Újra egy kis szösszenet. ♥
Remélem még nem unjátok. :)
Így utólag is mindegyikőtöknek nagyon boldog új évet.
Így utólag is mindegyikőtöknek nagyon boldog új évet.
Új év, új kezdet, új célok és álmok.
Millió puszi és nagy ölelés. Szandi. ♥
Pokolian fárasztó volt az életemet összeegyeztetni a munkámmal, Rosieval és a gyerekekkel. Vagyis az utolsó kettőt, azaz Rosie-t, és a gyerekeket vehetjük egybe is, hiszen együtt járnak, de semmit sem változtat azon a tényen, hogy már a végkimerülés határán voltam.
Belevágtam a szólókarrierembe, ami egyet jelentett azzal, hogy utazgatnom kellett, lemezt készíteni, promózni azt, és a jól ismert turnéra is el kellett indulnom.
Két négy éves, örökmozgó ikerpárral, egy hét éves, szintén turbó kisfiúval és egy tizenhárom éves lassan tinivel nem tudtunk volna elindulni turnéra.
Rosie nem akarta őket annyit utaztatni, és azt sem akarta, hogy Nath valamint Lilly kimaradjanak a suliból, az ikrek pedig az oviból, ezért nem volt sok választásunk, nélkülük kellett elindulnom, amit nem akartam, és ha csak rágondoltam is a lelkem megszakadt, amiért nem láthatom a gyerekeimet felnőni.
És tudom. Csak pár hónap. De akkor is, addig kibaszott sok mindent tanulnak meg, és nem leszek ott, hogy lássam őket, amint valami új dolgot sajátítanak el a világból.
Borzasztóan fájt a szívem.
Se a gyerekeket, se Rosiet nem akartam itt hagyni, és harcolnom kellett a sírással, ami mindig eluralkodott rajtam, amikor a gyerekeim megöleltek, és azt mondták szeretnek. Hiszen ezentúl csak facetime-on fogom látni, és hallani őket.
Csessze meg az egész!
Csesszem meg én, aki elválalta ezt a turnét!
- Héj. - egy puha, lágy tenyér simult meztelen hátamra, ami akárhányszor hozzámért mindig azt érte el, hogy megnyugodjak.
Rosie.
Aki mindig itt lesz velem.
Kifelé bámultam az ablakon, de láttam őt benne, hiszen állát a vállamra támasztotta és az ablak üvegén keresztül nézett velem farkasszemet.
- Min gondolkozol ennyire? - suttogott, és kezeivel simogatni kezdte a hasamat lágyan.
A farkam és a szívem is azonnal reagált a mozdulataira. Az egyik a fokozatos keményedéssel, míg a másik azzal, hogy elolvadt ezektől az érzéki mozdulatoktól.
- Annyira szeretlek. Kurvára szeretlek. - megakartam fordulni , mert istenbizony nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljam ki belőle a szuszt is, de szerettem ha simogatott, így most ezt jó volt kiélvezni.
Az üvegen át is láttam könnyesedő szemeit, amit egy-két pislantással eltüntetett és melegen rám mosolygott.
Ez volt az a mosoly, amiért érdemes volt reggel felkelni, ami a nehéz időben is megnyugvást adott nekem, és ami az álmaim legszebb szereplője volt.
Ahogyan a tulajdonosa is.
Csak hogy Rosie nem csak álmaim legszebb szereplője, hanem az életemé is.
- Nagyon szeretlek, Harry. És ne gondolkozz annyit mi lesz, amíg te a turnén vagy, hisz azt fogod csinálni, amit szeretsz. Énekelni.
- Én titeket szeretlek! - sóhajtottam, mert ő hitte azt, hogy így is jó lesz, de én féltem.
- Mitől félsz ennyire? - elém állt, és felült az ablakpárkányra. Csak az én egyik pólóm volt rajta, és még mindig ugyanolyan dögös volt, mint évekkel ezelőtt, amikor megismerkedtünk.
Hosszú combok, kerek mellek, és az a hosszú, barna haj, amibe annyira imádok belemarkolni és hátrahúzni, amikor hátulról dugom.
És az enyém volt!
Ez az istennő az én feleségem volt!
Odahajoltam, és mohón megcsókoltam. Rosie nyögött, de viszonozta, és addig csókoltam ki belőle a szuszt, amíg már egyikünk sem bírt levegő nélkül meglenni.
- Ez fog a legjobban hiányozni. - súgtam a szájára, és végignyaltam duzzadt ajkain.
Megnyalta az ajkait, szemeimbe nézett, nekem meg akkorát rándult a farkam, hogy még Rosie is megérezte, hiszen a farkam a belső combjához simult.
- Hmm. - megcsókolta meztelen mellkasomat, és pillái alól felnézett rám. Ugyanolyan vad vágy buzog bennünk egymás iránt, amióta csak megismerkedtünk. Bárhol képesek voltunk a mai napig egymásnak esni. Ha elmentünk bulizni a többiekkel, berángattam a mosdóba, vagy a hátsó ajtóhoz. Amikor kettesben vásárolni voltunk a próbafülkében dugtam meg keményen.
Bárhol, bármikor egymásnak estünk, sosem érdekeltek a következmények csak az, hogy beletemetkezhessek álmaim nőjébe.
De itt most nem eshettünk egymásnak, hiszen feltette nekem a kérdést, amire válaszolnom kellett. A farkam később kap kielégülést.
Bírd ki még egy kicsit, kishaver!
- Szeretnéd tudni, hogy mitől félek? - végig simítottam egyik kezemmel Rosie arcán a másikkal pedig a combjába markoltam. Bólintott, csókot nyomott a számra én peidg folytattam. - Attól, hogy ha hazajövök a gyerekeinknek én csak pasi leszek, aki visszajött hozzájuk. Nem fogják megérteni apa miért nem jött haza olyan sokáig. Nem fogják érteni mért csak azon a szaros telefonon fognak engem látni. Nem akarom, hogy elfelejtsenek! - erősebben megszorítottam Rosie combját, amire ő felszisszent ezért elengedtem. Lágyan megcsókoltam bocsánatkérés gyanánt, és miután kifújtam a levegőt, folytattam. - Félek, hogy elfelejtenek az apjuknak nevezni. Ez annyira félelmetes és fájdalmas, Rosie, hogy legbelül nyom a szomorúság. Sosem akarom, hogy ne emlékezzenek rám!
- Életem! - Rosie magához húzott, átkulcsolta a lábait a fenekemnél és nem eresztett. - Sosem fognak elfelejteni. Megértették, hiszen beszéltem velük erről az egészről, hogy apa elmegy dolgozni, de azt fogja csinálni, amit szeret. Mutattam nekik koncert videókat, imádták, és azt mondták, látni akarják apát a színpadon. Ők is, ahogyan én is mindenben melletted állunk és támogatunk. Hidd el, megértik. - elmosolyodott, megsimította az arcomat és puszit nyomott mosolygó ajkaimra. - Büszkék rád. Büszkék vagyunk rád.
Mi lenne velem nélkülük!
Mi lenne velem Rosie nélkül.
Elmosolyodtam és magamhoz szorítottam miközben hozzábújtam.
- Szeretlek titeket, és csak annnyit kérek, hogy bírjuk ki. Aztán abbahagyom az egészet és csinálok egy stúdiót.
- Abba akarod hagyni?
- Igen. Családom van, azt hittem jó móka lesz, de nem és igazad van, a gyerekek nem utazgathatnak ennyit. Kell nekik az iskola és minden. Nekem pedig ti vagytok a mindeneim, ezért nem vagyok hajlandó távol lenni tőletek. Főleg, ha még egy taggal bővülne a családunk. - vigyorogva húzogattam a szemöldökömet, de Rosie csak felnevetett és finoman megpaskolta a mellkasomat.
- Még mindig szeretnél gyereket?
- Amíg az én farkam tökéletes a te méhedhez, addig gyártjuk a gyerekeket. - csókoltam a nyakába. Rosie sóhajtott, és oldalra hajtotta a fejét.
- Öt gyerek? El sem bírnánk velük.
Kezeimbe fogtam az arcát, mélyen megcsókoltam, és a szemeibe néztem.
- Te meg én mindennel elbírunk. Ugye ezzel sem lesz semmi gond? A turnéval. Ugye megígéred, hogy nem engeded, hogy a gyerekek elfelejtsenek?
- Bébi. - imádtam, amikor bébinek hívott. Alig vártam, hogy az ablakpárkányon dugjam meg! - A gyerekeink sosem fognak téged elfelejteni. Pár hónap csak az egész. Imádnak és tisztelnek téged, te vagy nekik a hős.
- Csak ez ne változzon.
- A sármod teszi, bébi. - vigyorgott pajkosan, mire megemeltem egy kicsit és kijjebb húztam, így a merevedésem pont belesimult az ő puhaságába. Sóhajtott és a szemeimbe nézett. - Sosem fognak elfelejteni, erre én vagyok a garancia. Imádnak téged a gyerekeink.
- Megoldjuk? - homlokomat az övének döntöttem, míg az ő ujjai már felfedezőútra indultak a bokszerembe. A farkam szolgálatra készen üdvözölte őt.
Rosie a számra mormogott, és finoman simogatni kezdett. Felsóhajtottam, lehunytam a szemeimet és élveztem a keze munkáját.
- Mindig, mindent megoldunk. Ezt pedig még inkább. - arrébb tolt, és leszállt a párkányról, így teljesen szemben állt velem. Fenekemre simította a tenyerét, letolta a bokszeremet a lábaimról én pedig azon nyomban kiléptem belőle.
- Szeretünk édes. - tenyerébe vette a farkamat, és erősebben kezdett rajta dolgozni. Felnyögtem, megmarkoltam a haját, és magamhoz rántottam.
- Imádlak titeket. - búgtam a szájára, mire Rosie odahajolt és vadul lesmárolt.
Bassza meg, de imádtam ezt a nőt!
- És most pedig szépen minden hülyeséget kitörölsz a fejedből. Majd én segítek neked felejteni. - térdre rogyott előttem, és amint a nyelve a farkamhoz ért, felnyögtem hangosan.
A kurva életbe, ahogyan végig nyalt rajtam az maga a csoda! De, ami majd most jön..és ezt Rosie is tudta. Csábosan rám mosolygott, majd már csak annyit láttam, ahogyan a farkam eltűnik a szájában, és minden egyes szívással, cuppogással, nyalással elfeledteti velem azt a sok hülyeséget, amire az utóbbi percekben gondoltam...
És tudom. Csak pár hónap. De akkor is, addig kibaszott sok mindent tanulnak meg, és nem leszek ott, hogy lássam őket, amint valami új dolgot sajátítanak el a világból.
Borzasztóan fájt a szívem.
Se a gyerekeket, se Rosiet nem akartam itt hagyni, és harcolnom kellett a sírással, ami mindig eluralkodott rajtam, amikor a gyerekeim megöleltek, és azt mondták szeretnek. Hiszen ezentúl csak facetime-on fogom látni, és hallani őket.
Csessze meg az egész!
Csesszem meg én, aki elválalta ezt a turnét!
- Héj. - egy puha, lágy tenyér simult meztelen hátamra, ami akárhányszor hozzámért mindig azt érte el, hogy megnyugodjak.
Rosie.
Aki mindig itt lesz velem.
Kifelé bámultam az ablakon, de láttam őt benne, hiszen állát a vállamra támasztotta és az ablak üvegén keresztül nézett velem farkasszemet.
- Min gondolkozol ennyire? - suttogott, és kezeivel simogatni kezdte a hasamat lágyan.
A farkam és a szívem is azonnal reagált a mozdulataira. Az egyik a fokozatos keményedéssel, míg a másik azzal, hogy elolvadt ezektől az érzéki mozdulatoktól.
- Annyira szeretlek. Kurvára szeretlek. - megakartam fordulni , mert istenbizony nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljam ki belőle a szuszt is, de szerettem ha simogatott, így most ezt jó volt kiélvezni.
Az üvegen át is láttam könnyesedő szemeit, amit egy-két pislantással eltüntetett és melegen rám mosolygott.
Ez volt az a mosoly, amiért érdemes volt reggel felkelni, ami a nehéz időben is megnyugvást adott nekem, és ami az álmaim legszebb szereplője volt.
Ahogyan a tulajdonosa is.
Csak hogy Rosie nem csak álmaim legszebb szereplője, hanem az életemé is.
- Nagyon szeretlek, Harry. És ne gondolkozz annyit mi lesz, amíg te a turnén vagy, hisz azt fogod csinálni, amit szeretsz. Énekelni.
- Én titeket szeretlek! - sóhajtottam, mert ő hitte azt, hogy így is jó lesz, de én féltem.
- Mitől félsz ennyire? - elém állt, és felült az ablakpárkányra. Csak az én egyik pólóm volt rajta, és még mindig ugyanolyan dögös volt, mint évekkel ezelőtt, amikor megismerkedtünk.
Hosszú combok, kerek mellek, és az a hosszú, barna haj, amibe annyira imádok belemarkolni és hátrahúzni, amikor hátulról dugom.
És az enyém volt!
Ez az istennő az én feleségem volt!
Odahajoltam, és mohón megcsókoltam. Rosie nyögött, de viszonozta, és addig csókoltam ki belőle a szuszt, amíg már egyikünk sem bírt levegő nélkül meglenni.
- Ez fog a legjobban hiányozni. - súgtam a szájára, és végignyaltam duzzadt ajkain.
Megnyalta az ajkait, szemeimbe nézett, nekem meg akkorát rándult a farkam, hogy még Rosie is megérezte, hiszen a farkam a belső combjához simult.
- Hmm. - megcsókolta meztelen mellkasomat, és pillái alól felnézett rám. Ugyanolyan vad vágy buzog bennünk egymás iránt, amióta csak megismerkedtünk. Bárhol képesek voltunk a mai napig egymásnak esni. Ha elmentünk bulizni a többiekkel, berángattam a mosdóba, vagy a hátsó ajtóhoz. Amikor kettesben vásárolni voltunk a próbafülkében dugtam meg keményen.
Bárhol, bármikor egymásnak estünk, sosem érdekeltek a következmények csak az, hogy beletemetkezhessek álmaim nőjébe.
De itt most nem eshettünk egymásnak, hiszen feltette nekem a kérdést, amire válaszolnom kellett. A farkam később kap kielégülést.
Bírd ki még egy kicsit, kishaver!
- Szeretnéd tudni, hogy mitől félek? - végig simítottam egyik kezemmel Rosie arcán a másikkal pedig a combjába markoltam. Bólintott, csókot nyomott a számra én peidg folytattam. - Attól, hogy ha hazajövök a gyerekeinknek én csak pasi leszek, aki visszajött hozzájuk. Nem fogják megérteni apa miért nem jött haza olyan sokáig. Nem fogják érteni mért csak azon a szaros telefonon fognak engem látni. Nem akarom, hogy elfelejtsenek! - erősebben megszorítottam Rosie combját, amire ő felszisszent ezért elengedtem. Lágyan megcsókoltam bocsánatkérés gyanánt, és miután kifújtam a levegőt, folytattam. - Félek, hogy elfelejtenek az apjuknak nevezni. Ez annyira félelmetes és fájdalmas, Rosie, hogy legbelül nyom a szomorúság. Sosem akarom, hogy ne emlékezzenek rám!
- Életem! - Rosie magához húzott, átkulcsolta a lábait a fenekemnél és nem eresztett. - Sosem fognak elfelejteni. Megértették, hiszen beszéltem velük erről az egészről, hogy apa elmegy dolgozni, de azt fogja csinálni, amit szeret. Mutattam nekik koncert videókat, imádták, és azt mondták, látni akarják apát a színpadon. Ők is, ahogyan én is mindenben melletted állunk és támogatunk. Hidd el, megértik. - elmosolyodott, megsimította az arcomat és puszit nyomott mosolygó ajkaimra. - Büszkék rád. Büszkék vagyunk rád.
Mi lenne velem nélkülük!
Mi lenne velem Rosie nélkül.
Elmosolyodtam és magamhoz szorítottam miközben hozzábújtam.
- Szeretlek titeket, és csak annnyit kérek, hogy bírjuk ki. Aztán abbahagyom az egészet és csinálok egy stúdiót.
- Abba akarod hagyni?
- Igen. Családom van, azt hittem jó móka lesz, de nem és igazad van, a gyerekek nem utazgathatnak ennyit. Kell nekik az iskola és minden. Nekem pedig ti vagytok a mindeneim, ezért nem vagyok hajlandó távol lenni tőletek. Főleg, ha még egy taggal bővülne a családunk. - vigyorogva húzogattam a szemöldökömet, de Rosie csak felnevetett és finoman megpaskolta a mellkasomat.
- Még mindig szeretnél gyereket?
- Amíg az én farkam tökéletes a te méhedhez, addig gyártjuk a gyerekeket. - csókoltam a nyakába. Rosie sóhajtott, és oldalra hajtotta a fejét.
- Öt gyerek? El sem bírnánk velük.
Kezeimbe fogtam az arcát, mélyen megcsókoltam, és a szemeibe néztem.
- Te meg én mindennel elbírunk. Ugye ezzel sem lesz semmi gond? A turnéval. Ugye megígéred, hogy nem engeded, hogy a gyerekek elfelejtsenek?
- Bébi. - imádtam, amikor bébinek hívott. Alig vártam, hogy az ablakpárkányon dugjam meg! - A gyerekeink sosem fognak téged elfelejteni. Pár hónap csak az egész. Imádnak és tisztelnek téged, te vagy nekik a hős.
- Csak ez ne változzon.
- A sármod teszi, bébi. - vigyorgott pajkosan, mire megemeltem egy kicsit és kijjebb húztam, így a merevedésem pont belesimult az ő puhaságába. Sóhajtott és a szemeimbe nézett. - Sosem fognak elfelejteni, erre én vagyok a garancia. Imádnak téged a gyerekeink.
- Megoldjuk? - homlokomat az övének döntöttem, míg az ő ujjai már felfedezőútra indultak a bokszerembe. A farkam szolgálatra készen üdvözölte őt.
Rosie a számra mormogott, és finoman simogatni kezdett. Felsóhajtottam, lehunytam a szemeimet és élveztem a keze munkáját.
- Mindig, mindent megoldunk. Ezt pedig még inkább. - arrébb tolt, és leszállt a párkányról, így teljesen szemben állt velem. Fenekemre simította a tenyerét, letolta a bokszeremet a lábaimról én pedig azon nyomban kiléptem belőle.
- Szeretünk édes. - tenyerébe vette a farkamat, és erősebben kezdett rajta dolgozni. Felnyögtem, megmarkoltam a haját, és magamhoz rántottam.
- Imádlak titeket. - búgtam a szájára, mire Rosie odahajolt és vadul lesmárolt.
Bassza meg, de imádtam ezt a nőt!
- És most pedig szépen minden hülyeséget kitörölsz a fejedből. Majd én segítek neked felejteni. - térdre rogyott előttem, és amint a nyelve a farkamhoz ért, felnyögtem hangosan.
A kurva életbe, ahogyan végig nyalt rajtam az maga a csoda! De, ami majd most jön..és ezt Rosie is tudta. Csábosan rám mosolygott, majd már csak annyit láttam, ahogyan a farkam eltűnik a szájában, és minden egyes szívással, cuppogással, nyalással elfeledteti velem azt a sok hülyeséget, amire az utóbbi percekben gondoltam...
