az ajándékát.
- Ó! - nézte nagy szemekkel, és hatalmas vigyorral - anya! - mutatta Rosie felé az ajándékot, ami egy puzzle volt, de nem akármilyen. 500 darabos puzzle, aminek a képén Rosie, Lilly és én vagyunk. Hárman együtt.
Lillynek majd a mi képünket kell kiraknia.
- Harry ez nagyon ötletes ajándék! - mondta George, és Katere nézett, aki mosolyogva nézett minket.
- Ez..nagyon jó. - mosolygott Rosie meghatódva.
- Igen! - bólogatott egyetértően Lilly.
- Örülök, hogy tetszik. Majd kirakjuk, jó? - mosolyogtam rá.
- Jó! - bólintott egyet, és nézte tovább a puzzlet, azaz a hármunk fényképét.
Rosienak én egy hosszúkás dobozt nyújtottam át, benne az ajándékával.
Mosolyogva vette el, és szedte le róla a csomagolást, amit az eladó végzett el, ugyanis én soha nem tudtam csomagolni. Rosie felnyitotta a doboz fedelét, és a tekintetén láttam, hogy beletrafáltam.
Ledermedve és nagy szemekkel nézte a doboz tartalmát.
- Harry.. - suttogott, és lassan emelte fel a fejét, hogy a tekintetünk találkozzon.
Mégsem trafáltam bele?
- Nem tetszik? - kérdeztem kétségbeesve.
- De tetszik...csak..méregdrága lehetett! - nézett vissza a kis dobozkában lévő nyakláncra, amin egy rózsa medál díszelgett.
- Nem érdekel mennyibe került, és már régebben megvettem. Nem bírtam otthagyni a boltban, főleg úgy, hogy tudtam, alig gyártanak belőle a világon, és ha elvitték volna előlem, akkor abba belebetegedtem volna. Rosie ez a nyaklánc számomra te vagy. Egy gyémánt vagy az én életemben, aki elhozza nekem az összes csillogást, amit csak látni lehet. Te ragyogsz, és így engem is ragyogtatsz. Egy rózsa vagy, aki csodaszép, érzéki, gyengéd, de mégis, ha valaki nem vigyáz, akkor megszúrhatja az ujját. Ha valakiben csalódsz, akkor tüske lesz rajtad, amit nem biztos, hogy könnyen eltudsz távolítani. Ez a nyaklánc vagy Te. Szeretlek és szeretném, ha hordanád.
- Harry... - Rosie arcán folytak a könnyek, miközben szorosan hozzám bújt. Ugyanolyan szorosan vontam magamhoz a testét. Legszívesebben el sem engedtem volna. Ő a legjobb dolog az életemben!
Elhúzódtam tőle, és a kezembe fogtam az arcát.
- Nagyon szeretlek. - apró csókokat hintettem a szemei alá.
- Én is nagyon szeretlek téged! - mosolygott.
- Felrakhatom?
- Persze. - bólintott, és elhúzódott tőlem. Kivette a nyakláncot a dobozból, és átadta nekem. Megfordult, a haját eltűrte, én pedig a nyakába akasztottam a a gyémántokkal díszített nyakláncot.
Rosie felém fordult, és lenézett a nyakára. Mosolygott.
- Ez csodaszép. - az anyukája meghatódva és mosolyogva nézett minket. Rosie csak bólintott, és csillogó szemekkel nézett rám.
Meghatódottság? Szerelem? Vagy talán mindkettő.
- Hű! - Lilly nagy szemekkel nézte az anyukája nyakában lévő ékszert.
- Tetszik? - kérdezte tőle Rosie, miközben az ölébe vette lányát.
- Nagyon! - bólintott Lilly, és óvatosan megfogta a nyakláncot.
- Adjuk oda Harrynek az ajándékot. Jó, Lilly?
- Jó! - Lilly elvette a fenyőfa alól a kis dobozkát, amit Rosie mutatott neki. Visszaültek mellém és felém tartották dobozt.
