Harry Styles
- Ki sem szállnék veled az ágyból, hogy ha tehetném. - nyomtam egy puszit Rosie izzadt mellkasára.
- Ha tehetnéd. De nem teheted.
- Miért nem?
- Mert van ezen kívül is életünk.
- Igen ez igaz, de azt az életet néha félre rakhatjuk.
- Egy kis kufircolásra?
- Nem! Sok kufircolásra! - vigyorogva néztem rá. Nevetve rázta meg a fejét.
- Telhetetlen vagy!
- Nem. - feleltem - csak belőled sosem, semmilyen esetben nem elég!
- Nem csak egy esetben nem elég belőlem?
- Határozottan nem! - megráztam a fejemet, és ölelő karjai közé bújtam jobban. Fejemet a mellkasára hajtottam - veled minden másodperc, amit semmittevéssel töltünk csodálatos. Veled még, amikor lustálkodunk sincsen kínos csend, hanem az a nyugalom van, amikor akkor uralja a testemet. Megnyugtatsz engem Rosie. - felnéztem rá.
Halvány mosollyal, és szerintem meghatódva nézett rám.
- És akkor én mit szóljak? Melletted olyan biztonságban érzem, mint még soha, senki mellett. Komolyan Harry egyszerűen imádok veled lenni. - beletúrt a hajamba. Imádtam, amikor a hajamat túrta, és amikor elkezdi simogatni azt még inkább szeretem.
De csakis tőle. Mástól nem tudom elviselni. Csak Rosie simogathatja a hajamat. Csak ő tudja ilyen lágyan, és szeretettel simogatni.
- Azt hiszem mind a ketten piszok nagy mázlisták vagyunk, amiért egymásra találtunk. - vigyorogva néztem fel rá. Felnevetett, és puszit nyomott a fejemre.
- Sokaknak úgy tűnhet, hogy minden olyan hirtelen lett közöttünk, de én szerintem nem, tudod? Mert, hogy ha két ember tényleg szereti a másikat, és nem csak úgy mondják a szavakat, és jól is érzik magukat együtt, akkor miért ne lehetnének együtt? Miért ne élhetnék át azt, amit mi? - hallgattam és figyeltem, ahogyan a szavak elhagyják formás száját. Tudtam, hogy nem akar megbántani, és én igazat is adtam neki ebben a véleményében.
Kívülállóknak ez az egész túl gyorsan történhet, de ne feledjük, hogy egy elég komoly titok kapcsán jöttünk össze, és ez minél közelebb sodort minket egymáshoz.
- Így tökéletes minden ahogy van. - egészítettem ki a mondandóját - nem is változtatnék semmin. Te, Lilly és én. Így nagyon jó minden.
- Nem zavar, hogy van egy lányom? - a kérdése olyan hirtelen, hogy egy pillanatra megálltam kézfejének a simogatásában.
Remélem nem töri ezen a kis buksiját..
- Már mondtam többször is, hogy engem nem zavar, hogy anyuka vagy. Lilly egy nagyon okos, aranyos kislány. Imádom őt. Olyan cuki. De komolyan, bébi. Én mindennel együtt elfogadlak téged. - csókot hintettem kerek és tökéletes keblére.
- Biztosan nem zavar? - jobban a hajamba túrt, amint az ajkam érintette a mellét.
Nem szabad folytatnom..
Muszáj abbahagynom. Aludnunk kell. Hogy, ha most a mellének szentelem az időmet abból nagyon gyorsan egy újabb szeretkezés lesz.
- Dehogyis! - felemelkedtem. Megcsókoltam telt ajkait lassan. De amilyen hirtelen megtettem, olyan rövid ideig is tartott.
- Tudom, hogy már sokszor kérdeztem..
- És én mindegyik alkalommal azt mondtam, hogy elfogadom Lillyt, és nagyon aranyosnak találom ugye? - kérdeztem tőle. Pillantásom fogva tartotta az ő gyönyörű gesztenyebarna szemeit.
- Igen. - suttogta.
- Akkor meg? Komolyan beszéltem Rosie. Minden szót komolyan mondtam.
- Tudom...csak az apja nem is találkozott még vele, és hogy ha te...hogy ha te esetleg elhagynál, akkor Lilly csalódott lenne, mert nagyon megszeretett téged, és nagyon jól érzi magát veled.
- Nem foglak elhagyni. Miért is hagynálak el? - homlokomat ráncoltam. Nem akadtam ki azon, amit mondott, mert Lilly apja után meg is értem, hogy nehezebb neki megbízni a férfiakban.
- Megunsz. - válaszolta gyorsan. Már-már elhadarta ezt a szót.
Felnevettem. - Hogyan unnálak már meg? Meg, hogy ha be is ütne ez a dolog, ami gondolom maximum negyven-ötven év múlva következhet be, akkor is tudnánk olyan programokat kitalálni amitől elmúlna az az érzésem, hogy unlak téged, vagy neked az az érzésed, hogy unsz engem.
- Negyven év?
- Szerinted annál lejjebb fogom adni? - felhúzott szemöldökkel néztem rá.
Mosolyogva megrázta a fejét.
- Eszembe sem kellett volna jutnia, hogy nagyon alább adod.
- És annak sem kéne a fejedben lennie, hogy elhagylak. Nem tudsz olyat csinálni, ami miatt elhagynálak. Vagyis de. Megcsalás. Ez az egyetlen ok, legalábbis másról nem tudok.
- Nem foglak megcsalni! - a kezei közé fogta az arcomat. Megfogtam az egyik kezét, és a tenyerébe pusziltam.
- Tudom, és én sem téged. Szóval akkor nem is kell attól félnünk, hogy elhagynánk egymást, nem igaz? - mosolyogtam.
- Nem.. - elmosolyodott, és megsimította az arcomat.
- Akkor pedig minden hülyeséget felejts el, ami csak ezzel a témával kapcsolatban felmerült a fejedben. Nem szeretném, ha továbbra is butaságokra gondolnál.
- Nem fogok. Megígérem!
- Bízz bennem. Nem vagyok én olyan rossz.
- Harry! - finoman megütötte a vállamat - soha nem is mondtam, hogy rossz ember lennél. Azért, mert én butaságokat beszélek, attól még neked nem kell! És mostantól már nekem sem fog semmi olyan kicsúszni a számon. Sajnálom. Bízok benned, csak annyira jó minden, hogy félek, vége lesz.
- Miért baj az, ha minden jó? - ráncoltam a homlokomat. Teljesen nem értettem az egészet - ha az ember boldog, akkor igenis lehet minden tökéletes!
- És mi van, ha veszekedni fogunk?
- Ami normális. Mert minden kapcsolatban vannak viták, amikor ellentétes oldalon állunk egy-egy ügyben. De hogy, ha normálisan megtudjuk beszélni, akkor nincsen gond. Akkor mindent megtudunk oldani. Csak az kell, hogy mind a ketten félretegyük a makacsságunkat.
- Igazad van. - puszit nyomott a számra - hogy, ha veszekednénk, akkor megfogjuk tudni beszélni. Érett felnőttek vagyunk.
- Ahogyan mondod. - mosolyogva pusziltam meg a homlokát - de most már beszéljünk egy sokkal vidámabb témáról!
- Mint például?
- A Karácsony! Mindjárt itt van.
- Na, igen. Mindjárt Karácsony. - mosolygott.
- Mi lenne, ha eljönnétek velem Holmes Chapelbe?
- Hogyan?
- Jól hallottad. Mondjuk 25.-én késő délután, és akkor estére odaérünk. Hogyan szoktátok tölteni a Karácsonyt?
- 24.-én este felszoktuk díszíteni a fát, és 25.-én hajnalba kirakom az ajándékokat. És ebéd után, amit együtt készítünk el, kibontjuk az ajándékokat.
- És utána?
- Csak filmet nézünk a kanapén, forró csokival, vagy teával.
- Akkor mi lenne, ha ajándékbontás után elmennénk hozzánk Holmes Chapelbe?
- És anyukádék mit szólnának hozzá?
- Anyu ötlete volt. - mosolyogva néztem rá.
- Tényleg? - döbbent arckifejezése láttán kuncogni kezdtem.
- Igen. Gemm, és Robin is örülne neked. És már megakarják ismerni Lillyt.
- A fiúknak hogy tetszene az ötlet?
- Rosie. Azzal ne foglalkozz. Nem szoktuk mindig együtt tölteni a Karácsonyt. Én haza akarok menni. Louis szülinapja 24.én lesz, azt megünnepeljük nálunk, de utána, ha gondolod, akkor átmegyek hozzátok. - néztem a szemeibe.
- Szenteste átjönnél?
- Igen. Veletek lenni. Ha a szüleid nem bánnák.
- Biztosan nem. - elmosolyodott - megbeszélem velük. De Lilly biztosan nem zavarná a családodat?
Megforgattam a szemeimet.
- Bébi. Nem! Sőt. Megakarják ismerni. Érted?
Nevetve bólintott. - Értettem! - puszit nyomott az arcomra - beszélek anyáékkal, de szerintem nem lesz ellenükre. Azt mondják úgyis, hogy legyünk együtt sokat, és élvezzem ki a fiatal koromat. Attól, mert anyuka vagyok, attól még szórakozhatok.
- Igazuk van. Fogunk is szórakozni. Hármasban programokat csinálni. Állatkertbe megyünk, és ilyenek.
- Tetszik az ötlet. - mosolygott barátnőm. Visszafeküdtem mellé, a fejemet újra a melleire hajtottam.
- Tetszene a közös Karácsony. - a hasára apró köröket kezdtem rajzolni - örülnék, ha együtt töltenénk.
- Én is. - halkan beszélt. Ujjai utat találtak a hajamba, és a fejbőrömet kezdte lassan simogatni - holnap beszélek anyáékkal.
- Azaz ma. Már hajnal van, bébi. - kuncogtam.
- Jó, oké. Akkor ma. - felnevetett, amikor a köldökébe belenyomtam az ujjamat.
- Mész a fiúkhoz, és elmondod nekik? - kérdezte.
- Igen. Alszunk, és majd utána. De ugye nem akarsz tőlem megszabadulni?
- Dehogyis. - kuncogott - csak kíváncsi vagyok, hogy mikor mész. Arra meg még inkább, hogy mit fognak a hírhez szólni.
- Mivel majd jól átverem őket, elsőnek nagyon szomorúak lesznek, aztán kiakadnak, amikor elmondom nekik, hogy csak átvertem őket, és utána remélem, hogy boldogok lesznek.
- Biztosan azok lesznek. Miért ne örülnének annak, hogy a legjobb barátjuk még sem lép ki a zenekarukból?
- Igazad van. És köszönöm, hogy észhez térítettél. - puszit hintettem a mellkasára.
- Csak segítettem döntést hozni. De elhiheted, hogy, ha azt mondtad volna, nem folytatod tovább, én akkor is melletted állnék.
- Tudom, és azt is tudom, hogy mindig csak jót akarsz nekem, és köszönöm. Milyen nagy kincs vagy az én életemben. - felsóhajtottam, és szorosan öleltem magamhoz a szeretett nő testét, aki végig simított a hajamon.
Betakartam magunkat, felcsúsztam hozzá, és szorosan magamhoz húztam. Fejét a mellkasomra fektette, karját átvetette a derekamon, hogy így találjon tökéletes alvóhelyre. Megcsókoltam feje búbját.
- Aludjunk. - tanácsoltam. Rosie egy apró bólintással értett velem egyet.
- Jó éjszakát Harry.
- Álmodj szépeket, szépségem. Nagyon szeretlek. - suttogtam a hajába.
- Szeretlek. - suttogta halkan, bensőségesen. Mintha csak én hallhatnám ezeket a szavakat.
Hiába voltunk egyedül, tudtam, hogy csak nekem szánta ezeket a szavakat.
- Annyira szeretek veled lenni, hogy azt szavakba nem lehet foglalni. - Rosie mellettem feküdt, pontosabban a karjaimban. Meztelen teste az enyémhez simult a meleg takaró alatt.
Ezt élveztem a legjobban egy-egy nap végén. Rosiet ölelve feküdni, az meg csak egy kis grátisz volt, ha meztelenül tehettem mindezt meg.
- Nem tudod szavakba foglalni? A nagy énekes nem tudja az érzéseit szavakba foglalni? - kuncogott mellettem a szépséges barátnőm. Megnyomtam az orrát játékosan.
- Néha még ez a híres, nagy énekes is letud blokkolni, egy ilyen gyönyörű, csodálatos lány láttán.
- Minden dalodnál ennyire túlzol? - kérdezte kipirult arccal.
- Nem túlzás, bébi. Hogy, ha rólad dalt írnék minden második sor arról szólna, hogy milyen csodálatos vagy. - megpusziltam az arcát.
- És a többi sor miről szólna?
Halál komoly arccal válaszoltam neki.
- Arról, hogy milyen tökéletes vagy az ágyban.
Nagy szemeket meresztett, az arca még inkább pirosra váltott.
- Harry! - felháborodott hangja nevetésre késztetett.
- Mi az, bébi? - pimasz vigyorral néztem rá. Annyira imádom őt!
- Piszkos a fantáziád!
- A fantáziám kérlek, a legnagyobb mértékben tiszta.
- Persze. Mindig a szexen jár az eszed.
- Nos, nem, ez nem igaz. Nem csak a szexen. Az orális szexen is, valamint azon, hogy te meztelen vagy. Bár a fantáziám mindig beindul, ha téged látlak. Akkor még inkább, ha hiányos ruhadarabban, vagy meztelenül vagy. És a leginkább akkor, hogy ha az én pólómat, vagy ingemet viseled. - lágy csókot leheltem telt-rózsaszín ajkaira.
- Akkor jobban beindulsz, ha a te ruhadarabodat viselem, mint amikor meztelen vagyok? - szépen ívelt szemöldökei összeszaladtak.
- Pontosan, szépségem. Minden pasi arra a kérdésre, hogy miben a legszexibb egy nő azt mondaná, hogy egy olyan kis csipkés fehérneműben. De amióta csak megláttalak az én pólómban vagy éppen ingemben, kitöröltem a fantáziámból a te csipkés fehérneműs testedet. Na, de a pár órával ezelőtti vörös szetted nagyon, nagyon beindított. Csaknem annyira, mint a pólómban vagy ingemben lévő tökéletes tested. - végig simítottam az oldalán, le egészen a csípőjéig.
Megremegett a teste. Csodálatos barna szemei az én szemeimbe mélyedtek.
- Teljesen igazak a szavaim. - suttogtam, és megcsókoltam lágyan az ajkait. Elhúzódott tőlem túl hamar.
- Nem is értem miért pont az izgat fel téged. - tudtam, hogy a pólómra gondolt.
- Mert az én pólóm van a te meztelen testeden. - ezt nem kellett tovább ragoznom. Lényegében ennyi volt az egész. Rosie meztelen testére pont az én pólóm simul - nem más pasi pólója tapad a te formás idomaidra, hanem az enyém. És csakis az enyém lehet rajtad! - felé másztam. Alattam helyezkedett el.
- Csak nem birtoklásmániás vagy? - nézett fel a szemeimbe olyan ártatlan tekintettel, hogy a farkam megrándult Rosie lábai között. Az említett személy ajkait egy meglepett sóhaj hagyta el. Elvigyorodtam és ellene nyomtam az ölemet.
- De az vagyok. Ugyanis te az enyém vagy, és soha senkinek nem adlak. Enyém vagy! - lehajoltam és megcsókoltam a nyaka hajlatát.
- Mindenem a tiéd? - hangja halk volt. Teste egy pillanatra megremegett a nyakára mért csókomtól.
- Mindened. A fejed tetejétől elkezdve a lábujjadig. - az ajkaimat a füle alá nyomtam, és egy hosszabb csókot nyomtam arra a területre - csakis az enyém a tested és a lelked.
- Ó, Harry. - zihált, amikor az ágyékom az ő ágyékához nyomódott, erősebben ahogyan terveztem, így belőlem is kiváltotta a sóhajokat.
- Nem bírok magammal melletted. Beléd akarok hatolni. Keményen. - néztem a szemeibe mélyen, ő pedig lehúzott magához, hogy ajkaimat keményen csókolhassa, és engedélyt adjon arra, hogy testét vad tempóban ostromoljon kemény és mély lökéseimmel.
Mindkettőnk legnagyobb örömére.
Mindkettőnk legnagyobb örömére.
- Ki sem szállnék veled az ágyból, hogy ha tehetném. - nyomtam egy puszit Rosie izzadt mellkasára.
- Ha tehetnéd. De nem teheted.
- Miért nem?
- Mert van ezen kívül is életünk.
- Igen ez igaz, de azt az életet néha félre rakhatjuk.
- Egy kis kufircolásra?
- Nem! Sok kufircolásra! - vigyorogva néztem rá. Nevetve rázta meg a fejét.
- Telhetetlen vagy!
- Nem. - feleltem - csak belőled sosem, semmilyen esetben nem elég!
- Nem csak egy esetben nem elég belőlem?
- Határozottan nem! - megráztam a fejemet, és ölelő karjai közé bújtam jobban. Fejemet a mellkasára hajtottam - veled minden másodperc, amit semmittevéssel töltünk csodálatos. Veled még, amikor lustálkodunk sincsen kínos csend, hanem az a nyugalom van, amikor akkor uralja a testemet. Megnyugtatsz engem Rosie. - felnéztem rá.
Halvány mosollyal, és szerintem meghatódva nézett rám.
- És akkor én mit szóljak? Melletted olyan biztonságban érzem, mint még soha, senki mellett. Komolyan Harry egyszerűen imádok veled lenni. - beletúrt a hajamba. Imádtam, amikor a hajamat túrta, és amikor elkezdi simogatni azt még inkább szeretem.
De csakis tőle. Mástól nem tudom elviselni. Csak Rosie simogathatja a hajamat. Csak ő tudja ilyen lágyan, és szeretettel simogatni.
- Azt hiszem mind a ketten piszok nagy mázlisták vagyunk, amiért egymásra találtunk. - vigyorogva néztem fel rá. Felnevetett, és puszit nyomott a fejemre.
- Sokaknak úgy tűnhet, hogy minden olyan hirtelen lett közöttünk, de én szerintem nem, tudod? Mert, hogy ha két ember tényleg szereti a másikat, és nem csak úgy mondják a szavakat, és jól is érzik magukat együtt, akkor miért ne lehetnének együtt? Miért ne élhetnék át azt, amit mi? - hallgattam és figyeltem, ahogyan a szavak elhagyják formás száját. Tudtam, hogy nem akar megbántani, és én igazat is adtam neki ebben a véleményében.
Kívülállóknak ez az egész túl gyorsan történhet, de ne feledjük, hogy egy elég komoly titok kapcsán jöttünk össze, és ez minél közelebb sodort minket egymáshoz.
- Így tökéletes minden ahogy van. - egészítettem ki a mondandóját - nem is változtatnék semmin. Te, Lilly és én. Így nagyon jó minden.
- Nem zavar, hogy van egy lányom? - a kérdése olyan hirtelen, hogy egy pillanatra megálltam kézfejének a simogatásában.
Remélem nem töri ezen a kis buksiját..
- Már mondtam többször is, hogy engem nem zavar, hogy anyuka vagy. Lilly egy nagyon okos, aranyos kislány. Imádom őt. Olyan cuki. De komolyan, bébi. Én mindennel együtt elfogadlak téged. - csókot hintettem kerek és tökéletes keblére.
- Biztosan nem zavar? - jobban a hajamba túrt, amint az ajkam érintette a mellét.
Nem szabad folytatnom..
Muszáj abbahagynom. Aludnunk kell. Hogy, ha most a mellének szentelem az időmet abból nagyon gyorsan egy újabb szeretkezés lesz.
- Dehogyis! - felemelkedtem. Megcsókoltam telt ajkait lassan. De amilyen hirtelen megtettem, olyan rövid ideig is tartott.
- Tudom, hogy már sokszor kérdeztem..
- És én mindegyik alkalommal azt mondtam, hogy elfogadom Lillyt, és nagyon aranyosnak találom ugye? - kérdeztem tőle. Pillantásom fogva tartotta az ő gyönyörű gesztenyebarna szemeit.
- Igen. - suttogta.
- Akkor meg? Komolyan beszéltem Rosie. Minden szót komolyan mondtam.
- Tudom...csak az apja nem is találkozott még vele, és hogy ha te...hogy ha te esetleg elhagynál, akkor Lilly csalódott lenne, mert nagyon megszeretett téged, és nagyon jól érzi magát veled.
- Nem foglak elhagyni. Miért is hagynálak el? - homlokomat ráncoltam. Nem akadtam ki azon, amit mondott, mert Lilly apja után meg is értem, hogy nehezebb neki megbízni a férfiakban.
- Megunsz. - válaszolta gyorsan. Már-már elhadarta ezt a szót.
Felnevettem. - Hogyan unnálak már meg? Meg, hogy ha be is ütne ez a dolog, ami gondolom maximum negyven-ötven év múlva következhet be, akkor is tudnánk olyan programokat kitalálni amitől elmúlna az az érzésem, hogy unlak téged, vagy neked az az érzésed, hogy unsz engem.
- Negyven év?
- Szerinted annál lejjebb fogom adni? - felhúzott szemöldökkel néztem rá.
Mosolyogva megrázta a fejét.
- Eszembe sem kellett volna jutnia, hogy nagyon alább adod.
- És annak sem kéne a fejedben lennie, hogy elhagylak. Nem tudsz olyat csinálni, ami miatt elhagynálak. Vagyis de. Megcsalás. Ez az egyetlen ok, legalábbis másról nem tudok.
- Nem foglak megcsalni! - a kezei közé fogta az arcomat. Megfogtam az egyik kezét, és a tenyerébe pusziltam.
- Tudom, és én sem téged. Szóval akkor nem is kell attól félnünk, hogy elhagynánk egymást, nem igaz? - mosolyogtam.
- Nem.. - elmosolyodott, és megsimította az arcomat.
- Akkor pedig minden hülyeséget felejts el, ami csak ezzel a témával kapcsolatban felmerült a fejedben. Nem szeretném, ha továbbra is butaságokra gondolnál.
- Nem fogok. Megígérem!
- Bízz bennem. Nem vagyok én olyan rossz.
- Harry! - finoman megütötte a vállamat - soha nem is mondtam, hogy rossz ember lennél. Azért, mert én butaságokat beszélek, attól még neked nem kell! És mostantól már nekem sem fog semmi olyan kicsúszni a számon. Sajnálom. Bízok benned, csak annyira jó minden, hogy félek, vége lesz.
- Miért baj az, ha minden jó? - ráncoltam a homlokomat. Teljesen nem értettem az egészet - ha az ember boldog, akkor igenis lehet minden tökéletes!
- És mi van, ha veszekedni fogunk?
- Ami normális. Mert minden kapcsolatban vannak viták, amikor ellentétes oldalon állunk egy-egy ügyben. De hogy, ha normálisan megtudjuk beszélni, akkor nincsen gond. Akkor mindent megtudunk oldani. Csak az kell, hogy mind a ketten félretegyük a makacsságunkat.
- Igazad van. - puszit nyomott a számra - hogy, ha veszekednénk, akkor megfogjuk tudni beszélni. Érett felnőttek vagyunk.
- Ahogyan mondod. - mosolyogva pusziltam meg a homlokát - de most már beszéljünk egy sokkal vidámabb témáról!
- Mint például?
- A Karácsony! Mindjárt itt van.
- Na, igen. Mindjárt Karácsony. - mosolygott.
- Mi lenne, ha eljönnétek velem Holmes Chapelbe?
- Hogyan?
- Jól hallottad. Mondjuk 25.-én késő délután, és akkor estére odaérünk. Hogyan szoktátok tölteni a Karácsonyt?
- 24.-én este felszoktuk díszíteni a fát, és 25.-én hajnalba kirakom az ajándékokat. És ebéd után, amit együtt készítünk el, kibontjuk az ajándékokat.
- És utána?
- Csak filmet nézünk a kanapén, forró csokival, vagy teával.
- Akkor mi lenne, ha ajándékbontás után elmennénk hozzánk Holmes Chapelbe?
- És anyukádék mit szólnának hozzá?
- Anyu ötlete volt. - mosolyogva néztem rá.
- Tényleg? - döbbent arckifejezése láttán kuncogni kezdtem.
- Igen. Gemm, és Robin is örülne neked. És már megakarják ismerni Lillyt.
- A fiúknak hogy tetszene az ötlet?
- Rosie. Azzal ne foglalkozz. Nem szoktuk mindig együtt tölteni a Karácsonyt. Én haza akarok menni. Louis szülinapja 24.én lesz, azt megünnepeljük nálunk, de utána, ha gondolod, akkor átmegyek hozzátok. - néztem a szemeibe.
- Szenteste átjönnél?
- Igen. Veletek lenni. Ha a szüleid nem bánnák.
- Biztosan nem. - elmosolyodott - megbeszélem velük. De Lilly biztosan nem zavarná a családodat?
Megforgattam a szemeimet.
- Bébi. Nem! Sőt. Megakarják ismerni. Érted?
Nevetve bólintott. - Értettem! - puszit nyomott az arcomra - beszélek anyáékkal, de szerintem nem lesz ellenükre. Azt mondják úgyis, hogy legyünk együtt sokat, és élvezzem ki a fiatal koromat. Attól, mert anyuka vagyok, attól még szórakozhatok.
- Igazuk van. Fogunk is szórakozni. Hármasban programokat csinálni. Állatkertbe megyünk, és ilyenek.
- Tetszik az ötlet. - mosolygott barátnőm. Visszafeküdtem mellé, a fejemet újra a melleire hajtottam.
- Tetszene a közös Karácsony. - a hasára apró köröket kezdtem rajzolni - örülnék, ha együtt töltenénk.
- Én is. - halkan beszélt. Ujjai utat találtak a hajamba, és a fejbőrömet kezdte lassan simogatni - holnap beszélek anyáékkal.
- Azaz ma. Már hajnal van, bébi. - kuncogtam.
- Jó, oké. Akkor ma. - felnevetett, amikor a köldökébe belenyomtam az ujjamat.
- Mész a fiúkhoz, és elmondod nekik? - kérdezte.
- Igen. Alszunk, és majd utána. De ugye nem akarsz tőlem megszabadulni?
- Dehogyis. - kuncogott - csak kíváncsi vagyok, hogy mikor mész. Arra meg még inkább, hogy mit fognak a hírhez szólni.
- Mivel majd jól átverem őket, elsőnek nagyon szomorúak lesznek, aztán kiakadnak, amikor elmondom nekik, hogy csak átvertem őket, és utána remélem, hogy boldogok lesznek.
- Biztosan azok lesznek. Miért ne örülnének annak, hogy a legjobb barátjuk még sem lép ki a zenekarukból?
- Igazad van. És köszönöm, hogy észhez térítettél. - puszit hintettem a mellkasára.
- Csak segítettem döntést hozni. De elhiheted, hogy, ha azt mondtad volna, nem folytatod tovább, én akkor is melletted állnék.
- Tudom, és azt is tudom, hogy mindig csak jót akarsz nekem, és köszönöm. Milyen nagy kincs vagy az én életemben. - felsóhajtottam, és szorosan öleltem magamhoz a szeretett nő testét, aki végig simított a hajamon.
Betakartam magunkat, felcsúsztam hozzá, és szorosan magamhoz húztam. Fejét a mellkasomra fektette, karját átvetette a derekamon, hogy így találjon tökéletes alvóhelyre. Megcsókoltam feje búbját.
- Aludjunk. - tanácsoltam. Rosie egy apró bólintással értett velem egyet.
- Jó éjszakát Harry.
- Álmodj szépeket, szépségem. Nagyon szeretlek. - suttogtam a hajába.
- Szeretlek. - suttogta halkan, bensőségesen. Mintha csak én hallhatnám ezeket a szavakat.
Hiába voltunk egyedül, tudtam, hogy csak nekem szánta ezeket a szavakat.
****
- Megverted azt a köcsögöt? - Niall azonnal letámadott, amint beléptem közös lakásunk nappalijába. Délután három óra is elmúlt már, de Rosieval elég sokáig aludtunk, ami pontosítva egy órát jelent. Megreggeliztünk, aztán Rosiet hazavittem, és utána pedig idejöttem.
Persze ezután megyek vissza barátnőmhöz, mivel megígértem neki, hogy ott leszek náluk este, és ott fogunk vacsorázni.
- Louis nem mondta? - mindegyikőjüket megöleltem, majd leültem a kanapéra.
- De igen. Csak tőled akartam hallani. - vigyorgott szőke barátom - nem mindennapos, hogy az ember barátja ketrecharcol. Mekkora jó már!
- Annyira azért nem, de amúgy igen. - bólintottam.
- Hogyan nyertél?
- Niall hogyan lehet nyerni? - felnevettem - úgy, hogy kiütöttem.
- Sokszor megütötted?
- Igen, és megrúgtam.
- Lehet rúgni is?
- Igen, persze megvannak azok a pontok, ahová nem.
- És ha mégis odarúgsz?
- Mivel ez nem a hivatalos része, hanem az illegális, annyira nem szoktak vele foglalkozni, ha mondjuk megrúgom az arcát. - megvontam a vállamat.
Niall olyan volt, mint egy kisgyerek, aki megtudott valamit a világról, és addig nem hagyja abba a kérdezősködést, amíg a világ összes kis titkát ki nem nyomozza.
Szóval a-tól z-ig mindent tudni akart.
- Ez nagyon király. - vigyorgott - folyt a vére?
- Na, jó Niall. - szólalt meg Liam - ennyire azért ne akarj belemenni a dolgokba.
- Dehogynem! - nevetett fel - ez a lényeges része, mint a boksznak is.
- A nagy golfozó megszólalt. - Zayn Niallhöz intézte a szavait.
- A golfban nincs vér. Ha csak nem talál el valaki egy golflabdával, vagy éppen egy golfütővel. Az előbbihez nagyon szar helyen kell állnod, az utóbbihoz meg a másik embernek nagyon szerencsétlennek kell lennie.
- Miért nem bokszolsz inkább?
- Az nem érdekel. Ha folyik a vér, akkor ne az enyém folyjon.
- A ketrecharcban maszk van rajtuk. - tette hozzá Louis.
- Tényleg? - nézett rám Niall.
- Csak itt. Nem akartam magam felfedni, de a maszk nem takarja az orrot és a szájt.
- De akkor folyt a vére? - vigyorgott.
- Folyt Niall, igen. - nevetni kezdtem.
- Megnéztem volna.. - sóhajtott fel.
- Majd elmész egy bokszmeccsre, ott is elég vér van. - mondta Liam.
- De akkor nyertél? - kérdezte Zayn.
- Igen, megnyertem.
- És akkor most mi lesz?
Na, akkor jöjjön, aminek jönnie kell..
- Holnap, mivel ma nem tudtunk, elmegyünk Rosieval és veszek magamnak egy új telefont, és kérek hozzá új telefonszámot. Ez az első lépés. Aztán elkezdem élni a ketrecharnélküli életemet. Világot járok, felfedezek új helyeket.
- Oh.. - Liam szomorú tekintete majdnem előhozta belőlem a nevetést, de visszafogtam magam. Nem, nem nevethetek.
- És akkor? - kérdezte Zayn.
- Mi az?
- Mi van a One Directionnel?
- Hát mi lenne? Mondtam, hogy mit akarok tenni.
- És mi el is fogadjuk..mikor fogsz kilépni?
- Szerintem holnap elmegyek Simonhoz, és beszélek vele.
- Vagy ide is hívhatod. - tanácsolta Niall - legalább mi is elhisszük, hogy kilépsz.
- Komolyan kiakarsz lépni? - sóhajtott Zayn - nekem is vannak gondjaim, amikor nem engednek érvényesülni, de én nem lépnék ki.
- Tudom, Zayn.
- De akkor te miért? Segítünk az egészet átvészelni.
- Micsodát?
- A ketrecharcot, de már abbahagytad!
- Fiúk, Harry már meghozta a döntését. - a mindig optimista Liam. Aki még a legcudarabb helyzetekben is a pozitív oldalt próbálja felmérni.
- De nem akarjuk. Nem akarjuk, hogy világot lásson, és új helyeket fedezzen fel. - nézett rám Niall szomorúan.
Kezdtem már sajnálni. Szóval itt az ideje felfedni magam.
- Miért nem akarjátok? - kérdeztem.
- Mert már nem jössz velünk egy irányba!
- És ezt ki mondta?
Értetlenül néztek rám, és szerintem totálisan összekavartam az agyukban versengő gondolatokat.
- Mi van? - ráncolta a homlokát Niall.
- Ki mondta, hogy nem megyek veletek világot látni?
- Te mondtad, hogy világot járok, felfedezek új helyeket. - idézte Zayn a szavaimat.
- Igen. És? Mikor mondtam, hogy nem veletek?
- Megint nem értek semmit! - Niall a tenyerét a homlokára tette.
Felnevettem.
- Nem értitek?
- Nem! - válaszolták egyszerre.
- Elkezdem élni a ketrecharcnélküli életemet. Világot fogok járni. Veletek. És felfogok fedezni új helyeket. Veletek. A turnén. Jövőre. Februártól - októberig.
- A turné után fogsz csak kilépni? - Niall tekintetében az öröm és a bánat is csillogott.
- Akkor fogsz csak? - reményekkel teli tekintettel figyelt engem Zayn. Nevetni kezdtem újra.
- Nem. - válaszoltam, mire a négy reménykedő arc, újra szomorú lett - nem fogok kilépni!
Összenéztek.
A szomorú arcok reménykedők lettek újra.
Mind a négyen rám emelték a tekintetüket. Szemeik kitágultak!
- Nem lépsz ki?
- Nem!
- Októberben sem?
- Nem!
- És nem is akarsz?
- Nem! - nevettem.
- Nem is fogsz?
- Nem! - megráztam nevetve a fejemet, mire mind a négyen felpattantak az ülőalkalmatosságról, odasiettek hozzám és egy szoros, csoportos ölelésbe vontak.
- De hogy hogy? Mi? - elhúzódtak tőlem, és körém ültek, hogy elmagyarázzam nekik az okokat.
- Kiakartam lépni, ne higgyétek azt, hogy nem, csak Rosie ráébresztett arra, hogy bizony sokkal több jó van az éneklésben, mint rossz, bár néha nem úgy tűnik, de nem szabad abbahagynom. Ez volt az álmom. Nem hagyhatom abba.
- Ez az! - Niall nevetve ütött a levegőbe.
- De akkor miért nem mondtad már elsőre meg, amikor bejöttél?
- Mert húzni akartam az agyatokat. - nevettem, és bocsánatkérően néztem Liamre.
- Akkor maradsz? Nincs semmi kilépés? - kérdezte Louis.
- Nincsen ám! Marad öttagú a One Direction.
- De nagyon utállak! Miért nem mondtad el azonnal? - Niall teljesen fel volt háborodva.
Én pedig csak nevettem.
- Bocsáss meg. De muszáj volt húznom titeket.
- Az a fő, hogy nem lépsz ki. - vigyorgott Liam.
- Ünnepeljünk! Sör? - indult meg Niall a nappaliba, hogy hozzon mindenkinek pár üveg sört, amit majd filmnézés, vagy XBox alatt fogunk meginni.
- Persze, hogy sörözünk! - nevetett Louis.
- Akkor tényleg maradsz? - nézett vissza rám Niall.
- Mármint? Most itt vagy a bandában? - vigyorogtam.
- A bandában!
- Maradok hát!
Mind a négyen széles vigyorral fogadták az újbóli megerősítő mondatomat, miszerint tényleg nem fogok kilépni.
Igaza volt Rosienak. Attól mert néha vannak nehezebb napok, amikor mindenki az agyamra megy, még nem azt jelenti, hogy ott kell hagynom azt, amit szeretek.
Ez volt az álmom, és az álmokat néha nehéz valóra váltani, néha nehéz egyáltalán a közelébe is érni annak, hogy megvalósítsuk azokat.
Csak nem szabad elfelejtenem, hogy az álom valóra váltása nem egyszerű feladat.
A média, néha a rajongók megnehezítik a dolgomat, de én így is csinálni fogom tovább.
Mert ezzel a négy fiúval mindig is egy irányba fogunk menni.
De nem külön úton.
Hanem továbbra is ugyanazon az úton.
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/
Persze ezután megyek vissza barátnőmhöz, mivel megígértem neki, hogy ott leszek náluk este, és ott fogunk vacsorázni.
- Louis nem mondta? - mindegyikőjüket megöleltem, majd leültem a kanapéra.
- De igen. Csak tőled akartam hallani. - vigyorgott szőke barátom - nem mindennapos, hogy az ember barátja ketrecharcol. Mekkora jó már!
- Annyira azért nem, de amúgy igen. - bólintottam.
- Hogyan nyertél?
- Niall hogyan lehet nyerni? - felnevettem - úgy, hogy kiütöttem.
- Sokszor megütötted?
- Igen, és megrúgtam.
- Lehet rúgni is?
- Igen, persze megvannak azok a pontok, ahová nem.
- És ha mégis odarúgsz?
- Mivel ez nem a hivatalos része, hanem az illegális, annyira nem szoktak vele foglalkozni, ha mondjuk megrúgom az arcát. - megvontam a vállamat.
Niall olyan volt, mint egy kisgyerek, aki megtudott valamit a világról, és addig nem hagyja abba a kérdezősködést, amíg a világ összes kis titkát ki nem nyomozza.
Szóval a-tól z-ig mindent tudni akart.
- Ez nagyon király. - vigyorgott - folyt a vére?
- Na, jó Niall. - szólalt meg Liam - ennyire azért ne akarj belemenni a dolgokba.
- Dehogynem! - nevetett fel - ez a lényeges része, mint a boksznak is.
- A nagy golfozó megszólalt. - Zayn Niallhöz intézte a szavait.
- A golfban nincs vér. Ha csak nem talál el valaki egy golflabdával, vagy éppen egy golfütővel. Az előbbihez nagyon szar helyen kell állnod, az utóbbihoz meg a másik embernek nagyon szerencsétlennek kell lennie.
- Miért nem bokszolsz inkább?
- Az nem érdekel. Ha folyik a vér, akkor ne az enyém folyjon.
- A ketrecharcban maszk van rajtuk. - tette hozzá Louis.
- Tényleg? - nézett rám Niall.
- Csak itt. Nem akartam magam felfedni, de a maszk nem takarja az orrot és a szájt.
- De akkor folyt a vére? - vigyorgott.
- Folyt Niall, igen. - nevetni kezdtem.
- Megnéztem volna.. - sóhajtott fel.
- Majd elmész egy bokszmeccsre, ott is elég vér van. - mondta Liam.
- De akkor nyertél? - kérdezte Zayn.
- Igen, megnyertem.
- És akkor most mi lesz?
Na, akkor jöjjön, aminek jönnie kell..
- Holnap, mivel ma nem tudtunk, elmegyünk Rosieval és veszek magamnak egy új telefont, és kérek hozzá új telefonszámot. Ez az első lépés. Aztán elkezdem élni a ketrecharnélküli életemet. Világot járok, felfedezek új helyeket.
- Oh.. - Liam szomorú tekintete majdnem előhozta belőlem a nevetést, de visszafogtam magam. Nem, nem nevethetek.
- És akkor? - kérdezte Zayn.
- Mi az?
- Mi van a One Directionnel?
- Hát mi lenne? Mondtam, hogy mit akarok tenni.
- És mi el is fogadjuk..mikor fogsz kilépni?
- Szerintem holnap elmegyek Simonhoz, és beszélek vele.
- Vagy ide is hívhatod. - tanácsolta Niall - legalább mi is elhisszük, hogy kilépsz.
- Komolyan kiakarsz lépni? - sóhajtott Zayn - nekem is vannak gondjaim, amikor nem engednek érvényesülni, de én nem lépnék ki.
- Tudom, Zayn.
- De akkor te miért? Segítünk az egészet átvészelni.
- Micsodát?
- A ketrecharcot, de már abbahagytad!
- Fiúk, Harry már meghozta a döntését. - a mindig optimista Liam. Aki még a legcudarabb helyzetekben is a pozitív oldalt próbálja felmérni.
- De nem akarjuk. Nem akarjuk, hogy világot lásson, és új helyeket fedezzen fel. - nézett rám Niall szomorúan.
Kezdtem már sajnálni. Szóval itt az ideje felfedni magam.
- Miért nem akarjátok? - kérdeztem.
- Mert már nem jössz velünk egy irányba!
- És ezt ki mondta?
Értetlenül néztek rám, és szerintem totálisan összekavartam az agyukban versengő gondolatokat.
- Mi van? - ráncolta a homlokát Niall.
- Ki mondta, hogy nem megyek veletek világot látni?
- Te mondtad, hogy világot járok, felfedezek új helyeket. - idézte Zayn a szavaimat.
- Igen. És? Mikor mondtam, hogy nem veletek?
- Megint nem értek semmit! - Niall a tenyerét a homlokára tette.
Felnevettem.
- Nem értitek?
- Nem! - válaszolták egyszerre.
- Elkezdem élni a ketrecharcnélküli életemet. Világot fogok járni. Veletek. És felfogok fedezni új helyeket. Veletek. A turnén. Jövőre. Februártól - októberig.
- A turné után fogsz csak kilépni? - Niall tekintetében az öröm és a bánat is csillogott.
- Akkor fogsz csak? - reményekkel teli tekintettel figyelt engem Zayn. Nevetni kezdtem újra.
- Nem. - válaszoltam, mire a négy reménykedő arc, újra szomorú lett - nem fogok kilépni!
Összenéztek.
A szomorú arcok reménykedők lettek újra.
Mind a négyen rám emelték a tekintetüket. Szemeik kitágultak!
- Nem lépsz ki?
- Nem!
- Októberben sem?
- Nem!
- És nem is akarsz?
- Nem! - nevettem.
- Nem is fogsz?
- Nem! - megráztam nevetve a fejemet, mire mind a négyen felpattantak az ülőalkalmatosságról, odasiettek hozzám és egy szoros, csoportos ölelésbe vontak.
- De hogy hogy? Mi? - elhúzódtak tőlem, és körém ültek, hogy elmagyarázzam nekik az okokat.
- Kiakartam lépni, ne higgyétek azt, hogy nem, csak Rosie ráébresztett arra, hogy bizony sokkal több jó van az éneklésben, mint rossz, bár néha nem úgy tűnik, de nem szabad abbahagynom. Ez volt az álmom. Nem hagyhatom abba.
- Ez az! - Niall nevetve ütött a levegőbe.
- De akkor miért nem mondtad már elsőre meg, amikor bejöttél?
- Mert húzni akartam az agyatokat. - nevettem, és bocsánatkérően néztem Liamre.
- Akkor maradsz? Nincs semmi kilépés? - kérdezte Louis.
- Nincsen ám! Marad öttagú a One Direction.
- De nagyon utállak! Miért nem mondtad el azonnal? - Niall teljesen fel volt háborodva.
Én pedig csak nevettem.
- Bocsáss meg. De muszáj volt húznom titeket.
- Az a fő, hogy nem lépsz ki. - vigyorgott Liam.
- Ünnepeljünk! Sör? - indult meg Niall a nappaliba, hogy hozzon mindenkinek pár üveg sört, amit majd filmnézés, vagy XBox alatt fogunk meginni.
- Persze, hogy sörözünk! - nevetett Louis.
- Akkor tényleg maradsz? - nézett vissza rám Niall.
- Mármint? Most itt vagy a bandában? - vigyorogtam.
- A bandában!
- Maradok hát!
Mind a négyen széles vigyorral fogadták az újbóli megerősítő mondatomat, miszerint tényleg nem fogok kilépni.
Igaza volt Rosienak. Attól mert néha vannak nehezebb napok, amikor mindenki az agyamra megy, még nem azt jelenti, hogy ott kell hagynom azt, amit szeretek.
Ez volt az álmom, és az álmokat néha nehéz valóra váltani, néha nehéz egyáltalán a közelébe is érni annak, hogy megvalósítsuk azokat.
Csak nem szabad elfelejtenem, hogy az álom valóra váltása nem egyszerű feladat.
A média, néha a rajongók megnehezítik a dolgomat, de én így is csinálni fogom tovább.
Mert ezzel a négy fiúval mindig is egy irányba fogunk menni.
De nem külön úton.
Hanem továbbra is ugyanazon az úton.
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése