37. rész ~ Magyarázat

Ez most kettő az egyben rész lett. Az elején Rosie szemszöget olvashattok, a végén pedig Harry szemszöget. :)

A nagyobb betűs rész, pedig visszatekintés a múltba!

Nagyon jól esne, ha írnátok nekem véleményt, mert nem igazán kapok, ami valljuk rosszul esik ...de viszont imádom írni a blogot!

Mindenkinek jó olvasást. Nagyon remélem, hogy tetszik! :)

Puszi. ♥

Facebook csoporthoz csatlakozhattok: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/

Rosalie Parker

- Na, látod. Lilly milyen jól érzi magát. Semmi baja nem lesz. - George kedves szavai valamelyest nyugtattak a lelki ismeretfurdalásomon, amit mindig akkor érzek, amikor Lillyt otthon hagyom. Tudom, hogy nem egyedül van, hanem a szüleimmel, valamint George családjával, biztonságban, de akkor is rossz, ha otthon kell hagynom.

- Tudom, csak akkor is. - sóhajtottam - nehéz őt otthon hagyni. 

- Nem is szoktál semerre sem elmenni?

- De igen. Nem is arról van szó, hogy nem kapcsolódok, mert amikor találkoztam... - rájöttem, hogy mit akarok mondani. De nem fojtathatom. Nem úgy, ahogyan akartam. - Szóval, amikor találkoztam az egyik barátommal, akkor is anyáékkal volt otthon, csak nehéz eljönni tőle.

- Barátoddal? - húzta fel George a szemöldökét. Tudom, hogy észrevette, milyen hirtelen álltam meg a mondandómban.

- Igen, barátommal. - Harry...nem tudom, hogy hívott-e. Nem néztem a telefonomat, és megfogadtam, hogy estig nem is fogom. Megígérte hogy felfog hívni, de nem. Ha még csak egy üzenetet sem képes magából kipréselni, miszerint "Rosie. Jól vagyok. Szia.", akkor nem érdemli meg, hogy én vessek egy pillantást a telefonomra. Valószínű, ha megnézném, akkor azon nyomban hívnám is fel. Vagy legalábbis írnék neki. 

- Ezt remélem te is tudod, hogy nem hiszem el, de még nem feszegetem. Majd később.

- Mesélj. Mi van veled? - tereltem el a témát a megfelelő vágányra. Tudom, hogy Georgenak minden bajomat elmondhatom, de nem akarok ezzel a témával nyitni. Szeretném, őszintén szeretném megtudni mi van mostanában vele. Vagyis azóta, amióta nem találkoztunk, és beszéltünk.

- Jól vagyok. Londonban tanulok grafikusnak. - mosolyogva nézett rám, majd tekintetét újra a járdára szegezte egy pillanatra.

- Szóval valóra váltottad az álmodat. - mindig az volt az álma, hogy grafikus legyen. Számtalan egyetemet megnézett, ahol ezt a tárgyat tanulhatja. Persze, akkor még fiatal volt, de már tudta, hogy mit akar, és küzdött az álmaiért. Nem otthon ült, és semmit sem tett. Mert sokan ezt teszik. De, ha valaki szeretne valamit nem lehet az kifogás, hogy hát a család, vagy ez meg az, hanem igenis fel kell állni, és küzdeni az álmunkért. Ha valaki ezt nem teszi meg, akkor ne sírjon azért, mert rossz neki valami az életében.

- Vagyis haladok a célom felé. - javított ki kuncogva - de, igen. Valóra fogom váltani az álmomat. És az a legjobb benne, hogy lesz gyakorlatom. És, ha nagyon jól teljesítek ott, akkor akár teljes állásra is felvehetnek. - vigyorgott.

- Hű. - néztem rá nagy szemekkel - de hát ez bámulatos!

- Igen, szerintem is. - mosolya fültől-fülig ért - majd olyan helyet akarok találni, ahol szívesen dolgoznék, és persze vállalnak gyakornokot. 

- Melyik területen akarsz elhelyezkedni? 

- Képgrafikusnak tanulok. Vagyis arra fogok szakosodni.

- Mit takar ez?

- A képgrafika? - bólintottam válaszként.

- Ismernünk kell ehhez a szakmához szükséges eszközöket, berendezéseket, valamint ismernünk kell a művészi grafika hagyományos és modern sokszorosító technikáit. Tudnunk kell a különböző festékekkel, papírokkal, oldószerekkel bánni. Grafikai tervezés,  nyomdaipari tervezés, és ha még ez nem lenne elég, akkor a nyomdászatnak meg kell tanulnunk a történetét valamint az alapvető szakmai ismereteit, azaz mindent, ami a nyomdászat szó alatt mélyebben szerepel. És az egyik óra előadónk mindig azt mondja, hogy meg kell tanulnunk egyéni módon kifejezni önmagunkat a képi megformálás lehetőségein keresztül, az ezekhez felhasznált anyagokkal, eszközökkel és technikákkal.

  

Miután befejezte a grafikus szakma egyik ágának elmagyarázását, csendben próbáltam minden egyes szót megemészteni, és felfogni.

- Honnan tudsz ennyi mindent erről? - kérdeztem meg, ami elsőnek az eszembe jutott.

- Nagyon sokszor elolvastam az iskolám prospektusát a szakról. - nevetett - hidd el, utána már minden szót kívülről tudtam. Plusz a tanárok is rengetegszer elmondták az előadásokon vagy a szemináriumokon. A mai napig elmondják, ahogyan azt is, hogy milyen kiváló szakmát tanulunk.

- Nem unalmas mindig ugyanazt hallgatni? 

- Ó, de. Nagyon. Még az elején tudod jó volt, hogy elmondták, és mindenki más lelkesedéssel, de mára már csak azt kívánom, hogy ne mondják el többször. Tudom, mit tanulok, az ég szerelmére!

 Felnevettem.

- De tök jó, hogy ezt tanulod. Ez egy nagyon jó szakma.

- Igen, szerintem is. - mosolygott - és szerencsére anyáék támogatnak mindenben, anyagilag is, és lelkileg is. Szóval mindenhogyan. Szerencsés vagyok, hogy ilyen csodás szüleim vannak.

- Nekik is az a fontos, hogy tanulj. - mosolyogtam rá.

- Tudom, és nagyon büszkék rám!

- Minden szülő büszke a gyerekére. Én is az vagyok Lillyre. 

- Nagyon jó anyukája vagy. - mosolyogva nézett rám, és nyomott egy puszit a fejemre - nem nehéz gyereket nevelni ilyen fiatalon?

- Hál' Isten a szüleim mindenben segítenek. Komolyan, ez a legnagyobb szerencsém. Ha nem segítenének, az nagyon nehéz lenne.

- Jó gyerek?

- Igen. Nem is azzal van a gond, de első gyerek. Más az, ha valakinek a gyerekére vigyázol. De, amikor ott a te gyereked, akkor minden más lesz, hiszen mint már mondtam az a tiéd. És más megközelítésben látod a dolgokat. 

- De miért? Ugyanúgy kell vele viselkedni.

- Igen, de mégsem. Mert a saját gyerekedet milliószor nagyobb szeretettel veszed fel, mint mondjuk az unokatestvéredet. Meg máshogy nézel rá, mert beleszeretsz.

- Nos, igen. Ez igaz lehet. De sokan más gyerekére sem tudnak vigyázni.

- Akkor nehéz gondja lesz a saját gyerekével. Nem mondom, hogy minta anya vagyok, de imádom a gyerekeket. És nem csak akkor, amikor jók, és játszanak,, hanem akkor is, amikor rosszak, és hisztisek. Attól megyek a falra, ha valaki kiabál a gyerekekkel. Na, azzal semmit sem lehet megoldani.

- Itt vagy 20 éves és így fogod fel az anyaságot. Ez nagyon jó, Rosie. - mosolygott - nagyon jó anyukája van Lillynek.

- Törekszek arra, hogy ne kényeztessem el, és ne legyek szigorú anya sem. Tehát a középutat próbálom megütni.

- És ez sikerül is. - mosolyogva átkarolta a vállamat. 

Jól esik, ha valaki azt mondja, hogy jó anya vagyok, mert néha úgy érzem nem vagyok az. De ilyenkor egy-két bátorító szó elég, valamint az, hogy Lilly megölel és megpuszil, és kissé nehézkesen, de elmondja, hogy "Szeretlek". Ilyenkor érzem azt, hogy tökéletes lányt fogok nevelni belőle. Tisztelettudó lesz, kedves, őszinte, barátságos.

Mint én. 

- Nem kérsz egy sütit? - kérdezte George pár perc csendben sétálás után.

- De, igen. Ehetünk valamit.

- Emlékszel a kedvenc kávézónkra? Beülhetünk oda. Van nálad pénz? - vigyorgott. Nevetve bólogattam, hiszen tudtam mire céloz. Arra felé folytattuk tovább sétánkat, amerre a kedvenc kávézónk található. 

- De, Geoge. Nincs is pénzünk! - néztem barátomra, aki még mindig nem tett le arról az ötletéről, hogy menjünk be abba a kávézóba, amivel szemben éppen álltunk. 

- Jaj, Rosie. Megoldjuk. - noszogatott. Tudom, hogy nem vinne bele a rosszba. De, ha nem tudunk fizetni, akkor mit csináljunk? Akkor nem tudunk semmit sem fogyasztani. Nem tudom mit tenne velünk az eladó, ha kiderül, hogy nulla fonttal jöttünk ide. 

- De hogyan? Ugye nem akarsz azután elmenni, miután ettünk és ittunk? Mert, akkor be sem megyek!

- Ne legyél már ilyen kis nyuszi. - vigyorgott.

- De George. Még mindig nincs pénzünk! Vagy talán neked valaki ebben a szent pillanatban becsúsztatott pár bankjegyet a kabátod zsebébe? 

- Hátha! - kiáltott fel, és az összes zsebét átkutatta, azonban, ahogyan azt gondoltam, semmit sem talált. Csak biciklizni akartunk, amit közöltünk is szüleinkkel. De nem kellett pénz. Csak a városban bicikliztünk.

- Nem vagy vicces! - bosszúsan néztem rá.

- Nincs nálad sem pénz? - kérdezte.

- Szerinted, ha lenne nálam pénz, akkor aggódnék? 

- Nálad nem lehet tudni. - nevetett, én pedig jól megütöttem a kezét. - Au! - jajdult fel.

- Megérdemelted! - átnéztem a zsebeimet, és találtam benne pár centet.

- Hát ez elég kevés. Semmire sem elég.

- Én is rájöttem nagyokos! - forgattam meg a szemeimet. A pénzérméket pedig visszatettem a helyükre. 

- Akkor is bemegyünk! - fogta meg a kezemet és húzott át az út másik oldalára. 

- Mi? Nem! Nem megyünk be. Menjünk haza, kérünk pénzt és visszajövünk! 

- Nyuszi vagy. - nevetett - Nem lesz baj!

- Nem lesz baj? - kiáltottam fel magas hangon. Ezt nem hiszem el, hogy ennyire értetlen és lazán fogja fel a dolgokat! - Nincs pénzünk, George. Érted? Akkor nem tudunk fogyasztani!

- Bemegyünk! - erősen, határozottan fogta a kezemet, és húzott be a kávézóba. Hangulatos hely volt, halk zene szólt a háttérben. Pár vendég lézengett bent, de nem nevezném nagy tömegnek azt a 6 embert. 

- Ülj le. Odamegyek a pulthoz és rendelek valamit. - egy asztalhoz húzott, és megállított, de a kezemet nem engedte el. Nem akarja, hogy elfussak. Pedig nagyon megtenném. Ohó. Meg is van mit fogok tenni. Vigyorogni kezdtem, ő pedig értetlenül nézett rám. Nem tudja mi jár a fejemben, ami miatt ekkora vigyor terül szét az arcomon.

- Rendben. - levettem a kabátomat és helyet foglaltam. Gondolom nem számított rá, hogy ilyen könnyen beadom a derekamat. Amíg ő távol volt azon gondolkodtam hogyan fogjak hozzá a kis tervemhez. Egyszerű az egész. Amint megeszek mindent, gyorsan felkapom a cuccaimat, és elrohanok. Nem akarok George hülye ötlete miatt büntetésbe kerülni otthon.

Amikor George visszatért hozzám furcsa mosoly volt az arcán, de nem foglalkoztam különösen vele. Ő sokszor viselkedik érdekesen, és már nem próbálom megfejteni a hangulatát.

- Rendeltem mogyorós fehércsokit, valamint tiramisut. Mind a kettőnknek ezt rendeltem. 

- Oké, jól hangzik. 

- Finom is. - vigyorgott.

- Voltál már itt?

- Igen. Nem is egyszer, nagyon jó hely. Nagyon finom a forrócsokijuk, és az összes süti isteni finom!

- Csak akkor volt arra pénzed, hogy kifizesd! - suttogtam, hogy még csak véletlenül se hallja senki. Bár lehetetlenség lett volna. Hiszen a többi vendég, aki még itt tartózkodik, távolabb ül tőlünk. Esély nincsen rá, hogy meghallják, amit mondok. 

- Nem. Anyuék fizettek. 14 évesen nem én fogok fizetni! - kérte ki magának nevetve.

- Humoros vagy, George. - megforgattam a szemeimet.

- Miért félsz ennyire?

- Hogy, ha anyu és apu megtudja, hogy úgy fogyasztottunk itt, hogy nem volt pénzünk, és utána csak simán kisétáltunk, akkor egész életemben szobafogságban leszek! Tudod milyen rossz egész életeden át szobafogságban lenni? Én sem tudom, de nem akarom megtudni!

Felnevetett.

Komolyan nagyon idegesít, hogy ilyen lazán fogja fel az egész szituációt. De nem érdekel. Úgyis lelépek, amint lehetőségem lesz rá. És, akkor George majd kihúzza magát a pácból. Én pedig hazamegyek és szólok Toninak valamintt Dominicnak, hogy a fiúkat a rendőrségen keressék!

Miután az aranyos hölgy pár perc múlva kihozta a rendeléseinket, legszívesebben elmondtam volna neki, hogy a velem szemben ülő fiú éppen arra készül, hogy fizetés nélkül elmegy innen. 

Mosolyogva ránézett Georgera, majd elsétált. Szegény hölgy..ha tudná, hogy ez a fiú, akire rámosolygott miben mesterkedik, valószínűleg nem mosolygott volna ilyen kedvesen.

Persze, George nem reagált semmit, hanem csak vigyorogva kezdte majszolni a süteményét. 

Én pedig alig mertem hozzá kezdeni. Ha meghagyom, akkor nem lehet nagy baj.

- Egyél, Rosie! Finom! - unszolt George a bűn elkövetésére. Tudom, hogy finom. 

De nem tehetem meg. 

Bár úgyis elakarok futni. Majd meglátogatom Georget a börtönben és viszek neki levest.

Igen. Ez lesz a megoldás.

Miután lassan elfogyasztottuk a süteményünket és az italunkat, azon kezdtem tanakodni mi tévő legyek. 

- Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök. Kérsz még valamit? - kérdezte George. Komolyan ezt kérdezi? Hogyan kérdezheti ezt, amikor nem tudunk fizetni!

- Nem, nem kérek semmit. - csak menj már ki a mosdóba, hagy fussak el gyorsan. Vissza se nézek. 

- Rendben. - ezzel a kijelentéssel elment, én pedig gyorsan a kabátomat felvettem, amikor éppen a cipzárral szórakoztam, akkor jött a hölgy, aki elvette a tányérokat és a poharakat.

- Ízlett minden? - mosolygott kedvesen rám.

- Igen. Nagyon finom volt. - mosolyogtam rá, de nem tudtam lelki ismeret furdalás nélkül kimondani ezeket a szavakat. El kéne neki mondanom.. Jobb, ha megtudja. 

- Ennek nagyon örülök. Kérsz még valamit?

- Nem, köszönöm. 

- Még egy süteményt?

- Nem, nem. - itt az idő. Mondd el neki, Rosie. - Ami azt illeti el kell magának mondanom valamit..

- Igen? - kérdezte.

- Itt vagyok. - jött vissza George, és meglepődött, amikor látta, hogy ott áll velem a hölgy. Őt nézte, majd engem.

- Hova mész? - kérdezte tőlem.

- Ő..én..hát..gondoltam úgyis megyünk haza. - mit mondhatnék? Elakartam szökni?

- Maradjatok még egy sütire. És tea? Szeretitek a teát.

- Igen. - válaszolta kedvesen George. 

- Akkor hozok is nektek. - amint a hölgy távolabb volt, Georgera "támadtam".

- Mégis hogy képzeled? Már így is bajban vagyunk! Te még nagyobb számlát akarsz csinálni? - suttogva kiabáltam.

- Nyugodj már meg, Rosie. Ülj le. - nevetett és visszaült a helyére. Hitetlenkedve néztem rá.

- Ülj le, és elmondok valamit. 

Furcsán méregettem, de megtettem, amit kért. Leültem.

- Elakartál menni? - kérdezte nevetve.

- Mit mondasz? - kérdeztem tőle. Térjen a tárgyra.

- Nem lesz baj, Rosie. - közelebb hajolt hozzám - ingyen eszünk.

- Ezt hívják lopásnak! - suttogtam - amikor valakitől ellopunk valamit, vagy éppen fizetés nélkül távozunk onnan, ahol vásároltunk!

- Rosie..

- Nincs Rosie, George! Bajba keversz minket!

- Segítettem a néninek pakolni. Azt mondta, hogy 1 hétig ingyen ehetek itt. - suttogta halkan.

Kimeresztem a szemeimet. 

- Mi? 

- Jól hallod. - nevetett fel - olyan vicces volt, ahogyan aggódtál, és nem akartam elmondani. Ez így volt vicces. - nevetett még mindig. Milyen jó, hogy ő ilyen humorosnak találta az egészet. Nos, én annyira már nem..

- Tudod, hogy milyen ideges voltam? - beszéltem hangosabban - azt hittem, hogy tényleg fizetés nélkül elmegyünk!

- Nagyon vicces volt az arcod. - nevetése még mindig ott csengett körülöttünk - amúgy hova akartál menni? - utalt a kabátomra, amit még mindig nem vettem le.

Nem mondtam neki inkább semmit.

- Le akartál lépni? - nézett rám nagy szemekkel. Majd hangosan elnevette magát.

- Még mindig nagyon vicces ez a sztori! - nevetett George. Ugyanott ülünk, ahol elsőnek is ültünk, és ahol utána mindig. A törzshelyünkön, a törzsasztalunknál. Amikor éppen foglalt volt, inkább megvártuk, míg felállnak és távoznak az illetők, de máshova sosem ültünk le.

- Nekem nem! Tudod, hogy mennyire ideges voltam akkor? - George nevetve emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor elmondása szerint a legjobban szórakozott rajtam. 

- Tudom, és örökre emlékezni fogok arra a pillanatra. Komolyan. Mit akartál akkor csinálni? Sosem mondtad el.

- Elfutni. - vallottam be.

- Mit csinálni?

- Elfutni. Úgy gondoltam, hogy gyorsan lelépek te pedig majd elsikálod az ügyet. Maximum szólok a szüleidnek, hogy a rendőrségen keressenek.

 Nevetni kezdett, majd felhúzta a szemöldökét.

- Cserben hagytál volna?

- Hát, ha nem keverem bele magam semmibe, akkor igen! Nem az én ötletem volt!
- Győzködhettél volna jobban! - vágott vissza.

- Túl makacs vagy. Nem győztelek volna meg. 
- Nos, ez igaz és amúgy is behoztalak volna ide. - vigyorgott.
- Nem hagytam volna magam!
- Mégis bejöttél velem, és még sem akartál. Valld be, hogy élvezted a veszélyt! - vigyorát legszívesebben az előttem elhelyezkedő narancslével töröltem volna le az arcáról.
- Nem élveztem! Azt hittem örökre szobafogságot kapunk!
- De élvezted!
- Nem!
- De igen! Valld be, hogy tetszett a veszélyes helyzet, hogy egyszer fizetés nélkül eljövünk valahonnan!
- Jó, oké. Tetszett, de azért nem akartam, hogy megcsináljuk!
- Tudtam. - vigyorgott - Rosie, Rosie. Engem nem csapsz be. Most pedig mesélj a pasiról!
- Milyen pasiról?
- Na, Rosie. Gyerünk. Nem vagyok hülye. Szóval ki ő? Honnan ismered?

És tudtam, hogy neki elmondhatom.
A titkot leszámítva mindent. Bár tudtam, ha azt elmondom neki, akkor is biztonságban tudhatja Harry azt, hogy ő mit csinál "szabadidejében". De nem mondtam el Georgenak.
Viszont azon kívül minden mást. Még az aggodalmamat is amiatt, hogy nem hív és nem is ír.
Azt tanácsolta, hogy este nézzem meg a telefonomat. De csak akkor, ha már Lilly alszik, én pedig az ágyban vagyok. 
És beszéljek vele. Csak tőle tudhatom meg a választ a kérdéseimre.
Talán tényleg kihasznált? 

Harry Styles

Bassza meg.

Elfelejtettem.

Bassza meg. 

Több nem fogadott hívás, és több üzenetem jött Rosietól. 

                Harry, itt Rosie. Minden rendben van? Remélem nem esett bajod. 

Aggódott értem.

Hát persze. Megígértem neki, hogy hívni fogom és semmi. 

Elfelejtettem.

Lefoglalt a ketrecharc. Én idióta..

           

             Még mindig Rosie vagyok. Azt mondtad hívni fogsz, de nem tetted. Csak azt                                                remélem, hogy nincs semmi bajod.

Nincs. Semmi bajom. 

De az igazságot nem mondhatom el. De lehet jó lenne, ha tudnád. Visszamentem oda, ahova nem kellett volna.

Sóhajtva túrtam bele a hajamba, majd elolvastam azt az üzenetet, amit legutoljára írt. 

Hihetem azt igaz, hogy felültettél? Nem tudom máshogy bemagyarázni magamnak azt, hogy nem hívsz. Feleslegesen várom a hívásodat és az üzenetedet, mert egyiket sem fogom kapni. De, rendben.

Akkor ne írj, ne hívj. De legalább annyi tisztesség lehetne benned, hogy megmondod, hogy csak egy kis szexre voltam neked jó!

Elém állhatnál és nyugodtan a képembe nevethetnél. Megemészteném, hidd el.

Jó ég! Hogy fordulhat meg ilyen a fejében? Miért használtam volna ki? 

Sosem tennék ilyet senkivel, főleg nem vele! Nagyon jól érzem magam vele.

Miért hiszi ezt?

Mert megígérted neki, hogy hívod, te idióta, aztán mégsem hívtad. Mit gondolsz? Csókokat fog neked dobálni? Gondolkozz!

Elutazott azt írta. Én pedig még csak azt sem tudom, hogy hová.

Ha felhívtad volna, akkor most tudnád!

Belső hangommal vitatkozok folyamatosan, és tudom, hogy ez így nem jó. El kell neki mondanom mindent.

Este 10 óra van. Állapítom meg a mellettem lévő óráról. Nem hívom fel, inkább írok neki. Úgy lehet könnyebben fogok vele "beszélni".

Rosie! Soha, de soha nem fogom megbánni, ami közöttünk volt! Csodás éjszaka volt. Nem hazudok, amikor azt mondom, hogy a legcsodásabb. Komolyan beszélek!

Nem ültettelek fel, és soha nem is foglak kihasználni. 

Nem csak azért kellettél nekem.

Tényleg randizni akarok veled és utána lassan kialakítani veled egy kapcsolatot.

Nagyon sajnálom, hogy nem hívtalak! Komolyan, szörnyen röstellem!

Ne haragudj.

H.

Nem tudom mi lesz, ha nem ír vissza. El sem tudok hozzá menni, mert elutazott, én pedig nem tudom hová.

Sóhajtva dőltem hátra az ágyamban, és próbáltam visszaemlékezni hátha Rosie mondott valamit, valamikor, amivel egy utazást említett volna. De semmi nem jut eszembe.

Pedig még meg sem vertek annyira, hogy ne emlékeznék vissza régebbi dolgokra. Olyan gyenge ellenfelem volt, hogy a második menet első percében kiütöttem.

Nem sérültem meg. Egy kis seb sincs rajtam. Na, jó az oldalamon van, de az hamar elmúlik. 

A telefonom életre kelve jelzi, hogy bizony új üzenetem érkezett.

Azonnal megnyitom.

Miért nem hívtál? Azt hittem bajod esett. Én pedig senkit sem tudok hívni, hogy megtudjam mi van veled..

Nem haboztam és azonnal írni kezdtem neki.

Elfelejtettem. Dolgom volt, és kiment a fejemből. Sajnálom. Pedig felakartalak hívni. Sajnálom! Komolyan!

Megbántad, hogy lefeküdtünk?

Miért kérdezi ezt? Akkor is elmondtam neki, hogy nem bántam meg. Sosem bánom majd meg. Nem voltam sok nővel együtt eddig, de elmondhatom, hogy Rosieval csodálatos volt. Olyan tökéletes lány. Mindene az.

Kívül - belül maga a tökély.

Nem! Nem! Nem!

Sosem fogom megbánni. És akárhányszor megtörténhetne, mert egyiket sem bánnám meg! Tökéletes este volt. Ne haragudj rám, kérlek. Nem ültetlek fel. Szeretnék még veled randizni.

Mivel pár percig nem érkezett válasz, én pedig nagyon ideges voltam, így újra írni kezdtem.

Hova utaztatok el?

Nagyon remélem, hogy az országon belül maradtak. Odautaznék utána és elmennénk valahová. Tudom, hogy a családjával utazott el, de nem zavarnék. Megszállnék egy hotelben, és kész. Néha pedig velem lenne. Egyáltalán hány napra utazott el?

Ó, igen. 4 napra. Ezt írta.

A szüleim barátaihoz, Clevedonba. 4 nap múlva megyünk haza. 

Mosolyt csal az arcomra a kisváros neve. Clevedon.

Gyönyörű szép hely. Ott forgattuk az egyik videoklipünket. Elég cudar idő volt, de a látvány akkor is csodálatos volt.

Ha hazajössz, gyere el velem randizni! Újra. Kérlek, Rosie. Randizz velem!

Bár, ő még nem tudja a kis titkos tervemet, de addig a jó. 

Meglepetés lesz, nagyon nagy meglepetés. 

Nem fogom megbánni?

Nem! Egy percét sem. Nagyon jó lesz. De most nem nálam leszünk, hanem elmegyünk valahová. Mindent megszervezek. Kérlek! Beakarom bizonyítani, hogy többet akarok, mint puszta barátság!

Teljesen komolyan gondoltam a leírtakat. 

Nem csak barátságot akarok Rosieval, hanem annál sokkal többet.

Rendben, Harry. Elmegyek veled randizni. 

Vigyorogva olvastam el az üzenetet. Szóval 4 nap múlva hazajön. 

És randizunk.

Egy olyan randira fogom elvinni, amit sosem fog megbánni!

Köszönöm! Nem bánod meg! :) 

De most aludj. Jó éjt, Rosie. 

H .xx

Jó éjszakát, Harry. x

Fülig érő vigyorral raktam le a telefonomat az éjjeli szekrényemre, majd helyezkedtem el az ágyban. 

Nem fogja megbánni. Nem csak egy éjszakát akarok tőle. Ezt pedig bebizonyítom neki.

Készülj, Rosalie Parker. Életed legjobb randevújára fogsz menni. Velem.