- Boldog Karácsonyt Harry. - mosolygott Rosie.
Felnyitottam a dobozt, amiben egy lapot, és egy borítékot véltem felfedezni.
A lapot kibontva láttam, hogy rajz van rajta. Egy nő, egy férfi, és egy kislány. Azaz Rosie, én és Lilly. Magamat egyből felismertem a hajamról, hiszen Lilly hullámos, nagy hajat rajzolt nekem. Kuncogtam és egy nagy puszit nyomtam Lilly homlokára.
- Nagyon tetszik. - mosolyogva néztem a képet, amin egy nagy ház előtt állnak a családtagok, fogják egymás kezét, és a háttérben egy nagy szív van, amibe bele van írva, hogy szeretet. Gondolom Rosie segített Lillynek beleírni.
- Befogom kereteztetni, és felrakom a szobámba a falra. - mosolyogva néztem Lillyre, akinek az arcán egy őszinte, szeretetteljes mosoly díszelgett.
- És mi van a borítékban? - kérdeztem vigyorogva, hiszen láttam, hogy Rosie tiszta ideg. Várja a reakciómat.
Kibontottam a borítékot, amiben egy papír lapult. Még egy rajz?
De biztos nem az.
Lassan széthajtottam, és figyelmesen elolvastam.
Párizs.
Január 7.
Január 20.
2 főre.
Rosiera néztem, aki csak reménykedve, izgatottan nézett rám.
- Mi? - nem is tudtam mit mondjak - Párizsba utazunk?
- Nem örülsz neki? - kérdezte félve - szerettem volna veled elutazni Párizsba. A szerelem városába.
- Dehogyisnem örülök neki! De ez egy vagyon volt, és te spórolsz!
- Nem baj. - mosolygott - mindent lefoglaltam és amit tudtam kifizettem. Csak el kell mennünk.
- Még szép hogy elmegyünk. - nevettem, és egy hosszú csókot nyomtam a szájára.
Rosie vigyorogva nézett rám.
- Utazunk Párizsba. 13 napra! - nevetett boldogan.
Nevetve öleltem át, vigyázva a közöttünk ülő Lillyre, akit szintén átöleltem.
- Azt hiszem ez egy tökéletes karácsony lett. - mosolygott George, aki hátradőlt a kanapén, és a feleségét magához ölelte. Kate köré fonta a karjait. Mosolyogva figyeltem őket.
Rosieval mi is így ültünk, csak az én ölemben még ott ült Lilly.
- Egyetértek veled apu. - Rosie szorosabban bújt hozzám. Nyomtam egy puszit a fejére - jó karácsony volt Lilly?
- Igen! - mosolygott az ölemben ülő szépség, aki már nagyon laposakat pislogott.
- Aludj egyet. - nyomtam puszit a feje búbjára, és halkan dúdolni kezdett.
Csend honolt az egész házban. Sokszor zavarban éreztem magam, ha csak egyedül én adtam ki hangot, és mindenki más csendben volt, de most nem. Most nyugodtan, és megkönnyebbülve éreztem magam. Fantasztikus emberek vettek körül engem, és ez az ami most számított.
Lillynek halkan énekelni kezdtem, miközben lassan ringattam a karomban. Amikor már talán mindannyian azt hittük elaludt, megszólalt. - Szeretlek, Apa. - és még jobban a karjaimba bújt, én pedig megálltam az éneklésben, és a ringatásban.
Ezt nekem mondta. Senki másnak nem mondhatta.
Rosie azonnal rám nézett, szintúgy George és Kate is. Barátnőm óvatosan figyelt engem, mint aki azt hiszi, hogy mindjárt elfutok.
Pedig erről szó sem volt.
A kezdeti sokk után olyan melegség öntötte el a szívemet, hogy azt szavakba nem lehet foglalni.
Ez a kislány az apukájának hívott. Én pedig elfogok mindent azért követni, hogy bebizonyítsam, tényleg méltó vagyok erre a névre.
Apa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése