Az egyik facebook csoportban valaki írt, hogy mi lenne, ha egy kis részt írnék. Én pedig úgy gondoltam, hogy miért is ne?
Szóval itt lenne. Csak egy kis apróság, Rosieról és Harryról, Lillyről és Nathanielről.
Olvassátok sok-sok szeretettel, ugyanakkorával, amekkorával én írtam. :)
Sokszor puszillak titeket: Szandi. ♥
Harry Styles
- Szülinapos. Hasadra süt a nap.
Az a bizonyos hang.
Az a hang, amit soha életemben nem fogok megunni, amelyet újra, és újra csak hallgatnék, és hallgatnék. Ami megnyugtat, boldoggá tesz, és elvarázsol.
Az a hang, amelynek tulajdonosa beragyogja a mindennapjaimat.
Az én csodálatos feleségem, Rosie.
24 éves lettem ma. A kisfiúnk pedig ugyanezen a napon tölti be élete legelső évét.
Nem is tudom hova szaladt ilyen gyorsan az idő...
Lilly hamarosan hat éves lesz, már iskolába jár, ahol remekül teljesít. De hát mit is vártunk egy olyan kislánytól, akinek a legjobb anyukája van a világon?
Egy szó, mint száz, akárhogyan is telik az idő, a családomat imádom, és az életemet semennyi pénzért nem cserélném el..
Egy szó, mint száz, akárhogyan is telik az idő, a családomat imádom, és az életemet semennyi pénzért nem cserélném el..
Rosie felém hajolt, és lágy csókokkal kezdte elhalmozni az arcom minden szegletét. Nagyon komoly erőfeszítésembe került megállni a mosolygást, sőt szimplán azt, hogy az arcom megrezdüljön.
És ember legyen a talpán, aki ennek a lánynak ellenállni tud..
- Hasadra süt a nap. - ismételte el a percekkel ezelőtti szavakat, de olyan buja hangon, ahogyan arra csak ő képes.
Feleségem semmit nem változott az évek során. Ugyanolyan csodaszép, mosolygós, az ágyban egy igazi ördög volt. Nappal jó kislány, de éjjel kibújt belőle a dög, amit én sosem bántam.
Ha a gyerekeink nem lettek volna itthon, tudtam jól, hogy Rosie keze a takaró alatt lejjebb csúszott volna, egészen addig a pontomig, ahol kezdtem életre kelni.
- Februárban nem is süt a nap. - motyogtam lehunyt szemekkel, feleségemet pedig egyetlen mozdulattal a testemre rántottam, így szorosan magamhoz ölelve tartottam őt.
Beszívtam jellegzetes, finom illatát.
- Honnan tudod, ha nem keltél fel? - kuncogott, és megpusziltam a számat.
Elmosolyodtam, kinyitottam a szemeimet, így szemtől-szembe találtam magam gesztenyebarna szemeivel, és lágy tekintetével.
- Hasadra süt a nap. - ismételte el a percekkel ezelőtti szavakat, de olyan buja hangon, ahogyan arra csak ő képes.
Feleségem semmit nem változott az évek során. Ugyanolyan csodaszép, mosolygós, az ágyban egy igazi ördög volt. Nappal jó kislány, de éjjel kibújt belőle a dög, amit én sosem bántam.
Ha a gyerekeink nem lettek volna itthon, tudtam jól, hogy Rosie keze a takaró alatt lejjebb csúszott volna, egészen addig a pontomig, ahol kezdtem életre kelni.
- Februárban nem is süt a nap. - motyogtam lehunyt szemekkel, feleségemet pedig egyetlen mozdulattal a testemre rántottam, így szorosan magamhoz ölelve tartottam őt.
Beszívtam jellegzetes, finom illatát.
- Honnan tudod, ha nem keltél fel? - kuncogott, és megpusziltam a számat.
Elmosolyodtam, kinyitottam a szemeimet, így szemtől-szembe találtam magam gesztenyebarna szemeivel, és lágy tekintetével.
- Nem melegíti semmi a hasamat. - túrtam bele puha hajzuhatagába.
- A takaró igen. - kuncogott, és hozzám bújt, majd újra felnézett rám, és érzelmesen szájon csókolt. - Boldog születésnapot.
- Köszönöm. - elmosolyodtam, és amennyire csak lehetett szorosan magamhoz öleltem őt. - Azt pedig még inkább, hogy velem vagy, hogy szeretsz, és ilyen csodálatos anyukája vagy a gyerekeinknek.
- Ezt nekem kéne neked mondanom, és nem fordítva. - könnyes szemekkel nézett a szemeim közé. Elmosolyodtam, megsimítottam gyönyörű arcát.
- Remek apa vagy, Harry. Lilly imád téged, ahogyan Nathaniel is. Jobb apukát senki nem találna magának. Jól kijössz a gyerekekkel, ott vagy nekik mindig, támaszt nyújtasz nekik. Talán sosem fogom tudni meghálálni mindazt, amit értem és Lillyért tettél. - nagyokat pislogott, de a terve dugába dőlt, és kifolytak sós könnyei.
- Mert nem is kell. - magam mellé fektettem, hogy egymással szemben, könnyebben tudjam magamhoz ölelni. Rosie feje a vállamra simult, miközben ragaszkodóan ölelt.
- Úgy szeretlek, Harry. - sírva, akadozó hanggal beszélt, én pedig nem tettem mást csak simogattam a haját, és puszilgattam az arcát.
- Sosem fogom megunni, hogy a karjaimban tarthatlak. - suttogtam a fülébe.
- Ne is, mert nem szabadulsz tőlem. - puszilta meg a mellkasomat, közben tenyerével lassan simogatni kezdte a hátamat.
- Ez legyen életem legrosszabb büntetése. - vigyorogtam rá.
Rosie felnevetett, és vállon bokszolt.
- Nincs menekvés két gyerek, és egy feleség elől.
- Három gyerek? - néztem mélyen a szemeibe.
- Nem vagyok terhes, Szerelmem.
- De lehetnél. Töltsük kettesben a hétvégét. Anyuék vigyáznának Lillyre és Nathre. Legyünk kettesben, miközben mindegyik nap megállás nélkül elmerülök benned. Kérlek. - leheltem csókokat a szájára. Lehunyta a szemeit, és lassan megcsókolt.
Az arcát simogatva mélyítettem el a csókunkat. Nyelvemet végig húztam telt alsó ajkán, így az általa kiadott sóhaj után nyelvem azonnal a nyálas, meleg szájába juthatott, hogy nyelvével együtt lassan kergetőzzön. Érzékien, de mégis tele szeretettel csókolóztunk.
Rosie húzódott el tőlem, mert ismert engem. Ha tovább folytattuk volna a nyálas nyelvezést, biztos beletemetkezem.
- Beszélünk anyuékkal ugye? Passzoljuk le a gyerekeket, hogy csinálhassunk még egyet. Akarok tőled még egy kisbabát, Rosie. - néztem a szemeibe komolyan.
Ne higgye azt, hogy komolytalan vagyok.
Ugyanis minden szavam komolyan hagyta el ajkaimat.
- Rendben. - suttogta, és szorosabban bújt az ölelésembe. - Lépjünk le egy kicsit, és legyünk kettesben. - mosolygott rám.
Elvigyorodtam, és mohón megcsókoltam, hogy éreztessem vele, mennyire imádom őt.
- Apaaa! Anyaaa! - az ajtó nyitódott, majd csukódott, én pedig kelletlenül ugyan, de elhúzódtam Rosietól, hogy az ajtónál álló kis betolakodóra nézzek.
Lilly kócosan, pizsamában, még álmos arccal lépett be a szobánkba, odasietett, és bebújt mellém az ágyba, mire magamhoz öleltem, és lágy csókot nyomtam a homlokára.
Karját átvetette a felsőtestemen, így megtudta fogni anyukája kezét.
- Boldog születésnapot. - cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm. - mosolyogva öleltem magamhoz még jobban. Rosie felállt mellőlem, és követtem minden mozdulatát, ahogyan átsétált Lilly oldalára. Beharaptam a számat, hiszen feleségem csak az én pólómban, és egy csipkés bugyiban aludt.
Legközelebb előbb felkelek, és minden ruhadarabot leszórok róla...
- Nathanielnek is ma van. - lehajolt, és megpuszilta Lillyt.
- Tudom, anya, és már megnéztem őt, de még aludt, ezért idejöttem hozzátok. Majd te felkelted. - vigyorgott anyukájára, aki elnevette magát, és megcsiklandozta Lilly hasát.
- Akkor keljünk. Köszöntsük fel a másik szülinapost is.
- Csinálunk nekik reggelit?
- Igen. - mosolygott Rosie Lillyre, aki kiszállt mellőlem és csatlakozott anyukájához. Felálltam én is, és mind a hárman átsétáltunk Nathaniel szobájába, aki már a kiságyban állva várt minket.
Elvigyorodott, amikor észrevett minket.
- Itt a szülinapos. - vigyorogva vettem ki őt a kiságyból, és nyomtam egy puszit az arcára. Rosienak átadtam, aki agyon puszilgatta őt.
- Boldog szülinapot, bébi. - nyomott egy nagy csókot az arcára. Nathaniel csak gagyogott, és az öklét bekapva nézte anyukáját.
- Biztos azt mondja, hogy kér tortát, anya! - nevetve vettem fel Lillyt a karjaimba, így odatudott hajolni, és megpuszilni öcsét.
- Majd kap is, de nem reggel. - kacsintott Rosie, és végig simított fiúnk göndör, barna haján.
Nathaniel lesz az a fiú, aki után bolondulni fognak a lányok. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de olyan lesz, mint az apja..
A haja fürtös, és barna, a szemei pedig zöldek, és örökölte tőlem a két gödröcskét az ajkai két oldalán. Ha mosolyog, vigyorog, amiket márpedig nagyon sokszor csinál, mindig megvillantja gödröcskéit.
- Magára hagyjuk most apát, és fiát, hogy egy kicsit pihenjenek, mi pedig addig csinálunk nekik reggelit, jó? - Lillyt leraktam, Rosie pedig átadta nekem a kisfiúnkat, akinek a feje azonnal a vállamon landolt.
Megpusziltam Lillyt, feleségemnek egy csókot nyomtam a szájára, és amint ők lementek a konyhába, én a kisfiammal átmentem a Rosieval közös szobánkba.
Lefektettem őt az ágyba, mellé feküdtem, betakartam és csak néztem őt, ő pedig engem. Nem mocorgott, nem gügyögött, csak nézett engem.
Hogy mi járt a fejemben?
Sok minden.
Mosolyogva néztem azt a fiút, aki én és Rosie szerelméből született, és hálás voltam mindenkinek azért, hogy egészséges, és boldog baba.
Nathaniel fantasztikus kis fickó. Sokat mosolyog, nevet, magyaráz, és rúgkapál. Már tud úgy sétálni, ha fogjuk a kezét. Bámulatos, hogy még csak egy éves, de már ilyen ügyes.
- Tudod, kishaver apa mindig itt lesz neked. - simítottam végig a fején. Szemei kezdtek elnehezedni, ezért csak halkan dúdolva, néha megszólalva figyeltem őt.
- Neked is, és Lillynek is. Lehet néha nem leszek jó apa, biztos lesznek nehéz napjaim, de azt nem szabad elfelejtenetek, hogy rám mindig számíthattok. - megsimítottam kis kezét, mire ő megfogta az ujjamat. Mosolyogva néztem, ahogyan a kis ujjak rásimultak mutatóujjamra.
- Sokszor féltem, tudod? - suttogtam, és néztem az alvó kisbabámat. - Milyen apa leszek? Nem csak neked, Lillynek is. Mind a ketten a legjobbat érdemlitek, és én az akartam lenni. A legjobb. Én talán nem érzem, hogy az lennék, de rajtatok keresztül kapok visszaigazolást arra, hogy lehet az vagyok. Imádlak titeket, ti szerettek engem. Mi kéne nekem még?
- Tudod, kishaver, ha néha nehéz lesz az élet, akkor is lesz belőle kiút, csak meg kell találni. A barátok... - elmosolyodtam, ahogyan eszembe jutottak legjobb barátaim. - Na, ők mindig melletted lesznek, csak jól kell választanod. Apának hihetetlen emberek a barátai. Viccesek, néha nem normálisak, de amikor kell, ott vannak, és támaszkodhatok rájuk. Annyi mindenben segítettek nekem. Tudod nekünk volt ám egy zenekarunk. A One Direction. Rengeteget köszönhettünk ennek a zenekarnak, együtt váltottuk valóra az álmainkat, lettünk egy életre barátok és testvérek. Aztán az élet a sok stressz után azt mondta pihennünk kéne, és mi azt tesszük. Pár év múlva lehet visszajövünk, de most veled akarok lenni, anyával és a tesóval, ahogyan a többiek az ő családjukkal. Imádnád őket, Nath. - mosolyodtam el. - Apa nagyon szereti őket.
Sosem voltam érzelgős, de most így, hogy a kisfiammal beszélgetek, pontosabban én beszéltem, ő hallgatott, feljött az a rengeteg emlék.
Az Up all night turné..
A Take me home turné.
A This is us mozifilmünk, amiről úgy gondoltam, hitelesen leírta azt, hogy milyenek vagyunk..
Where we are turné, ahol már stadionokban léptünk fel. Wembley, San Siro..mennyi, de mennyi ember.
És végezetül az On the road again turnénk. Zayn kilépett, mi pedig ennek a turnénak a végén öleltük meg egymást egyszerre, egy ideig utoljára..
Semmit nem változtatnék az életemen. Voltak nehéz napok, amikor sok minden ránk nehezedett, de semennyi pénzért nem cserélnék senkivel.
Ha esetleg mégsem térünk vissza, biztos barátok maradunk.
- Ők nagyon szeretnek téged, kishaver. Az első One Direction baba vagy, elkényeztettek téged. - nevettem fel, de csak halkan, nehogy felébresszem őt édes álmából.
- Tudom, hogy neked és Lillynek is ilyen barátaitok lesznek, mint nekem. Akik a tűzbe mennének érted, akik a végsőkig kiállnak melletted.
Megsimítottam pufók kis arcát. A levegőt megtelítette az a tipikus, finom babaillat.
- A te legjobb barátod lehet még csak most született meg, vagy valahol egy kisbaba éppen azt gügyögi anyukájának, hogy Nathaniel Styles lesz a legjobb barátom. - elmosolyodtam, ahogyan elképzeltem ezt a jelenetet.
- Mindenki azt mondta nekem, hogy örökké fiatal maradok, és így is érzem magam. Miattatok. Mellettetek olyan könnyű az élet. Te egy zabálnivaló baba vagy, a finom illatoddal, a fogatlan mosolyoddal. Bocsánat, már van két kis fogad alul. Lillyvel már az elejétől fogva jól kijöttünk. Közel engedett magához, én közel engedtem őt magamhoz. A rengeteg puzzle, a rengeteg móka, ami a nővéreddel összeköt minket. Imádom őt. Nem az én vérem van az ereimben, de ő az én kislányom.
Megpusziltam Nathaniel homlokát, és hozzábújtam óvatosan.
- Anyukád pedig...anyukád egy angyal. Csodálatos nő. Soha, senkinek nincs akkora szeretete, mint amekkora neki. Majd egyszer elmesélem hogyan ismerkedtünk meg, de most úgyis csak untatnálak vele. - lenéztem kisfiamra. - Vagyis lehet már mindennel untattalak, mert elaludtál. De nem baj, ezeket muszáj volt elmondanom. Mindig hallgass a szívedre, a megérzéseidre, rám, és anyukádra. Mi sosem fogunk neked hazudni. Lehet lesznek emberek, akik rosszat akarnak neked, de ne hallgass rájuk, kerüld el őket. Én és anyukád mindig mindenben őszinték leszünk hozzátok, mert ez a feltétlen szeretet alapja. Az őszinteség, a szavahihetőség.
Megpusziltam Nathanielt, és letöröltem a kibuggyanó könnyeimet. Miért szégyelljem, ha sírok? Nekem is van lelkem. Egy kisbaba pedig minden emberből előhozza a nyugodtságot, és a békességet.
Karjaimba fogtam az alvó kisfiamat és elindultam le vele a konyhába, ahol a ház Hercegnője és Királynője már készítette a fenséges reggelit.
Ezek a családi percek voltak azok, ahol megállítottam volna az időt, hogy még egy kicsit élvezzem.
Hogy se Lilly, se Nathaniel ne nőjön olyan gyorsan fel. Maradjanak meg még egy picit az én gyerekeim, akik boldogok, kiegyensúlyozottak, és nem éri őket bántódás..
Azt akartam, hogy örökké fiatalok legyenek, hogy sose kelljen megtudniuk néha milyen szörnyű az élet..
De a Sorsot nem mi írjuk. Nem tudom mit tartogat a gyerekeim számára az élet. Nem tudom ki lesz az első szerelmük, nem tudom hányszor fognak sírni, semmit nem tudok..
De azt biztosra tudom, hogy amíg világ a világ rám és Rosiera mindig számíthatnak.
Mert Nathaniel és Lilly a mi csodáink..
Ők a mi célkeresztjeink.
- A takaró igen. - kuncogott, és hozzám bújt, majd újra felnézett rám, és érzelmesen szájon csókolt. - Boldog születésnapot.
- Köszönöm. - elmosolyodtam, és amennyire csak lehetett szorosan magamhoz öleltem őt. - Azt pedig még inkább, hogy velem vagy, hogy szeretsz, és ilyen csodálatos anyukája vagy a gyerekeinknek.
- Ezt nekem kéne neked mondanom, és nem fordítva. - könnyes szemekkel nézett a szemeim közé. Elmosolyodtam, megsimítottam gyönyörű arcát.
- Remek apa vagy, Harry. Lilly imád téged, ahogyan Nathaniel is. Jobb apukát senki nem találna magának. Jól kijössz a gyerekekkel, ott vagy nekik mindig, támaszt nyújtasz nekik. Talán sosem fogom tudni meghálálni mindazt, amit értem és Lillyért tettél. - nagyokat pislogott, de a terve dugába dőlt, és kifolytak sós könnyei.
- Mert nem is kell. - magam mellé fektettem, hogy egymással szemben, könnyebben tudjam magamhoz ölelni. Rosie feje a vállamra simult, miközben ragaszkodóan ölelt.
- Úgy szeretlek, Harry. - sírva, akadozó hanggal beszélt, én pedig nem tettem mást csak simogattam a haját, és puszilgattam az arcát.
- Sosem fogom megunni, hogy a karjaimban tarthatlak. - suttogtam a fülébe.
- Ne is, mert nem szabadulsz tőlem. - puszilta meg a mellkasomat, közben tenyerével lassan simogatni kezdte a hátamat.
- Ez legyen életem legrosszabb büntetése. - vigyorogtam rá.
Rosie felnevetett, és vállon bokszolt.
- Nincs menekvés két gyerek, és egy feleség elől.
- Három gyerek? - néztem mélyen a szemeibe.
- Nem vagyok terhes, Szerelmem.
- De lehetnél. Töltsük kettesben a hétvégét. Anyuék vigyáznának Lillyre és Nathre. Legyünk kettesben, miközben mindegyik nap megállás nélkül elmerülök benned. Kérlek. - leheltem csókokat a szájára. Lehunyta a szemeit, és lassan megcsókolt.
Az arcát simogatva mélyítettem el a csókunkat. Nyelvemet végig húztam telt alsó ajkán, így az általa kiadott sóhaj után nyelvem azonnal a nyálas, meleg szájába juthatott, hogy nyelvével együtt lassan kergetőzzön. Érzékien, de mégis tele szeretettel csókolóztunk.
Rosie húzódott el tőlem, mert ismert engem. Ha tovább folytattuk volna a nyálas nyelvezést, biztos beletemetkezem.
- Beszélünk anyuékkal ugye? Passzoljuk le a gyerekeket, hogy csinálhassunk még egyet. Akarok tőled még egy kisbabát, Rosie. - néztem a szemeibe komolyan.
Ne higgye azt, hogy komolytalan vagyok.
Ugyanis minden szavam komolyan hagyta el ajkaimat.
- Rendben. - suttogta, és szorosabban bújt az ölelésembe. - Lépjünk le egy kicsit, és legyünk kettesben. - mosolygott rám.
Elvigyorodtam, és mohón megcsókoltam, hogy éreztessem vele, mennyire imádom őt.
- Apaaa! Anyaaa! - az ajtó nyitódott, majd csukódott, én pedig kelletlenül ugyan, de elhúzódtam Rosietól, hogy az ajtónál álló kis betolakodóra nézzek.
Lilly kócosan, pizsamában, még álmos arccal lépett be a szobánkba, odasietett, és bebújt mellém az ágyba, mire magamhoz öleltem, és lágy csókot nyomtam a homlokára.
Karját átvetette a felsőtestemen, így megtudta fogni anyukája kezét.
- Boldog születésnapot. - cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm. - mosolyogva öleltem magamhoz még jobban. Rosie felállt mellőlem, és követtem minden mozdulatát, ahogyan átsétált Lilly oldalára. Beharaptam a számat, hiszen feleségem csak az én pólómban, és egy csipkés bugyiban aludt.
Legközelebb előbb felkelek, és minden ruhadarabot leszórok róla...
- Nathanielnek is ma van. - lehajolt, és megpuszilta Lillyt.
- Tudom, anya, és már megnéztem őt, de még aludt, ezért idejöttem hozzátok. Majd te felkelted. - vigyorgott anyukájára, aki elnevette magát, és megcsiklandozta Lilly hasát.
- Akkor keljünk. Köszöntsük fel a másik szülinapost is.
- Csinálunk nekik reggelit?
- Igen. - mosolygott Rosie Lillyre, aki kiszállt mellőlem és csatlakozott anyukájához. Felálltam én is, és mind a hárman átsétáltunk Nathaniel szobájába, aki már a kiságyban állva várt minket.
Elvigyorodott, amikor észrevett minket.
- Itt a szülinapos. - vigyorogva vettem ki őt a kiságyból, és nyomtam egy puszit az arcára. Rosienak átadtam, aki agyon puszilgatta őt.
- Boldog szülinapot, bébi. - nyomott egy nagy csókot az arcára. Nathaniel csak gagyogott, és az öklét bekapva nézte anyukáját.
- Biztos azt mondja, hogy kér tortát, anya! - nevetve vettem fel Lillyt a karjaimba, így odatudott hajolni, és megpuszilni öcsét.
- Majd kap is, de nem reggel. - kacsintott Rosie, és végig simított fiúnk göndör, barna haján.
Nathaniel lesz az a fiú, aki után bolondulni fognak a lányok. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de olyan lesz, mint az apja..
A haja fürtös, és barna, a szemei pedig zöldek, és örökölte tőlem a két gödröcskét az ajkai két oldalán. Ha mosolyog, vigyorog, amiket márpedig nagyon sokszor csinál, mindig megvillantja gödröcskéit.
- Magára hagyjuk most apát, és fiát, hogy egy kicsit pihenjenek, mi pedig addig csinálunk nekik reggelit, jó? - Lillyt leraktam, Rosie pedig átadta nekem a kisfiúnkat, akinek a feje azonnal a vállamon landolt.
Megpusziltam Lillyt, feleségemnek egy csókot nyomtam a szájára, és amint ők lementek a konyhába, én a kisfiammal átmentem a Rosieval közös szobánkba.
Lefektettem őt az ágyba, mellé feküdtem, betakartam és csak néztem őt, ő pedig engem. Nem mocorgott, nem gügyögött, csak nézett engem.
Hogy mi járt a fejemben?
Sok minden.
Mosolyogva néztem azt a fiút, aki én és Rosie szerelméből született, és hálás voltam mindenkinek azért, hogy egészséges, és boldog baba.
Nathaniel fantasztikus kis fickó. Sokat mosolyog, nevet, magyaráz, és rúgkapál. Már tud úgy sétálni, ha fogjuk a kezét. Bámulatos, hogy még csak egy éves, de már ilyen ügyes.
- Tudod, kishaver apa mindig itt lesz neked. - simítottam végig a fején. Szemei kezdtek elnehezedni, ezért csak halkan dúdolva, néha megszólalva figyeltem őt.
- Neked is, és Lillynek is. Lehet néha nem leszek jó apa, biztos lesznek nehéz napjaim, de azt nem szabad elfelejtenetek, hogy rám mindig számíthattok. - megsimítottam kis kezét, mire ő megfogta az ujjamat. Mosolyogva néztem, ahogyan a kis ujjak rásimultak mutatóujjamra.
- Sokszor féltem, tudod? - suttogtam, és néztem az alvó kisbabámat. - Milyen apa leszek? Nem csak neked, Lillynek is. Mind a ketten a legjobbat érdemlitek, és én az akartam lenni. A legjobb. Én talán nem érzem, hogy az lennék, de rajtatok keresztül kapok visszaigazolást arra, hogy lehet az vagyok. Imádlak titeket, ti szerettek engem. Mi kéne nekem még?
- Tudod, kishaver, ha néha nehéz lesz az élet, akkor is lesz belőle kiút, csak meg kell találni. A barátok... - elmosolyodtam, ahogyan eszembe jutottak legjobb barátaim. - Na, ők mindig melletted lesznek, csak jól kell választanod. Apának hihetetlen emberek a barátai. Viccesek, néha nem normálisak, de amikor kell, ott vannak, és támaszkodhatok rájuk. Annyi mindenben segítettek nekem. Tudod nekünk volt ám egy zenekarunk. A One Direction. Rengeteget köszönhettünk ennek a zenekarnak, együtt váltottuk valóra az álmainkat, lettünk egy életre barátok és testvérek. Aztán az élet a sok stressz után azt mondta pihennünk kéne, és mi azt tesszük. Pár év múlva lehet visszajövünk, de most veled akarok lenni, anyával és a tesóval, ahogyan a többiek az ő családjukkal. Imádnád őket, Nath. - mosolyodtam el. - Apa nagyon szereti őket.
Sosem voltam érzelgős, de most így, hogy a kisfiammal beszélgetek, pontosabban én beszéltem, ő hallgatott, feljött az a rengeteg emlék.
Az Up all night turné..
A Take me home turné.
A This is us mozifilmünk, amiről úgy gondoltam, hitelesen leírta azt, hogy milyenek vagyunk..
Where we are turné, ahol már stadionokban léptünk fel. Wembley, San Siro..mennyi, de mennyi ember.
És végezetül az On the road again turnénk. Zayn kilépett, mi pedig ennek a turnénak a végén öleltük meg egymást egyszerre, egy ideig utoljára..
Semmit nem változtatnék az életemen. Voltak nehéz napok, amikor sok minden ránk nehezedett, de semennyi pénzért nem cserélnék senkivel.
Ha esetleg mégsem térünk vissza, biztos barátok maradunk.
- Ők nagyon szeretnek téged, kishaver. Az első One Direction baba vagy, elkényeztettek téged. - nevettem fel, de csak halkan, nehogy felébresszem őt édes álmából.
- Tudom, hogy neked és Lillynek is ilyen barátaitok lesznek, mint nekem. Akik a tűzbe mennének érted, akik a végsőkig kiállnak melletted.
Megsimítottam pufók kis arcát. A levegőt megtelítette az a tipikus, finom babaillat.
- A te legjobb barátod lehet még csak most született meg, vagy valahol egy kisbaba éppen azt gügyögi anyukájának, hogy Nathaniel Styles lesz a legjobb barátom. - elmosolyodtam, ahogyan elképzeltem ezt a jelenetet.
- Mindenki azt mondta nekem, hogy örökké fiatal maradok, és így is érzem magam. Miattatok. Mellettetek olyan könnyű az élet. Te egy zabálnivaló baba vagy, a finom illatoddal, a fogatlan mosolyoddal. Bocsánat, már van két kis fogad alul. Lillyvel már az elejétől fogva jól kijöttünk. Közel engedett magához, én közel engedtem őt magamhoz. A rengeteg puzzle, a rengeteg móka, ami a nővéreddel összeköt minket. Imádom őt. Nem az én vérem van az ereimben, de ő az én kislányom.
Megpusziltam Nathaniel homlokát, és hozzábújtam óvatosan.
- Anyukád pedig...anyukád egy angyal. Csodálatos nő. Soha, senkinek nincs akkora szeretete, mint amekkora neki. Majd egyszer elmesélem hogyan ismerkedtünk meg, de most úgyis csak untatnálak vele. - lenéztem kisfiamra. - Vagyis lehet már mindennel untattalak, mert elaludtál. De nem baj, ezeket muszáj volt elmondanom. Mindig hallgass a szívedre, a megérzéseidre, rám, és anyukádra. Mi sosem fogunk neked hazudni. Lehet lesznek emberek, akik rosszat akarnak neked, de ne hallgass rájuk, kerüld el őket. Én és anyukád mindig mindenben őszinték leszünk hozzátok, mert ez a feltétlen szeretet alapja. Az őszinteség, a szavahihetőség.
Megpusziltam Nathanielt, és letöröltem a kibuggyanó könnyeimet. Miért szégyelljem, ha sírok? Nekem is van lelkem. Egy kisbaba pedig minden emberből előhozza a nyugodtságot, és a békességet.
Karjaimba fogtam az alvó kisfiamat és elindultam le vele a konyhába, ahol a ház Hercegnője és Királynője már készítette a fenséges reggelit.
Ezek a családi percek voltak azok, ahol megállítottam volna az időt, hogy még egy kicsit élvezzem.
Hogy se Lilly, se Nathaniel ne nőjön olyan gyorsan fel. Maradjanak meg még egy picit az én gyerekeim, akik boldogok, kiegyensúlyozottak, és nem éri őket bántódás..
Azt akartam, hogy örökké fiatalok legyenek, hogy sose kelljen megtudniuk néha milyen szörnyű az élet..
De a Sorsot nem mi írjuk. Nem tudom mit tartogat a gyerekeim számára az élet. Nem tudom ki lesz az első szerelmük, nem tudom hányszor fognak sírni, semmit nem tudok..
De azt biztosra tudom, hogy amíg világ a világ rám és Rosiera mindig számíthatnak.
Mert Nathaniel és Lilly a mi csodáink..
Ők a mi célkeresztjeink.
