89. rész ~ Boldogság

Rosalie Parker

Lehetséges, hogy minden tökéletes lehet? Hogy az életünk vesz egy nagy kanyart, és a rossz irányból a jó irányba fordul? Amikor azt hinnéd minden rossz, és szomorú, akkor már újra boldog vagy és szárnyalsz?

Lehetséges. Mért ne lenne az?

Mért hisszük mi emberek azt, hogy ha valami jó, és szép, akkor az nem fog sokáig tartani? Miért nem tudunk csak a pillanatoknak élni? Miért nem tudjuk a napjainkat úgy élni, mintha az lenne az utolsó?

Én ezt tettem. Nem olyan régen jöttem rá, hogy mindig is ezt kellett volna tennem. Tényleg annyira kevés az idő arra, hogy a véleményünket magunkba tartsuk, az igazságot elhallgassuk, az érzelmeinket pedig hagyjuk magunkban érlelődni. 

Nem szabad.

Igenis el kell mondani normális hangnemben az embereknek a véleményünket. Megsértődnek? És? Sértődjenek, de a mi lelkünk jobb lesz.

Az igazság, akkor is ha fáj, el kell mondani. Vagy tanul belőle az illető, vagy nem. Két választás, egy ember kezében. 

Az érzelmeket, pedig mindig minden formában ki kell mutatni. Ha tetszik nekünk valaki menjünk oda, mondjuk meg, találkozzunk vele. Neki mi nem tetszünk? Azzal csak ő veszít. De a mi lelkünk, szívünk, agyunk évekkel később nem azt fogja mondani, kérdezni, hogy mi lett volna, ha...

Az a bizonyos mondat.

Mi lett volna, ha elmondom neki, hogy tetszik?

Mi lett volna, ha azt mondom neki, hogy ne utazzon el? Legyen velem. 

Sok-sok kérdés, amire az emberek csak azután jönnek rá, amikor már késő. Nem szabad azt engedni, hogy ez a "ha" szócska megnehezítse az életünket.

Cselekedjünk. Szívünkből éljünk. 

Magamban tartottam sokáig az érzelmeimet. Nem mertem kimondani, amikor szomorú voltam, inkább csendben őrlődtem, és amikor senki nem látta, sírtam. 

Harry mellett ezek mind megszűntek. Felszabadultam, kinyíltam, és rájöttem, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy nap is úgy elteljen, hogy ne mondjam el neki, ne éreztessem vele mennyire szeretem, mennyire fontos nekem. Egy gesztus, egy mosoly, egy puszi, egy csók, egy szó. Bármi. Ő tudni fogja mi a jelentése. 

- Van egy kis meglepetésem. Tegnap este úgy siettünk vissza a hotelbe, hogy meg is feledkeztünk a többiekről, de szerintem sejtették, hogy minket az ünneplés fog lefoglalni. A ágyban. - Harry olyan vigyort villantott, amitől megremegtek a lábaim, és nagyon jól tudtam, hogy az ő agyában is az éjjel történt fantasztikus szeretkezések  képei játszódnak le. Beharaptam az alsó ajkamat, úgy néztem a szemeibe. Vártam, hogy folytassa, azonban ő ehelyett, odalépett hozzám, kezei közé fogta az arcomat, az alsó ajkamat kiszabadította fogaim fogságából, és ráharapott. 

Jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat, a szemeim automatikusan csukódtak le. 

- Ne készíts ki. - suttogta azon az eszméletlenül szexis hangján.

- Eszem ágában sem volt. - leheltem ajkaira. Keményen nyomta az ajkát az ajkaimra, de hamar el is húzódott. Túl hamar..

- Ne hozd ki belőlem a kanos pasit. Így is az vagyok, de hidd el, nem akarod, hogy úgy menjünk le, hogy áll a farkam. - nézett határozottan a szemeimbe. 

Ó, Istenem. Annyira imádom, amikor ilyen szókimondó, de mindig bele is pirulok..

- Határozottan nem szeretném. - itt jött el az idő, amikor muszáj volt ennek a pillanatnak véget venni. Hátrébb léptem, hajamba túrtam. 

- Majd, ha visszaértünk. - villantott rám megint egy csábos mosolyt, és már odaakart lépni hozzám, hogy szájon csókoljon, azonban a lift megállt a földszinten. 

Harry morgott, én vigyorogtam, a liftajtó pedig kinyílt. Kiszálltunk, és nyomtam egy puszit a szájára. 

Kézen fogott, és a hotel étterméhez vezetett, ahová belépve olyan látvány fogadott, amire nem számítottam. 

Ott álltak előttem a szüleim, Anne, Robin, Des, valamint Gemma. 

Döbbenten néztem rájuk, hiszen nem tudtam, hogy itt lesznek. De hát persze...Harry biztos beavatta őket az eljegyzésbe..

- Rosie! - anyu széles vigyorral az arcán sietett hozzám, és amint előttem állt, szorosan átölelt. Nevetve öleltem át. 

Annyira örültem nekik. Felakartam őket reggel hívni, de Harry azt mondta várjak még vele. Ezért nem akarta, hogy telefonáljak. Tudta, hogy itt lesznek. 

- Kislányom. Menyasszony vagy! - nevetett, és egy nagy puszit nyomott az arcomra. 

Apu elhúzott anyutól, és most ő rajta volt a sor, hogy átöleljen. Elhúzódott tőlem, a homlokomra hintett egy puszit. Mosolyogva néztem fel rá, mire ő megsimogatta az arcomat, még egyszer szorosan magához ölelt, majd elengedett. Észrevettem azt, amit tudtam, nem akarja, hogy észrevegyek. A csillogást a szemeiben, amik  nem csak a boldogság csillogása voltak, hanem a könnyekké is. 

- Annyira örülünk nektek! Teljes szívemből gratulálok. - Anne volt soron a gratulálásban, aki a fiát már megszorongatta, és amit én a szemem sarkából láttam. 

Mosolyogva öleltem át.

- Köszönjük. - húzódtam el tőle. 

Meg voltam hatódva. 

Mindenki örül a mi boldogságunknak. Senkinek nincs szomorúság az arcán, mindenki vigyorog,  nevet, örül. 

Boldogok azért, mert mi boldogok vagyunk..

Robin és Des is szorosan megölelgetett, és a lelkemre kötötték, hogy ha Harry hülye lenne, akkor csak szóljak nekik, és ők majd jól elintézik a fiúkat. Nevettem, de persze rá is bólintottam. Jó volt azt látni, hogy ez a két férfi mennyire szereti Harryt, és jól kijönnek egymással. Mind a ketten fontos szerepet töltenek be vőlegényem életében, és nagyon jól tudtam, hogy Harry Robint is apjaként szereti. Egyformán mind a kettőt. Ugyanolyan fontosak neki. 

És hány lány mondhatja el magáról, hogy két apósa is lesz?

Anne pedig az anyósom lesz..

Az a lány, aki pedig a fülembe sikongatja, hogy mennyire örül az öccse boldogságának, lesz a sógornőm. 

- Anya. - egy vékonyka hang, amit kilométerekről arrébb is megismernék. 

Elhúzódtam Gemmától, az ajtóban éppen befutó Lilly felé fordultam, leguggoltam, és amint odaért, szorosan a karjaimba zártam. Tudtam, hogy jó helyen volt. Lou vigyázott rá este, mert Harry megkérte. Még mielőtt elmentünk a koncert helyszínről jól megpuszilgattam, és megölelgettem. Azt mondta, Luxszal még néznek mesét, most az egyszer megengedtem neki. 

- Szia. - nyomtam nagy puszit az arcára, majd a homlokára. 

- Lesz nagy ruhád? - nézett rám csillogó szemekkel. 

Nevetve néztem Loura, aki ott állt mögöttünk, és csak vigyorogva figyelt.

- Lesz igen. És majd eljössz velem kiválasztani, jó? - mosolyogtam rá. 

- Jó! - szemei még ezerszer jobban kezdtek az izgatottságtól csillogni. - Ma?

- Nem ma. - kuncogtam - még sokat kell addig aludni. 

- Miért?

- Mert egy esküvőhöz sok idő kell. Megszervezni, és azért a ruhát sem egyszerű kiválasztani. 

- De azért annyit ne várjatok! - szólt közbe Anne.

- Jövőre lesz csak.. - sóhajtott Harry. 

- De az még sok idő. - nyavalygott Gemma.

- Nem érünk rá? - néztem rájuk felhúzott szemöldökkel, Lillyt felvettem a karjaimba. 

- Nem! - anyu és Anne egyszerre, ugyanazzal a hangsúllyal mondták ki a nemleges választ. Összenéztek, és vigyorogni kezdtek.

- Hagyjátok, makacs. - jött oda hozzám Harry, és megpuszilta az arcomat. 

- Idén már mikor akartak esküvőt? - húztam fel a szemöldökömet. 

- Igaza van, Rosienak. - szólalt meg Des - egy szép esküvő megszervezéséhez kell idő, és szerintem nem akarjuk a legutolsó templomban tartani. 

- Desnek igaza van. - mondta apu. 

- Ezt mondom én is. Van idő! - néztem körbe. 

- A lényeg, hogy én is ott legyek. - jött oda hozzánk Lou, aki miután leraktam Lillyt szorosan megölelt, és gratulált. Ezután Harryhez lépett és őt ölelte meg. 

- Örülök, hogy benőtt az a nagy, egoista fejed. - vigyorgott szélesen. 

- Hú, de vicces valaki. Azt hiszem mínusz egy név az esküvői listán. - vigyorgott pimaszul Harry Loura. 

- Nem csinálnád meg. Te is nagyon jól tudod, hogy én lennék annak az esküvőnek az ékköve. - vigyorgott Lou.

- Pont te, igen. - nevetett fel hangosan Harry, mire Lou karon csapta. 

Tíz perc múlva Liam, Louis, Zayn, Perrie, Niall, Dan, Sandy, Jon, Josh és a testőrök is csatlakoztak hozzánk, hogy mindnyájan gratuláljanak nekünk. 

Harryvel alig bírtuk már mindenkinek megköszönni a gratulációt, pedig még nem is voltunk olyan sokan!

Összenéztem leendő férjemmel. Tudtam, neki is az jár a fejében, ami nekem. Ha most ennyien gratulálnak, és szorítanak meg minket az ölelésünkkel, mi lesz az esküvőn? 

Mindannyian leültünk az asztalokhoz, hogy elfogyasszuk a már előre megrendelt ételeket, amiket Harry anyu és Anne segítségével rendezett le. 

Már mindenki emésztett, és mindenki az italát kortyolgatta, amikor a szüleink, akik velünk szemben ültek, előre dőltek és megszólaltak. 

Pontosabban anyu. 

- Viszont van valamit, amit gondoltunk már most bejelentünk nektek. 

 Harryre néztem, láttam a homlokán megjelenő ráncokat, így egyből tudtam, bármit hallunk, az neki is meglepetés lesz. 

- Mi öten - mutatott anyu végig a szüleinken - fogjuk kifizetni az esküvőtöket. 

- Szó sem lehet róla! - nem beszéltünk erről Harryvel. Hogyan is beszéltünk volna, amikor az eljegyzés tegnap este történt, és mi csak az előbb szálltunk ki az ágyból? De akkor ebben egyetértünk. Nem hagyjuk a szüleinknek, hogy ők fizessék a mi esküvőnket. 

Harry rám nézett, és elvigyorodott. Odahajoltam hozzá, és megpusziltam a száját. Tenyerét az asztal alatt a combomra simította. 

- Márpedig mi fogjuk fizetni! - Anne hangja olyan határozottan csengett, mintha soha, senki nem tudná őt ebből az elhatározásából elmozdítani. 

- Szeretnénk kifizetni az esküvőtöket. - mondta Robin. 

- Nem! - Harry hangja ugyanolyan határozott volt, mint édesanyjáé. - Nem ti fogjátok azt fizetni, amit mi megszervezünk. 

- De igen. Ti megszervezitek, mi fizetjük. Nem kérünk semmit, nem szólunk bele semmibe. Legyen olyan, amilyen akartok, de mi állunk mindent. 

- A-a! - ráztam meg a fejemet.

- Mégis miért nem? Rengeteg helyen fizetik a szülők az esküvőt. Itt vagyunk öten! Kitudjuk fizetni. - nézett ránk Anne. 

Ő nagyon nem akart eltérni ettől az álláspontjától. Neki ez úgy  látszott, hogy nagyon fontos.

- Anyu, nem lehet. Van pénzünk, nem kell nektek fizetni. Lehet több tízezer vagy százezer fontba is fog kerülni az egész. 

- Nem érdekel minket. Fel vagyunk készülve mindenre.

- Kérlek.. - sóhajtott Harry - ne legyetek makacsok. Nem fizethetik ti! Vagy akkor kis esküvőt tartunk.

 Bólintottam. De szerintem mindenki tudta, hogy ekkora családokkal, baráti társaságokkal nem lehet kis esküvőt tartani. Vagyis lehet, ha jó pár fontos embert nem hívunk meg. 

És bevallom őszintén én is olyan lány vagyok, aki sok emberről, habos-babos ruháról, és minden szépről álmodik az esküvőjén. 

- Nem! Rosienak mindig nagy esküvő volt az álma. - nézett rám anyu. 

- Ne akarjátok ti fizetni. - halkan beszéltem. 

- Akkor a felét fizethetitek. - Harry ajánlatába remélem belemennek. 

- Nem. Az egészet! - Anne hajthatatlan volt. 

- Anyu, kérlek..

- Nem, és nem!

- Rendben, hanyagoljuk a témát, de még visszatérünk rá, és nem fogjuk engedni, hogy ti fizessétek. - nézett végig Harry a családunkon, akik vigyorogva ültek ott. 

Vigyorogjatok csak...

Úgysem nyertetek!

Miután este hét órakor felmentünk a szobánkba Harryvel, az ő javaslatára a fürdőszobába mentünk, hogy egy kellemes fürdőt vegyünk, és élvezzük a még kettesben eltöltött pillanatokat. 

Habfürdőt nyomtam a kádba, majd megnyitottam a vizet, és amíg az folyt, addig elkezdtem levetkőzni, Harrynek háttal állva. Amint a pólóm, és a nadrágom is a földre ért, felé fordultam. Kérdőn néztem rá.

- Nem vetkőzöl?

- Most jobb dolgom is van.

- Micsoda?

- A menyasszonyomat nézni, ahogyan vetkőzik. - nyalta meg a száját, és a tekintetét végig vezette a testemen olyan lassan, hogy beleborzongtam. 

Közelebb lépett hozzám, a hátamra vezette a kezét, és a melltartómat kikapcsolta. Lehúzta a pántokat a kezeimről, majd a melltartót úgy ahogyan volt, félre dobta. 

- Csodálatos vagy. - suttogta, és egy lágy csókot lehelt az ajkaimra. 

A tenyereimet végig futtattam a pólóba bújtatott felsőtestén, majd egyre feljebb kezdtem húzni a pamut anyagot, ő pedig engedelmesen felemelte a kezeit, így könnyen megtudtam szabadítani a pólótól. Ujjbegyeimmel simítottam végig felsőtestén, le egészen a hasáig. 

Felsóhajtott, de a tekintetét egy percre sem vette el az enyémről. 

Az övét kicsatoltam, a nadrágja gombját kicsatoltam, lehúztam a sliccét, és letoltam róla a nadrágját. Engedelmesen kilépett belőle, és várt a továbbiakra. 

- Fürödni jöttünk, ugye tudod? - suttogtam. 

- Fürdés közben sok mindennel elfoglalhatjuk magunkat. - ujjait végig húzta a bugyim peremén, majd mutatóujjait bele akasztotta a kis vékonyka csíkba.

- Beszélgetéssel...

- Értelmetlen dolog ilyenre időt pazarolni. - meghúzta a bugyimat, majd visszaengedte a csípőmre. 

- Akkor mire akarod pazarolni az időt?

- Bébi. - suttogta. Szemeiben megcsillant a vágy. Istenem....hogyan lehet ez a gyerek a nap minden pillanatában ennyire kívánatos? - Az, hogy ha a kádban teszlek a magamévá, nem időpocsékolás. 

Felsóhajtottam, és lehunytam a szemeimet. A következő pillanatban egy fura hang ütötte meg a füleimet. Kikerekedett szemekkel néztem Harryre, majd le a csípőmre, ahonnan a bugyim már szétszakadva került a padlóra. 

- Eltépted...

- Túl türelmetlen vagyok. - vigyorogva hajolt a nyakamhoz, és nyalta meg a bőrömet. Felnyögtem.. Kezeimet beledugtam a bokszerébe, és a fenekébe markoltam, aminek eredményeképpen Harry a nyakamba nyögött. 

- Hogy, ha csak fürödni akarsz nem kéne ezt csinálnod.. - halkan és lassan beszélt. 

Igaza volt. Pihennünk kellett egyet. 

Nem lehet mindennek mindenről arról szólnia.

Bár miért ne? Fiatalok vagyunk. 

Lehúztam a bokszerjét, majd elléptem tőle, és elzártam a csapot. Bemásztam a kádba, és leültem. Felsóhajtottam, ahogyan az egész testemet körbevette, és ellazította a csodálatosan meleg víz. 

- Csatlakozhatok? - Harry ott állt a kád mellett, és ahogyan oldalra néztem meredező nemi szervével néztem szembe. Beharaptam az alsó ajkamat, felnéztem rá.

- Bébi.. - rekedt volt a hangja. Annyira mocskos dolgok jártak a fejemben, hogy még én magam is belepirultam. 

Előrébb csúsztam, ő bemászott mögém, átkarolt a derekamnál, és magához húzott. A hátam tökéletes mellkasához simult. Fejemet hátrahajtottam a vállára. 

Csodálatos érzés. 

Ezt mindenkinek át kell élnie. 

- Szeretlek. - suttogta lassan a fülembe. Hangja képes volt újra és újra borzongást kiváltani belőlem. Az egész fiú pedig minden egyes lágy szavával, lágy érintésével eléri, hogy még jobban belé szeressek. 

Napról napra. Egyre jobban. 

- A vőlegényem vagy. - fura ezt így hangosan kimondani. Magamban már megszoktam ezt a szót, de így hangosan? 

Fura, de fantasztikus. 

- Te pedig az én egyetlen, gyönyörű, bámulatos menyasszonyom. - nyomott egy puszit az arcomra.

Elmosolyodtam.

- Ennyi jelző nem is való a nevem mellé.

- Még így is keveset mondtam. - húzott magához még közelebb. 

Az ölébe kuporodtam, így még jobban hozzá tudtam bújni. 

- Gondolkodtál már az esküvőn? - elkezdtem simogatni Harry mellkasát, aki egy ideig figyelte a mellkasán mászkáló ujjaimat, majd megszólalt. 

- Még nem, de én mindenben rád hallgatok. Mi volt mindig a nagy álmod? 

- Ami minden lánynak. Gyönyörű szép menyasszonyi ruha, koszorúslányok, szépen feldíszített templom, virágok, hintó. Tudom, a hintó egy kicsit túlzás, de én szerettem volna mindig. 

- Szerintem nem túlzás. - mosolyogva puszilta meg az orromat. - Ha ez volt az álmod, akkor valóra váltjuk.

- De így már nem akarom, hogy a szüleink fizetik.. - sóhajtottam - egy hintó drága, és az, hogy anyáék fizessék, na, azt már nem. 

- Akkor titokban tartjuk. - vigyorgott rám vőlegényem. 

- Hogyan akarod titokban tartani?

- Nekik nem kell megtudniuk mi mire költünk még. Csak nem mondjuk el, hogy ez is lesz. Meglepetés lesz. Senki nem fogja tudni. 

- És megsértődnek ránk. 

- Nem baj. - jóízűen felnevetett.

- Nem akarom, hogy ők fizessék. Az annyira durva lenne..

- Majd valahogyan meg kell őket győznünk, hogy egyáltalán semmit ne fizessenek ők. Vagy csak a felét. 

- Igen, de akkor azt mondanák, hogy ők öten vannak a felére, mi meg ketten a másik felére. 

- Valami kompromisszumot kell találnak, mert azt nem fogom hagyni, hogy kis esküvőnk legyen! - jelentette ki határozottan. - Nagy esküvőt akartál, akkor nagyot is fogsz kapni. Megérdemled, bébi. 

- De te milyen esküvőt akarsz? - puszit nyomtam az állára, majd szemeibe néztem. 

Harry végig futtatta az ujját a szemeimen, majd az arcomon. 

- Amelyiken te vagy a menyasszony. 

Meghatódtam, és az egész lényemet elárasztották a szerelem színei, a szerelem minden ereje. 

Hogyan képes egy fiú ennyire szeretni? Hogyan vagyunk képesek egy fiút ennyire szeretni?

Talán úgy, hogy mind a ketten ugyanazt az érzelmeket tápláljuk egymás iránt. Ugyanolyan őrülten, mélyen szeretjük egymást. 

Rámosolyogtam, és egyszerűen nem tudtam mást csinálni, mint megcsókolni. Szerelmesen, érzékien, lágyan. Úgy csókoltam, hogy érezze mennyire szeretem őt. 

Bár tudtam, hogy erre semmi szükség nem lenne. 

Tudta ő nagyon jól, hogy mennyire szerelmes vagyok belé.

Ahogyan én is tudtam, hogy ő mennyire szerelmes belém.