68. rész ~ Voyage à Paris

Jó olvasást! :)

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/796459580475553/

Harry Styles

- Aj, már holnap mentek haza. - Gemma, aki mellettem foglalt helyet a kanapén, teljes depresszióban volt már reggel óta, aminek az az egyetlen oka, hogy elhagyjuk Holmes Chapelt, és visszatérünk Londonba. 
- Tedd túl magad rajta nővérkém, mert így is, úgy is hazamegyünk. - vigyorogtam rá, ám ő azonban nem csúnyán nézett rám, vagy kigúnyolt, ahogyan sok ilyen esetben tenni szokott, hanem hozzám bújt. 
Óha...mi a hátsó szándéka?
Mert, hogy van, az biztos. Ő nem szokott csak így hozzám bújni.
- Gemma. - anyu, aki a kanapé kiugró részén ült, nagy szemekkel nézett ránk - jól vagy?
- Miért ne lennék jól? - kérdezte értetlenül nővérem. 
Na, erre a válaszra én is kíváncsi vagyok.
- Nem szoktál te csak úgy odabújni Harryhez.
- Baj az, ha szeretem az öcsémet? - felnézett rám mosolyogva, majd visszafordította figyelmét anyura. 
- Tudom, hogy szereted, de azt sosem szoktad így kimutatni.
- Csak nem akarom, hogy hazamenjenek. - vonta meg a vállát, én pedig óvatosan átkaroltam őt. De tényleg óvatosan. Hogy még csak véletlenül se vegye tolakodásnak és törjön ki hisztizésben. Ahogyan szokott. 
- Jönnek majd még. - mosolygott anyu - ugye? - nézett rám.
- Persze! - válaszolt helyettem Rosie - minél előbb jövünk.
- Nos, hallottátok az ifjú hölgyet. - Rosiet még szorosabban magamhoz öleltem, és nyomtam egy csókot a fejére. 
- Még a turné előtt gyertek. - Gemma szavai hallatára barátnőm megfeszült mellettem. Még mindig nem mondott semmit az állásajánlatomra, mely azt takarja, hogy jöhetne velünk a turnén, és fotózhatna a koncerteken. Pedig hamarosan választ kell adnia, ami remélem igen lesz. 
- Még azelőtt jönni fogunk, de ha Rosie nem jön velünk, akkor megtud titeket látogatni.
- Hova nem megy? - ráncolta a homlokát a mellettem ülő nővérem, és elhúzódott tőlem annyira, hogy rátudjon nézni Rosiera.
- Turnéra, velünk.
- Mit csinálna?
- Fotózna.
- Ó, Rosie. - vigyorgott rá Gemm - ezt ne hagyd ki! Oltári nagy lehetőség és még annál is jobb móka!
- Nem tudom még..
- Pedig szerintem is jó lenne. Mehetne Lilly is. - mondta Kate. Tudtam, hogy csak azt akarja, hogy a lányának legyen egy nagyon jó munkája, és ha már a lánya barátja énekes, akkor miért ne lehetne ezt kihasználni azzal, hogy egy nagyon jó munkát szerzek a barátnőmnek?
- Átgondolom! - Rosie ezzel a kijelentéssel lezártnak tekintette a témát. 
- De amíg a próbák vannak addig Rosie akár Lillyvel is eljöhet. - simogatni kezdtem Rosie karját.
- Igen. - mosolygott - Harry nélkül is szívesen eljövök. 
- Akkor meg ez a lényeg! - Gemma vigyorogva elhúzódott tőlem - akkor már nem is kell Harryhez bújnom.
- Mi? - néztem rá elképedve.
- Nem gondolod, hogy te érdekeltél? Csak Rosiet és Lillyt akartam látni. - nevetett. Szúrósan néztem rá.
- Na, szépen vagyunk. Már nem is érdeklem a nővéremet!
- De érdekelsz ám, bongyor fejű. - borzolta össze már növésben lévő hajamat. 
- Szerencséd, hogy ezt mondtad vagy nem jöhettél volna a turnéra. Megmondtam volna a biztonságinak, hogy ez a lány egy pszichopata! - vigyorogtam. Most Gemmán volt a sor, hogy szúrós szemekkel nézzen rám. 
- Neked meg az a szerencséd, hogy menni akarok a turnéra, így inkább csendben maradok. 
- Tudsz olyat? - vigyorogtam pimaszul. 
- Meg se szólalj! - mutatott rám a mutató ujjával - ne gerjeszd a tüzet. 
- Feléled a vadállat? - nevettem fel hangosan. 
- Akkor inkább fuss!
- Jól van, jól van nővérkém. - forgattam meg a szemeimet vigyorogva - inkább nézd a mesét. 
- Ami pont neked való. - kontrázott rá.
- Hogy bírod? - Kate tette fel a kérdést, és ahogyan láttam, anyunak. 
- Néha igazán nehezen, főleg, amikor mind a ketten itthon vagyunk. - sóhajtott - mint az óvodások. 
- Nem is vagyunk óvodások! - teljesen egyszerre mondtuk ezeket a szavakat Gemmával, és ha ez nem lett volna elég ijesztő, akkor még ugyanabban a hangsúlyban is!
- De azért jól összetartanak. - nevetett Robin, és rajtam, valamint Gemmán kívül, na, meg Lillyn kívül, aki bele volt mélyedve a mesébe, mindenki nevetni kezdett.
- Css! - Lilly ránk nézett, ujját a szája elé rakta, jelezve, hogy fogjuk már be, hiszen ő mesét akar nézni. Ki szereti, ha valaki megzavarja mesenézés közben? Senki.
Főleg nem egy 2 éves kislány!
- Értettük. - suttogta George Lillynek.
Lilly még mindegyikünkre ránézett, majd újra a TV képernyője felé fordult, hogy szemlélhesse tovább a meseszereplők kalandos életét. 
Felkuncogtunk, és mindegyikünk kényelembe helyezte magát, és újra nézni kezdtük mi is a rajzfilmet. 

- Úgy fogtok hiányozni! - Anyu magához ölelt, én pedig szorosan köré fontam a karjaimat, és öleltem magamhoz.
Itthon voltunk jó pár napig, most pedig visszamenni Londonba, őket pedig megint itt hagyni, nehéz lesz. De már megszoktuk. 16 éves korom óta járom a világot, és azóta nagyon keveset voltam itthon, de természetesen hiányzik a családom. Kinek ne hiányozna a családja, ha alig látja őket?
Nekem mindig is hiányozni fognak, de persze majd nekem is lesz feleségem és gyerekeim, akik már a családomat fogják képezni.
- Jövünk, amint tudunk. - nyomtam puszit az arcára, és elhúzódtam tőle.
- Tudom, igen, de most olyan jó volt, hogy ilyen sokáig itt voltatok. - elmosolyodott.
- Turné után itt leszünk egy hetet, ha úgy jó. 
- Viccelsz? - széles vigyorra húzódtak ajkai - nagyon örülnénk neki!
- Akkor ezt megbeszéltük. - nevetve nyomtam puszit az arcára.
- Vigyázz a fiamra. - ölelte meg anyu Rosiet.
- Vigyázok erre a nagy gyerekre. - vigyorgott Rosie.
- Nem is egy gyereked van, hanem kettő. - nevetett anyu. 
- Csak ez egyik cuki, a másik meg nem az. - szállt be Gemma is a rólam szóló beszélgetésbe.
- Nanana! Hát én is itt vagyok! - néztem a három, rólam beszélő nőre. 
Rosie kuncogva jött oda hozzám, és ölelt meg a derekamnál. 
Mosolyogva néztem rá, és lágy csókot leheltem ajkaira. 
- Szeretlek. - suttogtam a szájára.
Elmosolyodott és halk szavakkal viszonozta az érzéseit. 
- Kis édesek vagytok, de ezt hanyagoljátok itt. - nézett ránk Gemma. 
- Ne sajnáld, hogy téged egy pasi sem visel el. - vigyorogtam rá.
- Fú, te... 
- Gemma! - szólt rá azonnal anyu.
- Szerencséd, hogy nem folytathattam!
Felnevettem.
- Mért akkor mi lett volna? Hozzám vágtad volna az "f" betűs szót? - húztam fel a szemöldökömet.
- Amikor nem lesz itt Lilly, akkor még hozzád vágtam. - nézett rám elszánt tekintettel.
- Inkább hagyjátok már abba. - sóhajtott anyu. 
- Mint az óvodások. - nézett ránk Rosie.
- Ellenem vagy? - még a saját barátnőm is ellenem fordul?
- Nem vagyok ellened, de tényleg úgy viselkedtek, mintha három évesek lennétek. 
- Gemma az is!
- Te is az vagy, ha ujjal mutogatsz másra!
- Értettem. - duzzogtam.
- Legalább Rosie megnevel. - Gemma vigyorogva ölelte meg barátnőmet. - Verj egy kis észt ebbe a gyerekbe!
- Ő okos, és aranyos. - barátnőm a világ legaranyosabb mosolyával jutalmazott meg. Mondtam már, hogy mennyire imádom őt?
Nem?
Hát, akkor most mondom. Nagyon imádom!
- A maga módján tényleg. - Gemma elmosolyodott, majd odalépett hozzám, és szorosan megölelt. Akármennyire is szívjuk egymás vérét, szeretjük egymást. Köré fontam a karjaimat. - vigyázz rá, oké? Tényleg megérdemled a boldogságot, öcskös. - suttogta olyan halkan, hogy még csak véletlenül se halljon senki más belőle semmit sem. 
- Nem akarom elszúrni.. - suttogtam neki én is ugyanolyan hangnemben. 
- Nem lesz baj. - elhúzódott tőlem, és rám mosolygott - csak legyél boldog.
- Nagyon boldog vagyok. - mosolyogva néztem rá, majd Rosiera, aki ezeket a szavakat már hallotta, és nagyon jól tudtam, hogy tudja, róla van éppen szó. 
Elmosolyodott, szerelmes tekintete meglágyított.
- Bepakoltam a kocsiba. - jött vissza hozzánk George, aki az én autómba, és az övükébe is bepakolt. Lilly nagyon szeretett volna a nagyszüleivel menni, így megbeszéltük, hogy akkor ő velük fog menni. Se Rosienak, se a szüleinek nem volt ellene problémája, hogy az unokájuk őket boldogítsa az út alatt, addig persze, amíg el nem alszik. 
- Akkor indulhatunk? - Kate is, ahogyan mindannyiunk, útra készen állt.
- Igen.
Mindenkitől elköszöntünk, szoros ölelések után húzódtam el a családomtól, és mentünk az autókhoz. Lilly adott nekem és Rosienak egy puszit, aztán George berakta a gyerekülésbe. 
- Jó legyél! - pöckölte meg Lilly orrát édesanyja. 
Lilly felkacagott.
- Jó leszek. - a gyerekbeszéd a legcukibb beszéd a világon. 
Hibásan, de mégis szörnyen édesen beszél. Minden pasi szíve meglágyul egy cuki kisgyerek láttán. 
- Otthon találkozunk. - Rosie még megpuszilta lányát, becsukta az ajtaját, majd mi is beszálltunk az autónkba.
- Mehetünk? - néztem barátnőmre.
- Igen. - mosolygott rám.
Megpusziltam a kezét, integettem családomnak, majd kihajtottam az útra, amin keresztül visz haza az út. A második otthonomhoz.
Londonba. 
- Játsszunk! - pár perces út után Rosie szólalt meg először.
- Mit szeretnél játszani? 
- Fekete, fehér, igen, nem! - vigyorgott.
- Komolyan? - felnyögtem.
- Nem jó?
- Vesztettél! - vigyorogtam rá pimaszul.
- Héj! Még el sem kezdtük! - felháborodása nevetést váltott ki belőlem. 
- Na, kezdd. - nevettem.
- Szeretsz vezetni?
- Néha.
- Mi az, hogy néha?
- Hát, hogy néha! Valamikor.. valamikor annyira nem élvezetes.
- Mikor? 
- Amikor sok a hülye az úton. 
- Sokszor van hülye az úton?
- Akadnak mindenhol.
- Beléd koccantak már?
- Soha eddig. - vigyorogtam rá.
- Baleseted sem volt.
- Ahogy mondod.
- Nehéz volt megtanulni vezetni? - vigyorgott.
- Te nehezen tanultál meg?
- Héj! Most én kérdezek! - csapott finoman a kezemre.
- Elég könnyű volt. 
- Féltél az elején?
- Természetesen. Mindenki izgul!
- Megbuktál valamiből is?
- Rosie. - vigyorogva néztem rá - okos fiú vagyok. - és ezt nem csak a vezetés megtanulására értettem, hanem a játékra is, de ezt neki nem kell tanulnia.
- Szeretsz sötétben vezetni? - kitartó lány. 
- Minden időben szeretek vezetni. 
- Fehér vagy fekete autó jön be jobban? - az a vigyor az arcán...nos, az volt az, amit a következő mondatommal eltüntettem, és én kezdtem vigyorogni.
- Nekem te jössz be! 
Elpirult halványan, és egy kis időre kinézett az ablakon, majd vissza rám. 
- Válaszolnod kell!
- Mindegyik színt szeretem.
- De mégis fekete autód van.
- Mert az élénk színek autókban távol állnak tőlem. - el sem tudjátok képzelni meddig tartott ezt a mondatot "nem" nélkül elmondanom..
- Kitartó vagy?
- Nagyon!
- Úgy érzed, hogy te fogsz nyerni?
- Mindig én nyerek. - ajkaimat felfelé húztam, tenyeremet a combjára simítottam. 
- Te jössz.. - fújtatott - már alig van kérdésem, és mindig kihúzod magad a kérdésekből!
Nevetve szorítottam meg a combját.
- Nos, akkor. Kedveled a családomat? - kezdtem el a kérdezősködést. 
- Nagyon. 
- Gemma nem megy az idegeidre?
- Aranyos lány, és ugyanolyan, mint te. És hát téged is elvisellek. - vigyorgott. Megcsíptem a combját, mire felkiáltott. - Naa!
- Ne szemtelenkedj!
- Folytasd. - dörzsölte a combját, amibe éppen hogy belecsíptem. 
- Te választottad Lillynek a nevét?
- A szüleimmel. 
- Vettél ilyen könyveket?
- Milyeneket?
- Amikbe vannak nevek.
- Internet, plusz könyv. 
- Sok név van benne?
- Rengeteg.
- Megnézhetem majd?
- Ha akarod?! - kuncogott. 
- Tetszik a Darcy név?
- Nagyon szép név.
- Tetszik a Harry név? - felé fordítottam a tekintetemet, míg egy csábos mosolyt nem villantottam felé, de aztán már újra az utat figyeltem.
- A kedvenc nevem!
Széles vigyorom uralta az arcomat, és nem érdekelt, hogy megint nem sikerült vele egyik tiltott szót sem kimondatnom. 
Ami késik nem múlik, ugyebár..
- Holnapután utazunk Párizsba. Várod már?
- Nagyon! - izgatott volt a hangja - annyira jó lesz!
- Tudsz franciául?
- Sajnálatos módon az időhiányom a francia nyelvtanulás terve elveszett a süllyesztőben, pedig szerettem volna megtanulni.
- Megfogsz?
- Valamikor esetleg. 
- Ha lesz rá időd?
- Csak akkor lehet. - kuncogott.
- Velünk jössz a turnén? 
Semmi reakció. Óvatosan néztem rá, ő pedig engem nézett.
- Oké, nem erőltetem..
- Kifogok esni..
- Nem baj Rosie. Mármint nem az, hogy kifogsz esni, hanem az hogy nem jössz, ezt most nem számoljuk bele. Megértem. Hosszú lenne és fárasztó. Nem baj. Annyit jövök hozzátok amennyit csak tudok. - mosolyogtam rá. 
- Azt hiszed nemet fogok mondani?
- Miért, nem? - azonnal irányjelzőzni kezdtem, és az egyik lehajtónál megálltam.
- Nem. - nevetve rázta a fejét - elmegyek veletek a turnéra!
- Komolyan beszélsz? - azt sem tudtam, hogy mit csináljak, de az volt az első mozzanat, hogy kicsatoltam az övemet.
- Igen. - kuncogott, és nyomott egy csókot a számra - veletek megyek!
Felnevettem boldogan, és magamhoz öleltem. Forrón megcsókoltam.
- Komolyan? - kérdeztem, és újra megcsókoltam. Megfogta az arcomat és eltolt magától.
- Igen! - kacagott.
- Velünk fogtok utazgatni! Velem leszel végig! - puszikat adtam az arcára, amit ő hangosan nevetve fogadott. 
- Ahogy mondod. - vigyorogva szájon csókolt.
- Le sem rázol magadról!
- Nem is akarlak!
- Nem is tudnál. - széles mosollyal az arcomon néztem rá, majd lágyan megcsókoltam, de el is húzódtam tőle. - Viszont van valami, amit el kell mondanom..
- Baj van?
- Nincsen, csak jó lenne, ha tudnád...
Szemeiben pár pillanat felgyűlt az aggódás, és a félelem. Kíváncsi tekintettel nézett rám, én pedig elvigyorodtam és úgy válaszoltam.
- ... hogy vesztettél a játékban! 
Először az arcán átsuhant az értetlenség, de aztán rájött, hogy miről beszélek. Eltátotta a száját és erősen a vállamba ütött.
- Szemét vagy!
Hangosan nevetni kezdtem. 
- Te pedig harcias!
- Mert megérdemled. Azt mondtad nem számoljuk bele!
- Nem is, de akkor is kiestél. Annyiszor elmondtad, hogy igen, nem. Hahaha, Rosalie. 
- Nem számoljuk bele!
- Velem jössz a turnén?
- Igen! - vágta rá azonnal.
- Na, ezt már beleszámoljuk. - pimasz vigyor terült el az arcomon, a fülemtől a fülemig. 
- Nagyon aljas vagy! - Rosie a világ legcsúnyább arckifejezését mutatta felém, ami nekem nem bosszús volt, hanem aranyos.
Ő még bosszúsan is aranyos.
- Ne durcizz. - magamhoz öleltem. Próbált ellenem szegülni, és eltolni magától, de persze ez nem ment neki olyan egyszerűen.
Hogy szebben fogalmazzak, sehogyan sem ment neki, mivel kísérlete csúfos kudarcba fulladt. 
- Engedj el!
- Nem engedlek! Soha!
- Átvertél!
- Dehogyis. Én vagyok a világ legboldogabb embere, mert velem leszel sokáig. 
- Ilyen húzások után, megfogom magam gondolni! - fordította el a fejét, amikor megakartam csókolni. 
- Nem fogod. Engedd, hogy megcsókoljalak!
- Miért éri meg az nekem?
- Azt nem tudom, de muszáj megcsókolnom téged.
- Miért?
- Mert már kívánom a szádat. - és mivel ő addigra idefordította a fejét felém, így könnyedén tudtam odahajolni hozzá, és ajkaira vadul lecsapni.
Nem ellenkezett. 
Ajkai azonnal ráéreztek a mohóságomra, és ő is ugyanolyan szenvedéllyel csókolta az én számat. Tarkójára simítottam a tenyeremet, és úgy húztam még közelebb az arcát az arcomhoz. Minél többet akartam belőle, azaz a szájából, ha most másra nincs lehetőségem. Nyelvét átdugta a számba, én pedig még kiéhezettebben téptem száját, miközben nyelveink kutattak a máik szájában. 
- Szeretlek. - miközben elhúzódtam tőle, alsó ajkát fogaim közé vettem, és meghúztam.
Felnyögött, lehunyt szemei ellenére is eltudtam képzelni mennyire fel van izgulva..
Elengedtem ajkát, ő pedig rám emelte gyönyörű, barna, vágytól csillogó szemeit. 
- Szeretlek. - suttogta, és még egyszer szenvedélyes csókcsatába kerültünk, amiből csak jó pár perc eltelte után sikerült kimásznunk. 
- Menjünk. - barátnőm zihálva beszélt, és közben becsatolta az övét.
Már tényleg alig bírtam magammal, és ha tehettem volna, a hátsó ülésre vonszoltam volna..
"Nem, Harry, nem lehet. Majd otthon!"
Igen. Otthon majd nem csak Rosie száját kapom meg, hanem egész testét. 

****

- Jó legyél, és fogadj szót mamáéknak, oké? - Rosie megsimította Lilly arcát, aki szerintem már alig várta, hogy elhagyjuk a házat, és elhúzzunk Párizsba, ő pedig oltári nagy házibulit csapjon.

Na, jó.

Gondolná ezt, ha már 18 éves lenne, nem 2.

- Jó. - Lilly szorosan megölelte anyukáját, akinek kifolytak a könnyei.

- Úgy szeretlek! - Rosie apró csókot nyomott lánya mind két arccsontjára. 

Lilly megsimította édesanyja arcát, majd újra hozzábújt. 

- Szeretlek. - mondta ki a szavakat, a maga két éves gyereknyelvén. 

- Minden rendben lesz. - mosolygott Kate lányára.

- Érezzétek jól magatokat, és pihenjetek. - mondta George.

- A szerelem városában! - vigyorogva egészítette ki Kate Georget. 

Rosie mosolyogva rám nézett, szorosan megölelte a szüleit, akiknek még párszor elmondta, hogy ha valami baj van, akkor hívják azonnal. Erre én és a szülei egyszerre kérdeztük meg, hogy; Mégis mi baj lehetne?

- Bármi! Tudom, hogy vigyáztok Lillyre! - mondta Rosie, aki még egyszer szorosan magához ölelte kislányát. Lilly anyukája nyaka köré fonta kezeit, és hozzábújt. 
- Vigyázunk. - mosolygott Kate - de most már induljatok. Lefogjátok késni a gépet.
- Szia királylány. - vettem a karjaimba Lillyt aki nagy puszit nyomott az arcomra, majd szorosan megölelt. - Vigyázok anyára, és hozunk neked valamit!
- Jó! - csillantak fel kék szemei, mire szélesen elmosolyodtam és megpusziltam az arcát.
Mindenkitől elköszöntünk, Rosieval együtt szorosan megöleltük Lillyt, majd beültünk a ránk váró taxiba, melynek csomagtartójában a mi bőröndjeink lapultak és kimentünk a reptérre. Útközben Rosie izgatottan várta, hogy végre a repülőtérre érjünk, és végre felszállhassunk a felhők felé. 
- Mehettünk volna vonattal is. - mondtam neki.
- Nem! Repülő jobb! - nézett rám.
- Oké, csak tanácsoltam. - mosolyogva nyomtam puszit az arcára.
- Remélem minden rendben lesz. 
- Mi baj lenne?
- A szállás vagy bármi..
- Azzal is minden rendben van. Ne aggódj. - szorítottam meg a kezét.
- Oké. - fordult felém, és hajtotta fejét a vállamra.
A reptéren minden szükséges intézkedésen átestünk, aztán felszálltunk a gépre, és nem maradt más, mint elfoglaljuk a helyeinket. Rosie az első osztályon foglalt nekünk jegyet, pedig hogy, ha szólt volna, akkor mehettünk volna magángéppel, és akkor a repülőn nem csak összebújhattunk volna, hanem szeretkezhettünk is volna. 
De sok a volna..
Na, majd hazafele meg kell vele beszélnem, hogy magángéppel menjünk. Azon sokkal több a lehetőség. Mindenre. 
- Már alig várom, hogy ott legyünk! - barátnőm izgatottságát le sem tudta volna leplezni.
Kuncogtam, és belecsókoltam a tenyerébe.
- Én is. Párizsban, veled? Nem is lehetne jobb.
- Nem nyálas hely?
- Mért lenne nyálas? - kezdtem el simogatni a kézfejét.
- Minden szerelmes odamegy..
- Persze, hogy odamennek. Az a szerelem városa!
- És te is elakartál velem oda menni?
- Igen. - mosolyogtam - nagyon sok jó hely van Párizsban, amit meg is tudunk nézni. 
- Akkor örülsz, hogy odamegyünk? - meresztett nagy szemeket.
- Persze! - nevetve csókoltam szájon - ki ne akarna a szerelmével, a szerelem városában szerelmeskedni? 
Elpirult, de el is mosolyodott, majd ajkait az ajkaimra nyomta, hogy egy szerelmes, és lágy csókba invitáljon.