Meg is érkezett a következő rész, ami szerintem eléggé hosszú lett. :D
Remélem tetszeni fog. Szeretném, ha hagynátok pár megjegyzést, ugyanis addig nem biztos, hogy érkezik az új rész, amíg pár vélemény nem érkezik.
Én pedig írom a részeket, és próbálom úgy felrakni, ahogyan időm engedi, de semmiképpen sem akarok heteket csúszni.
Szóval remélem kapok valami visszajelzéseket a blogot illetően.
Jó olvasást.
Puszi: Szandi. ♥
Harry Styles
- Végre itt vagy! - magamhoz öleltem az ajtóban álló barátnőmet, aki csak pár pillanattal ezelőtt csengetett, én pedig mint egy lesben álló vadállat, azonnal rohantam, és nyitottam neki az ajtót, hogy minél előbb magamnál tudhassam.
Tudtam, hogy nagyon nehéz napom lesz. De azt még inkább tudtam, hogy Rosieval ez a nap fele annyira sem lesz szar, mint azt eltudnám képzelni.
Bár, biztosan a nap végére elegem lesz mindenből, de amíg ő itt lesz velem, addig nem érdekel, mert tudom, hogy a nap végén átölelhetem.
- Siettem, ahogyan csak tudtam. - nyomott egy puszit a számra, amit én hamar átalakítottam egy érzelmes csókká.
Nem engedte, hogy ajkaim sokáig kényeztessék ajkait, ugyanis hamar elhúzódott.
Túl hamar ahhoz, hogy elég legyen a csókja. De épp jókor, mielőtt megmerevedhettem volna.
- Pihentél? Kipihented magad? - besétáltunk a nappaliba.
Pihentem?
Nem. Nem igazán.
Egész éjjel azon kattogott az agyam, amiket Rosie mondott, és rohadtul elbizonytalanított. Mindennel tisztában voltam, mindent elterveztem az életemben, erre ő eljön, és olyan dolgokat mond nekem, ami totálisan kibillentett abból az egyensúlyból, amiből nem akartam kilépni. Most totál össze-vissza billegek a két lehetőség között.
És fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes döntés. Van egyáltalán helyes döntés az én esetemben?
Helyesen döntök, ha kilépek?
Helyesen döntök, ha maradok?
Nem tudom. De ahogyan Rosieval tegnap átbeszéltünk mindent, és ő jött azzal a pro és kontra dologgal, amit először nagyon hülyeségnek tartottam, mindent átgondoltam, és mérlegeltem. Bár még mindig nem tudom, hogy mit csináljak.
A szívem húz az egyik felé, de az agyam harcol a másikért, hogy bizony azt a szempontot se felejtsem el.
- Fogjuk rá. - rengeteg mindent mondhattam volna, de ezt a rengeteg mindent nem tudtam hogyan elmondani. Az agyamban összefüggő mondatok voltak, de a számat már nem biztos, hogy ez a verzió hagyta volna el.
Valószínűleg minden értelem nélkül kezdtem volna zagyválni.
- Mi az, hogy fogjuk rá? - ráncolta Rosie a homlokát. Annyira imádni való ilyenkor is.
- Jó, nem aludtam valami jól. Sőt elég szarul. Egész éjjel gondolkodtam azon, amit beszéltünk. - hátra dőltem a kanapén, és sóhajtottam egyet.
Annyira össze vagyok zavarodva, hogy arra nincsenek szavak..
- És mire jutottál azzal kapcsolatban? - Rosie követte a példámat, és ő is elfeküdt a kanapén, csak ő éppen rám feküdt. Azonban ezt egy cseppet sem bántam.
A hasamon pihent a feje, a haját pedig előszeretettel kezdtem el simogatni.
- Arra, hogy össze vagyok zavarodva, most még jobban. Nehéz az egész.. - felsóhajtottam, és lehunytam a szemeimet. Rosie a kezemet kezdte lassan simogatni.
Imádom.
- Beszélj nekem róla. - teljesítettem a kérését.
- Elmondtam, amit gondolod a pro és kontra dologról, és amit elmondtál utána, az teljesen megegyezett azzal, hogy mi is áll az elmondandóm mögött, röviden. De akkor sem tudok olyan döntést hozni, ami helyes. Mert a szívem azt akarja, míg az eszem azt.
- Melyik melyiket akarja?
- Az mindegy. De gondolom sejted, hogy mit súg a szívem. Ha kilépek, akkor cserbenhagyom a rajongókat, cserben hagyok mindenkit. Ha nem lépek ki, akkor meg rajtam fog nehezedni a nyomás, amit nem fogok tudni bírni. Így is alig bírom, és még akkor? - megráztam a fejemet. Ennél többet már nem tudtam tenni az ügyért. Így is, ha csak rá gondoltam a fejem szétszakadt.
- Csak még azelőtt hozd meg a döntésedet, hogy a fiúk mondanának valamit a menedzsereteknek.
- Nem fognak nekik semmit sem mondani. Tudják, hogy én akarok velük beszélni. - kinyitottam a szemeimet. Rosiera néztem.
- De akkor sem szabad sokáig húzni. Pár napon belül beszélned kell velük, hogy feltudjanak készülni, és még időben mindent elintézni. Én nem tudom ez hogyan működik, de gondolom azért sok munka van akörül, ha valaki kilép egy zenekarból, főleg úgy, hogy azok a következő év elején turnéra mennek.
- Még nem is mondhatnám fel a szerződést..
- Mi? Az mit jelent?
- Hát meg van az idő, amire leszerződünk, és ezt mindig újítjuk. Ha valaki az alatt az idő alatt kilép, akkor fizetni kell.
- Szóval, ha te most odaállsz a menedzsered elé, és azt mondod neki, hogy kilépsz...
- Akkor ő valószínű azt fogja mondani, hogy "Rendben, Harry, lépj ki. De akkor fizess." - bólintottam. Rosienak kitágultak a szemei.
- Szerződés megszegés vagy mi. - egészítettem ki.
- És mennyi az a pénz?
- Nem tudom. Benne van a szerződésben, de igazából sosem figyeltem azt, mert úgy gondoltam, hogy nem fogok kilépni, de elég sok, annyit tudok.
- Kifizetsz annyi pénzt?
- Ha úgy döntök, hogy kiszállok, igen. Nem fog változtatni az anyagi körülményeimen, ha kifizetem. Sokkal több pénzem van, mint azt bárki eltudná képzelni. Apu tanácsára befektettem ingatlanokba, amiből megint csak jön az összeg. Szóval, ha véletlenül úgy döntök, nem lépek ki, az nem azért lesz, mert olyan sok pénzt ki kell fizetnem, hanem azért, mert nem bírom.
- Igen, értelek. - megtámasztotta az állát a hasamon, és úgy nézett rám.
- Mi volt Lillyvel az orvosnál? - tereltem más vizekre a témát.
- Hát, ami azt illeti...nem voltam Lillyvel orvosnál. - alsó ajkába harapott.
Zavartan ráncoltam össze a homlokomat.
- Azt mondtad.
- Igen, de csak azért, hogy áttud gondolni az egészet te magad. Kérlek, ne haragudj. Nem azért nem aludtam itt, mert nem akartam, mert hidd el, nagyon is akartam, csak, hogy ha itt maradtam volna, akkor valószínű nem gondolod át reálisan az egészet. Tudom, nem tudtad így sem átgondolni, de legalább már elmélkedtél a dolgokon.
- Hazudtál?
- Jaj, ne haragudj! - feltérdelt, és leborult a mellkasomra - ne haragudj. Nem akartam, csak egyszerűen nem akartam, hogy úgy hozz egy döntést, hogy még csak át sem gondolod, és úgy éreztem, az érvek felállítása után, miután te magad is hallottad a mellette és ellene szóló érvéket, átgondolsz mindent.
- Nem haragszok. - elmosolyodtam - csak azért kérdeztem, hogy hazudtál, mert nem vagyok hozzászokva. Semmi baj, sőt igazad is van. Mert, ha itt lennél volna, akkor valószínűleg még most is beléd lennék temetkezve, és teljesen birtokba venném a testedet.
Rosie rám nézett nagy szemekkel, elpirulva.
- Harry.. - motyogott. Vigyorogni kezdtem.
- Mondjad, bébi. - vigyorogtam szemtelenül.
- Ne legyél disznó!
- Nem vagyok disznó, csak egy olyan fiú, aki a barátnője mellett sajnos nem tudja a farkát a gatyájában tartani. - mutattam a bokszeremre, amiben a férfiasságom jelezte a szavaim valódiságát.
Rosie beharapta a száját.
- Édes Rosiem.. miért kell mindig harapdálnod azokat a csodálatos ajkaidat? - simítottam végig az ajkain lassan. A hüvelykujjammal simogatni kezdtem alsó ajkát.
- Mert jó. - adta meg az egyszerű választ.
- Neked jó, de nekem a szexuális vágyam azonnal lángra lobban, amint beharapod azt a csodálatos, puha, rózsaszín szádat..
- És az rossz? - suttogta. Tudtam mire gondol.
- Hogy, ha azonnal beléd hatolhatok, és megdughatlak, akkor nem rossz. De, ha kellő távolságban kell figyelnem az ajakharapdálásodat, tudván, hogy nem nyúlhatok még hozzád, akkor pokolian szar.
- És, ha most az előbbi verzió áll fent? - nézett mélyen a szemeimbe.
A péniszem megrándult a gatyámban. Istenem ez a nő.
- Hidd el, bébi. Az a verzió áll fent. - hangsúlyoztam ki az áll szót.
Rosie elpirult, és újra beharapta az alsó ajkát.
- Az összes tetteddel eléred, hogy kifulladásig akarjalak.. - sóhajtottam. Rosie felült a csípőmre, és ledobta magáról a pólóját, ami alatt nem viselt semmit.
Semmit..
Ó. Jóságos.
Felnyögtem a hirtelen jött bátorságától, és attól, hogy ott ül velem szemben meztelen felsőtesttel, mutatva nekem tökéletesen kerek melleit.
Megnyaltam az ajkaimat.
- Kifulladásig akarsz? - megmozdította a csípőjét, és nőiessége pontosan az én férfiasságomat súrolta.
Hangosan nyögtem. Kínzóan merev voltam.
- Itt, és most a kanapén. Amennyiszer csak bírjuk! - szemeibe néztem. Elkezdett az ágyékomon mozogni, elérve vele azt a célt, hogy minél hamarabb elélvezek.
- Bébi.. - nyöszörögtem. Megállítottam a csípőjénél. - Ha nem akarod, hogy amint beléd hatolok már el is élvezek, akkor abbahagyod.
Rosie felsóhajtott, és mélyen a szemeimbe nézett. Megnyalta az ajkait.
Nekem pedig itt elvágták azt a bizonyos határt. Lehúztam magamhoz a fejét, és elkezdtem felfalni a száját.
Percekkel később pedig a teste alám került, hogy minél mélyebben és minél többször elmerülhessek forróságában.
****
Ziháltunk. Melegünk volt. A bőrünk és a hajunk teljesen izzadt volt, de még így is szorosan egymás testéhez simulva feküdtünk a szex okozta mámorok után.
Bevallom, nem bírtam magammal, és talán még most is bírnám, ha Rosie nem mondja, hogy ideje leállni, mert este nem lesz energiám.
Nem is érdekelne.
Az, hogy nem három orgazmust élek meg, hanem még ennél is többet a nap folyamán, az még a végső leszámolásnál is többet érne.
Minél többször mélyedhetnék el ebben a lányban..
Minél többször sikíthatná a nevemet, mikor elélvez..
És minél többször ízlelhetném meg fenséges nektárját.
És tudtam is, hogy ezekre még a mai nap folyamán mindre alkalmam nyílik, de elsőnek le kell rendeznem a meccset. Az fog hajtani, hogy minél előbb a barátnőmmel lehessek, akiből sosem elég.
Annyi mindent ki akarok vele próbálni. Legszívesebben megvenném a Káma-szútra könyvet, és az összes pózt kipróbálnánk.
Utána persze minél többször alkalmaznánk, hogy még jobban menjen.
Aztán jöhetnének a különböző extrém helyszíneken, ezek a pózok..
Ó, ne. Nem szabad ilyenekre gondolnom, különben hamarosan újra felizgulok, amit Rosie azonnal megérezne a lábai között.
Remélem nem érzi azt, hogy valami rángatózik ott.. mert már, ahogyan elképzelem, hogy kinyomja előttem formás fenekét, az már elég ahhoz, hogy újra megmerevedjek.
Le kellett állnom az erotikus képekkel.
Muszáj volt.
Este viszont, miután eljövünk onnan, újra szabadon szárnyalhat a fantáziám.
És szabadon is fog szárnyalni.
- Elmegyek letusolok. - csókolta meg Rosie a mellkasomat, majd minden takargatás nélkül, felállt a kanapéról. Meztelenül.
Nem is kell ide képzelet. Itt áll előttem meztelenül, én pedig nyugodtan legeltethetem a szemeimet kerek mellein, a hasán, a hosszú combjain, valamint a nőiességén.
Megnyaltam az ajkait.
Tálcán kínálta magát a szeretkezésünk előtt, ő kezdeményezett. Én pedig megkóstoltam a legédesebb, és legfinomabb lányt a világon.
De, ahogyan előttem állt, és nem is zavartatta magát, az csak azt eredményezte, hogy újból, őrületesen kívántam minden porcikáját.
A lábai közé hajolnék...
- Harry.. - halk hangja visszarepített a tökéletes valóságba, ott hagyva azt a képet, amint nyelvem szorgalmasan dolgozik legérzékenyebb testrészén.
- Hm? - felnéztem rá. Az arca ki volt pirulva. Zavarban volt.
- Kapok pólót?
- Nyugodtan szolgáld ki magad a szekrényemből. Bár, jobb lenne, ha így maradnál..a meztelen testedben. - néztem végig rajta lassan.
- Ne is álmodj róla! Csak addig akarok a te ruhádban lenni, amíg nem kell mennünk. Mikor indulunk?
- 7 órakor elég lesz indulnunk.
- Rendben, akkor megyek tusolni.
- Mehetek veled? - vigyorogtam.
- Nem! - határozottan felelt - felejtsd el. Abból nem lenne tusolás.
- De igen! Tusolnánk is.
- Is? - felhúzta szépen ívelt szemöldökét.
- Is.. - szemtelen vigyoromat villantottam felé, amiből megbizonyosodott arról, hogy mire értettem az "is" jelzőt.
Pontosan, Rosie.
- Megyek inkább. Egyedül. - felsietett az emeletre.
Nevetve néztem utána, és újra hátradőltem a kanapén. Egyáltalán nem zavart az, hogy Rosie előtt meztelenül voltam. Csak természetesen, ugyebár. És azt akarom, hogy Rosie se feszengjen előttem, ha meztelenül kell lennie.
Önfeledten, és mosolyogva mászkáljon a házban meztelenül.
A telefonom, valahol a dohányzóasztalon, jelezte, hogy üzenetem érkezett.
Nyögve ültem fel, és vettem el a készüléket.
Louis neve szerepelt a kijelzőn.
Megnyitottam.
Hello, haver.
Csak, hogy tudd mi mindenben támogatunk. Hogy, ha úgy döntesz kilépsz, mi akkor is melletted fogunk állni.
Szeretnék elmenni a meccsedre, és ezt most teljesen komolyan mondom. A fiúk is jönnének, de annyian nem akarunk menni, nehogy feltűnést keltsünk, vagy hasonlók. Szóval, hogy ha elküldöd az időt, és a címet, akkor odamegyek. Meg, hogy milyen néven keresselek.
Szeretnék ott lenni az utolsó meccseden.
Louis.
Megdöbbentem, ahogyan olvastam az üzenet sorait.
Komolyan?
Ott akar lenni a meccsemen?
Meg sem fordult volna a fejemben, hogy bármelyikőjük is ott akarna lenni. De, amint látszik mindegyikőjük elakarna jönni, csak hogy ez nem lenne jó ötlet.
Óha..
Még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a legjobb barátom majd egyszer ott lesz egy meccsemen.
Nem sokat gondolkodtam. Azonnal elküldtem neki a meccs helyszínét és idejét, valamint azt, hogy melyik öltözőbe jöjjön.
Mindig ugyanabban az öltözőben készülök a meccs előtt. Az elején nem ragaszkodtam hozzá, mert igazából mindegy lett volna hol öltözök át, de amikor már sokadszorra voltam abban az öltözőben, úgy éreztem, hogy innen már nem akarok elmenni. És nem is kellett.
Tom elintézte, hogy az legyen az én végleges öltözőm.
- Itt vagyok. - tért vissza hozzám a nappaliba Rosie bő negyed órával később. Az egyik pólómat viselte csak, a haja pedig el volt rejtve a törölköző alatt. Biztosan megmosta.
Végig néztem rajta.
Sokkal jobban felizgat, ha az én pólómat viseli, mintha csak egy szál fehérneműben tipegne előttem. Bár, arra sem mondanék nemet. Mert azért az is nagyon tetszene.
Én még nem igazán foglalkoztam semmilyen átöltözéssel, vagy tusolással, egyedül csak a bokszeremet vettem fel, hogy azért mégse legyek Rosie előtt meztelen, hiába látott már mindent, akkor sem akarom zavarba hozni.
- Gyere ide. - felé nyújtottam a kezeimet, ő pedig engedelmesen elém sétált, megfogta a kezeimet, mire én azzal a lendülettel lehúztam az ölembe.
Felsikított, majd elnevette magát.
Amint feneke a lábamon elhelyezkedett, megtudtam állapítani, hogy sajnos visel bugyit.
- Nem tusoltál még? - kérdezte.
- Ezt most azért kérdezed, mert büdös vagyok? - felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Dehogyis. - nevetni kezdett - bár nincs olyan finom illatod, mint tusolás után szokott lenni.
- Nagyon köszönöm. Kedves vagy.
- Tudod hogyan értettem. - nevetett tovább. Puszit nyomott az arcomra, mire én szorosabban magamhoz öleltem.
- Persze, hogy tudom. De még nem, nem tusoltam. Mindjárt megyek. - csókot nyomtam a nyakára. Rosie egy fél pillanatra becsukra a szemeit.
- Amúgy mi van Lillyvel? - kérdeztem.
- Deannel és Emilyvel van. Dean kiakarta sajátítani, így reggel elvitték. Fent már beszéltem velük, és mondták, hogy minden rendben van. Lilly is mondta, hogy nagyon jól érzi magát.
- Nem rossz másokra hagyni?
- Mivel bízok Emilyben és Deanben is, így annyira nem, mert tudom, hogy jó helyen van, és nem bánthatja senki. Persze rossz az, hogy nem velem van, de most nem hozhattam volna el, és nekem melletted a helyem.
- Ha ennek az egésznek vége, akkor már több időt tölthetünk hárman.
- Az a lényeg, hogy a meccsre koncentrálj. - simogatta meg a hátamat - izgulsz?
- Annyira még nem. De tudom, hogy majd később izgulni fogok, akármennyire is tudom, hogy nyerni fogok.
- Ilyen biztos vagy magadban?
- Hinnem kell magamban, nem? - megvontam a vállamat - és a legutolsó meccsemen nem akarok veszíteni, mert akkor még folytatni akarnám. És azt nem lehet. Abba kell hagynom.
- Abba is fogod hagyni. - suttogott, és a homlokát a homlokomnak döntötte.
- Mert te segítesz. - simítottam végig arcán.
- Mindenben. - elmosolyodott, és egy érzelmes csókot hintett az ajkaimra.
****
- Nem is mondtam. Louis írt egy üzenetet, hogy itt lesz a meccsen. - mondtam Rosienak, aki az öltözőmben a padon ülve figyelte, ahogyan készülődök.
Alig pár perce lehettünk itt, és tudtam, hogy őt már most nyomasztja ez a hely.
Hát nemcsak őt..
Legszívesebben hazamennék, és vissza sem néznék. Soha, ezek után még csak be sem fogom tenni a lábamat erre a helyre.
Tom tudta, hogy abba akarom hagyni a ketrecharcot, de eldöntöttem, nem fogom neki elmondani. Csak annyit csinálok, hogy holnap elmegyek a barátnőmmel, és veszek magamnak egy új telefont. Új telefonszámmal.
Az lesz az új életem kezdőpontja.
Tom soha a büdös életben nem fog rólam többet hallani.
- Komolyan? - sejtettem, hogy Rosie is megfog lepődni, ha elmondom neki, Louis tervét, azaz hogy itt lesz ma este.
- Igen. Gondolhatod mennyire megdöbbentem, amikor elolvastam az üzenetét. Főleg, hogy a fiúk is eljöttek volna, de az már feltűnő lett volna.
- Szóval mindannyian jönni akartak?
- Igen. - bólintottam. Magamra húztam a melegítőnadrágomat - de csak Louis jön.
- Ez azért nem semmi. Az, hogy mind a négyen itt akartak volna lenni.
- Szerintem is. Azt sem hittem volna soha, hogy, ha egyszer elmondom nekik, akkor elakarnak jönni. Most komolyan? Kiakarna eljönni egy bunyóra?
- Innen is látszik, hogy szeretnek téged, és mindenben melletted állnak. - Rosie mosolyát látva én is elmosolyodtam.
Odahajoltam hozzá és egy lágy csókot leheltem az ajkaira.
- Szeretlek. - mosolyogva néztem rá.
Szélesen elmosolyodott, és átölelt a nyakamnál.
- Szeretlek Harry. - annyi őszinteséggel, és szeretettel mondta ki ezeket a szavakat, hogy nem tudtam mást csinálni, csak szorosan a karjaimba zárni ezt a csodálatos lányt.
- Haver? - nyitott be Louis az öltözőbe, és bedugta a fejét.
Rosieval csak a padon ültünk, és beszélgettünk, szóval Louis nem tudott semmit sem megzavarni.
- Gyere csak be. - bejött, és becsukta maga után az ajtót. Ránk nézett.
- Ó. Sziasztok.
- Szia. - köszönt neki Rosie, utána pedig én is.
- El sem hiszem, hogy itt vagyok. - jött beljebb, és körbenézett - elég hangulatromboló hely.
- Csak ilyenkor. Meccsnél. Amúgy meg egy nagyon jó edzőterem. - érveltem a hely mellett. Mint pro és kontra...bár, ebbe inkább nem mennék bele, hogy mi szól ez mellett a hely mellett, és mi szól ellene.
- Hát nem tudom.. - rántotta meg a vállát. Rosiera nézett - te kibírod itt?
- Nehezen. Elég nyomasztó a hely, de megakarom nézni Harry utolsó meccsét. Csak azért vagyok itt.
- Ez hogy működik? Ez az egész.
A ketrecharcra gondol. Azaz az egésznek a folyamatára. Válaszoltam a kérdésére.
- Felmegyek a ketrecbe, és elkezdünk verekedni. Menetek vannak. Az a legjobb logikusan, ha már az első menetekben kiütöm az ellenfelet. Vagy ő engem, de ez most nem lehet. Aki nyer az nyer, aki nem, nem. Kevert harcművészet. Majdnem minden megengedett. Ütés, rúgás, dobás, fojtás, földre vitel. Szóval bármit lehet alkalmazni, persze van, amit nem.
- Durva?
- Már nem. De neked az lesz, mivel elsőnek látod. - nevettem.
- Mikor kezdődik?
- Mindjárt.
- A fiúk szurkolnak neked, és sok szerencsét kívánnak.
Elmosolyodtam, és bólintottam.
- Kell is a szerencse.
- Ha tényleg olyan jó vagy, mint amilyennek mondod magad, és Rosie is, akkor semmi veszíteni valód nincsen, akkor csakis nyertesként távozhatsz innen.
- Úgy is akarom elhagyni ezt a kócerájt.
- Megértem. - bólintott Louis - csak annyi, hogy vigyázz magadra. Ne most sérülj le komolyabban.
- Nem lesz bajom. Hamarabb vége lesz, mint gondolnátok.
- Jó lenne már... - motyogta Rosie, de úgy, hogy kristálytisztán hallottam.
Odaléptem elé, és arcát a kezeim közé véve nyomtam egy csókot ajkaira.
- Maradj Louis mellett, oké? Ezek az emberek nagyon mocskosak, és aljasak. Nem akarom, hogy a célpontjuk legyél a mocskosságuknak. - néztem Rosiera komolyan, hogy tényleg minden egyes szavamat teljesen komolyan vegye.
- Rendben. - szorosan átölelt a nyakamnál, és egy puszit nyomott az arcomra - minden rendben lesz!
- Menjünk, Rosie. Figyelek rá, haver. - megszorítottam Rosie kezét, és elengedtem Louisal ki, a nézőtérre. Tudtam, hogy mellette nem lehet baja. Louis vigyázni fog rá.
- Harcosom. Gyere. - nyitott be Tom az öltözőmbe..
- Megyek. - kifújtam a levegőt, és felálltam.
Nem voltam ideges, inkább csak túlakartam már lenni az egészen.
Ma az "Oszd meg és uralkodj" elven fogok játszani.
Megosztom az ellenfelem fejét a többi testrészétől.
Felhangzott a bemondó kiabálása, aki felkonferálta elég magas hangon az ellenfelemet.
- Hajrá, mindent bele! Ezt is kifogod ütni! - biztatott Tom - ez is csak egy mérkőzés
Nem, ez nem csak egy mérkőzés.
Ez az utolsó.
Következtem én. Amint elhangzott a harcos nevem, már mentem is ki az öltözőből, át az embertömegen. Hangos üvöltés és kiabálás hangzott, amíg elértem a ketrecig és bementem.
Láttam a szemem sarkából, hogy Louis és Rosie ott állnak egymás mellett, és mindegyikőjük kiabál. Szurkol nekem.
Megfogom csinálni!
Elindították a meccset.
Ellenfelem, akit ketrecharcos körökben Sziklának hívnak, nem habozott és azonnal ütést kezdeményezett felém, de rögtön utána hátra is lépett. A lábamat felemeltem, hogy egy rúgást eredményezzek az oldalába. Megtántorodott, de azonnal visszavette a harcos pozícióját.
Nem fogja egy könnyen feladni. De én sem.
Agyonverem. Minél előbb elakarok innen menni.
Már nem éreztem azt, amit az elején. Már csak azt éreztem, hogy szabadulni akarok, hogy végre vége legyen, és soha ne kelljen ide jönnöm. Mert igen, nehéz lesz abbahagyni, és biztosan lesznek olyan pontok az életemben, amikor visszavágyok majd a ketrecbe, a feszültséget, a haragot, és úgy mindent kiadni magamból, de nem tehetem. Meg kell védenem mindenkit a közelemben, de főleg a becsületemet.
A gondolataim elkalandoztak, aminek az lett az eredménye, hogy egymás után - egyet jobbról, egyet balról - két ütést is bekaptam.
Összeszedtem magam. Akármennyire is nem akartam itt lenni, még nyerni akartam.
Újra támadtam, újra rúgtam. Szikla egy pillanatra elvesztette az állóképességét, de összeszedte magát, és újra támadt.
Ütöttem az arcát az öklömmel. Az orrát többször is eltálaltam, mire már a vér végre folyni kezdett belőle
Az első vér látványa, ami szerencsére nem belőlem eredt, fülsiketítő szintre okozta a hangzavart a helyiségben.
Ó igen te pöcs. Remélem hamarabb abbahagyod, mint bírnád!
Megpróbált átölelni a derekamnál, de szerencsére az izzadtságom miatt ez hamar meghiúsult. Ahogyan megfordultam, ő mára könyökével ütést is mért az állkapcsomba. A látásom kevesebb, mint egy pillanatra elfeketedett. Ellenfelem megállt, én pedig válaszoltam neki egy bal és jobb horoggal, ami mind a kettő pontosan odatalált az arcán, ahová szántam. A fogai összekoccantak a nagy ütés erejétől, és nagyon reméltem, hogy legalább pár foga kitört.
De sajnos nem így lett. Nem köpött ki semmit, csak a vér spriccelt felszakadt alsó ajkából.
Nem fogtam vissza magam. Az orrát ostoroztam folyamatos ütésekkel. Gyors pillantást vetettem Rosiera, még mindig ott állt Louis mellett, karjával belé kapaszkodva, így biztosra menve abban, hogy nem fog eltűnni az őrjöngő tömeggel.
Újabb elkalandozott pillanat, amikor ellenfelemnek volt annyi ideje, hogy támadni tudjon. Szikla egy cseles ütéssel próbálkozott, a karját körém fonta, és mind a kettőnket a földre rántott.
- Sosem nyersz, te kis rohadék! - morogta.
Gyenge próbálkozás volt a részéről, mert csak olajat öntött a bensőmre, ami már amúgy is lángokban állt.
A hátára fordítottam, felé hajoltam, és az öklöm újra az arcában csattant. A már így is véres arca még véresebb és mocskosabb lett.
Felnyomtam magam, őt is emelve magammal. Szikla próbált kigáncsolni, hogy újra a földre kerüljek, ezáltal ő a nyeregben érezhesse magát.
Már elfáradtam, és minél előbb azt akartam, hogy vége legyen. Ezért fogtam, és Sziklát egy erős, és határozott mozdulattal a padlóhoz csaptam. Már az sem érdekelt, ha ott fog elájulni, csak ütöttem és ütöttem az arcát. A vére folyt az orrából, valamint a szájából. A két testrészből kifolyó vér találkozott az arcán, és úgy folyt le a padlóra.
Szikla elkábult, de én még egy ütést mértem az arcába.
Ez az ütés volt az utolsó.
Ezzel az ütéssel végleg leszámoltam a ketrecharccal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése